Heves Megyei Népújság, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-11 / 35. szám
Az aktív néző színháza A színpadnak tehát nem szabad nézőjét az illúzió-világba átvarázsolnia, hanem ébren kell tartania benne az igazi valóság tuda- 't. hogy megértse és megbírálja azt, amit a színpad elébe tár. Mindezt természetesen nemcsak a különlegességgel vagy a hagyományokkal való szakítás kedvéért, hanem a néző hatásos társadalmi tettre serkentése érdekében. A drámai színház érzelmileg foglalkoztat, felkorbácsol, illúziókba ringat és kielégít: megrázva és megtisztulva vagy felüdülve és megköny- nyebbülve lépünk ki belőle, mint üdítő, langyos fürdőből, hogy azután visszatérjünk a hétköznapok porák A ki Bredhtben csak a költőt, a drámaírót akarja észrevenni, éppen úgy félreérti, mint aki benne csak a szellemes színpadi mestert látja meg, vagy éppen csak a marxista eszmék „propagótorát”. Brecht nemcsak kiváló drámaíró volt, aki mellékesen rendezéssel is foglalkozott, vagy fordítva: nemcsak mester- rendező és színháztervező, aki műsort is írt a saját színpada számáról, nemcsak nagyszabású drámaíró és színpad- művész. aki világnézetének a marxizmust választotta, hanem páratlan művészegyéniség. Élete céljának a szocialista színházművészet megteremtését tekintette. Ebbe a célba a dráma, a színpad és a világnézet egyaránt beletartozik: a célkitűzés sérelme nélkül egyiket sem lehet a másiktól különválasztani, A Koldusoperában teljesedett ki Brecht „didaktikus” színháza, amelynek lényege a közönség intellektuális meggyőzése, legfőbb tárgya a társadalomelemzés. Brecht meg akarta győzni nézőjét arról. milyen a helyes társadalmi berendezkedés: tehát megmutatta a kapitalista rendszer hibáil embertelen vonásait. A didaktikus színpad csupán az észre számított: Brecht a közönség elé tárta társadalomelemző paraboláit, ítéletét kérte — azaz bizonyos hideg, kritikai távolságból mérte le az állapotokat és folyamatokat. A „hideg” és „kritikai” távolság — ez a lényege Brecht epikus színházánaü, nem pedig az, hogy epikus elemek kerülnek a drámaiak közé. hogy a pusztán megjelenítő drámai ság helyét epikusság, az elbeszélés veszi át. De még csak nem is abban rejlik Brecht epikus színházának lényege, hogy lazán összefüggő jelenetsorrá oldja föl a szervezett drámát. Az ő epikus színpada kritikus, a cselekményektől — a bemutatott eseményektől — b zonyos távolságban maradó, a látottakhoz és hallottakhoz nem érzelmi beleéléssel és feloldással, hanem intellektuális hidegséggel közeledő nézőt kJ- vánt, „cigarettázó nézőt” Olyat,, aki nem felejtkezik el arról, hogy amit lát. az nem valóság. hanem . színház”, aki nem felejti el önmagát, s a műről amelv leköti, ál'andó- an tudja, hogy az nem magé az élet. csak annak ábrázolata. ba. Brecht epikus színháza azt tűzte ki célul, hogy meggyőzze és ezáltal aktivizálja a nézőt tehát politikus színház, marxista művészet amely elő társadalmi gyakorlatot teremt L ogikusan következik ebből: Brechtnek olyan eszközöket kellett alkalmaznia, amelyek megakadályozzák a nézőt abban, hogy elfelejtkezzék a színpadi illúzió kedvéért önmagától és a valóságtól. Ezért idegen Brechttől mindenfajta szó varázs, mámor és révület — helyettük művészi fő eszközei az irónia, a szatíra, a groteszk humor. Ezeken kívül a néző eszméltetését szolgálják az úgynevezett elidegenítő hatások, olyan eszközök, amelyek megakadályozzák, hogy a színpadi illúzió győzzön a tudatos valóság fölött Erre való a színpad és a díszlet számos fogása, táblák, felíratok, világítási effektusok, a meztelenre vetkőztetek színpadi világ, ezt szolgálták a „scng”-ok és a színészi játék. Maguk a darabszövegek nem sokat árul- nak el az elidegenítés technikájából. Brecht igazi drámaíró volt színpadra írt; igazi komédiás volt, s a szöveget teljes mivoltában a színpadon bontakoztatja ki. Szövege csak a színpad és a színészi játék sajátos brechti eszközeinek összeha tájában érvényesült A „song”, a beiktatott ének, megszakítja a darabot, önálló funkcióval bír: dráma a drámában, azaz eszmélte tő, tudatosító, magától a darabtól elidegenítő hatású. A „song-énekes” — míg énekel — nem a dráma szereplő személye csupán, hanem a darabíró bizalmasa: beavatott. Leginkább a vásári énekes hangján dalol rigmusai a vásári ének hangulatát Idézik. A „song” valamely tételt bizonyít, erkölcsi tanulságot summáz, s hozzásegít, hogy az utána folytatódó cselekményt a néző kellően eltávolodva, az előírt bíráló távolságiból nézze. Amikor Hitler vette ét az uralmat Németországban, Brechtnek menekülnie kellett Megkezdődött másfél évtizedes emigrációja, honta70 éve, 1898. február j 10-én született \ Bertold Brecht, a kiváló német drámaíró és rendezd, \ lan bújdosása Európa és Amerika különböző országaiban. Az emigráció, művészi pályáján, újabb emelkedést jelentett. A fasizmus elleni világharc, a népfrontpolitika, kiszélesítette Brecht művészi akaratának körét: tárgyai közé vonta most a jelen minden problémáját, központban az antifasiszta, később a há- borúellenes küzdelemmel. A nemzetközi antifasiszta összefogással való együttműködése Brechtet művészileg hagyományosabb módszerekhez közelítette, dialektikus szemlélete azonban nem változott. Az emigrációban születtek Brecht világszerte ismert nagy sikerű művei, a Kurázsi marna, a Galilei élete, a Cárrá asszony puskái, az Állítsátok meg Arturó UK. a Kaukázusi krétakör. Életműve elevenen hat, darabjait világszerte játsszák, nemzetközi kultúresemény- nek számít a Berliner Ensemble egy-egy Brecht-bemu- tatója. S aját rendeltetésének és saját példájának mondana ellent, ha a történelem és az ember állandó változtatásra építő, a mindent összefüggéseiben megragadó dialektikus színház, melyet Brecht teremtett, valaha is megakadályozná a továbbhaladást De alkotójánának helyét a változó történelemben csak akkor határozhatjuk meg helyesen, ha ott jelöljük ki, ahová világnézeténél, kérlelhetetlen valóságábrázoló szándékánál és erejénél fogva tartozik: a szocialista realizmus mesterei között, *5! M A- R * 'UHAVÓ múir Sose hittem, hogy megérem ezt a napot Hogy egyszer ilyen boldog leszek. Persze, régen, valamikor fiatalkoromban a boldogságot másféleképpen képzeltem. Vagyis... nem tudtam, hogy boldogság többféle van. Hogy az életkorral, az idővel, meg amit a kor és az idő cselekszik az emberrel, változik a boldogság fajtája is. Az ember fiatalon azt hiszi, hogy a vőlegénnyel meg a házassággal megkapta a legnagyobb, az igazi, az örökös boldogságot, a tökéleteset. ami utolsó napjáig megmarad. Nem tudja. hogv az még milyen mesz- sze van! Mennyit kell még azért fáradozni meg szenvedni. De lám. milyen hálátlan vagyok. A főorvos úrral kellene beszélni. aki avval a könnyű, finom ujjaival megszabadított a kínjaimtól Azt mondta nekem tíz nappal ezelőtt, amikor megvizsgált: „Lányom — pedig öt-hat évvel fiatalabb nálam és én huszonnyolc esztendeje mentem férjhez — lányom, nagy kár, hogv nem elébb jött el hozzám. De nincs semmi bal jobb későn, mint soha. Táncolni fog még maga. úgy rendbe hozom.” Teljesítette is. amit ígért. Ha nem is táncolok. de könnyen iárok. nem kell minden izmomat megérő! :etni. nem sajog a derekán nem gyűlik minduntalan könny a szemembe. Persze. a könny nem csak attól volt... Ki udná megmondani melyik rosszabb, a testi vagy a lelki szenvedés? Mégis a lelki a nehezebb, mert annak nincs szünete ... Eleinte, vagy tíz-tizenkét esztendeig azt hittem, azért van ez így. mert Józsi folyton. becsap. ígéri, nem iszik többel nem tör-zúz, nem go- rombáskodik. olyan lesz. mint az első két hónapban. Mert addig, nyolc hétig igazán olyan volt. hogy jobbat nem is kívánhattam. Azután ez a hitem valahogy eloszlott. Nem ő járatta velem a bolondját, hanem én csaptam be magam. Ügy lehetett az, én akar- hinni neki mindenáron. Talán azért, mert mindenki ragaszkodik valami jóhoz, amit, ha maga körül nem lel. hát csak úgy .. elképzeli. Hát én is csak képzelődtem. Egészen addig voltam így. míg egy napon, ahogy tolom az orsókkal rakott kiskocsit a a gépekhez, eszembe nem jut hogy ... Vagyis akkor is vele foglalatoskodtam gondolatban, mert féltem hazamenni. Tudtam. fizetést kapott, iszik, iön a sok undokság. Akkor iutott eszembe emlékszem, a kiskocsival meg is álltam esv pillanatra, hogy nem ő csan be engem én áltatom az ő változásával magamat Hiszen a bőréből senki nem bújhat ki. fin még arról se tudtam leszokni, hogyha nyugodtan vagyok, ne rágjam a szájam szélét. Hát ő hogyan változhatna más emberré abban a nagy szenvedélyében, az ital iránt? Hogy ez eszembe jutott. egyszerre valami hidegség támadt körülöttem. Akkor mintha ő valahová lezuhant volna, szinte hallottam, hogy mégpattan, elhasad köztünk valami. Azután sose kértem többet, hogy változzon meg. Addig sírtam, kiabáltam, ha ittasan odacsapta a szép virágos bögréimet a konyha kövéhez, meg ki rángatta a ruháimat a szekrényből és a vasalt fehérneműt belevágta a szemetesvödörbe. De aztán megkeményítettem az arcomat. nem mutattam, hogy zakatol a szívem és reszket m;nden belsőrészem. Előtte nem sírtam többet, még mérgemben sem. Mért akart nékem fájdalmat okozni, ki tudja? De ez az akarat dolgozott benne szüntelenül. Ha egy kis pihenő időm akadt és lerúgjam a cipőmet, nem engedte. hogy ledőllek néhánv percre, megfenyegetett és mindjárt zavart ide-oda. mindig a szolgálatára kellett ál- lani. Olykor ha átmentem a szomszédasszonyhoz. hiszen jólesett esv k’« ímuas'zkodás tüstént hazacíbált Leülni előtte? A3?, oem lehetett. GEORGI.I TRIFONOV: Sorok a háborúból i. A tűzben csak a kő maradt meg Rom füstölgőit és hamu szállt. Felperzselt utakon vonultunk, már nem is félve a halált. Mentünk, ösvényén a halálnak, arcunk redőink fájdalom, a szemekben iszonyú mélység, s egy kor terhe a vállakon IL Halálmezőn, aknamezőn, ahol utak futnak tova, kígyóznak hosszú vezetékek, és mellettük egy katona. Fekszik, a talajhoz simulva, araszonként kúszik tovább, összekötni tépett házalt... S ha eltépik az ő fonalát...? Fordította; Antalfy István SERFOZO SIMON: Lövöldöznek vissza Sár hajlik, -nyárt villámok iekaszáltan rozsdásodnak moccanatlan boglyákban, döngő bádoghordó: szél gurul, a sasfészek ablaka bezúzva, a kályha belőle elrabolva, vadászok jönnek, lánctalpas lábbal fegyveresen, Izgulok a vadnyitokért, robognak szélsebesen, lövöldöznek viasza: hátulsó lábukkal sárból rúgnak hatalmas vasgolyókat VARGA ZOLTÁN: SONG Az ég kék sivatagján jöttem. Küszöbötökre tettek a szelek, valaki azt mondta egyszer, hogy énekelhetek. Elhittem, S fanatikus hittel azóta is csak várok, várok, hogy egyszer majd leültök mellém s elénekelhetem a világot. Csák menni, mozogni, dolgozni, vagy állami a széke mellett. amíg beszél eszik, vetkőzik. Pedig, hogy fájt a lábam! Mindegyiken két-két óriási tyúkszem. Járás közben mintha éles késekbe léptem volna. Hát így van evvel a legtöbb asszony, így voltam süldőkoromtól én is. Hidegben meleget éreztem, kiütött rajtam a verejték, melegben hideg futkosott a hátamon. Derékig fájtak az izmaim az erőltetéstől. Hacsak leheteti kihúztam a lábam fejét a cipőből. Sok asszonyról tudok, akiben a testi, meg a lelki fájás így összekeveredik De csak a lelkiről beszélnek. „Nem lehet komoly a boldogtalansága annak, aki közben a tyúkszemét fájlalja". Ahogyan múlt az idő, megint valami változás történt. Ismét olyan hirtelen vettem észre, mintha valaki meglökött volna, hogy figyelmeztessen. Akkoriban, már nem kellett félni tőle. Nem ordított nem kergetett. Az az érthetetlen akarata maradt csak meg benne, hogy kárt tegyen nekem. A tiszta, vasalt ruhát bemocskolta, a virágcserepeimet földhöz verte, a vasárnapi ruhámat az ágy alá hajította. Különben csak az volt a fontos, hogy elébe tegyék az ételt, megbontsák az ágyát segítsék lehúzni a ruháját. De hosy mindezt én tettem, hogv én szolgáltam ki. már nem vette észbe. Akkor megértettem: ahogy változik és sűrűsödik a szenvedés. az ember egyre jobban kiismeri magát benne. Megértettem^ hogy amíg hajszolt. addig még érzett irántam valamit. De hogy auy- nvira belémerült az ivásha. már csak géo lett. felkelt, elment az építkezésre, evett, ivót*. rn^^át. lefeküdt. Géppé lett és azzá tett volna ensem is. Az eleven szenvedést elviseltem —. de ez ellen minden ízem tiltakozott. Hogyha szólt sem hozzám szóll csak valakihez, aki ott motoz mellette — ezt nem tudtam elviselni. Addig, ha a válást emlegettem, rámemelte az öklél egyszer még a kenyérvágó kést is. Most. hogy megint előhoztam, szó nélkül beléegyezett. Valami nő akaszkodott rá az építkezésen. egy özvegy, mindegy volt már néki, M főz rá. így azután huszonnyolc esztendei házasság után megleli a válás. Csendben. mint ahogy két levél leszállong a fáról. Háromszor kellett a bíróságra menni, harmadiz- ben már mint elvált mentem haza. Kinyitottam a kulcsommal az ajtót — akkor éreztem életemben első ízben, mit jelent az egyedüllét, meg a csend. Az a jó, igazi csendesség. amiben sokáig el lehet üldögélni. így. pihenés közben határoztam el. hogy leoperáltatom a két lábamról a tyúkszemeket Első, magammal törődő gondolatom volt ez. Tudtam ha pihenni kell, nem zavar fel a fektémből senki. — Lányom, hogy tudott ezekkel a gumókkal járni? Hogy tudta felhúzni a cipőjét? — kérdezte a vizsgálaton a főorvos. Én csak mosolyogtam és magamban adtam meg a feleletet: mert kellett... Ma jöttem haza a kórházból. Igaz. posztópapucsban, de gyalog. Az a kis fájás, ami a gyógyulással jár, nekem már semmiség. Ügy lá:szik, némely embernek olyan a sorsa, hogy először annak örül. amit kap: a szerelemnek, esküvőnek, tintán elhitt fogadkozásnak. Az. után meg annak, mi sorjában lefoszlik róla. Megszabadultam az uramtól, nincs kitől félni többet. Leooeráltáfc a tyúkszemet az ujjaimről a fo1v+rvr»rv<[ u-*\ser- ves fájdalom. Nem gyötör se az egy'k. se a másik. Egyedül ülök a konvh-iban muzsikál a rádu a lábam a .ió meleg vízben, mert naponta áztat' ni kell. „,