Heves Megyei Népújság, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-20 / 16. szám
YftÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA fiS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIX. évfolyam, 16. szám ARA: 70 FILLÉR'' 1968. január 20., szombat bgy ssürke katap hever* •« Jübee ★ Mégsem lett király ★ Tsz>fiatalok parlamentje ★ Az előretolt helyőrség m 2 viilámcsatár ★ Meglátni es megenni . . • * , „EGY PERC IS ÉEET” Heves csata hazafiak és amerikai tengerészgyalogosok között Az FSA meggyorsította a dél-Yietnaml csapat szállításokat — Saigon a partizánok nagyszabású offen zfváj át ól tart 24 ata I a külpolitikában VILÁGSZERTE elégedetlenséget váltott Id a hír, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok beterjesztette a munkáját folytató genfi értekezlet elé a nukleáris fegyverek elterjedését megakadályozó szerződéstervezet teljes megegyező szövegét. Tavaly augusztusban már tanúi voltunk a két hasonló tervezet beterjesztésének, ám akkor nyitva maradt az ellenőrzés kérdése. A teljessé tett változatok éppen ebben lépnek előre, hónapok óta tartó nemzetközi vita után- A nem-atomhatalmak fejtettek ki különböző aggályokat, — elsősorban békés célú, de iparilag fontos atomkutatásaik érdekében. Természetes a bonni kormány is ílymódon vetette fel a kérdést, igyekezvén elleplezni valódi céljait, A bonni kifogások egyik kapaszkodója az ellenőrzés kérdése volt. Most a fanyalgó, a tervezetek „továbbra is ki nem elégítő” voltára panaszkodó bonni visszhang megmutatta, hogy Bonnt valójában az atomfegyver megszerzése érdekli, ebben látja magát akadályoztatva a szerződés által. JOHNSON amerikai elnök kongresszusi beszéde — mindenekelőtt a vietnami háborúra vonatkozó megállapításai — élénken foglalkoztatják a világsajtót. A belpolitikai részeket a kommentárok egybehangzóan az idei elnökválasztási évnek, a korteskedésnek megfelelően értékelik. s mindenki tisztán látja azok szavazatfogó, ígérgető jellegét. A Vietnamra vonatkozó elnöki állásfoglalás nagy csalódást váltott ki mindazokban, akik valamilyen változásban reménykedtek. Egyértelmű a vélemény, hogy Johnson megmerevítette az amerikai álláspontot, s eloszlatott minden reményt, hogy a VDK nagy visszhangot kiváltó javaslata pozitív választ kaphat Washingtontól. Azok a körök, és sajtószervek, amelyek az elmúlt néhány napban pozitív válaszra biztatták Washingtont, nem tudják eltitkolni csalódottságukat, s egyúttal aggodalmukat, hiszen Johnson beszéde a háború elmélyítésének programja, Még a francia jobboldali Figaro is úgy értékeli Johnson szavait, mint a „kompromisszum elvetésének” megfogalmazását- Ha ehhez hoozátesszük a háború kiterjesztésének előkészítéséről érkező vietnami híreket, Laosz és Kambodzsa változatlan fenyegetését, a cinikus reagálást a csütörtöki szovjet kormánynyilatkozatra — egyetérthetünk a világsajtó nagy részének aggodalmaival: Repülő csészealjak Teherán felett? A me&re parlamentjéből99 jelentjük : 152 milliós beruházás 1968-ban A szünetben a folyosón beszélget Biró József, Németh Tibor, dr. Hortobágyi István és Mázán Sándor. Megtartottak az új év első megyei tanácsülését. Megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy ez is egy parlament: a „megye országgyűlése”. Bátran mondhatjuk ezt, hiszen az új mechanizmusban, a tanácsokra nagyobb feladat, felelősségteljesebb tevékenység és önállóbb munka hárul. Érdemes jobban odafigyelni ennek a megnövekedett felelősségnek és ki- szélesedett jogkörnek legfelsőbb megyei fórumára, a megyei tanácsülésre. Gyöngyös a Bíró József, a megyei tanács vb-elnöke nyitotta meg pénteken a megyei tanács nagy- tanácstermében a megyei tanács ülését. Megválasztották az elnökséget, amelyben helyet kapott Tamás László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Novák Pálné, Hatvan országgyűlési képviselője, Kádár Béla, a Gyöngyösi Városi Pártbizottság titkára, dr. Branyiczki László, a Kékes- tetői Állami Gyógyintézet igazgató-főorvosa, dr. Miklós Endre, a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának vezetője, Szécsi Kálmán, a vámosgyörtoi Kossuth Tsz elnöke, és Nagy Józsefné adá- csi tsz-tag, — tanácstagok A tanácsülés egyhangúan elfogadta a napirendi javaslatot A következő napirendi pontokat tárgyalta meg az ülés: a Gyöngyösi Városi Tanács várospolitikai tevékenységét, különös tekintettel a fejlesztési tervekre; a megye 1968. évi fejlesztési tervét és a megye ez évi központi költAz új-zélandi rendőrség szóvivője szerint az égből hullott tárgyat látcsövön keresztül jól meg lehetett figyelni, de a tenger túlságosan viharos volt ahhoz, hogy motorcsónakkal megközelíthessék. Az új-zélandi meteorológiai intézet szerint a rejtélyes tárgy nem lehetett meteorológiai léggömb, mivel az intézet által felbocsátott ballonok átlátszóak vagy fehérek és nagy magasságban szétrobbannak. Tart a „szászéból csata” SAIGON (MTI): Heves csata robbant ki a dél-vietnami hazafias erők és az amerikai tengerészgyalogos egységek között a de- militarizált övezettől délre. A harc csütörtökön délután (kezdődött és csak hat óra múlva, besötétedéskor ént véget Hivatalos saigoni beismerés szerint a Co Thien-i támaszponttól 3,2 kilométerre lezajlott harcokban az amerikaiak 47 katonát vesztettek. A. partizánok az esti órákban a környező őserdőbe vonultak vissza. Saigoná katonai vélemény szerint a dél-vietnami partizánok a demilitarizált övezet mentén valószínűleg újabb offenzívára készülődnek. WASHINGTON (MTI): Rusk amerikai külügyminiszter egymondatos sajtónyilatkozatban tagadta, hogy Johnson szerdai beszéde az USA vietnami „békefeltételeinek” megmerevedését jelentette volna. A hivatalos cáfolatok ellenére politikai körökben az a benyomás alakult ki, hogy Washington gyakorlatilag elutasítja a tárgyalások lehetőségét A New York Times pénteki vezércikke például megállapítja: Johnson szerdai beszéde Vietnammal kapcsolatban „gyakorlatilag kizárja azt a lehetőséget, hogy a kormányzat pozitív választ adjon Hanoi legutóbbi béke- ajánlatára”. A politikusok véleményét támasztják alá a katonai körökből származó jelentések is. Az Egyesült Államok például az elmúlt hetekben meggyorsította Dél-Vietnamba irányuló csapatszállításalt, s tavaszra be akarja fejezni az 525 ezres amerikai megszálló haderő kiépítését. Az amerikai erőket átcsoportosítják az országon belül és jelentős részüket a de- mU.tarizált övezet tőszomszédságában. a kambodzsai határ mentén, illetve a Mekong deltavidéikón helyezik el. Washingtonban egyébként nyíltan hangoztatják, hogy amerikai részről változatlanul lehetségesnek tartják, a hadműveletek kiterjesztését Kambodzsára és Laoszra. A katonai vezetés felhatalmazást kért Johnsontól, hogy a két ország területén közvetlen akcióval „elvágia a dél- vietnami partizánok utánpótlási vonalát” és egyes jelentések szerint a* elmúlt napokban az amerikai légierő több bevetést hajtott végre laoszi területek, mint a VDK ellen. A hadvezetés megnövekedett tevékenységének magyarázata az, hogy a saigom1 parancsnokság a szabadság- harcosok nagyszabású offen-. arájától tart, s úgy véh hogy erre a koratavaszi időszakban kerül sor. TEHERÁN: Egy teheráni újságíró pénteken kijelentette, hogy a perzsa főváros külső kerületei fölött repülő csészealjat látott Szerinte az ismeretlen repülő tárgy mintegy 15 kilométer távolságban lehetett és négy percen keresztül figyelhette meg, mielőtt az egy hegy mögött eltűnt volna- Alakja rakétára emlékeztetett. Az újságírónak több környékbeli lakos elmondotta, hogy ők is látták a rejtélyes repülő tárgyat, amely mintegy negyedórán át volt látható Teherán környékén. A teheráni repülőtér parancsnoksága közölte, hogy a kérdéses időben egyetlen repülőgép sem tartózkodott az említett körzetben. WELLINGTON: Az új-zélandi Wellington közelében titokzatos kékezüst színű tárgy hullott az égből a Cook-szoros vizébe ‘s a parttól mintegy két ki- > méter távolságban a viharos tengeren lebegve fénysugarakat bocsátott ki magából SZASZEBO (MTI): Pénteken reggel Szaszebo kikötőjébe érkezett az Enterprise nevű amerikai repülőgép-anyahajó. A nukleáris meghajtású úszó erődöt a japán tüntetők mintegy ötvenezer főnyi tömege várta. A tüntetők Amerika-ellenes jelszavakat kiáltoztak. A rendőrség könnyfakasztó bombákkal, «tír fecskendőkkel és gumibotokkal igyekezett megállítani a diákok ezerfőnyi tömegének rohamát. A diákok a Iákötőbe akartak behatolni, hogy megakadályozzák az amerikai tengerészek partraszállását Legújabb jelentések szerint a rendőrség és a tüntetők közvetlen összecsapása még tart, tervekben ségvetési javaslatát. Az első napirendi pont előadója dr. Holló Béla, a Gyöngyösi Városi Tanács VB elnöke. azzal a biztos tudattal léphetett az emelvényre, hogy a városi tanács előterjesztése pontos és alapos munkáról tájékoztatta a megyei tanács tagjait. Gyöngyös fejlesztése egy regionális tervtanülmár.yon nyugszik, amely szerint a legfontosabb teendők: a lakásépítés és az ezzel összefüggő ellátási intézmények fejlesztése, valamint az ipar és a lakosság vízellátásának biztosítása, és az ipartelepítés. 1968. június 30-ig elkészül a város általános rendezési terve, ezen belül külön foglalkoztak a belváros rendezésével és a mátrai üdülési régió távlati fejlesztésével. Az egyes városrészek fejlesztéséről is külön terveket készítettek, mint a déli városrész 8/A 625 lakásos lakótömbjének felépítésével, amelyet 1969- ben fejeznek be. a Mérges utca és környékének 1025 lakásával. amelyet a negyedik ötéves tervben építenek fel. Külön terv foglalkozik a vasútállomás környékének, a Csató-kertnek. a Kálvária- parti lakótelepnek a rendezésével. Dr. Holló Béla külön megemlítette, hogy a város kommunális fejlesztése nem tart lépést a kívánalmakkal. Különösen, ha számításba veszik, hog. négy-öt éven be; lül négy-ötezer fővel nő majd a város lakossága az iparosítás következtében. Lakásra: 82 millió A második napirend; pontot — a megye 1968. évj fejlesztési tervét — Berecz 1st- 'án, a megyei tanács v.-ei- ókhelyettese terjesztette elő. 1968-ban a megye :52 millió 400 ezer forintos beruházást kap. Ezt a kormány már elfogadta. Az összeg több mint kétmillióval nagyobb, mint amennyit a tanács annakidején elfogadott. Ebből a lakásberuházások összege 82 millió 200 ezer forint lesz. Kommunális fejlesztésre ötmillió forintot, a középiskolák bővítésére több mint hatmillió. a kórházak fejlesztésére 15 milliót irányozta): élő. Berecz István hangsúlyozta, hogy a terv a megfelelő összhangot kívánta megteremteni a beruházási színvonal, a források és az anyagiműszaki színvonal között. A határozati javaslat — amelyet egyhangúan elfogadtak — tartalmazza az új gazdasági mechanizmus egyes irányelveit. Nagyobb gazdálkodási hatáskört kapnak az alsóbb szintű tanácsol: és a vállalatok. a döntések ott születnek majd, ahol a problémákat a legjobban ismerik, a helyi igények alapján kidolgozott helyi gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósítása a legfontosabb. Harmadik napirendi pontot dr. Pa y Gyula, a megyei tanács vb-titkára terjesztette elő a megyei tanactí 68. évi költségvetési javaslatát. A határozati -latot Vita után elfogatnák. Ezután indítványa . ás előterjesztések kerültek napé“ rendre. (Folytatás a 3, ofcfaMft