Heves Megyei Népújság, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-22 / 276. szám

i-3 Egyva’lCi'-^vnSk; áliampSUoi; iH*HS»SBi4i€3ir©iffiSaM kért Az Izvesztyija kedd esti szá­mában megjelent John Smith volt amerikai á lampölgárnak, a CIA amerikai hírszerző szer­vezet volt ügynökének nyilat­kozata. A nyilatkozatban John Smith, aki ma már szovjet ál­lampolgár, elmondja, hogy az okok közé, amelyek az Egye­sült Államokból va ó menekü­lésre késztették, tartóz k a vietnami háború. A CIA elől rejtőzve, egyik országból a másikba ment, végül a Szov­jetunióba utazott és szovjet ál­lampolgárságért folyamodott. — Nemcsak egyszerűen új hazába kerü tem — mondotta Smith —, az a szerencse ju­tott osztályrészemül, hogy egy más társadalom tagja lettem, s ez a társadalom magasabb színvonalú, igazságosabb, az emberek közötti igaz kapcsola­tokra épül. Nyilatkozata további részé­ben Smith kifejti, hogy az amerikai kémszervezet a leg­piszkosabb bűncselekménye­ket követi el. Sok más ember­rel együtt neki is az a meg­győződése, hogy Kenhedy el­nök egy széles körű összeeskü­vés áldozata lett, amelyben a CIA is részt vett. Az amerikai ímszervezet óriási összegek­kel rendelkezik. Munkatársai külföldön Igen gyakran diplo­matának á'cázva tevékeny­kednek. Minden öt amerikai diplomata közül négy a CIA munkatársa. BONN (MTI): A Stuttgarter Zeitung érte­sülése szerint Borin hivatalo- san közölte a francia kor­mánnyal, hogy nem kíván részt venni a külpolitikai és stratégiai elgondolás kidolgo­zásában. Bonn csupán abban érdekelt, hogy franciá part­Események _ y A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\'.\\\\WV\V,K telintézmények részvényeinek árfolyama esett. Az arany ár­folyama viszont, amint azt várni lehetett, számottevően emelkedett. WELLINGTON: Az Oj-zélandi miniszterel­nök kedden bejelentette, hogy kormánya 19,45 százalékkal devalválta az új-zélandi dol­lárt. LONDON: Brit üzleti körök1>en arra számítanak, hogy a font gvors gyósyulását hozza maga után a londoni értéktőzsde tevé­kenységének keddi újrakezdé­se. Egves üzletemberek szerint valószínűleg megkezdődik a font visszaáramlása London­ba és körülbelül 300—400 mil­lió font sterling kerül vissza a brit nemzeti bankhoz és az üzl etem berekhez. PÁRIZS: Franciaországban arra szá­mítanak, hogy távolmaradnak Franciaországból az angol tu­risták. akik a külföldi turis­ták 25—30 százalékát alkot­ták. A Figaró szerint a font és ezt követően a spanyol peseta devalválása miatt a nyugati országok nehéz ténynek néz­nek elébe. „Az önelégültség időszaka Franciaországban és az európai közösség más or­szágaiban úgy látszik, véget ér majd.” ★ A pénzváltóhelyek, az uta­zási irodák és egyéb érdekel­tek kedden megkapták a Nem­zeti Banktól a leértékelt an­gol font új árfolyamát. így a hétfői szünet után ismét meg­kezdődött a font váltása, vé­tele és eladása. Az angol font vételi árfolya­ma az eddigi 32,62 forintról 27,97; középárfolyama 32,87- ről 28,18, eladási árfolyama pedig 33,12-ről 28,39 forintra csökkent. A turistaforgalom­ban az említett összegekhez továbbra is száz százalék pót­lékot számítanak. Sorra érkeznek a ielentések a magyar Nemzeti Bankhoz több más ország pénzének de­valválásáról is, az értékcsök­kenés mértéke azonban nem mindenütt azonos az angol fontéval. A dán korona értéke körülbelül 8,5, míg az új-zé­landi fonté 20 százalékkal csökkent. Természetesen en­nek megfelelően módosul az említett valuták magyarorszá­gi árfolyama is. ? MmviM t9G7. november 22., szerda 100.000 forintérS tetszés szerint , ha megnyeri a SZERENCSE SORSJÁTÉK egyik főnyereményét. További nagy összegű vásárlási utalványok és egyéb értékes nyeremények 4 forintért! Vegyen Szerencse sorsjegy®! Kapható az újságosoknál és a postásoknál. DNFF-et „a dél-vietnami fő­erőnek” nevezte. Üjabb nyilatkozatot tett köz­zé Vietnamról Romney, ad a! Republikánus Párt színeioen indulni kíván az 1960-as el­nökválasztásokon. Romney az NBC kamerái előtt ezúttal zt jelentette ki, hogy mindaldig: nem pártolja az észak-viet­nami bombázások beszünteté­sét. amíg „nincs alapos ok fel­tételezni. hogy a moratórium kielégítő eredményt hoz”. Egyébként újabb háborúelle­nes tüntetés volt az Egyesült Államokban. A San Jose-i (Kalifornia) egyetem négyezer | diákja tiltakozott amiatt, hogy. a végzős diákokat olyan hadi-] anyaggyárba csábítják, ahol' napalmot is előállítanak. Több! egyetemistát letartóztattak. vásokról. A Reuter tudósítója szerint washingtoni körökben elmondották, hogy Johnson ás tanácsadói elutasítják az ideig­lenes tűzszünetek összeolvasz­tását. illetve kiterjesztését, és Johnson — állítólag — csak abba egvezik bele, hogv kará­csony, újév és a „tét” 'viet­nami újév) alkalmával egv-két napra szüneteltessék a száraz­földi harcokat és a demokra­tikus Vietnam bombázását. Mike Mansfield, a szenátus dem okra t aőárt i t öb b s é gén ek vezére, nyilatkozatban fordult a saigoni kormányhoz. Arra szólította fel a dél-vietnami vezetőket, hogy bocsátkozza­nak. közvetten tárgyalásokba a Dél-Vietnami Nemzeti Felsza­badítás! Fronttal. Mansfield a WASHINGTON (MTI): Johnson elnök kedden dél­előtt folytatja a haditanácsot Westmoreland tábornokkal, a Vietnamban lévő amerikai csapatok főparancsnokával es Bunkerrel, az Egyesült Álla­mok saigoni nagykövetével, A konferencián más magas rangú vezetők is részt vesznek, kö­zöttük Humphrey, alelnök, Rusk, külügyminiszter, McNa­mara, hadügyminiszter, Whee­ler, a vezérkari főnökök egye­sített bizottságának elnöke. A megbeszélésen az ameri­kai vezetők áttekintik a viet­nami hadihelyzeíet. Az AFP tudósítója szerint Washington és Saigon között már előzőleg megkezdődött az üzenetváltás a hagyományos év végi, átmeneti fegyverr.yug­Imi liiniilii a közös stratégiai tervezést i franciákkal Meglepetés Párizsban ter a német delegáció veze^ tőjének Trettner tábornokot akarta kinevezni, hogy ezzel a bizottságot saját élenőrzésé- nek vesse alá, és — mint fel­tételezik — az egész ügyel mellékvágányra juttassa. Bonnban ezután hosszas huzavona kezdődött. Különbö­ző nevek vetődtek fel. A fran­ciák türelmesen vártak. Né­hány nappal ezelőtt Bonn az­után d'plomáciai úton értesí­tette Párizst, hogy lemond s közös tanulmányozásról. Nyugatnémet részről nem adtak magyarázatot erre a lé­pésre. Párizsban sem foglaltai« hivatalosan állást, nem hiva­talosan azonban kijelentették hogy Bonn lépésének oka az erős amerikai nyomás. Az Egyesült ÁFamok heves ellen­állást tanúsít mindenfajta stratégiai kérdés megvitatásá­val szemben, ha abban Wa­shington nem vesz részt. Herével „általánosságban” megvizsgá’ja az európai biz­tonság egyes kérdéseit. A francia kormány — ugyancsak a Stuttgarter Zei­tung szerint — meglepetéssel vette tudomásul a bonni dön­tést. Az 1963-ban megkötött francia—nyugatnémet szerző­dés stratégiai koordinálásáról Intézkedik, valamint közös ku­tatásról ezen a területen. A szerződésnek ez a szakasza már akkor heves ellenállásba ütkö­zött Washingtonban. A nagy­koalíció mega akulása utón azonban Kiesinger ez év ja­nuári párizsi látogatása al­kalmával, De Gaulle és Ké­singer elhatározta, hogy a ! szerződés előírása szerint két bizottságot létesít: az egyik­nek leszerelési kérdésekkel, a másiknak stratégiai tanulmá­nyokkal kellett volna foglal- I koznia. Júliusban azonban, ] amikor a két kormányfő ismét j találkozott Bonnban, kiderült, i hogy semmi sem történt. A bonni hadügyminisztérium ugyanis, a megállapodás el’e- nére, semmiféle javaslatot sem juttatott el Párizsba. K'esinger ekkor azt javasol­ta, hogy létesítsenek közös francia—nyugatnémet bizott­ságot a stratégia és külpoliti­ka összefüggéseinek vizsgála­tára. Schröder hadügyminisz­Ri lesz a pápa utóda? BELGRAD (MTI): A Zágrábban megjelenő legnagyobb példányszámú ju­goszláv hetilap, a Vjesniku Srijedu legújabb száma sze­rint Pellegrino bíboros, Tori- ; nő érseke a legesélyesebb . utódjelölt a betegeskedő VI. Pál pápa trónjára. Pellegrino • biboros kiemelkedő támogató- : ja a római katolikus egyház ■ korszerű irányzatának és ren- . díthetetlen híve az új és me­rész eszméknek, amelyek mel­■ lett a jelen’egi esykázfő elje- i gvezte magát — írja a jugosz­láv lap. halt dr. Casimir Tunk, a „vi­tamin” szó feltalálója. A len­gyel születésű neves orvosku- tató jelentős munkát végzett a hormonok, a cukorbetegig és a rákbetegség területén. WASHINGTON: ' Az Egyesült Államokban no­vember 20-án született meg a kétszázmiliiomodik amerikai. Kína, India és a Szovjetunió után az Egyesült Államok most a negyedik olyan or­szág, amelynek lakossága 200 millió fő, illetve ezt a számot meghaladja. DELHI: Kiesinger, nyugatnémet szö­vetségi kancellár Delhibe ér­kezett s megkezdte tárgyalá­sait Indira Gandhi miniszterel­nökkel és Morardzsi Deszai pénzügyminiszter — miniszter­elnök-helyettessel. Az indiai hi­vatalos körök hangsúlyozzák, hogy elsősorban a nyugatné­met-indiai gazdasági kapcso­latok szempontjából jelentős a kancellár látogatása. Kiesingqr meghívta Indira Gandhit Nyu- gat-Németországba. Kiesingei Delhiből Burmába és Ceylonba utazik. ★ Tüntetők tömege fogadta Kiesinger nyugatnémet kancel­lárt az Új Delhi jogi egyetem épülete előtt. Miközben a; egyetem rektora a nyugatné­met kancellárt díszdoktorn avatta, az aulában és az egye­tem előtt összegyűlt diákot náciellenes és az NDK-t támo­gató jelszavakat kiáltoztak. / tüntetés mind hevesebbé vált úgy hogy Kiesinger csak na a? üggvel-bajja! tudta elhagyn az épületét. WASHINGTON: Washington nemzetközi re­pülőterére egy szovjet „IL— 62”-es repülőgép ereszkedett le. A gép az utat Moszkvától az Egyesült Államok főváro­sáig 11 óra alatt, közben le­szállás nélkül tette meg. A re­pülőgépen Washingtonba érke­zett a szovjet polgári légifor­galmi minisztérium műszaki küldöttsége, hogy az Egyesült Államok illetékeseivel tárgya­lásokat folytasson a Moszkva— New York közvetlen repülőjá­rat megnyításáróL PHENJAN: „Ugrásban a tigris” fedőnév alatt nagy hadgyakorlatok kez­dődtek kedden Dél-Koreában. A hadgyakorlatokon a dél-ko­reai hadsereg és stratégiai lé­gierő háromszázezer katonája és tisztje valamint több ame­rikai rakétaegység vesz részt. A négynapos hadgyakorlatokat a „termonukleáris és bioké­miai háború feltételezett kö­rülményei között” tartják. * NEW YORK: Az ENSZ-közeyűlés első szá­mú, politikai bizottsága meg­kezdte a nukleáris fegyverek alkalmazásának betiltásáról szóló egyezmény vitái át. Napi- j-enHen a Szovjetunió által az ENSZ-közgyűlés elé terjesztet, határozati javaslat szerepelt. Kuznyecov, a szovjet költigv- miniszter első helyettese hang­súlyozta, hogv a nukleáris fegyverek alkalmazásának be­tiltásáról szóló nemzetközi merállanodás aláírása egvrészt csökkentené az atomháború veszélvét és elősegítené az atomfegyverek megsemmisíté­sét, másrészt a nukleáris fegy­verekkel nem rendelkező or­szágok résziről tápiáit aggo­dalmak és félelmek eloszlatá­sával ho^őiárulra a nemzet­közi fpc-n'ü+có'» ezükkentéséhez. RIO DE JANEIRO: Dr. Schick Béla, magyar származású amerikai orvospro­fesszort súlyos betegen egy Rio De Janeiro-i kórházba szállították. A 90 éves profes­szor a Schick-teszt feltalálóba, amelynek segítróróvel megálla­pítható, hogy a szervezet mi­lyen mértékben ellenálló a dif- tériával szemben. NEW YORK: A New York állambeli Al banyban 83 éves korában meg­WASHINGTON (MTI): Johnson elnök a kormány másfélórás ülésén kijelentet­te, hogy a brit kormánynak a : font devalválásáról hozott dön­tése sürgetővé teszi az Egye­sült Államok számára az adok emelését és a kormány kiadá­sainak csökkentését. Hangoz­tatta, hogy az Egyesült Álla­moknak szembe kell néznie a gazdasági kihívással és min­den tőle telhetőt meg kell ten- I nie a dollár stabilitásáért. „A hétvége eseményei után most j az e°ész világ Amerikára te- 1 kint” — jelentette ki Johnson ! elnök. Christian, a Fehér Ház szó­vivője közölte, hogy az elnök most a kongresszussal karölt­ve igyekszik minél előbb elfo­gadtatni a tíz százalékos adó­emelésről szóló törvényjavas­latot. Christian szerint Jonn- son a kormányülésen leszö­gezte: az adók emelése és a kormánykiadások legalább hél- milliárd dollárral való csök­kentése már hónapok óta ese­dékes, „az utóbbi néhánv nap alatt azonban a brit eljárás következtében egyszerűen nél­külözhetetlenné vált”. John­son elnök ugyanakkor hangoz­tatta, továbbra is fenntartják a dollárnak az aranyhoz vi­szonyított jelenlegi árfolya­mát, vagyis változatlanul 35 dollárt ér egy uncia arany. Johnson elnök szerint ugyanis ez a világ valutarendszerének az alapja. A New York-i értéktőzsde a júniusi közel-keleti válság óta a legnagyobb árfolyam-csökke­néssel válaszolt a font deval­válására és az amerikai kor­mánynak a kamatláb emelését elrendelő döntésére. Különö- j sen a brit érdekeltségek, vala- I mint a takarékpénztári és hi­11 font leértékelésének nemzetközi visszhangba Megállapították az angol font új magyarországi árfolyamát nél tovább semmilyen irán> - ba sem kalandozhatnak el. A hétfő esti intézkedés vis­szaállítja az eredeti 35 mér­föld (56 kilométer) sugarú kört amelyben a kínaiak szabadon mozoghatnak. A külügyminisz­térium szóvivője szerint az intézkedés cé’ja a két ország kapcsolatainak megjavítása. Pekingben a brit ügyvivő­nek a múlt hét végén megen­gedték, hogy visszatérjen a kö­vetség épületbe és négy hó­nap óta piőször kitűzze az an­gol zászlót. LONDON (MTI): A brit kormány feloldotta a londoni kínai diplomaták mozgási tilalmát. A Kínai ügy­vivői hivatal épülete elől el­tűnt a rendőrkordon, eltávoz­tak az urh-kocsik, a követség látogatóit többé nem faggat­ják a rendőrök. Mint ismere­tes, a pekingi angol ügyvivői hivatal felégetése után az an­gol kormány elrendelte, hogy a kínai diplomaták a Hyde park Corner nevű tértől, Lon­don hagyományos közlekedési központjától nyolc kilométer­Ismét szabadon mozoghatnak Londonban a kínai diplomaták hazatért — látott egy vietnami háború elleni tiltakozó tünte­tést. Mint mondotta: elkezd­tem gondolkodni. Nyi'vánvaló, hogy ezeknek az embereknek valamilyen okuk van arra, hogy tüntessenek. S amikor újból segédkeztem a repülő­gép-anyahajón a bombázók indításánál, kezdtem megérte­ni, hogy emberek bűnös meg­gyilkolásában veszek részt Magatartásomra felfigyeltek, nem hivatalosan megintettek, s e távolítottak a repülőgép indítását végző csoportból. De akkor én már elhatároztam, hogy távozom az anyahajóról és a legcsekélyebb mértékben sem veszek részt ebben a há­borúban. A béke tengerészeinek terve most az, hogy a Szovjetun'ó- ból elutazva, számos más or­szágban is hirdetik az jászsá­got az Egyesült Államok er* kölcstelen embertelen vietnat 1 mi háborújáról. hadigépezet végez Vietnam­ban. Kezdettől fogva szemben állt ezzel a háborúval, mivel úgy érezte, hogy ennek a kis országnak és népének joga van önállóan dönteni saját prob- lémáiról. Anderson mondanivalójának lényege: megértette, hogy a vietnami háború befejezése, a béke helyreállítása mindenki­től, személy szerint is, cse­lekvést követel. Lindner elmondotta, hogy amikor saját szeméve látta a repülőgép-anyahajón a viet­namiaknak szánt óriási bom­batömeget, rádöbbent az igaz­ságra. Megértette, hogy az anyahajó repülőgépei falvakat törölnek le a föld színéről, vá­rosokat rombolnak le, gyere­keket égetnek napalmbombá­val. Ba"ey magatartásának tel­jes fordulatát az hozta magá­val, hogy az Egyesült Álla­mokban — amikor rövid időre A moszkvai tv hétfő esti rendkívüli adásából és a kedd reggel megjelent szovjet la­pokból milliók és milliók is­merkedtek meg négy amerikai fiatalemberrel, az Intrepid re­pülőgép-anyahajó tengerészei­vé’, akiknek életébe sorsdöntő módon szólt bele a vietnami háború, — a háborúval való határozott szembefordulás. John M. Barilla, Craig Wil­liam Anderson, Michael An­thony Lindner és Richard D. Ba ley nem tartoznak egyet en politikai szervezethez sem, so­hasem vettek részt semmilyen politikai jellegű mozgalomban. Merész elhatározásuk indító okairól, életükről fo'ytatott velük „tízszemközti” intim beszélgetést a Pravda munka­társa. Barilla elmondta hogy túl­ságosan tisztel' az ember jo­gait, semhogy közömbösen tudná szem’é ni azt az ember­ütést, amelyet az amerikai A nígy amerikai tengerész a Szovjetunióban A Pravda interjúja az Intrepid volt katonáival

Next

/
Oldalképek
Tartalom