Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-14 / 138. szám

Asst akarjuk, hogy a katonáink jól éressék magukat • • • Stadiont épít a Gáspár SE A Gáspár SE labdarúgó­csapata rövid időn belül két ízben okozott vaskos megle­petést a sportág híveinek. Először: amikor utcahosszal nyerte a megyei bajnokságot, másodszor: amikor az NB IH-ban rendkívül gyenge rajt után (kilenc mérkőzés­ből négy pont) valósággal megtáltosodott a gárda: 8:0- ra verte Petőfibányát, ide­genben két vállra fektette a bajnokaspiráns Edelényt, könnyen győzött a Zalka SE és a Hatvani Kinizsi ellen s a 9. helyre tört előre! váratlan ,pál- fordulásról” beszél­gettünk Nagy B. alezredessel, a Gáspár SE egyik alapító tagjával. — Tulajdonképpen nem történt semmi különös do­log. Csak éppen összeültünk, elemeztük a hibákat és meg­szabtuk: mit kell tennünk a továbbiakban. Az edzőcsere után Endrész főhadnagy ve­zetésével kemény munkába fogott a csapat, s ennek az intenzív felkészülésnek rö­videsen jelentkeztek a gyü­mölcsei. A játékosoknak visz- szatért az önbizalmuk, meg­jött a kedvük s mi, vezetők is fellélegezhettünk egy ki­csit Ügy érzem: ha a fiúk tartani tudják a lendületet, megkapaszkodhatunk az NB 111-ban. Utána pedig majd meglátjuk... Szeretnénk még tovább lépnil Az alakulat —, amelynek sportköre a Gáspár SE ne­vet viseli — nem nagy lét­számú, de a parancsnoktól a kiskatonáig mindenki lelkes támogatója a sportnak, ön­ként és szívesen fizetik a tag­sági díjat, s ha kell, a tár­sadalmi munka elöl sem búj­nak el. De meg is van az eredménye: a laktanyával szemközti részen valóságos kis stadiont építenek a szor­galmas katonakezek, ahogy mondják: „Épül a Bilics-sta- dion". Mert Bilics Lászlt őr­nagy minden szabad Idejét az építkezésnél tölti, ő irá­nyítja a munkálatokat, rj e menjünk csak sor- jába, ne vágjunk az események elébe. Először az alakulótér homoktengere al­kotta a játékteret. Nagy al­ezredesék már akkor látták, hogy fejlődni csak úgy lehet, ha megfelelő pálya áll a csa­pat rendelkezésére, azért el­határozták: eltüntetik a 170 centiméteres szintkülönbsé­get és gyeptéglázzák a pá­lyát. Bánkúti százados saját gyártmányú szerkezetével, a KISZ-szervezet hathatós se­gítségével sikerült is eltün­tetni a homoktengert s az új, füves pálya sok, szép, későb­bi siker színhelye lett. A csa­pat, a Gáspár SE egyre töb­bet hallatott magáról, erőtel­jesen bontakozott ki a szer­Billcs őrnagy személyesen Irányítja az öltöző A miegyed bajnokság leg­utóbbi eredményed: Női csapatok: Egri Gárdo­nyi Gimm.—Hatvani Bajza Gimn. 83:22 (32:16). Ld: Ko­vács M. 30, Begai 23, illetve Horváth 10. Egri Tanárkép­ző if j.—Gy. Vak Bottyán G. 152:28 (76:6). Ld: Prokop 69 (!!), Majoros M. 33, Bod­nár M. 32, illetve Mécséi 18. E. Tanárképző II.—Gy. Vak Bottyán Gimn. 74:19 (31:5). Ld: Vágó 26, Molnár 23. Férfi csapatok'. E. Gárdo­nyi Gimn. E. Dobó Gimn. 78:31 (38:15) Ld: Kaknics 22, Botond 14, illetve Bérezés 11. E. Pedagógus—E. Gárdonyi Gimn. 82:53 (35:28) Ld: Csá- nyi 50 (!!) Vajk, 15, Illetve Drozda 15, E. Gárdonyi Gimn.—E. Tanárképző seid. 64:48 (33:22) Ld: Drozda 26, illetve i/j. Galambos 18. E. Pedagógus—Hatvani Kinizsi 61:56 (31:27) Ld: Nagy F. 24, Vajk 18, Galambos 16, Illetve Verebes 19, Szegedi 17. vezett sportélet, egyszóval: a laktanyában mind nagyobb érdeklődés irányult a sport iránt. — Azt akartuk és akarjuk most is — mondotta Nagy B. alezredes —, hogy a mi ka­tonáink jól érezzék itt ma­gukat, legyen meg a szóra­kozásuk s ennek egyik leg­jobb eszköze az egészséges sport. A katonák és a hiva­tásos állomány családtagjai­nak érdeklődése, valamint a sportolók Jó szereplése kész­tetett aztán bennünket arra az elhatározásra, hogy bú­csút mondjunk a gyeptéglá­zott, öreg alakulótérnek, és a laktanyán kívül építsünk sportelepet. Nem mondom: merész vállalkozás volt! Egy bozótos, sűrű gyökérzettel te­li erdőirtást kellett megtisz­títani, de a lelkes katonák és a bivalyerős F—100-asok nem ismertek akadályt! Evés közben jön meg az étvágy! Amikor kialakult a új pálya képe, valaki java­solta: legyen stadion méretű a sporttelep, legyenek atléti­kai pályák is. Elfogadták! Hasonló módon került a ter­vekbe a betonozott lelátó, a korszerű öltöző, a stilizált, kovácsoltvas-kerítés, az au­tóparkírozóhely, a kút, a hoz­závaló szivattyúházzal és cső­rendszerrel ... Bilics és Vi- czián őrna­gyok társasá­gában állunk a születendő stadion szé­lén s csodál­kozással ve­gyes kíván­csisággal szemléljük a pálya nap­fényben úszó, üdezöld ten­gerét, a hat- sávos futópá­lyát, amely a célegyenesben nyolcsávossá bővül, a félig kész, modern öltözöt, mely­nek többek között klub- helyisége is lesz, valamint az öltöző mö­gött elterülő salakos edző- pályái Szeptember 29-ére, a Nép­hadsereg Napjára tervezik a stadion ünnepélyes avatóját —ezen a napon nagyszerű, új sportlétesítménnyel gazdago­dik megyénk sportmozgalma! Somody József építését (Pilisy-fotó) Miskolcon a közelmúltban fe­jeződött be az országos vidéki egyéni bajnokság elődöntője. Pályaválasztó csapatok sikerei A megyei ifjúsági labdarúgó­bajnokság legutóbbi fordulói á- ban általában szoros eredimé­nyek születtek. egy találkozó ki­vételével valamennyin a pálya- választók győztek. A bélapátfal­vi fiatalok Gyöngyösorosziból is el tudták vinni a két r on tot. míg az apciak biztos 4:0 arányú győ­zelmet arattak Pétervására fe­lett. Nagy küzdelmet hozott az Egri Dózsa—Mátraalji Bányász találkozó. Az egriek nehezen győztek 2:1 arányban. A bajnok­ságban továbbra is a lila-fehérek vezetnek. 2. a Bervai Vasas. 3. az Egri Spartacus. Eredmények; Apc—Pétervására 4:0. Bervai Vasas—Heves 1:0, Eg­ri Dózsa—Mátraalji Bányász 2:1. Egerben bonyolították le He­ves megye 1968. évi ifjúsági ser- dűlő és újonc teniszbajnokságát. A legjobban az Egri Dózsa ver­senyzői szerepeltek., akik a 10 bajnoki számból kilencben sze­rezték meg a bajnoki címet! EREDMÉNYEK: Ifjúsági fiú egyes: 1. Nagy M. (Selypi Kinizsi). 2. Dénárt (E. Dózsa). 3. Gajdácsik. Takács (E. Dózsa). Döntő: 6:3. 4:6, 6:1. Ifjú­sági leány egyes: 1. Széman Ka­talin 2. Széman Zsuzsa. 3. Bodnár, Rózsavölgyi (mind Egri Dózsa). Döntő: 6:3. 6:1. Serdülő fiú egyes: 1. Gajdácsik r . Dózsa). 2- Juhász (E. Dózsa)* Bádonyi. Ferenczfalvi (Gyön­gyösi Spartacus). Döntő: 6:3. 6:4. Serdülő leány egyes: 1 .Széman K. (E. Dózsa), 2. Rózsavölgyi (E. Dózsa). 3. Bodnár (E. Dózsa és Zeller (Gy. Spartacus). Döntő: 6:3. 6:2. Üjonc fiú egyes: 1. Pupdcs (E. Dózsa). 2. Kiss A. (Selypi Kini­zsi). 3. Magyar (Selypi Kinizsi), 4. Döffler (E. Dózsa). Ifjúsági fiú páros: 1. Takács- Dénárt (E. Dózsa). 2. Nagy—Győ­ri (Selypi Kinizsi). 3. Bádonyi— Pál (Gy. Spartacus) és Gajdá­csik—Juhász (E. Dózsa). Döntő: 6:2. 4:6. 6:3. Serdülő fiú páros: 1. Gajdácsik—Juhász (E. Dózsa) 2. Bádonyi—Pál (Gy. Spartacus). Döntő: 6:0. 6:1. Gy. Vasas Izzó—Egri Spartacus 3:0. Rózsa szén tmárton—FVSC 2:0, Gyöngy ösoroezá—B élapá tfalva 1:3. A bajnokság állása: 1. Egri Dózsa 2. Bervai V. 3. E. Spartac. 4. Heves 5. Bélapátf. 6. M. Bányász 7. Gy. V. Izzó 8. MÁV HAC 9. Apc 10. Selypi K. 11. R.-szentm. 12. FVSC 13. Péterv. 14. Gy.-oroezi 11 10 1 — 49: 8 21 11 9 — 2 38 : 4 1 8 12 6 3 3 24:21 15 11 6 2 3 25: 9 14 11 6 1 4 24:14 13 11 6 1 4 25:1« 13 11 6 1 4 20:14 13 U 5 2 4 24:14 12 11 5 2 4 23:21 13 11 4 1 6 28:22 9 11 2 3 6 9:28 7 12 2 1 9 16:34 5 12 — 4 8 10:41 4 12 — 2 10 13:66 2 INNEN­ONNAN FVSC—Hwnes megyei Ifjúsági Válogatott la am. Előkészületi tolbdanlgó-mérirőzé&i Füzes­abony. 10# néző. V.; Bocsi. Az első félidőben 161 játszottak a fiatalok, «ok gólhelyzetet dol­goztak ki. de ebből csak egyet tudtak értékesíteni. Szünet után az elfáradó válogatott mellett a hazaiak biztosan érték el győ­zelmüket. G.: zalácz 2. Nagy. il­letve Nagy Gy. ♦ A vasárnap. Miskolcon sorra kerülő MVSC—Egri Dózsa NB I. B-s labdarúgó-mérkőzés játékve­zetője Soós Gábor, két segítő­társa pedig Tófalvi és Teuschler lesz. ♦ Befejeződtek a tavaszi forduló küzdelmei a gyöngyösi járási teke csapatbajnokságban. A táb­lázat első helyére a Vasas Izzó került, második lett az Atkár. harmadik pedig a Gyöngyösi Dó­zsa. A további sorrend: 4. Gyön- gyössolymosj 5. Nagyréde. 6. Márkáz. rDVTK—Egri Dózsa 10:«. Ózdi Kohász—MÁV HAC 12:4. NB It-es férfi asztalitenisz-mérkőzések. ♦ Június l«-án. vasárnap. Eger­ben bonyolítják le a megyei au­tómodellező bajnokság küzdel­meit. ♦ A gyöngyösi járási labdarúgó- bajnokság eredményei: Detk— Halmajugra. 2:1. Gyöngyössoly- moe—Martra* 1:0. Karácsond— Visznek 0:1; Gyöngyösrata— Nsgyfüged 4:1, Vécs—Abasár 4:4, Adáos n—Vámosgyörk S:0, ( Gyöngyöstarján—Zalka IL 03. A felnőtteknél a 10. forduló után Gyöngyöstazján vezet 17 ponttal, 2. Gyöngyöepata 14. S. Gyöngyöe- •olymos 10 ponttal. Az ifjúságiak küzdelmében Gyöngyöspata áll az élen 10 ponttal, 1. Karácsond 14. 3, Halmajugra 13 ponttal. ♦ OSO-Egri Dózsa 2d 0:0. 0:1, 0:0. 1:01 Vízilabda Komjádi Ku­pa mérkőzés. A bajnokság ál­lása: 1. Bp. Hoov. 10 14 2 — 106 : 37 30 2. FTC 14 10 2 2 79 : 43 22 3. U. Dózsa 14 10 2 2 71: 40 22 4. OSC 15 7 4 4 47 : 38 18 8. KSI 14 7 2 5 54 : 38 16 6. BVSC 14 6 — 8 70: 49 12 7. Szol. D. 14 1 1 I 64: 60 11 8. E Dózsa 14 3 2 9 47: 71 8 ». Bp. Spart 14 2 1 11 36:108 5 10. Tipogr. 15 ------- 15 32:121 — ♦ A kosárlabda NB n. tavaszi fordulójának végeredménye. Ke­leti csoport. Férfiak: 1. Eger 11 lő 1 708:588 21 2. Diósgyőr 11 10 1 838:645 21 3. Hódm. M. 11 7 4 936:820 18 4. BVSC 11 7 4 787:694 18 5. MEAFC 11 6 5 759:741 17 6. S.-tarján 11 6 5 784:806 17 7. BVSC 11 5 € 679:697 16 8. Debrecen 11 5 6 695:696 16 9. Köb. Sör. 11 4 7 747:763 j.5 ló. ASE 11 4 7 584:633 IS 11. Karcag 11 2 9 658:343 13 12. Bélkés ll — 11 641:950 U Nők: 1. Eger 11 11 — 892:426 22 2. Szolnok 11 9 2 693:504 20 3. BVSC 11 9 2 538:472 20 4. DASE 11 6 5 455:485 17 5. Duna Cipő 11 6 5 419:411 17 6. Me-zőberény 11 5 6 499:525 16 7. Szóig. Sp. 11 5 6 542:576 16 8. BVSC 11 4 7 560:672 15 9. Tirogr. 11 4 7 485:548 15 10. Salgótarján 11 3 8 540:600 14 11. Miskolc 11 2 9 385:600 13 12. TÖrölksz. F. 11 2 9 504:693 13 amelyen Heves megye színeit Ferenczy Gyula, a Mátraalji Bá­nyász sakkozója képviselte és a rendkívül erős mezőnyben érté­kes 4. helyet szerzett. Végered­mény: 1. Kovács Lajos (DVTK) 7 pont. 2. Tóth J. (DVTK) 6,5 pont. 3. Bubenkó (DVTK) 5. 4. Ferenczy (Mátraalji Bányász) 4,5 5. Horváth (Szolnoki MTE) 4. 6. Kovács (özdl Kohász) 4 pont­tal. ♦ Befejeződték a Mátra Kupa küzdelmei. A kétszeres védő Si- roki Vasas szoros küzdelem után a 2. helyet szerezte meg. a dí­szes serleg új védője a Mátra­alji Bányász lett. Végeredmény: 1. Mátraalji Bányász. 2. Siroki Vasas. 3. Hatvani Kinizsi. 4. Fü­zesabonyi vsc. ♦ Mátraaltji Bányász—Budapesti Művész SK 7:5, Gyöngyös. MNK- mérkőzés, A gyöngyösi győzel­meket Ferenczy. Oláh, Kiss, Czl- bolya. Krupánszky; Berta és Gorda szerezte. * Június 23. és 29-e között. Gyön­gyösön. a Thorez Szállóban bo­nyolítják le Heves megye 1968. évi női egyéni bajnokságát. + Nagy érdeklődés mellett zajla­nak a Gagarin Hőerőmű által rendezett VIT Kupa küzdelmei. Az eddig lebonyolított forduló után a 24 pontos Gépszerelési Üzem vezet, a 18 pontos ÉGV. a 15 pontos 22. AÉV. a 19.5 pon­tos MDH. a 10 pontos Vertesz és a 8 pontos ÉRBE előtt. A baj- aoksᣠjúlius 20-ig tart. Csütörtökön Egerben el­kezdődtek az úttörő-olimpia területi döntői Heves, Bor­sod, Hajdú és Szabolcs me­gye legjobb eredményt elért pajtásainak részvételével. Az eddig beérkezett ered­mények. TORNA Fiú, csapat: 1. Nyíregyháza III. 135,6, 2. Debreceni Faze­kas Alt. Isk. 135,5, 3. Egri li­es sz. Iskola (Fehér, Papp, Bíró, Jambricska, Varga, La­katos) 130,6, ; Eger I. 13.0,3. Leány, csapat: 1. Debreceni Fazekas Ált. Isk. 136,2, 2. De­recske (Hajdú megye) 136,1, 3. Egri I. sz. Isk. 131,5, 4. Nyíregyháza V. 123,9, 5. Nyír­ET STűZk HÍREK ALESSANDRIA: A Santos brazil labdarúgó- csapat európai túráján Ales- sanclriában 2:0 (2:0) arányban győzött a helyi együttes el­len, A 3. percben Fele lőtte a vezető gólt, majd a 12. perc­ben Toninho volt eredmé­nyes. ★ BUDAPEST: Szombaton és vasárnap a svájci Arbonban hat csapat részvételével vízilabdatomát rendeznek. A svájci és ma­gyar ifjúsági válogatott, az Árban SC, a Slavia Prága, a holland Sleutelstad és egy, nyugatnémet csapat két há­rom csoportban kezdi meg küzdelmét s az első helyezet­tek játszanak a döntőben. A magyar csapatban budapesti, egri és szolnoki fiatalok kap­nak helyet. A Svájcba utazó együttes: Kapusok: Kovács (OSC) és Sós (Eger). Mezőny­játékosok: Wiesner (KSI), Borzi (Szolnok) Mikó (OSC), Vezsenyi (Szolnok), Gajdosi (Ű. Dózsa), Ipacs (FTC), Szeri (BVSC). Koller (KSI). Olajos (Vasas). (MTI) Atlétika A Jászberényben megrendezett meghívásos atlétikai versenyen néhány hatvani és gyöngyösi at­léta is részt vett. A gyöngyösiek jobb eredményei: Férfi számok: 400 m: 1. Takács 52.2. 1500 m: 1. Likker 4:35. Magasugrás: 1. Kóró- di 175. Súlylökés (6 kg): 1. Kó- ródi 12.60. Súlylökés (7.25 kg): 1. Tőzsér 10.96. Diszkosz: (1,5 kg): Márkus 4236. Női számok: 60 m: Csépány 8.6. Besze 8.7. 300 m: 1. Csé­pány 46.0. Távolugrás: 1. Németh 493. Besze 465. Magasugrás: De­in én y és Németh 145. Súlylőkés: 1. Kubányi 10.14. Jabak 965. De- mény 825. Diszkosz: Kubányi 32.04. Demény 23.20. Gerely: Ja­kab 37.50. Kubányi 30.64. ALLAS Vasipari vállalat, nagy gyakor­lattal rendelkező, okleveles gépész- mérnököt és technikusokat keres felvételre. Keresünk továbbá egye­temi. főiskolai végzettséggel ren­delkező, legalább 5 éves gyakor­latot igazolni tudó férfi munka­erőt. ellenőrzési munkakörbe. Fi­zetés megegyezés szerint. A pá­lyázatot Eger. Postafiók 46. címre kérjük. írásban leadni. A hirde­tésre jelentkezés végső határide­je: június 25-e. ENERGETIKUS munkakör be­töltésére pályázatot hirdet a Heves megyei Tanács Kórházának igaz­gató-főorvosa. A pályázatokat Eger 1. Pf: 15. címre kell benyújtani. INGATLAN Eladó Hatvanban, a Csokonai u. 4. számú. 3 szobás ház. mellékhe­lyiségekkel. JÁRMŰ Jó karban levő 350-es. sötétkék Izs sürgősen eladó. Kápolna. Hon­véd u. 5. 407-es Moszkvics gépkocsi, kitű­nő állapotban eladó. Muzsik. Hat­van, Kórház u. 11. VEGYES Német. magas kerekű, mély gyermekkocsi eladó. Eger. Had­nagy út M/6. m. em. 2. egyháza IV. 119,9, 6. Gyön­gyös VI. 113,1. Az egyéni küzdelmekre pénteken kerül sor. KÉZILABDA Fiúmérkőzések: Hajdú— Heves 21:13 (12:4), Borsod— Szabolcs 14:12 (10:5), Hajdú —Szabolcs 21:10 (10:4), He­ves—Borsod 10:5 (4:3). Lá­nyok: Szabolcs—Hajdú 9:6 (3:1), Borsod—Heves 6:2 (3:2), Szabolcs—Heves 6:4 (3:3), Hajdú—Borsod 5:2 (3:0). KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Edelény—Eger III. 3:0 (2:0), Hosszúpályí. (Hajdú m)—Ho- dászi (Szabolcs m.) 2:1 (1:1). RÖPLABDA Fiúcsapatok: Heves—Haj­dú 2:1, Szabolcs—Borsod 2:0, Szabolcs—Heves 2:0, Borsod —Hajdú 2:0. Leány csapatok: Borsod—Hajdú 2:1, Szabolcs —Heves 2:0, Hajdú—Szabolcs 2:1, Heves—Borsod 2:0. A pénteki műsor Atlétikai versenyek: Népkert, 9 óra és 15 óra. Tornaversenyek: Népkert. 9 te 15 óra. Labdarúgás: Kispályás mérkő­zések a Népkert salakos pályá­ján. 9 órától és 15 órától. Kézilabda: Népkert, 9 órától. Kosárlabda: Népkert. bitume- nes kosárlabdapálya, 9 órától. Röplabda: Népkert. fiú és le­ány röplabdapályáin, 9 órától. A gyöngyösi járási sportlövő szövetség a kitérőgyári lőtéren bonyolította le a járási férfi fel­nőtt kispuskás bajnokságát. A küzdelmekben 11 csapat 49 sport­lövője vetélkedett egymással. EREDMÉNYEK. Csapatban: 1. MHSZ Kitérő­gyár 958. 2 MHSZ Vasas Izzó 895. 3. Kitérőgyári KISZ 817. 4. MHSZ Mátraháza 816. 5. Zalka SE 8l6. 6. MHSZ Vámosgyörk 813. Egyéniben: 1. Magyar Gyula (Va­sas Izzó) 249. 2. Virág (Karikás SE) 247. 3. Dienes (Kitérőgyór) 246. 4. Takács (Kitérőgyár) 241, 5. Molnár (Kitérőgyár) 240. «. Ju­hász (Vámosgyörk) 238. Az MNK III. osztály állásai a gyöngyösi járásban. Férfi felnőtt: 1. MHSZ Kitérő­gyár 2771. 2 MHSZ Vasas Izzó 2653. 3. MHSZ Gyöngyössolymos 2446. 4. Kitérőgyári KISZ 2423. 5. MHSZ Mátraháza 2411. 0. MHSZ Vámosgyörk 2389. 7. Zalka SE. 8. MHS7 Vas- és Férni! ar. 9. Ka­rikás SE. 10. MHSZ Abasár. 11. MHSZ Visonta Az ifiúságiak cso­portjában az MHSZ Vas- és Fém­ipar vezet az MHSZ Kitérőgyár. az MHSZ Abasár. az MHSZ Gyöngyössolymos. a Zalka SE sfl az MHSZ Visonta előtt. Jó karban levő. német, mély gyermekkocsi eladó. Eger. tJjsor 76/a. Társaság hiányában megismer­kedne 2 lány, 25—30 év közötti. 180 —190 cm magas, barna, ió megje­lenésű férfival, házasság céljából. Csak fényképes levélre válaszo­lunk. ..örök boldogság’* jeligére, az egri Magyar Hirddetőbe. Kiemelt budapesti munká­ra, kiemelt teljesítménybér­rel, kűműveseket, kubikoso­kat, férfi és női segédmun­kásokat, komplett brigádo­kat, burkolókat, ácsokat, fes­tőket, tetőfedőket, asztaloso­kat, 15 éves kortól fiatal korú fiúkat is, azonnali belépéssel keresünk. Szabad szombatot, utazási jegyet, kőműves, ács, kubikos és segédmunkások részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Bo., VTII.. Auró­ra u. 23. Anrilis 4. Magas­építő- és Szerelőipari Ktsz. Munkaügyi osztály; 1968. június 14., péntek P P> F3G5 IRDETES

Next

/
Oldalképek
Tartalom