Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-06 / 55. szám

Egri fölény a megyei középiskolás tornászbajnokságon Szabó Katalin gyakorlata a gerendán (Molnár I. felvétele) Aív « 0.5á Egerben rendeebék meg Heves megye középiskolás tamászbaj- noteságát. A magasabb sztrotű I» osztályban négy. a IL osztály­ban két csapa* indult. Az I. osztályban biztosan győzött az EL Közgazdasági Szakközépisko­la együttese, amely az ugrás ki­vételével minden szeren az első helyen végzett. A 1. helyért a Hevesi Gimnázium és az egri Gárdonyi Gimnázium csapata versengett egymással, végül is a hevesiek szerepeltek jobban. A versenyen első ízben ré.->zt ve­vő Hatvani Gimnázium még nem szólhatott bele a helyezésekért folyó küzdelembe, de jó hedyt- áliLasukem megérdemlik a di­cséretet. A U. osztályban az egri Szilagyi Gimnázium nag> fölénnyel nyert a gyöngyösi Beize Gimnázium előtt. Az egyéni L osztályban izgal­mas verseny folyt Szabó Kata- lin. Guiyás Zsuzsa és Gulyás 'Anna között. Végül is a Lag- egy eme ^esebb telj esítmén j nyújtó Szabó Katalin szerezte meg a bajnoki címet. A ver­seny során új. tehetséges tor­nászt ismertünk meg a hatvani Zsigmondi Judit személyében. Az egyéni II. osztályban az egri Szilágyi Gimnázium tornászai szerepeltek a legjobban, közü­lük Kocsis Erzsébet kimagasló teljesítményt nyújtott. Mellette iskola társai. Papp Mária és Va­sas E., valamim a gyöngyösi Kovács mozgása volt biztató. EREDMÉNYEK L osztályú csapat: L EL. Köz­gazdasági Szakközépiskola (Sza­bó K.. Gulyas A.. Kristóf. Sza- nyi. Mészáros. Hacsavecz- Edző: Juhász Antalné) 177,8, 2. Hevesi ÁLtaiános Gimnázium (Gulyás Zs.. Sági. Sipeki. Vágó. Varró Szőregi. Edző: Tóth Gyula) 172,9 3. E. Gárdonyi Gimnázium (Ti­szai. Glaub, Komjáthy. Gar&m- szegL Fodor. Gurisatti. Edző: iö. Csányi Barnáné) 170,3. 4. Hatvani Gimnázium (Zsigmomd. Orosz, Nagy Koós. Kohut, Csor­na. Edző: Répássy István) 159.4. Egyéni I. osztály: 1. Szabó Ka­talin 71.8. 2. Gulyás Zs. 71,4, 3. Gulyás A. 70.9, 4. Kristóf 69,7. 5. Sági 68,5. 6. Zslgmond 66,4. II. osztályú csapat: 1. E. Szi­lágyi Gimnázium 180,3. 2. Gyön­gyösi Berze Gimnázium 169,2* Egyéniben: 1. Kocsis Erzsébet (E. Szilágyi) 73.7. 2. Papp (E Szilágyi) 73.6. 3. Vasas (E. Szilá­gyi) 71.6. 4. Kovács A. (Gy. Ber­ze Gim.) 69.0. 5. Lipcsei (Gy. Berze Gtnvn.) 68.9. s Juhász J. (Gr. Berze Gimn,) 68.2. A Magyar Bdidkózó Szövetség Budapesten kétnapos ki vábasz.10 versenyt rendezett a 17—18 éves fiatalok részére, amelyen a Bér- vai Vasas versenyzői kitűnő tel­jesítményt értek el. Kötöttfo­gás-bán Hanus Miklós a 48 kg-os. Lakatos András pedig az 52 kg- os súlycsoportban első helyen végzett. Farkas István ezüstér­met. Gyöngy István bronzérme* szerzett. Szabadfogásban Kovács Tibor szerepelt a legjobban, aki a 65 kg-os súlycsoportban 3. lett A felsorolt tehetséges verseny­zők nyáron a tatai edzőtáborba két héten kerestet ül készülne fel az elkövetkezendő nagj ver­Napirenden: a munkahelyi spartakiád Kedden délután Hatvanban fontos sporttanácskozásra került sor a Hatvani JTS helyiségében. Az üzemek, intézmények, hiva­talok szakszervezeti bizottságai­nak és KISZ-bizottságainak sportfelelősei, valamint a sport­körök képviselői gyűltek össze, hogy megtárgyalják a munkahe­lyi spartakiád legfontosabb ten­nivalóit. A tanácskozáson meg­jelent Pusztai László, az MTS Heves megyei Tanácsának el­nöke és Szegedi Barna, az SZMT sportfelelőse is. Március 8-án,- pénteken, 15 óra­kor a Szakszervezeti Székház nagytermében hasonló jellegű találkozásra kerül sor Egerben is. As egri Dobó Gimnázium kosárlabdázói a legjobb nyolc között Az E. Dobó Gimnázium fiú ko­sárlabda-csapata a középiskolás bajnokság során a legjobb nyolc közé jutásért két mérkőzést ját­szott a Miskolci Kilián Gimná­zium együttesével. A dobósok jól képzett csapata Miskolcon 48:43 arányban győzött, öt pont előnyt biztosított tehát az egri visszavágóra. E. Dobd Gimnázium—Miskolci Killán Gimnázium «6:51 (39:28). A hazaiak végig nagy fölény­ben játszottak, s győzelmük még nagyobb arányú lehetett volna a sok cserejátékos szerepeltetése nélkül. Az egriek megérdemelten Ju­tottak az országos középiskolás bajnokság legjobb nyolc együt­tese közé. Legutóbbi ellenfelü­ket, a DVTK NB Il-es utánpót­lását jelentő Kilián Gimnáziu­mot minden tekintetben felül­múlták. A miskolci találkozón Komenczy, az egrin pedig Vfs- nyei a mezőny legjobbjának bi­zonyult, de Jól Játszott Gál, Si­mon, Cserfalvi is. A két mérkő­zés legjobb dobói: Visnyei 32, Komency 28. Cserfalvi 21. Simon 20. A Dobó Gimnázium a legjobb négy közé jutásért a Budapesti Piarista Gimnázium válogatottjá­val találkozik. A legfiatalabb vívók a páston A hét végén Szolnokon bonyo­lították le a 14—15 éves vivők körzeti kiválasztó versenyét, me­lyen Hajdú, Heves, Nőgrád, Sza­bolcs és Szolnok megye legtehet­tNI»EW-0J«ljW/g0 Hőhiány miatt elmaradt a va­sárnapra tervezett három megye Béke Kupa síversenyének har­madik fordulója. A viadalt szom­baton és vasárnap bonyolítják le a Kékesen. Mindkét napon 9 órakor kezdődnek a küzdelmek. Szombaton műlesiklás, sífutás, vasárnap pedig óriáslesiklás sze­repel a műsorban. * Egercsehi B.—Borsodnádasi K. 9:6. Női kézilabda előkészületi mérkőzés, v.: Bóta. Egercsehi B. —Borsodnádasi K. 14:7. Férfi elő­készületi mérkőzés, v.: Szalai. Ktm" Egyetértés—Egri Dózsa 8:8, NB n-es férfi asztalitenisz-mér­kőzés. * A Vasas Dinamó súlyemelő ter­mében rendezték mveg az év el­ső súlyemelő versenyét, amelyen részt vettek az egri versenyzők Is. Közülük váltósúlyban 155 kg- mal az első helyet Urbanovics szerezte meg. * Március 9-étől 22-ig spanyol- francia portyán vesz részt a ma­gyar vízilabda válogatott. Az utazó keretben helyet kapott Pó­lóik Dénes, az Egri Dózsa vízi­labda-csapatának olimpiai baj­noka is. * A vasárnapi teljesítmények után összeállították az ökölvívók heti válogatottját. A Zalka SE versenyzői közül a válogatottba került harmatsúlyban Klenovics, könnyüsúlyban Mincsik és félne­hézsúlyban Juhász. Ma, szerdán, Csepelen 15 órai kezdettel előkészületi labdarúgó­mérkőzésen szerepel a Gyöngyö­si Spartacus NB m-as csapata. A gyöngyösiek az NB I-es Cse­pel vendégei lesznek. * Vasárnap nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Rajnát, az Eg­ri Dózsa NB 1. B-s csapatának labdarúgóját beválogatták az NB 1. B. heti válogatottjába. ★ Március 23-án a Bükk-hegység- ben rendezik meg az 1968. évi egri járási és városi egyéni éj­szakai tájékozódási III. osztályú bajnokságot. A versenyre már­cius 10-ig lehet jelentkezni. A sorsolást március 15-én bonyolít­ják le. ségesebb fiataljai indultak. A részt vevő 150 versenyző közül az egriek itt is kiemelkedő tel­jesítményt nyújtottak, női tőr­ben és kardban az első helyen végeztek, sőt kardban a 2. hely is egri fiatalnak jutott. Az eg­riek iskolázottságukkal, techni­kai felkészültségükkel kiemel­kedtek a mezőnyből! Eredmények: Leány tőr: l. Kaszás Mária (Eg­ri VM) 8 gy, 2. Szelei (Szolnoki MÁV) 7 gy, 3. Schrőtter (Balassa­gyarmat) 6 gy. Kaszás Mária a selejtezőt, a középdöntőt, valamint a kilen­ces döntőt veretlenül vívta vé­gig! Gyors támadások jellemez­ték vívását, csupán a legutolsó mérkőzése okozott némi nehéz­séget, amelyen ..csak” 4:3 arány­ban sikerült győznie — a többi találkozón alig kapott találatot! Kaszás az Egri Dobó Gimnázium első osztályos tanulója, tehetsé­ges, fejlődőképes versenyző. Kard: 1. Nagy István (Egri VM> 8 gy, 2. Sohalda Gábor (Eeri VM) 7 gy, 3. Horváth L. (Deb­recen) 5 gy. A két egri fiú nagy fölénnvel utasította maga mögé a többie­ket, egymás között intézték el az első hely sorsát. A balkezes Nagy István formásán, 1Ó1 ví­vott, sok szép akciót kezdemé­nyezett, Sohajdát inkább az erő Jellemezte, egyetlen vereségét Nagytól szenvedte el. Mindketten Egri Dobó Tstv-'m GiVnnázium első osztályos tanulói. A hsrmndik a fiú tőrben. 3/lrágh László szerepelt n ’^giobban, sikerült bejutnia a döntőbe, ahol a 7. helyen vég­zett. /agartn §T— 3:2 (0:u) MNK-mérkőzés, Kápolna, 100 néző. V.: Éli. Az eredetiles március 6-ára kiírt fordulót a hazaiak ké­résére három nappal hama­rább játszónak le. A jó ira­mú mérkőzésen, a szünet utám előbb a kápolnaiak sze­reztek vezetést 11-esből, majd a vendégek a 67. perc­ben egyenlítettek, második góljukat pedig három perc­cel később szerezték. A ven­dégek a 75. percben már Síi­re vezettek. A végeredményt a 88. percben állította be a hazai csatársor. (Mező) Mai Egri csoport: Egerbakta—-Eger- szalók, Balaton—Bélapátfalva, Ostoros—Egri Spartacus. — Tár­ná menti csoport: Tárnáméra— Heves, Mátraderecske—Verpolét. Kisköre—Káli HSC. — Gyöngyösi csoport: Gyöngy ösoroszi—Zalka SE, Domoszló—Abasár, Gyön­gyöshalász—Gyöngyösi Sparta­cus, Nagyréde—Mátraalji B„ Gyöngyössolymos—Gy. Vasas Iz­zó. — Hatvani csoport: Hort— MÁV HAC, Apc—Petőfibánya, Selypl Kinizsi—Gáspár SE, Csány —Hatvani Kinizsi. ÍRDETE ALLAS A kerecsendi Aranykalász Mező- gazdasági Termelőszövetkezet azon­nali belépésre többéves gyakorlat­ul rendelkező építésztechnikust alkalmaz. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni a tsz vezetőségé­nél: Kér ecsend. Bereksor u. i. sz.| alatt, vagy telefonon: Kerecsend, Cl számon lehet. Utazási költséget i lkalmaztatás esetén megtéríti a termelőszövetkezet. \ Labdarúgó­HÍRADÓ Előkészületi mérkőzések: Bervai Vasas—Gy. Spartacus 2:1 (1:0) Eger, 200 néző. V.: Antal Vasas: Tóth — Szegedi, Szabó, Révész — Kéri. Ivádi — Soós, Promer. Czeglédi, Gulyás. Póta. Spartacus: Varga (Bereu­tes) — Acs, Nagy T., Szalma — Nagy I.. Gáspár — Köve- csi, Bágyi. Rácz. Szerdahelyi, Nádudvari (Pethes). A mérkőzés nagy küzdel­met hozott. A vendégek jobb csapat játékot mutattak be, az egriek viszont lendülete­sebben támadtak és helyzetei­ket is jobban kihasználták. G.: Soós. Promer, illetve Pethes. (Szabó). Egri Dózsa n—FVSC 3:2 (1:1) Eger. 100 néző. Dózsa II.: Kovács (Szökési) — Mészáros, Csapó, Cserős, (Tóth B.) — Birincsik, Bóbi­ta — Veres (Kőházi) Tóth J.. Faliszek. Kiss Gy., Ko­vács S. FVSC: Farkas — Kocsis, Kárpáti, Orsó (Hídvégi) — Nyeste. Ignácz — Kóródi, Gál A. (Orsó) Gál G. Zajácz, Ferencz. A hazai csapat támadott többet, de gólhelyezetei kö­zül csak hármat tudott érté­kesíteni. A vendégek kitűnő edzőtársnak bizonyultak. G.: Faliszek, Kőházi Kovács illetve Kóródi. Gál G. Egercsehi Bányán m Mizserfai Bányán 6:2 (3:0) Egercseht V.: Sulyok. Egercsehi: Kovács II. (Sel- meczi) _•— Dorkó I., Dudás, Stoff — Szabó (Kovács I.) Dorkó II. — Erdei. Kozma, Ipacs, Ludvig, Suszták. A kerecsendi Aranykalász Mg; Tsz. szakképzett traktorvezetőket i kalmaz. Fizetés gépállomás! di­li zás szerint. Munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet: Kere­ti end, Bereksor u. L sz. alatt, a t\r. irodájában lehet. Angol, francia nyelvórákat ad nyugdíjas gimnáziumi tanár. ..Ta- núlj” jeligére, a-z egri hirdetőbe '•cérem a leveleket. INGATLAN Ü.1-Hatvanban«. piactérnél kertes ház eladó. Jávoriba utca 4. (Hajdú u. sarok). JÁRMŰ Érv Danuvia mo-torirerékpár. új eladó. Cím: Vámost#} örk. Bélke utca 20. VEGYE9 Rózsaúidonságokról kérle fajta­ismertetőmet. Székely. Bp.. III.. Vö­-novári ú* 18. Rózsák! Díszcserjék, örökzöldek, gyű mölcscseri ék. virágha.gymák óriási választéka. Kérje díjmentes fajtaismertetőmet. Szállítás pos­tán. Tó*h kertészet. Budapest, m. Márton 30. Egy pár ötéves. nagy öszvér egyenként is eladó. Gyöngyös Felszabadulás u. 1/3. Eladó sürgősen egy darab bécsi mechanikás zongora olcsón. Egy daTab hawaii gitár ugyanott. Sí­pos József. Nagyfüged. Köztársa­ság út 11. Köszönetct mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, TÓTH ISTVÄN ny. nyomdász temetésén részt vettek, és fájdalmunkat együttérzé­sükkel enyhítették. A gyászoló család Felveszünk nagy gyakorlattal rendelkező anyaq-ärufornaEmi psz'álvvezetftf, trafógyártásban jártas wllamos­teclmo’ógust és gyakorlattal rendelkező műszaki ra zolót Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat. Eger, Lenin út 261. Pf.: 95. Telefon: 15-29, 21-98. A haza! együttes győzött NB III-as ellenfele ellen. Az egercsehiek a hely* zotek jobb kihasználásával múlták felül a vendégeket G.: Erdei 3. Ludvig 2, Koz­ma. (Sulyok). MÄV HAC—Selyp! Kinizsi 3:1 (2:0) Hatvan, 100 néző. V.: De­zső. Az első félidőben a vas­utasok szünet utón pedig a vendégek játszottak jobban. Az eredmény kialakulását * rutinosabb vasú tascsa tárold határozottsága döntötte el.1 Az újonc selypi csapat a me­zőnyben biztatóan mozgott» G.: Fehér, Físter, Ludvig, il­letve Szűcs II. Jók: Terényij Bán, Ludvig, illetve SziráJd, Szűcs "II. Szita. (szigetváry) Egyéb eredmények: Pász­tó—Apc 5:0 (3:0), MÄV HAC ifi.—Selypi Kinizsi ifi. 2:2 (0:2). Egri Dózsa ifi.—FVSC ifi. 8:0 (3:0), Egercsehi Bá­nyász II—Bélapátfalvi Épí­tők 2:2, Egercsehi Bányász ifi.—Bélapátfalvi ifi. 2:0. A Népújsá* tippjei • 18. hétrét 1. Tatabánya-—FTC X 3 2. Szombathely—Vasas x 3 3. MTK—Győr t X 4. Bp. Honvéd—Dunaújváros 1 X x t 1 I a 1 » x a í • a a t ■ 5- Videoton—DVTK 6. Ózd—BP. Spart. 7. Gy. Dózsa—Bp. nőre 8. Kecskemét—Budaiak «. Miskolc—Varpalota 18. Ny.-eayhaza—Eeer II. Lajieroesd—Roma 13. Sampdoria—TTllf 13. Spal—Boloana Pótmérkúzéseki 13. Varese—Torino 1 14. Pécs—Egyetértés ______ 1 15. Komló—Szolnoki SfR 1 A totó nyereményei: 13 1a- Mlat (26 db) 31 «S3 rt. 11 találat (47« db) 887 Ft. 18 találat (4438 db) 110 Ft. Feszültségszabályozó-, kürt-, elosztófej-, önindító-, dinamó-, autóvillamossági rövid határidőre vállalunk. MIR-KÖZ KTSZ, autóvillamossági részleg, Bp. X., Kelemen u. 11. Az Építőipar! Szállítás! Vállalat miskolci szállítási üzemegysége felvesz férfi rakodómunkásokat, lakatosokat, antómotor- szerelőket és betanított segédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc, Tüzér u. 12. (3. ÉPFU) munkaügyi osztály. A Qualital Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat felvételt hirdet öntő szakmunkások, betanított munkások és férfi segédmunkások felvételére. Jelentkezés: a vállalat telephelyén (Apc) mindennap 7-től 15 óráig. Egészséges, korszerű táplálkozás kényelem, változatosság! Cfoqqauzűn q íjiimöl ei !mejl Előnyös, mert: hőkezeléssel tartósított, hosszú ideig tárolható, váratlan helyzete kben jó, ha kéznél van. Konyhakész, csupán a felhasználás előtt kb. fél órával kell hideg vízzel hígítani. Enyhén hígítva mártásként is tálalható. Kapható: 5/1, 5/4, 5/8 üvegekben. Egész évben VITAMIN A GYÜMÖLCSLÉ: A kedvelt gyümölcslevek bő választékával állunk kedves vevőink rendelkezésére. NARANCSITAL, SZILVA, ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK. Vásárolja készítményeinket az élelmiszerboltokban. NAGYKŐRÖSI KONZERVGYÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom