Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
A sportás történetében először Egri tekézők az NB l-ben Ai E. Spartacus NB I-be Jutott csapata. Állő sor, balról Jobbra: Szeld Pál szakosztályvezető, Losoncai A., Simon, Nagy S„ Molnár L. Alsó sori Virágh, Tősl, Pummcr. EGRI SPARTACUS—BP. POSTÁS 1:1 (2691:2524) Eger, NB n-es mérkőzés. Spartacus: Molnár 452, Pum- mer 453, Simon 44«, Tősl 489, lo-- sonczl 413, Virágh 464. Edző: Pummer György. Az egri csapat nagy érdeklődés mellett, már az első két párban megszerezte az NB 1-be jutáshoz szükséges pontokat, s utána magabiztosan versenyezve, Ilyen arányban Is megérdemelten győzött. Ezzel — a sportág történetében először — NB I-es tekecsapata van Egérnek! A szövetkezetlek kitűnő őszi szereplésükkel vívták ki a leijutást. A csapat valamennyi tagjának, és vezetőjének jókívánságainkat küldjük, -és a legmagasabb osztályban is- további becsületes helytállást várunk tőlük, A -bajnokság végeredményei'’ 1. Egri Spartacus 134, t. Ceglédi Építők 126, 3. Kecskeméti (Molnár I. felvétele) MÁV 121, 4. Szegedi AK 108, 5. Gyulai MEDOSZ 106 ponttal. A kecskemétiek Jóvoltából...? ▲ Népszabadság sportrovata furcsa megfogalmazásban adja hírül olvasóinak, hogy az Egri Dózsa labdarúgó-csapata bejutott az NB I-be. A keddi lapban megjelent rövid kommentár ugyanis arra utal, hogy az egriek a kecskemétiek j ó- voltából szerezték meg az ígéret földjére lépéshez szükséges pontokat! Nos, ami igaz, az igaat a Kecskeméti Dózsa összeroppanása kétségkívül elősegítette az Fgri Dózsa előretörését, úgy érezzük azonban, hogy á fő ók mégiscsak az egri lila-fehérek nagyszerű hajrájában keresendő! Kilenc mérkőzésen 17 pontot szerzett a csapat, ami olyan bravúros teljesítmény, hogy a Népszabadság is nyugodtan elismerheti ... (-úy> Küliínvonal Szolnokra A Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal november 24-én, vasárnap, különvonatot indít Egerből Szolnokra, a Szolnoki MTE—Egri Dózsa NB I. B-s labdarúgó-mérkőzésre. Érdeklődni és jelentkezni lehet az IBUSZ Bajcsy-Zsilinszky «teái hivatalában, és az Egri Dózsa irodáiban. Helyesbítés Lapunk november 12-i számának sportrovatában az E. Dózsa —Ganz-MAVAG labdarúgó-mérkőzésről szóló tudósításban elírás történt. A mondat helyesen így hangzik: Rajna az I. félidőben korszerű csatár játékot mutatott be, szünet után azonban kissé viszszaesett. Meg nem érdemelt vereség... SALGÓTARJÁNI KOHÁSZ- EGRI TANÁRKÉPZŐ 72:71 (33:32) Salgótarján, NB Il-es térfl kosárlabda-mérkőzés. V.: Tarr, Mészáros. • 1 Eger: Cseh 7, Zachár 9 — Kis. 26, — Sípos 4, Renn 11. Csere: Széredi 8, Sóskúti 4, Vajk 2, Vízkeleti Fáin, Nádasl. Edző: Csányl Barna. Az egri csapat ellenállhatatlan rohamaival Indult a mérkőzés, a félidő utolsó perceiben azonban a játékvezető .n^hpny .(ordított ítélete Megzavarta a főiskolásokat, a háZaiakósfk sikerült Felzárkózniuk,y,ső.t,. a vezetést,'is. átr , veitek, iji-uaiee' után, ismét . JSgex . kezdett., Jöbban, ,5,0:41.- arányban . húzott el, amikor működésbe léptek a játékvezetők. Rövidesen Zachar, Sípos, Sóskúti, majd Szercdi jutott a kipontozás sorsára ! Ennek ellenére, három perccel a befejezés előtt még a Tanárképző vezetett 68 :BÍ-re I Ami ezután következett, az nagyon távol állt a kosárlabdától. A hazaiak sorozatos szabálytalanságai megtorlás nélkül maradtak, Rennt, Kisst, majd az utolsó másodpercben Cseh Kálmánt valósággal leütötték, s az ellentámadásból szerzett kosárral hazai győzelem született. Az egri együttes ezúttal Időnként kitünően játszott, a rendkívül pártos bíráskodás győzelmet vett ki a kezéből. A csapatban Kiss, Szered! és Renn nyújtott Jó tel- ■ jesitményt. Az egriek vasárnap Egerben, utolsó idet bajnoki mérkőzésüket vívják a Karcagi Fáklya együttesével. A IUIÄV MflCS-nsiBg mear csak egy póntrn v&esi-A megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában az éllovas MÁV HAC biztosan nyert a Hevesi MEDOSZ ellen, a Ber- vai Vasas azonban Gyöngyösoro- sziban némi szerencse árán győzött l:0-ra, hiszen a hazaiak 11-est hibáztak! . A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dől el,' a hatvaniak Gyöngyösön a Mátraalji Bányásszal, a Bervaiak Egerben Rózsaszentmártonnal találkoznak. A MÁV ' HAC-nax már egy pont megszerzése is a végső első helyet Jelenti! A kiesés körül Is teljes a bizonytalanság, Itt minden attól függ, hogy az NB III-ból esnek-e ki Heves megyei csapatok? VERPELÉT—GY. VASAS ltZÖ 2:1 (0:0) Gyöngyös, 200 néző. V.: Nagy D. Verpelét: Juhász — Dobi, Kovács, Balogh — Bartók, Vokli - Síró, Papp, Bodnár, Várkonyi, Herczeg (Bíró). Edző: Nagy András. Izzó: Bagi (Nagy) — Nemes, Tóth Gy., Barta — Boha, Sőregi — Csikós. Nagy K„ Jaros, Nagy L., Vemyik (Halmóczki). Edző: Zsiska Sándor. A döntetlen igazságosabb lett volna. G..: Bíró. Boha (öngól), illetve Csikós. Jók: Juhász, Kovács, Bodnár, illetve Tóth Gy., Sőregi, Jaros. (dér) belapatfalva—apci vasas 3:0 (2:0) Bélapátfalva, 200 néző. V.: Dózsa. Építők: Bajzáth — Éerecz t Durzó, Sass — Mikó II., Ba nyi — Barta, Czifrik, Berecz i., Mikó I. (Kelemen), Bársony. Edző: Wéber László. Vasas: illés — Baranyi, Kovács I., Csizmadia — Kovács II., Kiss — Rácz (Plessek), Csornyei, Csirke, Rezsn: ík, Z mik. Edző: Takács Laszl Az I. féliú n a vendégek.. szünet után a uazaiak játszották jobban. Kisst és Zelniket durvaságért kiállít >tták. G,: Czifrik 2 (egyet ll-esoul), Sassv Jók: Be recz II., Durzó, Bársony, illetve Kovács I., Kovács II., Csirke. (horváti!) BERVAI VASAS—ÖYÜNGYÖS- OROSZ1 1:0 (1:0) Gyöngyösorosz!. ?óo néző. V. Joó. Eerva: Tóth S. — Papp, Sípos, Révász — Szegedi. Szabó B., -r* Soós, ívádl, Czeglédi, Prommer, póta. -Edző: Juhász Attila. r Gyöngyösoroszl: Tóth I. — Lu- Iftnyi, kovács, Dezső — Gál, Kiss, — Tóth II., Dugnövlcs, Bútora, Vfgh (Szórók), Szabó. Edző: Pál István. A vehdégcsapat némi szeren-* csévél győzött, a hazaiak a 25. percben ll-est hibáztak. G.: Szabó B. Jók: Sípos, Szabó B., Póta, illetve a hátvédhármas. (sz. j.) MÁV HAC—HEVESI MEDOSZ 3:0(1:0) Hatvan, 500 néző. V.: Kiss I, MÁV HAC: Nagy — Dobos (Papp), Terónyi, Kőműves — Tóth S., Katona — Mayer, Kiss, Szabó, Bálint, Ludvig. Edző: Nagy Antal. Heves: Nagy I. — Horváth, Stolcz. Kovács — Rédei, Budai. I., — Mészáros, Gombaszögi, Budai 5., Marosi, Berzi. Edző: Nagy Sándor. A végig fölényben Játszó hatvani csapat Bálint, Ludvig és Szabó (ll-esből) góljaival biztosan győzött. Jók: Terényi. Tóth s., Katona, Bálint, Szabó, illetve Nagy (a mezőny legjobbja), Stolcz, Marosi. selypi Kinizsi—Fvsc 1:0 (félbeszakadt) Füzesabony. V.: Szendi. Selyp: Szűcs I. — Lörincz I., Kékkő, Bizony — Princz, Czirá- ki — Szűcs II., Sebök, Lörincz 11., Juhász, Szűcs III. Edző: Po- gonyi Lajos, ívsC; Agócs — Bocsi, Kárpáti, Orsó — Nyeste, Ignácz — Fe- 1 encz, . Kóródi, Gál A., Zajácz, Csuhái. Edző: Turóczy János. A 16. percben Csuhái és Gál A. inz Utállak a Játékvezetőt, mire ... .u...jta a -mérkőzést. A gólt Luiincz II, szerezte. (váry) EGRI DÓZSA II.—RÓZSASZENTMARTON 7:1 (4:1) Rózsaszentmárton, 200’ néző. V.: Takács. Eger: Székesi — Veres, Bóbita, Loczi, Blrinesik, Cserős — Kohá- zi, Balogh, Tóth B., Barta, Kiss. Edző: Lisztóczky Péter. Bányász: Magyar — Gubis, Kovács, Gömüri, — Körösi, Dor- ner — Mátra, Füzér, Morvái, Tóth* Zsák. Edző: Körösi Ferenc. A csúszós talajon jól találta fel magát a technikailag képzettebb egri csapat. G.: Kiss 5, Tóth B., Barta. ihetve. Füzér, Jók: Szökési, Bóbita, Kiss, illetvé Morvái. (szalai) PÉTER V A SÁR A—EGRI SPAIITACCS 2:1 (0:0) Eger', 200 néző. V.: Kezes. ~ Pétervására: Nagy — Bocsi I., Bocsi n., Forgó — Bojtos, Pelle — Szántó, Varga, Antal, Tarr, Ivádi. Edző: Simon A. Spartacus: Jászberényi — Antal, Szamosvári, Horotán — Vis- nyei, Szalai — Tardi, Benkő, Do- mány, Mezei, Holcreiter, Edző: Béta János. A lelkes vendégcsapat megérdemelten győzött a szétesően játszó Spartacus ellen. G.: Antal, Ivádi, illetve Holcreiter. Jók: Nagy, Bocsi I., Antal, illetve Jászberényi, Szamosvári. (balogh) A megyei labdarúgó-bajnokság állása: (Teljes táblázat): 1. MÁV HAC 29 19 6 4 65:24 44 2. E. Dózsa II. 29 20 3 6 119:40 43 3. Berva 29 18 5 6 56:34 41 4. Apó 29 15 8 6 56:29 38 5. M. Bány. 29 19 7 7 55:41 37 6. Bélapátf. 29 13 8 8 48:31 34 7. Gy. Izzó 29 13 8 8 40:32 34 8. Selyp 28 14 4 10 71:37 32 9. Verpelét 29 10 6 13 43:54 26 10. R.-szentm. 29 10 5 14 46:77 25 11. Heves 29 11 2 16 39:45 24 12. Gy.-oroszi 29 10 3 16 33 :47 23 13. FVSC 28 10 2 16 37:59 22 14. E. Spart. 29 7 4 18 35:77 18 15. Péterv. 29 7 1 21 34:81 15 16. Gagarin SE 29 1 4 24 27:96 6 A NÉPÜJSAG TIPPJEI A 46. HÉTRE 1. Vasas—U. Dózsa 2 2. DVTK—FTC 2 3. Dunaújv.—Egyetértés 1 4. Honvéd—Tatabánya x 5. Videoton—SBTC 1 6. Özd—Komló 1 7. BVSC—Kecskemét 1 8. P. Bányász—Bp. Spart. 1 9. Kisterenye—Sz. MÁV 1 10. Kossuuth SE—S. Kohász 11. Atalanta—Bologna x 1 12. Torino—Juventus x 2 13. Pisa—Inter. 2 x Pótmérkőzések: 14. Veszprém—ZTE x 2 15. Sz. MAV—Békéscsaba 1 x 16. KISTEXT—Cegléd 1 x A totó nyereményei: 13 találat (154 db) 2804 forint, ebből 13+1 találat (12 db) 13 464 forint, 12 találat (1510 db) 194 forint, 11 találat (Í6 178 db) 20 forint, í# találat (39 369 db) 14 forint. CIAMZ> MAVAU alkalmas esztergályos, marós, köszörűs, gyalus, vésős, fúrós. lakatos, csőszcre- relö. kovács, öntő, hegesztő, asztalos, ács, mintakészítő szak- és betanított munkásokat. Vállalatunknál csökkentett munkaidő és minden második héten szabad szombat van. Szállást és vasúd jegyet adunk. Jelentkezés levélben, vagy személyesen vállalatunk munkaerő- gazdálkodásán (Budapest. VIII., Vajda Péter u. 10.). aOanz P’lavaq BUDA PEST ALLAs JARMOt Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Telepe, Eger, Lenin út 140., mezőgazdasági szakmunkásképző iskolát végzett fiatalembert kísérleti szakmunkásnak felvesz. Fiat Topolino, üzemképes álla* pótban, elfogadható áron eladó. Kárpáti József, Hatvan, Csaba u. 38. VEGYES A Qualital Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat, Apc, felvételt hirdet villamosmérnök részére, energetikus! munkakörben, és egy fő munkaügyi ismeretekkel renKifogástalan állapotban mély gyermekkocsi eladó. Kisvölgy u. 3. levő, Eger, delkező munkaerögazdálkodó részére. Fizetés mindegyik * területen megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, személyesen vagy írásban. INGATLAN» Óriás gyümölcsű szentendrei egres és nagy gyümölcsű, hollandi piros, fekete ribizketövek kaphatók, darabonként 6,— forintért. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka utca 27. Elcserélném hatvani, egyszobás, Összkomfortos lakásomat, gyöngyösi hasonlóra. Cím: Hatvan, Kossuth tér 10.. fdszt., bal 2-es aj- tó. Vállalatok, figyelem l Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőhöz közel, üdülőnek épült ház eladó, vagy pedig öt helyiség üdültetés, munkásszálló céljára kiadó. Érdeklődni: Sárospatak, Rózsa Ferenc u. 1. Gyöngyös .belterületén 3 szoba- Összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. Vajda S. u. 9. A fűtési idényre nyugdíjast alkalmazunk FŰTŐNEK Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi V. telepe, Eger, Nagyváradi u. SZÖRPVÁSÁRI Kifogástalan minőségű palackozott szörpök nagy választékban kap hatók az ÉLELMISZER KISKER VÁLLALAT árudáiban! Szez&ti oétjl uts izőrfiüaiar Valamennyi fajta 30 százalékos '.V Íín V*: engedménnyel FELVESZ nyerhet R XXVII. köRyvsorslátékon élygépkocsi kb. 76 000 Ft Áruház) 10 000 Ft 8 000 Ft 6 000 Ft 5 900 Ft 5 900 Ft Aruház) 5 000 Ft Áruház) 5 000 Ft Aruház) 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft 4 200 Ft 4 200 Ft IBUSZ utazási utalvány IBUSZ utazási utalvány Olympia tv Olympia tv IBUSZ utazási utalvány IBUSZ utazási utalvány IBUSZ utazási utalvány M 8 Calypso magnetofon M 8 Calypso magnetofon valamint 6750 könyvnyeremény Ht)ZAS: DECEMBER 8-AN, VASÄRNAP! Tsz-tagok figyelem í Az Egri MGV (volt Gépjavító Állomás) a korábbi évekhez hasonlóan 1968. december 1-én alapfokú traktorvezetőképző tanfolyamot indít a termelőszövetkezeti tagok részére. Jelentkezni lehet: Nagy Lajos üzemmérnöknél, 1968. november 20-ig, Sger, Lenin út 261. sz. alatt. (MNOSZ: 1760. sz. szabvány szerint) vizsga hiánya esetén a vállalat annak megszerzésében segítséget ad. !l, izerelel ptaiiratókel, H vidéki munkahelyre, havi 10—12 szabadnap-biztosítással. Munkahelyek : i FIZETÉS: MEGÁLLAPODÁS SZERINT Munkásszállást, munkaru- nát, külszolgálati átalányt és kedvezményes vezetékes és P. B. gázt biztosítunk. Jelentkezni lehet a felsorolt munkahelyeken és a vállalat központjában (Siótok, Tanácsház u. 11.) a munkaügyi osztályon.