Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
Hogyan lehetett volna elkerülni a Mesést ? (Szeiifimirjsiy c>«Izo vh Miss »Iibsios CKnpa(kai>ft;iny nyiIn(ko'<nta < A magunk véleményét» már elmondtuk az Egri Dózsa NB I-es szerepléséről, vagy ahogyan írtuk: tapasztalat-gyűjtéséről. Az olvasó., v.c a szurkolók azonban nyilván kíváncsiak a szakemberek, a játékosok \*éleményére is. Ezért méghívtuk szerkesztőségünkbe Szentmarjay Tibor edzőt és -Kiss János csapatkapitányt, akikkel hosszasan elbeszélgettünk az 1967. évi bajnokságról. a jelenlegi helyzetről, de szóba került a jövő év is. Első kérdésünk eléggé sablonos volt — nemkülönben a válasz. — Milyen célt tűztek tavasszal a csapat elé? Az edző és a kapitány szinte egyszerre válaszolt: — Bentmaradni...! Akkor úgy láttuk, hogy ez a terv reális és ezt utólag, a kiesés ufán is nyugodtan megismételhetjük. — Mégis, hogyan leheted volna elkerülni a kiesést? A válasz most nem volt olyan gyors, mint az első kérdésnél. Rövid gondolkodás után, először Szentmarja v edző fejtette ki véleményét: A kiesőjelöllek ellen nem ment •M — Ha végigpillantunk a lapok által sorozatban közölt statisztikai kimutatásokon, a,zt ; tapasztalhatjuk, hogy ezek egy kivételével kedve- 'őek ránk nézve — az az egy kivétel azonban döntően esik *>. latba. Éspedig: ha a kiesőelöltek egymás ellen elért eredményeit vizsgáljuk... A másik kiesést előidéző ok: néhány mérkőzésünket súlyos mpushibdk miatt vesztettük Cl (MTK, Vasas stb.).-. A harmadik tényező: a végső sorrend szempontjából ennyire 'sztátalan még sohasem volt ■ iy bajnokság küzdelemsoro- -'rta. Amit például Salgótar- á iiban láttunk az SBTC— 'IVTK mérkőzésen az minden képpontét felülmúlt. Ha. mikor az SBTC kikap, áligha- "itó lett volna az egyik t.úúzó... A csapatkapitány még hoz- ...í tetté: — A szerencse is elpártolt ölünk, mert Egerben az Mire, a Vasas, a Pécs, a Ferencváros. a Szombathely, és a. Salgótarján ellen, idegenben pedig Diósgyőrben. Sal- .ótarjánban. Szegeden, Pé- sett. Szombathelyen valósan szerezhettünk volna egy-egy pontot. — Véleményük szerint mikor nyújtotta a csapat a legjobb teljesítményt? Szentmarjay: — Pécsett és Szegeden! Kiss János: — Pesten, a Fradi ellen. — És hol játszott a legrosz szabbul? Egységes és gyors volt a válasz: — A Hungária körúton, az MTK elleni mérkőzésen, ahol minden összejött... — Valamit a fedelemről, és a snortszerűs"dől. Szentmarjay edző: Sajnos, néhánn játékosunk nem ötyan életmódot iob/tatott. mint ''alléit volna. Nem azt mondom, hggy a játékos remeteként vonuljon vissza az élettől, de mindig tudni kell: hol van az t , Olvastuk a Magyar Nemzetben a hírt, hogy a francia államvasutak gázturbinás gyors-sínautót állít üzembe. A gyors motor a hivatalos próbaúton 55 perc (!) alatt tette meg a Párizs—Dax közötti 726 kilométeres (!) távolságot... A két város közti 726 kilométer igaz lehet, de az 55 perc némi kétséget ébreszt: Ez óránként közel 800 kilométeres sebességet jelentene... Mindezt a földön? Síneken? Akármilyen jó is az a motor... ezt nem tudjuk elhinni... ★ Ha már számokról van szó elmondjuk,, hogy a Magyarország 44. számában a ,távbeszélő-sűrűségről” olvastunk, vagyis hogy 100 lakosra hány távbeszélő-készülék esik. (%) Megtudtuk, hogy Budapesten 100 közül 18,5 lakosra jut egy készülék... Hát ez a 18 5 bizony nem sűrűség, hanem a sűrűségnek több mint háromszorosa. Mert ha 18,5-re jut egy, akkor a sűrűség (100 .lakosra) csak 5 4...! Ez nem túl nagy szám Budapestre, mert a világátlag is kb. 6,4 körül áll... Nagy különbség... A Népújságban láttuk: Kössön szerződést! cím alatt olvastuk, hogy a cirokseprű maghozama meghaladja a tavaszi árpáét. Tehát érdemes termelni, mert kifizetődik... Így most már érthető, hogy miért nem lehet kapni elegendő mennyiségű cirokseprűt... Mert ha engedik magba- szökelleni ezeket a seprűket, akkor csak később lehet őket eladni... Javaslatunk: adjuk el a seprűket és ne a cirokseprű magját gyűjtsük, hanem a seprű-cirokét... (DR. SZEMES) Szentmar jay: Bent marad hallunk volna! Kiss J.: Nehéz lessz, de m egpróbáljuk! a bizonyos határ. Az is baj volt, hogy a szűk játékoskeret miatt egyszerűen nem tudtunk kikkel fegyelmezni, nem úgy, mint másoknál ahol minden posztra két játékos is akadt. Nem volt meg az összhang — A csapaton belüli összhang is sok kívánnivalót hagyott maga után — toldotta hozzá Kiss János. — Egyesek sokat veszekedtek, nemcsak a pályán, de a pályán kívül is. — És a vezetőség hogyan látta el a feladatát? Az edző erre így válaszolt: — A szakosztály vezetőiben kétségkívül meg volt a jóakarat, náluk is hiányzott az a bizonyos NB I-es rutin. Sajnos. a vezetők most is jobban kétségbe vannak esvt a kiesés miatt, mint a játékosok, pedig a fiúk elsősorbm tőlük várják az egészséges, bizakodó péld-wit-tást. — Mi van Sárközivel? — Az elmúlt szombaton volt az esküvője, jelenleg nászúton van és kijelentette: csak az MTK-ban akarja rúgni a labdát. ’Újpestre semmi szín alatt nem megy. — És a többiek? — Berán is bejelentette, hogy Pestre távozik. Az ő ürv;cben még nem történt döntés, valószínű azonban, hogy a sportkör elnöksége nem járul hozzá kiadatásához. — Tudnak-e arról hogy a Nógrád című lapban Vég- váry József, az SBTC főtitkára arról nyilatkozott, hogy Winkler és Kovács az SBTC- vel tárgyalt, de túlzott anyagi követeléseiket nem tudták teljesíteni? — Igen, olvastunk róla. Csak éppen Winhlernnk . — aki most kapott lakást és a fiatal Kovácsnak eszük ágában sincs elmenni Salgótarjánba. Winkler külön levélben kérte a Nógrád szerkesztőségét a koholt hír megcáfolására ... — És kik jönnek Egerbe? ÍJj játékosok — Jászter, a Papp József SE 21 éves tehetséges és főleg gólerős csatára már Egerben tartózkodik, s aláírta az igazolási lapot Tóth III., a Debreceni VSC 22 éves jobbszélsője is. Mellettük rendelkezésre áll az ózdi Budai, aki ugyan nem tartozik a legfiatalabb játékosok közé. de technikai felkészültségével gyorsaságával, standard tagja lehet a csapatnak, p-o’-on Hvt'i két kapussal folytatunk még tárgyalásokat ... — Meglősz-e a tervezett csehszlovák túra? — Nem, sőt a mára tervezett, Özd elleni találkozó is elmarad. Talán december 17-én játszunk egy mérkőzést a Bartók család megsegítésére de úgy, hogy, akkor már az új játékosok is pályára lépnek. A gárda 16-áig marad edzésben, aztán január 1-ig pihenő következik. Január elsején indul az alapozás, majd január 16-tól valamely BM-üdülőban folytatódik a felkészülés. — És most egy „rázós” kérdés a kapitányhoz: visz- szajut-e a csapat az NB I-be? — Nagyon nehéz lesz... de megpróbáljuk. Itthon minden mérkőzésünket meg kellett nyerni és az idegenbeli mérkőzéseken pontot szerezni... — És mi erről az edző véleménye? —Mit mondjak... Nem szeretnénk a Debrecen és a Dorog sorsára jutni. A szurkolók biztosra vehetik: ugyanolyan becsűid esen és szorgalmasan készülünk majd a bajnokságra, mint tavaly az NB I-es küzdelmekre. Aztán majd meglátjuk.. Ebben maradtunk ... Somody József Visszavágott a magyar labdarúgó válogatott magyaromat—Mexikó 2: O (2:0) Szombatra virradóra — magyar idő szerint — Gua- dalajarában lejátszották a második Magyarország—Mexikó válogatott labdarúgómérkőzést. A magyar együttes javuló játékkal 2:0 (2:0) arányban győzött, s ezzel visszavágott szerdai 2:1-es vereségéért a Jalisco Stadionban, 50 000 néző előtt. Az első percben már vezetéshez jutott, a magyar csapat. Szép támadás után Dunai II. tört be a mexikói védelembe, s b'ztosan küldte a hálóba a labdát. (1:0). A 15. percben pompás jobb oldali akció után Bene éles lövése talált utat a mexikói csapat kapujába (2:0). A 35. percben Varga lőtt újabb gólt, de a játékvezető les cinjén nem adta meg. A második félidőben — az AFP jelentése szerint — a magyarok igazi védőfalat vontak kapujuk elé, amelyen a mexikói csatároknak nem sikerült átjutniok. A 88. percben nem éppen „barátságos” jelenet játszódott le a két csapat játékosai között. A mexikói 16-osnál tízen verekedtek, úgyhogy Illovszky Rudolf — mint a DPA jelenti — a magyar együttest lehívta a pályáról, tehát félbeszakadt a mérkőzés. A magyar válogatott láthatólag erőnlétileg, lelkileg magára talált. Különösen a csatárok remekeltek. Az AFP jelenti, hogy Mexikó labdarúgó-válogatottja 1968-ban viszonozza a magyarok mostani vendégjátékát. (MTI) IFA 0,75 to. nyitott teherautó felújított állapotban, megegyezés szerinti áron eladó a kápolnai Alkotmány Mg. Tsz-nél. DISZNÓTOR ELŐTT Vasárnani sportműsor Kosárlabda: Egri Tanár‘ képző-—Soproni Postás NB I. női mérkőzés. Eger, Szilágyi Gimnázium. 9 óra. Vezeti: Velkei, Pásztói. Asztalitenisz: Ifjúsági ser- iiiiő asztaliteniszező vidéki tízek-bajnoksága, Eger Gárdonyi Gimnázium 8 óra. Megyei felnőtt tízek-bajnoksága. Eger, Gárdonyi G imnázium. '8 óra. jó NwtísU 1M7. december 10., vasárnap aunt*) fsaim műsora KOSSUTH Gyújtsunk tökmagot! MAGAS ÁTVÉTELI ARAK! Egészséges takarmánytökmag 7,— Ft /kg Egyéb tökmag 4,50 Ft/kg Átveszi az álta’ános fogyasztási és értékesítő szövetkezet! Kellemes vasárnapot! Tessék. a mikrofon! Aida. Részletek Verdi operájából. Édes anyanyelvűnk. Zenés beszámoló. Vasárnapi koktél. Jó ebédhez szól a nóta. Key korty tenger. Művészi emezek. Frank Sinatra énekel. Életünk és a stress. A BBC és a Magyar Rádió közös, nyilvános hangversenye. 15.45 Népdalok. Családi körben. Zenés párbaj. Pi'lantás a nagyvilágba. aurice Chevalier énekel. Wladimir Horowitz zongorázik. Nóta csokor. Eleonóra Stebert énekel. 20.08 közvetítés a Nemzeti Színházból. 2^.09 Onerettrészletek. 0.10 Éji zene. PETŐFI 7.30 A református egyház félórája. 8.00 Mit hallunk a jövő héten? 8.30 Miska bácsi lemezes! ádá ja. o.OO Népdalcsokor. 9.30 Operaka’auz. 3.30 Százados szenzációk. M.00-V Genfi Rádió felvételeiből. 6.10 ] 7.30 8.10 . 8.55 9.00 10.05 12.10 12.10 12.50 13.25 13.40 14.00 Kb. 15.57 17.05 17.46 18.10 18.29 19.11 19.50 12.25 A magvar költészet századai. Ady E. 12.40 Vico Toriani énekel 13.02 Nasrv idők — nagy emberek. 14.03 Táskarádió. 15.23 Angot asszony lánya. Operett. 15.45 Hangverseny. 17.00 Ez is. az is 120 percben. 19.00 7-*'ómsr»ódium nyilvános hangversenye Kb. 20.55 Rioort. Kb. 21.05 Táncmelódiák. 21.35 Tudósaink arckép- csarnoka. 21.50 Régi magyar táncok 22.06 Wladimir Horowizt zongorázik. 22.56 Üse+őverseny. eredmények. MAGYAR TV: 9.05 Isko’a-tv. 9.20 Hé* mérföld es kamera. 9.35 Be’le és Sébastien. 10.00 Ki lesz n győztes? 11.00 bábszínházát! 15.33 A F'instone-család... 16.00 A hirdető műsora. 16.10 Mezőgazdasági szaíkfitmsorozat. 16.40 Más k^rán tanul az okos Kisfilm. 16.50A tenger enciklopédiája. 17.40 F^mősszeállitás szovjet olimpiai-, világ- és 'p'urópa- ba^n okokról. ír oo Q7"7fi 'hmk. T9 95 mese. 10.0.1) NTÖ+-SZÓ f'o no Tv-Mrpdó. 20.20 A'** Bőníigyi doku^emurnjáték. 21.29 sporthíreik. 21.30 Fő-» vagy í~ás? Franca könnyűzenei fi.Tmös^zeáTiítás *21.55 Aé>'em herma^ik old aló. Komlós János műsora. 22.05 Tv-híradó. BRATISLAVAI TV: 8.40 Gyermekműsor. 9.30 Finnországi képeslap. ÍO.QO Műkorcsolya^ verseny. 12.00 Tv-híradó. 15.00 Női tomaverseny. 16.00 Dr. Schlüter. 18.00 Gyermekműsor. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.20 Sportesemények. 19.45 Orosz műkincsek. 20.15 Stefan Zweig elb. tv-változata. 21.35 Kulturális magazin. KOSSUTH 8.15 Operarészletek. 9.10 Egy olvasó naplója. 9.25 A hét előadó- művésze. 10.10 Óvodások énekelnek 10.30 Népi muzsika. 11.00 Iskolarádió. 11.15 Operarészletek. 12.15 Tánczene. 13.18 Zenekari muzsika. 14.10 József Attila Emlék» könyv. 14.30 Könnyűzene. 15.15 Jeney Zoltán fuvoiázik. 15.40 Magyar. nóták. 15.55 Válaszolunk haH gatóinknak. 16.10 a Gvermekrádió műsora. 16.52 Édes anvanvelvünk 17.20 Beethoven: VIII, szimfónia. 17.45 Van új a Nan alatt. 18.00 Húszas stúdió. ' 19.30 A Rádiószfnház bemutatója: A szamár árnyéka. 21.09 Szórakoztató muzsika. 21.49 Szirmay Márta énekel. 22.15 Nigéria II. P. Szabó József beszámolója. 22.25 Népi zene. 22.50 Meditációk. 23.00 Századunk zenéjéből. 0.10 Yma Sumac énekel. PETŐFI 10.00 Csajkovszkij: Anyegin. Opera. 11.13 Devccseri Gábor költeménye. 11.33 Orosz dalok. 11.57 Versenyművek. 13.01 Gazdaszemmel. 13.16 Ismerkedjünk a jazzmuzsikával. 14.08 Fekete Pál énekel. 14.22 Keringőátiratok. 14.35 Zongoramuzsika. 14.50 Barabás Tibor írása 15.00 Délutáni frissítő! 15.35 Most hová? Karcolat 15.45 Verdi-áriák. 16.05 Palócz László énekel. 16.58 Kónya Lajos verse. 16.33 Szimfonikus táncok 16.50 Ifjúsági műhely. 17.00 Ötórai tea. 18.10 László Margit éne-. 18.28 Rádiójáték. 18.58 Verbunkosok. 19.35 Hangverseny* közvetítés. Kb. 21.45 Fél évszázad távolából. Kb. 22.05 Könnyűzene 22.25 A hét előadó- művésze. H 17.35 A sötét szoba k.rálya (Tv-játév 18.15 Telesport.' 19.00 Tv-híradó. 19.30 Arbuzov: ígérek (Tv-játék.) 21.05 Az első rendele A békedekrétu1 21.40 Nina Hazuchova ének*,