Heves Megyei Népújság, 1968. március (19. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
FEKETE GYULA E ikapcsolódást várnak íz irodalomtól! — röviden így fogalmazhatnám meg azt, amit az olvasók jelentős része az ország — és talán a világ — minden táján igen változatos formában, de többé-kevésbé hasonló igénnyel fogalmaz. „Annyi gondom-bajom van a köznapi életben; legalább az irodalom, a művészet, a színház, a mozi ne a gondokat szaporítsa, — inkább feledtesse!” Vagy: „Azt keresem a könyvekben, ami az életemből hiányzik: kaland, utazás, derű, beteljesülő szerelem, boldog házasság.” Vagy: „Elegem van a körn olv dolgokból, ne etessenek engem idegbajjal még az írók is. Ha háború, hát legyen legalább középkori, ha vér, hát folyjék krimiben, azt nem veszi az ember komolyan." Vagy egyszerűen így: „fin csak azt a könyvet szeretem, amelyen jókat lehet röhögni.” Vajon azoknak volna igazuk, akik az ilyen és hasonló kívánságlistákból levonják a szigorú következtetést: terjedőben nálunk a félműveltség, s vele együtt az iparszerű szórakoztatás igénye? Olcsó kis kielégüléseket, hamis illúziókat, az ösztönök kéjes borzolgatását — egyszóval a felszínt, a giccset keresi az irodalomban is igen sok olvasó? Az irodalom és a művészet nem süllyedhet odáig, hogy vásári igények kiszolgálója legyen ... os, nem utasítom visz- sza felháborodottan ezt az érvelést Jogosan érzem benne ugyanis, nem a tömegízlést megvető, arisztokratikus gőgöt hanem a szocialista kultúrát illető felelősséget és aggodalmat de — furcsa módon — jogosnak érzem az idézett kívánságokat is. Nézzünk csak szembe ezzel az ellentmondással. Ki tagadhatná, hogy amióta létezik irodalom és művészet volt és van olyan funkciója is, amelyet az említett olvasók Számon kérnek. Kikapcsolódás. Ami a köznapokból hiányzik. A valóság szűk ketrecén túl a korlátlan lehetőségek mesevilága Erős János a kellő pillanatban megjelenik és megleckézteti a felfuvalko- dott hatalmaskodókat. A harmadik királyfi végtére megtöri a gonosz varázslatot, elnyeri Tündér Ilona kezét, hegyen-völgyön lakodalom, máig is élnek, ha meg nem haltak. Ki tagadhatná, milyen nevelő ereje van a mesének: a két-három éves gyerek, amikor először izgalomba jön a rokonszenves mesehős sorsa miatt, már érzi, mi az emberi tisztesség, a becsület: elsajátított egy nagyon fontos és nagyon bonyolult „tananyagból” valamit, az ábécénél, s az egyszeregyéi is hamarább. S ugyanígy ki tagadhatná a humor, a derű jogosultságát, akár az úgynevezett „öncélú” nevettetést is, amely a kikapcsolódást, a szellemi frissülést szolgálja? S a kaland, az izgalom, a romantika? No, persze, a mesének, a romantikának van egy igen silány változata: a giccs. Ebben elsikkad, vagy éppen visszájára fordul a mese nevelő romantikája, hiszen valóságnak mímeli a kalandok, a szerelmek, a korlátlan lehetőségek „Tündérországát”. Bár meg kell vallanom: nem érzem bűnnek, ha valaki a giccsen egyszer-egyszer jól szórakozik, jókat nevet, jókat izgul vagy amúgy, kedvére kisírja magát; van és belátható ideig lesz ilyen tömegszükséglet ondolkozzunk csak. A beteg testének is szüksége van olykor a bódulatra. Kitűnő szereket ismerünk: ópium, morfium, heroin — szükség szerint és megfelelő adagokban alkalmazva áldásos gyógyszer valamennyi. Ám az kétségtelen: a legegészségesebb szervezet is belebetegszik, ha szükségen túl és mértéktelenül élvezi a kábítószert; hozzászokik, s mind nagyobb adagokat követel. Akár a szeszből az alkoholisták. Talán el is érkeztünk a dolog lényegéhez: minden fajta bódulat, feledtetés, ki- kapcsolódás veszedelme a megszokással kezdődik, ■ a kóros szenvedéllyel folytatódik, amikor a megbomlott egyensúlyú — testnek és léleknek — már csak egyetlen vágya marad: kikapcsolódni. A köznapok valóságából, a valóság érzékeléséből és formálásából folyton és rendre csak kikapcsolódni — bekapcsolódni nem. Van például egy kábítószer, a hasis: világszerte mintegy 300 millió ember élvezi — feledtetésre. így ír róla egyik gyógyszerkönyvünk: sajátos részegséget okoz, „amelyben homályos öntudat mellett elvész az idő és a tér érzése, a fantázia a legcsapongóbb, a halluciná- ciók végtelenül gyönyörköd- tetők. A mohamedán paradicsomi képeket, színeket lát és hall: na^on könnyűnek és boldognak érzi magát, de azért tudja, hogy csak álmodik ... Csak akkor ártalmas, ha kóros szenvedéllyé válik: legyengülést, elmebetegséget okoz.” Világos talán a példázat érvénye az irodalomra és közönségére is: nem a kikapcsolódás igényével van baj; még az alkalmi olcsó kielégülést is inkább nevezném szükséges rossznak, mint feltétlen veszedelemnek. Ott kezdődik a baj, ha az irodalmat pusztán élvezeti cikknek, vagy éppen kábítószerUELKES MIKLÓS AJÁNDÉK fényben úsztak a házak virágok kört bezártak s a lankás dombokon élt a paradicsom mint öreg. bölcs anyóka támaszkodott karóra s amíg a kék sugárzott — mosolygott, megbocsájtott s a színében kisültek piros mézeskalácsok ___________________________________ nk tekintjük, egyebet nem is igénylünk tőle, sőt visszautasítjuk azt a fajtáját, amely nem steril, problémamentes élvezetet ad. Harminc évvel ezelőtt egy amerikai csokoládégyáros elhatározta, hogy semmi egyebet nem eszik, csak saját márkájú csokoládét. ígéretes reklámhadjáratába pár hónap múlva belehalt. A szellem sem viseli el könnyebben a túlzottan egyoldalú táplálkozást, mint a test; kiváltképp a kétes tápértékű, ömlesztve kapható önigazolást, önáltatást: az olcsó, se- kélyes kielégüléseket, a gics- cset sínyli meg. an az irodalomnak olyan ága, amely teljes értékű — komplex — szellemi táplálék: nemcsak élvezetet ad, de önismeretre is szorít, nemcsak nyugtató és kábító, de serkentő- és izgatószereket, vitaminokat is tartalmaz. S úgy szolgálja a ki- kapcsolódást, hogy felajz egyben a bekapcsolódásra, már csupán azzal is, hogy fölfedi, szemünk elé tárja az emberi, a társadalmi valóságnak más úton alig megközelíthető, rejtett lényegét Akinek természetében a keresés, aki nem elégszik meg folyton a szellemi inség- konyhának ugyanazzal a típusmenüjével — előbb-utóbb eljut ehhez az irodalomhoz is. fPataky, s ^Dezső: Belépett a fülkébe, amelyikben nem égett lámpa. A sarokban az ablak mellett ült valaki, a kintről beszűrődő világosságnál könnyen felmérhette, hogy hosszú hajú fiatal nő és kimondottan szép arcú. A fülkében meleg volt csodálkozott, hogy az mégis kabátjába burkolózva üldögélt Udvariasan köszönt, elnézést kért a zavarkodásért s bár nyilvánvalóan tudta a választ megkérdezte, van-e szabad hely. Le sem vethette nagykabátját, jött a kalauz, felkattintotta a lámpa kapcsolóját, s a jegvet kérte. A lámpa a kalauz távozása után már égve maradt — Nagy itt a hőség, miért ül Í3v kabátban — kezdte a ' • 'ést. — A következő állomáson KASSAI FERENC: Stettner Béla: 1919 március (monotypia) Jíláreiiu Tüskés bokrok közt rejtezik, arcát az ég a fénybe mártja, máshoz lesz így hasonló — beöltözik a fák lombjába. Tavasz terepszíne, ágak rozsdája és védetlensége! Levéllel álcázza magát a bimbó; s rásimul az égre. A gének őrzik a tavaszt, az ember elhever fű-élen, szerelemhez, fronthoz hasonlít a táj a holdsugár test-színében. leszállók — mondta a fiatal nő. s magyarázatként még hozzátette: — különben is szeretem a meleget Meleg, kellemes hangja volt kissé ferde metszésű szeme. Szája körül enyhe, szomorkás vonások bujkáltak. A többi kérdés már önként kínálkozott: honnét utazóik? Hová valósi? Mi a foglalkozása? Semmi bizalmaskodás nem volt a kérdésekben, s ezért közvetlen és őszinte volt a válasz Is Ismerősöknél járt a közeli faluban, kézzel-lábbal marasztalták, azért maradt Ilyen későre: egyedül él a városban, az egyik általános iskolában tanít irodalmat és történelmet. A vonat lankás vidéken, ölelkező dombok közt szaladt kerekei feleseltek a síntoldásokkal. A kivilágított ablakok fényszőnyeget dobtak az elrohanó szikrákra, s a töltés menti szétszórt magányos bokrokra. — Ne haragudjon. azt mondta: egyedül? — Azt akarja mondani, hogy rossz így? Nézze, én magamat nem tartam értékesebbnek a világnál, s így nem is magamat. hanem a világot tanulmányozom. És higgye el, ha unalmasan hangzik is: szeretem a munkámat és a hiányzókért ez mindennel pótol. — Kell más is az embernek... — Tudom. Szórakozás, szerelem Erre gondol? — Pontosan erre. Nem akarok süket bókokat mondani. de maga fiatal és szép is. — Külsőség. — Fura dolog. alig A-áia zunk együtt. A szép semmit se ér ha üres. az éhes ember felkel mellőle. Látja, én maga mellé leültem és nem állnék feL ha ... — Gyakran járok moziba. Az olcsó filmeket nem szeretem. — Minek beszél így? Magában enélkül is van valami különös. Igazán nem akartam olcsóságokkal sérteni. Olykor a természetességről hiszi azt az ember, hogy olcsóság. Zaj hallatszott a folyosóról. A szomszéd fülkéből mehetett ld egy asszony, három- négy éves kislányával, s visz- szajövet eltévesztették az ajtót hozzájuk nyitottak be. A kislány az ablakhoz szaladt anyja mindjárt észrevette tévedését, elnézést kért A fiatal nő megsimogatta jobbjával a szöszd lánykafejet Amikor kimentek, az ablak felé fordult, kibámult a gyászoló éjszakába. A kerekek egyre feleseltek a sínekkel. A vonat száguldott a a tények. a városka Lámpáinak hunyorgó villanyszemei felcsillantak az ablakban. A fiatal nő megmozdult leszálláshoz készülődött. — Segítek — állt fel helyéről sietve a férfi s a nő kabátja után nyúlt A kabát szétnyílt. ■ a férfi a mozdulatba beledermedt. Fél karja volt. A bal élettelenül csöngött alá. — Meglepődött ugye? Ha tudja, nem dicsért volna annyira a szépségemért Máskor legyen a vallomásokkal óvatosabb. A férfi sokáig nem szólt, A műkezet a kabátujjba illesztette. s a kabátujjat ráhúzta. Levette a nő bőröndjét is. — Gyermekkori baleset Látogatóban jártam falusi ismerősöknél A csűrben látszottunk a szecskavágóval, aztán a kukoricaszárra] az én kezem is az etető fogaskerekei közé került A férfi ld kísérte a folyosóra néztek ki az ablakon 8 csak álltak szótlanul egymás mellett — Maga akkor is szép. Teiles értékű — nyúlt ki érte a férfi. A nő szembefordult a férfival. de merev maradt. — Ismerem az irgalmas szamaritánus meséjét — mondta. Meg sem várta, hogy a férfi segítsen, bőröndjéért nyúlt és lelépett a vonatról A férfi mozdulatlanul nézte* amint könnyedén átvágott • peronon. — A nevét, a címét — itt- tott utána. — Éva tanító néni. ennyi elég — szólt vissza tekintetében a mosolynak árnyalatnyi szikrája villant és eltűni a forgatagban A vonat mellett indítóiá» pák fényjelei köröztek. uta- — Maga sír — döbbent tányér meg a férfi.
