Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
Két évforduló Emlékezés Bálint Györgyre BÁLINT GYÖRGYRE emlékezünk, a „nagy toronyőrre”, aki huszonöt esztendővel ezelőtt halt meg. Hég gyerekember volt úgyszólván, amikor a magyar fehér terror borzalmával éledező, izmosodó humanizmusát állította szembe- Életútját, nagyszerű cselekedeteit az általános emberszeretet következetes érvényesítése vezette ahhoz a felismeréshez, hogy a marxizmus nélkül nem lehet maradéktalan teljességű humanista, őszintén kereste az igazságot egy olyan korban, amikor ez halálos véteknek számított. Fegyvere a szó volt. a kritika, a publicisztika, az elemző tanulmány s minden újságműfaj, amelyet nagy céljainak szolgálatába állított. De bármit írt — bírálatot* szatírát, lírai vallomást, tudósítást, beszámolót — minden művét a nemesveretű irodalom szintjére emelte, a gondolatok rendkívüli tisztaságával, mind teljesebbé váló világnézeti biztonsággal- Életművének egyik szintézise époen az lett, hogy egyénisége értékeit egységbe tudta forrasztani a marxista világnézettel. Mint publicista szépprózai hőfokon társadalmi tanulságokat általánosított. Mint szatirikus fölébe emelkedett sok nagynevű elődjének azzal, hogy nem személyekre élezte ki mondanivalóját, hanem a kapitalizmus alapjait támadta. „Nem hiszek abban, hogy élesen elhatárolható a magánember és a sokaság sorsa” — mondotta. így érthető meg alkotó küzdelmének lényege: a valóságot. a tényeket azért kereste, hogy kifejthesse belőlük az életigazságokat s megjelölhesse az irányt » botorkáló embernek. Természetes tehát, hogy az elem- bertelenítő fasizmus ellen vonult fel mindenekelőtt teljes vértezel ben. Nem véletlen, hogy az igazságra szomjazó ember szeme felcsillant, amikor a Pesti Napló, a Gondolat, az Üjság, a Népszava, a Magyar Csillag oldalain találkozott a nevévelA TÖMEGNEK ÍRT tehát, Azoknak, akik „szüntelenül újjáteremtik az életet, a múltból szakadatlanul alakítják a jövőt”. És egyértelműen kimondta: „Csak a tömeg közelsége tud nekem meleget adni, csak akkor tudom törekvéseimet igaznak, becsületesnek, ha úgy érzem, azonos a tömegével. •És ő, aki oly nagy sikerrel védte József Attila és Radnóti Miklós költészetét, meg tudta látni a fegyvertársakat a polgári kombattánsokban is — s igazi népfront szellemben kereste bennük a szövetségest Mint irodalmi kritikus olyan sorokat írt le, amelyeknek érvényessége vitathatatlan: „Az igazi művész áttöri a hazugságfelületet és napvilágra akarja hozni a nagy titkot, a valóságot... A művészet a bátrak mestersége és a bátrakhoz szól. •.” És ehhez a gondolatkörhöz tartozik a kor emberét mozgósítani akaró számos vallomása is. ___ ÉLE TMŰVE e gondolatok érvényesítésének útján vált teljessé. A fasiszta rendszer üldözte és bebörtönözte- Hónapokig rabságban tartották, maid Ukrajnába vezényelték, a haláltáborok egyikébe. Ott is halt meg 25 esztendeje. Életével és halálával egyaránt hittet tett eszmélnek tisztasága és igaza mellett. F. M. A Patyomkin alkotója Einsenstein születésének 70. évfordulójára KORUNK EMBERE, aki szereti a filmet, ha meghallja Szergej Mihajlovics Eisenstein nevét, a Patyomkin páncélos című feledhetetlen alkotásra gondol. Ez a szovjet film valóban mesteri alkotás és a legkiválóbbak közé tartozik a műfaj klasszikus remekei között. Minden egyes felújítása meggyőző bizonyítéka e ténynek, s a művet a változó nemzedékek egyaránt szivükbe fogadják. A Patyomkin páncélos, a Sztrájk, az Október, a Régi és az új, a Jégmezők lovagja és a Rettegetett Iván nemcsak érthetővé teszi a sikert, hanem magyarázza is De más oldalról, más hőfokon hirdetik tehetségét be nem fejezett filmjei is melyeknek egy részét az Egyesült Államokban. illetve Mexikóban szándékozott forgatni. Eisenstein 1929-ben Amerikában akarta megfilmesíteni az Amerikai tragédiát. Forgatókönyvét azonban elvetették. Mexikóban sem érte el a célját. Mielőtt a Thunder Over Mexico-t- befejezhette volna — kiutasították. Pedig ezt a' művét az elkészült részek alapján John Griesson amerikai filmkritikus igen nagyra értékelte. A PATYOMKIN megalkotója nem vihette vászonra Dreiser világhirű regényét, az Amerikai tragédiát és Mexikóban nem fejezhette be a Thunder Over Mexico-t (Vihar Mexikó felett). Ez «többinek monumentalitását jól érzékelteti a belőle készült összeállítás, amely az Egy évezred Mexikóban címet kapta. Eisenstein művészi pályafutása 1921-ben kezdődött, szovjet munkásszínpadon, a proletkult időszakában. Az 1925-ben bemutatott Patyomkin nemcsak a szovjet emberek millióit rázta meg, hanem világszerte mindenütt felfigyeltek rá szakemberek és nézők egyaránt. Ettől kezdve Eisenstein — Dániel Talbot amerikai filmszakíró szerint — olyan nagyságok első sorában szerepel, mint René Clair,, Cecil B. de Mill, D. W. Griffith. Fritz Lang, Pudovkin, Lubitsch, F. W. Mumau. Jean Renoir, Mac Sennett. A film nemzetközi évkönyvei Eisensteint a filmművészet nagy alakjának mondják, tanítónak, írónak, elragadó újítónak, akinek alkotásai immár klasszikus értékek. Az emberi szenvedélyek és a tömegindulatok reális, újszerű, a részletekben a nagy egész igazságát felmutatni képes ábrázoló módja aratott fényes diadalt. Ez a művészet a maga elemi erejű humanizmusával, szenvedélyes igazságkerasésével, egyértelmű ítéletmondásával — milliók tanítója lett EISENSTEIN szovjet alkotó volt, de művészetének általános emberi tartalma révén minden tisztességes emberré a földön. M egmutatta a könyveit, hogy higgyem el, amit mond. — Ez már a második évem — magyarázta. — Négyéves a technikum. Hatvankét éves vagyok. Hála istennek, bírom erővel. A fejem is jól fog. Fiatal koromban szerettem volna tanulni, de nem volt rá módunk. Pedig igen jó eszű gyerek voltam. Az esperes úr rábeszélte az apámat, hogy hadd járjam kí legalább a hat osztályt. Tiszta kitűnő bizonyítványt kaptam, de azért csak paraszt lettem, végigkinlódtam az évtizedeket, s lám, most öreg fejjel megint iskolába járok. Amikor a tsz-ben szóltam, hogy én is jelentkezem, nevettek. Minek az nekem!? Erre megkérdeztem tőlük, hogy tán’ az öreg ember már nem tanulhat? Micsoda dolog az? — Hát tanulni épipen tanulhat — mondta az elnök —, de minek? — Az már az én dolgom! Három, nálam fiatalabb tsz-taggal kezdtük el a tanulást, de kettő már lemaradt. Hiábavaló vesződ- ségnek tartják. Hát én nem tartom annak. Jóízűen beszélt, frissen, nem látszott rajta a kor. Benn ültünk a konyhájukban, az asztalnál. 0 a fal mellett, erős termetén gom- bolatlan báránybőr bekecs; arca simára borotvált, dús bajusza gondozott. A sarokba állított dikón a felesége varrogatott. Néha ránk tekintett, szótlanul. Sovány derekát megvastagította a sók szoknya; arcát elfödte a sötét fejkendő. Színes rongyszőnyegek takarták a falat A dikó felett feszület függött — Nézze — mondta az öregember —, én nem kocsmá- zom, nem duhajkodom. Legény koromban nem vetettem meg a jó mulatságot, da soha nem részeged*em 1e állati módon. Mások kártyáznak, pálinkáznak. nekem ez a szórakozásom... Felemelte az egyik könyvet, a borítólap gyűrött csücskét simogatta. — Sok szép dolog van ezekben a könyvekben. A vegytan kicsit nehezen megy. de ha az ember odafigyel, az sem olyan ördöngős. Minden tudományt meg lehet érteni, ha van hozzá türelmünk. Hatvankét éves vagyok, de igen sok örömöt találók a tanulásban. Ezt elhiheti. Nem akarok ebből már semmi különös hasznot. El sem SZAKONYI KAROLY: As öregember kellene végeznem, magam vállaltam. Minek nekem a diploma? Nem gondolok az érvényesülésre. Paraszt voltam én mindig, műveltem a földet, neveltem az állatokat, jó lesz hátralevő időmre is ez a sors. De, tudja, jobban ízlik nekem a tanulás minden másnál Kérdezték is a társaim — mert az állattenyésztési brigádban dolgozom —, hogy mire való ez az iskola? Én aztán megmagyaráztam. Ahogy kinyitom a könyvet az év elején, s ahogy haladok benne, hát olyan az, mint amikor a világtalan látni kezd valami csodától, vagy a siket hallani Az ember ráeszmél, hogy mi hogyan van, mitől, s miből? Rendbe-sorba rakta a könyveit a konyhaablak mélyébe. — Mindig is olvastam én. Sokat. Nézze — ez Petőfitől Az apostol Itt a jelző, hogy hol tartok. Móriczot is szeretem, Tömörkényt, Gárdonyit... Amihez hozzáférek, s komoly dolog, azt mind átböngészem. Az asszony szid érte. hogy rontom a szemem, de a fene bánja! ö meg az imakönyvét bújja. Neki a templom a minden, nekem a tanulás. Nem baj az. Meghagyom a hitében, ő úgy boldog, én így. Nincs köztünk rossz szó soha. Veszekedéssel nem lehet élni. Sötét kendős fejét lassan elemelte az asszony. Találkozott a tekintetük. Az öregember mosolygott; gyermeki kék szemét rám vetette, bólogatott. H át, bizony, elszaladt az idő... Hatvanon fölül vagyok, de nem törődöm vele. Élni kell szépen, csinálni a jóravaló dolgokat. Járt maga a kocsmánkban? Látta ugye, ott tétlenkednek sokan, bagóznak, isszák azt a rossz lőrét, összevesznek, el tompítják az agyukat... Az itallal akarnak segíteni magukon. Mire jó az? Ezt kérdem sokszor tőlük. Ök meg azt felelik, hogy amit én csinálok, bolondság Látja, egyikünk sem érti a másikát, ez már így szokott lenni. (A szerző Porcelánbaba című, legutóbb megjelent kötetéből.) CSANADY JÁNOS: Tátrai éj Tátra-aljai ős fenyők, bozontos, gyantaszagú had roppant, csillagos ég alatt *— medveerejű szálfák rázkódnak meg az éjben,' Karjukkal felfogják puhán a hópehely-angyalokat; tűleveleik hullanak, mint konfetti népünnepélyen. Megharsannak a zord hegyoldalak: fehér szikla-gyertyák kigyúlnak, kántálnak a Három-királyok, vígan didergő gyerekek A házalnak papír-betlehemmel. Éjfelen felzúg Bach miséje, és tisztán, ünnepélyesen jámak-kelnek a hóesésben: medveerejű ősfenyők, bozontos, gyantaszagú had tűlevél-szőnyegén a népek — mi kiterittetett ez éjen völgyön és meredélyen, hogy fel ne sértsék békés lábukatI SERF0ZO SIMON: NAGYAPÁM Élt, s már többet nem él, hangja is a hold mögé elhaladt. Mese, hogy a földben van, csak a ruhája, a kalap. Megette magát, lábánál kezdte, végül összetalálkozott a semmivel. Mindenét lenyelte. Vagy az idő volt! Ki tudja, de nem is kell. FORGÁCS KAROLY: Vissxanésni r~ Ostobaság, de mintha Szükséges lenné visszanézni Az úton szétszórt napjainkra. Tapasztalt fővel újra mérni: Vajon úgy tennénk-e, vagy más Lenne a döntés? Egy tenyérnyi Gazdaságban is kell számadás Hisz holnap is élni akkor ér csak Valamit, ha jobb és több a mi* TOIVO LYY: A sötéthajű nőhöz Az út, ha rálépsz, átforrósodik, s ha éjjel egydül maradsz velem s ruhád lehull, szikrát vet a selyem: kék lángok, sercenők, villannak itt. Amihez érsz, árammal megtelik, így feszül a Tejút fényöve fenn. A teremtő tűz hússá lett — lesem: hogy zúgnak élő vér-forrásaid. A természet titkos erői benned testet öltöttek g új csodát teremnek: virágait az izzó ős-elemnek, öled, szíved, a mindenség-kohó lángját őrzi: sugárként lobbanó szépségedtől ragyog a földgolyó. Tolvo Lyy neves finn küldő, Madách Az ember tragédiája mesteri fordítója. Képes Géza fordítása István esténként elnehezülten ült az ágyán, lábát a mélybe lógatta; emeletes ágyrendszer volt ez Ilyenkor, mint a makacs horgász, mindig kifogott egy képet, jelenetet. Marika éppen olyan barna mint ő, éppen olyan életrevalóan jókedvű, s a szeme nagy, csendes tükör, még a vibráló dolgok is megtalálják a nyugalmat benne. Sokan kérdezték, nem is tréfából: Nem ikertestvérek maguk? Nem, hangzott a válasz, mi férj és feleség vagyunk. „Dehát akkor hogy tehetted? És miért?” — ezt kérdezte tőle gondolatban. Tenyerében érezte sima duzzadt mellét. Ez a test titkos vegyészet«. Katonaéveit szolgálta, váratlanul jött eltávozásra, jutalomból, akkor érte tetten. És a konyhában az anyós, a szevirradó éjjel másod-harmadmagával aludt csak a nagy teremben. — Te pajtás — szólította meg egy csupa lécből összetákolt fiatalember, akit maguk között „Kerítő”-nek neveztek — neked nő kell, jutna is, csak még nem vagy itt járatos. Én, példának okáért, rengeteg nőt ismerek, mindenfélét. Kövéreket, akiken nincsen kezdet meg vég és soványakat, akik olyanok a kezedben, hogy soha abba nem hagynák. Milyet adjak neked? — Semmilyet. A hosszú, foltosán szeplő® fiatalember ebből többféle következetetést vont le: „Ez az ember nem mer a másik szemébe nézni... Ez az ember betegesen gonosz .. Azonkívül, tudja, ez az ember most szabadult a sitről, vér szárad a kezén...” István ezután is szótlanul ült az asztalnál és újságot olvasott; amikor a kultúros- nő megkérte a jelenlevőket, ne széledjenek el, mert amint meghirdették, azonnal itt lesz az írónő, aki irodalomról beszél majd nekik, másrészt VVSW,WVVSftr^«VVVWVSéWVVVWVVS^W'^VN,,«VWWrrfVVVVVWV'^VWV5^VVVWtfVVVWVVVWWWVtfV lehet kérdezni is jij Matrac és mennyezet között írta: Vészi Endre líd özvegy, aki nagy, kövér túrós buktáikat sütött mindig legkedvesebb vejének. Gyilkolni akart, de nem sikerült, a másik volt erősebb Lógatta a lábát. A katonaságtól, de még saját nagycsa- ládú gyerekkorából otthonos volt ez a zajközösség, mégis egyedül érezte magát. A közeli italbolt, a „Lordok Háza” sem vonzotta, csak kívülről nézett lefelé, a zöldes barna arcokat nézte, amelyek ott úsztak az ázalagos füstben. Leginkább ezeknek az arcoknak örömielen elszigeteltsége tűnt a szemébe Külön-külön arcok ezek. egyik nem válaszol a másiknak. A jókedvű, minden kiterjedésében keményen gömbölyű kuitúros-asszony gyakran faggatta: szereti-e a szavalást, éneket, színjátszást — mihez érez vonzalmat? Semmihez. A vidékiek, s az itt lakók nagy része vidéki volt, hetenként, kéthetenként hazamentek a családhoz, hogy aztán tele hideg élelemmel, lebbencstésztával, valódi dimyhaszaggal, jöjjenek vissza. Megtörtént, hogy szombatiéi vasárnapra István nem örült ennek, már vágvott emeletes ágyára, hogy végre magára maradjon, matrac és mennyezet között Az írónő valamivel nyolc után érkezett — későre tették a kezdést, mert az emberek sokáig dolgoznak és még a vacsorájukat is maguk szeretik megfőzni. Alacsony, keskeny mellű nő volt. haját lappadt kontyba fogta össze. Azonnal a vizeskancsó raögé ült, a pirosán erezett szemhéjait gyakran lebocsátva arról kezdett beszélni, hogy őt alkotói munkájában az erkölcs meg a fiatalság, férfi-nő kapcsolatai izgatják. „Azt mondják, kissé konzervatív vagvok — hangja cémavékony lett és aprókat nevetett — pedig én nem vagyok ellene a nemek keveredésének — ismét aprókat nevetett, mintha eev láthatatlan uii csi'klandaná — egy időben azt is híresztelték rólam, hogy prűd vagyok ...” Előadás után jöttek volna a kérdések, de nem kérdezett senki. Az írónő keskeny arcán foltos pirosság ütött ki. — Akkor nekem volna néhány kérdésem — mondta. >
