Heves Megyei Népújság, 1968. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-29 / 254. szám
Ötvenéves a lenini Komszomol Harcban született — békében él í A szófiai Világifjúsági Találkozón ismerkedtem meg Mukesev Szijazbekkel, a 23 éves kazahsztáni fiatalemberrel. Az idén végezte el a le- ningrádi állatorvosi egyetemet, és augusztus 1-vél lépett munkába: a Talbi- Kurgan városi Komszomol- bizottságon, ahol vezető funkcionáriusként tevékenykedik. Többször láttam s hallottam ót más nemzetiségű fiatalok között ifjúságról beszélni, és ismerkedésünk, beszélgetésünk témája is a szovjet fiatalok éle.te, munkája, tevékenysége volt A Komszomol jelene, jövője és természetesen a múltja is, hiszen a mai nap tölti be 50. életévét a lenini Komszomol . ; : — Harcban született a mi Komszomolunk. Az imperialista hatalmak négy égtáj felől támadták a még alig egyéves szovjet hazánkat, amikor 1918. október 29-én megalakult a Komszomol. A fiatalok egy emberként álltak a szervezet mellé, s a következő napokban a Komszomol- zászlóaljakban, ifjú gárdákban százezer fiatal indult a frontra, hazája megvédésére. „A Komszomol tagsági könyvével megkaptuk a puskát és kétszáz töltényt” írta erről az időről Osztrovszkij. A sok bizottság, szervezet ajtajára felkerült a tábla: „Zárva, mindenki a frontra ment.’* És még egy háború. Több mint kétmillió komszomol ista vett részt a harcokban, állt önként a hadseregbe. Micsoda, hősök voltak, mekkora tetteket hajtottak végre hazájukért Matroszov mellével tapasztotta be a fasiszta erőd lőrését. Szmirnovot megfeszítették, de nem árulta el társait Mihail Panyikol- na az ellenséges tankokkal együtt robbantotta fel magát S mennyi hős volt még közöttük, akiknek ma már nevükre sem emlékszik senki. A háború borzalmas károkat okozott milliók estek „.'jel, harmincezer üzemet égettek fel és raboltak ki a fasiszták. De hazánk nem halt meg. Győzött, szabad lett. Büszkék lehetünk: a szovjet fiatalok vele harcoltak, hazánkkal véreztek s hazánkkal győztek. Ott voltak a frontokon a lágerekben a földalatti szervezetekben. a dzsungelek partizánjai között. A történelemben soha, egyetlen ország sem szenvedett akkora pusztítást, mint az én hazám, a történelemben soha egyetlen ország fiataljai sem álltak oly hősiesen helyt, mint a ml elődeink. Történelemről beszéltem, a történelem beszél róluk. Hősök voltak.:. Piros fedeles, vastag könyvet vett elő. A szavak a mondatok a békéről, a Komszomol építő munkájáról beszéltek. — A komszomolisták ismét az első sorba álltak. A háború után a párt felhívására 15 lerombolt várost építettek újjá. Harmincezer kommunista ment szenet bányászni a Donyec-medencébe. Kom- szomol-védnökséggel épült fel a Szár-Darja-i, az Irtiszi Hőerőmű, s nyíltak meg a bányák, épültek utak, gyárkombinátok, kórházak, iskolák, Kötetekben férne csak el. Lehet, hogy nem is tudok valamennyiről. A mi országunk nagy ország, gazdag, szép ország, annyi új épült, annyi minden változott az eltikai, tanulási igényeinek kielégítését. Egyik legfontosabb feladatának tartja a fiatalok kommunista nevelését, az építőmunkára való mozgósítását, internacionalista hűségre való nevelését. S hogyan tölti be hivatását? Ismét beszéljenek a tények: a szovjet Komszomolnak jelenleg huszonhárommillió tagja van és több mint a fele középfokú iskolai végzettséggel telt ötven év alatt, hogy napokba telne csak puszta felsorolásunk is. Nem akarok én semmit se megszépíteni, hiszen eredményeink, sikereink, az új városok, gyárak, az atomerőművek, szovjet szputnyikok s a technika megannyi szovjet csodái, mindennél jobban tanúskodnak. S példát mutattunk a világnak: milyen az igazi béke, az alkotó ember, az igazi barátság. Jelszavunk a béke. a barátság A munka, az alkotás, a szebb, a jobb. a több. — Való igaz: a szovjet Komszomol ötven esztendeje történelem lett. De milyen célok, feladatok vezérlik a mai Komszomolt? Hogyan s milyen formában vállal részt a fiatalok neveléséből, az országot építő munkából? — Komszomolunk a párt aranytartaléka, utánpótlása, harcos, egyetértő társa a szovjet nép életét, munkáját irányító kommunista pártunknak. A lenini Komszomol munkájának alapvető feladata: sokoldalú, művelt fiatalok nevelése, akik büszkék a forradalmi évekre a pártra. Magas fokú erkölcsi tulajdonságokkal, mély ideológiai ismeretekkel, meggyőződéssel rendelkeznek. Kom- szomolunkat az vezérli, hogy minden fiatal a szervezet keretein belül találja meg polirendelkezik. X „Látókor”, „Az ifjúság és a társadalmi haladás”, a „Hazánk”, a „Globus”, „A Prometheus” körök és klubok a fiatalok politikai és ideológiai nevelését szolgálják. A politikai akcióikon kívül a termelő- munkában is igyekszünk helytállni példát mutatni. Az első szóra megyünk, ahová hfvnak, ahol szükség van ránk. Ezt Nyugaton ma sem értik. Nem értik, hogyan tudja száz, ezer, millió fiatal elhagyni kényelmes lakását, kulturált városát és a szűzföldekre, a tajgákra utazni. Ez nálunk pedig természetes dolog. Mi boldogan, örömmel és büszkén megyünk. Ez az érzés, ez a gondolat az öt,ven év alatt mit sem változott, s nem is fog. Ez az az erő, amely hajt bennünket. Ez az az erő, amely a vasból acélt csinál, amely oly erősen köt bennünket össze egymással, népünkkel, hazánkkal. Ez az erő: a Komszomol,. ötvenéves a lenini Komszomol. Harcban született, s békében él. Ügy. ahogyan Tyihonov, a költő írta: „A rengő óceán vizétől. Egészen a Kreml hős faláig Ily ifjúságot ez a vén Föld, Nem hallott — látott soha — máig”. Koős József A Magyar Televízió minden igényt ki akar elégíteni — főképp hét végi műsorával. Így került egymás mellé a Tévészőttes virágénekekkel a Tudósklubbal, ahol az ember és a gép nagyon is mai, nagyon is font >s és prózai gondjait vitatták meg a tudósok. S ha meggondoljuk, hogy mindez az esti mese előtt pergett le a képernyőn, akkor értjük meg igazán, hogy milyen műsorsz rkeztési feladatok is terhelik a tévét — ezzel az egyetlen képcsatornával. Szelíd és majdnem unalmas kalandokkal vette el az időnket szombat este Angyal és a francia kalandfilm vasárnapi folytatása. IN ég szerencse, hogy az olimpia teljes megelégedésünkre fejeződött be és így ezeket a gyengeségeket hajlandók vagyunk megbocsátani. Vasárnap este Hubay Miklós gondolatai, drámai szatírája kavarták fel lelki nyugalmunkat. Néró játszik három részlete arról győz meg, hogy egyáltalán nem véletlenül korunk nagy problémáját, a hatalom jogait és jogtalanságát, a hatalom abszurd méreteit a zsarnokságot és ebben a zsarnokságban is az őrületet teszik fel kérdésként korunk drámaírói. A történelem ijesztő és fantasztikus zsarnoki példái között is az egyik legtaszítóbb Néróé, akit kényszerképzetek, hamis logikai felépítmények, érzéki csalódások, rémlátások gyötörnek. S ebben a gyötrelemben nincs gát és korlát, mert a közvetlen környezet mindent lehetővé tesz: Seneca éppúgy idetartozik, mint Agrippina, Poppaea, vagy a bérgyilkosok. Márkus László érett művészként és magabiztos zsonglőrként labdázik Néró, illetve Hubay Miklós, a drámaíró mondataival. Egy világbirodalom csúcsán — és a kor mérhetetlen hatalmának tudatában dönt itt a zsarnok emberekről, olyanokról, akik a normális, természetes, vérségi és érzelmi kapcsolatok alapján szeretetet és tiszteletet érdemelnének. De mert a beteg agy és a beteg lélek — kórokozói a mérhetetlen hatalom — fél a valós értékektől, belső bizonytalansága mindent rombolni késztet — hát öl, megöleti anyját, megöli szerelmesét. És ez már Hét végi montázs Hubay« al nem játék, könyörtelen valóság — hatalom. De van ebben a hatalomról szóló drámai szatírában egy nagy igazság. Néró maga is szeretne már egy biztos pontot tudni magában és maga körül. Maga elé citálja hát a két apostolt, Pétert és Pált, akik jól „alliterálnak”. A hitüket kérné kölcsön, vagy azt a bizonyosságot,, amellyel a világot látják. Szeretne hozzájuk csatlakozni — bár lenézi és sajnálja őket —, még arra is vá”alkoznék, hogy megkereszteljék legalább vízzel; de azok — se Péter, se Pál — nem vállalják ezt a közösséget. A hatalom, ha kiég belőle az emberi arányérzék és a hit az emberekben, közelről és távolról egyaránt tébolynak tűnik, értelmetlen és öncélú tettek sorozatának, amit nem szentesíthet Seneca tudása és félelemmel vegyes szánakozása sem. Péter és Pál pedig harsogva vádolja Nérót, mert van hitük. Tolnay Klári Agríppinája tökéletes nyugalmával ellentéte és magyarázata Nérónak, míg Poppaea harsogó nőisé- ge idegen hangként vegyül el az elgondolkoztató játékban. (farkas) KI8Z4ár$as!fázak Gyöngy ősön Eddig »sás lakást építettek a fiatalok — Újabb házak készülnek el as év rézéi* — Mi less ezután ? Huszonnégy fiatal házaspár vette át boldog örömmel a Széna téren épült KlSZ-tár- sasház lakásainak kulcsát. Gyöngyösön eddig mintegy száz lakást vettek már birtokukba a KlSZ-segítsé- gével a fiatalok. November 7-ig a volt TÜZÉP-telep helyén emelkedő épületbe is beköltözhetnek a tulajdonosok. Itt tizennyolc lakás várja őket. És ugyanerre az időpontra esik a Kassai utcai 18 lakásos társasház átadása a lakóknak. Olyan tények ezek, amikről örömmel beszélnek Gyöngyösön. Büszkén teszik hozzá a városi KISZ-bizottságon azt is, hogy jövőre tovább folyik az építkezés. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat és a ktsz-ek KISZ- szervezetei fogtak össze, hogy otthonhoz juttathassák a fiatalok egy részét. Az is biztosra vehető, hogy a Huszár utcai 21 lakásos KISZ-ház tulajdonosai Is költözhetnek az idén, az év végéig. Aztán mindjárt a „de” szó következik a felsorolásban. De ezzel kész is, egyelőre a társasház építkezéseire. Az eddig megépült mintegy száz KISZ-lakás azt bizonyítja, hogy a városi tanács lelkesen támogatta a fiatalok C. KemokVdse i Misa és Vova Néhány órával a születése után a kórházi ápolónő így csitítgat- ta: — Halkabban, Misa! Halkabban! Vegyél példát a kis Másenyká- ról! Egy órában születtek, és ő már csendben tud maradni. Ettől az időtől kezdve mindig példaképül állítottak eléje valakit. A bölcsödében ezt rrfondJÁk neki: — Misa! Végy példát Grisenkáról. Neki naponta elég két pár váltás. Az óvodában pedig azt hallotta állandóan: — Misa! Vegyél példát Tyisáról. ö csak az játékokat töri Te pedig mindig a legdrágábbakat választod ki. Az iskolában szünet nélkül ezt ismételgették neki: — Te túlságosan is kitartó gyermek vagy, Misa! Két évig ülsz minden egyes osztályban. Vegyél példát Arisról. A főiskolán évfolyamtársai ilyen szemrehányásokkal illették: — Eh, te Misa! Legalább vennél példát a Jermolájról. Ö szintén nem lumen, de legalább ügyesen tud puskázni. Amikor pedig udvarolt a jövendőbelijének, menyasszonya már nem bírta tovább, és egyszer csak így tört ki: drágám, ó te kedves Misenyka! Miért nem veszel már végre példát a Nyiko- lájról. ö réges-régen — mindenki tudta nélkül — az anyakönyvvezetőhöz vezette menyasz- szonyát. És nem múlhatott el semmiféle nevezetesebb esemény, hogy ne példálóztak volna neki valakivel. Még az álmaitól sem tudott nyugodni: azokban is példaképeket látott. Egyik ilyen álma: Teljesen megöregedett, fehér sza- kállú, reszketeg öregemberré vált, de sehogy sem tudott eltávozni az árnyékvilágból. Ekkor megjelenik álmaiban egy hozzá hasonlót másik fogatlan aggastyán, és így beszél: — Lelkiismeretesnek kell lenned, Misa. Vegyél példát Lariszáról — 5 már rég megszűnt lélegezni. Belőle már rég kiszállt a pára. De íme... kezd nőni a fia, Vova. Most már hazamenve a munkából, megkönnyebbülten hallja: — Vova! Vegyél pél dát apádról! ö sohasem eszi a teát villával. Vagy ilyet mond felesége: — Vova, láttad már te valaha, hogy a papa a szobában hason csúszkál? Olykor még azt is hallja: — Hát miért ne vehetnél példát apádról: Hát berendezett ő már valaha a zsebében hernyótelepet? ... Milyen igaz, hogy ,.a gyerek — a mi örömünk’’. Fordította: Sígér Imre nincs tovább. Elővesznek egy lepecsételt, nagy borítékot. Tizennyolc betétkönyvet tartalmaz. Tizennyolc fiatal házaspár „reményét” őrzi a boríték. Ezek a remények azonban már nem válnak valóra. Pillanatnyilag ez a szomorú valóság. Pedig volna még jelentkező bőven, ahogy mondja Bata József, a KISZ-bizottság titkára. A külszíni fejtés és az erőmű, a kitérőgyár, a vágóhíd, a vasipari vállalat és az Izzó fiataljai is szeretnének az ifjúsági szervezet támogatásával lakáshoz jutni. Erre teszik félre a forintjaikat. De — hiába! Talán a KISZ-bizottság elégelte meg a szervezéssel együtt járó fáradozást? Ugyan, erről szó sincs. Ezt a fáradozást szívesen vállalnák továbbra is. Telek nincsen. A városi tanács közölte, nem tud újabb telket biztosítani kezdeményezését. Tette ezt azért is, mert így a lakáskérelmezők számát csökkenthétté. De i tagúkért a fiatalokért is kész volt a segítségre. Nem kell magyaráznunk, hogy mi a jelentősége a fiatalok lakásépítési társulásának. Éppen emiatt úgy gondoljuk, hogy ennek támogatása fontos politikai kérdés is. Olyan helyen pedig, amilyen Gyöngyös, már csak az eddigi szép eredmények miatt sem volna szabad ezt a törekvést kettétörni. Igaz, hogy az úgynevezett foghíjak eltűntek már, de az átfogó városfejlesztési program bizonyára módot nyújt a további KISZ-házak helyének megjelölésére. Mert ha az eddig megépült száz lakás után még százat építhetnének önerejükből a fiatalok, az is kevés lenne. (gmf) Wok klubja Nagyiályán A nagytályai nőtanács klubja egv esztendeje alakult meg a községi művelődési házban. Az újabb, második „évad” nyitó rendezvényére vasárnap került sor. Dr. Énekes István fogorvos tartott nagy sikerű egészségügyi előadást, majd vidám teadélutánnal folytatódott a program. Ezen a rendezvényen határozták el a nők klubjának tagjai, hogy ők is hozzájárulnak Vietnan megsegítéséhez: kéthavi tagsági díjukat ajánlották fel, s azt, hogy a további gyűjtés érdekében megfelelő szervező munkát folytatnak a községben. 1968, olitóucr Z9„ kedd