Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-17 / 272. szám
smtw-om&n Salgótarjánban rendezték meg a Ritkái (E. Lendület), 401,43. Pam- kosárlabda országos ifjúsági ku- lényi (Petőfibáxiya), 40L Kocsis (E. pa elődöntő mérkőzéséit, amelyen T __ az Egri Helyiipar együttesén ki- Lendület), 399,38. vül részt vett a Salgótarjáni Madách Gimnázium, a Miskolci Kilián A Heves megyei teke-bajnokság Gimnázium és a Bp. MAFC csa- ez évi végeredménye: pata is. Az egriek két mérkőzésen győztek, egyen pedig vereséget szenvedtek, s mivel az egrieknek és a fővárosiaknak egyenlő pontszámúk volt, a továbbjutást a jobb kosárarány döntötte el a MAFC javára. Az egriek csupán annak örülhettek, hogy Visnyei Károlyt, a KSC fiatal játékosát a magyar ifjúsági keret tagjának válogatták. Az egriek eredményei: Egri Helyiipar—Salgótarjáni Madách Gimnázium 77:26 (40:12). Egri Helyiipar—Miskolci Kilián Gimnázium 58:46 (31:23). MAFC—Egri Helyiipar 66:46 (44:31). . Az MLSZ fegyelmi bizottsága a vasárnap, mérkőzés után kiállított Berán Károlyt, az Egri Dózsa játékosát egy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. Az eltiltással életbe léptették a szeptember 19-én. 6 hónapra felfüggesztett kéthetes eltiltását is., így összesen három, bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. • November 26-án, az Egri Vasas Elektromos pályán rendezik meg Heves megye 1967. évi nagy golyós teke egyéni bajnokságát. A versenyben részt vevő valamennyi játékos száz vegyes dobást teljesít, 50 dobás utáni pályacserével. A bajnokság első három helyezéttje emlékplakettet kap. Nevezni november 22-ig lehet. . A hevesi járási női kézilabda-bajnokság ez évi végeredménye: 1. Kisköre 8 7 — 1 36:13 14 2. Hevesi Spart. 8 5 — 3 21: 9 10 3. Pély 8 5—3 11:14 10 5. Kömlő 8 3 — 5 17:39 6 5. Atány 8-----8 3:13 — 9 No vember 25-én az Egri Vasas tekepályán rendezik meg Heves megye Tizek-bajnokságát. A szövetség elkészítette az átlagokat, s az éves teljesítmény alapján az alábbi tíz játékost hívták meg a küzdelmekre: Szluka (Petőiibány,.), 407.53. Török (Lőrinci). 404,31. Horváth (E. Lendület). 404,19. Nagy Gy. (Dobó SE). 403. Nagy T. (Petőfibá- nya), 402,66. Nagy S. (Pctőíibánya), 402.54. Cseszaeg (Dobó SE) 402,13. L. Petoflbánya 14 33 627 82 Z. Lőrin ci 14 33 197 79 3. E. Lendület 14 32 618 64 4. E. Vasas 14 32 112 57 5. Dobó SE 14 32 641 55 6. Egercsehi 14 32 894 54 7. E. Vörös Meteor 14 28 432 32 8. Gy. Vasas Izzó 14 25 954 28 E. Spairta-cus H. 1« 36 162 73 A hevesi járási labdarúgó-bajnokság ez évi végeredménye: L Temk 22 15 5 2 65:24 35 2. Tárnáméra. 22 14 4 4 30:21 32 3. Hevesvez. 22 12 4 6 37:27 2« 4. Boconád 22 10 6 6 35:17 2C 5. Atány 22 11 3 8 39:24 25 6. Tamaöns 22 11 2 9 40:15 24 7. Kömlő* 22 11 4 7 33:35 24 8. Pély- 22 10 3 9 39:42 23 9. Tarnazsadány 22 8 2 12 28:11 18 10. Taimaszenitm. 22 7 1 14 26:47 IS 11. Brit 22 2 3 17 19:66 7 12. Zarártk* 22 3 1 18 15:77 5 * két büntető pont levonva. A teke NB II. állása: Férfiak. l. Z. Danuvia 25 63 045 121 2. E. Spartacus 25 64 122 114 3. Szegedi AK 25 63 389 112 4. Kecskeméti MÁV 25 61 274 105 5. Bp. Spartacus 25 62 936 164 6 .Ceglédi Építők 25 62 625 101 7. Szegedi Postás 25 64 322 100 8. KIS TEXT 25 62 002 100 9. Bp. Pénzverő 25 63 284 99 10. Bp. Postás 25 62 258 99 11. Kecskeméti P. 25 61 955 96 j 12.Gyulai MEDOSZ 25 62 415 94 I 13. Kőbányai Lombik 25 62 596 80 14. Bp. Vízművek 25 62 510 75 1 Vasárnap Egerben vizsgázik a labdarúgó utánpótlás Vasárnap délelőtt az egri stadionban két érdekesnek ígérkező labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. Tíz órai kezdettel a sportiskolára alapuló eg ri városi serdülő válogatott méri össze tudását a városi általános iskolás bajnokság győztesével, az I-es számú iskola csapatával, — 11 órakor pedig Heves megye új ifjúsági válogatottja csap össze a megyei ifjúsági bajnokság első helyezettjével, az Egri Dózsával. A két mérkőzésen vizsgázik tulajdonképpen labdarúgó utánpótlásunk, a fiatalok között sok tehetséges játékost ismerhetnek majd meg a nézők. Az ifjúsági válogatott kerete a következő: Rozsnoki (Bervai Vasas), Bíró (Dobó SE), Bódi (Recsk) Csapó (E. Dózsa), Cserős (E. Dózsa), Patvaros 1: (E. Dózsa), Gál (Makiár), Zay (Tarnale- lesz), Szabó (Rózsaszentmár- ton), Balogh (Egri Dózsa), Ország (Egarcsehi), Nagy L. (Dobó SE), Kiss István (Boldog), Fekete (Füzesabony), Ballai (Egercsehi), Patvaros II. (E. Dózsa). A serdülők 9.30 órakor, az ifjúságiak pedig 10.30 órakor gyülekezzenek a népkerti öltözőben. Második félidei játékával biztosan jutom tovább «**> fiC Ferencváros—Zarag-oza 3:0 (0:0) Vezette: Wöhrer (osztrák), bal sarokba lőtte. (1:0). Ke- Góllövő: Novak (11-esből), mény volt a küzdelem. A 65. Varga, Katona. percben Takács öklözött széA szerda este köd miatt fél- pen. majd a 67. percben Rábeszakadt Ferencváros—Zara- kosi labdájával Katona elfu- goza VVK visszavágó mérkő- totí. beadását Albert fejelte, zés megismétlésére csütörtökön a kapus szögletre ütött. A 68 13.30 órakor került sor a Nép- percben Szőke az oldalhálóba stadionban. A Ferencvárosban talált. Most már egyre maga- Albert ismét elfoglalta helyét biztosabb volt a Ferencváros, a csatársor tengelyében. jól is játszott a zöld-fehér Kemény összecsapásokkal együttes. A 70. percben Rákosi kezdődött a játék, a spanyo- szöglete után kavarodás tálok több szabálytalanságot vé- madt. a kapus kint feküdt az tettek. A Ferencváros nem ta- ötösön, s Varga a hálóba lőtt. lálta meg a megfelelő játék- (2:0). Három perccel később ritmust, kapkodott, sokat hí- Foncho állón ütötte Vargát, a bázott és képtelen volt kimon- játékvezető kiállította a spa- dottan gólveszélyes támadáso- nyol labdarúgót. Kemény ösz- kat vezetni. szecsapások, lökdösések követA II. félidőben, a 48. .perc- ték egymást. A 83. percben ben 11-esből vezetést szerzett Katona viharzott el ismét, lab- a Ferencváros, Novák beadá- dája előbb a kapusról kipat- sa átszállt Albert felett, Ka- tant, de másodszorra a bal tona elé, de őt Irusquieta le- felső sarokba bombázott. (3:0), rántotta, a játékvezető rögtön A Ferencváros a két mérkő- 11-est ítélt. A spanyolok rek- zés összesített 4:2-es gólará- lamáltak, nagy volt a „kava- nyával bekerült a WK har- rodás”. A büntetőt Novák a madik fordulójába. (MTI) A pr óhirdetések BSiÜ Állas A Gyöngyösi Vízművek keret azonnali belépésre 1 fő férfi szívattyükezelöt. Jelentkezés: GyönTöbb éves gyakorlattal rendel- — kező általános lakatosokat kere- Syös, Jókai utca 25. szám alatt. sünk felvételre. Lakatosok felvé- " ------------------------------------------— tele: Eger, Kertész u. 11. Vízvezeték-szerelőt vágj- betanított segédmunkást állandó alkalmazásra. azonnal felveszek. Fizetés megegyezéssel. Csikós vízvezeték- Eger. Széchenyi u. 20. Jó kereseti lehetőséggel, teljesítménybérben, női és férfi segéd- szerelő, munkásokat, parképítési munkához azonnal felvesz az Egri Város- gondozási Vállalat. Jelentkezés: Eger, Marx K. u. 2. sz. alatt. A Tarnaszentmiklósi Gépjavító Áll omás személy- és tehergépkocsik, valamint traktorAKKUMULÁTOROK generáljavítását vállalja. 6 hónap garancia! Azonnali cserelehetőség! Telephely: Tamaszentmiklós. Telefon: 2. Egri székhellyel működő vasipari vállalat közgazdasági egyetemi végzettséggel, vagy számviteli főiskolával, 5 éves szakmai gyakorlattal, vállalati ellenőrzésben jártas férfi muirsfccaerilfi alicaBmcaz A pályázatot „Megbízható szakember” jeligére kérjük a Magyar Hirdető egri irodájának leadni. A pályázatokat 1967. november 25-ig lehet írásban beadni. Érdeklődni: du. 5-től. délelőtt 10— 12-ig.___________________________ Felvételre keresünk több éve« gyakorlattal rendelkező gyom-gép. írót. Műszaki rajzolást is végző dolgozó előnyben. Jelentkezés: Ere- és Ásványbányászati Kutató Szolgálat személyzeti osztályán. Elger, Kertész u. 128. “—mmmmm INGATLAN Kétszoba-konyhás családi ház átadó. Eger. Kertész utca 112/A. VEGYES Értékesítésre felajánljuk: 1 db kazán engedélymentes. 1 db pépe- sítő TP jelű, 1 db szőlőzúzó hordozható. 1 db szürőgép BZ 12 típus. 1 db palacköblltő körforgós, 1 db habarcsszlvattj-ú, 1 db szállítószalag 1 db körkötőgép 8 csöves, 1 db Settz szűrő. Érdeklődni: Eger, 57—52. telefonon. Erdei Termék V.; Bartucz. 23-as égetett mész szilvásváram Üzemünkből beszerezhető. Ara 533,— Ft/a. vagonberakással. Javító-szolgáltató üzemünk 1967. évre asztalos- és festőmunkákat vállal. A zsúfoltság elkerülése végett megrendelését 1968 .évre. asztalos. vizes, parkettás, üveges, lakatos. cserépkályhás, kőműves, festő, ács, bádogos, képkeretező szolgáltatásokra már most adja be Megrendeléseiket kérjük a Heve« megyei Építőanyag- és Vegyesipari Vállalat. Eger. Somogyi Béla u. 13. címre küldeni. sajAt érdekében kösse meg, VAGY REGI BIZTOSÍTÁSÁT ALAKÍTSA AT, AZ VI ÉPÜLETES háztartási biztosításra: hizlalás Elhullás vagy kényszervágás esetén is megtérül a befektetett költség és munka. A termelőszövetkezeti tagok, állami gazdasági dolgozók új, kibővített häztüji bisftositäsa a ház körül tartott valamennyi, 6 hónapnál idősebb sertésre érvényes. A kártérítés összege darabonként: anyakoca 1500 Ft, egyéb hízósertés élősúly kg-ként 10 Ft (de legfeljebb 1000 Ft). Egyéni állattartók az új épület- és háztartási biztosítás keretében biztosíthatják sertéseiket, pótdíj ellenében. Kényszervágás esetén a kártérítést a megtérülés levonása nélkül fizeti az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ II Felér megyei Bauxitbányák — Kincsesbánya — felvesz 18—40 év közötti korú dolgozókat föld alatti munkára. A bérezés formája vájároknál és csapatcsillések- nél teljesítménybér, szállító csilléseknél időbér. A vállalat térítés ellenében szállást, az üzemi étkezdében 9,30 Ft-ért napi há- -omszori étkezést biztosít. Hűségjutalom van. Nős és családfenntartók 40 mázsa ingyenes szén juttatásban részesülnek. A felvételhez érvényes tüdőszűrös lelet szükséges. Utazási költséget felvétel esetén megtérítjük. Megközelíthető Székesfehérvárról vasúton és autóbuszon. Megnyílt a játékvásár Gyöngyösön a piactéren! Vásárláskor kérjen ajándékjegyet! A sorsolás nyereményjátékai megtekinthetők a Fő téri áruház kirakatában. mint legutóbb, s akkor a megyének végre NB II-es birkózói lehetnek! ★ Minden idők legizgalmasabb fordulójára van vasárnap kilátás a labdarúgó NB III. északi csoportjában. Csak ekkor dől el a bajnoki cím sorsa, és ekkor tisztázódik a kiesés kérdése véglegesen! A táblázaton egy ponttal vezető Zalka SE a nagy ellenlábas Papp J. SE otthonában lép pályára és vív előreláthatóan óriási harcot. A gyöngyösieknek már a döntetlen is elég a bajnoki cím elnyeréséhez, — s erre képesnek is tartjuk Csiz- marik Imre legénységét. Persze, sok függ a körülmények közrejátszásától. Az jó dolog, hogy pesti bíró vezeti a mérkőzést, az azonban egyáltalán nem megnyugtató, hogy egy Borsod és egy Heves megyei partjelző lesz a segítőtársa. A három kieső közül a Gy. Izzó és a MÁV HAC sajnos már adva van, — a harmadik kieső még ismeretlen. Ha a 3y. Spartacus megverné a Miskolci ÉMTE-t — reméljük, megveri —, akkor a miskolci jgyüttes mond búcsút az NB [Il-nak, s ez esetben a Dobó 3E, Abasár és Recsk esik ki a megyei I. osztályból. Ha viszont a MÉM TE győz, s netán i 3. kieső is Heves megyei csaját les®, — a megyei I. osz- álytól negyedikként az Egri Spartacus is elbúcsúzik. ★ Az Építők Szakszervezetének n egy ebizottsága a napokban isszehívta a vállalatok és az izeinek szakszervezeti sportfe- előseit és megbeszélte velük íz elkövetkezendő feladatokat, sülön hangsúlyozva, hogy tzoknál az üzemeknél és vitaiatoknál, ahol nincs sport- iőr, — az üzemi bajnokságok, versenyek lebonyolításá- íoz terveztessenek be megfe- elő összegeket. Jó példa, — ehet utánozni! Hiszen a tö- negsportért éppen a szakszerrezetek tehetnek a legtöbbet! Somody József közvetlen szomszédságában levő két kis raktárszobában vendéglátóipari lim-lomot, felszerelést tárolnak, s időnként — nagyobb sportesemény alkalmával — ablakon át sört árusítanak benne. A JTS már nem egyszer igényelte a két helyiséget, mivel egyrészt sportszerek raktározására kitűnően alkalmas, másrészt pedig lehetőség nyílna a JTS utcáról való megközelítésére. Képzeljük csak el: jelenleg mennyi kellemetlenségbe ke- rü, amíg egy társadalmi aktivista hétközi sportesemény alkalmával a pályán keresztül be tud jutni a sportszövetségbe! A városi tanács nemet válaszolt az igénylésre. Pedig a kérés ésszerű és jogos. A pályán effajta vendéglátóipari „objektumra” nincs szükség! ★ Általános meglepetést keltett, amikor az E. Dózsa, a megyei ifjúsági bajnokságban utcahosszal vezető csapat, csak döntetlen eredményt ért el az utolsó helyezett Gyöngyösoro- szival szemben. Mint kiderült: az egriek erősen tartalékosán voltak kénytelenek kiállni, mivel néhány játékosukat nem engedték el a kollégiumból. Éspedig azért nem, mert a héten dohányzáson érték tetten áket. Szó, ami szó: mi sem lelkesedünk akkor, ha a fiatal sportolók cigarettáznak, méghozzá tilalom ellenére! Az sem helyes viszont, hogy cserében a testedzéstől, a sportolástól, a kiirt bajnoki mérkőzéstől tiltják el őket, — ez- sel kellemetlen helyzetbe hoz- fa a sportkört és főleg a csajai vezetőit, edzőjét„ ★ A területi csapatbajnokságon tgyancsak kitettek magukért gyöngyös szabadfogású és Eger kötöttfogású birkózói, s kivívták az NB Il-es osztályosán való részvétei jogát. A két város „erős embereinek' i továbbiakban is olyan lelkesen, olyan töretlen küzdő- tzellemben kell harcolniuk, A drámai hangulatban vé get éri SBTC—Egri Dózsa láb darúgó-mérkőzés után a salgó tarjáni Básti és az egri Berái súlyosan megsértették Rad< partjelzőt, mire Soós G. játék vezető mindkét játékos iga zoiványát bevonta. Básti i következőket mondta Radó nak: „No, a nagy hasába biz tosítolta a karácsonyi egr bort?” Berán pedig a Szom' bathelyen kapott óriási lesgó miatt fenyegette meg a part' jelzőt. Kétségkívül nagyot vétettek a fegyelem ellen, de vajon nem volt-e súlyosabb a: eset, amikor Répás sérülés« miatt állt a játék és a tarjáni védők — élükön Ferenczcel — a legdurvább szidalmakkal illették Szkokán partjelzőt? Vagy amikor a második egri gól után a vendégek melegítőbe öltözött gyúrója vérben forgó szemekkel rontott a pályára és inzultálni akarta a játékvezetőt? De nem tudott nralkodni idegein Mészáros József edző sem, aki a fentebb említett és a tarjániak által lesnek reklamált második egri gól miatt nem átallotta a Népsport kiküldött munkatársát is megfenyegetni. Bástit csak megdorgálták (!) és Beránt eltiltották, — de a többieket ki vonja felelősségre? Senki... ★ A labdarúgó-bajnokság hajrájában, sajnos, adva van a „bunda"! Efelől mindenki meg van győződve. A sajtó harsog, az MLSZ intézkedéseket foganatosít, fenyegetőzik, — végeredményben azonban úgy kerülgetik a dolgot, mint a kutya a forró kását. Csak célzások, semmitmondó általánosítások hangzanak el az igazi sportot teljesen tönkretevő, becstelen bundázásokról. Miért? Mert a drága pénzen vásárolt, vagy éppen szimpátiából kapott pontokat, a legkülönbözőbb formájú manipulációkat egyszerűen nem lehet bebizonyítani. Meg kell adni: mesteri módon csinálják! ★ A villanyóra lett a veszte Pampuknak, a gyöngyösiek kiváló ökölvívójának, aki a nap legszebb mérkőzését vívta Simonnal a Bp. Honvéd elleni, vasárnapi rangadón. Pampuk nagy rutinja kitűnően érvényesült, okosan eilépegetett Simon elől és rendre keresztbe verte támadásait. A végén már csak egy másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor a tisztán vezető Pampuk önkéntelen pillantást vetett a Sportcsarnok villanyórájára, s ekkor Simon nagy erejű ütésétől a padlóra került, nyolcat számoltak rá. Ha háttal áll az órának — biztosan ő nyer. A kihirdetett döntetlen helyett azonban így is győzelmet érdemelt volna! ★ A 22 éven aluliak részére kiírt vízilabda Komjádi-Kupá- ban első ízben szerepelt egri csapat a hosszú küzdelemsorozat után a tizedik helyen végzett. Ez a hely bizony nem a legelőkelőbb, — elégedetlenek azonban mégsem lehetünk a Dózsa fiataljainak teljesítményével, akik kilenc mérkőzésből hatot megnyertek és csak hármat veszítettek el. Pozitív a gólarányuk is, és külön dicséretet érdemelnek azért, amiért a legtöbb gólt — szám szerint négyet — ők dobták a kupagyőztes Ű. Dózsa hálójába. Ha nem fognak ki számukra kedvezőtlen sorsolást — a többszörös bajnok BVSC és az Ű. Dózsa csoportjából nem tudtak tovább jutni —, az első öt között végeztek volna! ★ A Bp. Honvéd—Zalka SE ökölvívó rangadó váltósúlyú küzdelmében nem sok hiányzott a meglepetéshez: a fiatal gyöngyösi Harcsa ugyanis hosszú időn keresztül egyenrangú ellenfele volt az Európa- bajnok Kajáinak. Teljesítményének értékét csak növeli, hogy nemrégiben műtéten esett át ami természetesen jelentősen hátráltatta a felkészü- lénhon. Koidi? Volt jobb... Mintha a keze most sem volna teljesen rendben! ★ Idestova három esztendeié hogy a gyöngyösi városi sport- í^epen levő 3TS-helyiségek