Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-13 / 215. szám

VIETNAM ü partimnak szilárdan megvetették lábakat Tay Ninh, a „kulcsváros" előterében Az eddigi háború mérlege: 300 000 atnerikai halott A hazafiak tevékenységük fő színhelyét Tay Ninh pe­remterületére helyezték át, a belvárosban fekvő kormány­épületeket és katonai létesít­ményeket pedig tüzérségi tűzzel árasztják el. Az amerikai és dél-viet­nami hadvezetőség legfőbb gondja, hogy ha nagy áldoza­tok árán is, de megvédelmez­ze a kulcsfontosságú Tay Ninhti Elvesztése ugyanis szabaddá tenné a terepet a főváros irányába mozgó for­radalmi néphadsereg előtt. Evégből a 25. amerikai gya­logos hadosztály parancsnok­sága csapatait a várostól dél­re, és a Saigonba tartó stra­tégiai útvonal mentén elterü­lő rizsföldekre vezényelte, amelyek kitűnő búvóhelyül szolgálnak. A PAP prágai tudósítói je­lentik: . A szocialista országok új­ságírói néhány napja érde­kes jelenségre figyeltek fel: a moszkvai tárgyalások közleményéről mindeddig nem tájékoztatták telje­sen Csehszlovákia lakos­ságát. A késlekedést Prágában az­zal magyarázzák, hogy a tö­megtájékoztató eszközöket megkésve újították fel. Mi a helyzet ma? Sajnos, a kér­dést most sem oldották meg maradéktalanul. A közlemény teljes szövegét csupán a Ru- dé Právo (14 napos késéssel) és a Plzeni Pravda (a CSKP nyugat-csehországi körzeti bi­zottságának sajtóorgánumai közölte, a rádió és a televí­zió nem sugározta a közle­mény teljes szövegét. A pozsonyi Pravda tegnap Zraknak, a Szlovák KP Köz­ponti Bizottsága titkárának nyilatkozatát közölte, aki ha­tározottan síkra szállt a de­A stratégiai fontosságú Thay Ninh elővárosaiba befészkelődöít szabadsághar­cos rohamosztagok a „szö­vetségesek” nagy ember- és anyagáidozatokat követelő visszaesapásai ellenére szilárdan megvetették lá­bukat és kitartanak el­foglalt állásaikban. Az amerikai és a dél-viet­nami rezsim alakulatai szer­da óta — három ejtőernyős zászlóalj és tengerészgyalogos lövészek bevetésével — igye­keznek visszafoglalni Thanh Hoa, Long Dai, Ninh Lói és Thanh Phuoc helységeket, de tüzérségtől, vadászbombázók­tól, valamint gépfegyverek­kel ' és rakétákkal felszerelt helikopterektől támogatott és meg-megújuló rohamaik mokratizálási folyamat foly­tatása mellett és egyidejűleg aláhúzta, hogy a kommunistáknak tud­niuk kell: a januári plé- numon elfogadott politi­kai vonalat csak a moszkvai megállapodások realizálásával lehet folytatni. Ugyancsak a pozsonyi Pravdában megjelent egy másik cikk is, M. Hysko tol­lából, Ki a bűnös? címmel. A cikk enyhén szólva vitat­ható nézeteket tartalmaz. A cikkíró véleménye szerint a szuverenitás megsértése még akkor sem lehet indokolt, ha egy szocialista állam a fej­lődés kapitalista útjára akar lépni. Az a tény. hogy egy és ugyanazon lapban két eny- nyire különböző nézeteket valló cikket olvashatunk, ar­ról tanúskodik, hogy zava­ros a közvéleményt formáló emberek gondolkodása. A Trybuna Luduban olvas­ható a lap amerikai tudósító­mind ez ideig megtörtek a sza­badságharcosok szívós ellen­állásán. Az amerikai főparancsnok­ság nyilvánosságra hozta sa­ját adatait az elmúlt hét veszteségeiről. Elismerte, hogy a DNFF hadserege a jelzett időszakban 1595 ame­rikai és 1466 dél-vietnami katonát tett harcképtelenné. A jelentésből kiderül az is, hogy a Vietnamban küzdő amerikai Intervenciós ha-liest a háború folya­mán eddig — halottak­ban és sebesültekben — összesen 200 903 embert vesztett. Ebből a halottak száma — az amerikai verzió szerint <— 27 704. jának jelentése, amely „Csehszlovákiai ellenforrada­lom nyomában” cím alatt be­számol egy Benjamin Page nevű amerikai feljegyzései­ről. Benjamin Page Prágában élt és a nyáron prágaiakkal folytatott .beszélgetéseiről feljegyzéseket készített. Ezek arról tanúskodnak, hogy fennállt a veszélye egy csendes ellenforradalom­nak, a magángazdálkodás visszaállításának, Cseh­szlovákia kettészakadásá­nak, azaz annak, hogy Csehország a Nyugathoz csatlakozott volna, míg Szlovákia maradt volna a szocialista közös­ségben. Ennek a gondolatnak a hívei — írja Benjamin Pa­ge — felelős állásokban is megtalálhatók. Szó volt kö­rükben arról is, hogy Csehor­szág szövetségi kapcsolatra lépett volna Ausztriával s ebben a vonatkozásban még Habsburg Ottónak is jó saj­tója volt Csehszlovákiában. a rádió és a tv Heti műsora * Randevú a Kopasz Oroszlánban •k Riport a tatai edzőtáborból ★ Ezt az utat sokan járják ★ Egynapi szabadság ★ Ötven éve történt Távirat a Biztonsági Tanácshoz MOSZKVA (TASZSZ): A szovjet békebizottság táviratot intézett a Biztonsá­gi Tanácshoz, amelyben hangsúlyozza: A Tel Avivban szeptember 4-én rendezett pogrom, melynek során tett­legesen bántalmazták a város arab lakosságát, Izrael veze­tő köreinek arabellenes, so­viniszta politikájáról tanús­kodik. Az, hogy tűz alá vették az egyiptomi városok polgári objektumait, s ezek a táma­dások rengeteg áldozatot kö­veteltek, a fegyverszüneti egyezmény legsúlyosabb megsértését jelenti és tény­szerűen bizonyítja, hogy Izra­el nem óhajtja a konfliktus békés megoldását, — mutat rá a távirati A szovjet békebizottság el­ítéli Izrael agresszív, sovi­niszta erőinek cselekményeit és felhívással fordul a Biz­tonsági Tanácshoz: minden tekintélyét és befolyását latba vetve kényszerítse Izraelt az arab országok ellen folytatott provokációs cselekmények beszüntetésére. A kiállítás résztvevőinek Csütörtökön délelőtt Eger­ben, a Gárdonyi Géza szín­házban dr. Tompa Béla, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium osztályve­zetője ünnepélyesen megnyi­totta az országos csemegesző­lő-termesztési bemutatót és kiállítást. A megnyitó ünnep­ségen megjelent Bíró József, a megyei tanács vb-elnöke, Kéri István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Holló Endre, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Szabó Miklós, a MÉM Kiállítási Iro­da igazgatóhelyettese vala­mint részt vettek a párt-, álla­mi, társadalmi szervek, me­zőgazdasági intézmények más vezetői. A jelenlévőket Kéri István üdvözölte, majd dr. Tompa Béla méltatta a bemutató je­lentőségét. Elmondotta, hogy a gyümölcsök között; .egyre- nagyobb szerepet tölt be a csemegeszőlő. Hazánkban és külföldön egyaránt keresett cikk. Sajnos egyelőre nem nagy területen termesztik or­szágunkban, az összes szőlő- területnek mindössze 6,6 szá­zalékán. A második ötéves terv időszakában azonban nagyobb arányú csemegesző­lő-telepítési munkára került sor s a harmadik ötéves terv­ben ez a tevékenység tovább fokozódik. Beszélt arról hogy A járási párt, állami, vala­mint társadalmi és tömeg­szervezetek vezetői, aktivistái tanácskoztak csütörtökön egy csoportja. (Foto: Szabó Lajos) a fejlesztés során nagy fi­gyelmet szükséges szentelni a termésátlagok növelésére, a gazdaságosságra, a piaci igé­nyek kielégítésére és a kívá­natos fajtaarányok kialakítá­sára. A megnyitó után a részt­vevők meglátogatták a ver­peléti Dózsa és a detki Sza­badság Termelőszövetkezetet, ahol bemutatókon vettek részt. A Gárdonyi Géza színház előcsarnokában rendezett ki­állításon a termelőszövetke­zetek legszebb szőlőikkel rep­rezentálták megyénk cseme­geszőlő-termesztését. He'yet kapott többek között a Gyön­gyös—Domoszlói Állami Gaz­daság első díjas Afuz Ali-ja, Saszlája, Itáli-ja, a markazi Mátra völgye, a visontai Re­ménység, a domoszlói Mátra- gyöngve £s a gyöngyössoly- mosi Mátra termelőszövetke­zet első díjas Saszla szőlője. A detki Szabadság és a mar­kazi Mátrav ölgye termelő- szövetkezet első díjas Afuz Ali-ja is méltán nyerte meg a látogatók tetszését. A közeli napokban az or­szág más megyéiből is jönnek látogatók — mintegy ezer fő jelezte előre, hogy részt kí­ván venni a bemutatókon, ta­pasztalatcseréken. délelőtt Hevesen, a Művelő­dési Ház nagytermében. Az időszerű külpolitikai kérdések ismertetése után Sramkó László, a Hevesi Já­rási Pártbizottság első titká­ra, a megyei párt-végrehajtó­bizottság határozata alapján ismertette a Népújság ter­jesztésével kapcsolatos fel­adatokat. A beszámolót vita követte. A hozzászólók el­mondották: időszerűnek tart­ják a Népújság olvasótáborá­nak szélesítését s mindent megtesznek annak érdeké­ben, hogy végrehajtsák a párt határozatát, hogy az el­következő időszakban a heve­si járás területén is több csa­ládhoz jusson el a megyei pártbizottság és a megyei ta­nács lapja. !' Th»nt A5g;í chins ALGÍR (MENA): U Thant, E?>iSZ főtitkár megérkezett Algírba és részt vesz az Afrikai Egység Szer­vezet csúcsértekezletenek .megnyitóján. Sajtóértekezlet Prágában S^yS^itSSSS: Ar» tájékoztatja az újságírókat a moszkvai csehszlovák—szovjet tárgyalások eredményeiről. ,, ___ (Rádiótelefoio - CTK—CP) 24 óva a külpolitikában A KGST SZERVEZETÉRŐL, működéséről, mechaniz­musáról a tőkés világban sok alaptalan híresztelés, sőt olykor rosszindulatú rágalom van forgalomban. Ezek kö­zül egyik-másik még a KGST-országokba is behatol, nem utolsósorban — valljuk be őszintén — azért, mert a szo­cialista országok tájékoztató szervei indokolatlanul ke­vés információval szolgálnak. Már csak ezért is igen hasz­nos, e közös hibánk felszámolását is segíti a Krasznaja Zvezda című szovjet napilap minapi cikke. A többi között megállapítja, hogy a Szovjetunió a KGST-n belül 51 mil­lió tonna kőolajat, 80 millió tonna vasércet és sok más árut szállított Csehszlovákiába, az elmúlt 12 esztendő során. Ha Csehszlovákia mindezt a kapitalista piacon, nyugati devizáért szerezte volna be, három és fél mil­liárd dollárt kellett volna ráfordítania. Miként az im­portban, úgy az exportban is hasznos és kitűnő a kap­csolat: HOSSZADALMAS, bonyolult és még sok akadállyal szembenézni kényszerülő utat tesz meg Csehszlovákia most, a normalizálódás érdekében. Sokat foglalkozik ez­zel a kérdéssel a szovjet, a lengyel, az NDK-beli és a bolgár sajtó, beszámolva a normalizálódás eredményei­ről, s ugyanakkor a konszolidációt gátló jelenségekről is. Az mindenesetre a normalizálódás jelé, hogy pénteken összeül a csehszlovák nemzetgyűlés, amely megismerke­dik majd a kormány programnyilatkozatával. Hitek sze­rint jónéhány olyan indítványt terjesztenek a honatyák elé, amelyek a moszkvai megállapodás szellemében kí­vánják rendezni az ország neiyzeíéti Egy szemtanú véleménye Csehszlovákiárólt „Fennállt a veszélye egy csendes ellenforradalomnak” Napirenden: a Képújság terjesztése Aktívaülés Hevesen f&AG PRO*’’“»-ARJ tl EGYESÜLJETEK: Országos csemegeszőlő-lermesztési bemutató és kiállítás megyénkben AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 215. szám ÄRA: 70 FILLÉR 1968. szeptember 13., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom