Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-30 / 305. szám
\ Fontos Javaslatok az anyagi erők ésszerűbb felhasználására Mindenki elmondhatja véleményét az új tervezetről Hogyan tarthatunk lépést továbbra is a világgal? Lényegében erre igyekszik választ adni az a gondos munkával kidolgozott tervezet, amely a versenyspoi. fejlődésének irányelveit foglalja magában. Az olimpiai tapasztalatokat is figyelembe vevő tervet rövidesen országos vitára bocsátják. A sajtó, a rádió. a televízió nyilvánosságát felhasználva, ki-ki elmondhatja majd véleményét az új tervezetről. A javaslatokkal kiegészített tervet azután a jövő év első felében tárgyalja majd meg az MTS Országos Tanácsa. A terv röviden összefoglalva az anyagi erők ésszerűbb összpontosítását ösztönzőbb felhasználását javasolja. Elvetették azt az elvet, hogy a magyar sportolók minden sportágban felvegyék a versenyt a világ legjobbjaival. Ez az elképzelés korábban jelentős arány talánságokhoz vezetett Példa erre. hogy a Budapesten igazolt sportolók mintegy 50 százaléka a hat labdajátékot űzi és mivel eddig a támogatás főleg a sportolók számához igazodott, az össztámogatás 47 százalékát fordították a hat labdajátékra, és csak a többi 53 százalék maradt a további 19, köztük fontos olimpiai sportágak számára. A tervezet értesüléseink szerint a realitásokat figyelembe véve több, régóta időszerű kérdés megoldását tűzi napirendre. 1. A SPORTÁGAK CSOPORTOSÍTÁSA. A fejlesztés, a feltételek tovább biztosítása tekintetében különbséget igyekeznek tenni, s egyben az elérendő célokat is figyelembe veszik. Az első csoportba sorolt (atlétika, torna, úszás), az olimpiai pontszerzést tekintve nagy lehetőségeket nyújtó sportágaknál maximális erőfeszítéssel minőségi é„ mennyiségi fejlesztést terveznek, hiszen ezek a sportágak alapvető fontosságúak az egész sportmozgalom szempontjából is. A második csoport 12 olimpiai sportága számára minőségi fejlesztést írnak elő. A harmadik csoport népszerű, elterjedt sportágai, főleg labdajátékok számára mennyiségi fejlesztést javasolnak, míg a negyedik csoportba idényjellegű költséges, kis létszámokat mozgató sportágak, az ötödikbe pedig a technikai jellegű sportok tartoznának. Teljésen külön sorolnák a labdarúgást, ahol a legnagyobb tömegek állandó és rendszeres foglalkoztatása mellett magas minőségű fejlesztést szeretnének elérni. SZAKOSZTÁLYOK ka- TEGORIZALASA. A fejlődésben többnyire a szakoszAz 1968. évi mo^aiielyi sparfaEtád gyöngyösi győztese a MÁV KÜé lőjjárló iiV A Gyöngyösi Szakmaközi Bizottság es a Gyöngyösi Járási Sportszövetség az idea kispályás labdarúgásban, atlétikában. tekében, asztaliteniszben és sakk sportágban rendezte meg a munkahelyt snartakiád versenyeit. A küzdelmek befejeződtek, elkészült az értékelés, amelynek alapján Gyöngyös üzemei között az alábbi végső sorrend alakult ki: 1. MÁV Kitérőgy. ÜV 124 p. 2. Mátraháza llö p ä. Egyesült Izzó 51 p. 4. Gyöngyöso. B. 50 p. 5. Agromechanika 30 p. 6. AKÖV 38 p. 7. Építők 30 p. 8. Gépjavító I5 P. 9. Autószerviz 7 P10. Kisker 5 p. A kispályás labdarúgásban Ital csapat — Agromechanika,' Gépjavító. Kitérőgyár. AKÖV, Kisker. Építők — bonyolították le a döntőket. Végül is szép küzdelem-sorozat után az Agromechanika szerezte meg az első helyet i Gépjavítók és a Kilcrő- Bvár előtt. Férfiak. 100 m: 1. Varga. 2. Boldog. 3. Gere (mindhárom AKÖV). 400 m: 1. Décsai. 2. Kiss Gy.. 3. Balogh (mind Kitérőgyáí). Távolugrás: 1. Varga (AKÖV). 2. Dévai (Ki térőgyár). 3. Boldog (AKÖV). Gránátdcbás: T. Gere (AKÖV). 2. Ács (Izzó), 3. Tóth L. (AKÖV). Súlyemelés: 1. Ács (Izzó), 2. Hídvégi (Ki- térőgyár), 3. Ladányi (AKÖV). Nők. 100 m: 1. Balogné '(Kitérőgyár), 2. Galasi (Mátraházi Szanatórium), 3. Lőrinc,-; (Mátraházi Szanatórium). 200 m: 1. Baloghné. 2. Gclesi. Távolugrás: 1. Galasi. 2, Baloghné. 3. Rúzsom (Mátraháza). Gránátdobás: 1. Lőrinc. 2. Rúzsom. 3. Galasi (mind Mátraházi Szanatórium). Súlyemelés: 1. Lőrinc. 2. Baloghné, 3. Galasi. A tekevérsenyek eredményei . Női egyéni: 1. Lőrincz Éva (Mátraháza). Csapatban: 1. Mátraháza. Férfi egyéni: 1. Polencsár (Gy öngyösoro- szi), Csapatban: 1. Mátraházi Szanatórium. Asztaliteniszben öt férfi csapat közül az Építők együttese került ki győztesen, míg a nőknél a Mátraházi Szanatórium csapata diadalmaskodott Sakkozásban hat üzem mérte össze tudását, végül is az Egyesült Izzó szerezte meg az első helyet, egyéniben pedig dr. Bányav József (Mátraházi Szanatórium) végzett az első helyen. A felsorolt döntő küzdelmekben közel 200 üzemi dolgozó vett részt, s a szakmaközi bizottság által felajánlott vándorserleg egv évre a Kitérőgyár tulajdonába került. A Zalka SE ökölvívói január 5-én kezdik el az alapozást, s a tervek szerint január 20-a körül Balatonkenesén kéthetes edzőtáborozással folytatják a munkát. Az Egri Dózsa úszói az Idén is részt vesznek az ózdiak hagyományos Fiedler Ottó emlékversenyén. A nagyszabású, évadzáró viadalra december 23—29-én került sor. ★ A Kékesen és a Gályán több mint tíz centiméter vastagságú, kitűnő porhő található. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint a napokban további havazásra lehet számítani. tályoké a döntő szerep. Ha ezek támogatását színvonaluk, fontosságuk és eredményeik figyelembevételével szervezik meg, sikerül a támogatásban megfelelő különbségeket tenni, akkor központilag tudják irányítani, serkenteni előrehaladásukat SPORTEGYESEDET EK TAMOGATASA. A központi támogatásnak jelenleg hiánypótló jellege van. A jövőben ennek fokozatos megszüntetése mellett a szakosztályi támogatáshoz bizonyos központilag meghatározott célok elérése érdekében céltámogatást kívánnak biztosítani az egyesületeknek. így például az egyesület az év végén a minősített versenyzői után, a sportágaknak megfelelő fontossága szerint jutalomban részesülne. 4. AZ EDZŐK BÉREZÉSE. A tíz évvel ezelőtt hozott rendelkezés csak az edzői minősítést és a munkaidőt vette figyelembe. A foglalkoztatott edzők között, nagyon kevés, csak mintegy 10 százalék volt főfoglalkozású. Az új tervezet előnyben részesíti a legeredményesebb olimpiád sportágakban dolgozó edzőket, a válogatott kereteknél és a labdarúgásban dolgozókat, igyekszik vonzóbbá tenni a főfoglalkozású munkakört, ösztönzi a magasabb minősítésű versenyzők nevelésére, illetve az ilyen sportolókkal való foglalkozásra. Különböző eredmény-jutalmakat helyez kilátásba. Éljen a% alkalommal ÜJ ÉVTŐL — JANUAR 31-IG patyolat akció 10 SZÁZALÉK árengedmény! 100 forinton felüli vállalási érték esetén 20 SZÁZALÉK árengedmény lakossági vegytisztítás és festési szolgáltatásra. HEVES MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT Ezen a héten kedd, szerda ünnep ezért még Mik vegye ineak töltse ki és továbbítsa lottószelvényeit 1 A rendes havi tárgynyere- mény-sorsoláson kívül az 1. heti lottószelvényekre külön jntalomsorenlás Főnyeremények: Sriklakít, |j»kberend«vré'*i utalvánnyal, szetníl y"é|»k «rái k A megyeszékhelyeken vagy a városhoz közel Lakó, ! kereskedelmi ügyintézésben ; jártas, jó képességű alkalmazunk, jutalékos rendszerben, megállapodás szerint. Jelentkezés: BUDAPEST, VI., Cscngery u. 35. (Szombat kivételével 9-től 3 óráig). Felvételre keresünk szövetkezeti hálózatfejlesztéshez kőműves szakmunkásokat, 1 fő villanyszerelőt, aki hütő-, presszó- és fagylaltgép szereléséhez ért. 1 fő szoba- és 1 fő címfestőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az egri földművesszövetkezet munkaügyi osztályán. Rottenstein köz 3. EGER VAROS TANÁCSA VB MÉLYÉPÍTŐ ÜZEME 1969. JANUÄR 1-TŐL úttisztító* szemétszállító és parkgondozó dolgozókat Tesz fel KIEMELT ÓRABÉRREL. Jelentkezni lehet az tizem telephelyén: Eger, Homok út 26. szám alatt. p> IRDETES ÁLLÁS: 14 éves állatorvosi szaksegéd, 6 éves állattenyésztési brigádvezetői gyakorlattal, 3 éves szarvasmarha- inszetninátori szakképzettséggel, elhelyezkedne tsz vagy állami gazdaságban. Cím: Szabó József, Heves, Klapka u. 18. A Budapesti Lakásépítő Vállalat felvesz állandó jellegű munkára kőműves, állványozó, festő, üveges, parkettás, szigetelő szakmunkásokat. betanított munkásokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Ezen túlmenően alkalmazunk meghatározott időre mezőgazdaságból téli időszakra felszabadult munkaerőket, tsz. vagy gazdaság engedélyével Szakin unkáslcépzést biztosítunk. Fiatalkorú munka- vállalók részére szept.-től ipari- tanuló-képzes van vállalatunknál, valamennyi építőipari, szakipari szerelőipari szakmában. Munkásszállási és napi kétszeri étkezést biztosítunk. 14 órás mu .kahét' Minden szombat szabad! A felutazási költségeket 3 ledolgozott munkanap után visszatérítjük. Jelentkezés: Budapest. X- Pongrácz út 21. (Kőbánya alső pu.-nál.) Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Idézet Telepe. Eger. Szőlő alá történő talajíovgaiásra férfi munkaerőket, brigádokat is felvesz. Gyógyszertári Központ Eger. Bajcsy-Zsilinszky u. 6. felvételt hirdet gyors- és gépírói állásra. Legalább kétéves gyakorlattal rendelkezők jelentkezését kérjük. A KAEV 19. sz. gyára (volt La- kato.íárugyár) felvesz — egy főt közgazdasági egyetemi végzettséggel. e.emző-közgazdász munkakörbe — 1 mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező férfi munkaerőt számviteli csoportvezetői munkakörbe, — egy-egy vasipar- báis, illetve gépgyártásban jártas na/*y gyakorlattal rendelkező prog- rainost, gépésztechnikus főművezetői, illetve üzemvezetői munkakörbe, gépészmérnököt vagy gépésztechnikust minőségi ellenőri munkakörbe. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban — önéletrajz egyidejű benyújtása mellett — a személyzeti vezetőnél. Eger Lakatgyártó u. 2. sz. ______________ IN GATLAN: Eladó Vámosgyörkön, beköltözhető családi ház, mely áll: 6 helyiség, pince, gazdasági melléképületekből. kb. 200 négyszögöl telken. Érdeklődni: helyszínen, bármikor, Vöröshadsereg u. 83. Eladó Abasáron beköltözhető családi ház. Érdeklődni Abasár. Fő u. 21. sz. alatt özv. Szabó Já nosnénál. Házrész, kétszoba-összkomfortos beköltözhetően eladó. Érdeklődni: du. 2—6 óra között. Eger, Kertész u. 16. Keresek egy szoba-konyha-kamrás lakást Gyöngyösön. Megegyezés jeligére, gyöngyösi hirdetőbe, JÁRMŰ: Komár kismoped. Csepel 30-a* női varrógép és 123-ös Csepel motorkerékpár eladó. Eger. Csákány u. M/10., 7/1. VEGYES Használt íróasztalok és bontott cserépkályhák jutányosán eladók. Érdeklődni: Eger, 14—91. telefonon a főkönyvelőnél. A Hevesi Állami Gazdaság gépjavító műhelye vizsgázott ív- és lánghegesztőt keres Fizetés megegyezés szerint Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy felettes hatóságunk 1969. január 1. hatállyal vállalatunknál területi átszervezést hajt végre, amelynek folytán Heves megyében, vállalatunk jogutódaként új vállalat alakul „Heves megyei Allatforgaimi és Húsipari Vállalat” néven, Gyöngyös székhell yel. Az új vállalat, mint vállalatunk jogutóda változatlan hatállyal fenntartja a vállalatunkkal kötött szerződésekéi SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORGALMI vÁllalat, Szolnok Vállalatok, szövetkezetek, tanácsok FIGVILIM! Útépítéshez, útkarbantartáshoz hidegaszfalt és impregnált zúzalék megrendeléseket fogadunk el. Vállalatunk az Észak-magyarországi Kőbánya Vállalattal közös vállalkozásban Tárcáiról 1969. évre fenti anyagok szállítását vállalja. Igényeiket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki, figyelembe véve az önök kéréseit. Egységár: kötőzúzaléknál 230,— Ft/ tonna vagonba rakva, impregnált anyagoknál megrendelés mennyiségétől és szemszerkezeti összetételétől függően, megegyezés szerint. Megrendeléseiket kérjük vállalatunk címére megküldeni. Mindennemű felvilágosítással szolgál vállalatunk anyag- és szállítási osztálya, Debrecen, Barna u. 3. Telefon: 26-63. ________Debreceni Közúti Építő Vállalat.