Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

TTY ASSZONY Fekete haj, élénk, sötétbar­na szem, finom rajzú, a gon­dolatok és érzelmek apró rez­düléseit is felvillantó arc; kö­zepes, karcsú-törékeny termet De nem is a külső, a szemnek is tetsző kellem indít csodálat­ra, inkább a benn lakozó erő, az a határozottság és hit, ame­lyet egész lénye sugároz. For­radalmár férfi kitartó, ragasz­kodó és küzdő, hűséges asszo­nya. Még nem találkoztunk, s én már ismertem. Fényképeken láttam. Első fénykép: 1963. London. A tüntető tömegben durva rendőrkezeik ragadják meg és vonszolják a virágle­vél mintás ruhájú nőt Bűne: áttörte a védőkordont, s Fri­derika görög királynőtől sze­mélyesen követelte férje sza- badonbocsátását. Két kép 1964-ből: férje szabadulásának pillanata, könnyes-boldog ölel­kezés1 a börtön kapujában; sé­ta kettesben az őszi London egyik utcáján. Negyedik fény­kép: asztal mellett a pireuszi nagy család, anyósa, sógora, és sógornője a három gyerekkel, s az asztalfőn ők ketten, férj és feleség... Pár napja szemben ülhettem, beszélhettem vele az egri „Fa- ti Partus”-ban, a szakszerve­zetek székházában. Mátrai pi­henő helyéről, Galyatetőről jött ismerkedni Egerrel, a történel­mi várossal,, emlékeket gyűjte­ni múltról és jelenről. Egy­szerű asszony, minden cicoma és hivalkodás nélkül elegáns. Kevés beszélgetés után nem nehéz kitalálni: Betty asszony, választották... Betty Ambatir elosz — tanító­nő. — .. .Bánya­vidéken szület­tem, szénbányá­szok között ne­velkedtem. Már tanítónő vol­tam, amikor a háború éveiben megismer­kedtem egy gö­rög matrózzal. Ez a matróz Antonio Amiba- tielosz volt Az ismeretségből barátság és sze­relem lett. ösz- szeházasodtunk. Tony felkutatta a világban szét­szórt görög matrózokat, egy csoportba szer­vezte őket és ő lett a veze­tőjük, később pedig a görög tengerész szak­szervezet főtit­kárának is őt 1945. májusá­ban együtt hajóztak Angliá­ból Görögországba, S ha korábban hitték is, valami új kezdődik majd Hellasz kék ege alatt, a görög valóság ki kel­lett ábrándítsa őket álmaikból. Alig fejeződött be a háború, bűnül rótták fel, ha valaki a nácik ellen harcolt Üldözték az ellenállási mozgalom rész­vevőit A kirobbantott szabad­ságharcot vérbefojtották, bör­tön és halál várt azokra, akik fegyvert fogtak és harcoltak jövőjükért ■ —- ... Sorra letartóztatták a ■ szabadságharcosokat Férjem volt az utolsó szakszervezeti vezető, akit elhurcoltak. 1948. október 18-án férjemet és 9 társát haditörvényszék elé ál­lították. Valamennyien szak- szervezeti vezetők voltak és mindnyájukat egyhangúlag, halálra Ítélték. Akkor az volt a szokás, hogy akit halálra Ítél­tek, azt kivégezték három na­pon belül. A világom mindenütt tiltakoztak a kivégzés ellen. Görög tengerészek szervezték a tiltakozást. Az ENSZ is köz­bejárt az érdekükben és sike­rült megmenteni az életüket... A kivégzéstől megmenekült Ambatielosz, de börtönök és koncentrációs táborok foglya maradt tizenhat és fél évig. Éveken át cellatársa volt Ma- nolisz Glezosznak és Beloian- nisznak is, a kommunista mártírnak. Tizenhat és fél esz­tendőm át harcolt férje kisza­badításáért az angol asszony. És harcoltak sok ezren, azok a görögök, akik börtönfogsága ellenére is, parlamenti képvi­selőjüknek választották Am­batielosz tengerészt. — ... hogy a kivégzést nem hajtják végre, 1949-ben vissza­tértem Angliába. Mindent megpróbáltam, hogy Tonyt szabadon engedjék. 1956-ban léptem újra görög földre. Hiá­ba volt minden, nem engedték szabadon. 1958-ban a görög hatóságok megtagadták tőlem a beutazási engedélyt, 1961- ben csak azután adtak vízu­mot, hogy nagy tüntetés volt értem Londonban. 1963-ban újra tüntetést rendeztek, hogj eljuthassak Görögországoa. A tüntetés hatására az engedélyt megadták, de egy netet sem tölthettem ott, kitoloncoltak. 1964-ben megnyílt a börtön­kapu Tony és a többi politi­kai fogoly előtt. Betty asszony boldogan sietett második ha­zájába. Ekkor tehette meg, há­zasságkötésük óta először, hogy valóban feleség és házi­asszony legyen. Boldog együtt- létük kurtára szabott volt, rö­vid három esztendeig tartott csupán. A fasizmus fekete puccsüovagjai szuronyaikat mártották a demokrácia testé­be, s a katonai diktatúra szab „törvényt” és „jogot”, amely nem jelent mást börtönnél és halálnál. ... Százakat, ezreket tar­tóztattak le és zártak aőrtön- nökbe. Olyan embereket, akik már korábban is hosszú éve­ket töltöttek rabságban. Anyá­kat hurcoltak el kisgyerme­kükkel, sok asszonyt pedig a csecsemőjüktől szakítottak el... A fasiszta diktatúra Betty asszonyt sem kímélte. Letar­tóztatták, mindjárt a races el­ső napján (április 21) és öt héten át tartották fogságban. Megjárta az „ördögszigetet”, Jaroszt, ahol csak kopár szik­lák vannak, kígyók, gyíkok és patkányok tanyáznak, s egyet­len fa és fűszál sem nő. Fér­jét annak idején Glezosszal zárták össze, most a ták, a változatosság kedvéért, Ambatielosz asszonynak és Glezosznénak jelöltek ki köz)s börtönt. S mint 1963-ban, most is kitoloncolták. Ma is Patakosz foglya lenne, ha nem angol állampolgár. Patakosz foglya, mint sógornője, akit a katonai rezsim rendőrei dü­hükben, a férje helyett hur­coltak el. — Mi lett Ambatielosz sor­sa? — ... Egy amerikai lap kö­zölte letartóztatásának hírét, de a görög hatóságok ezt a hírt hivatalosan megcáfolták. Többet nem tudok ... Karcsú, törékeny termet. Erős és bátor. A világot jár­ja, választott hazája, Görögor­szág sokat szenvedett népé­nek igaz szószólója. Forradal­már-feleség. Forradami férfi kitartó, ragaszkodó és küzdő, hűséges asszonya. — ... Alig éltünk együtt. Nyolc esztendőt sem tesz ki, akárhogy számolom. E hónap­ban tartottuk volna ezüstlako­dalmunkat. Pireuszban. Együtt. A család ... Pataky Dezső Forradalmi hónap a 4. számúi AKÖV-nél A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 50. évfordulója tiszteletére az év elején mun­kaversenyt indítottak a 4. szá­mú Autóközlekedési Vállalat­nál is. A dolgozók jubileumi igyekezete eredményesnek ígér­kezik: a szeptember 30-ig be­zárult időszakban a bázist több mint négy és fél millió a tervet pedig 4 060 000 forint­tal túlteljesítették. Ennek kö­vetkeztében már biztos a 9,5 napos nyereség, s minden va­lószínűség szerint sikerül majd többet is elérni. Mint Knapp József verseny­felelős elmondotta, a feladatok még eredményesebb elvégzé­séért októberben forradalmi hónapot kezdtek a vállalatnál. A november 7-ig tartó ünnepi műszakok során csökkenteni akarják az egy tonna súlyra jutó állásidőt s növelni szeret­nék az úgynevezett rakott ki­lométerek utáni pénzbevételt. A teherfuvarozók, a MÁV AU T- osok és a taxisofőrök egyaránt kocsijaik jobb kihasználására, a karbantartók pedig a „javi- tószázalék" csökkentésére tö­rekszenek. A 4. számú AKÖV jelenleg az országos munkavérseny 7. helyét mondhatja magáénak. A dolgozók most, a forradalmi hónapban megígérték, hogy az év végére előbbre kerülnek a listán, megszerzik a 3., vagy a 4. helyet. A félszázados évfor­dulót méltóképpen akarják kö­szöntem. Mint hírül adtuk, október 14-én életében először talál­kozott Gyöngyöspatán három édestestvér. Valamennyien már a harmincadik életévüket tudják a hátuk mögött. És ed­dig még egyszer sem szólít­hatták meg egymást. Nagyon nehéz ezt elképzelni. De az örömet is, amit az első talál­kozás váltott ki a három test­vérben. Hogyan sikerült ezt a talál­kozást megrendezni. milyen módon kutatta ki Illés János, a Gyöngyöspatai Községi Ta­nács vb-titkára a két ismeret­len testvér hollétét, erre ke­restünk feleletet. Valaki mondta Meg tavaly december 20-án ment be a tanácsházára Végső Tibor, gyöngyöspatai lakos. — Ä feleségem a gyöngyösi kórházban együtt feküdt egy asszonnyal, aki azt mondta, van neki egy Végső Ferenc nevű sógora. Hát, nem tu­dom ... Lehet, hogy ő a test­vérem. Lehet... Soha nem láttam őt, de annyit tudok, hogy voltak testvéreim. Azt nem tudom, hány testvérem volt. Azt sem, hogyan hívták őket. A lánytestvérem bizto­san az anyám nevét viselte: Zsófiának hívhatják őt is. Biz­mrnsm 196*1. október 38., vasárnap Nyomoz a tanács tosan Debrecen születtek ők is, akárcsak én. Bizakodás és kétkedés, re­ménykedés és keserűség egy­aránt keveredett Végső Tibor hangjában és tekintetében. At­tól tartott a legjobban, hogy a tanács titkára visszautasítja a kérelmét. Hogyan nyomoz­zon ő ki olyan testvéreket, akikről semmi adat nem áll a rendelkezésére? Sőt: az sem biztos, hogy egyáltalán éltek testvérek. Legalább egyszer találkozniuk kellett volna a testvéreknek, valamire emlé­kezni kellene velük kapcsolat­ban a kérelmezőnek. — Megpróbáljuk — mondta Illés János, bár nem nagyon bízott a sikerben. — Írja le az élete történetét, hogy le­gyen miből kiindulni. Debrecen válaszol Az első hivatalos megkere­sés a Debreceni Városi Ta­nács igazgatási osztályára ment el Gyöngyöspatáról. A válasz csak 1967. április 7-én érkezett vissza. Igen, tudnak a két testvér­ről. A családba három gyerek született. János 1938-ban és még egy, akit azonban örökbe fogadtak, tehát róla nem ad­hatnak felvilágosítást. Az újabb levélnek a cím­zettje a BM lakcím-nyilván­tartója. Keressék meg a meg­került testvér, Végső János tartózkodási helyét. Ha egyál­talán él még. Rövidesen meg­érkezett az első biztos adat: János Székesfehérvárott lakik. Amíg azonban az ő válasza meg nem jött, még semmi sem volt biztos. Mit is írhatott vol­na? Nagyon örül, hiszen ipari tanuló korában az egyik taná­ra említette, hogy az intézetbe jár még egy Végső fiú. Nem testvérek ők? Vagy legalábbis — rokonok? Kereste azonnal, de hiába: az a bizonyos Vég­ső nevű tanuló közben kima­radt. Emlékszik azonban még egy Zsófi nevű leánytestvéré­re is. Rémlik, valamikor, va­lahol emlegették neki Zsófit öt nem lehetne felkutatni? Zsófi helyett Erzsébet1 Másodszor is elment a hiva­talos átirat a debreceni ta­nácshoz. Erre csak az örökbe fogadó szülők születési adatait kapta meg Illés János. A mos: tohaapa ezek szerint Nagykál- lóban született. Mit tud róla a nagykállóá tanács? Nem so­kat. Meghalt, a nevelt lánya pedig átköltözött Dunakeszibe, a lakáskijelentő ezt bizonyítja. Viszont arról hallattak, hogy Foton, a Határ utca 4. szám alatt lakik már. A borítékra rákerült ezek után a fóti cím. A válasz azonban Nagykállóból érke­zett, mert a címzett oda ment lakni. A posta utána küldte a levelet. Így lett meg a harmadik testvér, aki azonban nem az anyja, Zsófia nevét kapta an­nak idején, hanem Erzsébetet. Végleg tisztázódott, hogy Zsófia nincs. Erzsébet pedig azt írta a levelében, hogy na­gyon örül a váratlanul felbuk­kant két testvérnek, akikről eddig semmit sem tudott. Azt sem, hogy neki valaha is vol­tak testvérei. Mindennap izgalom A hónapokig tartó „nyomo­zás” során a legtöbb izgalmat a várakozás napjai, hetei okozták. Mikorra érkezik meg a válasz és mit tartalmaz majd. Minden újabb fejle­ményről azonnal tájékoztatta Illés János a nagyon izgatott, de egyre jobban reménykedő Végső Tibort. — őszintén megmondom — emlékszik vissza az esemé­nyekre Illés János —, kezdet­ben nem bíztam a sikerben. Semmi konkrét adat nem állt a rendelkezésemre. De hogy ilyen gyorsan és simán men­jen a felkutatás, a legmeré­szebb álmaimban sem gondol­tam. Nagyon boldog voltam, amikor a meghívó leveleket elküldhettem végre, ás végig nézhettem a három testvér el-, ső találkozását Felejthetetlen percek voltak azok. Olvasóink kérésére új rovattal jelentkezünk lapunk hasábjain, hogy segítséget adjunk gyermekeik neveléséhez. Szülők és pedagó­gusok fóruma — ezt a címet választottuk, mert szeretnénk, ha kéthetenként ezen a helyen nevelési gondokról és pedagógiai tapasztala­tokról cserélnénk véleményt. A Pedagógus Szakszervezet Heves megyei Bizottságának segítségével szerkesztett rovatunk írói — taní­tók, tanárok — a pedagógia értő szakemberei, de érdeklődéssel várjuk olvasóink véleményét, a szülők hozzászólásait is. Ha csak a szivünkre hallgatunk... IV evelési tanácsadón elkeseredett mama ül előttünk. 1 ’ Mi hallgatjuk, ő pedig beszél, beszél fátyolos hangon, töredezve és meggyötörve, mintha torkát félelem szorongatná. Bátorítjuk és nyugtatjuk: tessék csak mindent elmondani! — A fiammal van baj, aki most 16 éves és eddig min­dig engedelmes, jó gyerekünk volt. Mostanában alig van otthon. Túl sokat kószál, s tanulását hanyagolja. Legjob­ban mégis az aggaszt, hogy fiunk hozzányúl dolgokhoz, amelyek nem illetik őt. — Mit tehetünk, mondják? — Ha mi rászólunk, csak néz, hallgat, máskor meg dacosan s ta­lán még gúnyolódva is legyint: „elvégre nem vagyok gye­rek”. A továbbiakban megtudtuk, hogy a fiú a „legjobb” családból való. Apja mérnök, anyja pedagógus. Mindket­ten derekasan helytállnak munkahelyükön. A társadalmi munkából jól kiveszik részüket. Anyagilag és társadalmi­lag megbecsült emberek. A fiúkkal való törődés szinte határtalan. Születése óta mindent megtettek, hogy a gye­rek élete gondtalan és örömteli legyen. Amióta felserdült, külön szobát kapott, s kerékpárt, hogy barátaival kirán­dulni meliessen... Amint az elbeszélésből bontakozni kezdett a családi kép, egyre inkább érezni lehetett, hogy a panaszolt visel­kedés hátterében nem a törődés hiányát kell keresnünk, hanem valami mást, ami a törődés mellől elmaradt. A beszélgetés során megtudtuk még hogy a fiú szo­báját ma is a mama hozza rendbe, s cipőjét is a mama tisztítja. A fiú a háznak parányi gondjaiból és minden­napi munkájából sem vette ki részét sohasem. Ügy hitték a szülők,- így boldogabbá tehetik fiuk gyermekkorát és életét. Azt hisszük, nem egyedi esetet ismertünk meg ebben a pedagógiai esetben. Találkoztunk már vele máshol és más formában is, éppen ezért jogosnak látszik töprengeni rajta, mi lehet az oka, hogy ekkora szülői szeretet és gon­dosság ennyire férges gyümölcsöt. is terem... Miért van az, hogy gyermekeinknek mindent odaadunk, ők mégis tőrrel szúrnak meg időnként? Az okkeresésben abból kell kiindulnunk, hogy a neve­lésiben két alapvető oldal, ha úgy tetszik rovat van. Egyik az „adok”, a másik a „követel” rovata. Az adok rovatnak elsőbbsége van és sok fontos dolgot tartalmaz a gyermek számára: eleinte inkább csak védelmet és gondos­kodást, biztonságot és derűs, nyugodt otthont. Később az eddigiekhez sok-sok megértést, bátorítást és segítséget, ál­talában juttatásokat, amelyekről számlát nem állítunk ki. De éppen a számlázatlan juttatások révén épül ki köztünk és gyermekeink közt az a lelki híd, amely nemcsak szoro­san összekapcsol, de természetessé és könnyűvé teszi a ne­velői ráhatások útját. A másik rovat, a követelés oldal, kezdetben inkább csak biológiai alkalmazkodást ír elő a gyermek számára. Később engedelmességet és rendet, feladatokat és oszto- zást a család mindennapi gondjaiban; tanulást és fegyel­mezettséget, olykor pedig a pillanatnyi vágyakról való le­mondást is. Van ebben bizonyos ellenszolgáltatás, viszon­zás, amely mipt életelv annyira fontos a közösségi kapcso­latok 'kialakulásában. Az adok és követel rovat arányos fejlesztése biztosít­ja a nevelésben az egyensúlyt, ami nélkül nincs szülők és gyermekek közt pozitív függőség, de nem alakulhat ki az a gyermeki ragaszkodás és szolidaritás sem, amellyel ne­hezen fér meg a durvaság és a cinizmus, az ellentmondás és a visszavágó szándék. E megfontolások alapján nem nehéz belátná, hogy a panaszolt esetben a pedagógiai egyensúly bomlott meg. Azt is láthatjuk, máért. Amíg az adok rovat, a juttatás ol­dal egyre bővült és gazdagodott, a másik oldal egyre csö- kevényesebb maradt. Az arányok eltolódása miatc nem alakulhatott ki a kapcsolatok természetes rendje. Éppen a legfontosabb pedagógiai elemek maradtak ki belőle: a fiúi tisztelet, az őszinte bizalom, a munkában és pihenés­ben kialakuló érzelmi, akarati és szociális egység, az alá- rendelődési- készség. Egy másik mama nem kevésbé gondterhelten öntötte ki előttünk panaszát. Hétéves kislányára egyre több a pa­nasz iskolájában. Nem is meri már megnézni az ellenőrző könyvet, annyi benne az osztályfőnöki kifogásolás. A részleteket nem is a mamától, hanem az iskolától tudtuk meg: „A jól induló értelmes és kedves kislány egyre elégedetlenebb, dacosabb és elviselhetetlenebb az osztályban. Szereplési vágyát lehetetlen kielégíteni és ag­resszív viselkedése tűrhetetlen. Pár nappal ezelőtt történt, hogy amikor Évi helyett egyik közeli szomszédját szólí­tották a táblához, Évi dacosan a padjára borult, majd pedig amikor kis szomszédja visszatérőben volt, felugrott a helyéről s teljes erővel a lábába rúgott. Most már megértettük, miért romlott el Évi viszonya nemcsak osztálytársaihoz, hanem osztályvezetőjéhez is. Az okát is sejtettük, ezért azt kérdeztük a gondterhelt szü­lőktől: Nem kényeztették nagyon ezt a gyereket? — A mama férjére mutatott, az pedig, mintha valami most kez­dene világosabb lenni előtte, így érvelt: „Sajnos, igen! De én gyermekkoromban sokat éheztem, fáztam. Ma jó állás­ban vagyok és jól keresek. Nem akarom, hogy a kislányom bármiben is hiányt szenvedjen”. Elvakult és ösztönös apai szeretet volt az, ami ezt a kislányt megfosztotta a közösségben való élet követelmé­nyeitől: az önmérséklés, az alkalmazkodni tudás, a közös érdek tiszteletének erényeitől. Ezért vezetett ez a nevelés is csődhöz, mint minden olyan nevelés, amelyet nem az értelem, hanem az ösztönös megérzés irányít. Dr. Somos Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom