Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-04 / 28. szám

Ezen a héten kedd este a lengyel televízió életéből- anyagából kaptunk ízelítőt. A Mark Twain-novella irodal­mi ízeivel és jó szereposztá­sával derítette a nézőt, míg Zeramsky elbeszélésében, a Pavoncellóban inkább a túl­fűtött líra hatott. A Jazz-trip- tichon-ban meggyőztek min­ket a legyei fiatalok, hogy tudnak újszerűén dalt előad­ni, a legmodernebb formák és i legkeresettebb megoldá­sok között is. Igazán tévé-szerűnek tart­juk Alexander Lemet—Hole- nia komédiáját, a Társasjá­tékot. Bővérű humor helyze­tekben és emberekben egy­aránt. Péntek esti bemutatónk, a Két nap júliusban olyan ese­tet dramatizált, amely hír­ként a sajtóban is mély hullá­mokat vert. A néző ráismert a figurákra, az alapszituáció­ra s azt várta, hogy negyven perc alatt közelebbről meg­ismerheti ezeket a mai hu­szonéveseket. Rubin Szilárd írása, Esztergályos Károly rendezésében — sajnos — nem mondott semmi többet, mint amit a napi hír közölt. Feltűnt egy pillanatra az apa szerepében Mensáros László 1 is, a fiatalok pedig, Huszti Péter, Gyöngyössy Katalin, Bodnár Erika, Szűcs András és a többiek mindent elvégez­tek ebben a filmben, amit az , író és a rendező rájuk mért. Balatoni vitorláson rutinosan ölelkeztek és vitorláztak ezek I az életörömre született lá­nyok és fiúk. Mindig és min­denütt — a filmesek divat jel­legű hibájából — csak álla­potban voltak, a dráma erejű belső viharok csak annyira jelentkeztek a külső világban, hogy fa-arccal néztek maguk elé. Mit néztek? Miért? M> okból? A lelkiismeret, a belső ví­vódás csak hosszan elnyúló nézésben, rebbanóstelanül. merev szemmel nyilvánulhat meg, mert a mai fiataloknál vagy nem illik, vagy nem le­het odafigyelni arra, ami fon­tos? Talán szégyellik ezek a hősök azokat a gyengeségei­ket, amik nélkül nincs élet, nincs krízis, nincs őszinteség? A megalázottságot nem lehet, vagy nem szabad elviselni, ha az életben néha szándéktala- nul is adódnak esetek, ami­kor a sértés elkerülhetetlen? Werbőczi, a patikus fia az­zal állhat csak bosszút a tár­sadalmon, az embereken és önmagán, ha öngyilkos lesz, vagy — és ez a jobbik eset a sérelem lemosására? —, erő­szakot vesz Katán? S ha si­kerül, akkor mi van? S va­jon túl van-e a cinkosság ha­tárán az a hallgatás, amely tettét körülveszi? Miért nem igazít el e kérdőjelek világá­ban egyértelműen, vagy ért­hető jó szándékkal az író, a rendező? Ügy érzem, akik ezt a filmet látták és visszagon­doltak a napi hírre, a képek­ben nem kapták maradékta­lanul ezeket a fiatalokat, akikben sok minden tótágast Lengyel kisfilmek Német komédia Magyar tv-dráma Sok show állhat, de akikben bizonyára több értelem, több egészséges barátság és szerelem találha­tó. A Tom Jones-show, az Amont-tour egyaránt arról győznek meg bennünket, hogy ezeket a világszerte népszerű táncdalokat és sanzonokat — éppen uniformizáltságUK miatt — csak a látvány foly­tonos forgásával együtt lehet végighallgatni egy félóráig. Mert ha igazi dallam akad. mint Tom Jones és Amont esetében is egyszer-kétszer, úgy a látvány már zavar, el­vonja a figyelmet. Szomaton este régi isme­rőssel, Gerard Philipe-pel ül­hetett szembe a néző. Játéka, és főleg egyénisége ma is kü­lön varázst jelent, a témán és a Dosztojevszkij-íráson felül is. (farkas) A házasság első napján: — Mindig veled, csak veled! — Mindig? — Malvinkám, mindig! örökké! A házasság háromezeregyedik napján. — Mindig veled, csak veled? — Mindig! — De Malvin, hát mindig, hát örökké? ★ Szerintem az úristennél is van nagyobb hatalom. Az Űristenné! ★ — Hogyan lehet az, hogy ez a Kovács mé­lyen lehajtott fejjel ment be az igazgatóhoz és emelt fővel távozott? — Nem volt benn az igazgató a szobájá­ban... ★ Bírálat: — Mert nekik minden lényegtelen ügy... Mert ezek nem értik a szakmájukat, fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak. Ostoba fajankók. És még az ilyenek építik a szocia­lizmust! önbírálat: Ugyan, mit kell minden semmi­séget felfújni? (—ó) Befejeződtek a IV. téli úttörő-olimpia küzdelmei Heten megye nagy Jölénnyel nyerte a pontversenyt A IV. téli úttörő-olimpia második versenynapján ked­vezőtlenre fordult az időjá­rás: erős szél támadt és sötét felhők hömpölyögtek a Ké­kestetőn. Mindez azonban nem zavarta a lelkes úttörő­versenyzőket. Első számként a váltófu­tást bonyolították 1". ugvan- azon a pá- - „ lyán, mint ' ‘ amelyiken szombaton az egyéni ver­seny folyt. A fiúk 3x2000, a lányok pedig 3x1000 méter hosszúságú pályán mér­ték össze tu­dásukat. Bor­sod és Heves megye csapa­tai nagy har­cot vívtak az első helyért, végül a borso­diak minimá­lis győzelmet arattak. A lá­nyok verse­nyét nagy meglepetésre Pest megye nyerte. Nagy érdek­lődés kísérte a lesi klóver­senyt. A He­ves megyei fiatalok ebben a számban is jól szerepel­tek, de az el­ső helyet nem sikerült meg­szerezniük. Az összetett bajnokság ered­ményét a futásból és a jobb alpesi eredményből számítot­ták ki, s ebben nagy Heves megyei siker született: az el­ső három helyre Heves me­gyei fiatal került! A záróünnepséget ezúttal is Gyöngyösön, a Lenin té­ren rendezték meg. Horváth Sándor jelentette Tekauer Péternek, az Országos ÁIST elnökének a részt vevő úttö­rők felsorakozását, majd Sza­bó Ferenc, a Magyar Üttorő- szövetség Országos Elnöksé­gének főtitkára mondott ün­nepi beszédet Köszönetét fe­jezte ki a rendezőknek a nagyszerűen lebonyolított olimpiáért, gratulált a győz­teseknek és a helyezetteknek s arra buzdította a nagysza­bású viadal minden részvevő­jét, hogy továbbra is fordít­sanak nagy gondot testük ápolására, a sportolásra. Ezután bevonták az olim­piai zászlót, kialudt az olim­piai láng. a téli úttörő-olim­Egrl Katalin a leány óriásműlesíkló-ver- seny győztese (ígér IV. sz. iskola) nyilatkozik Forrai Jánosnak, a Magyar Rádió munkatár­sának. pia részvevői pedig lerakták a hála virágait a téren levő szovjet emlékműre. Az ünnepélyes eredmény- hirdetést a városi művelődési házban tartották. Eredmények: Fiú váltófutás: 1. Borsod megye (Bokros, Dombóvári, Mikola) 20:37, 2. Heves me­gye (Kovács J. Csortos, Mé­száros) 20:57, 3. Pest megye 22:12. Leány váltófutás: 1. Pest megye (Szűcs, Kozsdi, Sán­dor) 15:35, 2. Heves megye (Turcsányi, Kroó, Mészáros) 16:18, 3. Nógrád megye lí:55. Fiúk lesiklás: 1. Ragány (Borsod) 1:56, 2. Csortos (He­ves) 2:09, 3. Borsos (Heves) 2:06, 4. Kovács (Heves) 2:08, ... 7. Mészáros (Heves) 2:19,’ ... 12. Balogh (Heves) 2:41j 13. Kovács Zs. (Heves) 2:43, 14. Hídvégi (Heves) 2:50, 15. Török (Heves) 2:54. Leány lesiklás: 1. Török (Borsod) 2:34, 2. Kővári (Bp.) 2:42, 3. Turcsányi (Heves) 2:45... 6. Egri (Heves) 2:52... 10. Tóth M. (Heves) 3:00, 11. Kroó (Heves) 3:04... 13. Csor­tos (Heves) 3:06, 14. Mészá­ros (Heves) 3:11. Fiú összetett verseny: 1. Mészáros István (Heves) 8 pont, 2. Csortos (Heves) 9, 3. Kovács J. (Heves) 14... 6. Balogh T. (Heves 30, 7. Híd­végi (Heves) 48... 11. Koós (Heves) 124 ponttal. Leány összetett: 1. Török (Borsod) 2 pont, 2. Rákóczi (Nógrád) 6, 3. Turcsányi (He­ves) 8, 4. Kroó (Heves) 19... 6. Mészáros (Heves) 25, 7. Csortos (Heves) 29, 8. Egri (Heves) 38 ponttal. Boros József (Gyöngyös n -es számú iskola) a fiúk óriásműlesíkló-versenyének győztese. (Szendőváry felvétele) összesített pontversenyben: 1. Heves megye 125, 2. Bor­sod 60, 3. Budapest 36, 4. Nógrád 29, 5. Pest 23, 6. Vas 14 ponttal. A Gyöngyösi Városi Ta­nács értékes tiszteletdíját Gerzovich József, a megyei ÁIST elnöke vette át Gácsi Lászlótól, a Gyöngyösi Városi Tanács vb-elnökhelyettesétől. 2. Felgyújtottam a villanyt, mert tudtam, hogy az út folyamán néhány rövidebb alagúton is áthaladunk. Ész­revettem, hogy korai óvintézkedésemre szánakozó mo­soly villant meg a két hivatalnok szigorú arcán. Bizonyo­san meg voltak győződve, hogy én és Vrána felesleges akad ékos kod ók vagyunk, s ők ketten elszállítanák a pénzt nélkülünk is, akár egy ócska kofferben, közönséges uta­sokként. A vonat körülbelül egy óra múlva megállt P. állomá­son. Srámek és Vojtir ismét kimentek, hogy rágyújtsanak. Ez a két ember, aki pénzdolgokban olyannyira akkurátus volt, a füstölt hús zsíros papírját, a süteményes zacskókat és az aktatáskáját csodálatos rendetlenségben hagyta. Miután visszajöttek a kocsiba, kipakoltak mindent, ami még a táskájukban maradt, beleértve a hatalmas termo­szokat is; szemlátomást kerestek valamit. Kölcsönösen és némileg ingerülten szidták egymást a feledékenységükért. Végre megtalálták, amit kerestek: előhúztak egy csomag kártyát. Snapszlizni kezdtek. Kispolgárokhoz _ méltó el- mélyüléssel, aprópénzben játszottak, amit efféle milliók számlálóiról lévén szó. roppant groteszknek találtam. A felsőbbrendűség érzése nyomban át is költözött belénk. A következő állomáson nem szálltak ki, de utána rö­videsen eltették a kártyát, mert valami csekélységen haj­ba kaptak. Megértették mosolyom okát, és ők is elmoso­lyodtak, most első ízben, mióta megismerkedtünk. Az egy vagy két korona fölötti kicsinyes, komikus alkudozásuk lerántotta róluk a fennkölt milliószámlálók álarcát, sut­ba kellett tehát dobniuk a professzionális becsületesség fontoskodásait így maguk vetettek véget meltosagteljes viselkedésüknek, és kétségtelenül rájöttek, okosabb, ha engednek a kimértségükből. Vojtir szívesen megkínált nagy termoszából egy csé­sze feketekávéval. Én azonban kevéssel előbb ittam egy korty teát a kulacsomból, így indokoltan, udvariasan visszautasíthattam. Ügy éreztem, hogy nem volna jó. ha két kézzel kapnánk a közeledési kísérletükön, hiszen egé­szen addig olyannyira merevek voltak. Hanem Vrána hálásan fogadta a kávét. Nem értette meg visszautasításom valódi okát. Beszédbe is elegyed­tek a kávéfőzés módjairól. Hagytam őket, hadd beszél­gessenek. A bal oldali első ablakhoz léptem, s néztem az elfutó tájat. Vrána azután inkább csak hallgatott, mert Vojtir bele­fogott valami nem nagyon érdekes, de szerinte vidám históriába, melyben a kávé szerelmesei játszották a fő­szerepet. Szerintem inkább erőltetett történet volt­ügy tettem, «pint aki egy csöppet sem törődik a me­séjével. Egy idő múlva — Vojtir még nem ért végére a törté­netének — elhatároztam, hogy elmegyek az ablaktól és ismét leülök. De ezt már nem tettem meg, mert abban a pillanat­ban ...” . i . Igen. Ezt már nem tehette meg. A 297,3 kilométernél a postakocsi felrobbant. A szörnyű robbanás a szó szo­ros értelmében szilánkokra tépte. Jaroslav Lenk erről a következőket mondja: „Abban a pillanatban, amikor mozdultam, hogy el­forduljak az ablaktól, éles fehér fény vakított el, ugyan­akkor úgy éreztem, szörnyű dörrenést vagy mennydörgést hallok, mintha közvetlen mellet'cm villám csapott volná be. A dörgés azonban valaho v csodálatos hamar elhalt, a fény pedig a szemem előtt tánc ó tüzes karikákká vál­tozott. Hogy mi történt velem később, ez után a pillanat után nem tudom. Csak itt a kórházban tértem eszmélet­re, de csupán egy vagy két pillanatra. Azután még mé­lyebb, hosszan tartó önkívületbe estem. Mint később meg­tudtam, átmeneti magamra eszmélésemben a kezelő or­vosok csupán az értelemnek a halál beállta előtti rövid, baljós felvillanását látták, illetve részben az élesztő in­jekciók hatásának tudták be. Fájdalmat nem éreztem, csupán zsibbadást, a vég­tagjaimban és különös forróságot az agyamban. Megér­tettem, hogy mindenáron nyugalmat ajánlanak, csakhogy az emlékezetem mezején valamiféle árnyék kísértett, s roppant mód izgatott, hogy átlássak rajta. Az orvosok megértették és azt mondták, csodálatos véletlen folytán menekültem meg a haláltól. A postakocsiban titokzatos robbanás történt, melynek mind a három útitársam ál­dozatul esett. Ez azonban már csak mintha nagy távol­ságból és sötétségből hatolt volna a fülembe. A robbanás okairól és céljairól semmit sem tudok mondani. Érzésem szerint a robbanás tűzfészke a kocsi belsejében volt.”; 1951. XI. 6. !*i Jaroslav Lenk s. k, 2. A vándor, aki fáradságot nem kímélve elbandúkolna a 297,3-as kilométerkőig, vagy kevésbé költőien szólva, a kíváncsi, aki elindulna a merénylet helyére, vagy hogy Is nevezzük a dolgot tulajdonképpen, sík, messze áttekint­hető, kétvágányú vasútvonallal átszelt vidéken találná magát. A vágányok építése közben szinte semmi talaj- egyengetésre. feítöltésre vagy mélyítésre nem volt szük­ség. A hatalmas ív, ahogy a vonat fordul, csaknem észre­vehetetlen. Ha vonat megy erre, roppant távolságból G- gyelheti az ember, s az az érzése, hogy buzgón előretör­tető gyerekjátékot lát. A vasútvonal két oldalán halastavak csillognak, me­lyeket alighanem csupán azért ástak, hogy lecsapolják a vidék fölös vizét. Mocsaras mezőket látni arraféle, de aranyló gabonatáblákat, álacsony, pasztellzöld répasző­nyegeket is, meg sötétebb lóhereföldeket, melyeket mint­ha valamivel finoman lefröcskölték volna. A földre hajló láthatáron szürkéskék homályba burkolódó erdőfoltok sötétlenek, itt-ott falusi házak vagy magányos tanyák fehér kockái villognak, melyek mintha az átrobogó vona­tok elől menekültek volna minél messzebbre, s egy-egy árván növő fa vagy bokor búslakodik. A 297,3 kilométer után alig száz méterrel, tehát kö­rülbelül a 297,4. kilométernél, egy keskeny, kevéssé for­galmas országút szeli át a vágányokat. Ha a menetirány­hoz igazodunk — a vonat a 2316-os számot viselte —, Ja­roslav Lenk a bal oldali ablakon nézett ki. Rézsút Vojtir mögött, a hosszában elhelyezett pádon üldögélt kényel­mesen, kinyújtott lábbal Vrána altiszt. Vojtir felállt, ami­kor a kávét kínálgatta. A húszmilliós láda Vránával szemben a sarokban volt, tehát Vrána szüntelenül rajta tartotta a szemét. A körülményeknek és a helyzetnek ezt a leírását azonban, amelyet Jaroslav Lenk jócskán megkésve adha­tott meg, senki sem tudja igazolni. A külső körülménye­ket illetően nyomban az első pillanattól fogva egész sor tanú állt rendelkezésünkre. A 297,3-as kilométerkő az 59-es és 60-as számú őrház között áll. Az 59-es őrház pályaőre rendben továbbenged­te a 2316-os számú vonatot és visszament a házba. Azután úgy tetszett, mintha távoli mennydörgést hallana. Szöget ütött fejébe a dolog. Szélcsend volt. A fehér bárányfelhő- csomócskák nem fenyegettek viharral. A pályaőr ismét kiment, körülnézett az égen és a vágányokon. ,,Az volt az érzésem, hogy elsütöttek valahol néhány ágyút” mondta a kihallgatáson. „Láttam, hogy a látóhatár szélén barna füst száll felfelé. Táviratilag jelentettem a dolgc* a pá­lyán, de nem igazolták a vételt.” A 6-as számú őrház pályaőréhez már nem ért el a jelzett vonat. Ehelyett tisztábban hallotta a robbanást, ami a kedvezőbb akusztikai viszonyoknak tudható be. Jobban látta a füstoszlopot is. Természetesen rögtön gya­nút fogott, hogy valami nincs rendben. Feladta a megfe­lelő jelentést, tehát elfoglalta távíróvonalat az 59-es pályaőr elől. Az a telefont ragadta meg. Aránylag rövid időn belül megállapítást nyert, hogy a 2316-os számú vo­nat elakadt a pályán, s a vasúti szervek becsületére le­gyen mondva, hogy csakhamar azt is tudták, miért. , | (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom