Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
/ BARANYI FERENC: LEVÉL IIAKILKÓL Fiam, még a szokatlant sem tesszük szeleburdin, hidd el: nem magyarázat egynéhány ködbebújt rím, mindent megindokoltok ti csűrt-szavú poéták, de nem menthet fel az se, ki versedből beléd lát. Nem lesz erény a bűnből ha százaknak kivallod, ki kért, hogy szégyeneddel szemérmetlen hivalkodj? Megérthetnek talán, de Igazat mégsem adnak, s bár megható a mentség: önző s igaztalan vagy. Minket már megalázott a kéretlen öregség, testünk beteg már, javunk se sok — ml kell még? Méltó az áldozatnak megjátszott szívtelenség, hogy önmagának ásott vermébe mások vessék. Gyerek, gyerek hová futsz? 0 látjuk már a sorsod: hallgatsz, a holdvilág hős bajfonatát kibontod, csöpp fűtetlen szobádban meztelen égitestek kibontott hajjal várják, hogy fényük megszeressed, a mindenség az ágyad szélére ül ledéren, s gigászi szerelemmel fog át, hogy el emésszen, kihívó itt te voltáL te kezdted ezt a flörtöt, mért kell magadra rántott ég alatt összetörnöd? Hol végzed majd, fiú, hol? Haragszunk rád, de titkos féltése vén szívünknek jövőd vallatja: mit hoz? Ügy elmentél a háztól, hogy áldanánk is c, .e, ha boldoggá lehetnél, ha látnánk, hogy megérte. (Részlet a Túl az éjszakán eimü ciklusból). ANTALFY ISTVÁN versei: Ősz előtt Lám, már a nyár la ellenem szegül. Szertefújja Játékos tervemet, nem is hívlak moot kíséretemül, csak félútról visszaintegetek. Fázol, megborzongsz és sietsz tovább. Én állok még a riadt ég alatt, várom úgy, mintha várnék nagy csodát, hogy búcsúzóul kisüt még a nap. De táskám lendül, szél tépi hajam, szívein felett nyár emléke köröz. Hajadnak Is őszi illata van. mert Itt az ősz. Máris itt van az ősz. Fehérben és aranyban... Amint kinyílt az ablak, napfény pergett oda... Cirógatott az ősznek kedves-szép mosolya. Fehérben és aranyban csobogott a patak; visszanéztem még egyszer, de már nem láttalak... JVTER&FS ANDRÁSs A sziámi ikrek M uksi és Kereken együtt végeztéik az egyetemet és egyszerre kerültek a vállalathoz. Mérnök létükre mindketten technikusi beosztásban dolgoztak, ugyanazon az osztályon; naphosszat egyforma rajzok, gépiesen Ismétlődő, fantáziátlan dokumentációk kerültek elébtik. Együtt mégis fcömy- nyébb volt elviselni a kezdeti négy csalódást Eleinte esek erről Ismerték őket a kollégák. „Ezek azok” mondták — „akik még oda 1« együtt járnak.. .* Hallottak a rosszindulatú élcelődésről, de nem törődtek vele Egyszerre érkeztek reggel, együtt mentek ebédelni, megbeszélték miniden feladatukat, s ha valaki azt hitte volna, hogy délutánra már igazán elegük van egymásból, tévedett: napról napra kollégáik füle hallatára beszélték meg a közös esti programot. Mulkai és Kerekes együtt jelentkeztek a vállalati sportszakosztályba, a KISZ- taggyű lésen egymást követően szólaltak fél és panaszkodtak arról, hogy mennyire kihasználatlanul töltik az idejüket... A vállalat egyik rendezvényén kiderült, hogy a két fiatalembernek közös ének- és gitárszáma van; önmaguk *sziámá”-6ágá.t figurázták ki, összetanult, jópofa humorral, kellemes ének. hanggal így aztán — ha nem is mérnöki teljesítményükkel — végre felhívták magukra a figyelmet. A csípős strófák megragadtak az igazgató, Jóna Kálmán fejében. — Ki kéne próbálnunk a fiatalokat... — mondta a következő osztályvezetői értekezleten. — Nem szabad megvárnunk, amíg letörnek és kedvüket vesztik. — Nagyon igazad van! — kiáltott fel elégedetten Cso- botka. — & ti gondoltam már erre! (Szlovák György rajza) Jóna elégedetten távozott az értekezletről; úgy érezte, gondviselő atyja a vállalat minden egyes dolgozójának. Legközelebb a minisztériumban, élő is hozakodott * maga példájával. — Mi törődünk ax egyetemről hozzánk került tehetséges fiatalok problémájával! — mondta nyomatékosan, s ezzel le is zárta magában az ügyel Csobotka viszont csak any- nyit mondott Petkónak, a csoportvezetőnek, amikor négyszemközt beszámolt neki ax Igazgatónál lezajlott értekezletről: — Nézz a körmére ennek a két „aziámi"-nak! Nagy a szájuk, de nem tudom, ml telik ki belőlük... Mu lkai és Kerekes változatlanul rajzoltak én dokumentációt ellenőriztek, de ha öeszeekadtak a folyosón Jóna Kálmánnal, ax Igazgató megtorpant egy pillanatra, rájuk mosolygott és barátságosan megkérdezte: — Na, most már minden rendben van? — Hát... — Jól van, csak nem eflceseredni, ha valami nem add- uramisten hullik az öletekbe! Gyertek hozzám bátran... Majdnem egy éve volt már a két fiatalember a vállalatnál s még mindig nem szőttek külön barátságokat, nem járogattak el egymagukban a kollégákhoz... A meghívást minden esetben kettejüknek szólóan értelmezték. Ha nagy ritkán összeeakad- tak szerencsésebb sorsú, hajdani egyetemi kollégáikkal, nem árulták el, mennyire keservesen érzik magukat a vállalatnál. Sőt — Hállstennek, békén hagynak minket! — mondta MulkaL — Dolgozunk! — súgta bl- zalmas-titokzatosan Kerekes és sokat sejtetően kacsintott — Most nem kérni, hanem leadni kell! — Igen — sóhajtott a csokadár mélabúsan. — Ott van például a perga- mentárosam, aki állandóan ezért sir: ha nem módolok ki néki még egy státust másodállásra, akkor felmond. — Fogadd él a felmondást! — csapott az asztalra a nagyúr. — Ha sokallja a dolgát menjen Allah hírével! Erre már Mumus Juszuf, a harácsügyek defterdárja is letette a garast — Kegyes jótevőnk! — tépte meg szakállát aggodalmának jeléül. — Ml lesz itt ha az osztályom kilencven alkalmazottjából hatvannak útilapút kötök a talpára? Mert gondold el: janicsárjaim eddig is megfeszített erővel, úgyszólván: lóhalálában tudták elvégezni a kiszállá «»kát a kampányfeladatokat. Gondterhelten vakarta meg füle tövét a szandzsákbég. Mert igaz is: mi történik akkor, ha a létszámcsökkentés folytán a megherélt apparátus rozoga szekere akadozni fog? Ki fogja vállalni az ódiumát az elkövetkező bajokért? ö, aki jómaga sem ért egyet a fölülről jött rendelkezéssel? Hajh, de keserves is néha a felelősségteljes pozíció! Nana Ali mentette meg a valóban aggasztó helyzetet. — Szerotetünktől övezett f bégünk! — kezdte eä a gazdag életbölcsességre valló felszólalását — Mindannyian végighallgattuk a legújabb rendelkezést és az az feletti aggodalmakat, amire csak azt mondhatom: a kötelességteljesítést alkudozással, pazarlikkal helyes összeházasítani, mert csak akkor kedvező számunkra a döntés. Nagy komótosan elővette a tubákos szelencéjét — Mert miről van ez esetben szó? — tette fel a kérdést — Arról, hogy az egri beglerbég ókegyessége kapott egy leiratot a Fényes Portától, amit — lelkiismeretes hivatalvezető nem is tehet mást — továbbadott, lefele, végrehajtás végett Csipetnyi tubákot helyezett a tenyerére. — Nomármost! — szippantotta fel a divatba jött tüsszögtetőt — Ha mi szó szerint végrehajtjuk a rendelkezést még annak a gyanújába keveredhetünk, hogy: Ohó! Azok a próféta- követők csak úgy, uklo- mukk. leadnak kétszázhatvan főt? Hát addig tnit mi veit az a sok hivatalnok? No, szépen vagyunk! Megideigesedett erre • szánd zsákhi vatal vezetője, — Fiam, drága fiam — reszketett meg a szakálla a hirtelen támadt félelemtől, — mit javasolsz? Napa Ali ravaszul mosolygott . Kancsal. oldalazó nézéssel végi gpásztázta a jelenlevő agákat, majd így szólt: — Aki kardra kardot ránt kérésre kéréssel válaszol, annak reménye van a megmaradásra. Szétgombolta mellén a díszes kaftánt és a jegyzőkönyvvezető mollához fordult — írd! Készültségbe vágta magát a lúd tollat szorongató móllá. Nana All pedig diktálni kezdett Az hotwoni szandzsák vezetőiestül etének divánja, értekezleten megvitatta az Szultán ökegyessége által szentesített rendéletet s úgy találta: az szandzsákhivatal alkalmazottai eddig ia megfeszített munkával tudták elvégezni a rájuk háruló feladatokat Itt szüneteit tartott. Révedező mozdulattal végigsimította őszbe csavarodott szakállát majd imigyen folytatta: Mivel azonban a hotwoni szandzsák vezető tisztviselői hűséges alattvalóknak vallják magukat s szivükön viselik a fényességen aroájú Szultán gondjait így szavaikat adják, hogy a takarítószemélyzetből és az ajtónállókból két-két személyt, öszesen négy főt egyhavi végkielégítéssel, elbocsátanak. Martuzán aga magához ölelte a tisztviselőhad meg- mentőjét — Fiam — rebegte —, igazi talentum vagy! ★ Két két múltán, amikor már lohadni kezdtek a remények az elküldött Jelentés sikere miatt éles trombitaszó jelezte az egri beglerbég érkezését Díszes kísérettel ér kezett meg a kerületi szerdár, s amint lesegítették a nyeregből, egyenest a vendéglátó házigazdát ölelte át nagy üdvrivalgással! — Igazhitű testvéreim! — kiáltotta. — Hálából felterjesztelek a Nagy Hadova érdemrendre. Ml is tanultunk a fogalmazási stílusotokból. Itt jobbról és balról megcsókolta a bég pampuskaábrázatát majd a következőket mondotta: — Eltekintve a további pazarliktól, alkudozásoktól, ünnepélyesen kijelentem: hozzájárulok a négyfős csökkentéshez. Megilletődve köszönte meg Martuzán aga a felettese részéről megnyilvánuló kegyet Örömében kétszeres puszival hálálta meg a nagy elel kű engedményt- majd hátrakacsintott a mögötte felsorakozott tisztviselőhadra. Kacsintásában benne fénylett az az öröm, aminek a nyomán megkönnyebbülten sóhajtottak fel az agák. — Allah kerim! *— Isten kegyelmes! — Alláh ákbárl — Alláh a legmagaszto- sabb! És minden maradt a ré- eü*». .. _______ — Aztán egyszer majd elő- állunk vele... — Majd mi kettten... — Együtt! Dupla erő, dup- la ész! — Kiegészítjük egymást: amit ő nem tud, tudom to, és fordítva! Néhány hónap múlva be is nyújtották első közős újításukat A főmérnök látta, hogy az elgondolás ötletes, de a megoldási javaslat a gyakorlati tapasztalatok hiányáról tanúskodott Amikor közölte velük, azok ketten egyszerre •óhajtottak: — Épp ez az! Bárcsak dolgozhatnánk. .. — Bízzák rám, majd én Bólok. Nem Is voltak elkeseredve, ahogy kijöttek tóle. Petkó megkérdezte: — Na mi a helyzet? Elfogadták? — Azt nem, de megígérte, hogy kapunk tisztességes munkát! — Megígérte? Hát akkor csak várjátok... Kerekest — maga sem tudta, miért most — elfutotta a méreg. — Mi baja velünk, mondja meg? Mért gúnyolódik? — Nocsak, nocsak! — hecceit* vigyorogva Petkó. — Mindjárt nekem esik! — Hagyd a fenébe... — csittitotta a barátját Mulkai. — Nem érdemes... Kerekes másnap rosszul érezte magát, Mulkai hiába várt rá a megállóban, nem jött. Amikor egymaga tűnt fel az ajtóban, Petkó csodálkozott — Hát az Ikrét hol hagyta? Mulkai vállat vont nem akart szólni. Ogy érezte volna, árulást követ el Kerekes ellen. Délben mégsem tudta megakadályozni, hogy Petkó ne csatlakozzék hozzá az ebédlőben. — Nézze, maga nem olya» pukkancs, mint a barátja... — húzódott közel Mulkaihoz. — Adok magának egy jó tanácsot — Na? — nézett fel barátságtalanul, de alig titkolt izgalommal a fiatalember. — Hagyják abba ezt az együtt járást Nem veszi észre, hogy így senki se mer magukhoz közelíteni? Ingerlik az embereket az ilyen gyerekességgel. Engem Is, bevallom őszintén. — Kerekes a barátom! — daeoskodott Mu’kai. — Mondtam én, hogy ne legyen az? De attól még nem kell Ilyen görcsösen félrevonulniuk! Itt volt ez az újítási história, ebből igazán tanulhat Mi hiányzott hogy elfogadják? A tapasztalat. Nem szabad megütközni rajta, ha a főmérnök jobban bízik olyasmiben, ami alatt egy régi mérnök nevét látja. Gondolkodjék ezen, azt tanácslom. .. Mulkai nem tudott mit felelni erre. Szótlanul dolgozott és egyre Petkó tanácsán járt a feje. Rákövetkező nap Kerekes még mindig beteg volt s ő újra a csoportvezetőhelyettessel ebédelt Munka után azonban egyenesen Kerekeshez sietett és gyümölcsöt meg édességet vitt neki; tudta, hogy bolondul mindkettőért — Mi újság odabent? — kérdezte Kereke». —- Semmi... — bökte ki gyorsan Mulkai, és maga sem értette, miért nem mondta el Petkóval folytatott beszélgetéseit. Érezte, hogy égni kezd a füle és a meleg hullám átterjed lassan az egész arcára, nyakára is. Egy hét múlva Jóna Kálmánnak a minisztériumi tanácskozáson eszébe juttatták fiatal mérnökeit, s számon kérték rajta, tud-e valami konkrét eredménmol beszámolni? Kivágta magát, de nagyon kínosan érintette az ügy, s amint visszaért a vállalathoz, behivatta u t lér- nököt és előadta a kívánságát — Kérlek, sürgősen adnunk kell valami önálló feladatot a fiataljainknak... Erre most nagy súlyt fektetnek odaíönt, és ml sem maradhatunk szégyenben. Gondoskod ‘ a dologról és néhány r ~on belül számolj be a történtekről. A főmérnök szitkozódott magában, de egyenesen Cse- botkához és Petkóhoz sietett Amikor előadta, miben fő a feje, Petkó felkiáltott: — Ez csak nem probléma? Bízd rám! Add Ide az Ikrek múltkori újítását.. Majd én megnézem, mit lehetne kezdeni vele. — Helyes! — dörzsölte a kezét megkönnyebbülten a főmérnök. — Tehát jelenthetem Jénának, hogy a fial31 mérnökök foglalkoztatásáért te vagy a felelős. Petkó átnézte a dossziét Kezdő mérnök korának javaslataira emlékeztette ez a vaskos na">, ő Is úgy dolgozta ki ötleteit hogy még a formában Is benne volt a lelkesedése és odaadasa. Az „ikrek” újításában nagy lehetőségek rejlettek. Kis változtatással több munkafolyamatban is alkalmazhatóak, nemcsak abban, amelyről a javaslat említést tett Odament Mulkai asztalához. — Egy pillanatra... gyere ki a folyosóra! Kerekes szeme megvillant „Gyere?” — kérdezte a pillantása MulkaitóL — „Mi hogy gyere? Ti tegezód tök?” — Jövök! — mondta zavartan Mulkai éa odasúgta Kerekesnek: — Ez a hülye mostanában rámakaszkodott.. A folyosón Petkó meg®élté és a kaséba adta a dósasziét _ Átnéztem az anyagot Ragyogó! Nagy fantázia van benne! Megmondom a főmérnöknek, hogy ilyen felületesen nem lehet foglalkozni * dolgaitokkaL — Komolyan? — dadogott az örömtől Mulkai. — Ügy találod, hogy használható...? — Ügy! És megsúgom, ha pár nap múlva újra beadod, más lesz a fogadtatása! Egy kicsit bővítsd ki... — Te, ez a Petkó mégis rendes alak! — ment vissza a barátjához Mulkai. — Nézz ide, elolvasta, és azt mondta: kitűnő! <5 fog harcolni érte, hogy legyen belőle valami! Mit szólsz? Kerekes csak nézett és a csodálkozástól alig látszott rajta az öröm. Mulkai mást várt tőle, azt remélte, újjon- gani fog, mint ő. S akkor ez a fancsali ábrázat, és ez a hallgatás... Mi ütött belé? Szó nélkül fordult el Kerekestől és folytatta a munkát. Petkó távolról figyelte őket. Munkaidő végeztével megkérdezte Mulkaitól: — Merre mégy? Megihatnánk egy kávét... — Sajnos, sietek! — mondta szárazon a fiatalember és Kerekest sem várva be, egyedül távozott...
