Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-17 / 270. szám

figyelmet a termelékenységre Nagyobb Korábban túlságosan is so­rát beszéltünk a termelé­kenységről. Most úgy tűnik, i hogy a reform főiek a gazda- sagosságra, a nyereség foko­zására irányította a figyel­met és a szükségesnél keve­sebbet teszünk a termelé­kenységért. Pedig a termelé­kenység növekedése nem egyik mutatója, hanem a vállalat és a népgazdaság fej­lődésének egyik legfontosabb iránytűje. Milyen jelzéseket veseünk észre és milyen kö­vetkeztetésre jutunk a ter­melékenység alakulásának vizsgálata közben? Az új mechanizmus első kilenc hónapjában megyénk ipari termelése 1967. hasonló időszakához képest 3.1 száza­lékkal növekedett. Hinnél gyorsabb ütemű az építőipar termelésének növekedése, de ehhez hozzájárult az építő­ipari áraknak az átlagosnál nagyobb mértékű emelkedé­se. Am az építőiparban foglalkoztatottak száma min­denképpen nagyobb mérték­ben nőtt mint a termelés. Ennek következtében az el­ső kilenc hónap után me­gyénkben egy munkás egy órára eső termelése 1967. azo­nos időszakához képest 98,7 százalék, tehát az ipari ter­melékenység csökkent. (Az építőiparban 100 százalék fe­lett van.) Sokan azt mond ják, hogy a munkaidő-csökkentést meg- érezzük. a szabad szombatok kedvezőtlen hatása máris je­lentkezik. Nem erről van szó, hiszen egy munkás egy órára eső termelési értékét hasonlítottuk össze és ennek alapján kell azt mondani, hogy nem kielégítő, sőt me­gyénkben visszaesett a ter­melékenység. Országosan ked­vezőbb a kép. de nem lehe­tünk elégedettek a termelé­kenység alakulásával. mechanizmus körülményei között is megmaradt az át­lagbér-ellenőrzés? Kétségte­len, sokan hangoztatják ezt. Arra is példákat sorolnak, hogy ha a vállalathoz fel akarnak venni egy jól kép­zett munkást, vagy egy jó mérnököt, azt meg kell fi­zetni. Igen ám. de ezzel nö­vekszik az átlagbér. Nehogy ebből baj legyen, a ió mun­kással. vagy mérnökkel együtt felvesznek Pár kül­döncöt, takarítót és alacsony órabérű segédmunkást. Ha jól ügyeskednek, az előírtnál még alacsonyabb is lesz az átlagbér. Kétségtelen, kirívó példákról is tudunk, de a termelékenység sokkal össze­tettebb fogalom, növekedésé­nek kedvezőtlen alakulása sok más tényezőre vezethető vissza. A megye ipari szerkezete olyan, hogy piacképes árut tudunk termelni. A hatvani konzervet, a siroki fémtubu­sokat és az apci alumínium­öntvényeket jól el lehet adni és ez a kedvező körülmény előbb-utóbb megteremti az üzem fejlesztés lehetőségét A VILA TI. a Finomszerel­vény gyár és az Egyesült Iz­zó beruházásai munkaerőfel­vételt követeltek. A mélymű­velésű szénbányák egy ré­sze megszűnik, de Visontán és a hatvani iparmedencében új üzemeket új iparágat te­remtettek. Ideiglenesen több helyen volt munkaerőfeles­leg. de nem küldték el az embereket, hanem megtartot­ták és közben átképezték. Ez politikailag és szociális szem­pontból indokolt és helyes volt, de a termelékenység alakulását kedvezőtlenül be­folyásolta. Az európai országok között a gazdálkodási mutatókat te­kintve a 12—15-ik helyen vagyunk, de a termelékeny­ség tekintetében csak a 17— 19. helyen! Ez az adat figyel­meztessen és megfontolt cse­lekvésre késztessen bennün­ket. Ha egy vállalat termelési feladatai olyan mértékben nőnek, hogy azt a termelé­kenység növelésével nem tudja megoldani, ak^-- indo­kolt és szükséges, hogy a lét­számot növelje. Utaltunk megyénk ipari szerkezetének jellegzetességére és a gvors ütemben fejlődő iparágakra, de sokkal erőteljesebben sze­retnénk hangisúlyozni, hogy nálunk a beruházási piac feszült. Ha még jobban nö­velnénk a beruházások ará­nyát akkor „saját szánktól vonnánk el a falatot”. Ha­zánkban az ipari • termelés átlagosan alig 70 százalék­ban, a Német Demokratikus Köztársaságban pedig csak­nem teljesen a munkaterme­lékenységből ered. Feltétle­nül nagy ipari beruházások kellettek a szocialista iparo­sításhoz. de az elmúlt húsz év alatt túlságosan hozzá­szoktunk az iparfejlesztés extenzív módszereihez. Pedig a tőlünk sokkal gazdaeabb és fejlettebb országok példá­ja azt mutatja, hogy az inten­zív fejlesztés módszereit kel] követnünk. A technikai-tudományos haladás azt kívánja, hogy az üzemek munkagépeinek tech­nikai és minőségi összetéte­léi javítsák, minél korsze­rűbb gépeket berendezése­ket szerezzenek be. De a mil­liós értékű automatákat és gépsorokat nem lehet a ta­nulatlan munkásokia bízni. Ellenkezően, egyre nagyobb súlyt kell helyezni a szak­munkásképzésre. a fegyelem­re a berendezések és a mun­kaidő minél tökéletesebb ki­használására. Ez a körül­mény jelzi hosy a léts rám hí­gítást. az egy mérnök, tíz segédmunkás gyakorlatát nem lehet évről évre megis­mételni, a fokozódó piaci igé­nyek nem tűrik a képzetlen mukaerő öncélú alkalmazá­sát. Minden országnak, de kü­lönösen olyan kis országnak mint hazánk, alapvető ér­deke. hogy ne akarjon min­dent feltalálni és mindent gyártani. Gyakrabban és sokkal következetesebben kell élnünk a licencvásárlás lehetőségeivel. Olyan érde­keltséget kell megteremteni, hogy a vállalatok' megvásá­rolják a korszerű gépeket és berendezéseket és ezekkel a lehető legrövidebb idő alatt olcsón, jó minőségű árut ter­meljenek. Szabad-e. lehet-e nagy teljesítményű automatákon és drága berendezésekkel egy kis ország igényei szerint kis tételben termelni? Nem, ez elképzelhetetlen! A reform általában kedvezően hatott a KGST-országokkal való együttműködésre. Tovább kell bővítenünk kapcsolatain­kat a szocialista országokkal és mindnyájunk érdeke dik­tálja, hogy egyre több árut tudjunk eladni a nyugati piacokon is. Ezt nem elég kí­vánni és hangoztatni, job­ban kell takarékoskodni és élő és a holt munkával, mindent meg kell tenni a termelékenység növelésére. Dr. Fazekas László Tizenhárom ember vérévé' Az életét mentették meg. Hirtelen rosszul lett az egyik éjjel. A felesége ro­hant az or­vosért. Már sok vizsgáló­dásra nem volt szükség, azonnal hív­ták a mentő­ket. Beszállí­tották a gyön­gyösi kórház­ba. Gyomot"őr- zés. Szucsik Já­nos már ha­lálfélelmet ér­zett. Azt hit­te, soha *öb- bé nem kerül haza, de ha életben ma­rad is, nem fog tudni dol­gozni. Aztán eljött a pilla­nat, amikor már nem voltak gondolatai, sűrű feketeség bo­rult rá, hörögve kapkodott levegő után. Segítségért sze­retett volna kiabálni, de nem jött ki hang a száján. Valami sejtésféle maradt meg benne az utolsó világos percekről: mintha fehér kö­penyes nők és férfiak sürög- tek volna körülötte, mintha rövid, határozott utasítások hangzottak volna el a kórte­remben, és mintha Valaki a . homlokát törülgette volna gyengéd mozdulatokkal. — Nem kell félni, Szucsik bácsi, minden rendbe jön. Talán ezt is mondta valaki. Nem Is egyszer. És két hét múlva otthon volt. Egészségesen, meggyó­gyultam Mintha újjászületett volna. Üjjászületett? Valami ilyesmit mondott a vöröske­resztes titkárnő is, amikor felkereste. — Tudja, Szucsik bácsi, hogy tizenhárom ember vé­rével mentették meg az éle­tét? -Tizenhárom véradó se­gítségére volt szükség ahhoz, hogy meggyógyítsák. Már sorolta is a neveket. Közöttük volt Molnár István is, aki Gyöngyössolymoson lakik, de nyolc éve dolgoznak együtt az Egyesült Izzóban. Hát az István is segített? Mind a tizenháromnak le­velet írt. Köszönő sorokat. Olyan őszintéit, ahogy a mon­datok kikerekedtek a szívé­ben. Mert onnan jöttek azok. A szívéből. Lehet, hogy más szebben szedte volna azokat sorba, jobban, mutatóstabban Ketten a tizenháromból: a halmajugrai Harman Béla és Zavarkó György fogadja mosolyogva Szucsik János köszönetét. (Foto: Szendrővári Gy.) illesztette volna egybe, de őszintébben aligha. Majd a gyárban megrende­zett ünnepségen találkozott személyesen is mind a tizen­hárommal. Ott. annyi ember előtt, fennhangon mondott köszönetét ismét. A vérért, az életéért. A feldíszített te­remben nagyon sokan voltak. Hivatalos emberek is, a ta­nácstól, a kórházból, a gyár­ból. Beszédek hangzottak el. nagyon szép gondolatok az emberségről, a segítőkészség­ről. Ö azonban csak azt a tizen­hármat figyelte. Halmajug.á- ról Harman Bélát, özv. Dek­ret Jánosnét, Szalay Józsefe', Zavarkó Györgyöt. Medvcc- ky Bélát, Gyöngyössolymos- ról Kovács Józsefnét, Kerek Tstvánnét, Fütéki Józsefnél, Szekrényes Jánosné’, Bodo- nyi Tibort, Szabó ajosnét, Nagy Jánost és az IZZÓ-beli cimboráját. Molnár Istvánt. Gondolatban me? , it és új­ból mindegyiknek Megszorí­totta a kezét. (g. olnár) A hölgy és a mikulás Sokáig nagyon tetszett az egri főutca Édességboltjá­nak kirakata, egészen ad­dig, amíg a közeledő miku­lásra való tekintettel el nem kezdték, felhívni a vá­sárlók és általában a járó­kelők ügyeimét a decem­ber elején szokásos ajándé­kozásokra. Tömör fogalmazásban ez a reklámfeladat úgy való­sult meg, hogy a kirakat egyik sarkában látható a mikulás hagyományosan szakállas-kucsmás feje. „plánban” pedig egy hölgy, aki cukorkástasakokból ösz- szerótt paplannal takaró­zik. Még tömörebben: nagyon csúnya lett ez a kirakat. A hölgy megmagyarázha- ' több része emlékeztet a hajdani Cilike-regényck il­lusztrációihoz, a megma­gyarázhatatlan ré se pedig csak hossza1’ sz rnlciődés után döbbenti rá »/. embert, hogy a cuhorkást lakukból összerótt papiati i ivld, vi­szont a hölgy tova ob nyúj­tózkodott, mint ahogy a ta­karó ér, s egy f< Isái szerű formát és szint kapott pa- pírdaráó igyekszi . cszéb« juttatni a nézőnél : itt tu­lajdonképpen két női láb. a hozzávaló combíartozék- kai szeretne 'megjelenni. Tévedés ne essék: a szimbo­likus megfogalmazás, a tu­datosan naív ábrázolás szült már nagyszerű alkotá­sokat is. de sajnos e kira­kat kompozíciója se nem szimbolikus, se nem tuda­tosan naív. se nem nagy­szerű. és se nem alkotás. De még nem tg reklám- Egyszerűen: csúnya k* r­► ♦> O *Í* *1* *1* ♦> ♦*« »I* «5» «$* Névtelen riport Neveket nem említek, hiszen legtávolabb áll tőlem a sze­mélyeskedés. Igyekeztem, hogy a történet hűségén epéikül se ejtsek csorbát. ^.azagút kanyarog át a falun, s úgy fűzi lel a többi mellé, mint fonál a kaláris gyöngy­szemeit. Ügy szemre sémimben sem külön­bözik a környékbeli falvaktól. Még nádtetejű ház is akad itt egy-egy. A falu közepén pár éve röskadt tetejű, rozoga ház állt, dülingéző kerítéssel, rongyosan szomorkodó oldaldesz­kákkal. Azon a helyen, gondozott, rendben tartott portán, új ház gangoskodik. Nagy a’o- lakú ház, széles betonlépcsők. Üveges veran­da. A házban idős házaspár lakik, fiúkkal és menyükkel. Együtt élnek. Egy házban, egy udvaron,' s mégis külön szakadva egymástól. Harag és gyűlölség mérgezi napjaikat. Egy­másba fullánkoznak. marnak. Semmiségekért. Ha a csirkék itatoja tíz centivel odébb kerül szokott helyétől, már ölnék meg egymást. A szülők és gyermekük között az érzelem in­dái szétszakadtak, s lassan szárazzá fonnyad­nak. Az öregek öt kis családot neveltek, vala­mennyien emberkorba értek. ■ ■ ■ A legidősebb gyermek írta az alábbi leve­let: .. Édesapám és édesanyám már öreg em­berek, túlhaladták a hetvenet. Mi. gyermekek, öten vagyunk. Nekünk négyünknek van csa­ládi házunk, igy öcsénk javára lemondtunk a szülői házról, amelyet szüleim neki is ajándé­koztak. öcsénk a régi házat lebontotta és két­szobás családi házat épített a helyére. Másik öcsénk volt a vállalkozó, aki kőművesmester, de segített az építésben az összes testvér, még öreg szüléink is nap nap után ott dolgoztak velünk. Megegyezés szerint öcsénk és felesé­ge a szüléinkkel közös háztartásban éltek vol­na, s az évek múlásával, egészségi állapotuk Í yengülésével — esetleg eltartották volna két. Felépült az új ház, egy hónap sem telt 4 t szüléinknek már a közös konyhába, élés­kamrába és a padlásra sem volt szabad be­menniük. Mi, testvérek, mondtuk öcsénknek, bánjon az öregekkel emberségesen, ne kese­rítse meg az életüket. Öcsénk az öregeket pártoló, jóindulatú szavainkra durván vála­szolt, velünk is összeveszett. Állandó lett a veszekedés, az öregek hán­tása és mi. testvérek pert indítottunk öcsénk ellen, melyet megnyertünk. A bíróság havi 400 Ft eltartási dijat ítélt meg szüléink javára, öcsénk nem fizette rendszeresen a megítéli összeget, ekkor a végrehajtóhoz fordultunk, s az a pénzt a fizetéséből letiltatta. Jelenleg szüleim egy szobában laknak és a bíróság ítélkezésére a nyári konyhát is meg­kapták. Szerencsére még egészségesek és ön­magukat el tudják látni. Azonban állandó nyugtalanságban élnek, brutális szavakkal gúnyolják, fenyegetik őket, sőt az utóbbi idő­ben több esetben tettlegesen is bántalmazták idős édesanyámat. A község és a tsz vezetői édesapám panaszkodásainak nem Hisznek, mondván, hogy öcsénk kiválóan megállja a helyét, értékes ember.. ■ ■ ■ Ahogy átballag az udvaron, teste meggör­nyed. Mintha a hátán cipelné az eget. — Ha pár éve valaki azt állítja, megérjük ezt a szégyent, én azt akkor, bizony isten, szembe köpöm — mondja az idős férfi. Amikor a fiű megnősült, ők négyen az apró öreg házban szoroskodtak, s jól megfértek a szűk helyen. Együtt főztek, együtt volt az edény, a liszt, a zsír. meg minden. Az új ház felépítése után megegyezés nélkül lassacskán szétkülönböztek. Csúfosan, veszekedve. — A menyem, tudja ... A paprikás' krump­lit meg a gombócot meredten is az ura tlé tette. Ha ő főzött, ment minden a pocsékba. Asszonyosan meg-megpirongattam. akkor még a fiam is nekem fordult. Nem mondta volna egyszer se csititva. ha szidott, hogy ne szidd, hisz az anyám. Tudja mennyire fájt? Hallgatnak egy darabot. Küszködnek a szé­gyenükkel. — Tudom én a dolgomat. „Amíg él, adjon, ha meghalt, hagyjon!” Adtuk azt az öreg há­zat, amit az öt gyerek mellett kínkeservesen összekapartunk. Többet nem adhattunk, ma­gunknak már az erőnk is fogytán. Bent a szobában. Szegényes vén bútorzat. Fáradtan kopognak a szavak. Szaggatott pár­beszédük tömény keserűség. — Kevés jót éltünk ... — Bizony keveset. — És mennyi rosszat, gyötrelmet... — Éppen eleget. Az idős asszony, megtörtén ül a széken. Férje lába alatt a földet bámulja. Hallgatnak sokáig. Belepi őket a csend. S ők hagyják, hadd teljen az idő. A7 öregasszony megmozdul, s a mozdulat­tal kifut belőle a sírás. — Nemcsak a szavukkal vertek... A fiam is. Fojtottam volna meg egynapos korában. A férfi feljebb emeli tekintetét. — Ezt éredemeltük vénségünkre? Mert felneveltük, iskoláztattuk ... ? Az asszony szörnyű, kemény átkot mond: — Nekünk már letelik, de egyszer majd ők is idejutnak. Az legyen a amit ők fizettek nekünk. ■ ■ ■ A másik házaspár tagjai közül előbb a fia­talasszonnyal találkozom. Erős testalkatához illően „harcias” természetű. — Hallja-e, arra a vénasszonyra én nem emeltem kezet. A férjem pláne, összehazu- doznak ezek mindenfélét, csak legyen egy jó bolond, hogy elhiggye. — Mi okozta az első összeveszést? — A vénasszony mindenbe beledugta az orrát, mindenbe beleszólt. Ügy akart pata n csolgatni nekem, mintha cselédnek vett volna a fia a házhoz. Észrevettem, hogy egyszer ez. másszor az tűnik el a kamrából. Vitte a lá­nyának. Mikor kerestem azt a valamit, .ég leszidott, hogy biztosan elpocsékoltam. Per­sze, hogy zártam előle a kamrát. Azt mondja, akármit tett, az*öregasszony arcán ott fonnyadt a nemtetszés. A férjét ellene akarta lovain!, pedig láthatta, hogv jól megvannak együtt. A bíróságra is a többi t ■-*- vér uszítására citálta a férjét. Meglu űui szégyenbe hozta mindkettőjüket. Alle - kellemetlenkednek. Mi oka lehet rű? Bosszú. Bosszú?, Miért?! válasz nincs a kérdésekre. Van ellenben más: — Az a disznó vénember bicska, >oti rám. Mes akart szúrkálni. , Állítólag. • A fiatal férjnek azzal kezdtem: 1 — Van a tízparancsolatban ... — Nem vagyok vallásos! — vágott' közbe — „Tiszteld apádat és anyádat.. — Tízezer forintot vett ki a zsebeísbő1 a pereskedésével. 1 — Élhetnének nyugodtan ... — Míg élnek.' amit a bíróság neki?: meg­ítélt, arra használatai joguk van. ’ Fekete indulatot lehel. Van két keze, lába, egészsége mint a makk A lelke nyomorék. Az érzelem indái elmetszve fonnya i znak A szavak hideg görcsökké mere :dnet- bennem, s hőkölve hátrálok ki a kapun ■ ■ ■ Az autóbuszban a kalauz gondosan kilyu­kasztotta a jegyemet. Sokáig forgattam a ke zemben. As évszá^ v;-í"i’zott róla. Pataky I czsó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom