Heves Megyei Népújság, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-07 / 289. szám
Kis zenei térkép Sokat vitatkozunk a zenei ssűvelődés problémáiról, ezért nem árt egy kicsit azon is elgondolkoznunk, hogyan rétegeződik hazánk lakossága a zene szempontjából. Vajon hányán foglalkoznak, vagy foglalkoztak zenével, hányán járnak koncertre, operába, hányán szeretik a komoly zenét, hány emberhez nem jutott el egyáltalán a zene semmilyen magasabb rendű formája, csak a magyar nóta, a tánczene vagy az operett? Amiben természetesen csupán a kizárólagosságot kárhoztatjuk. Semmi rosszat sem látunk abban, ha valaki az említett műfajokat szeled, csak abban, ha sokan vannak, akik semmi mást nem tudtak vagy nem volt módjuk megszeretni. Ezekre a kérdésekre persze nem könnyű a felelet. Tökéletesen kielégítő választ csak akkor adhatnánk, ha mindenkit végigkérdeznénk, de éneikül sem lehetetlen legalább vázlatosan félraj zol- nunk hazánk „zenei térképét”. Ha ugyanis összegyűjtjük az ellhető adatokat, hogy például egy év alatt hány koncertre vagy zenés ■zíniházi előadásra szóló jegyet adtak el; hányán vesznek részt az ének- és zenekarok munkájában; hány hegedűt, gitárt, szájharmonikát, hanglemezt, kottát vásároltak, — akkor mór kapunk valamilyen képet. Nem teljeset, nem részletesen kidolgozottat. Mégis olyat már, amiből kiindulhatunk. Az embereket zenei tevékenységük szerint hat csoportra oszthatjuk: alkotó zeneszerzőkre; hivatásos előadóművészekre; műkedvelő zenészekre, énekesekre és zenetanulókra; a komoly zene szorosabban vett, aktív közönségére (elsősorban a komoly zenét szeretik és áldoznak is érte); a komoly zene tágabb értelemben vett közönségére (egyebek között a komoly zenét is kedvel-'k), és végül a könnyűzene kizárólagos közönségére. 0 A zeneszerzők számát hivatalos adatokból könnyű megállapítanunk. (Mindenkit annak tekintünk, akinek zeneművét valahol hivatalosan elismert keretek között előadják. vagy az elmúlt években előadták.) Eszerint számuk kb. 1000. Vagyis a felnőtt lakosságnak mintegy 0,01 százaléka, minden tízezer ember közül egy. A könnyű- és a komoly zene aránya 10:1, természetesen a köny- nyűzene javára. @ A hivatásos zenészek, zenekarok száma országosan 20 000 körül mozog. Azaz a felnőtt lakosságnak 0,3 százaléka, minden ezer ember közül 3. Az arány is javult, most már csak 4:1, természetesen továbbra is a könnyűzene javára. @ A műkedvelő zenészek, énekkari tagok, zenetanulók számával ismét egy szinttel feljebb lépünk a tízes szám- rendszerben. „összlétszámúk” meghaladja a kétszázezret. A tá:.:adalomnak (most mát az egész lakossághoz viszonyítunk, mert a zenetanulók zöme is fiatal) ez kb. 2 százaléka, tehát minden száz ember közül 2. áj; A komoly zene szű- kebb értelemben vett közönségét már nehezebb kiszámítani. Ismerjük például az eladott koncertjegyek számát (1982-ben Budapesten 370, vidéken 315, összesen 685 ezer), de ez félrevezető, mert nem derül ki belőle, hányán voltak egymaguk több koncerten. Bizonyos adatokból azonban (bérletek, eladott Hiüsortájékoztatók, egyes, nem közvetlenül a koncertlátogatók körében végzett statisztikai felmérések stb.) erre is következtethetünk. Eszerint Budapesten körülbelül 10—20 ezer ember, a lakosság 1—2 százaléka sorolható ebbe a csoportja, vidéki városokban ennél valamivel kevesebb, a falvakban csekély. Ha ehhez hozzávesszük az operát is akkor az arány országosan 2—3 százaléka. Körűt'-veiül ugyanakkora tehát, mint a* aktív zenélőké, de nem rontásán ugyanazokat jelenti. Vannak ugyanis lelkes amatőr muzsikusok, akik a köny- nyű műfajt kedvelik, és vannak a komoly zene rajongói, akik semmilyen zenei tevékenységet nem folytatnak. § A komoly zene tágabb értelmében vett közönségének arányára (akik tehát a komoly zene egyes műfajai; is szívesen hallgatják) szintén csak következtethetünk. De a rádió és a tv műsoraival kapcsolatos közvéleménykutatás, egyes üzemi, falusi, hivatali és más felmérések arra engednek következtetni, hogy e csoport aránya a városokban 20—40 százalék lehet. A falvakban ennél rosszabb. 3 Sajnos a fennmaradókat, a lakosságnak több mint felét már nem tudjuk statisztikailag rétegezni. Pedig a rétegeződés létezik. Egész más jellegű csoportot alkotnak azok a falusiak, akik a hagyományos zenekultúrán (népdalon, magyar nótán, a városi dal bizonyos elemein) nőttek fel és ahhoz ragaszkodnak, ismét más csoportot azok a városiak, j akik a kávéházi zenén kívül egyéb zenei élményhez nem; jutnak. A vendéglők látoga- j tottsága évi 40 millió, azaz1 átlagban minden ember \ 4-szer megy el egv Ugyancsak más csoportba tartoznak azok, s hívei valamely értékes komolyzenei műfajnak (dzsessz- nek, beatnek), s megint, másba azok, akik csak az „árral úsznak”. Hogyan alakul e csoportok számbeli aránya —. ez még fehér folt térképünkön. ! Miként értékelhetjük ezeket az adatokat? Ha rendelkezésünkre álló nyugati vizsgálatokkal hasonlítjuk ösz- sze: az arányok körülbelül megfelelnek a nálunk élet- színvonalban magasabb szinten álló nyugati országokban megfigyelt arányoknak. B'zooyos kérdésekben (pl. a zenetanulás. az amatőr mozgalom arányában) felül is múljuk őket. A vázolt eredményeik kialakulásának történelmi okai vannak. A továbbfejlődés sem mehet tehát máról holnapra. De világosan kirajzolódik, hogy mi a feladatunk: az igényes zenemúvészét eljuttatása a lehető legszélesebb rétegegekhez, a fejlett zeneművészet táborának szívós növelése, egy sokoldalú és széles zenekultúra következetes kialakítása, a „fehér foltok” feltárása és művelése. Nem kecsegtet hirtelen sikerekkel, de biztat a szívós munka értékes gyümölcseivel. Vitányi Iván A villamos energia mindennapi életünk tartozéka. Hisz világítunk, rádiót hallgatunk, televíziót, hűtőszekrényt. , mosógépet és más, energiát fogyasztó háztartási eszközöket használunk. Ki mennyi áramot fogyaszt, megfizet érte. Kevesen vannak —, de vannak! —, akik csak fogyasztani szeretik az áramot, s mindent megpróbálnak. hogy ez ne kerüljön pénzbe. Különféle „ügyeskedésekkel”, a legrafináltabb módszerekkel tolvajkodnak — lopják az áramot. Az áramfogyasztást brigádok ellenőrzik, s a tapasztalt szakemberek eszén nem iárhat túl egy áramtolvaj sem. Az ÉMÁSZ egri igazgatóságán pontosan tudják: mikor mennyi villamos energiát biztosítottak a fogyasztóknak. s ha a villanyórák kevesebb energiafogyasztást mérnek, megindul a nyomozás: keresik, hová lett a hiányzó energiameny- nyiség. hol veszhetett el? A „nyomozók” figyelmét még a díszesen hímzett tűpárnák sem kerülik el; a tűpárnák gyakran konnektort takarnak, „illegális” áramforrást. A markazi B. I. lakásában is a konnektor lett gyanús a szakembereiének. A gyanús konnektor közvetlenül a villanyóra alatt díszelgett. § méretlen adta az áramot. A villanyórák pontosan, hitelesen mérik az energia- fogyasztást. Nem véletlen, hogy éppen a villanyórákat éri a legtöbb „agresszió”. Feltörik a plombát, megrongálják a számlál ószerkezetet, lassítják, akadályozzák vagy teljesen megbénítják működését. Az egereseik B. B. is Kapunyitásra indult a motor Konnektor a tűpárna alatt Hogyan került a villanyórába fogvájó ? ezt a módszert követte, „a mérőt működésében gátolta”, s nem kevesebb, mint 1955 kWó áramot lopott, mígnem tetten érték. Huzamosabb időn át lopta az áramot P. S. is aki ugyancsak a villanyórát „operálta” meg. Az áramtólvajt a Gyöngyösi Járásbíróság jogerősen 7 hónapi javító-nevelő munkára ítélte, 10 százalékos bércsökkentéssel, ugyanakkor az okozott kárt is meg kellett fizetni, * kamatosán. A novaji áram- tolvaj, D. J. már súlyosabb büntetést kapott: 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. Az áramtolvajok után nyomozó brigádok tagjai sok érdekes. különleges históriát őriznek. Egy régebbi esetet lejegyzőnk mi is. annak bizonyítására. hogy nem érdemes tolvajkodni, mert a tisztességtelenség előbb-utóbb kiderül, amit senki sem úszhat meg büntetlenül... A történet: alkalmas helyen megfúrták a villanyórát, s a parányi nyíláson át fogvájót dugtak az óra belsejébe, ami a tárcsa mozgását lassította, akadályozta. A parányi lyukat senki észre nem vehette, s a tolvajlás csak akkor derült ki, amikor tíz év után a villanyóra a hitelesítő állomásra került. Az órát javító szakemberek ráakadtak a fúrás helyére, jelentették felfedezésüket az ÉMÁSZ igazgatóságának ahol előszedték a régi leolvasó könyveket, s lépésről lépésre átvizsgálva, pontosan megállapították az áramlopás időtartamát. A legrafináltabb áramtol- vajt P. L. személyében Gyöngyösön csípték nyakon. A jókezű iparosember valaha villanyszerelői pályára készült, s bár később mégis más foglalkozás mellett döntött, szerzett szaktudását kamatoztatni igyekezet. Ügy oldotta meg villamos berendezéseinek üzemeltetését, hogy lakása kapujának mozgása nyitotta-zárta az áramkört. Ha a kapu csukva volt, rendben :ártak a motorok, ha jött valaki, s benyitotta a kaput, a berendezések leálltak s csak akkor indultak újra. ha a látogató távozott. Furcsa véletlen okozta „lebukását”. A körzeti szerelő látogatott P. L.-hez, s amikor az illetéktelen látogató a kapu kilincsét lenyomta, a berendezések elhallgattak. A körzetes kicsit időzött a műhelyben. beszélgettek, amikor újra nyílt a kapu és a motorok megindultak. A vizsgálat kiderítette, hogy P. L. 3316 kWó árammal károsította meg az államot. A bíróság börtönnel sújtotta, s kötelezte az okozott kár, 7097 forint megtérítésére is. Kilencvenezer fogyasztót tartanak nyilván megyénkben. A villamosenergia-fo- gyasztás a kulturáltság fokmérője, s a villanyáram fogyasztóinak jelentős része áldoz is a kultúráért Ki menynyi áramot fogyaszt, megfizet érte. Megfizetnek az áram tol vaj ok is, de az az ár. amit fizetniük kell, jóval drágább. s ezért tolvajkodni — nem érdemes. (pataky) ■^vm.oöTT TUDÓSÍTÓNK RIPORTSOROZATA: Q Betongyűrű a pálma av?»tt képzelte. A repülőtér egyébként állandó kapcsolatot tart határaink légvédelmével. Már száz kilométerről jelzik, ha az amerikaiak közelednek a főváros felé. Mire ideérnek, itt minden sötétségbe borul. Robog gépkocsink a főváros felé. — Ez lesz a szobája — tessékel be To Tuong, a Metro- pol szálló 136-os szobájába. A mennyezeten csaknem másfél méteres ventillátor kavarja a levegőt. De ez is csak valamicskét enyhíti a 36 fokos hőséget. Az ágyon moszkítóháló. Enélkül nem lehet aludni Vietnamban. — Ez is állandó kísérője lesz. — A kezembe nyom egy katonai acélsisakot. — Meglátja, nagy hasznát veszi. És még egy: az eiemlámpáját készítse ki. Légiriadó alatt kikapcsolják a villanyt. Az óvóhely a szálloda udvarán van. Minden nyíl odamutat. Jöjjön, vacsorázzunk. Órámra pillantok. Éjfél. Odahaza reggel hat óra van. Miközben lefelé megyünk, jól emlékezetembe vésem: Amikor felszántunk a kínai határvárosbói, Nanning- böl, hamarosan megszólalt a rádió. A pilóta közölt valamit S már fordították is több nyelven: — Szíveskedjenek eloltani a fejük fölött lévő kislámpá- kat. Kérem, ne gyújtsanak cigarettára. Hanoiból kaptuk a jelentést, a közelljen légi harc folyik. Egymásra néztünk. Mi lesz most? Milyen is ez a háború? Hányszor merült fel bennem a kérdés, amikor készültem a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. A közel 14 ezer kilométeres repülóúton .volt időm töprengeni, hiszen csak oaamenet több mint 25 órát töltöttem a levegőben. Próbáltam összerakni a 44-es időkből megmaradt emlékfoszlányokat. A bombázásokat, a pusztításokat. De milyen emlékei lehetnek olyan valakinek a háborúról, aki 4 UmnisüM 1967. december 7., csütörtök abban az időben mindössze 5—6 éves volt. — Nézzenek jobbra — közölte az útkísérö. — Tőlünk alig húsz kilométerre a vietnami és az amerikai gépek A ránk telepedett sötétségben jól kirajzolódtak a lövedékek nyomvonalai, a levegő-rakéták tűzcsíkjai. Ez hát a háború? Nem. Ennél sokkal több. Az amerikaiakat „kitessékelték” Vietnam légiteréből. Nemsokára megjelent alattunk az ezernyi szemével pislákoló Hanoi. Egy háborús ország fővárosának repülőtere! Vártam a sötétséget, magam elé képzeltem a lefüggönyözött épületek ablakait, a mécseslángok mellett útleveleket vizsgáló határőröket. Helyette fényárban úszó modem épület fogadott. Várótermében jégbe hűtött sört és limonádét ittak az embe rek. Elmondom „csalódásomat” To Tuongnak. a kultu rális kapcsolatok bizottsága osztálvvezetőjének. akinek figyelmessége ott-tartózkodá- som három hete alatt aranyat ért. / — Más ez a háború, mint ahogy európai szemmel címerre mutat a nyü. Hanoi hajnalban ébred, amikor még csak dereng az ég alja. És nemcsupán azért- mert — a trópusi országok hoz hasonlóan — a munkaidő a reggeli és az esti órákra esik. s délben néptelenek az utcák. Itt a háború igényli ezt A hajnali órákban ugyanis ritkábban bombáznak és Hanoit ébreszti a csengő, a kerékpárok tízezeréinek csengője. Mert itt is, az egész Vietnamban, a kerékpár a legfőbb közlekedési eszköz. Városnézésre indultunk Hanoi régi negyedébe. Egyszer csak — mintegy gombnyomásra — megbénul az élet. Az emberek leszabnak kerékpárjaikról, megáll a villamos. Mindenki a várost behálózó hangszórókat figyeli: MÁY-BÁY-M1 — amerikai gépek — közli a bemondó. Felüvöltenek a szirénák, elnéptelenedik az utca, a középületek tetején megjelennek a millicisták. Rohanunk a legközelebbi óvóhely felé. Az egyik pálma alatti egy személyesbe” dugnak vietnami kísérőim. Még a betonfedőt is rámteszik, és ők csak aztán keresnek menedéket. Ott kuporgok a betongyűrűben és várom a fejleményeket. Szerencsére csak felderítő gép jött, néhány perc múlva lefújják a riadót. Áz emberek folytaljáK útjukat, mintha semmi nem történt volna. így zajlik az élet Hanoiban csaknem egy éve, amióta az amerikaiak elősző» bombázták a fővárost. Ki rály Fér ént