Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-13 / 242. szám

Új vezetőség az Egri Dózsa SC élén ÜltüÉÉlI Tanácskozik az E. Dózsa közgyűlése. Csütörtökön délután Eger­ben, a megyei tanács klubhe­lyiségében tartotta vezetőség- Választó közgyűlését megyénk legnagyobb sportköre, az Egri ' Dózsa SC. A nagy számban megjelent sportköri tagok, 'párt- és tömegszervezeti veze­tők, a meghívott vendégek között ott láttuk Hazai Béléit, a megyei pártbizottság titkárát is, — a Belügyminisztériumot Szívós Péter rendőrezredes, főcsoportfőnök, az MTS Or­szágos Tanácsát Németh Imre olimpiai bajnok képviselte. A Dózsa SC munkájáról, eredményeiről, terveiről Tóth Ferenc ügyvezető elnök szá­molt be a közgyűlésnek, majd a számvizsgáló bizottság jelen­tésének meghallgatása után széles körű vita alakult ki a hallottak felett. Ezt követően került sor a sportkör új vezetőségének meg­választására. Az elnökség tagjai: Dancz Pál, az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság igazga­tója, Darida Mihály r. őrnagy, Cseh István, az egri Dobó Tsz elnöke, dr. Csicsai József, a Pedagógus Szakszervezet me­gyei titkára, Karnis Pál, a megyei KISZÖV elnöke, dr. Libertiny Sándor r. alezredes, Mohácsi József r. őrnagy, Né­meth Tibor, a KAEV egri gyár­egységének igazgatója, Molnár László r. őrnagy, őszi Vencel, a VILATI egri gyáregységének igazgatója, dr. Rózsa Sándor, az Egri Városi Tanács vb-tit- kára, Tóth Ferenc sportköri el­nök és Widder Alfréd fogtech­nikus. Az elnöki tisztséget Tóth Ferenc tölti be, helyette­sei: Darida Mihály, dr. Csicsai (Kiss Béla felvétele) József. Számvizsgáló bizottság: Csá­ki József BM főtörm., Hangyel László tűzoltó szds., Szabó Gyula t. szds. A városi konferencia szava­zati jogú küldöttei: Ali Csaba sportoló, Mohácsi József, Tóth Ferenc, Szentmarjay Tibor ed­ző, Válent Gyula edző. Ta­nácskozási jogú küldött: Wink­ler Géza sportoló. Az utolsó forduló következik a megyei kézilabda bajnokságban A megyei kézilabda-bajnokság utolsó fordulóját vasárnap játsz- szák a csapatok. A férfiaknál a Gy. Vasas Izzó a bajnok, a má­sodik helyre azonban még két csa­pat, a Dobó SE és a Slrokl Vasas pályázik. A kiesés veszélye négy csapatot fenyeget, hozzá kell azon­ban tennünk, hogy i övőre lét­számemelést hajtanak végre és így a két kieső együttes osztályozót játszhat a Járási bajnokságok 2— a. helyezettjével. A nők csoport­jában az E. Kinizsi nagy fölény­nyel szerezte meg az első helyet; s mivel Itt is létszámemelés lesz. a kiesők osztályozó™ kerülnek. A vasárnapi fordulóban egyébként néhány vaskos meglepetés szüle­tett, az E. Lendület n. női csapa­Petőfibánya vereségre Egercsehlben A megyei teke-bajnokság meg­lepetése: az éllovas Petőfibánya vereséget szenvedett Egercsehiben. Érdekesen alakult az E. Spartacus n—Gy. Izzó mérkőzés, amelyen a hazaiak már öt egyéni pontot sze­reztek. Ekkor utolsó játékosuk — a pályára lépés előtt — rosszul lett. s mivel tartalék nem állt rendelkezésre, a vendégek meg­szerezték a több ütött összfáért járó két pontot! Eredmények: Egercsehi—Petőfi­bánya 6:2 (2496:2324). Dobó SE— E. Vasas Elektromos 5:3 (2338:2266) E. Vörös Meteor—Lőrinci Vasas 1:7 (2285:2240), E. Spartacus II—Gy* Vasas Izzó 5:3 (1927:2083). A forduló legjobb dobód: Juhász (Lőrinci) 435. Honti (E. Vörös Me­teor) 431, Utasai (Egercsehi) 428, Tiszai (Egercsehi) 424. Balogh (Gy. Izzó) 422, Bakos (Egercsehi) 422. A bajnokság állása: 1. i § & 12 2 8 586 69 2. Lőrinci 12 28 384 67 3. E. Spartacus II. 13 29 251 59 4. E. Lendület 12 28 265 55 5. Egercsehi 13 30 419 52 6. E. Vasas 12 27 321 46 7. Dobó SE 13 30 185 43 8. Gy. Izzó 11 23 504 27 9. E. Vörös Meteor 12 25 830 22 1. Gy. Izzó 2. Dobó SE 3. Sirok 4. E. Helyűn. 5. E. Tatnárk. 6. Atícár 7. E.-farmos 8. E.-osehi 9. Gy. Előre 10. Gáspár SE 11. FOSE 12. MÁV HAC Elmaradt mérkőzés: képző—EgercsehL 21 19 1 21 17 — 21 16 — 21 13 3 20 12 2 21 11 — 21 9 1 7 — 5 1 5 — 5 — 2 — 20 21 21 21 21 Nők Serdülő labdarúgó-bajnokság indul A megyei labdarúgó-szövetség Ifjúsági bizottsága ismét megren­dezi a megyei serdülő iskolai és serdülő egyesületi labdarúgó-baj­nokságot. A selejtezőket járáson­ként bonyolítják majd le. s a já­rások bajnokai tavasszal egymás között döntik el a megyei bajnoki cím sorsát. A bajnokságban az láss—54—55-ben született fiatalok szerepeltethetők, iskolai csapatok- nál az igazolás az igazgató által aláírt és lepecsételt Igazolvánnyal történik. Egyesületi serdülő csapa­toknál viszont fényképes sportkö­ri igazolás szükséges — sDortor- vosi igazolással. (Iskolai csapa­toknál iskolaorvosi igazolás is ele­gendő). Játékidő: 2x35 perc. Egy kapus és két mezőnyjátékos végig cserélhető. A mérkőzéseket torna­cipőben, esetleg mezítláb Is le le­het játszani. A selejtezők oda— visszavágó jellegűek. BVSC—Egri Dózsa 4:1 (0:0, 1:0, 1:0, 2:1) Budapest, Komjádl Kupa vízilab­da-mérkőzés. V.: Harangozó. Dózsa: Soős — miter. Pozsgai — Puskás — Kiss. Lintallér, Fekete. Edző: Szabó Tibor. A sportuszoda közönsége nagy­szerű küzdelmet láthatott! A má­sodik negyed utolsó másodpercéig 0:0 volt az eredmény, a többszö­rös ifjúsági bajnok BVSC-nek köz­vetlenül a befejezés előtt sikerült megszereznie a vezetést. A har­madik negyedben 4-métereshez jutott az egri együttes, Pozsgai azonban elhibázta a büntetőt, s egy gyors felúszás végén a BVSC Í""az Az Egri Fmsz Vörös Meteor NB Il-es női asztalitenisz-csapata va­sárnap 12:8 arányú győzelmet ara­tott a MEDOSZ ÉRDÉRT együtte­se elleti, s ezzel továbbra is biz­tosan vezet a táblázaton. * A kosárlabda NB II. férfi keleti csoportjának állása: 1. Bp. Előre 16 15 1 3327 : 887 31 2. Hódmez. 17 14 3 1441:1069 31 3. DVTK 16 13 3 1144:1028 29 4. S.-tarján 17 10 7 1162:1117 27 kelő 6. helyet foglalja el. 5. MVSC b*. Köb. Sör 7. Egri TK 8. VM KÖZ. 9. MFAFC 10. Bp. Petőfi 11. EgTi HSC 12. DEAC 9 8 9 8 9 7 7 10 7 10 5 12 2 15 1 15 1193:1192 26 1035:1142 26 1078: 966 25 947:1048 24 1063:1145 24 942:1063 22 940:1317 19 968:1253 17 A Zalka SE NB n-es férfi kézi­labda-csapata vasárnapi győzelme után lényegesen feljebb nyomult a táblázaton és pillanatnyilag az elő­ALLAS £. M. Építőipari Szállítást Válla­lat egri telephelyére rakodómun­kásokat vesz fel. Fizetés a telje­sítmény szerint. Jelentkezni lehet; Eger, Rákóczi út 87­seket, férfi segédmunkásokat azonnali belépésre. Szállást díjta­lanul biztosítunk. Jelentkezés Áp­rilis 4. Ktsz Budapest, VEI. Auró­ra u. 23. Munkaügy. ta l2:4-re ,,lehengerelte** a bajnok K. Kinizsit, s a Füzesabonyi VSC két vállra fektette a második he­lyezett Hatvani Kinizsit. Arra is kevesen számítottak, hogy az E. Tanárképző legyőzi majd a Dobó SE-t. s I0:lö-es félidő után a Füzes­abonyi GSE 31:1® arányú, súlyos vereséget szenved Atöcáron^ Eredmények. Férfiak: MÁV HAC —Egerfarmos 11:12 (5:6). Sírok— Gy. Előre 34:13 (20:5). E. Tanár­képző-Dobó SE 25:20 (15:8), Atkár —Füzesabonyi GSE 31:19 (10:10), Egercsehi—E. Helyiipar 13:25 (8:12). Gy. Izzó—Gáspár SE 31:13 (16:3). Nők: E. Lendület n—E. Kinizsi 12:4 (6:3), FVSC—H. Kinizsi 14:12 (7:6), Egercsehi—E. Heflyiipar n. 16:4 (11:2), Gy. Izzó—Petőfibánya 11:4 (7:2). A bajnokság állása: Férfiak Az ÉM. Gép- és Felvonószerelő Vállalat felvételt hirdet Budapest, Gyöngy ömisoivta. Tisza várfcony munkahelyekre. Felveszünk: laka­tos, hegesztő, csőszerelő, ács-áll­ványozó és segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet a Miskolci Házépí­tő Kombinát. Alsózsolca munka­helyünkön. Szabó Zoltán kiren­deltség-vezetőnél. Cukrász szakmunkást alkalmaz azonnali belépéssel a Heves me­gyei Tanács Kórháza, Eger, Szé­chenyi u. 27. Jelentkezni lehet a kórház személyügyi főelőadójánál. INGATLAN Vállalat részére üresen 2 szoba kiadó, irodának is alkalmas. Eger. Kassai u. 32. (Kanada). JÁRMŰ Kiemelt budapesti munkára, ki­emelt bérrel keresünk kőműve­1 480:263 39 4 524:336 34 5 501:321 32 5 491:344 29 6 326:303 26 10 388:374 22 11 244:285 10 13 282:391 14 15 286:390 11 16 298:445 10 16 263:455 10 10 288:475 4 E. Tanár­1. E. Kinizsi 17 1« — 1 279: 74 32 2. H. Kin. * 17 13 — 4 196:122 25 3. Gy. Izzó 17 10 2 5 160:100 22 4. Sirok 17 11 — 6 154:100 22 5. E. Lend. n. 18 9 2 7 177:123 20 6. P.-bánya 17 9 — 8 132:114 18 7. FVSC 17 8 — 9 142:195 16 8. E.-Csehi 18 4 1 13 99:172 9 9. Verpelét 17 2 1 14 104:202 5 10. E. Helyi. II. 17 1 — 16 66:307 2 • = Egy büntetőpont levonva. fl Főváros! Villamosvasút felvételre keres kocsi vezetőt, kalauzt, fékezö-csatolö), váltóőrt, kőművest, lakatost, lemezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segédmunkást, címfestőt. Felvételre Jelentkezés: Budapest, VII* Akácfa u. 15, Izs ol da (kocsis motorkerékpár 7500 Ft-ért eladó. Cím: Gyöngyös, Zöldkert utca 18. Méltó ellenfelei voltak a többszörös bajnoknak volt eredményes. így alakult 1*1 helyett 2:0-ra az eredmény . . . A jól játszó E. Dózsa végig egyenrangú ellenfele volt a BVSC- nek, s kis szerencsével akár meg­lepetést is okozhatott volna. A gólt Lintallér szerezte. Egyénileg Soós válogatott formában védett, rajta kívül Puskás, Fekete és Kiss ér­demei dicséretet. A legjobb 16 kö­zött már minden csapat minden­kivel játszik — így az E. Dózsának a hét végén az Ü. Dózsa, vagy a/ MTK lesz az ellenfele. I vártnál nagyobb küzdelemben nehezen győzött a Győr GYŐR—PÉCS 2:1 (0:1) Győr, 4000 néző, v.: Katona. A hazaiak kaptak hamarabb lábra, s egymás után vezették támadásaikat a vendégek ka­pujára. A 4. percben Keglo- vich 16 m-es szabadrúgását védte bravúrosan Rapp, majd a következő peroekben is a pécsi kapus adott ízelítőt ra­gyogó formájáról. A Pécs csak a 7. percben jutott át először a hazaiak térfelére, de azután a 12. percben váratlanul meg is szerezte a vezetést. Dunaj dr. a bal szélre sodródott, szép beadása Rónai elé került, aki a 16-os oldalvonalától kapás­ból a meglepett Tóth feje fö­lött a hálóba vágta a labdát (0:1.) Szünet után fokozódott a győriek nyomása, s a hazaiak óriási iramot diktáltak. A pécsiek csak egy-két lefu­tással kísérleteztek — ered­ménytelenül. A 62. perc az­után meghozta a hazaiak egyenlítő gólját Melczer— Szaló adogatás után a bal­szélső 10 m-ről középmagasán a kapuba bombázott. (1:1.) Nagy fölénybe kerültek a győ­riek és a 70. percben megszü­letett a mérkőzés sorsát el­döntő második góljuk is. Var­sányi ragyogó egyéni játék után a jobb oldalról beadott és Melczer közelről nem hi­bázott. (2:1.) Nagy gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt azonnali belépéssel felve­szünk. ( Ipari könyvelési gyakorlat szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Egri Asztalos Ktsz, Rákóczi út 87. Telefon: 12-84. Köszönetnyilvánítáa! Köszönetét mondunk mind- azokak, akik drága halot­tunk, MUSKATAL JÄNOS temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család Vállalatunk felvételre keres: gyakorlott lakatos, esztergályos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Bérezés: megállapodás szerint. Munkarend: 3 műszakos. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés írásban vagy személyesen, útiköltséget nem térítünk. MATRAVIDÉKI FÉMMÜVEK SÍROK Vegye igénybe szolgáltatásainkat! Expressz vegytisztítás kifogástalan minőségben már 6 óra alatt a gyöngyösi szalonunkban (Fő-tér 11. sz.) 3 NAP ALATT Eger, Dobó-tér 7. sz. és a Sas úti telepünkön Heves megyei Patyolat Vállalat «

Next

/
Oldalképek
Tartalom