Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-18 / 141. szám

▼BLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 141. szám ARA: 70 FILLER 1968. június 18., kedd Újabb összetűzések Párizsban A rendőrség ismét elfoglalta a Sorbonne-t Utolsó betébe lépett a választási kfizdelen y _ Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap választási beszédet mondott egy ifjúsági gyűlé­sen Montreuil-ben, Párizs elővárosában. Hangsúlyozta hogy egyedül a szocializmus és a kommu­nizmus biztosíthatja Francia- ország számára a termelő erők fejlődését, a népjólét nö­vekedését és a valódi nagy­ságot. Ezzel kapcsolatban rá­mutatott hogy csupán a kom­munista párt szállt síkra programjában igazi változá­sokért E program megvalósí­tása — mondotta — egyetlen feltételtől függ: a gaulleista hatalom megszüntetésétől és a demokratikus erők népi kormányának megteremtésé­től, amelyben a kommunisták méltó helyet foglalnának el. Waldeck Rochet leleplezte a munkásosztály ellenségeit, akik felhasználják az anar­chistákat, a trockistákat és a maoistákat a kommunista párt ellen, a munkásmozga­lom megbontására. ★ Utolsó hetébe lépett a fran­ciaországi választási küzde­lem a június 23-ra kitűzött el­ső forduló előtt. A várakozással ellentétben a választási légkör nem túlsá­24 ara a külpolitikában V MINDINKÁBB KIBO NTAKOZIK Johnson kettős játszmája a vietnami kérdésben: huzavona a párizsi tár­gyalóasztal mellett és fokozott katonai nyomás Vietnam­ban. Az amerikaiak szemforgató módon azt állítják, hogy a DNFF saigoni fellépése és a Saigon körüli had­mozdulatai „nehézségeket teremtenek a tárgyalásokon”. A valóságban azonban az amerikaiak fokozzák a katonai tevékenységüket mind a VDK, mind a dél-vietnami sza­badságharcosok ellen, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy előnyösebb tárgyalási pozícióba jussanak. Eközben óriási szenvedéseket zúdítanak a vietnami lakosságra. B—52-es nehéz bombázóik egymást követő hullámokban támadják a „partizánok feltételezett állá­sait”, ami a legtöbb esetben törékeny dél-vietnami fal­vakat és a nagyvárosok külterületeit jelenti. A GAULLE-ISTA FRANCIA KORMÁNY félreérthe- teflenül választási kampánya szolgálatába állította a a rendőrséget is — állapítják meg párizsi megfigyelők. A Sorbonne egyetem elfoglalásával a gaulle-izmus a köz­rend és a köznyugalom helyreállítójának igyekszik fel­tüntetni magát Azonban a hatalom erőszakos akciói —, amelyek az elmúlt hetekben már emberéletet is köve­teltek __ újabb és újabb incidensekhez vezetnek. A fran­ci a kormány erőszakos fellépese a sztrájkolókkal és a diákokkal szemben azt a célt is szolgálja, hogy megfé­lemlítse az ellenzéket a választási előkészületek utolsó hetében. ' gosan forró. Egy bizonyos faj­ta közöny veszi körül a vá­lasztási propagandaharcot, mintha az emberek a május eleje óta zajló és fordulatok­ban bővelkedő események scdrában belefáradlak volna a politikai vitákba. Még a plakátháború sem érte el a tavalyi intenzitást. A rendőrség vezetőivel folytatott többórás megbeszé­lés után vasárnap, a késő dél­utáni órákban megnyílt a Sor­bonne egyik oldalbejárója és az egyetemet több nap óta megszállva tartó, mintegy 500 diák elhagyta az épületet. Az ürügyet a rendőri be­avatkozásra az adta. hogy az egyetem gyengélkedőjéből egy késsel megszúrt fiatalembert szállítottak kórházba. A diák- szervezet szerint azonban az illető a szúrást az egyetem te­rületén kívül kapta a Sor- bonne-ban csak elsősegélyben részesítették. Időközben mintegy 3—5000 főre emelkedett az egyetemen kívül tüntető diákok száma, akik amikor a kapuk meg­nyíltak az internacionálét énekelve nyomultak előre, hogv köszöiitsék az egyetem­ről kilépő társaikat. Ékkor a rendőrség közbeavatkozott, és verekedés tört ki a Boulevard Saint Michel-en és a Luxem- bourg-park előtt. A rendőr­ség könnygázbombákat hasz­nált és az AP hírügynökség jelentése szerint több diákot hordágyon vittek eL ★ TULLE Raoul Sálán volt francia tá­bornok, akit szombaton he­lyeztek szabadlábra miután a tábornokok De Gaulle-ellenes lázadásában vállalt vezető szerepe miatt 6 évet töltött a túliéi börtönben, elhagyta a várost és Vichy-be utazott üdülni. flz öreg Mester ★ Az újítók gondjairól ★ Egri Nyár—68 ★ R 3 testőr Afrikában ★ A bosszú hálójában Nagy sikerrel szerepelt a X. egri dalosünnepen — a Gár­donyi Géza Színházban — az Egri Tanárképző Főiskola aranyérmes női kara. A dalosünnepről és a vasárnapi orgo­naavató hangversenyről lapunk 4. oldalán közlünk beszá­molót. (Foto: Kiss Béla) ^^'^VWW\AAAAAAAAAAAAA/^AA(VA^W/VVVVWVS/WVV/WV\VVVWWV,>/^ Csalódtak Miskolcon az egri szurkolók vereség idegenben miskolci VSC — Egri Dózsa 3:1 (2:1) Miskolc, 4000 néző, V.: Soós G. Miskolc: Czibere — Krom- paszky, Buna, Temesvári, Hernádi — Molnár, Marosi — Oláh, Kiss I., Kiss II„ Bucz­kó. Edző: Nagy György. Eger: Bulyovszky — Kár­páti, Berán, Winkler Tát­rai, Rajna — Faliszek, Var­ga, Szűcs (Budai 60. perc), Lakinger, Kovács S Edző: Szentmarjay Tibor. Rossz talajú, göröngyös pá­lyán, nagy hőségben, sok száz egri szurkoló hangos biztatá­sával kezdődött a játék. A kezdettől nagy lelkesedéssel küzdő hazaiak már az 5. perc­ben megszerezték a vezetést: Kiss I. lefutott Winkler mellett, beadása a védőkről Marosi elé jutott és a fedezet lövése a meglepett Bulyovsz­Víziparádé Tűzoltók a másodpercekért Félezer versenyző - a Szalajka A festői szépségű szilvásr- aéiadi Szalajka-völgyben rendezték meg vasárnap az önkéntes tűzoltók megyei döntőjét. A júliusi kánikula különben is sok kirándulót vonzott a Bükk leglátogatot­tabb vidékére, és így a fél­ezer versenyző — a járási versenyek legjobbjai — több ezer néző előtt küzdött a má­sodpercekért Ott voltak a nézőtéren megyénk párt és állami vezetői is. A szilvásváradiák számára zenés ébresztővel kezdődött ez a nap. A nagy számú ér­deklődő fogadására felkészült a Vendéglátóipar is. Lacd- konyhás sátrakat vertek, forrásvízben hűtött sört mértek. Látványos felvonu­lás előzte meg a versenvgva- korlatokat. Or. Pápai Gyula, a megyei tanács vb-titkára köszöntötte a megve mintegy kétszáz önkéntes tűzoltó csa­patának legügyesebb képvi­selőit. Megemlítette. hogy több mint hétezer dolgozó vállal önkéntes szolgálatot • községi és üzemi, vállalati — Több ezer néző völgyben értékek védelmére. Munká­jukat ma már 25 millió fo­rint értékű tűzvédelmi fel­szerelés segíti. Az ünnepélyes köszöntő után 69 raj és 552 verseny­ző kezdte meg a versenygya­korlatot A verseny után kellemes meglepetés érte a megyei tűzoltónap részvevőit ami- korií? szinte páratlan vízipa­rádét mutattak be. Több tu­cat vízsugáx valóságos víz­függönyt alkotott a völgy bejáratánál és a fecskendők­kel kirajzolt képek láttán többször is elragadtatással tapsoltak a nézők. A vízipa­rádé végén pirosra festett vízsugarakból öttagú csillag­kép jelent meg. . Délben rendezték meg a díjkiosztó ünnepséget, ame­lyen több győztest is avattak. Különösen sok jutalmat kaptak az egri járás tűzoltói. A 800-as szerelésben a mak­iári és aldebrői. valamint a petőfibányai csapatok győz­tek. A 40<>-as versenyben a verpeléti fiúk. az ecsédi la­ky mellett vágódott a kapu közepébe. 1:0. Rögtön utána Marosi sza­badrúgását üggyel-ba.ijal nyomta szögletre az egriek kapusa. A Dózsa csatárainak nem tetszett a szoros ember­fogás, így az első negyedórá­ban a hazaiak- kezdeményez­tek többet. A 15. percben azonban előrelendült a ven­dégcsapat és sikerült egyen­lítenie : Varga jobb oldalról pon­tosan emelt Faliszek elé és a szélső a kapujában bentra­gadt Czibere mellett biztosan fejelt a hálóba. 1:1. A gól után mezőnyfölény­be került a kulturáltabban játszó, pontosan adogató Dó­zsa, helyzetek azonban az egri kapu előtt adódtak: előbb Kárpáti hibája miatt Buczkó a kapufát találta el, majd a szélső újabb lövését Bu­lyovszky nagy bravúrral ütöt­te szögletre. Nem sokkal ké­sőbb az egri kapus elvétette a labdát, szerencsére a mis­kolci csatárok is hibáztak ... A második miskolci gól a Í0. percben esett: A mozgékony Buczkó a jobbszélső helyén tört előre, lapos beadása a teljesen üre­sen hagyott Kiss I. elé ke­rült, aki a gólvonalon ragadt. Bulyovszky mellett biztosan lőtt a hálóba. 2:1. A gólra Lakinger kapufá­val válaszolt. Szünet után egri játéko­sok lendültek előre, és ala­csony színvonalú, csapko­dó játékban uralták ugyan a mezőnyt, de a miskolci el­lentámadások mindig veszé­lyesebbek voltak. Ebben ^ játékrészben a vendégek so­kat lőttek kapura, a lövések azonban mind pontatlanok voltak. A hangulat a néző­téren is csak akkor vált pap­rikássá, amikor a miskolci játékosok néhányszor sza­bálytalankodtak. A 64. perc­ben Temesváry a 16-oson belül kézzel ütött a labdába — a játékvezető azonban nem látta az esetet. A 70. percben nagy helyzetet hagy­tak ki a hazaiak: az egri vé­dők hibájából Kiss I. tisztán fejelhetett kapura, a. labda azonban szerencsére fölé szállt. Feljött az MVSC, és a 74. percben végleg a maga javára döntötte el a mérkőzés sorsát: Oláh futott el h vonal mel­lett. beadását elhibázták az egri védők, a labda az üre­sen hagyott Buczkóhoz jutott és a szélső lapos lövése a jobb sarokban kötött ki. 3:1. A hátralevő időben még egy helvzet adódott az egri kapu előtt, Buczkó nagy lö­vése hajszállal süvített el a léc fölött. A befejezés előtt öt perccel az egri közönség hazafelé indult — a miskol­ciak pedig vastapssal köszön­tötték lelkesen küzdő csapat tukat... (Folyta,tás a 4. oldalon) Július 15-től augusztus 21-ig Izgalmas pillanato k nyok. a mátraderecskei tég­lagyár és a füzesabonyi HERBÁRIA-üzem tűzoltó ra­jai lettek az elsők. Az osztott sugárszerelésben szilvásvá- radiak. herédiek. a selypi cementgyár és a Heves me­gyei Építőipari Vállalat csa­patai bizonyultak a legjobb­nak. kocaiíecskendő-szereiófr­a „rajt” után ... (Foto: Pilisy) ben a Mátraszentimre, Nagy- tálya. Mátraderecske és An- dornaktálya rajait ünnepel­ték. A győztesek számára to- váb tart a fáradságos gya­korlás. Ök július 28-án ismét rajthoz állnak, de már az or­szágos helyezésekért. ■ 1 .. , . P« Biztosítani kell a pedagógusok szabadságát Utasítás a/ lUOS-GO-cs tinit«» rendjéről A művelődésügyi miniszter most megjelent utasításában szabályozta az 1968—69-es oktatási év rendjét. A szor­galmi idő két félévre oszlik. Az első félév szep­tember 1-én kezdődik és de­cember 21-én ér véget. Mi­vel szeptember 1-e vasárnap, az iskolák a tanévnyitó ün­nepélyt szeptember 2-án tart­ják. A második félév 1869. január 7-én kezdődik és jú­nius 7-ig tart. Az általános és középiskolákban a tanév utolsó napja 1969. június 7~es kivéve a középiskolák négyé dik osztályát, ahol május 8-; az utolsó tanítási nap. A tervezett egy-két napo kirándulások, üzemlátogatá sok. illetőleg Hiúsági napol lebonyolítására az igazgat' négy tanítás nélküli munka napot jelölt ki. A miniszteri utasítás ér termében 1968. július 15—tő augusztus 21-ig bezáróle i biztosítani kell a pedagogy sok szabadságának zavart! lanságát

Next

/
Oldalképek
Tartalom