Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

Urban Béla: KÖNYÖKLŐ

tott, sírtam. Aztán elbújtam a padlásfeljáróhoz, a létra alá. Kedvemre bőghettem.

Vasárnap este ment el, vonattal, Szombaton még jó vólt.

— Elmegyünk a boltba — móndta.

Elmentünk. „BocskovSzijat”

kaptam. Kaskát cipelt anyám, sót, cukrot, petróleumot, kis pénzért.

Egy saroknál megálltunk. Eszter néném kerepelt. Leültem az árokpartra. Befaltam a bocskorszíjat.

— Megnézzük a malacokat — szólt anyám.

A konyhában ebédhez terítettek. Krumplis tésztát szedtek a tányérokba.

— Adjak? — kérdezte az asszony.

— Nem kell — mondtam.

— Szívesen adok.

— Akkor se kell.

Eszter néném vitte a prímet. Sokallta a malacok árát

Jó zsíros volt a krumplis tészta. Mindig szerettem. Te- leszá.ijal ették a gyerekek. Falták. Néztem.

Elmúlt dél, mire hazaértünk.

— Főzzél nekem krumplis tésztát — mondtam anyámnak.

Főzött. Mindent megcsinált ő nekem. Nem ízlett.

— Nem is olyan, mint a Kisséké.

— Te akartad.

— Ez nincs is olyan jó —

dacockodtam.

— Honnan tudod?

»«•»«••»«A«*«***»*«*«

— Tudom.

— El se fogadtad.

— Akkor is jobb volt az.

Sírtam. Anyám hiába vigasztalt. Később megvert, őszintén sírtam.

— Úgyis meghalok — fenyegetőztem.

Szegény anvám vissza ment Kisiékhez. Kruplis tésztát kérni. Mcgették egy szemig Almomban is fel-fe’sírtam.

Másnap beteg lett. Nagyanyám azt mondta nekem:

— A rosszaságod miatt. Azzal ölöd szegényt.

— Máskor jó leszek — ismételgettem.

Este kórházba vitte a vonat.

Lefekvéskor megkérdeztem nagyanyámat:

— Igaz. hogy három kívánságom teljesülhet?

— Honnét veszed?

— A meséből. Ott hármat kívánhatnak.

— A mese más.

— Igaziból akarok.

— Talán, ha nagyon nagyon akarod, sikerül.

Másnap feküdtem a padláson. Elgondoltam én az első legfontosabb kívánságomat; gyógyuljon meg anyám és jöjjön haza gyorsan. Este szóltam.

— Én már kitaláltam.

—- Mit? — csodálkozott

nagyanyám.

— A kívánságot. Az első kívánságot.

— Igazán? Jól meggondol*

ÍLŐ IRODALOM

Osztrák költők magyarul

Alig múlt öt esztendeje, hogy az Európa Kiadó gondozásában napvilágot látott Századunk osztrák lírája címmel egy verseskötet s most újra osztrák költőket bemutató antológiát (Osztrák költők antológiája) vehet kézbe a magyar olvasó. Ez a versgyűjtemény a népszerű Kozmosz Könyvek sorozatban jelent meg s gazdag válogatásával áttekintést ad a kilenc évszázados osztrák líra fejlődéséről.

Az 1100-as években élt Ava asszony Imádsága nyitja meg a sort. az első név szerint is ismert osztrák költőé, maid a világirodalmi fogalommá lett Minnesang korának alkotói következnek: Küren- berg, Reinmar, Vogel weide, Ulrich von Lichtenstein és mások, a XII—XIII, században virágzó és rendkívül bő termésű osztrák lovagi költészet mesterei. A világirodalomban még iáratlanabb olvasónak is feltűnhet majd — mindjárt az első olvasás után — mennyi vitalitás, derű. báj. kedvesség, finomság rejtezik a remek csengésű lovagi versek soraiban, egy az élet szépségeire szavazó, a szépet és kellemeset felfedezni akaró közösség vágyai és álmai, mely a zsib- basztó és földi sanvarúságot prédikáló középkori vallásosságból eszmélkedő-ébredő ember törekvéseivel azonos. Érthető, hogy éppenséggel a szerelem, minden élet természetes megújulni akarása lesz, a Minnesang mestereinek legfőbb költői témája, s a szerelmi partner, minden lovag istennél jobban imádott „szive hölgye”, kinek szépségét, bájait dicsérni elsődleges kötelessége a poétának. Szinté már a reneszánsz természetességre törő realizmusával hat egy-egv strófa, midőn a kedves termetét. „r.ózsás ajkait”, „törzsét, mely sudár”,_ „csöpp csípejét’, „karcsú ívű” lábát, „lankás hegy-völgyű vállát”, gyöngyfehér keblét dicséri a költői szó. S együtt jár ez mindig a természet szépségeinek:,.egy úi nyár”, az „édes. új idő”, a pompázó zöld pázsit, a május szépségének- pompájának felfedezésével, mikor „Virít zöldié a lombnak”. s „a fák szinte lerogynak. annyi a súly az ágon”, s mikor „a hársfaágak csendes árnya”, meg a daloló csalogány seiti-tudia csak két ifjú szerelmes boldog egymásra találását.

A 2 a Babenberg hercegek uralkodása ideién virágzott csodálatosan szép. fényéből. csillogásából máig sem veszített gazdag lovagi líra méltán lett az osztrák költészet, de az európai irodalomnak is egvik csúcsa. Csoda-e hát. ha minden, ami ezután következett — az átmeneti felfelé ívelések ellenére is — csak halvány és sápadt utóda volt sokáig a Reinmarok, Kürenbejgek, Vogelweidék vagy Lichten- steinek költészetének! A Habsburgok évszázados uralma nem kedvezett túlságosan a költői szó fejlődésének, uralkodásukat „századokig tartó szellemi sorvadás követte.” Ahogy Emst Fischer, a mai osztrák szellemi élet marxista kiválósága mondja: a Habsburgok patronálta „jezsuita iskola és színház a művészetet fűzővé. hátgerincpótlékká változtatta át, jól megfontolt progpagandá- vá, amely halállal és pokollal fenyegetőzött, de az érzéki élvezetet nem kárhoztatta — miként a puritánok — s • ravatalt virágokkal, gyertyákkal. tömjénfüsttel cirógatta körül..; Az irodalom, a cenzorjcézre adott szó a Grillparzerhez és Raimund- hóz hasonló rendkívüli tehetségek ellenére is me'pzebb elmaradt” a gazdag lírai előzmények, s az osztrák építészet és zene remekművekben oly bőséges eredményei

mögött...

A tömjénfüstös, ellenre- formációs barokk atmoszféra oly súlyos és nyomasztó teherként nehezedik az osztrák lírára, hogy még a századfordulón is belejátszik az újabb korszerűség felé tájékozódó témavilágba. Megint- csak Ernst Fischer szavait kell idéznünk: „A barokk, a iezsuita-színház öröksége ez. Vita somnium breve, az élet illanó álom. tarka álarcosiá- ték a nagy sötétség partján. A költészetben százféleképpen jelent meg a „szép tetem”. a bécsiek örök kívánsága. a halál mint végső pompa, éiszínű paripán és fekete toliforgóval, tömjénfüsttel és zenekísérettel.”

A z antológia bőséges

M példányanyaggal szolgálhat a fentiekre s nem utolsósorban arra is: mi minden vegyül a XIX. és XX. század fordulóján színesedni kezdő, a modernebb hangvétel irányába tapogatódzó osztrák költészetbe. Míg a birodalom katonái a császári és királyi díszszemléken —

oktalan és kretén, kivénhedt tábornokok előtt — a Ra- deczky-indulóra lépegettek, a báltermekben pedig a gáláns huszár- és draeonyostisztek oldalán a Srauss-keringők ritmusára lei tettek a bécsi dámák, s az egész Monarchia a „verhetetlenség”, a „jólét” hazug hitében élt a kétfejű sas díszítette birodalmi homlokzat mögött, addig a költészet művelői befogadják — ha a nyugati előzményekhez képest halványabb színekkel is — a naturalizmust, az impresszionizmust s az első világháború meg az összeomlás előestjén az expresszioniz- must — valamennyit egy egészen sajátos, a pompában, keringők és indulók, udvari bálok, vadászatok meg díszszemlék csinált aranyködében kérődző és sütkérező Monarchia egészétől való elidegenedés kifejezésével színezve. A Monarchia „hattyúdalát” éneklő Hugo von Hoffmann- stahl; a humanista költő szenvedélyes hangú drámaíró. irodalom- és társadalom- kritikus” Karl Kraus; a XX. századi osztrák líra legna- evobbiaként számon tartott Rilke vagy a szerencsétlen sorsú Georg Trakl versei egyaránt jó példával szolgálhatnak minderre. Frappánsan. mindennél árnyaltabban és kifejezőbben tán épp Georg Trakl Pusztulás c. költeménye:

Ha békét zúgnak a harangok este, nézem, ahogy csodásán lovaszárnyal, jámbor zarándoknép, egy-egy madárraj, míg elnyeli a tiszta őszi messze.

A szürkülő kertben tűnődve, lassan bolyongok, megejt derültebb sorsuk álma. s az órák mutatója mintha állna.

Kísérem őket felhőtlen magasban.

Megborzongat a hűvös múlandóság.

Tar ágak közt rigó sír bánatos dalt,

A rácson fürttel pirosul a dús ág.

Sápadt lányok halotti tánca: roskadt, sötét kutak körül kék őszirózsák a szélben dideregve hajladoznak.

(Latör L. ford.)

ubsburg birodalom felbomlását követő évtizedek, végső soron tehát a ma osztrák költészetének kereszt- metszetét felrajzoló szemelvényanyag egy az előzőkhöz képest mindenképp újszerű, rokonszenves lírát ismertet meg a magyar olvasóval — jelezve természetesen a mai osztrák líra tradíciókhoz kötődését éppúgy, mint a mérőben úi utak keresését.

« ,

LUKACS /*//

budai, tokaji és magyaróvári gyermekévei kötik hozzánk. hanem magyar tárgyú versei, újdonság erejével ható természeti költeményei is.” CMádJ Antal). A Hajnal Gábor szerkesztette és Mádl Antal szép bevezetőiével megjelent kötet bizonyára sokaknak lesz élményt jelentő, szellemiekben gazdagodást hozó olvasmánya.

Lőkös István

Anyámat nem láttam már napok óta. Egyik este ment el. Szatyorba rakosgatta holmiját. Fehér volt az arca Reszketett a hangja, elfordította tőlem a fejét.

— Meggyógyulok hamar, — mondta.

— Nem akarom, hogy elmenj!

— Meglátogatsz, jó? — kérdezte.

— Jó.

Búsultam utána. Az udvar sarkában fakuló rongylabr

dámra rá se néztem. A Bodri kutya megnyalta a kezem, arcom, leheveredett elébem a földre, nem örültem. Játszani is hívtak, hiába.

A gangon ültem, a kövön. Néztem a Vadonék rogyadozó, öreg kerítését, amelyet any- nyiszor átugrottam. Lányok voltak a szomszédban, Zsuzsó a nagyobbik. Mindig betegest játszottunk, nekem a doktori rang jutott’.

Akkor már nagyon hiányzott attyáfo. Ha eszembe ju1/ ülőn érdekessége a kö- ♦ tetnek a számtalan! magyar vonatkozás: az ún.! Győri Verseskönyv három $ versének, valamint Mária ki- ♦ rályné, II. Lajos magyar ki-J rálv felesége költeményeinek} szerepeltetése az antológiá- $ ban, továbbá Batsányi János-$ né Baumbers Gabriella lírá-í iának bemutatása. nem i$í szólva az olyan példákról,* mint a Nikolaus Lenaué. őt! „nemcsak csatádi születése.!