Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
Nem könnyű a helyzetem. A tánczenét akarom szidni. Meg a táskarádiót. Én. Aki szeretem a tánczenét, aki büszkén vallja magát egy szörcsögő hangú táskarádió boldog tulajdonosának, én akarom szidni a tánczenét és fő terjesztőjét, a har- dozható kis rádiókat, aki bármely percben szívesen táncra pattan a ritmus ütemére. Pedig szidnom kell, mert a tánczene befurakodott életünkbe, s nem mint só az étek ízébe, szín a tányér ékességébe, hanem mint szellemet, jellemet vakító baktérium az emberi közösségbe. Nem is arról a tánczenéről van szó, ami zeneileg rossz, szövegében ostoba, ritmikájában unalmas, hangszerelésében fájdalmas, mert azokat ma már az igény- telenebbje sem bírja ki sokáig. A jó tánczenéről van szó, amely jósága miatt lett egyeduralkodóvá, amelyet olyan csatlós véd és terjeszt, mint a táskarádió, s amely reggeltől éjszakáig városon és falun, szinte már az élet minden percében döly- fös zsarnokként hány fittyet az em- ben egyéb szellemi-művészeti tevékenységének. Messzemenően tisztában vagyok azzal, hogy a táncdalfesztiváloknak jelentős szerepük volt a magyar tánczene és tánczenei éneklés megújhodásában; hogy erre a megújhodásra igenis szükség volt, mert volt és van és lesz igény a tánczenére, amíg fiatalok lesznek, hogy nemzet- gazdasági szempontból sem közömbös, vajon mi fizetünk-e és mennyit fiaetünk ki valutában a külföldnek, és ők mennyit fizetnek most nekünk Te' r. r ccj\£ élti valóban köz kért... Nos, fesztiválok vállalkoztak, azt maradéktalanul, vagy legalábbis megközelítően maradéktalanul teljesítették a kulturális és pénzügyi szervek, s nem utolsósorban a tánczenét szerető milliók megelégedésére. Az azonban mégiscsak elgondolkodtató, hogy a művészi igény ne terjedjen túl a „Marná’ -n, hogy a zene ne legyen más, mint a „kis srác” melódiája, hogy három-négy fiatalember, ha összejön, egy titko; szekta rángatódzó tagjaiként mást se tegyen, csak dülledt füllel azt hallgassa, mit tenne Zalatnay, ha milliomos lenne — nos, ez talán mégiscsak töprengésre késztet. A zene, amely megszépíti az ember életét, a zene, az ütem, a ritmus, ez a legősibb és legemberibb ösztönös al- kotás, így veszti el alkotó és életet megszépítő jellegét és lesz belőle, maiad belőle csak ösztön. Nem vagyok naiv lélek, dehogyis jutna olyasmi az eszembe, hogy a mindennapi életnek olyan sztárjai legyenek a neves tudósok, a matematikusok, a fizikusok, az orvosok, mint egy énekelni is csak gyengén tudó, de a kamerák elé jutott zsabós magyar ifjonc. Az efféle népszerűség amúgy is csak olyan, mint a hués elismert lemezein-zat: megfájdulhat az ember feje tő- tehát, amire ezek a le, de gyorsan elmúlik. S rögtön hozzá kell tennem, hogy egy táncdal- énekes, aki művésze művészetének, számomra éppen olyan tisztelt, mint egy festőművész, szobrász, vagy a színpad nagy varázslói közül bárki. Csakhogy a baj ott van, hogy e „zsabók”-tól lassan már nem látni a szín; időt. hogy a hajnaltól t'ifíiig nyüzsgő tánczenei ritmusok mind kevesebb helyet engednek Beethovennek, Bartóknak, Vivaldinak, Erkelnek, avagy éppen Menuhinnak; hogy a táncdalok jó, vagy rossz szövegei rákos kórként mind mélyebbre hatolnak a költészet világába, s hovatovább már sem idő, sem kedv, s főleg igény nem lesz a csendes, töprengő, gondolatokat ébresztő és emésztő olvasásra sem. ... hát persze, hogy nem a tánczene ellen szólok én, és még kevésbé, hogy nem az ebben az ügyben amúgy is ártatlan zsebrádió ellen. De úgy érzem, hogy nekem, aki szereti és időnkint lelkesen hallgatja is, sőt táncolja is korunk új ritmusait, nekem van jogom és okom legalábbis töprengő aggodalomról szólni, — a veszélyes egysíkúság miatt. Aki állandóan légkalapáccsal dolgozik, az sajnos előbb vagy utóbb elveszti füle érzékenységét a madarak dala, a tücsök ciripelése iránt! Nem igaz, hogy életünk legszebb és egyetlen művészi élvezete csak és egyedül a tánczene lenne ... Nem igaz, hogy joga lehetne elektromos gitárnak, dobnak és hosszú hajnak összefogni minden más ellen, hiszen hosszú hajjal, ha az tiszta, uram bo- csá’, operába is lehet menni, irodalmi estre is és a táskarádió sem csak és mindig tánczenét sugároz. A világ ezer színű pompájából csak ezt az egy és nem is mindig magával ragadó színt meglátni, az élet ezer ab- lakú házából csak mindig ezen az egy, nem is a legnapfényesebb ablakszemén kitekinteni olyan szűk korlátot jelent az emberi szellem előtt, amely ellen éppen az ember küzdött, hogy ember lehessen, és küzd további is, hogy ember maradhasson. Homo sapiens is, homo ludens is. Igaz, a tánczene nem filozófia: nem kell töprengeni, nem késztet gondolkodásra, nem kelt maradandó, néha felkorbácsoló, néha lappangó, de mindig emberi mélységeket érintő érzéseket. Egy múló pillanatot nyújt csupán. És ez néha jó is, kell is. De az emberi életet mégsem a múló pillanatok árcédulás végösszege adja. Táncolni valóban csak tánczenére lehet. De táncolva élni még a mesében sem lehet. d w fhVfi&n «• fíev«.*S ie legnagyobb és legkorszerűbb konzervgyára épül 650 Ml *-'£5,7 millió forintos befektetéssel Debrecenben. A tervek tzerint az új gyár néhány részlegében már a jövő szezonban megindul a folyamatos termelés. Képünkön: az épülő melegüzemi csarnok. (MTI foto: — Fényes Tamás felvétele) Nemcsak a rezisztens fajtákkal foglalkoznak Egy intézet — amelynek megyén túl nagyobb a híre NÉZEGETEM a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet egri telepének vendégkönyvét. A lapokon a magyar látogatókon kívül német, bolgár, osztrák, svájci szőlészek bejegyzései. De jöttek távolabbról is, Szíriából, Japánból. Évente mintegy ezer látogató tekinti meg az intézet munkáját, érdeklődik a legújabb szőlészeti-borászati kutatások, eredmények iránt. — Napirenden jönnek a vendégek — mondja Molnár János, az intézet vezetője. — De nemcsak személyesen, hanem nagyon sokan levélben is érdeklődnek. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy naponta legalább tíz levél jön, amelyekben arról érdeklődnek, hogy miképpen lehetne az Egri csillagok-családba tartozó rezisztens — a filoxérának, peronoszpórának ellenálló — fajtákhoz hozzájutni. Különösen jó a kapcsolatunk Zala megyével, az ottani párt- és tanácsi vezetők több esetben jártak már telepünkön. Ok a direkt termő fajtákat akarják lecserélni megyéjükben, s szintén a rezisztens fajtákat keresik. Nem is eredménytelenül, hiszen a MÉM és a SZÖVOSZ törzstelepet is létesített Zala megyében, ahol évente több ezer Egri csillagok 24-et állítanak elő. — Más megyékből is jönnek? — Hogyne. Sokan felkeresnek minket Szabolcs megyéből is. Legutóbb pedig Nóg- rád megyei vezetők jártak nálunk, s megkértek, hogy egy mint •'.telep tervét készítsük el • 'gyik állami gazdaságnak. MÁR MOST megemlíthetjük, hogy az intézetnek a megyehatárokon túl, de talán külföldön is nagyobb a híre, mint éppen Heves megyében. A történelmi borvidékekről nem sokan keresik fel az intézetet. — Miért lehet ez? — Valami kapcsolatunk van a megyei szőlészekkel is — folytatja Molnár János —, hiszen néhány kutatónk szaktanfolyamot, szakkört vezet. A szellemi tőke azonban ezzel nincs kihasználva. Hogy miért nincs jobb kapcsolatunk? Talán érdemes lenne egy tévhitet eloszlatni. A legtöbben azt gondolják, hogy intézetünkben csakis a rezisztens fajták előállításával foglalkozunk. Ez egyáltalán nem így van, mert tevékenységünk sokkal szerteágazóbb. Foglalkozunk a nagyüzemi szőlőművelési módok kialakításával, trágyázási kísérleteket folytatunk, végzünk élettani alapkutatásokat is. Ezenkívül egyik fő térrtánk a nagyüzemi vörösbor-erjesztési eljárások kikísérletezése. Érdemes talán egy példával is megvilágítani munkánkat. A szőlészek körében divatos lett manapság a magas kordonos művelés. Sokan esküsznek rá, hogy csakis ez a jó. Pedig nem minden fajtánál ez az egyedüli üdvözítő eljárás. Mi kísérleteket végeztünk váltakozó kordonnal és a leánykánál, olaszrizlingnél hatvanmázsás holdankénti termést értünk el. Ezzel csak azt szeretném illusztrálni, hogy a gyakorlati szakembereknek is tudunk tanácsokat adni, ha hozzánk fordulnak. AZ EGRI TELEPNEK egyre nagyobb a híre külföldön és az országban. Remélhetően a jövőben a megyében is megalapozzák hírnevüket. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a megyéből, Egerből is minél többen felkeressék az intézetet, a kísérleti telepet. Kaposi Levente. Nem fogott ki rajtuk az aszály Egy párthatározat végrehajtásáról A Hevesi Járási Pártbizottság még az elmúlt év őszén határozatot hozott arra, hogy minden talpalatnyi földet fel kell számtani, az őszi vetések alá gondosain elő kell készíteni a talajt és intenzív búaa- fajták vetésével el kell érni, hogy növekedjen a járásban a búza termésátlaga. E határozat végrehajtásának segítése volt a szövetkezeti párt- , szervezetek egyik legfontosabb feladata. A tiszanánai Petőfi Termelőszövetkezet kommunistái még annak idején, ismertették a határozatot a szövetkezet dolgozóival, s a vezetőséggel együtt megvitatták, milyen intézkedésekkel lehet elérni, hogy ezt a határozatot végre is hajthassák. A szövetkezeti vezetők terveinek végrehajtását figyelemmel kísérte a pártszervezet. A tiszanánai tsz-benaB—1- es búzafa.itából 2017 holdat, a hazai fajtákból 1030 holdat vetettek el. A takarmányellátás biztosítását szolgálta, hogy az elmúlt ősszel árpából 1018 holdat, takarmánybúzából 382 holdat vetettek el. Az időben, és alaposan előkészített talajba vetett 4547 hold kenyér- és takarmány- gabona gyorsan kikelt, megerősödött és jól telelt. Tavasszal fej trágyázást végeztek, s ennek hatására gyorsan megerősödtek a gabonák, s állták a szárazságot. Búzából 14,5 őszi árpából 14,7, takarmánybúzából 11,8 mázsás • holdankénti átlagtermést értek el. Ezek a terméseredmények az elmúlt évek 10—12 mázsás átlagához viszonyítva jók. Módosult a szövetkezet értékesítési terve is, hiszen 200 vagon hélyett 260 vagonnal adtak el a gabonafelvásárló vállalatnak. Leszerződtek 55 vagon sörárpára is. A termelőszövetkezet tagjai az eredmények alapján jogosan bíznak abban, hogy növekedni fog az egyéni jövedelem is. A szövetkezet vezetősége és tagsága most azt tervezi, tovább növelik az intenzív búzafajták vetésterületét, az idei őszön 2400 holdon vetnek Bezosztája 1, 200 holdon Mi- ronovszkája és 450 holdon hazai F—293-as búzát. A takarmánybúza vetésterületét 700 holdra növelik és 1000 hold őszi árpát vetnek. A gondos előkészítés — mint a múlt év tapasztalatai is bizonyítják —- remélhetőleg jövőre is meghozza hasznát. Szeptember (A hót eredete és magyar megfelelői) A naptári év kilencedik hónapjának a neve is latin eredetű, helyesebben a sey- tem (hét) latin számnévből képzett September (hetedik) melléknévi értékű név szerepel a hónap megnevezésére. A számbeli eltolódást az magyarázza, hogy a rómaiaknál hónapunk valóban a hetedik volt a hónapok sorában, s a hivatalos neve: mensis September (hetedik hónap). Amikor a római naptárreform a január és február hónapokat az évet kezdő hónapok sorába iktatta, a hetedik, a szeptemberi hónap a sorban a kilencedik helyet foglalta el. A régi magyar írásokban, kalendáriumokban a következő magyar elnevezések is szerepelnek: őszelő, Sz. Mihály hava. Gyümölcshozó hó, Szőlöérlelö hó. A szőlő- termelők ajkán nem véletlenül hangzott fel ez a szólásszerű mondás: Szeptember érlel, Október mézel. Az állatöv, a zodiákus megfelelő állása alapján havunkat a Mérleg hava névvel is megjelölték, mivel ennek a hónapnak 22—23. napján a Nap a Mérleg jegyébe lép. Az 1792-ben megjelent Ő- és Űjkalendárium az őszi napéjegyenlőségre utalva, írja a következőket: „A Nap a Mértékbe lépvén a napot az éjszakával egyenlővé teszi.” Néhány régi levél keltezésében valóban megtaláljuk a Mérték hava nevet is. A szeptember hónap regulás. illetőleg jeles napjai közül különösen „jegyes” napok voltak a következők: Egyed, Kisasszony és Mihály napja. A legrégibb Szőlő-rendtartások sokhelyt „zárónap”- nak jelölték az Egyed napot. Mihály napja is igen gyakran szerepe] a magyar faluk régi protokolláris könyveiben. A magyar nép szóláskincsében is feltűnően gyakran szerepel ez a nap. Vidékünkön is ismeretesek a következők: Mihály nap után egy icce viz, két icce sár (Kis esőből is nagy sár lesz). — Mihály nap után a fű se nő tovább. — Bolond ember az, aki Mihály nap után is gatyába öltözik, vagy szalma kalapban jár. Az ifjúság számára is jeles hónap a szeptember: kéz-, dődik az iskola. Ezért mondták a régiek azt, hogy ebben a hónapban „kezdi elhullatni a gyerekkor pihéit a nya-. kába iskolás szatyort akasztó gyereksereg.” Dr. Bakos József a nyelvtudományok kandidátusa-e a nap Fuszpáng Ödön összevont szemöldökkel, a fontos emberekre oly jellemző töprengő arccal és kissé roskadt járással bandukolt végig valahonnan valahová az utcán, amikor összefutottam vele. — Szervusz, Puszpáng — köszöntöttem lelkesen,' mert a szikárzó kék égén a nap és közöttem fecskék cikáztak, lágy szellő fújt, egyszóval, igazán pompásan festett a világ. — Szervusz — mondta óvatosan Puszpáng, mintha valami titkot akart volna közölni velem. — Mit szólsz hozzá... Micsoda pazar idő van. Ragyogóan süt a nap... — Valószínűleg... — Micsoda valószínűleg? — meredtem Puszpángra értetlenül. — Mondom, valószínűleg süt á nap — törölte meg kopasz feje búbját egy zsebkendővel és hunyorogva pislogott bele a szikrázó kék égbe... — Mi az. hogy valószínűleg? Majd elolvadsz és majd megvakulsz... Hét ágra süt a nap és akkor azt mondod, hogy valószínűleg... Nem vagy beteg? — érdeklődtem aggódva. — Semmi bajom, kérlek... Csak én nem vagyok olyan hebehurgya, mint egyesek. Neked könnyű csak úgy kijelenteni bármit, bárhol, még akár azt is, hogy süt a nap... Neked, kérlek, sem felelősségérzeted nincs... De az én beosztásom ezt nem engedheti meg — magyarázta fennsőbbsége- sen. — Ide figyel, te Puszpáng... Nekem ne tarts ostoba előadásokat a felelősségérzetről. Micsoda hülyeség ez? Süt a nap. vagy nem süt a nap? — Drága barátom, a nap valószínűleg süt. Emellett szólnak olyan érvek, hogy nincs felhő az égen, hogy napszemüveget kell horda- danom, hogy valóban melegem is van... Ezek kétségtelen tények... De amíg én, felelősségteljes beosztású ember vagyok, addig én nem, nyilatkozhatom hebehurgya módon, az ellentmondó lehetőségek, érvek alapos vizsgálata nélkül. Addig csak anynyit mondhatok, hogy igen, valószínűleg süt a nap — mondta határozottan Puszpáng Ödön és óvatosan behúzódott az árnyékba. Szájtálva néztem ezt a felelősségteljes embert, aztán eléggé el nem Ítélhető ostoba módon, újból vitatkozni kezdtem vele, állandóan és egyhangúan a napra böködve... —- Valószínűleg — mondogatta minden érvemre Puszpáng, hogy úgy éreztem, ebben a szikrázó napsütésben, a kék ég alatt jogos felindult- ságból bekövetkezett emberölést hajtok végre rajta. Ebben a pillanatban valahonnan, talán még valóban az ég sem tudta honnan, egy maroknyi kis felhőcske loholt át szinte bocsánatkérően a nap előtt. Puszpáng felnézett a magasba és aztán megdicsőült arccal jegyezte meg: — Na látod... Most reihálálhattam volna az iménti helybenhagyó kijelentésemet, ha olyan hebehurgya lettem volna, mint te... —■ Szóval, akkor most kijelented. hogy nem süt a nap. — Valószínűleg nem süt a nap — helyesbített Puszpáng és az újból szikrázó kék ég alatt egy kijelentéseit mindig meggondoló, felelősségteljes ember biztos lépteivel távozott. (egri) 1968. szeptember 1., vasárnap
