Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-22 / 118. szám
Az E. Lendület csapata az NB II. élén A kézilabda NB n. vasárnapi fordulójában két egri női csapatunk iljabb mérkőzést játszott. Az idén kitűnően szereplő E. Lendület fölényes győzelmet aratott a Nyíregyházi Kinizsi ellen rangadón, s így továbbra is veretlenül. kitűnő gólaránnyal áll a táblázat élén. A tartalékos egri Kinizsi játékát viszont nem kísérte szerencse, a dohánygyáriak súlyos vereséget szenvedtek az Üjpesti Gyapjútól. & LENDÜLET—NYÍREGYHÁZI KINIZSI í:2 (4:1) Ugor, 200 néző. V. Jónyer. Eger: Szeres! — Véghné, Szarvas, Baranyai — Rákos, Vu- ra. Barts. Csere: Redele. Molnár, (Papp. Edző: Csillag Béla. A lendületben levő Lendület kezdettől fogva nagy fölényben Játszott és látványos akciókból szerezte góljait. G.: Baranyi 5, Barta. Szarvas, Redele. Az egész csapat dicséretet érdemel átlagon felüli teljesítményéért, közülük is ki kell azonban emelni a gólképes Baranyait és a kitűnően védő Szepesit. ÜJPESTI GYAPJÜ—EGRI KINIZSI U:t (6:2) Budapest, ISO néző. Vt Szilágyi- Egér: Szabóné — Nagyné. Kovács. Hegyi — Kamenczki, Kelemen, GyőrL Csere: Mhnikó. Jakit, Miklós. Juhász. Edző: Mucsi István. A tartalékosán Málló egriekkel szentben rögtön az elején nagy iramot diktált a jó erőkből álló újpesti csapat, szünet után azonban feljöttek az egri lányok, a 6:4-es állásnál kihagyott két büntető azonban kedvüket szegte. G.: Kelemen 2. Jaksi, Kovács. Jók: Mlihkó, Jaksi. így látták tudósítóink a megyei labdarúgó-mérkőzéseket APC—BERVAI VASAS 3:0 (1:0) Apc. 800 néző. V.: Felesik. Apc: Illés — Baranyi. Oldal, Csizmadia, — Kovács I., Csirke — Rácz, Plessek, Zólyomi. Balogh. Kovács IL. Zelnik. Edző: Takács László. Berva: Tóth — Bukuli, Váradi, Révász — Beszteri. Kért — Szegedi, Póta. Ivádi, Szabó, Prom- mer (Princes). Edző: Juhász Attila. A nagy iramú, magas színvonalú mérkőzésen a többet kezdeményező hazaiak megérdemelten nyertek. G.: Rácz 2. Balogh Jók: Illés, Oldal. Kovács II., Csirke: illetve Prommer, Révász, Kéri. (dobrocsi) FVSC—GAGARIN SE 3:1 (3:0) Füzesabony, 150 néző. V.: Időzi. FVSC: Farkas (Agócs) — Gaál A„ Kárpáti. Orsó (Kocsis) — Nyeste, Ignácz — Kóródi, Csuhái: Fekete, Zajácz. Peren ez. Edző: Turőczy János, Gagarin SE: Molnár (Borbély) — Hegedűs. Bocsi, Honpolt — Balázs, Jászfalvi, Kovács. Cseh; Cserfa, Mitterhuber. Matt (Somogyi). Edző: Mészáros Bertalan, Az első félidőben sokat támadott a hazai csapat és a kapus- hibáikat kihasználva jelentős előnyre tett szert, amelyet szünet után a vendégek csak szépíteni tudtak. G.: Ignácz, Kóródi, Nyeste, illetve Honpolt. Jók: Ignácz; illetve Bocsi. (szigetváry) MATRAALJI bányász-* rözsaszentmArton i;i (i:i> Gyöngyös, 400 néző. V.: Répás. Mátraalji B.: Szálai — Petit es,- Szöllősi, Varga I. — Huszár, Tőrök — Varga m„ Zilál, Sőregi, Lempart. Szalai II. Edző: AU István. Két szép győzelem a Komjádi Kupában Az Egri Dózsa csapata a hét végén újabb két mérkőzést játszott a Komjádi Kupában: szombaton Szolnokon 5:3-ra nyert a Szolnoki Dózsa ellen, majd vasárnap Egerben biztosan fektette két vállra a Tipográfiát. EGRI DÓZSA—SZOLNOKI DÓZSA 5:3 (1:0, 1:1, M. 2:1) Szolnok V.: JdricsL Eger: Soós — Pudkáe, LtataRér — Kiss — Hevesy. Gyárfás. Fekete. Edző: Szabó Tibor. Az egri csapat javuló formában, okos játékkal, biztos győzelmet aratott. Lutter sérülése miatt nem szerepelhetett. Az egri gólokat Lintallér 2. Fekete 2, és Gyárfás szerezték. A legjobb egyén! teljesítményt Gyárfás. Fekete és Kiss nyújtotta. Soós kivéd ft egy 4 méterest. EGRI DÓZSA—TIPOGRÁFIA 8:4 (0:1, 2:0, 4:1, 3:2) Eger, V.: Ferenczl. Eger; Soós — Puskás. I.tntallér — Kiss — Pozsgai. Gyárfás, Fekete. Csere: Rdskó, Hevesy. Edző: Szabó Tibor. Az egri csairat hajnalban érkezett haza Szolnokról, s ez meg is látszott az első negyed játékán. Utána azonban fokozatosan játékba lendült a Dózsa, s biztosan szerezte meg az értékes két pontot. A gólokat Lintallér 3, Fekete 2, Kiss. Gyárfás. Hevesy és Rlskó szerezték. Jók: Fekete, Linitallár, Kiss L. t»IIS!SW-©jíW/S0 Ma, szerdán, 16.30 órai kezdettel Apcon rendezik meg az Apc— Egri Dózsa n. megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A találkozót Kezes vezeti. * Gáspár SE—Hatvani Felsőfokú Mg. Techn. 21:19 (11:10). Megyei 1. osztályú férfi kézilabda-mérkőzés. G.: Vas 6. Takács 6, Szőke 5, Radványi 2, Lajkó 2, illetve Öcsai 5. Kiss 4, Gaál 4. Mihályi 3, Kriskai 2, Békési. * Egri Spartacus—SZAK 1:1 (2661:2506), Eger, NB H-es férfi ■'eke-mérkőzés. Eger: Molnár 461, Tőst 443, Nagy S. 434, Simon 431, i.osonczi 420, Virág 472. Váratlanul nagy fölénybe került a hazai csapat és biztos győzelmet aratott. Ezzel * győzelmével az Egri Spartacus ismét elfoglalta vezető helyét a táblázaton. i statisztika—Eger 18:7, NB I-es női asztaUtenisz-méricőzés. Eger. Gy.: Kisházi 5, Kovács 4, Papp 4. Zacher 3, Kuchár 2, illetve Szigeti 3. Patrik 2. Láj emé és Móllá ámé. Selj-pi Kinizsi—MÁV HAC 4:1 (1:0). Hont! Kupa ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. • A labdarúgó megyei n. osztály keleti csoportjának állása a 7. forduló után. (Kiesés-feljutási táblázat.) 1. Recsk 7 5 1 1 26: 6 11 2. Kápolna 6 4 2 — 14: 2 10 3. Tárnáiéi esz 7 4 2 1 28: 9 10 4. No vaj 7 4 2 1 16: 9 10 5. S tromf. SE 6 4 — 2 1«: 7 8 6. Erdőteilek; 7 4 — 3 17:15 8 7. Terik 7 2 4 1 9:15 8 8. Egersaólát 6 2 3 1 15:14 7 9. Dobó SE 6 1 2 3 12:13 4 10. Bg-erszalók 7 1 2 4 7:10 4 II. Szihalom 7 1 X 5 9:31 3 12. Besenyőielelk 6 — 2 4 3:13 2 13. Bekölce 7 — 1 6 8:27 1 E.csehj n. 6 3 — 3 11: 9 6 * Az egri járási nokság állása a 7. Északi csoport: labdarúgó-baj- forduló után: A bajnokság állása: 1. 31. sz. Építők 11 10 1 230: 45 20 2. FTC 11 10 1 217: 58 20 3. Statisztika 11 10 1 216: 59 20 4. Bp. Postás 11 9 2 193: 82 18 S. Vasútterv. 11 8 3 160:115 16 6. Helyiipar SC 10 5 5 141:109 10 7. V. Meteor 10 5 5 129:121 10 8. VM. KÖZÉRT 11 5 6 124:151 10 9. Kaposvár 11 5 6 99:176 10 10. Hid építőik: 11 4 7 137:138 8 11. E. V. Met. 11 2 9 87:188 4 12. Külíker. 11 2 9 71:204 4 13. B. Petőfi 11 1 10 44:231 2 14. Dunák. K. 11 11 52:223 — A vízilabda OB L állása: 1. FTC 3. OSC 3. Bp. Spart. 4. U. Dózsa 5. Szolnok 6. Bp. Honvéd 7. Cs. Autó *. Eger 8. Vasas I». BVSC 5-------33:12 10 3 2 — 32:26 8 3 1 3 2 1 2 s x 2 29:29 1 17:17 2 30:31 1 24:25 2 19:23 3 24:25 3 17:24 4 11:23 1. Bodony 7 6 1 — 23: 6 13 2. M.-derecske 7 5 2 — 21: 6 12 3. P.-sasvár 7 5 1 1 25:10 11 4. Bükkszterzs. 6 4 1 1 15: 7 9 5. Recsk 6 3 2 1 14: 7 8 6. M.-balla 7 3 2 2 11: 6 8 7. E.-bakta 7 2 3 2 11:14 7 8. Istenin. 7 2 2 3 6:14 6 9. E.-kövesd 7 1 3 3 9:13 5’ 10. Száj la 7 2 1 4 15:21 5 11. Párád 6 2 1 3 8:15 5 12. Váraszó 7 1 1 5 11:22 3 13. Bükkszék 6 1 — 5 7:23 2 14. Ivád 7 — 7 1:13 — Déli csoport: 1. E.-bocs 7 6 — 1 27: 4 12 2. Makiár 6 5 1 — 14: 7 11 3. Tsztmária 7 5 1 1 32:10 11 4. Felsőt. 7 4 1 2 21: 8 9 5. Noszva j 7 4 1 2 17: 9 9 6. Verp. D. 7 3 2 2 20: 9 8 7. Kerecsend 7 4 — 3 14:16 8 8. Mikófaiva 7 3 1 3 21:20 7 9. Andornakt. 7 2 2 3 10:13 6 10. Balaton 6 2 1 3 13:13 5 12. Ostoros 7 2 1 4 19:24 5 12. Nagyvismyó 7 1 2 4 12:21 4 13. Szarvaskő 7 — 1 6 5:43 1 14. Nagytálya 1 —— 1 íaa — Rózsaszentmárton: Buzogány “ Szabó, Gömöri, Vég — KőrösU Imire ni. — Füzér (Imre n.). Báli, Morvái, Tóth, Zsák. Edző: Körös] János, Mindvégig a hazai csapat irányította a játékot, de a jói tömörüld rózsaszentmárton! védelem mellett a csatárok csak egy gólhelyzetet tudtak értékesíteni. G.: Sőregi, illetve Gömöri. Jók: Szöllösi, Varga I„ Szalai n„ illetve Buzogány, Szabó, Gömöri, Vég, Báti. (szkocsovszky) vekpelet—petervAsara 3:2 (1:1) Pétervására. 20» néző. V.:fiUL Verpeléti Mezei — lírkovics. Kozma I„ Kozma n. — Kovács. Vismyei — Darák. Szabó. Nagy, Bodnár (Dobi), Várkonyi. Edző: Nagy András, Pétervására: Nagy — Bocsi n.j Bocsi I„ Tvádl — Zay. Szántó — Varga. Bojtos, Szalai, Tar, Forgó Edző: Simon Árpád. Az erős iramú mérkőzésen a gólhelyzeteit jobban kihasználó vendégek megérdemelten nyertek. G,; Nagy 3. illetve Bojtos: Szalai. Jóik: Kozma II., Darók: Nagy. Várkonyi. illetve Tar. (sallal) MÁV HAC—GYÖNGYÖSOROSZI 1:0 (0:0) Hatvan, 300 néző. V.: Zagyva!. MÁV HAC: Nagy — Kókai, Te- rényl, Kiss — Ulacsik. Tóth S. — Fehér. Mayer, Perla, Szabó, Lud» vig. Edző: Nagy Antal. Gyöngyösoroszi: Tóth I. — Ludányi, Kovács, Kiss, — Tóth n., Dugovics, — Szőke, Vígh, Dezső, Szórok. Szabó. Edző: Pál L A bajnokságra törő vasutasok váratlanul nehéz ellenfélre találtak a kieső zónában levő vendégekben. Szabó a 35. percben 11-est hibázott. G.: Szabó. Jók: Terényi. Ulacsik, Szabó, Ludvig, illetve Kovács. Kiss, Szabó. (szigetváry) EGRI DÓZSA H— SELYP! KINIZSI 5:2 (3:2) Selyp, 300 néző. Eger: Székes! — Budai. Csapó. Cser ős — Birin esik. Szász — Kiss (Balogh). Nagy Gy.; Pat- varos. Varga. Kovács S. Edző: Lisztóczky Péter, Selyp: Robotika — Kékkő, Horváth, Bizony — Cziráki, Sebők — Szűcs IL. Szita. Lőrincz n.. Képe, Szűcs m. Edző: Pogonyi Lajos. A tartalékosam kiálló hazaiak csak az első félidőben nyújtottak elfogadható telj esátm ény t. G.: Varga 2, Budai. Kovács S., Bi- .zony (öngól), illetve Szűcs III., Szita. Jók; Budai, Szász, Varga, illetve Kékkő, Cziráki, Lőrincz n. (nógrádi) GY. VASAS IZZÓ—HEVES 3:1 (0:0) Heves. 300 néző. V.:Domer. Izzó: Tóth I. — Balogh, Tóth II.. Balázs — Szonda, Sőregi — Nagy K.. Kokiács. Nagy L.. Halmóczki, Szabó. Edző: Siska Sándor. Heves; Nagy I. — Fehér, Stolcz, Nagy F. — Gombaszögi, Kovács — Kán. Meleghegyi, Lányi, Marosi, Balogh. Edző: Nagy Sándor. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek küzdelmét láthatták a nézők. Szünet után a jobb erőnlétben levő vendégek megérdemelten szerezték meg a győzelmet. G.: Halmóczki 2, Szabó, illetve Marosi. Jók: Szonda, Halmóczki. Szabó, illetve Marosi, Balogh. (kakukk) BÉLAPATFALVA—EGRI SPARTACUS 2:1 (1:1) A bajnokság állása: (Teljes táblázat) APRÓHIRDETÉS Állas JÁRMŰ 1. E. Dózsa H. 9 7 1 1 40:10 15 2. MÁV HAC 10 6 3 1 21: 7 15 3. M. Bányász 10 6 3 1 21: 8 15 4. Bervai V. 10 6 1 3 19:12 13 5. Verpelét 10 5 3 2 14:14 13 6. Selypi K. 10 5 2 3 24:12 12 7. Gy. Izzó 9 6 — 3 18:14 12 8. R.-szemttn. 10 5 2 3 19:26 12 9. Apc 9 4 3 2 17: 7 11 10. E. Spart. 10 4 1 5 13:17 9 11. EéLapátf. 10 2 4 4 10:14 8 12. Heves 10 3 1 6 15:21 7 13. FVSC 10 3 1 6 12:21 7 14. P.-vására 9 1 1 7 10:26 3 15. Gy.-oroszi 10 1 1 8 8:21 3 16. Gágarln SE 10 — 1 9 7:38 1 Egerben bonyolították le az út- törő-ollmpla kézilabda, röplabda, mógytusa és atlétikai megyei döntőit. Eredmények; KÉZILABDA. Lányok: 1. Kisköre (edző: Szombat Lajos), 2. Verpelét. 3. Selyp, 4. Egri Siketnéma Intézet, Az első helyért: Kisköre—Verpelét 4:3. Fiúk: L Ecséd (edző: Sári József); 2. Recsk. 3. Gyöngyös IV.. 4. Eger Hl. Az első helyért: Ecséd— Recsk 11:6. RÖPLABDA. Lányok: 1, Erit (edző: Nagy Sándor). 2. Eger V., 3. Gyöngyös I. Az első helyért: Eric—Eger V. 2:0. Fiúk: 1. Erk (edző: Nagy Sárt- do), 2. Bükkszék. 3. Gyöngyös I. Az első helyért: Erik—Bükkszék 2:0. NÉGYTUSA. Csapatban: 1. Gyöngyös I. 1941 pont. 2. Heves IL 134L 3. Gyöngyös H. 1820, 4. Atíkár 1787. S. Zagyvaszántó 1748, 6. Eger I. 1735: 7. Hatvan Hl. 1726, 8. Nagyút 1717; 9. Eger xn. 1716. Fiú egyéni: 1. Bettenbuch István (Heves) 227, 2. Garai (Gyöngyös I.) 214, 3. Be- rényi (Hatvan Hl.) 206, 4. Hernádi (Gyöngyös I.) 205, 5. Verb (Gyöngyös I.) 200. Leány egyéni: 1. Petrőczki Katalin (Heves H.) 235, 2. Baksa (Gyöngyös H.) 216 3. Dlenes Zs. (Gyöngyös II.) 214; 4. Garai (Eger XII.) 210, 5. Zsíros (Gyöngyös I.) 207. ATLÉTIKA. Fiú I. korosztály. 100 m: l. Laczkó (Gyöngyös VI.) 12.5.600 m. 1. Fehér (Heves) 1:40,7. Távolugrás: 1. Nagy G. (Gyöngyös H.) S08. Magasugrás: 1. Szabó J. (Abasár) 155, 2. Novak (Tamaörs) 155, a népújság tippjei A 21. HÉTRE 1. Győr—Tatabánya 1 2. Videoton—Honvéd x 3. DVTK—Csepel 1 4. Dunaújv.—P cs 1 5. Szeged—SBTC 1 6. Nagybátony—Komló 1 7. SZMTE—Nylregyh. 1 8. P. Bányász—MVSC 1 9. Máza-Sz.—Dorog 2 x 10. M. Vasas—P. Ercb. 2 x 11. Siófok—Győri MÁV 1 X 12. Kecskemét—DVSC x 2 18. Cegléd—SZVSE l Pőttnérkőzések: 14. D. Elektra—Jászberény X 1 15. Tűzoltó D.—Szíeh. MÁV X 2 16. S. Kohász—EVTK 1 A totó nyereményei: 12 találat (271 db) 29 493 forint. 11 találat (403 db) 790 forint, 10 találat (4238 díb) 113 forint; 3. Garai A. (Gyöngyös I.) 155. Súlylökés (4 kg): 1. Gorda (Gyöngyös I.) 11.29. Kislabdahajítás: 1. Ferencfalvi (Gyöngyös I.) 66.85. 4x100 m váltó: 1. Hatvan IH. 54,2, 2. Zagyvaszántó 54,3, 3. Eger H. 54.5. A győztes Gyöngyös H-t szabálytalan versenyzésért kizárták. Leány L korosztály. 80 m: 1. Lukács Agnes (Eger V.) 8,5. 300 m: 1. Bak Éva (Éger VI.) 46,3. Magasugrás: 1. Petrőczki (Heves H.) 140. 2. Lukács (Eger V.) 140, 3. Bónusz (Eger n.) 140. Távolugrás: 1. Baksa (Gyöngyös II.) 447. Súlylökés: 1. Bagl (Kisköre) 821. Lab- dahajltás: 1. Zúznál (Erdőtelek) 53.10. 4x100 m váltó: 1. Kömlő 58,5. 2. Atkár 59,0. 3. Zagyvaszántó 59,3. Fiú n. korosztály: GO m: 1. Hegedűs (Gyöngyös Hl.) 8.5. Magasugrás: l. Bénél (Atkár) 135. Távolugrás: 1. Hegedűs (Gyöngyös Hl.) 465. Labda hajítás; 1. Tö- rőcsik (Kisköre) 58,55. Leány II. korosztály. 60 mi 1. Csutorás (Eger V.) 8,9. Magasugrás: 1. Cstorás (Eger V.) 130. Távolugrás: 1. Verebélyi (Zagyva- szántó 410. Kislabdahajítás; 1. szabó L (Hatvan m.) 43.00. * A gyöngyösi járási útörő-olim- pia eredményei. Fiú kézilabda: 1. Gyöngyössolymos. 2. Atkár, 3. Abasár. Leány kézilabda: 1. Gyöngyöspata, 2. Atkár, 3. Gyöngyöshalász. Kispályás labdarúgás: 1 Szűcsi, 2. Atkár, 3. Abasár. Négytusa csapat: 1. Atkár 1974, 2. Gyöngyöspata 1742. 3. Abasár 1393. Négytusa leány egyéni: 1. Benei (Atkár) 232. Fiúk: 1. Laczkó (Gyöngyöspata) 203. Az atlétika 1 verseny jobb eredményei: Fiú I. korcsoport: 100 m: 1, Józsa (Atkár) 13.5. Magasugrás: 1. Szabó J. (Abasár) 155. Kislabdahajítás: 1. Józsa 75,45. Leány I. korcsoport: Súlylökés: 1. Győri (Gyöngyöspata 953. Kislabdahajítás: 1. Győri 51.20. Fiú II. kor. csoport: Távolugrás: 1. Juhász J, (Atkár) 403. Kislabdahajítás: I. Bénél (Atkár) 57.65. Leány II. korcsoport.. 60 m: Lelik (Nagyfüged) Fehér (Atlkár) 9,2. Kislabdahajítás: Zsoltész (Atkár) 36,89. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem és édesapánk BARNA GÁBOR életének 72. évében 1968. május 20-án váratlanul elhunyt. Temetése 1968. május 22-én du. 17 órakor lesz a Hatvani-temetőben. A gyáfv.ló család. Kerékgyártót felvesz a nagytályai Viharsarok Tsz. Jelentkezés írásban vagy személyesen Nagy- tálya, Petőfi u. 2. szám alatt. Fizetés megegyezés szerint. A Gyöngyösi Vízművek keres azonnali belépésre 1 fő gyakorlott villanyszerelőt és 10 fő férfi segéd- munkást. Jelentkezés: Jókai utca 25. szám. A kerecsenül „Aranykalász” Mg. Termelőszövetkezet szakképzett traktorvezetőket alkalmaz. Fizetés 94,30 Ft egy műszaknorma, mely havonta 100 százalékban kifizetésre kerül. Munkásszállást biztosítunk. Követelmény: vontatóvezetői jogosítvány és 2 éves gyakorlat, .jelentkezni lehet: Kerecsend. Bereksor L sz. alatt. Férfi segédmunkásokat felveszünk. betanítunk, magas fizetést és munkásszállást biztosítunk a budakalászi és pomázi gyáregységünkben. Felvételre lehet jelentkezni személyesen vagy írásban, a Gyapjúmosó és Szövőgyár, Budapest, XIII., Kárpát u. 9—11. Budakalász. Ságvári u. 27. és Pomáz, HÉV-ái!omlásnál, a munkaerőgazdálkodáson. Több éves számviteli gyakorlattal, mérlegképes képesítéssel állást keresek. Megkeresést ..Fórfl- munkaerő” jeligére, az egri hirdetőbe kérek. Kerékgyártót állandó murikára felveszünk. Rákóczi Mg. Tsz. Eger. Betétkönyvvel nyert Moszkvicsot vagy Wartburgot vennék. Választ „Csákány” jeligére kérem. az egri hirdetőbe. Eladó keveset használt Jáwa Ideál, négyezer forintért. Égett Orgonás tár 4. Nyeremény-gépkocsit, bármilyen típust, sürgősen átvennék. Cím: ..Mátra” jeligén, a gyöngyösi Magyar Hirdetőben, vagy telefon: Gyöngyös, 15—01. INGATLAN Lakóház, 2 szoba-összkomfortos; eladó. Cím: „Lakóház” jeligén, a gyöngyösi Magyar Hirdetőben. Eladó 300 négyszögöl házhely, gyümölcsös Egerben, a Szépasz- szony-völgy legértékesebb és legforgalmasabb helyén. Kertészeti művelésre, valamint házépítésre kiválóan alkalmas. Érdeklődni lehet: Kiss Béla, Eger (Mindszenty Gedeon utca 6. ot.) alatti lakosnál Cserélnék modem. 1 szoba-összkomfortos, nyíregyházi lakást, hasonló. esetleg 2 szobás egriért. Előnyben Hadnagy u. környéke. Cím: Nyíregyháza, Arany János u. 21.. I. em. 14. Papácsy. A Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat Borsod—Heves megyei kirendeltsége Egerben, szoba-konyhás főbérleti lakást vennék, vagy cserélnék. Ajánlatokat „Jó helyen” jeligére, az egri hirdetőbe kérek. ____ be cslési tart 1968. V. hó 23-án EGERBEN a Magyar Hirdető helyiségében Eiger, Széchenyi u. 8. sz. alatt. Telefon: 18-49. Adás-vételi és tanácsadás ügyben megbízottunkat felkeresni szíveskedjenek. MAGÉV, Miskolc, Petőfi tér 4, sz. Ügyintéző: Varga. XjOOOOwOOOOOOOÍXXXXjOOOIW A G0NV0S NAZI ASSZON/ CSAK LELAMPAZ0TT ?S VIZSGÁLT TOJÁST VASÁN01 friss. naq</ SS •S0 gramm friss tusit. SD-SS gramm Friss löszt. iS-SOgramr, Carantált minőségi ( Csomaaoiia a Baromfiipari országos váll TSrcíszentmWosi # Cgáregtjstgt :x>coocx>oooooooooaoo Hz egri Finom- szerelvény- gyár felvételre keres gyakorlattal rendelkező esztergályos; köszörűs szakmunkásokat és épületgépészt gyárfejlesztési, beruházási területre, valamint férfi segédmunkásokat. Bérezés a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezni a vállalat munkaerőgazdálkodásán leheti Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, közüle- tek és vállalatok részér« ÁSOTT KUTAK építését, mélyítését, tisztítását és fertőtlenítését, 8 éve működő, korszerűen felszerelt brigádjainkkal garanciával vállaljuk. Új Éle! mi. Pécs, Reménypuszta. Ügyintéző: Benzsai Lajos. Telefon: Pécs, 21-94. A mátraderecskei Rákóczi Termelőszövetkezet építő- és útalapkő- eladást hirdet Ár és szállítás ügyében, Mátraderecske 5. telefon alatt érdeklődni. ŰTTÖRÖ-OLIMPIA