Heves Megyei Népújság, 1968. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
Ha csillag lennék... Külföldi költők verseiből RITA BUMI—PAPASZ (Görögország): Vérvörös május elseje 1944-ben (részinek) Ti találkoztatok már fivéreitekkel, • nyíló fűzfákkal, nyíló ' szőkőkutokkal» megnyergeltétek a Nap lovát, fis mi Irigy éljük dicsőségeteket, Hűké bronz-szárnyú ingben, fedetlen mellkaaaal vagytok a holnap szobrai! Mekkora csend érleli a gyümölcsöt; milyen gyűlölet érleli a golyót? Kétszázan májas elsején, zsenge hajtások' énekelték utolsó dalotok, sírtak a levelek, a közös sírhant mélyéről mint a citromfák, nőni kezdtetek. Tél jege Thesszáüa folyóln, fagyos árnyék az égbolt kupoláján, ez volt anyátok szörnyű távoliét«. A virágokat eltiltották sírotokról, sebetek szegfűjén a vér kihajtott, S nem törölhettük le hajunkkal aggodalmatok drága verítékét, mi hátrahagyott árva asszonyok szemben az ólmos csőveL A homlokunkat ólom marcangoltai Iszonyú fém aratott titeket le kalászérés előtt; hogy felvillantsátok csillagaitokkal a világ megvénült koronáját. Holnapra harminchat leszek. Éjszaka... íme az éj és azt hiszem Sok év óta az első éjszaka, hogy A lila csend óriás virágán Újra megnyíltak a szirmok. Holnapra harminchat leszek. Nézem a tenyerem. A bőröm kérges, Mint a fáké. Túlságosan is gyakran Érintettem kezeimmel az erdőt. Nézem az ujjaim. Bronz-árnyalat Túl sok éve már, hogy nem engedem ki Kezeimből a puskát Holnap... Holnapra harminchat leszek. IVAN SZAVELJKV (Ssovjetantó); A MUNKA Az évből Ismerek egy estét Perc volt csapán, egy pillanat S míg csend ringatta árnyamat Magam lehettem az öröklét Ha csillag lennék, így születnék. Lelkemben hívó messzeséggel, Tartózkodóan, mint az esték, Tapinthatott és észrevétlen. Dicsőség nélkül, egyszerűen. Unni egyszerű a gondolat Hogy esak a munka él a műben És váltja meg a sorsomat Vagy nem azért ér öröklétbe Az idő egek ormain, Mert világot hord villain 8 lépdel csendesen fütyörészve? VASZKO KARADZA (Jugoszlávia); flz én május elsejém Ma májusfával tot a virradat Ma álmainkban fészket rak a fény, Puskánk csövén égett a harc alatt A sortüzek füst-lombos reggelén. A reggel ive meghajlik, feszül, Gyermekkorom Íjából száll a fény. Ilyennek láttunk rendületlenül A sortüzek füst-lombos reggelén. Erdők rejtekét félszemünkkel vívtuk, Célzás közben is óvtuk rügyeid, Ránk kacsintottál, védelmezted , álmunk, Mint aki kedvesére hunyorít Ma márványon lépked a virradat Ma álmainkban fészket rak a fény, Ma álmaimban fészket rak a Nap, Földet melengetsz, május elsejém! Négy éve nem láttam a fiam. Nézem a kezem. Ha meghajlítom Tenyerem, úgy tűnik mosolyog. Ilyen mosollyal Tekint a gyermek a világra Egy országban, ahol Béke van és szabadság. Holnapra harminchat leszek. Nézem az ujjaim. Bronz-árnyalat Nézem a kezem. Mint a fakéreg. Tenyeremben a földem, Öklömben a házam: Ma újra bombázták Halphongot A verseket Kassai Ferenc fordította JACQUES GOEHERON (Franciaország): Éj az erdőben Húsz éve már egyetlen napra sem Váltam meg fegyveremtől, Hű gránátjaimtól. Nézem a kezem és csodálkozom Hogy élek. Az én földem — része vagyok — Mindig harcban ált Iszonyú fájdalom, hogy én )• Taposom virágait... Négyéves a fiam, vetkezik. Az igazgató mégis diktálni kezd, villámgyorsan két levelet mond a Culiinan-irón hegye alá. Izgatottan cseng a közvetlen vonal, a vidéki fiók jelentkezik: az igazgató hosszú, alig követhető beszélgetésbe bonyolódik. Fél óra múlva az osztály- vezetők visszatérnek, búcsúznak. — Minden jót!. 11 — Kellemes nyarat!.: _ Nagyon jó pihenést!.... Kemény, gyors kézfogások. Már csak Andrea áll a szobában, azután ő is elmegy. De ő még egyszer visszatér. Az igazgató egyedül marad. Megkerüli íróasztalát, megnézi előírói is. így is üres. A fiókjai is üresek. Üresen marad itt két hétre, a kulcsok tétlenül várakoznak majd a nyitott fiókok zárjaiban. Ha Andrea most belépne, ő már menne is. Ue Andrea csak öt perc múlva lép be, remek titkárnői ösztöne ezúttal téved. Az igazgató egyedül van, ül az üres íróasztalnál, s mert dolga nincs,.de az agya még nem tud pihenni, hirtelen eszébe jut valaki. Igen. ilyen bizonytalanul — valaki. Nevét nem tudja, csak a vonásaira emlékezik. Kissé bizonytalanul az arcára. Valaki a régi évekből — talán még a frontról... talán a műhelyből... talán az iskoláról... Valaki — vagy valakinek a fia. Ez valahogyan tisztázatlan. Csak azt tudja határozottan, hogy néhány hónapja találkozott valakivel, s mintha megütötték volna akkor, úgy megsajnálta azt a valakit, a régi barátot. Ügyetlen volt az a valaki, szoron- gatóan tiszta és rokonszenves polt, hosszan, beszélgették. Az igazgató tekintet« az ablak függönyére téved. Valaki kért tőle valamit, nevetséges csekélységet, s ő rögtön megígérte. Mintha hallaná a saját hangját: — Gyere fel hozzám valaeresszék be a régi barátot. i. Aki feljött, talán már a következő napon — és Andrea okosan elintézte. Milyen sima, kitűnő titkárnő Andrea! A bizalmas leveleit is ő bontja, mindent- rábízhat. — Nagyon sajnáljuk, de az igazgató élvtárs csak a jövő héten fogadhatja... De talán B. elvtárs is elintézheti... És ha harmadszorra sem fogyott el a bizalma: — Az igazgató elvtárs néhány napra vidékre utazott... De tálán C. élvtárs... Kint süt a nap, de az igazgató tekintete nem tudja áttörni a könnyű, nyári függönyt. Andreának igaza van. Bármennyire szeretné — nem, mégsem foglalkozhatok minden apró üggyel. Andrea tudja ezt a legjobban, 6 állítja össze napi menetrendjét. Hát persze, hogy azt mondták égy szobával kijjebb: „nagyon el van foglalva” ... De az igazgató most mégis nagyon sajnálta, hogy „el volt foglalva”. Pedig még várta is azt a régi barátot — csak éppen megfeledkezett róla, hogy szóljon Andreának és Katinak: eresszék be. És azt a régi, jó fiút udvariasan elküldték. Lemehetett a lépcsőn és arra gondolt... — nem fontos, hogy mire gondolt. Ha ezt az ügyet valahogy rendbe lehetne hozni!... Ha a fiúkra bízná, vagy Andreára ... olyan ügyesek! De ő még a nevét sem tudja, legalább fél éve találkoztak ... Utána nyúlni!... De kiért? Hogyan? Ha feljönne még egyszer — de ki tudja hányszor küldték el azóta! Nem. nem olyan könnyű ezt az íróasztalt kiüríteni. Ekkor tért vissza Andrea. Az igazgató felállt, s bár íróasztala üres volt, gondosan bezárta fiókjait, magához vette kulcsait, ügy ment el, mint akinek szétfújták a könnyű kedvét. Ej, ostobaság — gondolta. De ezt az osto_r baságot már nem volt ereje széttépni, mint jegyzettömbjének lapjait. lyik délelőtt, elintézzük! •lilyen fényes, hálás szem- • • köszönte meg akkor kéz- ■rítását. És ő elfelejtett itt titkárságon szólni, hogy Szinte hallja a mondatait: — Az igazgató elvtárs rr.a nagyon el van foglalva... De talán A. elvtárs... És ha másodszor is feljött: BODÓ BÉLA; Verjük 4M blattot Kimegyünk valahová) a nőidbe, a zöld májusba, egy plédet viszünk, leterltjük, kártyázunk, a fiatalok pedig... Kártya/... A makk ász, tudjuk, nyáron is fázik. Rózse- tüz mellett guggol, kezét a meleg fölé tartja, oldalán kulacs. Jámbor lácsika a makk ász, a kátyajátékok igen sok fajtájában mégis 6 a legnagyobb úr. Először mint ász, másodszor makk színe miatt, mivel az igen rangos aduszín. Disznónak is becézik. Az a kifejezés, hogy disznója van, a kártyás életből származik. Annyit jelent: szerencséje van, az ász legtöbbSTÜxr üti a királyt, nem beszélve az alsóbb figurákról. így született a Ferenc József-i időkben kuruckodó nóta a Gott erhalte dallamára. Habsburg-ellenesen énekelték — májusi lázadással — ahogy e a kártyák sorrendje alulról felfelé következett: alsó, felső, király, disznó. Elég sok rendőri eljárás indult valamikor ezért a nótázásért. A kártya öreg játéka az embereknek, állítólag a fcoe- kázásból származik. Itt-ott szerepel az irodalomban, sőt tnég az operában is, de a szép májusi délutánokban mindenesetre. A felvonulás már befejeződött, kint maradtunk a zöldben, ingujjban, ha süt a nap. könnyű bor kíséri az aprópénzes játékot — azt hiszem az asszonyok ilyenkor szelíden mosolyognak. „Még egyszer én osztok, fiam — aztán befejezzük és mehetünk vacsorázni”, A partnerek meg cinkosan összenéznek, mindenki tudja: a férjuram még többször fog osztani vacsora előtt, vacsora után pedig folytatják a hűvös szobában, míg az asz- szonyok'mosolya ásításba nem húzódik s elhangzanak már magas hangok is: Jgazán fejezzétek le, késő van, holnap már munka...” De a kártya, ha ulti, ha snapszli, ragaszkodik a játékosokhoz, nemigen törődik a kapuzárással. A kuoni pásztor, a stüszi vadász, a Redingi Tell, Geszler H. vonakodva tér nyugalomra a többi zöld, tök. piros, makk kártya közé. A legszolidabb májusi kártyázásban is vibrál egy kis szenvedély, nem a gazdát cserélő egy-két forintért, hanem inkább az olcsó dicsőségért: nyertem, tehát győztem. Emlékszem az általános pénztelen világra, amikor sokaknak a köztéri padok jelentették az ingyen kávéházat, a padokon lovaglóülésben verték komor arcú férfiak a blattot. A kíbicek gyűrűjében álltam olykor én is, nem annyira a játékot figyeltem, azt a rejtvényt igyekeztem megfejteni: miről ismerik meg a játékosok a kártya figuráit, számait, vagy különösen színeit, hiszen a kártyalapok annyira tönkre kopottak, szinehagyották, zsírosak, mocskosak voltak. A zöld királyt játszottam ki — mondták — tök alsót hívok — úgy látszik elhitték egymásnak, a kíbicek is elhitték. Izgalmas játék folyt a tapintható, de felismerhetetlen kártyákkal a téren, ahol a munkanélküliek tűrték sorsukat, a kíbicek talán a játékosoknál is jobban izgultak. A rejtvényt sohasem fejtettem meg. mert a leglobogóbb parti közben arra jött egy szőke kislány — a többit már úgy is sejtik... Ha már a szenvedélynél tartunk, hadd meséljem el, mi történt jóval később egy kártyás vasárnapon, az újságírók és írók klubjában, amelynek többi közt állandó vendége volt egy pap. Reverenda helyett civil ruhát öltött, így lépett be a különszobúba, ahol a kártyázás már elhagyta a májusi szórakozás derűs partjait és szabadon engedte a démonait. Vagyis hazárd játék folyt itt francia kártyákkal, az úgynevezett smen, ami olyan körülbelül, mint a huszonegyes. a pap aznap túl sokat vesztett, nyilván erején jóval felül. Elkomorodva hagyta el a kártyaszobát. * a küszöbön hangosan fogadkozott: „Esküszöm az élő istenre, hogy soha nem veszek többé kártyát a kezembe”. Körülnézett — túl sokan hallották a fogadalmat. Ezért hozzátette igen gyorsan: „Soha. Kivéve, ha vendégeim jönnek és kártyázni akarnak. Kivéve, ha én megyek valahová és a háziak játszani akarnak. Kivéve, ha szülőfalumba utazom, és az otthoniak egy kis kártyára invitálnak. Es kivéve természetesen, ha bárhol, bármikor alkalmam van kártyázni...” Májusi hír volt egy lapban az is, hogy egy hadirokkant felakasztotta magát, mert eltörött a műlába és koldulásból nem tudott másikat venni magának. A hir alatt egy nagy riport éktelenkedett egy úrról, aki tízezer pengőt vesztett egy ültő helyében, s hát sikkasztott pénz volt... Manapság a kártyázás megcsendesedett. A hazárdjátéknak sehol sem adnak, helyet, a kártyásdrámák és kártyáslegendák eltűntek. Vasárnapi, májusi öröm lett a játékból, kis mulatság, aprópénzes szórakozás, * ez a jó. Valamit megfigyeltem: középkorú és azon túli férfiak az igazi vasárnapi kártyázok. Vagyis, ha elmondod, hogy ezen a már jusi délutánon kártyapartid van, tudom, elmúlt már a fiatalkorod. s a festett tűznél didergő makk ász megpillantására jobban csillog a szemed, mintha a milói Venus járna arra, könnyű kartonruhában... Ahogy előre hajolsz, törökülésben a zöld gyepen, mondd be csak a százast, rekontrázd meg a partneredet, hiszen olyan bizonyos vagy a játékodban. Minden öröm jó fűszere az életnek, jó kis kártyázással eltelik ez a szép délután is. A fiatalok, míg ti kártyáztok, sétára indulnak és hosszan bámulják egymás szemének színét, holott tudják: a lány szeme kék, a fiúé barna... FARKAS ANDRÁS: Mi az egyéni? Az életet én apránként tanultam. Mint az olyan kíváncsi nagy gyerek, Aki minden titokra rámered, Ha rázuhan a kérdés bonyolultan — Jövőben, a jelenben és a múltban Körülhálóz már néhány Ismeret, •S barátságunkban bízni is merek, Hiszen sokszor magam kárán okultam, De ha kérdeznénk, ml az egyéni, Mi a sajátom ebben a tudásban, Azt mondanám: Haladni és remélni, De ott, ahol csak eggyétartozás van, Mert mit használ az olyan nagy jelen. Hol a szeretet nem társul velem!? I )
