Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-13 / 215. szám
Látogatás a tatai edzőtáborban Ahol a magyar olimpikonok készülődnek Tata neve akkor vált híressé, amikor 1948 nyarán Németh Imre 59.02 méterre Javította a kalapácsvetés világrekordját. Mintegy az olimpia főpróbájaként, London előtt. Húsz esztendővel ezelőtt vették birtokba a legjobb magyar sportolók az egykori Eszterházy-parkot és környékét, hogy ott készüljenek fel a második világháború utáni első legnagyobb szabású nemzetközi versenyre. 1948-ban mindössze egy hónap alatt létesítették az edzőtábort, a hajdani fedett lovardát sportcsarnokká alakították át, ahol azután az ökölvívók, a birkózók, a kosárlabdázók és a súlyemelők edzettek. így például Papp László és Bóbis Gyula. Lőteret is létesítettek. A környék Takács Károly, Balogh Ambrus és a többiek lövéseitől volt hangos. Az atlétikai pálya különös gondot jelentett, mert szinte az egyik napról a másikra kellett megfelelő talajt teremteni az építőknek. Tehát bevált Tata. Immár hagyományosán ott készülnek a magyar sportolók az olimpiákra. Tgy volt ez 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban és legutóbb 1964-ben. Mexikó előtt is Tatán igyekeznek a lehető legjobb formába lendülni az olimpiai keret tagjai. A körülmények azonban kedvezőbbek. mint előzőleg. Változatos a napirend. A hosz- szútávfutók, igy például Mecser, Sütő, Tóth, Szerény! korán kelnek, reggel hét órakor már javában futkároznak az atlétikai pályán, vagy a tavak partján. A terepen, a bokrok, a fák között ugyanis nehezebben veszik észre, hogy a napi edzésadag 25—30 kilométer. Fél nyolc és kilenc óra között van reggeli. A különböző sportágak képviselőinek a napirendje eltér egymástól, ezért előfordul, hogy csak egy pillanatra, egy üdvözlés erejéig találkoznak egymással a súlyemelők és a tornászok, vagy a vívók és a labdarúgók. Fél tízkor minden hely foglalt a pályákon és a tornatermekben. Ekkor kezdődik a legtöbb sportágban az első közös edzés. Senkit sem kell szorgalomra biztatni, se a vívókat, akik éppen Kovács Pál Irányításával iskoláznak, se a birkózókat, akik Natura Mihály szakmai felügyelete alatt gyakorolják a fogásokat, de nem kell biztatni Énekes Árpád tanítványait, az ökölvívókat és a többieket sem. — Amikor 1948-ban először tartottunk Itt edzést az olimpia előtt, akkor birkózásban egy aranyérmet szereztünk — jegyzi meg a szünetben Matúra Mihály. — Amikor viszont a legutolsó olimpia előtt voltunk itt, akkor két versenyzőt készítettünk elő úgy, hogy a dobogó fokára léphetett. Egy óráig tart a nap első fő edzési időszaka. Ekkor hatvan percre megélénkül az ebédlő. Orvosok állították össze az étrendet az egyes versenyzők szükségleteinek megfelelően. A napi koszt 3500—7000 kalóriát tartalmaz. Sokat esznek a súlyemelők, akik egy nap tonnákat emelgetnek, de különösen jól táplálkozik például Makai Katalin, az egyik legjobb magyar tornásznő, akinek az orvosok szerint híznia kell. Két óra és fél négy között a táborban minden csendes. Ilyenkor kötelező a pihenés. Négy órakor kezdődik a nap második fő edzésidőszaka. Üjra nagy az élénkség az atlétikai — és a labdarúgópályán és a tornatermekben. Fél hétkor kezdődik a vacsora. Az éttermekben feltűnik egy- egy vendég. így például meglátogatta az edzőtábort Papp László, a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok. — Nemcsak a régi emlékeimet elevenítettem fel — mondta Papp, — hanem bokszoltam a fiúkkal. Nekem gyakran okozott gondot, hogy nem volt megfelelő edző- partnerem. Mexikói reménységeinket ez ne akadályozza, engem azután üthetnek... Lejött Tatára Kárpáti Rudolf, az olimpiák egyik legeredményesebb magyar vívója Is. — Hasznos, ha nemcsak mindig egymással állnak szemben a páston — mondja Kárpáti. — Egymást nagyon jól ismerik, az én tárházamban talán akad egykét ma már viszonylag ritkán alkalmazott akció. Vacsora után hetenként kétszer mozielőadás szórakoztatja a versenyzőket, Időnként pedig tánc- dalénekesek és színészek érkeznek a fővárosból. Kell egy kis kikapcsolódás ... Sok meghívást kapnak a Mexikóba készülő sportolók Tata környékéről, termelőszövetkezetek és Ipari üzemek dolgozói szeretnék közelebbről megismerni őket. Az idő azonban az olimpiáig rövid. Ezért a versenyzők csak egy-két meghívást fogadhatnak el, a találkozók többsége az olimpia utánra marad, akkor már összekötve a mexikói élménybeszámolókkal. Tíz órakor mindenki visszavonul a szobájába és mintahogy napközben senkit se kell biztatni, hogy elvégezze a kijelölt ed- zésmennyíséget, ugyanúgy ilyenkor senkit sem kell figyelmeztetni, hogy a napirend szerint alvás következik. Csak a versenyzők pihennek le. A táborvezetőség szobájában még sokáig ég a villany. Ilyenkor Antal József összehívja valamennyi sportág edzőjét és szakmai vita kezdődik, külön minden egyes versenyzőről; hogyan edzett aznap. Ekkor állapítják meg a következő 48 óra edzésmennyiségét is. így történik ez napröl-napra. A hangulat bizakodó és ahogy 1948-ban is egy figyelemreméltó kalapácsvető eredmény fokozta az edzőtábor jó hangulatát, ugyanúgy most Is ez történt. Antal József táborvezetö szerint Jó hatást tett az olimpiai keret tagjaira Zsivótzky Gyula 78 méter feletti teljesítménye. Ez talán éppen olyan kedvező jel, mint Németh Imre világrekordja a londoni olimpia előtt. átUli Szakképzett juhász nagy gyakorlattal elhelyezkedne tsz-ben, vagy állami gazdaságban. Ostoros. Káptalan út 8. A Qualität Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat, Ape, felvételt hirdet öntő — formázó szakmunkások. közgazdászok és szállítási vizsgával rendelkező személyek részére. Az öntő. formázókat, szakmájuknak megfelelő munkakörben, a közgazdászokat belső-ellenőri, tervező-statisztikus munkakörben, míg a szállítási szakembert a vállalat szállítási ügyeivel tudnánk foglalkoztatni, csoportvezetői minőségben. — Fizetés mindegyik területen megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán mindennap T—15 őrs között, zzombaton T—12 őréig. INGATLAN: _________ Eg erben, belvárosban, 2—2 szoba- összkomfortos garázslehetöséges házat vennék, vagy siófoki hasonlót adnék. Beépíthető telek Is érdekel. Levelek, Nyeste, Mezőkövesd, postánál marad. Kettőszobás esaládl ház. mellék- helyiséggel 200 négyzetöles telekkel eladó. Érdeklődni. Karáesond. Bányász András. Szalay u. 20. Eladó. Hatvan belterületén 1350 négyszögöl beltelek. Érdeklődni; Víg Mihály, Hatvan. Mészáros L. 29. JÁRMŰ: Kitűnő állapotban lévő 408-as Moszkvics személygépkocsi eladó! Eger, Május 1. út 11. Idős nénit, vagy bácsit vagyonáért eltartom. „Szeretettel gondozom” jeligére kérek választ az egri hirdetőbe. ________ Felnémeti Petőfi Tsz-nél téli alma kapható, kis tételben is olcsó áron. Érdeklődni a 14—88 telefonszámon lehet. Skoda Furgon 1200-as eladó. Víg Mihály, Hatvan, Mészáros 39. Keveset futott, újszerű állapotban lévő 408-as Moszkvicsot eladnék. Kál, telefon: 2. VEGVES: ÉRTESÍTÉS! A KAVICSBÁNYA VÁLLALAT értesíti tisztelt megrendelőit és ügyfeleit, hogy HATVANI bányájában (Tel.: Hatvan. 19-58.) a kavicstermelés üzemszerűen beindult. Az üzem termel- vényet: 0—3 mm mosott, osztályozott homokot, 0—30 mm osztályozott betonkavicsot, telepi kiszolgálással. felrakás nélkül 22.— Ft/m3 közúti járműre történő felrakással 58 Ft/rn3 EGYSÉGES ÁRON ÉRTÉKESÍTI. Anyagkiadás: hétköznap *—19 óráig (szombaton is). A megrendeléseket az üzembe, vagy központunk címére: Budapest, V.. Molnár u. 53. (Tel.: 181-313.) kérjük küldeni. Kisebb tételű, azonnal el- Kavlrsbánya Vállalat IS bektos szüretelökád eladói Eger. Agyagos u. 28. Jaksiné. 1 1 db hordozható eserépkályha 1 évi használat után eladó, Eger. Rajner K. u. 44. ll^P\HÍRVERÉS HjRDEÍÉS ‘/ÍM* «a a (NéwUm 'em Megkezdődött Egerben a Dobó István tenisz emlékverseny Csütörtökön megkezdődtek Egerben a már hagyományossá vált Dobó István tenisz- emlékverseny küzdelmei. Bár Gulyás István, magyar bajnok külföldi szereplés miatt az idén nem vehet részt a találkozón, de a magyar élgárda számos versenyzője, élükön a fiatal Szőke Péterrel, rajthoz állt. A verseny négy napon át tart, a döntőket vasárnap játsszák a népkerti teniszpályán. Az I. osztályú férfi egyesben a kiemelés sorrendje: Szőke, Komáromi, Varga, Prichadny. Az t. osztályú női egyesben Borka, Bardóczy, Monori, Budai a kiemelés. Az indulók létszáma az összes versenyszámokban 110. Ma reggel nyolc órától egész napos játékidővel folytatódnak a Dobó István tenisz-emlékverseny küzdelmei. Megérdemelt győzelem... Egri Helyiipar—Siroki Vasas 28:19 (17:8) Megyei I. osztályú férfi kézilabda-mérkőzés. Eger, 300 Megyei IX. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzések eredményei. Nyugati csoport: Kisnána—Lőrinci 0:3, Nagyréde—H. Spartacus 3:0, Domoszló—Selypi Építők 3:0, Kerekharaszt—Gyöngyöshalász 1:0, Adács—Heréd 1:0, Abasár— Szűcsi 0:0. Kisköre—Ecséd 4:0. A táblázat élén a Lőrinci áll 30 ponttal, második a Szűcsi 26 ponttal. * FVSC—Egri Kinizsi II. 12:6 (4:4), megyei női kézilabda-mérkőzés, Eger. V.: Joő. * Jászberény—Egri Dózsa 3:1 (12, —15, 1, 12) NB Il-es női röplabdamérkőzés, Jászberény. * Czigony István a Szolnoki MTE edzője! Az új edző, aki eddig egy Vas megyei csapatnál társadalmi munkában dolgozott, eleget tett a Szolnoki MTE vezetői kérésének és a hét folyamán elvállalta a Szolnoki MTE NB I. B-s labdarúgó csapatának edzői teendőinek ellátását. * Szeptember I5-én és 22-én bonyolítják le három csoportban a sportlövő MNK hatodik fordulóját a gyöngyösi járásban. Szeptember 15-én 8 órakor a kitérőgyári lőtéren és a Zalka SE lőtéren lesz verseny, szeptember 22-én 9 órakor pedig Abasáron. * A vasárnap a fővárosban sor- rakerülő Bp. Spartacus—Egri Dózsa NB I. B-s labdarúgó-mérkőzés játékvezetője Vadas J. lesz. , 9 •> •> •> v •> •> ❖ •> •> •> •!' ❖ ❖ <• •> •> ❖ •> •> v •> •> A találkozóra sor. 16 órakor kerül Az Özd város felnőtt ifjúsági és serdülő ökölvívó egyéni csapatbajnokságon Fischer, Tamasik, Gál, Fodor, Bökő, Nagy, Bohár, Gál, Tuza nyert a Zalka SE versenyzői közül bajnoki címet, mig az egriek közül Mucsi került az első helyre. * A teke NB II. keleti csoporjának állása. Férfiak: 1. Ceglédi Ép. 17 42871 88 2. Egri Spartacus 17 44017 84 3. K. MÁV 17 42460 80 4. ÉRDÉRT 17 43296 76 5. Sz. Postás 17 43635 74 6. SZAK 17 42778 70 7. K. Petőfi 17 42173 70 8. Kistext 17 41964 66 9. Bp. Postás 17 42356 88 10. Szeg. mg. .17 42336 62 11. Pénzverő 17 42903 60 12. Gy. MEDOSZ 17 42027 60 13. Szolnoki MÁV 17 41879 56 14. DVSC 17 41505 41 Az országos ifjúsági vlzilabdabajnokság állása 1. KSI 6 6 48:20 12 2. Bp. Honvéd 6 5 — 1 48:22 10 3. U. Dózsa 6 5 — 1 39:19 10 4. BVSC 6 4 1 1 48:21 9 5. FTC 6 3 — 3 32:31 6 6. Bp. V. M. 6 2 1 3 25:29 5 7. Egri Dózsa 5 2 — 3 16:29 4 8. Szol Dózsa 6 1 — 5 24:40 2 9. Bp. Spart. 5 — — 5 15:49 — 10. Tipográfia 6 — — 6 11:46 — ❖ •> •> •> ❖ ♦> ♦> ♦> •> <• •! MEZ B B néző. V.: Tóth Z. Eger: Mészáros — Bóta, Medvecz, Prokai, Terényi, Kiss, Pittner, Bállá, Bodó, Boldizsár. Sírok: Túrái — Mester, Éb- ner, Kondás, Vágó I., Vágó II., Lucskai, Gáspár. Aux, Pásztor. Változatos és izgalmas mérkőzésen mindkét csapat sokat támadott, a hazaiak szünet után jobb játékukkal megérdemelten nyertek. G.: Medvecz 6, Prokai 8, Kiss 4, Pittner 4, Terénvi 3, Bállá 2, Bóta 2, illetve Aux 7, Lucskai 4, Kondás 2, Pásztor 2, Mester 2, Vágó 2. Jók: Mészáros, Medvecz, Prokai, illetve Lucskai, Aux, Pásztor. I csehszlovák labdarúgók aranyérmet várnak A csehszlovák olimpiai labdarúgó-csapat szeptember 23-án indul Mexikóba. Az együttes több mérkőzést játszik az olimpia előtt az Egyesült Államokban. Blazejovsky edző közölte, hogy az alábbi játékosok utaznak az olimpiára: Kramerius, Vecerek, Linhart, Jarabek, Mutkovic, Bouska, Bartovic, Strunc, Kral, Kmac, Boros, Stratil, Holes, Findejs, Pajerchin, Petras, Jarabinsky, Herbst. A csapat célja, hogy a tokiói ezüstérmet aranyra cserélje át. Trabant 691 Limousine gépkocsi kiváló állapotban eladó, Gyöngyös. Fő tér 4. Dr. Fejes. Termelőszövetkezetek! Állami Gazdaságok! Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Monor 4. sz. Állomása Cegléd, eladásra kínálja az alábbi állóeszközeit: SZK—4 kombájnok, SZK—3 kombájnok, MTZ-trakto- rok ekével, D—4—K traktorok pótkocsival, SZ—100 traktorok termelőszövetkezetek részére. Árengedményt adunk. Telefon: Cegléd, 259. Ne mulassza el megtekinteni 14- és 15-én a Platán étteremben vásárlással egybekötött cukrásztermékés borbemutatót Asztalos szakmunkásokat felveszünk azonnali belépéssel Munkadíjazás: teljesítmény után. Jelentkezés: Asztalos és Kárpitos Ktsz, Eger, Rákóczi út 87. Beton- és Vasbetonipari Művek Budapesti Betonárugyára, Budapest, XXL, Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz ntti segédmunkásokat mozaiklapgyártó munkára. A bérezés módja: teljesítménybérezés kereseti lehetőség 100 százalékos norma teljesítése esetén 1300—1800 Ft-ig. Begyakorlás idő után ennél magasabb kereset Is elérhető. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. Minden második héten szabad szombat van. 13 tonnás, zárt karosszériás Garant (benzines) tehergépkocsinkat ELADJUK Ara: megegyezés szerint. A kocsi üzemképes, jó állapotban van. Megtekinthető és érdeklődni: Egri Ruhaipari Ktsz, Eger. Dobó tér 6. sz. (Tel.: 11-89). mrnmmmmmmmmm ■„■d«yvvyy■\jv-_f^jijLrLrL.«Lr Perzsavásár a Füzesabonyi Iparcikk Áruházban szeptember 13-tól, szeptember 25-ig! kézi csomózású perzsaszőnyegek Hagyományos és modern minták! — Nagy választékban! 25 600 csomós, ára: 50 000 csomós, ára: 100 000 csomós, ára: 1000 Ft/négyzetméter 1450 Ft/négyzetméter 2500 Ft/négyzetméter Díszítse otthonát! Most vásároljon! A füzesabonyi áruházban — vasútállomás mellett! *****m.m m m • m m ■■ y,y.yw,^^VyVUUimTLVUVWLn. MEGÉRKEZETT! a világhírű lipcsei vidám park Gyöngyösre a Szabadság mozi előtti térre. Szeptember 13—14—15—16-án. csak négy napig! Go-kárt autópálya, kozmoszrepülő, gyermekkarusszel, szerencsekerék, oéllbvttldék. értékes nyeremény tárgyak! — NYITVA: HÉTKÖZNAP 14 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG, VASÁRNAP 10 ÓRÁTÓL 22 ÓRÁIG. * í* ❖ « •> ❖ <• f * s $ * •> <•