Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-08 / 133. szám
Könnyebb ajánlani, mint segíteni! NEMRÉG ÍRTUNK arról, hogy a gyöngyösi fiatalok szeretnének maguknak egy ^.ifjúsági presszót kialakítani, ahol rendszeresen találkoz- 1 'hatnának, szórakozhatnának, j sőt: önmaguk kedvtelésére i művészeti bemutatókat is i rendezhetnének Az irodalmi , színpadok, a zenekarok, az j énekesek és a verssel, próza- ! val kísérletezők is állandó : közönséget kaphatnának. Említettük, hogy akad né- i hány vállalati, üzem: kultúrterem is a városban, amelv- : nek kihasználtsága nyugod- i tan elbírná az ifjúsági presz- szót is. Persze a vendéglá- j tásról maguk a fiatalok gon- | doskodnának, egymást válto- I gatnák a különböző alapszer- ] vezetek ebben a íeladatkör- ; ben. A vendéglátóiparnak , ugyanis nem üzlet egy ilyen ! szűk zsebű társaság kiszol- i gálása. Ügy gondoltuk, az ötlet • könyen megvalósítható, he- j tenként egy vagy két dél- ; utánra odaadni a termet a | fiataloknak — nem okozhat ' gondot. De nem így történt. — Tudják azt, milyen költ- i ségvetéssel gazdálkodunk? — j kérdezte az egyik vállalat szb-titkára. — Honnan tud- ; nák a rájuk eső részt a s KISZ-esek megfizetni nekünk. Csakugyan: honnan? SeAltalában csak az szokott kérni, aki a célja eléréséhez nem rendelkezik a szükséges i'eltételek, eszközök mindegyikével. ESZÜNKBE JUT az is, ■ányszor halljuk a tanácskozásokon a reményt keltő kijelentést: — Mi, felnőttek minden segítséget megadunk a fiataloknak ahhoz, hogy tanulhassanak, szórakozhassanak. Utóvégre ők a mi gyermekeink. ők váltanak fel bennünket a munkánkban, a szocializmus építésében. Általában a szülők nem is fukarkodnak semmivel, ha édes gyermekükről van szó. Erre példákat nem igen kell sorolnunk. És mi van akkor ha általában a fiatalokról van szó? Ha egy város ifjúsága vár segítséget a felnőttektől? Pénzkeret, költségvetés, rezsi, gazdaságosság, önköltség. nyereség — mind megannyi leküzdhetetlennek tűnő akadály. A jó szándékot nagyon nehéz forintra váltani. Persze, • minden vállalat a ..piacról” él. De eszünkbe jut az is, hogy valamikor hány egyesületnek volt saját székháza. Iparoskor, legényegvlet, olvasókör, munkáskor. Ide bármikor bemehetett az egyesület tagja, mindig megtalálta vállalati kultúrterem porosodik kongva, esetenkénti termelési tanácskozásokra, üzemi ünnepségekre fenntartva— helyet szorítani hetenként egy vagy két délutánra az ifjúsági presszó részére. Ingyen és bérmentve, költségmegtérítés nélkül. A segítő szándék megvalósításaként. Mert ne feledjük, a fiatalok igénylik, hogy együtt lehessenek. Ha mi nem adunk erre lehetőséget, keresnek tőlünk függetlenül, nélkülünk, és esetleg nem is a legkívánatosabb módon és körülmények között. Aztán — ha a saját fejük után menve, valami rosszul sikerül — mondhatjuk panaszosan: ilyenek ezek a mai fiatalok! HOGY IS VOLT az a bizonyos nemzeti lelkesedés a Mária Terézia idején? Életünket és vérünket a királynőért! De zabot azt nem adunk. Harsogták a pozsonyi várban a lovagias főrendek. Bizony, bizony. Ügy látszik, időnként ma is könnyebben felajánlunk valamit, minthogy esetleg csekély mértékű, anyagi természetű segítséget adjunk. Miért ne lehetne ezen a rossz szokásunkon változtatni? G. Molnár F. Egy erkölcstelen férfi Olasz film Sergio, a férfi — miért is neveznénk őt hegedűművésznek. aki klasszikusokat játszik szívesen, de pénzért, sok pénzért, a zongorát is veri az éjszakai mulatóban — háromgyerekes családapa, szereti feleségét, gyermekeit, de azokat is, akiket anyakönyv szerint nem tud vállalni. De csak a törvények miatt. Ezt az olasz filmet a mindennapi élet és a mai társadalom intim zsákutcáinak ismerősei írták. Eddigi filmjeit ismerve a téma atyja nyilván a rendező Pietro Germi, aki pár mondattal mindent vagy legalábbis nagyon sokat el tud mondatni. Sehol a filmben nem esik említés arról, hogy több ezer éves erkölcsi normákon a mai rohanó élet gyakorlata, a mindenütt gomba módra szaporodó nagyvárosok, a helyváltoztatás sebessége, az emberi élet irama már régen — legalábbis évtizedekkel ezelőtt — átléptek. A házasság iránti patriarchális tisztelet — ne legyünk részrehajlónk — mind a két nemben megcsappant, s az emberek egymásra találása nem múlik el erkölcsi normáikra hivatkozó fegyelemmel: a szerelem önzése és az önzés szerelmié társadalmon kívüli formákban él párhuzamosan azzal, amit elhisznék, vagy amit a társadalom elvár — mindenkitől. Az élet ügy és ürügy, mint az érem kiét oldala, s nem tudni, az ügy és ürügye — vagy fordítva — fontosabb-e. Mindenesetre tesz egy lépést a megoldás felé a kínlódó lelkiismeret: Sergio paptól vár megoldást jóllehet tisztában van azzal, hogy itt nincs megoldás. A film sem adja a megnyugtató feleletei. Mint egy befejezetlen mo?u dat, úgy foglalkoztat a kép« sor, amiből Vgo Tognazzi két vibráló szeme marad emlékezetes. Ez a kitűnő színésa köznapian billegő járásávalj idegesen szívott cigarettáival, izzadtan gyűrött arcbőrével, szerető és szerelmes hancúrozásával annyi őszinteséget játszik, hogy a többire szépszerével oda se figyelünk. Pedig a papot alakító Gigi Bdllista is eredeti alak Stefánia Sandrelli, Renee Lon- gasini és Maria Grazia Gar- nassi is eleven hatású asszonyok ebben a nagyszerűen ható társadalmi és lelkiismereti vizsgálódásban. Tökéletes úriember Francia—olasz film Ha már a műsor ördöge egymás szomszédságába hozta az előbbi filmet a Tökéletes úriemberrel, érdemes a két film alapállását egybevetni. Ügy tűnik, hogy amíg az Egy erkölcstelen férfiben egy minden ízében őszinte vallomás keretében ismerjük meg az olasz hegedűművész társadalmi kétlakíságát és életének buktatóit, addig filmünk tökéletesnek mondott logtathassa jellemábrázoló és színészi képességeit. S ha azt talán épp azért — hitelesen őszinte emberi vallomásnak éreztük az egészet, — itt, e tökéletes úriember álmodozását töredékekből, ötletekből összeállított artósztikumnak láttuk ami azért kapott fontosságot valahonnan kívülről, mert a rendezőnek éppen filmet kellett csinálnia és ép- mondottuk az Egy erkölcsbe« ; honnan. |; De ki gondolt arra, hogy . a segítségért pénzzel fizesse- i nek a fiatalok? Milyen segítség lenne ez? Ha a KISZ- bizottságnak annyi pénze lenne, akkor egyszerűen ki- í bérelne egy éttermet, ahová az adott időpontban csak a fiatalok mehetnének be — zártkörű rendezvény jogán. azt a szórakozási lehetőséget magának, amire vágyott. Nem ezeknek a múltbeli .egyesületnek a kereteit, tartalmát sírjuk vissza. De nem értjük, miért olyan megoldhatatlan a helyükbe a mi céljainknak megfelelő intézményeket kialakítani. Miért nem lehet akár Gyöngyösön is, ahol legalább egy fél tucat Hat év után • • • Újra megnyílik a kiskörei kulturhás 1962-ben életveszélyesnek nyilvánították a kiskörei kul- túrház épületét, bezárták, s hat esztendőn át albérletben vegetált a kultúra a községben. A tanács az évi 390 ezer forintos községfejlesztési alapból képtelen volt megjavíttatni az épületet, mert a vízművesítés közel tíz esztendőre lekötötte a község pénzét. Időközben a Tisza II. építői felfedezték a kihasználatlan épületet, és raktárinak használták, míg a nép- művelési-kulturális tervek feladatait több-kevesebb sikerrel az általános iskolában, a tanács nagytermében, vagy az ifjúsági klub helyiségében próbálták megvalósítani. Nemrégiben a község 600 ezer forintos hitelt kapott, hogy felújíthassák végre az elhanyagolt kultúrházat. Ezt a munkát már be fejezték, s a kapott póthitelből új bútorokat is vásárolhatnak. Így a felújított, korszerűsített kul- túrház napokon belül újra megnyílik a község lakói és az építkezésen dolgozóik előtt Megint be vagyok csapva. Az ember már a tudományban sem bizhat. Ügy tudtam, hogy napunk, a Nap jócskán öregebb, mint földünk, a Föld. Erre most nekem kijelentik a tudósok, hogy amit eddig én tudtam, amiből én majdnem elbuktam, mert eleinte nem akartam hinni tudni, magam sem, gyanakvó ember lévén: azt rosszul tudtam, mert nekem volt igazam, amikor nem akartam tudni, hogy a Nap 6 milliárd éves. Hát nem is annyi. A Nap életkora csak 4,5 milliárd év. Jó, rendben van — mondtam magamnak — másfél milliárd nem a világ, fő, hogy a Nap magjának hőmérséklete 28,8 millió fok legyen, mert én sokat adok arra, hogy ne csak a dolgok magja, de a Nap magja is biztos fogódzkodó pont legyen az életemben. És mit gondolnak, mi derült ki? Igen: nem 28.8 millió, hanem több mint 37 millió fok a N ap magjának hőmérséklete. Mi van itt, kérem, mit hősködik nekem ez a Nap!? Nem tűröm, hogy naprendszerünk központja megbízhatatlan huligán legyen. Hová jutna így a galaxisunk! (—ó) úriembere — egy a felső tízezerből — gazdag nagybátyjával ül a tóparton és álmodozik. A madzag lóg a halfogás ürügyén a vízben, a várakozásban elszenderedik ez a kitűnő úriember és azt álmodja, hogy dolgozott. S mivel egy jó társaságában — tehát gazdagon — nevelkedett úrnak ez még álom képében is borzasztó, kiálmodja azt is, hogy menekülnie kell a munka elől. Ebben az álomban is jó a befejezés, megszokja a munkát ez a tökéletes úriember, de felébred — és ott vagyunk megint a tóparton és lóg a madzag. Az időközben eltelt más- fél órát Philippe de Broca rendező ama használja fel, hogy bemutassa Párizst, Londont, Rómáit és azt, hogyan tud ötleteket bizarr és elképesztő gondolatokat, helyzeteket képsorokat „féldobni” ahhoz, hogy a rokonszenves Jean-Pierre Cassel csilien férfi esetében, hogy minden komikum mellett — vagy éppen ezzel a J.-Pierre Cas- sel-lei. S ezen a téren még az sem változtat, hogy a filmet regényből vitték celluloidszalagra, olyan francia—olasz változatban, ahol Jean-Puer- re Marielle, Irina Demick, Jean-Claude Brialy, Valéria Lagrange mellett a három nagy sztár, Catherine Deneuve. Sandra Milo és Annie Gi- rardot is mindent megtesz a sikerért — a maga módján és temparementumával. Philippe de Broca részleteiben mintha Felírni extrámé- retű extravaganciáját utánozná és ez a lehetőség a másolás kellemetlen ízét viszi a produkcióba. Pedig ebben a gail-latin filmben is minden kellék meglenne ahhoz, hogy művészi alkotássá lépjen elő. Talán a rendező szeme rossz szögből nézte a témát. (farhas) A2 O RCI VALI BÜNTETT / — Igen, Lecoq űr — válaszolta szigorúan —; igen, Laurence. Sauvresy gyűlöletes dolgot művelt, mikor ezt a boldogtalan gyermeket cinkosává, illetve haragja eszközévé tette, ö vetette irgalmatlanul a két förtelmes lény közé, eszébe sem jutott, hogy összemorzsolhatják. Laurence nevének puszta említésével rábírta Berthe-et, hogy életben maradjon. Pedig ismerte Trémorel szenvedélyét, ismerte a szerencsétlen lány szerelmét, s tudta, hogy barátja mindenre képes. Kitűnően számolt mindennel, ami bosszúját szolgálhatja, de nem kegyeskedett számolni azzal, hogy Laurence-ot elcsábíthatják, meggyalázhatják, s otthagyta védtelenül, a legalattomosabb csábításnak, a világ leggyalázatosabb emberének kiszolgáltatva. A detektív elgondolkodott. — Egy körülményt nem értek — jegyezte meg. — Hogy lehet az, hogy ez a két gyűlölködő bűntárs, akit áldozatuk rendíthetetlen akarata összeláncolt, noha egész lényük lázadozott az ellen, nem vált el közös megegyezéssel egymástól az esküvő másnapján, amint megkapták a bűnüket megörökítő iratot? Az öreg békebíró a fejét csóválta. — Látom — válaszolta —, hogy nem tudtam önnel megértetni Berthe félelmetes jellemét. Hector lelkesen fogadta volna a válást, de Berthe nem egyezhetett bele. Ö, Sauvresy ismerte a feleségét. Ügy érezte, élete tönkrement, szörnyű bűnbánat marcangolta, áldozat kellett neki, egy emberi lény, aki levezekli az ő tévedéseit és bűneit. Ez az áldozat Hector volt. S ő rávetette magát a zsákmányára, a világon semmiért sem engedte volna el. — Szavamra, a maga Trémorelje is túlontúl pipogya ember volt — jegyezte meg Gendron doktor. — Mitől rettegett annyira, ha megsemmisítették Sauvresy kéziratát? — Ki mondta önnek, hogy megsemmisítették? — vágott közbe az öreg békebíró. Lecoq úr. aki eddig föl-alá járkált a könyvtárban, ezekre a szavakra megállt, majd leült Plantat bácsival ^zeniben — Akár megsemmisítették a bizonyítékokat, akár-------------------------------—----------------------------------------ne m, az én számomra, a nyomozás számára minden itt van — mondta. Plantat bácsi nem akart most nyíltan válaszolni. — Tudja-e ki volt Sauvresy letéteményese? — kérdezte. — Ahá! — kiáltott a detektív, s homlokára csapott, mintha egy hirtelen támadt gondolat megvilágosította volna agyát —, ön volt ez a letéteményes, békebíró úr! És gondolatban hozzátette: „Most már kezdem érteni, honnan származnak az értesüléseid, kedvesem.” — Igen, én voltam — folytatta Plantat bácsi. — özvegy Sauvresyné és Hector gróf esküvője napján, haldokló barátom utolsó akaratához híven Valfeullube mentem, s Trémorel urat és feleségét kerestem. Bár ellepték őket a vendégek, s nagyon el voltak foglalva, azonnal fogadtak a földszinti kis szalonban, ahol meggyilkolták szegény Clément-t. Mindkettő igen sápadt, s szörnyen zavart volt. Bizonyára kitalálták, miért jöttem, azonnal kitalálták, amint meghallották a nevemet, hiszen fogadtak. Miután mindkettőjüket köszöntöttem, Berthe-hez fordultam — így parancsolták Sauvresy írásban adott aprólékos utasításai s ebből is kitűnik a haldokló pokoli előrelátása. „Asszonyom — mondtam — megboldogult első férje azzal bízott meg, hogy második férjével megtartott esküvője napján átadjam önnek ezt a csomagot, melyet ő nálam helyezett letétbe.” Átvette az üveget és a kéziratot tartalmazó csomagot, s nevetve, sőt, vidáman köszönetét mondott nekem, s azonnal kiment. — A grófot erre mintha kicserélték volna. Nagyon nyugtalannak, izgatottnak látszott. Mintha tűkön ült volna. Láttam, ég a vágytól, hogy felesége után rohanjon, de nem mer. Már éppen menni készültem, de ő nem bírta tovább. „Bocsánat! — mondta hirtelen. — Megengedi ugye? Azonnal visszajövök.” És futva távozott. Mikor néhány perccel később feleségével együtt viszontláttam, mindkettem igen "pirosak voltak, szemük furcsán ragyogott, s hangjuk még akkor is reszketett, mikor udvarias szavak közepette kikísérték. Bizonyára végtelenül heves vita kerekedett közöttük. — S a többi magától értetődik — vágott közbe Lecoq úr. — A drága hölgy elment, hogy biztonságba helyezze az elhunyt kéziratát. S mikor új férje kérte tőle, így válaszolt: „Csak keresd.” , — Sauvresy a lelkemre kötötte, hogy csak Berthe kezébe adhatom a csomagot. — Ö, ez az ember értette, hogyan kell felépíteni bosz- szúját. Irtózatos, mindig gyilkolni kész fegyvert adott özvegyének, hogy igájában tarthassa Trémorelt. Ez volt a varázspálca, melyet megsuhogtatott, ha a gróf lázongani merészelt. Ö, nyomorult féreg volt ez a Trémorel, de a felesége szörnyen megkínozhatta... — Igen — vágott közbe Gendron doktor —, míg csak meg nem ölte az asszonyt. A detektív ismét járkálni kezdett a szobában. — Most már csak a méreg kérdése van hátra — mondta —, de ezt könnyű megoldani, hiszen a kezünkben van, aki eladta, itt van ebben a fülkében. — Én egyébként vállalom a méregügyet — mondta a doktor. — Az én laboratóriumomból lopta ez a disznó Robelot, s nagyon jól tudom, miről van szó, még ha a tünetek, melyeket Plantat úr oly kiválóan írt, le, nem is árulták volna el a nevét. Sauvressy úr halála idején a sisakvirággal foglalkoztam, tehát őt akonitinnal mérgezték meg. — Ö! — kiáltott Lecoq úr meglepetten. — Akonitinnal! Nyomozói gyakorlatom során először találkoztam ezzel a méreggel. Valami újdonság lenne? — Nem éppen — mondta mosolyogva Gendron úr. — Állítólag Médeia sisakvirágból főzte legszörnyűbb mérgeit, s Rómában és Görögországban a bürökkel vetekedett, mint az ítéletek végrehajtásának eszköze. — És én nem ismertem! Igaz, oly kevés időm van dolgozni. Ezek szerint Médeia mérge talán elkallódott, mint a Borgiaké. Mennyi minden kallódik el! — Nem, nyugodjon meg, nem kallódott el. Csakhogy nemigen ismerjük mostanában, szinte kizálólag Mathiole kísérleteiből hallunk róla, a halálra ítélteken próbálta ki a XVI. században; meg Hers munkáiból, aki 1833-ban kiválasztotta a hatóanyagot, az alkaloidát, s végül Bouchar- dat néhány tanulmányából, aki azt állítja, hogy ... Ha valaki vesztére a mérgekről kezdi kérdezni Gendron doktort, nehezen, tudja megállítani. Viszont Lecoq úr sohasem téveszti célját szem elől. — Bocsánat, hogv félbeszakítom, doktor úr — mondta —, de egy majdnem két éve eltemetett halotton meg lehet-e találni az akonitin nyomait? Mert Domini úr végül is kérni fogja az exhumálást. — Az akonitin hatóanyagai nem elég ismertek ahhoz, hogy el lehessen választani a hullamérgektől. Bouchardot jódos káliumjodidot ajánlott, melynek hatására narancs- színű csapadéknak kell keletkeznie, de nekem nem sikerült ez a kísérlet. — Mi az ördög! —- mondta Lecoq úr. — Ez aztán kellemetlen. Az orvos diadalmasan mosolygott. — Nyugodjon meg — mondta —, nem volt megfelelő eljárás, de én kitaláltam egyet. — Ö! — kiáltott fel Plantat bácsi. — Az ön érzékeny papírja! — Pontosan az. — És ön fel tudná fedezni az akonitint Sauvresy holttestében? (Folytatjuk) .... ........ i
