Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

Jutalmazások Merre tart a vidék úszó- és vízilabdasportja ? Többet és jobban beli foglalkozni a legfiatalabb versenyzőkkel A Heves megyei Űszószövét­ség kezdeményezésére az idén Egerben került sor a vidéki úazó szajkembereinek tapaszta­latcseréjére. A tanácskozáson Borsod megyét dr. Bitskey Zol­tán, dr. Gonda Géza, Jancsó Béla, Békés megyét Ricza La­jos, Komárom megyét Szlovik Ferenc, Szolnok megyét Bozsó István, dr. P erényi György, Hajdú megyét dr. Ludmány Gyula, Bács megyét dr. Bo- róczki László, Rigó László, He­ves megyét a szakszövetség el­nökségi tagjai, valamint az E. Dózsa, Gv. Vasas Izzó és a MÁV HÁC szakosztályainak vezetői képviselték. Elsőnek Bitskey Aladá,r tar­tott előadást az egri úszóiskola működéséről. Többek kozott megemlít- hogy az iskolá­ban az el M négy esztendő alatt ötezer gyermek tanul- meg úszni s emellett a 2 nyolc méteres tanmedencében tartot­ta téli edzéseit az egri gycr- mek korosztályú versenyzők népes csoportja. Az iskolai ^tó- telező úszóoktatásról szólva megállapította, hogy a vizsgát ii _12 éves fiatalok ool ed­di g vajmi keveset profitált a versenysport — helyesebb len­ne sokkal fiatalabbakfcal el­kezdeni az oktatást. A nagy nyári vakációban például uooo mint félezer négy-tiz éves gye­rek tanult meg úszni, akik kö­zül többen lettek az E. Dózsa versenyzői. Visontai József edző azt fej­tegette: hogyan kapcsolódik az úszóiskola az E. Dózsa szakosz­tályánál: .••’eléhez. Elmondotta, hogy az ólából átkerült fia­taloknak először is meg kell szökniük az új körülményedet (50 m medence, mély víz, stb.) majd alapkövetelménykent 400—600 métert kell tudni le­úszniuk. Csak ezután kerülnek az edzők keze alá s indulnak el pályafutásuk útján. Hangoz­tatta, hogy a vidéki városok­ban — így Egerben is — több kisgyermek úszó beszervezésé­re van szükség ahhoz, hogy a vidék úszósoortja elérje az él­vonalat. Helyes lenne ha a megyei szövetségek köteleznek edzőiket: munkájuk nagy ré­szét a kicsikkel való foglalko­zás töltse ki. A továbbiakban a versenyzési lehetőse£eK tosításának fontosságát han­goztatta az edző. ISaovotb képviseletet a ÜllbZ-ban Bossó István (Szolnok) fel­szólalásában kifogásolta,, hogy1 a MUSZ nem foglalkozik ko­molyan a vidéki bizottsággal, hiányolta a vidéki szakszövet­ségek képviseletét az elnökség­ben. Az elnökségnek ugyan van két vidéki edző tagja, ők azonban nem a vidék egyete­mes úszó- és vízilabda-sport­ját, hanem csupán saját klub­jukat képviselik. Megemlítette azt is, hogy a MUSZ az évi program összeállításánál nem veszi figyelembe, illetve nem hallgatja meg o vidék képvise­lőinek véleményét. Befejezésül meleg szavakkal emlékezett meg a Szolnok és a Heves me­gyei szövetség húszesztendős gyümölcsöző együttműködésé­ről. Dr. Gonda Géza és Jancsó Béla, Borsod megyei problé­mákkal foglalkoztak. Többek között hasznosnak tartották a gyermek vízilabda-tornák ren­dezésének gondolatát. Ezzel kapcsolatban felaján­lották, hogy az első ilyen tor­nát a kazincbarcikai új úszólé­tesítményben rendeznék meg! Dr. Ludmány Gáza (Debre­cen) elmondotta, hogy Debre­cenben a meglévő lehetőségek ellenére mind jobban hanyat­lik az úszásport, s ennek egyik oka: a DVSC nem törődik a szakosztállyal, sőt annak meg­szüntetését vette tervbe. Már eddig négy debreceni úszóed­ző szerződését bontották fel! együttműködést kell -kialakíta­ni az edzők és a sportorvosok között. Dr. Boróczki László (Kecske­mét) szerint a versenynaptárt két, vagy három részre kellene felosztani, mivel a versenyző­ket szinte lehetetlen két-há rom hónapon át formában tar­tani. Sajnálattal állapította meg, hogy az új úszólétesítmé­nyek tervezésénél nem hall­gatják meg a szakszövetségek véleményét Ricza Lajos (Békéscsaba) a vízilabda bajnoki rendszert bí­rálta, ami — szerinte — nem alkalmas arra, hogy a viiók vízilabda-sportja fejlődjék Fontos dologként említette meg a vízilabda- és az úszóed­zők közötti jó viszony megte­remtését. JAVASLATOK Az MTS Heves megyei Tanácsá­nak ülésén megjutalmazták a sport- mozgalom megyei társadalmi munkásait. A megyei sportszövet­ség díszes emlékveretét kapták: Fehér István, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Trezsenylk Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa. Dudvarl József, a me­gyei úszószövetsés főtitkára. Vá- lent Gyula úszóedző. Kutnyák Gé­za. a megyei ökölvívó szövetség főtitkára. Nagy Ferenc, a megyei sakkszövetség elnöke. Kezes Imre. a labdarúgó JT gyöngyösi cso­portjának vezetője, Bátor Albert röplabda-edző. pócsik Dénes válo­gatóit vízilnbdpré. Visontai József úszéedző. dr. Ruttkai Vilmos asz­talitenisz-edző. Juhász Antalné. az Vízilabda Dupla pontozás Szlovik Ferenc (Komárom: Általános tapasztalat, hogy a vidéki edzők jórészt kényelmi szempontokból nem foglalkoz­nak a legfiatalabbak kai. Java­solta, hogy a területi gyermek seregszemlén az alsó két kor­osztály teljesítményét duplán pontozzák. Ez — véleménye szerint — rákényszeríti az ed­zőket a kicsikkel való fokozott törődésre. Sajnálattal állapítot­ta meg, hogy a fővárosi sport­körök a tehetségesebb vidéki gyerekeket — szüleiken ke­resztül — Budapestre csalo­gatják. Helyes lenne — mon­dotta —, ha a megyei szövet­ségek hozzájárulása nélkül nem igazolhatnának vidéki versenyzőt a fővárosba. Dr. Perényi György (Szol­nok) megállapította: a vidék mostoha kezelése nem más, mint visszafejlesztése az úszó­sportnak. A továbbiakban an­nak szükségességét hangoztat­ta, hogy a jövőben szoros A fel szólal al ásókra Dudvarl József, a megyei szövetség fő titkára válaszolt, majd tíz pontból álló javaslatot ter­jesztett a tanácskozás részve­vői elé: I. Az országos újonc serdülő, vagy ifjúsági bajnok­ságot esetenként vidéken ren­dezzék meg. 2. A területi gyermek seregszemlék két alsó korcsoportját duplán pontoz­zák. 3. A fedett uszodával rendelkező városokban írjanak ki téli versenyeket. 4. Meg kell szervezni a vidék szakembe­reinek módszertani összejöve­telét 5. A megyei szakszövetsé­gek bírjanak felülvizsgálati joggal az átigazolások ügyé­ben. 6. Területi serdülő vízi­labda-tornákat kell rendezni. 1. A szakosztályok mielőbb kezdjék meg az alapfokú ví­zilabda-oktatást. 8. Az OB I. létszámát két, az OB II. létszá­mát négy csapattal emel jék. 9. A MUSZ elnökségi üléseire hívják meg a vidéki szakembe­reket. 10. A vidéki tapasztalat- cserét évenként más-más me­gyében rendezzék meg. A tanácskozás a javaslatokat egyhangúlag elfogadta. Somody József Befejeződtek a Komjádl Kupa küzdelmei. Az Egri Dózsa együtte­se a hét végén két mérkőzést ví­vott. s előbb a Bp. Építők ellen nagyarányú győzelmet aratott, másnap viszont a Szolnoki Dózsá­tól szoros küzdelemben vereséget szenvedett. így az egri fiatalok a 10. helyet szerezték meg. mérlegük azonban nem rossz: kilenc mérkő­zésből hat Ízben győztek, s három­szor szenvedtek vereséget, gólará- nyuk is pozitív: 37:28. Egri Dózsa—Bp. Építők 8:2 (3:0, 1:0, 2:1, 2:1) V.: Rákos. Eger: Soós — Butter. Pozsgai, — Kiss, — Llntallér. Puskás, Fekete. Csere: Kovács, Krajcsovics. Edző: Szabó Tibor. Már az első lsét negyedben el­dőlt a mérkőzés sorsa, az egriek „fél-gőzzel”. Iskolajátékot produ­kálva, fölényesen győztek. G.: Puskás 3, Fekete 2, LintaHér 2. Pozsgai. Jók: Pozsgai. Puskás, Fe­kete. Llntallér. Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa 4:3 (0:0, 2:0, 0:2, 2:1) V.: Keserű H. Eger: Soós — Lutter. Pozsgai — Kiss — Llntallér, Puskás. Fekete. Edzó: Szabó Tibor. A S. negyedben az egrieknek „állt a mérkőzés”, de három holt­biztos helyzet kihasználatlanul ma­radt. G.: Fekete. Kiss, Pozsgai (4 méteresből). A játékvezető sokat tévedett az egri csapat terhére. E. Közgazdasági Szakközépiskola testnevelője. Juhász Károly r. al­ezredes. Bujdosó Lajos, a Petőli- bányai Bányász SK elnöke. Vígh László, a KISZÖV osztályvezetője, Schirm Siegfried, a megyei síszö­vetség elnöke, Kiss Tivadar, a me­gyei siszövetség főtitkára. Nagy Dezső, az Egri JTS elnökhelyette­se. dr. Török László, a megyei si­szövetség elnökségi tagja. Molnár István, a megyei propagandabizott­ság tagja. Barcs 'Sándor, a Hat­vani Járási LSZ elnökségi tagja. Szemenyel Sándor, a megyei ké­zilabda-szövetség elnöke. Szabó Endre, természetjáró versenybíró. Gallovits László főiskolai tanár, atlétaedzö. A megyei sportszövetség díszok­levelét kapták: Király István, Kun József. Nagy István. Pók Pál. A Kilián testnevelési mozgalomban végzett jó munkájért idős Csányi Barna és Nagy Dezső testnevelő tanárok részesültek tárgyjutalom­ban. Ezeken kivül még huszonket­tőn kaptak különböző tárgyjutal­mat. I Pénteken ggerbnmt Megyei konferencia Az MTS Heves megyei Ta­nácsa november 17-én, pénte­ken 9 órakor Egerben, a me­gyei tanácsház második emele­ti nagytanácstermében tartja megyei konferenciáját. Első napirendi pontként Pusztai László, a megyei sportszövet­ség elnöke számol be az MTS Heves megyei Tanácsának négyéves munkájáról, ismerte­ti sportmozgalmunk előtt álló feladatokat, majd a számvizs­gáló bizottság beszámolója uán kerül sor az MTS megyei Tanácsának és az MTS II. kongresszusa küldötteinek megválasztására. Állas ipari vasmunkát vállalok; vidékre is. Berecz Lajos. A Gyöngyösi Vízművek keres azonnali belépésre 1 fő férfi szí­va ttyúkezel őt. Jelentkezés: Gyön­gyös, Jókai utca 25. szám alatt. INGATLAN Öröklakást vennék Egerben. OTP átvállalással, készpénzért. Ajánla­tokat „Nyugalom” jeligére, az egri hirdetőbe kérem. VEGYES Óriás gyümölcsű szentendrei eg­res, nagy gyümölcsű hollandi pi­ros, fekete ribizlltövek kaphatók, darabonként 6 forintért. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Megnyitottam lakatosműhelyemet Felnémeten. Lenin úton. V-ös la­kótelep alatt. Mindennemű építő­jarmü Fekete „Renault” személygépko­csi eladó. Eger, Bacsó Béla u. 1. A NEPÜJSAG TIPPJEI A 46. H£TRE 1. Csepel—FTC x 2 2. Pécs—MTK l X 3. DVTK—Honvéd I 4. U. Dózsa—Dunaújv. 1 5. Tatabánya—Komló x 2 6. SBTC—Szeged 1 7. Dorog—Egyetértés 1 x 8. Debrecen—Szállítók 1 x 9. Nyíregyháza—Oroszlány 1 ). jo.ore—Budafok x 1 11. Autóbusz—Várpalota 1 x 12. Dombóvár—Veszprém x 2 13. K. Kinizsi—Táncsics X 2 Pótmérkőzések: 14. M.-kovácsháza—SZMTE 1 x 15. Békéscsaba—Jászberény 1 16. Kkfélegyháza—Pénzügyőr 1 X A totó nyereményei: 13 találat (7 db) 68 267 forint. Ebből 13+1 16 db) 97 765 forint. 12 találat (161 db) 1979 forint, 11 találat (1161 db) 179 forint, 10 találat (18 765 db) 25 fo­rint. November 19-én, vasárnap bo­nyolítják le a labdarúgó NB I-ben a 29. fordulót. Az Egri Dózsa Győrben játszik bajnoki mérkőzést a Győri ETO-vaL A találkozót Ka­posi vezeti. Mély fájdalommal értesít­jük ID. BOGOS ANTAL rokonait, ismerőseit, bará­tait, hogy f. hó 13-án el­hunyt, Temetése f. hó 15-én 15 órakor lesz a Kisasszony temetőben. Gyászoló család Heves—Bélapátfalva 2:1 (1:0). Ma* gyed L osztályú labdarúgó-mérkő­zés. Bélapátfalva. 200 néző, V.: Koncz. Heves: Nagy — Fehér, Stolcz, Kovács — Gombaszögi. Bu­dai L — Budai H.. Rédei, Meleg­hegyi, Lányi. Balogh. Edző: Nagy Sándor. Bélapátfalva: Bajzáth — Molnár. Durzó. Kelemen — Bárá­nyt. Ferencz — Suba, Sas. Miké II Barta. Miké L Edző: Antal Gyula. A mérkőzés nagy részében a hazai csapat játszott fölényben, a ven­dégek szórványos támadásai azon. ban veszélyesebbeknek bizonyul­tak. G.: Budai EL. Balogh, illetve Sas (11-esből). Jók: Nagy. Balogh, illetve Kelemen. Ferencz. (horváth) • Mátraaljl Bányász—FVSC 3:0 (1:0). Gyöngyös. 200 néző. V.: Répás. Bá- , nyász: Szalai — Nagy F., Szőlőst, 1 Nagy M. — Huszár. Varga I. — Varga III.. Borosl, Fischer. Farkas, 1 Söregl. Edző: Kovács Tibor. FVSC: Agócs — Kocsis, Kárpáti, Orsó — ! Nyeste, Csuhái — Kóródi, Gál. Ig- ! nácz, Zajácz. Holczreiter. Edző: 1 Túróczy János. A többet támadó hazai csapat ötletes játékkal. Ilyen arányban is megérdemelten nyert. G.: Huszár (ll-esböl), Fischer, Varga Hl. (szkocsovsgky) • Apc—Dobó SE 3:0 (2:0). Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó- mérkőzés. Apc. 400 néző. V.: Dó­zsa. Apc: Plessek — Mészáros. Csirke, Csizmadia — Oldal, Bara- nyl — Tóth. Sándor. Rácz. Rezs- nyák I.. Zólyomi. ' Edző: Takács László. Dobó SE: Tóth — Gréczi, Muhi. Bukta — Szalai. Czunyi — Szobányi, Nagy. Berecz. Toroczkai, INNEN - ONNAN Hegedűs. Edző: Kis® Báltait. A ha­zai együttes sorsdöntő mérkőzésién végigtámadta a 90 perceit, s meg­érdemelten nyert. G.: Oldal. Rácz, Gréczi (öngól). Jók: Csirke, Oldal, Plessek, illetve Hegedűs., zalai, Czunyi. (dobrocsi) * Befejeződtek a küzdelmek a me­gyei teke-bajnokságban. A bajnoki címet a Petöfibányai Bányász együttese nyerte. Az utolsó fordu­ló eredményei: Lőrinci Vasas—Pe- tőfibányai Bányász 2:« (2302:2376). Egri Lendület—Egri Vasas Elektro­mos 5:3 (2298:2269). Dobó SE—E. Vörös Meteor 5:3 (2244:2228). Egri Vasas—Gy. Vasas Izzó találkozón a vendég csapat nem jelent meg. • Legutóbb közöltük a megyei n. osztályú labdarúgó-bajnokság nyu­gati csoportjának állását. A baj­noki táblázat készítésénél elírás történt, mert a két büntetőpontot nem a Hatvani Spartacustól. ha­nem a Hatvani Előrótől vonta le a járási szövetség. * A megyei bajnokság állása: (Teljes táblázat) L Gáspár SE 2919 7 3 77:30 45 2. Bervai Vasas 30 16 6 8 56:31 38 3. VerpeLét 30 14 7 9 51:43 35 4. FVSC 30 12 9 9 62:bl 33 5. M Bányász 30 13 6 11 50:37 32 6. Bélapátf. 30 14 4 12 43:41 32 7. Pétervásána 30 13 6 11 47:48 32 8. F DÓ7S* in. 31) 13 4 13 33:55 30 9. R.-saemtm. 30 13 4 52:51 30 10. Apc 30 10 7 13 41:47 27 11. Heves 30 11 5 14 37:44 27 12. Gy .-orosz! 29 10 7 12 45:59 27 13. E. Spart. 14. Abasár 15. Recsfc 16. Dobó SE A labdarúgó port állása: NB L L U. Dózsa 28 13 2. MTK 28 16 3. Bp. Honvéd 28 15 4. Vasas 28 14 5. Tatabánya 28 13 6. Győr 28 13 7. Komló 28 13 8. FTC 28 11 9. Csepel 28 12 10. Dunaújváros 28 12 11. SBTC 28 11 12. DVTK 28 11 13. Szombathely 28 7 14. Pécs 28 10 15. Eger 28 5 16. Szeged 28 3 ★ A labdarúgó NB III. portjának állása : 1. Zalka SE 29 16 2. Papp j. SE 29 16 3. Miskolci B. 29 16 4. Edelémy 29 14 5. Somsály 29 11 6. Eger csehi 29 10 7. MEAFC 29 9 : 8. Szuhavölgy 29 13 8. Gy. Spart. 29 10 10. Sirok 29 8 ] 30 19 7 IS 32:50 27 30 8 7 15 60:61 2S 30 8 6 16 48:71 22 30 6 6 18 30:69 18 14 7 7 76:47 35 A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Borsod—Heves megyei kirendeltsége műszaki becslést tar! 1967. XI. 15-én Egerben, a Magyar Hirdető helyisé­gében, Eger, Széchenyi u. 8. sz. alatt. Telefon: 18-49. Adás-vétel és tanácsadás ügyében megbízottunkat felkeresni szíveskedjenek. MAGÉV, Miskolc, Petőfi tér 4. sz. Ügyintéző: Varga. B Felér megyei Bauxitbányák — Kincsesbánya — felvesz 18—40 év közötti korú dolgozókat föld alatti munkára. A bérezés formája vájá­roknál és csapatcsillések­nél teljesítménybér, szállí­tó csilléseknél időbér. A vállalat térítés ellenében szállást, az üzemi étkez­dében 9,30 Ft-ért napi há­romszori étkezést biztosít. Hűségjutalom van. Nős és családfenntartók 40 mázsa ingyenes szén juttatásban részesülnek. A felvételhez érvényes tüdőszűrös lelet szükséges. Utazási költsé­get felvétel esetén megté­rítjük. Megközelíthető Szé­kesfehérvárról vasúton és autóbuszon. 16 5 8 49:31 37 11. Hatvani K. 29 10 7 12 44:46 27 12. Alberttelep 29 10 7 12 37:41 27 13. MÉMTE 29 10 6 13 38:48 26 14. Petőfi bánya 29 12 2 15 33:47 26 15. MÁV HAC 29 7 8 14 30:43 22 16. Gy. V. Izzó 29 6 6 17 23:54 18 Az utolsó forduló párosítása: Papp J. SE—Zalka SE. Sírok— MEAFC. Egercsehi—Somsály. Gy. Spartacus—MEMTE. H. Kinizsi— Gy. Izzó. M. Bányász—MÁV HAC. Edelény—Alberttelep. (Itt említjük meg, hogy az Alberttelep—Papp J. SE mérkőzés eredménye helyesen 3:2. Alberttelep javárai) ♦ m őszi-téli ajánlatunk Férfi felöltő divatszínekben, 'modern fazonokban 635,— Ft-tól Férfi télikabát vatelinnel »485,— Ft-tól Férfi télikabát teddybeer gallérral 900,— Ft-tól Fiú télikabát, 5-ös nagyság,-(- számonkénti emelkedés 260,— Ft-tól Tweed kosztüm 420,— Ft-tól 900,— Ft-ig Női kordbársony nadrágkosztüm 540,— Ft-tól 600,— Ft-ig Női és bakfis téliesített habszivacs kabát 902,— Ft-tól 1112,— Ft-ig Szép fehérneműben éjjel-nappal fehérnemű PARÁDÉ A-! IPARCIKK KISKER EGRI, GYÖNGYÖSI ÉS HATVANI DIVATÄRU- SZAK ÜZLETEIBEN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom