Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

Méltó em Iéh tit u less.., Parancsnokok, katonatisztek Sesznek ... Látogatás a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán nyelvet és ebből államvizsgáz­ni fpg... Kovács főhadnagy KISZ-tit- kárral járjuk a katonai főisko­la körleteit. Igazán nagyszerű látvány tárult a szemünk elé. A hálótermekben már igazi katonás rend honol. Az alegy­ségek KISZ-klubjaiban tele­vízió, rádió áll a fiatalok ren­delkezésére. A nagy klubban, amelyet libresszónak lehetne nevezni, a tévé és rádió mel­lett asztalitenisz- és biliárd­asztalok, sakk, dominó, több­ezres könyvtár, büfé áll dél­után öt órától a hallgatok rendelkezésére. A falakon érté­kes kének, festmények, a ka­tonai életet megörökítő fotók, tablók ékesítik. És sok virág, nagy a rend, a tisztaság, amely­re mindenki ügyel. Megtud­juk azt is, hogv mindezeken kívül már működik a fotós, rádiós, irodalmi szakkör, a tánckar, a zenókar: rengeteget sportolnak, különböző bajnok­ságokat rendeznek, ahol a fő­iskolások bizonvítani tudják kénességeiket. Moziba járnak. Bérletük van az előadásokra. Kapcsolatot teremtettek a te­rületükhöz közel álló iskolák­kal: a Soláayí Gimnáziummal; a közgazdasági technikummái, valamint az egész=égügvi szak­iskolával. Tero'ik^en szerepel a tanárképző főiskolával való kapcsolat megteremtése és Természetesen az új hely­hez, az új környezethez, ahol közel két hónapja vannakj mindenkinek szoknia kell. A katonai főiskola hallgatói igye­keznek mielőbb megtenni ezt Végzik kemény munkájukat, készülnek hivatásuk tökéletes elsajátítására, a haza védel­mére. Ezért erre az iskolára minden ember büszkén tekint­het. A fiatalok egyébként min­dent meglopnak a feladatok teljesítéséhez. A parancsnokok nagy szeretettel foglalkoznak véllek és a hallgatóik fiatal nyugtalansággal érdeklődnek minden iránt. Most éppen ka­tonai esküjükre készülnek, amelyre a fegyveres erők nap­ján kerül sor. Nyilvános kö­rülmények között bonyolítják le Egerben, a Dobó téren az új szobor-kompozíció avatásakor. A KISZ-szel és az MHS-szel közösen rendezendő ünnepsé­get ifjúsági nagygyűlés, tűzi­játék és várjáték teszi majd még színesebbé ... Fazekas István NYIKOI A3 AMOSZOV: FORKTŰTTA« RADÖ GYÖRGY I. ■ Hullaház. Semmitmondó kis épü­let az intézet kertjének szögletében. Napsütés. Élénkzöld színek. Virágok. Az ösvényen, azt hinné az ember, Jancsi és Juliska jön szembe. Pe­dig itt hullákat szállítanak. <, Orvos vagyok. Boncolni megyek. Tegnap egy kislány meghalt a műtét Után. Bonyolult eset, rendellenes «ívvel született, a szívét kiiktattuk és mesterséges vérkeringéssel ope­ráltuk. Űj módszer. A lapok lelken­dezve írnak róla: hogy behoznak egy haldokló kisfiút, a motort bekap, csolják, a szívverés megáll, tíz-húsz- harminc perc hősi küzdelem, a se­bész homloka verejtékes. Minden rendben. Az orvos fáradtan és bol­dogan közli az izgatott szülőkkel, hogy a gyermek életét sikerült meg- tnenteni. A fiú két hét múlva már egészségesen rúgja a rongylabdát. A fenébe is ... Boncolni megyek. Nincs orvos, aki szeretne hullakam­rában dolgozni. Én sem szeretem. Ha az eset világos, az osztályorvosai­mat küldöm, s ők másnap a délelőt­ti megbeszélésen jelentik az ered­ményt, jelentést tesznek és egy em­bert törölnek a jegyzékből. Erre kell gondolnom, amikor a száraz közlést hallgatom: A boncolásnál megállapí­tottuk, hogy... Nem és nem! Azok a halottak ott fekszenek az emlékeze­temben, megtöltik zsúfolásig. Nehe­zen lélegzem. Elég! Vigyázzunk, professzorom, ne akard sajnálni magad. Eredj, vé­gezd a munkádat. A nap csak most kezdődik. 4 MmísSőj 1967. szept. 10., vasárnap A helyiség, mint a hullakamrák általában. Szürke. Ablakai nagyok, de kiszűrik a fényt, és nem is azért, mert félig bemázolták fehér festék­kel. Így van, az okát nem tudom. Horgonnyal bevont asztal. Szegé­nyes megoldás, márvány kellene. Ámbár — a halottnak úgyis mind­egy. Furcsa, menyi hullát láttam már életemben, mégsem tudom meg­szokni. Itt fekszik egy kislány mez­telenül. A nagy asztalon kicsi, véz­na. Kis varkocsait bizonyára a ma­mája fonta be reggel, utoljára. A maslija összegyűrődött. Nem kelle­ne néznem. De igen, muszáj. Mert a halál: a vég. Mindennek a vége. — Kezdhetjük. A kórboncnokokat bizonyára nem érinti. Hiszen ők nem gyógyítanak. De talán ők is érzékenyek rá. Az ember a fájdalmában is önző. Ott állnak orvosaink. Némelyikük tegnap is segített nekem. Látom, eléggé szomorúak. Itt a halál van jelen. Fedetlen fővel kell előtte áll­ni. Tudnom kell. megtettünk-e min­dent, úgy, ahogy kell. És hogyan csi­náljuk máskor, hogy mások ne hal­janak meg. Vagy legalábbis ritkáb­ban. — A kesztyűt. A műszereket. A szívét nekem kell megnéznem. Bonyolult, veleszületett szívrendel, lenesség. Fallotelváltozás, így hívják. A tüdőverőér szűk, a szívkamrák válaszfalán — sövényéin — pedig nyitott rés. A vénából eredő sötét vér keveredik az artéria-vérrel, s a beteg kisgyermekek már legcseké­lyebb megerőltetéstől is fuldokolnak, elkékülnek. Ritka eset, hogy valame. lyikük elérje a serdülőkort. No, doktor, lám, találsz te mentsé­get. Ez a kislány úgyis hamar meg­halt volna. Anyja elmondta: olykor naphosszat az ablaknál ült, sóváran nézte a többieket. De babáival reme. kül játszott. Csapongott a képzelete. Költőnő lehetett volna belőle. Vagy festőművész. Ki tudja... Ilyen rendellenességnél kétfajta műtétet szoktunk alkalmazni. Egy különleges műszerrel a működő szí­ven kitágítják a tüdőverőér bejára­tát, vaktában, és be sem varrva a sövény rését. Gyógyulásról ilyenkor nincs szó, de néhány évvel meghosz. szabbítják az életét, a gyermek meg­élénkül. Tizenöt százalék hal meg a műtét után. A másik fajta operáció­nál a szívet kiiktatják, úgynevezett szív.tüdő motorral helyettesítik, s a szívkamrát szélesen felnyitják. A sövény rését szivacsos műanyaggal „befoltozzák”. A tüdőverőér szájadé- kát úgy tágítják ki, hogy eltávolítják a kamraizomzat egy részét. Ez igen nehéz művelet. A szív csaknem egy óra hosszat nyitva áll. A vér azonban kerülőutakon mégis belejut és nagyon akadályozza az összevarrást. Belül könnyen megsé­rülhetnek az'erek és az idegek. És amikor már teljesen elkészültünk vele, a szív összehúzódása igen gyen­ge, és gyakran különféle kompliká. ciók lépnek fel. A betegeknek mint­egy harminc százaléka belehal a műtétbe. Hát ez az. A százalék. Es egyálta­lán — élet-halál — százalékban ki­fejezve. Mintha öntési selejtről vol­na szó... De mitévők legyünk? Az ember vigasztalást keres. Száz ilyen kislány közül hetven mégiscsak is­kolába fog járni és aztán férjhez mehet. A műtét adja ezt nekik. Ennek a kislánynak azonban már nem. Nála rosszul varrtam össze a nyílást. A varratok egy része kisza­kadt, mert a nyüás szélét túl közel fogtam be. A tüdőverőér bejárata azonban kifogástalan: az ujjamat is átdughatom rajta. Mégsem örülök neki. Ellenkezőleg. Ha a sövényen rés maradt, akkor annál rosszabb. A tüdő megtelik vérrel, vízenyő, halál. Kézenfekvő, ügye, professzorom. Az újságírók zenghetik tovább is ró­lad a dicshimnuszaikat A fiatal or­vosok lelkesen bámulhatnak. Pedig te — bocsánat az erős kifejezésért — a sírba juttattad ezt a kislányt. Vagy, ahogy néha a sebészekről mondják, rnészárosmunkát végeztél. Ezen nem változtathatsz. Nincs más hátra, mint odadobni a bonc- kést a horganyzott asztalra, és leg­feljebb elmondhatod a többieknek, mi a véleményed a saját operációd­ról. Igen, ez az, Talán többé nem is vállalok ilyen műtétet. Torkig va­gyok ezzel a huzavonával, amit élet-! nek neveznek. De azért mégis alapo­san szemügyre kell vennem, hogyan lehetne jobban elhelyezni azokat az átkozott varratokat. A szíve már nem ver a kezem alatt. Nem hajtja a vért. És a maslija, amelyet tegnap még láttam a lepedőn — az is ha­lott, és nem kínoz többé. Látom már: így kell csinálni. így a His-köteget — a szívműködés rit­musát biztosító izom-idegrost köte- get — sem szorítjuk majd el, és mégis erősen fog tartani. Most köszönetét mondhatok a boncnoknőnek, Szorafima Petrovná- nak, és mehetek az utamra. — Vigyázzanak, kérem, hogy a maslija tiszta maradjon. Az ajtón kiakasztom a kampót, és máris kint vagyok a kertben, a fia­tal hársak között. (A kampó a hoz­zátartozók ellen véd. hogy ne törje­nek ránk boncoláskor. Az emberies­ségről sosem szabad megfeledkez­nünk. Boncolni pedig muszáj: keresni a hibát, hogy máskor ne ismételjük meg.) Zöld hársfák, napsütés. Illatok az éjszakai eső után. Merő gúny! A nehéz művelet véget ért. Az ember mindig igyekszik szabadulni attól, ami kellemetlen. Túljutni raj­ta, minél előbb. Mintha utána köny- nyebb volna... Tegnap kár volt sietni. Inkább dol­gozott volna még az a motor. Meg kellett volna állnom, még egyszer összeszorítanom az aortát, a sebből kiszívatnom az összes vért és utána alaposan megvizsgálnom. Szükség esetén pedig ismét áthelyeznem a ké­tes varratokat. v Meg kellett volna győződnöm, hogy jól zár-e a „befő#» tozás”. iFolytatjulcf megfigyelőképességből, sport­ból és még sok másból. Szóba elegyedünk a fiata­lokkal. Komáromi Zoltán, aki Szerencsről vonult be, meséli, hogy nagy kedvvel vágott ne­ki ennek a pályának. Igaz, a felvételi vizsgán „izgult’, hogy megfelel-e, vagy sem. Különö­sen az orvosi vizsgálatnál szo­rongott, ahol tüzetes ellenőrzé­sen estek át. Megfelelt és bol­dogan vonult be. Az első na­pokban nehezen szokott hozzá a napirendhez, a pontos idő­ben való felkeléshez, szoba­rendhez stb., de aztán meg­szokta, magával ragadta a tö­meg. Az idén érettségizett, s a gimnáziumba mindig egy-két perccel nyolc óra előtt ért be. Itt természetesen ilyesmiről szó sem lehet. Kadlicsek György, aki Ko­máromból és Bukta József, aki Egerből jött, újságolják, hogy Sk is az idén végezték a kö­zépiskolát és örömmel jelent­keztek a katonai főiskolára. A felvételin a sok jelentkező lep­te meg őket és egyáltalán nem iroltak biztosak abban, hogy elvételt nyernek. Komáromi Zoltán karcagi fiú pedig arról >eszél, hogy ővele a katonai émájú könyvek szerettették neg a hadsereget. Annak kü- ön örül, hogy nagyszerű kö- ■ülmények között tanulhat, ké­szülhet pályájára. Katonatiszt esz, emellett általános tanári cépesítést is kap az iskola el­végzése után. Szereti az orosz Szeptember eleje igazán rá­cáfolt eddig azokra, akik azt állították, hogy hűvös és csa­padékos lesz az időjárás, hi­szen az idén kánikulában sem volt talán olyan meleg, mint most. Izzadnak is a katonák, akik a nap jó részét a szabad­ban töltik kiképzéssel. A Dobó István Laktanya kerítésén be­lül és túl, gyakorlóterein is így van, ahol napi munkájukat, a kiképzési tervben előírtakat gyakorolják a Kossuth Lajos katonai Főiskola első éves hallgatói. — Nem panaszkodnak a fia­talok a melegre — mondja az oktató —, mindenki nagy kedv­vel és intenzitással tevékeny­kedik, érezni: mielőbb él akar­ják sajátítani a tudnivalókat. A parancsnokhelyettes Csu­tak Emil csillogó szemekkel, nagy lelkesedéssel beszél be­osztottjairól; — Egészséges fiatalemberek. Zömében 18 évesek. Nagy ré­szük az idén érettségizett és hivatásuknak a tiszti pályát, a haza védelmének szolgálatát választották. Tisztek, parancs- ; nokok lesznek majd. Ugye mi- j lyen szép szál legények? Nem 1 véletlen, válogatták őket: fel- i vételi vizsga után kerültek ide, ] ahol valamennyi követelmény- i nek megfeleltek. Pedig magas ■ volt a mérce Vizsgáztak töb- ] bek között matematikából, iro- ] dalomból, nyelvismeretből, i kétharmadát érte el a szokott mennyiségnek. Jellemző pél­dául, hogy az Alsó-Tisza vi­dékén egész júliusban nem hullott mérhető csapadék, a főváros augusztusban az átla­gosnak számító 52 millimé­ter helyett csupán 14 milli­métert kapott. J A távprognózis szerint — mivel a tavasz és a nyár folya­mán a rendesnél korábban kezdődtek mindig az úgyne­vezett évszakos szingularitások — várhatólag az igazi ősz is korán érkezik. Ugyancsak szá­mítanunk kell — a kompen- sációs szabály alapján — az elmaradt sok csapadék pótlá­sára, vagyis a következő hó­napok „csapadék-dömpingjé- re”j lyos periódus. Az évszázados meteorológiai statisztika sze­rint hazánkban évente átlago­san 23 hőségnap>ot tartanak számon, ebből júniusra 4, jú­liusra 9, augusztusra 8 jut Az idei június öt hőségnapot, a július tizenötöt, az augusz­tus kilencet produkált A „forró napikból” ez évben a főváros nem részesült, de a Tiszántúlon júliusban többször mértek 35 fokot is meghaladó tikkasztó meleget. Hasonlóan tartós hőséget utoljára 1950- ben és 1952-ben tapasztalhat­tunk. A napfényes órák száma több volt az átlagosnál, vi­szont a csapadékhozam az or­szág nagy részén alig felél­Utoljára 1950-ben és 1952­beo volt az ideihez hasonló „igazi nyár”, valamint — me­leghozamban — még az 1963-as közelítette meg. A három nyá­ri hónap együttes jellemzője- képp a rendkívül tartós mele­get, a több mint 40 napos szá­razságot és a 7—8 naponként szinte menetrend szerint ér­kező atlanti-óceáni zivatar- frontokat jegyezték fel a me­teorológusok. Bár a június ele­je csapadékos és hűvös volt, 22-én beköszöntött a nyárias meleg és kisebb zökkenőkkel <i is tartott augusztus végéig, sőt már szeptemberre is átter­jedt. A 30 fokon felüli, úgy­nevezett hőségnap>ok sora jú­nius 24-én kezdődött, s vele a saknem másfél hónapos aszá­Mit hozott az idei „igazi nyár” ? Az ősz pótolja majd az elmaradt esőt Igaz és egyben mai gondo­latot sugároz ez az emlékmű: az elesett hősök kis tumu- lusából, azt körülölelve nő és emelkedik fel az „Üj”, ame­lyet a nagy, bár dőlt kőtömegek vigyázó fala szimbolizál. Ez az emlékmű — amely bi­zonyára megnyeri a város la­kóinak tetszését is — méltó lesz a hősökhöz, a felszabadu­láshoz s egyben Eger városá-\ hoz is. (márkusz) \ ványtáblákra fél vésik az el­esett hősök neveit. A Vorosilov téri emlékművet természetesen lebontják, s no­vember 7-én ezen a helyen ün­nepélyes keretek között elhe­lyezik az új szovjet hősi em­lékmű alapkövét. Az emlékmű felavatása 1968. november 7-én lesz. Sok-sok tanácskozás és hasz­nos vita előzte meg ezt a dön­tést. 1966 novemberétől több tervezet készült, pályáztaié bu­dapestiek, helyi művészek, de emlékmű-tervezetük nem volt elfogadható. Szélesedett a kör, újabb tervező művészek öntöt­ték formába elképzeléseilcet, s a szakemberek, valamint a megye és a város vezetői együtt vitáztak a művek fölött. Így született a döntés.„ Mindhárom emlékmüterve- zet kifejezi a felszabadulás gondolatát. Finta József Ybl- díjas építészmérnök és Kal- mayer Ferenc okleveles épí­tészmérnök tervei alapján ké­szülő emlékmű bizonyára fel­állítható az ország bármelyik városában. De a harmadikat, Gulyás Zoltán alkotását, csak Egerben tudjuk elképzelni. A 8 méter magas, világosszürke gránittal burkolt emlékmű ter­vezője érezte meg legjobban a város történelmi levegőjét, s alkotásában nagyszerűen ki­fejezésre jut a pátosz és a ke­gyelettel emlékező mai kor, i Nem mindennapi témát tár­gyalt legutóbbi ülésén az Egri Városi Pártbizottság. Három szovjet hősi emlékmű kicsi­nyített mása, három makett pihent az asztalon, s a párt- bizottságnak kellett döntenie: melyiket válassza, melyik feje­zi ki legjobban Egerben a felszabadulás, a hála és emlé­kezés gondolatát A Táros és a megye vezetőin kívül részt vettek a tanácsko­záson és felszólaltak a terve­ző mérnökök és Hoffet Mik­lós. a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkár-helyet­tese is. A különböző konzultációk, megbeszélések eredményeit Sí­pos István, a városi pártbizott­ság első titkára ismertette és tájékoztatta a pártbizottság tagjait arról is, hogy a párt és a tanács végrehajtó bizott­ságai Gulyás Zoltán terveit ja­vasolják elfogadásra. A vita során a felszólalók kisebb módosításokkal támo­gatták a javaslatot, majd sza­vazásra került sor: a pártbi­zottság elfogadta Gulyás Zol­tán okleveles építészmérnök tervét. Határozott a pártbizottság arról is, hogy október köze­péig exhumálják az elesett szovjet katonák sírjait és a hősök földi maradványait a városi temetőben helyezik el. Ide helyezik át a Szabadság téri síremléket is, * a már­JÜyen less as egri szovjet bőst emlékmű.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom