Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-02 / 153. szám

Magánkereskedelem új alapokon

íj Á közelmúltban jelent meg S belkereskedelmi miniszter egységes végrehajtási rendelte a magánkereskedelemről szóló áprilisi kormányhatározattal kapcsolatban. Erről beszélgettünk Bágyi Imrével, á, megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjével.

— Mi a célja az új rendeletnek?

f — A lakosság jobb ellátása, a helyi árualapok feltárása, a kereskedelmi verseny élénkítése vezette a kor- jnányzatot, amikor még áprilisban foglalkozott a magánkereskedelemmel. A kormányrendelet meghatározza azokat a főbb irányelveket, amelyek megszabják a magánkereskedelem helyzetét az új gazdaságirányítási rendszerben. Bár a vásárlók évről évre maguk is tanúi a belkereskedelmi üzlethálózat gyarapodásának, az ellátás azonban — különösen egyes i’idéki településeken, kisebb községekben és városainkban is — még gyakran jogos panaszok tárgya. Az áruellátás a legtöbb árucikkből kielégítő, a problémát inkább a szükségesnél kevesebb üzlet, Illetve a főleg csúcsforgalomban szűknek bizonyuló hálódat jelenti. A belkereskedelmi miniszter most kiadott

Í

endelete éppen ezért külön s kiemeli, hogy elsősorban a fárosok peremterületén, faliakban, magánerőből épült (állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózattal el fiem látott) új településeken, tanyavilágban, üdülő-, kiránduló- és nyaralóhelyeken lehet kiadni magánkereskedői íparigazolványt. Vagyis röviden így lehetne összefoglalni: az új gazdaságirányítási rendszer körülményei között a magánkereskedelem többé nem megtűrt szükséges rossz, hanem fontos láncszeme, serkentője a kereskedelmi tevékenységnek. Ez kifejeződik a rendelet egészében, s különösen néhány sarkalatos részletkérdésben. Ezek között az egyik legfontosabb: a rendelet előírja, hogy — az eddigi korlátozásoktól eltérően — a magánkereskedőt a szocialista szektorral azonos jogok illetik meg az árubeszerzés és értékesítés terén is.

— Hogyan realizálhatók a rendeletben foglaltak megyénkben? Melyek azok a kereskedelmi szakágak, illetve települések, ahol a leginkább

szükség lenne a magánkereskedelem belépésére?

— Megyénkben az utóbbi

tíz év alatt — ami a korlátozások miatt érthető is — csökkenő tendenciát mutat a magánkereskedelem forgalma. 1957-ben 0,8 százalék,

1967-ben pedig 0,5 százalék volt a magánkereskedelem részaránya a megye összes kereskedelmi forgalmában. Szeretnénk, ha különösen az ellátatlan kereskedelmi fehér foltokon és idegenforgalmi területeinken minél előbb megjelenne a magánkereskedelem. Alapvető ellátási problémáink vannak jelenleg például Egerben a Hajdú-hegyi új lakótelepen és Széchenyi út Felnémet felőli részén, Gyöngyösön a Damjanich utcai városrészben, Hatvanban a Szabadság és a Klapka úti részeken, Mátrafüreden a Sástó környékén. Községekben pedig Kerecsenden, Makiáron, Atkáron, Sírokban, Tarnaőrsön és Egercsehiben. Ezekben a falvakban 800— 1000 méteres körzetekben nincs kiskereskedelmi egység.

— Idegenforgalmi területeinken pedig több zöldséggyümölcs- valamint tájjellegű ajándékcikk-boltra büfére, falatozóra és panziókra lenne szükség. Sőt alkalomszerűen az üdülők környékén virágból, főtt- és pattogatott kukoricából is jelentős meny- nyiséget lehetne árulni.

— Kik és milyen feltételek mellett és hol kaphatnak iparigazolványt?

Köztudott, hogy korábban magánkereskedői iparengedélyt a tanácsok elsősorban szociális okokból adtak ki. Üjszerűen, az ellátás szempontjából ítéli meg a rendelet ezt a kérdést, meghatározva pontosan, hogy ki kaphat például iparigazolványt, illetve mik a kizáró okók. Nem kaphat például iparigazolványt, de még alkalmazott vagy közreműködő családtag sem lehet az, aki jogerős bírói ítélettel el van tiltva a kereskedői foglalkozástól, öt éven belül állam vagy vagyon elleni bűncselekmény miatt jogerősen elítélték, illetve két év alatt háromszor jogerősen megbírságoltak fogyasztókat károsító magatartás miatt. Az ilyen erkölcsi követelmények felállítása egyaránt szolgálja a fogyasztók védelmét és a szakmát tiszteségesen gyakorlók érdekeit.

— Az iparigazolványok kiadását a járási és a városi tanácsok illetékes szakigazgatási szervénél kell kérni.

(F. S.)

Gyors fejszámolás: legalább húsz órát ült több millió néző a képernyő, ugyanennyi időt, vagy még többet —a zsűri a kamerák előtt; vesztesek és győztesek jöttek, mentek és maradtak, szavaltak, énekeltek, kamarazenéitek, haboztak, kerekeztek, bűvészkedtek, parodizáltak; a nézők vitatkoztak, a posta hordta a leveleket tízezerszámra ... És amit még mindehhez hozzá kell fűzni, további száznyi órák, további zsűrik, nézők a helyi, a körzeti „válogatókon”.

Közben egy ország eskü- dözött, hogy szó sincs arról; miszerint mi sztárokat akarnánk nevelni, s másnap már azon tanakodott, hogy mi lesz a kategóriák első helyeire el nem juthatott tehetségekkel; megtanultuk Albinoni nevét, összevont szemöldökkel mérlegeltük a versmondók helyes magyar beszédét, átélését, értelmezni tudó adottságait, megjelenését és szidtuk a táncdal- énekeseket.

És most, hogy vége az idei „Ki mit tud?” versenyeinek, bízvást és megelégedetten jelenthetjük ki: a mai magyar ifjúság újból megtette

— Nincs megnyugtatóbb, mint egy hétvége a természetbeni

(Wochenpresse karikatúrája)

— Egy szót sem szólok a fickónak, hanem az esküvő estéjén megbízom, hogy intézzen el valamit neked, és értésére adom, hogy olyasmiről van szó, amit titkolni akarok feleségem előtt. Te szobalánynak öltözöl és este fél tíz és fél tizenegy közt várod egy Ciätelet téri kávéházban. Arról fog megismerni, hogy az első asztalnál ülsz, az ajtótól jobbra, s egy nagy csokor virág van melletted. Odaadja neked a csomagot, erre te meghívod egy pohárkára, ha lehet, leitatod, és másnap reggelig hurcolod ide-ida Párizsban.”

Miss Fancy akadozva beszélt, habozott, megválogatta szavait, látszott, hogy Trémorel kifejezéseire igyekszik visszaemlékezni.

— De hát maga okos nő — vágott közbe Lecoq úr —, és mégis elhitte ezt a mesét a féltékeny szolgáról?

— Hát nem egészen, de azt gondoltam, nő van a dologban, és nem bántam, hogy segíthetek megcsalni azt az asszonyt, akit gyűlölök, s aki megbántott.

— Tehát engedelmeskedett.

— Pontról pontra, és minden úgy történt, ahogy Hector kitervelte. A szolga pontosan tízkor megérkezik, azt hiszi, szobalány vagyok, ideadja a csomagot. Én persze meghívom, egy korsó sörre, ő elfogadja, aztán ő hív engem, én is elfogadom. Nagyon rendes fiú ez a kertész, kedves és udvarias, higgye el, pompás estét töltöttem vele. Egy csomó történetet tud, egyik mulatságosabb, mint a másik...

— Tovább, tovább... Mit csináltak aztán?

— A sör után pálinkát ittunk, tele volt pénzzel a zsebe a kertésznek, a pálinka után megint sert, aztán puncsot, aztán forralt bort Tizenegyre már nagyon becsípett azt mondta, elvisz Batignolles-ba, és táncolunk egy négyest Én visszautasítom és azt mondom, hogy ha lovagis ember, hazakísér az úrnőmhöz, a Champs-Élysées végére. Erre kimegyünk a kávéházból, és kocsmából kocsmára járunk, végig a Rivoli utcán. Szóval hajnali kettőkor szegény fiú már olyan részeg volt, hogy az Arc-de- Triomphe-nál lerogyott egy padra, mint egy zsák, elaludt, 4c én ott hagytam.

— És maga mit csinált aztán?

—- Hazamentem.

— És mi lett a csomaggal?

— Azt bizony a Szajnába kellett volna dobnom, de elfelejtettem, hiszen érti, majdnem annyit ittam, mint a kertész, főként az elején... úgy hogy hazavittem, most is ott van.

— De kinyitotta?

— Gondolhatja.

— És mi van benne?

— Egy kalapács, két másféle szerszám és egy nagy

kés.

Guespln ártatlansága nyilvánvaló volt, a detektív jóslatai beváltak.

— Nahát a védencünk megmenekült, most már csak azt kell tudnunk... — mondta Plantat bácsi.

De Lecoq úr közbevágott. Most már mindent tudott, amit akart, Jenny tői újabbat nem hallhatott, hirtelen hangot váltott, az öreg gavallér mézesmázos szavai helyett a rendőr száraz, goromba modorát használta.

— Na, szép kislány — mondta Miss Fancynak —, most megmentett egy ártatlant, de a corbeili vizsgálóbírónak is el kell mondania, amit nekem itt elmesélt. Csakhogy még el talál tévedni az úton, úgyhogy inkább adok maga mellé egy vezetőt.

Az ablakhoz lépett kinyitotta, a szemközti járdán meglátta Domini úr emberét, s csöppet sem törődve azzal, hogy még rossz hírbe keveri Charmannét, teli torokból odakiabált:

— Goulard, hé! Goulard! Gyere csak föl egy kicsit!

Ekkor ismét miss Fancyhoz fordult, aki úgy megrémült, olyan zavarban volt, hogy se kérdezősködni, se botrányt csapni nem mert.

— Mondja csak, mennyit fizetett magának Trémorel ezért a szívességért? — kérdezte.

— Tízezer frankot, uram, de ez igazán az enyém, esküszöm, már rég megígérte, azért, hogy újra felsegítsen, tartozott nekem ezzel!

— Jól van, jól van, senki nem veszi el magától.

És a belépő Goulard-ra mutatott:

— Mikor innen elmegy, a lakására viszi ezt az urat. Fogja a csomagot, amit Guespintől kapott, és azonnal indul Corbeilba. De aztán semmi gyerekség az úton — tette hozzá félelmetes hangon —, mert velem talál meggyűlni a baja.

A szalonból kihallatszó lármára Charmanné berohant, s még éppen láthatta, amint Fancy, Goulard kíséretében, eltávozik.

— Te jó Isten, mi történt? — kérdezte siránkozva Lecoq úrtóL

— Semmi, drága asszonyom, legalábbis semmi olyasigazoló jelentését az ország előtt. Művelt, érdeklődő, sokoldalú, a sikert szerető, a kudarcot, ha méltósággal nem is — maradjon az csak a diplomatáknak —, de tárgyilagos tudomásulvétellel elviselni képes. Nemcsak a középcsatárok jelentik az ideált számukra, hanem a modern magyar líra, avagy éppen Bartók, vagy Bach is, nemcsak megszerették a beat-zenét, de szinte valamiféle új és sajátos zenei folklórt teremtettek, egyesítve mai modern életünk ritmusát régi népdalaink ritmikájával, poétikus egyszerűségével, dallamvezetésével.

Találkoztunk, hogyne találkoztunk volna közepes, vagy gyengébben sikerült produkciókkal. Ez elkerülhetetlen, törvényszerű. De nem talákoztunk egyetlen produkcióban sem az igénytelenség hányavetiságével: minden fiatal, aki a kamerák elé lépett, valamit adni akart magából, újat, mást, egyénit, amire kellő szorgalommal készült, legfeljebb nem kellő rátermettséggel.

És ezt az igényességet nyugodtan írhatjuk az idei Ki mit tud? legszebb erényei javára.

Külön is kell szólni, esett is már szó róla, — a zsűri munkájáról. Elsősorban is nem arról, hogyan döntött, döntései mennyiben egyeztek meg a közönség józan és reális értékítéleteivel (úgy

MIT

TUD?

vélem, e téren is példamutató volt a tevékenysége), hanem arról a népművelő és népnevelő tevékenységről, amely merőben újszerű volt a Ki mit tud-ok történetében. A viszonylag szűkre szabott időkereteken belül is, a zsűri tagjai külön-külön is tanították a nézőt a szépség megértésére, a művészi mondandó burkának lehá- mozására, a talmit leválasztani az értéktől és fel is ismerni a talmi között az értéket.

Ismeretterjesztés is volt ez a javából, s aki nyomon követte a zsűri döntéseit, az nemcsak a különböző kategóriák produkcióinak örülhetett, de annak is, hogy egy-egy szám segítségével azonnal mélyebb betekintést is nyerhetett az adott művészeti ág műhelytitkaiba.

A Ki mit tud? 1968. évi versenyei tehát befejeződtek és a siker nem maradhat el: olyanok képviselik többek között a szófiai VIT-en a magyar fiatalokat, akik a kamerák előtt is igazolták rátermettségüket és az útjukat kísérő bizalmat. Szép és élményekben gazdag verseny volt ez, most már arra van szükség, hogy a „szürke hétköznapok” mindennapos Ki mit tud?-ján is becsülettel megállják a helyüket.

Minden bizonnyal: így is lesz.

(gynrkó)

Kik végezhetik külföldön tauuliminyaikat?

A napokban kormányhatározat jelent meg, amely szerint magyar állampolgár külföldi tanintézetekben csakis engedéllyel folytathat tanulmányokat. E külön engedélyre nincs szükségük azoknak, akik külföldi tanulmányaikat ösztöndíjjal végzik. Eltekintenek a továbbiakban a külön engedélytől abban az esetben is, ha a szülők tartós hivatalos kiküldetésben külföldön tartózkodnak. A határozat azt is kimondja, hogy amennyiben a szülőt vagy az eltartót időközben hazahívják — kívánságra — gyermeke a megkezdett tanulmányait külföldön befejezheti.

Külföldön — a határozat értelmében — csakis felsőfokú tanulmányok végzését engedélyezik. Az engedélyt a választott szaknak megfelelően a magyar felsőoktatási intézmény fölött felügyeletet gyakorló miniszter, illetve az országos hatáskörű intézmény vezetője adhatja meg a művelődésügyi miniszterrel egyetértésben.

A külföldi tanulmányok

iránti kérelmet az illetékes miniszterhez, illetve az országos hatáskörű szerv vezetőjéhez kell benyújtani. (MTI)

mi, ami önre tartozna. Most pedig a viszontlátásra, köszönök mindent, de nagyon sietünk.

26.

Ha Lecoq úr siet, akkor gyorsan megy. Szinte futott lefelé a Notre Dame de Lorette utcán, pedig egész Párizsban ezt az utcát kövezik a leggyakrabban, úgyhogy Plantat bácsi csak kínkeservesen tudta követni.

A detektív kilépett, közben azon gondolkodott, milyen intézkedéseket kell tennie, hogy terve sikerrel járjon, hangosan beszélt magában, s a békebíró olykor elkapott egy-egy szófoszlányt.

— Minden jól megy — morogta —, sikerülni fog a dolog. Ha egy hadjárat ilyen jól kezdődik, jól is szokott végződni. Ha Job ott van a kocsmában, ha az egyik emberem sikerrel végezte körútját, a valfeuillui ügyet még ma este elrendezi k, kiosztottuk, elintéztük, s egy hét múlva már el is felejtettük.

Az utca alsó végén, a templom előtt a detektív hirtelen megállt.

— Bocsánatot kell kérnem öntől, uram — mondta az orcivali békebírónak —, hogy így voszolom magam után, s kényszerítem, hogy az én mesterségemet folytassa, de jelenléte talán már Charmannénál is igen hasznos volt számomra, most pedig, mikor magával Trémorellal kezdünk foglalkozni, nélkülözhetetlen.

S máris átmentek az útkereszteződésen, és beléptek a kocsmába a Martyrs utca sarkán.

A kocsmáros ónpultja mögött állt, egy óriási kanna tartalmát töltögette át literes edényekbe, s igen csodálkozott, hogy boltjába két olyan ember vetődött, aki szemlátomást a társadalom magasabb osztályához tartozik. De Lecoq úr, akár Alkibiadész, mindenütt otthon van, s minden réteg nyelvét beszéli, amellyel csak dolga akad.

— Nincs itt véletlenül egy nyolc-tíz emberből álló társaság, amely további tagokra vár? — kérdezte a kocs- márostól.

— De igen, körülbelül egy órával ezelőtt érkeztek az urak.

— A hátsó nagy helyiségben vannak, ugye?

— Pontosan ott, uram — felelte a kocsmáros, aki hirtelen igen alázatos lett.

Nem tudta pontosan, kicsoda kérdezgeti, de megszimatolta, hogy a rendőr-főkapitányság valami magasabb rangú tisztviselőjével beszél.

Ezután már nem is csodálkozott, hogy ez az előkelő úr úpv ismeri a ház minden zegét-zúgát, akárcsak ő maga, s habozás nélkül kinyitja az említett szoba ajtaját. A hátsó szobában, n elvet egyszerű tejüvegfal választott el a többitől, tíz kvlönVizc figura ivott és kártyázott.

Mikor Lecoq ur és Plantat bácsi belépett, tisztelet- teljesen fölálltak, s akinek még fején volt a kalapja vagy a sapkája, most levetette.

(Folytatjuk)