Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
G. Sxiica ".aas-los Kicsi APÁM MA ISMÉT össze- szidott. Kiabált, magából kikelve. Ezt tudja! De csak itthon. Csak én előttem, és csak énrám! Felőlem azonban ordíthat. Holnap újra kimegyek a temetőbe. Holnapután is! Azt állítja, hogy bolond vagyok. Intézetbe keilene vitetni. Hát hívja a mentőket Én nem akarom elfelejteni .Hirtelen hallottam meg a hangját. Élesen sikított. Az enyém! Megremegtem. Azelőtt nem ismertem ilyen érzést. A nővér nyitotta az ajtót. Karjára fektetve hozta. Fonott ünnepi kalácsnál nem volt nehezebb a kis teste. A mellemhez fúrta gömbölyű, meleg pofiját. Négyen voltunk a fehér szobában. A szemközti ágyon fiatal asszony feküdt Amíg szoptattam, húzta magára a takarót görcsbe görbült kezekkel. Kislánya hatnapos korában meghalt Koraszülött volt Az én nagyfiam meg vidáman énekelt, kezdett jóllakni. Keményedett a pucorja. Lassan betelt és elszuny- nyadt mellettem. Parányi kezét a mellemre tette. Moccanni se mertem, nehogy felriasszam Amikor megtudtam, hogyan jártam: hisztériásán csapkodtam. Hogyan lehettem ilyen bolond! A fiúk nem tudták, mi történt velem Mit bámultok rám — ordítottam — közületek valakitől gyerekem lesz. Lehet, hogy ezért szakadt rám a bánat. Mert nem szerettem. Gyűlölettel gondoltam rá. Hívtak a fiúk. De sehová nem mehettem. Miatta. Se tánc, se mozi: így lassan mindenből kimaradtam. Kétségbeesetten gondoltam arra, hogy elfelejtenek a fiúk. Más lányokkal kezdenek ki. Pukkadjatok meg, mind! Már nem lehet segíteni. Apámmal nem tudtam beszélni. Sosem ért rá. Késő este jött haza rendszerint Amikor megtudta: felpofozott. Anyám nem szidott. Segített. de nem mulasztotta el naponta a tudtomra adni: máskor majd jobban vigyázzak. ne legyek olyan mohó. Azt mondják a kisbaba nem lát. Dehogynem! Ha mellettem feküdt, a sírása se volt olyan kétségbeesett Megnyugodott valahogy, szemére semmit Reggel bevisszük a kórházba, így határoztunk. Előbb kellett volna Akkor azonnaL A temetőből későn mentem haza Esni kezdett az eső. Megáztam alaposan. Anyám új- jongva fogadott. Megjött a színed. Gyere, Akkor meg felesleges fáradozás továbbmenni. Ott álltam a téren. Jött a busz. Felültem rá. Kivitt a temetőig. A tenyeremben elfért. Tisz. ta fehérbe öltöztettem. Aztán játszottunk. Nem tudtam betelni vele. Apám megtekintette néha. „Hadd nézzelek, te poadok vacsorát. — A temetőben voltam kinn — mond- tanu Megfordult. —- Meghülyültél? — kiáltott rám. Otthagytam, bementem a szobámba Feldúlva találtam a szobát. Rögtön észrevettem anyám mesterkedését Eltűntek a gyerekholmik. Sehol nem találtam a kis fejkötőt a szultánsapkát. Kértem, adja vissza. Sírtam, zokogtam. Letérdepeltem előtte. Fejéhez kapott és cirkuszt emlegetett Mit kell megérnie! Mikor lesz már vége ennek a tébolynak? fiam egyenletesebben szedte a levegőt. A szobámban ülök, a sarokban: az ágya mellett. Nem gyújtottam fel a villanyt Bánt a fény. Sírok. Mihez kezdjek nélküle? ... Temetés után kezdték. Szórakozni küldtek. Nekiindultam. Űj ruhát, új cipőt kaptam. Magamra hánytam kelletlenül. Ismertem a szórakozóhelyeket. Volt olyan vasárnap, hogy több helyen is feltűntem. Most már tudom, sehol sem éreztem olyan jól magam, mint mellette. fwnyt"! „Nem poronty, tessék ezt tudomásul venni!’' „Hát ki?” „Sümegi Kiss László. a világ legbátrabb embere”. Tovább feleseltem. Anyám szólt közbe dühösein. Mit tudtok annyit bámulni rajta! Semmiképp sem akart nagymama lenni. Titkolta, így nagyon kevesen tudták meg. mi történt nálunk. A fiúk hamar megfeledkeztek rólam. Már nem bántam. Az ilyen emberek társasága, amelyben mindenki csak a saját előnyét keresi, és másért nem is él: nekem nem kell. összeszorul a szívem. Csak ő maradt volna meg nekem. Kicsi, drága fiam! Este belázasodott. Szóltam azonnal apámnak. Megnézte. Gondos vizsgálatot végzett. Ilyen dolgokban roppant alapos. A betegség nem játék, ezt szokta mondogatni, nem vethetek a Autó 1 Nézze meg Szilit, milyen | girhes, mert nem eszik, csak I száraz kenyeret Hát így gyűjtött össze az édes egy 1 autóra valót Nem tudtuk ! mi, csak egyszer jött Szili, | hogy meghívna bennünket ! kártyázni. Ó, néztünk össze, ; mi történt? Kétszer hívott I életében, mert még a kaját is : sajnálja, arról nem is beszélve, hogy még a vizezett bort is vizezi, szóval kétszer hívott egész életében, hogy menjünk már kártyázni. De ■ a látogatás csak arra volt jó, hogy megmutassa az új bútort, meg a fridzsidert. Nahát, azért néztünk úgy ösz- sze: mit akar megint megmutatni? Mondtuk, megyünk, a meghívást elfogadjuk, Palkó meg mondta, ő meg „ki- szimázza”, mi van itt a dolgok mögött. Hát egyik nap jön: Szili autót vett. „Wartburg, műanyag tokkal.” Na jó, elérkezett a nap, amikor elindultunk hozzá kártyázni. Na, mondom, hol a kártya, keverjük meg, aztán csináljuk, amit ilyenkor kell. De erre mondja Szili, a felesége most csinál egy kis harapni- valót. ne menjünk addig menjünk le az utcára, mutatna valamit. Jól játszik ez a banda, tettük, hogy nem tudunk semmiről, nagy kíváncsian mentünk utána, faggattuk, és amikor leértünk és mutatta a kocsit, midnyájan csak ilyesmiket mondtunk, hogy hű-ha, na ja, menő vagy! Csak állt, nézte a kocsit, zsebkendőjével még egy kicsit le is törölte az üveget« mert ugye, rászállott egy légy. Azt mondja Palkó, hát ha már így együtt vagyunk« mennénk már odébb egy öt lépéssel, megmutatná ő is az autóját. Erre megint úgy tettünk, mintha csodálkoznánk« Szili meg igazából csodálkozott. Megyünk oda, ott áll egy gyönyörű Cadillac. Mondja, hogy örökölt vidéken egy házat, eladta, aztán ezt a kis vacakot vette érte. (Mi tudtuk, hogy kölcsönkérte.) Kérdezzük, milyen sebességgel mehet egy ilyen kocsi? Palkó mondja, hogy 150—220 kilométerrel, de 6 kétszázzal megelégszik, nem kell túlstrapálni a motort. Szili csak áll. Mondom Szilinek, hát a te kocsid milyen sebességgel megy? Szili már vörös. Hát, mondja, ugyan ez nem megv annyival... Szili már sajnálja, hogy hívott minket! Megyünk vissza a lakásba. Szili hallgatagon ballag utánunk. De a felesége, aki már sürög öt szendviccsel, mert öten vagyunk, csillogó szemmel megkérdi, na, mit szólunk a kocsihoz? Hát a Cadillac, mondja Ma- kovátz, jó kocsi. Többet nem is szólhat, mert Szili lecsapja a kártyacsomagot az asztalra és keveri a kártyát. Egészen belemerül, és többet nem is szól az autóról. Ez volt az első eset, hogy kártyázni mentünk és tényleg kártyáztunk! Ki a bxigádvezeto? Szili — amikor Gravács elmondta a történeteket, elbúcsúztam tőle és menni készültem — odalépett hozzám: „Gravács ugye azt mondta magának, hogy ő a brigádvezető. Hát ide figyeljen, ő most mindegyikünkről elmondott egy balhét, de magamagáról egyet se. Mert ő ám a nagyokos, azt hiszi, hogy vele nem lehet heccet csinálni. Hát Ide figyeljen. Fél éve, Gravács azt hiszi, hogy ő a brigádvezető. Akkor nagyon gyengén melózott, már mindent kipróbáltunk vele. de csak a lógáson járt az esze Na, mondtuk hárman, mit lehet csinálni? Beszéltünk a főművezetővel, hogy úgy balhéból, de rendes papírral nevezze ki Gra- vácsot brigádvezetőnek, és így a felelősség súlya alatt Apám szánt meg. így kaptam vissza a drága holmikat. Eldugtam mind. Csak néha veszem elő..; A minap nagy nyüzsgés támadt. Italt hoztak. Anyám a barátnőjével a konyhában szorgoskodott. Apám pedig közölt, hogy szombat este egy Ids murit csapunk. Fogadnom kell a vendégeket. Éppen azokat a fiúkat. Nem akarják, hogy bánkódjak, szomorúan járjak az emberek között. Azt gondolják, hogy most már jobban fogok vigyázni. „Látod, minket is menynyire megviselt. Felejtsd el!” A fejemet mélyen lehajtom. Nem! Soha nem akarom elfelejteni. Anyám ordít megint, megfeledkezik barátnőjéről. Elfordulok. Én már másképpen látok, mint ti. Értsetek meg. Boldog szeretnék lenni. De itt soha nem találom meg azt a boldogságot, amit vissza szeretnék kapni. Újra anya leszek!... Megfogadtam hogy egyszer itt hagyom őket. Nem is lesz az olyan soká!----------- — ----------------------------------------------—T >A KCK JENŐ: Mint április Mini április Tudom olyan vagyok Mint április A nap ha fenn ragyog Mint április Mely tüzes és fagyos Mint április Ha lucskos harmatos Mint április A szívem tiszta lég Mint április Ha kéklőn néz az ég Mint április Virágos puszta is Mint április Valódi és hamis Mint április Szél borzolt tiszta tó Mint április Trillázó s hallgató Mint április Zöldellö friss faág Mint április Ha simogat s ha vág Mint április Szétpattanó burok Mint április Szárítok s olvadok Mint április Negédes és kemény Mert április A tavasz még enyém! Vita Igenis rombol a ponyva! Dr, Farkas András a Népújság március 3-i számában „A ponyvára vont Rejtő és Berkes!” védelmében írt cikket. Idézve Abkarovits Endre szavait, melynek végkövetkeztetése, hogy nálunk is éledőben van egyféle ponyvairodalom. Ezután a cikk szerzője elmeséli Rejtő, és Berkesi- művekkel való kapcsolatának történetét Hivatkozik a Magyar Irodalmi Lexikon megállapítására. mely szerint a ponyva olcsó, kezdetleges színvonalú irodalom. Ám a „háromkötetes művet életre hívó tudós társaság” megállapítását nem látja elégséges alapnak érvei bizonyítására és az Oj Magyar Lexikon Ide vonatkozó meghatározását is citálja. Eszerint: a ponyva a legalacsonyabb műveltségű rétegeknek szánt művészi érték nélküli, selejtes írói mű. Ami ezután következik, véleményem szerint semmit sem mond. Arról van ugyanis szó, hogy Rejtő mű fordított is, operettlibrettót is írt A műfordítás ténye tulajdonképpen még nem feltétlen művészi tevékenység, az majd megváltozik, majd már ő nyomja a melót mert hát neki meg kell mutatnia, hogy 6 a brígádvezető. így is lett. Azóta prímán melózik. Hogy ő a brigádvezető, ártatlan dolog, hadd higgye. Pedig a brigádvezető én vagyok.” Amikor Szilivel beszéltem, Gravács erősen lesett távolról. Aztán, amikor Szilitől elbúcsúztam, utánam szaladt: «.Ugye, most Szili azt mondta magának, hogy ő a brigádvezető, és én csak beképzelem, hogy én vagyok a brigádvezető, mert csak balhéból neveztek ki. Hát, a brigádvezető én vagyok, mivelhogy engem tényleg kineveztek, a Szili csak volt, de őt le ket- lett váltani, mert balhékat csinált, és azért, hogy ne sértődjön meg, amiért leváltják, azt mondták neki, hogy továbbra is ő a brigádvezető, én csak amolyan álbrigádve- zető vagyok. Tehát most ott tartunk: ő azt hiszi, hogy én nem tudom, és azt képzeli, hogy én csak képzelem magam brigádvezetőnek, pedig tényleg én vagyok az.” Amikor Gravácstól ismételten elbúcsúztam, a kapuban Palkó várt. Azt mondta: ..Ne hagyja magát átverni. Ezek mind a ketten azt állítják, hogy ők a brigádvezetők, pedig én tudom, hogy én vagyok az.” Amikor Palkótól Is elbúcsúztam, a portásfülkéből Makóvá tz ugrott elém, és azt mondta: „Ide figyelien, ezek mind a hárman, külön-külön azt hiszik, hogy ők a brigádvezetők. Ne hagyja masát átverni! Hát nincs is brigád.” operettlibrettó pedig kevés ember tudatában él úgy, mint értékes műalkotás. Nem sokat nyom a latba gz előbbi megállapítás azért sem, mert ismerünk példát arra. hogy irodalmilag rangos toliforgatók is írtak pályájuk kezdetén selejtes műveket. Gárdonyi erre a legjobb példa. akit azért, mert fiatal író korában a megélhetéséhez szükséges anyagiakat ponyvával teremtette elő. senki sem tart ponyvaírónak. Am akár Rejtő, axár Berkes! egész életművét vizsgáljuk, egyetlen sorra sem akadunk. mely felérhetne az „egri remete” igazi-igazán nagy alkotásaihoz. Ahogy Farksa András, én sem szeretnék lexikális adatok tömegével bizonyítani, mégis föltétien meg kell említenünk azt a meghatározást. amely a művészet lényegéről vall. Csak ennek ismeretében tudjuk külön választani a műremekeket, a „művész! érték nélxüli, selejtes írói mű”-től. \ Engedtessék meg, hogy Szóból jev szovjet akadémikus definíciójára hiratkozzam itt csupán. A marxista nézőpontú esztéika elfogadja az. alábbi meghatározást. A ..művészet a társadalmi tudat olyan formája, amely a maga részéről ismét objektív visszahatást gyakorol a materiális alapra: a művészet a külső világ megismerésének különleges formája és a világ átalakításának egyik eszköze”. Az objektív valóság tükrözése nem minden műben egyforma mély és egyforma hű, így differenciáltan kell elfogadnunk és vizsgálnunk az egyes műalkotásokat. Hogy mely művek férnek bele az értékes fogalmába, azt a mindenkori társadalom értékítélete dönti el. Az örökbecsű művek értékét is az adott kor vizsgálatának kapcsán fogjuk fel, hiszen saját korukban haladók voltak, ami mai értéküknek Is fokmérője. A Rejtő- és Berkesi-művek nem az objektív valóság mélységének feltárásával nem is a társadalmi alapra gyakorolt pozitív hatásuk miatt váltak népszerűvé, hanem a sokszor képtelenségig bonyolított cselekmény izgalma teszi azokat népszerűvé, elsősorban az ifjúság körében. Ugyanez wiatkozik a tv krimisorozataira is, melyek a napjainkban már tudományos alapon folyó bűnüldözést teszik naív, ba~ gatell csemegéül a szórakoztatás asztalára. Hogy rombol-e? Gondolom, az Abkarovits-dkk statisztikája megbízható. Véleményem szerint, ahol a klasszikus művek csak mintegy negyedét teszik ki a Rejtő- és Berkesi-féle munkák példányszámának, ott joggal tarthatunk káros, sőt kóros hatásától. Farkas András szerint sokkal nagyobb veszélyt 1e~ lent az elgépiesedett tsncze- ne iránti rajongás. Szerintem itt is az arány a döntő. Senkit sem vádoltak még azért mert alkalomadtán a legvadabb műfajból is vett egy kis ízelítőt, művészieden magatartással. de az örökbecsű művek rovására pártfogolt alkotások föltétien romboló hatásúak. S még egyet: Farkas András cikke végén a* úgynevezett egészségesen moralizáló irodalom védelmében írja hogy ne bántsuk még akkor sem. ha nem minden szempontból illik be- le egy-egy elképzelt nevelési programba. A nevelési program nem elképzelés, nem holmi utópia. Maga a neve’és tudatos társadalmi tevékenység, melynek programját a hozzáértők „okos gyülekezete” tudományosan kidolgozza és törvényként teszi meg a re- velésügy dolgozói számára. A nevelők ezt a programot egyéniségüknek megfelelő saját belátásuk szerint legha- tásosabbaknak bizonyuló módszerrel igyekeznek megvalósítani. Dóra Zoltán, ált. isk. tanár. Kisköre LELKES MIKLÓS: 'TjCLÜCUlZ gyorsan tavasz lett a lábunk ©lőtt kinőttek a hirtelenkék virágok és hatalmas fészkekké váltak a fák kirepültek belőlük a felszabadult hangok futottak a lefelé a lejtők a fényben futottunk lefelé a lejtőn a fényben és nem is tudom már hol találtam a kardot amelynek markolatában a rubinkövek éltek, de gyönyörű ívén a tükrös halálba ronhantak a bokrok azt a kardot a a lábad elé tettem mondd, elmúlt e a pillanat mikor még csak győzelem volt, szöcskék pattanása gombák tömör kobakjára s a fű úgy sietett és mégis ottmaradt?
