Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
Mátrán innen, Mátrán túl SOKAN VALUÄK: az őszi Mátra szebb, mint a nyári vagy • tavaszi. Azt a színpompát, amit a sárgától a vörösbe hajló rozsdásbarnáig mulatnak most a fák lombjai, látványosságban egy évszak sem tudja felülmúlni. Vitatkozzunk a megállapítás igaza fölött? Fölösleges. Az ízlések ugyan lehetnek különbözőek, de egy biztos: a Mátra mindenkinek tetszik. A vita helyett tehát egyszerűbb lesz, ha szétnézünk a tájon. 1. SÄSTÖ, A rácsos kapu bezárva, rajta a felírás: Vigyázz, a kutya harap! A camping- ben csak az őr tartózkodik. A sátrakat lebontották, a csónakok ott pihennek a terasztető alatt, a kisvendéglő kerthelyiségéi a lehullott falevelek vették a birtokukba. Egy autöbusznyi iskolás azonban vidáman játszadozik a. kellemes napsütésben a gyepen. Rúgják a labdát önfeledten. A kilátótornyon azonban dolgoznak a munkások. A lépcsősort állítják össze és mázolják be, egyelőre piros mí- níummal. A torony egy része vidáman világít a friss festés alatt Egyetlen árva pecás áll a bot végén a nádasoknál. Ügy mondják, ide már nem érdemes jönni horgászni, a halak szinte csúfot űznek a legtapasztaltabb „öreg rókával” is. 2. A GÁTON. A Köszörű- patak völgyében már áll a gát Párád fölött. A gépházból nedves csík kanyarodik elő: mintha a zsilip már belekóstolt volna a feladatába. Öt vagy hat ember „dolgozik” a töltés túlsó falán. „Lázasan” tevékenykednek. Egyikük a lapáttal kaparászik valamit a friss hordású talajon, a többiek pedig közömbös arccal nézik. Csak akkör mozdulnak meg, amikor valamelyikük „bedob” egy jó viccet. Szívből, felszabadultan kacagnak. Jól érzik magukat, láthatóan. Hiába: a kései meleg napsütés lelket vidámítóan kellemes. És — úgy látszik — a munka sem nagyon sürgős. 3. POHARAK. Elindul, kézről kézre jár, és mire a sor végére ér, a teljes minta látszik rajta. Akár csiszoljak akár festik, a módszer ugyanaz. Futószalagon készül a sok pohár a Parádsasvári Üveggyárban. Az a bizonyos aranyozott, valamint fehér szirmú virág- minta nem tetszik. Régi is és... mit lehet még finoman mondani róla? Finoman semmit. Miért nem festenek másik, mc- dem, ízléses mintát? Nincs tehetségük hozzá? Az volna de a mostani bérezési mód nem ad alkalmat az új, ízléses minta bevezetésére. A gyár eredménye: általában nagyon jók. A jubileumi munkaverseny során túlteljesítéseket vállaltak a brigádok, és még ezeket a plusz tételeket is túlhaladták. Lóth Ottó termelési osztályvezető egymás után sorolja számokat: mind a síkért bizonyítja. Most akarják a novembert forradalmi hónapnak kinyilvánítani.. És akkor a lendület még fokozódni fog. Az üvegfúvók közül Fény esi József brigádja a legjobb eddig, és bár a finomcsiszolók a túlfeszített vállalásukat nem tudták maradéktalanul teljesíteni, amit eddig elértek, az is dicséretre méltó. A parádsasvári üvegárunak nagy a kereslete mindenütt. 4. CSEVICE. Sokan keresik, nem mindig vehetik meg. Ez a világhírű parádi víz. Világhírű? Igen, a túlsó földrészen is számon tartják kitűnő tulajdonságai miatt. Nemcsak a betegeknek hasznos a fogyasztása, hanem az egészségeseknek is. A szagát pedig nem nehéz megszokni. Naponta néhány száz litert palackoznak a forrásból. Ha több lesz az eső, csapadékosabb az időjárás, a kút hozama is megnő, majdnem a kétszeresére a mostaninak. Kétszáz éve működik a cse- viceforrás. Meddig bírja még? Ezt senki sem tudja megmondani. 5. ROMANTIKA. Nem minden, csak kevés mennyiségben. Galyatetőn szinte alig található belőle. A turistaétterem ugyan látogatott, a kiszolgálás gyors és udvarias; az ételek ellen sem lehet kifogása senkinek, de a feketéz- gető, poharazgató vendégek többsége a beutaltak közül kei-ül ki. A legtöbb napon. Legfeljebb félóránként vetődik erre egy kíváncsiskodó, autóval — természetesen. A „szent falvakban” üdülők gyalog is átsétálnak. A nagyszálló környékét — mert így hívják még ma is a SZOT-üdülőt —> mindenki meg akarja nézni. Szép, nincs más kifejezés rá. (Foto: Pilisy) SZCRM Hétről hétre (Kiss Béla rajza) Fábián István, a Honvédelmi Érdemérem tulajdonosa Egyszerű ember Fábián István. Nincsenek hőstettei, mesébe ülő történetei, sem romantikus kalandjai, pedig túl van már élete 63. évén, és a két világháború borzalmait is végigszenvedte. Olyan, mint a legtöbb ember: szorgalmas, a mindennapi élet legkisebb rezdüléseit is figyelemmel kísérő, kötelességét tudó és teljesítő állampolgár. És benne ez a legfigyelemreméltóbb, a legvonzóbb, mert ha mindenki cé madarak óAztáiij^őzduL — Apu, te művelt ember vagy, ugye? — kérdezte a fiam a minap, s engem abban a pillanatban elöntött a, hideg veríték. Egy ilyen kérdés kapcsán már leégtem a doke- Jcafoniát illetően, amikor görög városnak mondtam, s emlékszem, egyszer hasonló kérdése után vigyorogva közölte velem, hogy a tetraéder, az nem zenei műszó, hanem valami mértani izé... Ha jól emlékszem. — Igen, kevés számú barátom annak tart — motyogtam visz- sza, mert nem vagyok hülye azt mondani egy fecsegő gyereknek: nem. fiam, az apád nem művelt, hanem, tökkelütött fajankó. Még elmondaná ott is, ahol ugyebár ez újdonság erejével hatna... — Akkor légy oly kedves, mondd el a madarak osztályait... — Mit mondjak el? m. Azt, hogyan osztályoznád a madarakat .. .... — És miért fontos ez neked pont most, amikor látod, sürgős újságolvasra-valóm van, és egyáltalán minek neked az, hogy a madarak osztályozva legyenek? — kérdeztem méltatlankodva... — Az iskolában van rá szükség... Szeretném, ha elmondanád, mert te művelt egy fej vagy, s biztosan jobban tudod, mint én — vette elő megint a műveltség fegyverét. De nem adtam meg magam könnyen, — Nézd, fiam, mi az osztály nélküli társadalom felé haladunk.„ Érted? Mi, emberek S akkor most te a madarakat akarod osztályokba sorolni? Tőkés madár.,. — Az a réce — vágott közbe... — Mi az, hogy réce... Ja, a tőkés réce ... Hát igen . .. Mire jó ez? Akkor ugyebár, ezek szerint lenne dolgozó réce, értelmiségi réce, meg egyéb réce — próbálom. a madarak osztályozásának feleslegességéről meggyőzni a gyereket, de méltatlankodva intett le... — Ne tessék most viccelni, az ügy kaka és a pecsenyekacsa ehető, a stiglinc és a dögkeselyű ehetetlen. Kész! De mondani kell valamit, óvatosan, megfontoltan, visszaemlékezve biológiaóráimra. amelyekről többet lógtam, mint a függő cinke fészke... Megvan! — Hát. kérlek, cinkefélék ... Aztán kártyás szárnynak... — Micsoda? — Hártyás lábúa};, moly.'.. Tehát? Hogy ott enné meg a fene a maradókat, az osztályaikkal együtt, hiszen én a lábasban már régen megvalósítottam a madarak osztálynélküli . társadalmát. Van ehető és ehetetlen madár. A pulyna azt akartam mondani — mentege - tődzöm, de az ügy reménytelen. — Hártyás lábúak, legfeljebb ... Legfeljebb! — emeli fel az ujját a fiam oktatóan, hogy elönt a méreg ... — Mit tanzt sz te itt engem, taknyos... — förmedek rá —, ha olyan jól tudod, akkor minek kérdezed ... Vedd tudomásul, hogy te még a világon se voltál, én már ismertem a madarakat, a tyúkolcat is — szemtelen vigyor a gyerek arcán. Igen, ezt a tyúkokat nem kellett volna mondanom... — És ne röhögj, te jó madár, ha az apád beszél, ha egy művelt ember hajlandó arra, hogy veled szóba álljon... Eridj a fenébe, szégyelld magad — maradok magamban a dühvei és a szégyennel, meg az újsággal ... A fene ezekbe a madarakba, meg az osztályaikba ... Villámként az agyamba vág a gondolat, már üvöltöm is át a másik szobába. — És a denevér... Hallod?... A denevér, az nem hártyás szárnyú? Mi? — De igen — szói vissza a fiam a teljes reménytelenséq hangján ... Csakhogy az nem madár, hanem emlős Bumm! A denevér nem madár. Akkor meg mi a fenét repked? Ki érti ezt a mai világot?! (egri) adása-vétele, értékelése, a lakosság tájékoztatása, az időjárásjelentés figyelése, stb., a feladatom. A forgalmi szolgálat helyettes parancsnoka vagyok. Fábián István Hatvanban született. Magáénak érzi a várost, ezért követ el minden tőle telhetőt a lakosság rendkívüli esetekre való felkészítésére. Nem szeretné, ha még egyszer annyi ártatlan vér és élet pusztulna el, mint annak idején a háborúkban. Öreg fejjel most gépkocsivezetői vizsgára készül. Nem kérte ezt tőle senki, nem parancsolták, maga vállalta, mert sosem lehet tudni, mikor lesz a jogosítványára, a gépkocsivezetés tudományára szüksége. Egy esetleges katasztrófa esetén gépkocsival emberek életét mentheti meg. Sokan csodálják akaraterejét, munkabírását, fegyelmét. Ö természetesnek tartja ezt, minthogy másoktól is hasonlót vár el. Gyerekkorától a munka volt éltetőeleinc hatgyermekes szegény vasutasszülők fia — mindig dolgoznia kellett, öreg napjaiban sem tud másképpen cselekedni. Dolgozik és munkájával példát mutat. A gimnáziumban eltöltött idejét kiváló dolgozójelvénnyel, a polgári vé* delemben teljesített szolgálatáért pedig legutóbb a Honvédelmi Érdeméremmel jutalmazták. Mindkét kitüntetésnek örült, de mint ahogy be* fejezésül is mondta: nincs nagyobb kitüntetés részére annál, ha hallhatja az életerős fiatalok egészséges kacagását. Hogy ezek a gyerekek csak hírből, tankönyvekből ismerik a háborút és ő tevékenyen részt vehet abban, hogy e borzalmakat közelebbről ne is ií merjék meg soha. Fazekas István teljes mértékben teljesítené , feladatait, kevesebb lenne a gond, a probléma, a „félmunka”. Fábián Istvánra — ahogy felettesei elmondják — mindig lehet számítani: éjjel nappal, hétköznap és vasárnap. A fel- • adatok, a vállalások teljesítésének példaképe ő. 31 éve látja él a gondnoki teendőket a hatvani Bajza József Gimnáziumban és 15 éve tagja a polgári védelem Hatvan városi törzsének. Rég nyugdíjba mehetett volna már, de nem megy — hét gimnáziumi igazgató „dőlt ki” mellőle! Mint mondja: munka nélkül nem tud élni. — Szeretem az ifjúságot — mondja, amikor életéről beszélgetünk. — Ha tehetek értük valamit, fiatalabbnak érzem magamat. A polgári védelmet pedig hazafias kötelességemnek tartom. Még mozogni tudok, erről nem mondok le, csak ha világbéke lesz a földön... Nem véletlen tehát, hogy a törzs legidősebb tagja életkorban és szolgálati időben is. S egyetlenegyszer sem hiányzott a foglalkozásokról! Sőt, mint alegységparancsnok, kilenc éven át oktatta beosztottjait és az 54 ember is mindig megjelent az oktatásokon, példamutatóan végezte a rájuk bízott feladatokat. Az egység legfegyelmezettebben tevékenykedő szakasza volt. Becsülettel helytálltak 1956-ban is. Az ellenforradalom ideje alatt volt olyan időszak, amikor a napi munka mellett három héten keresztül adták a szolgálatot, alig érkeztek pihenni. — Most a polgári védelem „idegrendszerén” tartom a kezem — magyarázza. — Gyakorlatokkor a távmondatok Zöldek párja, mint valami békés alaphang jelenik meg a színen, az ember nemesebbik énjének megtestesítőjeként. A Kék már küzdelembe bonyolódik a Sárgával, a Pirosak harsogóan bizonyítják életerejüket, de mindez semmi ahhoz a kibékíthetetlen ellentéthez képest, amely a légies Fehér és a robusztus Fekete között feszül. S mire az összes színek egy vonalban állnak a Fekete ellen, már értjük a balett filozófiáját. Hidas Frigyes zenéje a kompozíció színpadi hatását erősíti. A Mit takar a kalapod? — Tóth Sándor balettszatírája — jókedvű, csaknem harsogó cirkuszi mutatvány-sorozat, Kincses József zenéjére azzal a gyermekien tiszta kedéllyel, amely a játékhoz elengedhetetlen. Az alapötlet nem több egy hiányzó kalapnál, amely a táncra jogosít — mégis menynyivel több! Ez a több, ez a többlet a játék és valóság bölcs poénjeiben fénylik. S abban a formanyelvben, amely nemcsak lépésekből és testmozdulatok- ból áll. Itt szerepet kap az arc is, a földön nemcsak a lábuk jár a táncosoknak, de a teljes megalázkodás jegyében két térdre is borulnak, meghitt bizalmasságban le is fekszenek a földre, hogy a következő pillanatban a fejek feletti magasságban a kezek, az ujjak különböző belső jelzés- rendszere érvényesüljön; Ezt a tartalomban és formában is eredeti produkciót tapsolta meg lelkesen az egri közönség is. S reméljük, hogy az Országos Filharmónia minden hangversenyévadban biztosítja ezt a művészi élményt, ezt az új műfajt, a Pécsi Balett egy- egy új műsorát az egri közönség számára. (farkas) A Pécsi Balett hétfőn két ; telt házat vonzott műsorával ! az egri Gárdonyi Géza Szín- : házba. 1 Az együttest komoly sikerek kísérik hazai és külföldi színpadokon egyaránt. Ennek az alig hatesztendős múltra visz- szatekintő balettnek jogosan tapsol a közönség, mert a tánc eddig megszokott játékában, az operaszínpadokon otthonos balettnek klasszikus formái helyére ezek a pécsi fiatalok valami nyugtalanítóan újat, más világot, valami vibráló többletet, új gondolatokat hoznak. S mindenekelőtt az önállóságot! Kompozícióban is, drámaiságban is műsoruk eredeti, nem tapad egy-egy nagy zenei alkotás eszmevilágához. Ez az elsődleges értéke és titka a Pécsi Balettnek. Vegyük csak sorra a három bemutatott kompozíciót. A Purcell zenéjére táncolt szimfonikus balett — Elek Imre koreográfiája — az együttes egyik próbáját vetíti elénk. Meghitt baráti közvetlenségben élnek és dolgoznak együtt a fiatalok. Az összeszokott párok egymás után előadják azt a kompozíción belüli külön- számot, amely legjobban jellemzi őket és emberi vágyaikat. A ritmikus mozgásban itt kevesebb a küzdelem, mint a többi kompozícióban, de itt is nyilvánvaló az a vágy, ahogyan a lányok féltik partnereiket, s alázattal, vagy büszkén indulnak harcolni értük. Csak a partnerért? Itt is többről van szó, az összetartozásról és a vonzódás belső szükségszerűségéről. Az est legpoétikusabb és hatásában legegyértelműbb száma a Concerto a szivárvány színeire. Eck Imre a teljesen sötét színpadon, a fekete alapszínből indítja ki a küzdelmet a Fekete és a Fehér között. A A Pét**i Balett egi*i sikeréről Belülről pedig nagyon kényelmes. A faragott kőből épült kilátóba még így is érdemes bemenni, hogy a föléje nőtt fák ritkuló koronája miatt csak korlátozott mértékben „kapható” a panoráma. A keleti oldalra pedig semmit nem lehet látni. Bocsánat: nagyon szép színű faleveleket igen. 6. BETYÁROK. Sem a régiek, sem a „maiak” — elnézést a kifejezésért, csak a szójáték miatt mondom — nincsenek sehol á híres Vidróczki- csárdában. Mátraszentistván teljesen kihaltnak látszik. Az ide tévedő turista kénytelen a kereszt előtt pihenő libákat fényképezni. Igaz, ez így valódi „magyarosch” romantika — a csárda a libákkal. Hiába, mi az idegenforgalom fokozásáért semmi áldozattól nem riadunk vissza. A csárdában a kora délutáni órákban nincs .vendég. Estére többen bevetődnek. Megcsodálják a falakra kifüggesztett „originál” betyárképeket, ezeket a hideglelős primitívségeket, a nehéz pénzen beszerzett, a falra akasztott valódi fokosokat, a karikásostort és hallgatnak melléje egy kis tő- rőlmetszett beat-zenét a rádióból. A pincér még fiatal, ezt a fajta muzsikát tudja csak elviselni. Ez kitűnően illik ide. No, jő: adjuk meg a turistának, ami a turistáé...! Ha ez kell a vendégnek, ám legyen. De ki kellene tenni valahová, a bejárat közelébe egy kis táblácskát, valami ilyesféle szöveggel: az istenért, el ne hidd, hogy amit itt látsz, az valódi. Egyébként csakugyan egészen jó kis hely az a Vid- róczki. A hangulatot fel sem számítják a fogyasztáshoz. 7. FINÁLÉ. Az őszi Mátra nagyon szép, még akkör is, ha mi, gondolkozó, érző, kombináló emberek imitt-amott rontunk is rajta valamit. Szerencsére a természet képes megújítani önmagát. Persze, azért az ember is segít neki valamit. G. Molnár Ferenc
