Heves Megyei Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-30 / 231. szám
1 Gyöngyösi szüret, 1967. Ezrek részvételével Panasz a Sdvpi Cukorgyárra N égy napon keresztül tartott a gyöngyösi szüreti rendezvények sora. Négy nap, ha ezt vesszük, nem sok, de ezt a négy napot úgy kitölteni eseményekkel, hogy azok között mindenki megtalálja az őt legjobban érdeklőt, már nem kis dolog. Ha csupán ilyen szempontból állítanánk a vizsgálódásaink középpontjába a szüreti napokat, akkor is elégedettek lehetnénk. Tág területet ölelt fel a látnivaló, a könnyebb szórakozástól kezdve a tudományos eszmecseréig, a bemutatóktól a versenyekig bezárólag. Mégsem állíthatjuk a programról, hogy az zsúfolt volt, hiszen eleve épített a különböző emberek különböző irányú érdeklődésére. Ami a versenyekre vonatkozik, azoknak egyik erősségét a tömeges részvétel adta. Versenyek Voltak azok, küzdelmek, amelyekbe a nézők is bekapcsolódhattak szurkolásukkal, vérmérsékletük szerint. Még arra is nagyon jók voltak ezek a versenyek, hogy bizonyos sportágaknak hírverést biztosítsanak: akár az erdészek ügyességi verse- fiyére, akár a lovasok és fogatotok vetélkedésére gondolunk. Sok haszonnal járt a szőlészek és borászok tudományos tanácskozása, amely egy sor vitatott kérdésben határozott állásfoglalást összegezett. Ennek a területnek kiváló szakemberei mondhatták el véleményüket egy olyan plenum előtt, amely a mátrai és az égri történelmi borvidék gazdálkodását irányító személyiségekből állt. Szorosan idetartozik a mezőgazdasági terményeket, a növényvédelem és az állat- egészségügy eszközeit felvonultató kiáilítás, amely nemcsak tartalmában, hanem kereteiben is méltó módon reprezentálta az ország egyik legeredményesebb szövetkezeti gazdasági egységének eredményeit, felvillantva a további fejlődés lehetőségeit is. Helyhiány miatt kellett ezt a kiállítást szétdarabolni, ami nehezítette az összkép kialakítását és egyben fölösleges fáradozást követelt a látogatóktól. Emiatt is szükség lenne már a legközelebbi alkalommal egy központi területre koncentrálni a kiállítást. Arra gondolunk, hogy az állami gazdaság előtti tér megfelelne erre a célra. A zt is nagyon jó dolog^ nak tartjuk, hogy a tanulóifjúság zöme megnézte ezt a kiállítást. Szervezett formában, de nem szervezett módon. A nagyon szép termények özönét végignézni hasznos ugyan, de oktatási-nevelési szempontból még nem minden. Hozzáértő vezetőre lett volna szüksége minden ifjúsági csoportnak, akitől az adott termelési módszerekről hallhattak volna tájékoztatást. Mert — például — a szép szőlő látványa után a még szebb szőlő megtekintése a miértek nélkül szinte csak esztétikailag hat, formál a gyerekek tudatában. Nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül a kisipari szövetkezetek két nagyon szép, vonzó és tartalmas rendezvényét: az Erkel Ferenc Művészegyüttes műsorát és az országos kórus- találkozót. Mindkettő megérdemelte volna, hogy nagyobb közönséget kapjon, de a szervezés hiányossága miatt — a szövetkezeti bizottságon múlott — az egyiket alig százan tekintették meg olyanok, akik jeggyel rendelkeztek, a másikkon pedig csak a kórusok váltották egymást nemcsak a színpadon, i hanem a nézőtéren is. Talán annyit még az Erkel- együttes műsoráról, ami egészében nagyszerű művészi élményt nyújtott, hogy a Színes szőttes első fele, a klasszikusoknak a szüreti napok hangulatától elütő remekműveivel, nem illett ide. Kodály Háry Jánosának előadásáról már korábban elmondtuk a véleményünket, ezért a szüreti felvonulásról kell már csak megemlékeznünk. Ennek gondos előkészítése, megkomponáltsága dicséretes. Tartalmában épült a hagyományos felvonulási jelenetekre, amiket kiegészített történelmi, de szüreti vonatkozású epizódokkal és nem feledkezett meg az aktualizálásról, a direkt módon való politizálásról sem. Színes, változatos, érdekes, vonzó, hangulatos menetben gyönyörködhettünk. A z egyes képek közötti kényszerszünetek nem használtak azonban az érdeklődés folyamatos ébren tartásának, de az időbeni elhúzódás is rontott az összhatáson. Nagyon jól befolyásolta a „GUBERÁLÓ <j) : _ Minden jó fentről jön! (A Quick karikatúrája) Társadalmi munkával épült, és „társadalmi alapon” irányítják majd életét, ez azt jelenti, hogy nem lesz függetlenített klubparancsnok, hanem egy kis kollektíva intézi ügyeit, szervezi rendezvényeit. Érdeklődésünkre elmondták, hogy a klubbal „két legyet ütöttek egy csapásra”, ugyanis Feldebrőn van a Budapesti Papíripari Ktsz egy kihelyezett részlege, ahol cigarettaszipkákat készítenek. Tisztfeleségek is, községbeli asszonyok is. Eddig egy zsúfolt kis „lyukban” dolgoztak, most ők is helyet kapnak az épületben. Látogatásunkkor éppen az utolsó simításokat végezték. Néhány katona és a laktanya néhány polgári alkalmazottja dolgozott itt, egy őrvezető irányításával. Az őrvezetőt Deutsch Jánosnak hívják, s az ő tervei alapján építették a feldebröi tiszti klubot. Civilben építésztechnikus... Ö vezetett körül bennünket. — Ez lesz a nagyterem — magyarázta. Bent a parkettet tisztították éppen. — Este klubhelyiség, nappal munkaterem: itt is dolgozik a „szipkagyár”. Az előfolyosóról nyílik az iroda, egy kisebb szoba — a könyvtár — és egy nagyobb helyiség. — Itt lesz a presszó, asztalokkal, székekkel. Hátul a ruhatár és a mellékhelyiségek. Csupán az építőanyagot és a felszerelést biztosították a klubhoz, egyébként teljes egészében társadalmi munkában épült, felajánlásként az októberi forradalom 50. évfordulójának tiszteletére. Nagy ritkán tudtak csak jó programot szervezni itt a katonák. Az új klub egy csapásra megoldja a „kultúrszomj” kérdését, gyökeret jelent — a hasznos kikapcsolódások házát. Már októberre el is készül a program: vetélkedők, ismeretterjesztő előadások, kirándulás a Mátravidéki Fémművekhez. Azt megkérdezni, hogy vajon jól érzik-e majd itt magír kát, kár lenne. Hiszen alig várják már!.„ K. G. NYIKOIAJ AMOSZOV: fordította» radcD eyoRGy 18. Már százszor végiggondoltam mindent. A legfőbb ismeretlen: a máj. A kortörténet analízise szerint a felvételekor igen rossz. A következő mintha javulást mutatna. Itt meg már egészen rendes. Már lehet szó műtétről. Bizonyára ez volt az az időpont, amikor megígértem. És ime egyszerre — ismét szinte katasztrofális rosszabbodás. Mind-, járt azt a másik műtétet követő napon. Azok a napok?... Sura. Sokáig látni fogom őt magam előtt. Helyzete valóban rossz volt: magányos nő, fizikai munkát nem végezhet, egy leányszálláson lakik. „Vagy meggyógyulok, vagy nincs értelme az életemnek...” Mindent becsületesen elvégeztem. Talán éppen túlzott becsületességgel, te nagy humanista! Mindent • elmondtam neki: hogy mekkora a kockázat, és hogy enélkül még öt-hat évig elélhetne. Kegyetlen dolog. Meg kell azonban tennem, többé nem rendelkez- hetem idegen életekkel. Csak nehogy aztán ezek a humánus és erős akaratú emberek ezt mondják: „Az orvos köteles a teljes felelősséget vállalni és nincs joga lelki sérelmet okozni a betegnek”. Mások pedig még hozzá is tesznek egyet-mást — íttég a hozzátartozók is. De hol vehetnék annyi erőt, hogy én döntsék valamennyiük helyett? Ugyan hol? v'Surácskának azonban senkije sem volt. Tehát nyilván mégis magamnak kell megtalálnom a szükséges erőt. Vállalva az esetleges kudarcot. De legalább nyugodtabban feküdt az asztalra. Nem is akarok visszaemlékezni arra a napra. Pedig köte4 Mmmsm, 1867. szeptember 30., szombat lességem. Nehogy ma megismétlődjék. Nem. Nem gondolok vissza. Nem bírok visszagondolni. Hiszen igen sokszor felidéztem és átrágtam már mindent, egészen a legkisebb részietekig. Nincs már semmi hozzátenni- valóm. Nyilván az történt, hogy a billentyű működésének ellenőrzése után a szívkamra vérelvezető csövét nem hagyták szabadon. A gépkezelők azonban azt állítják, hogy szabadon hagyták. Ez most már nem állapítható meg. Csak a tény biztos: agy- ombólia keletkezett. Sura nem ébredt fel többé. A műbillentyűt jól varrtam oda: ezt mindenki láthatta a boncolásnál. Hát nem, nem engedem, hogy embólia történjék. A kamrába helyezett vastag cső sokáig — tíz-húsz percig is — elszívja a vért. Nehogy akár egyetlenegy légbuborék becsúszhasson. Szinte magam előtt látom azt a csövet, amint egyenletesen telik meg a folydogáló vérrel. Érzem a kezemben. Hibák. Hibák nélkül hogy is tanulhatnánk gyógyítani! Szasa mondja: ez lehetetlen volna. Az emberi szervezet annyira bonyolult, hogy agyunk csak igen-igen hozzávetőlegesen ismerheti meg. „Modellt készít róla” — így mondja Szasa. Bezzeg majd ha gépek lesznek... No de én azt már nyilván nem élem meg... Ha nem lesz embólia, valami más jöhet közbe. Ilyen súlyos betegnél mindenre lehet számítani. És kevés a tapasztalatunk, ez a legfőbb baj. Hiú sirámok. Ezen már nem lehet .-r változtatni. Hogy elronthat mindent egyetlen apró kis hiba! Addig Szasa egészen tűrhető állapotban volt Külsőleg nem változott meg, és még azután is, hogy megtudta, kitűnően tartotta magát. Pedig a mája és a szíve csaik romlott. Tehát mégis nagy baj volt vele. Amíg Sura még élt... (Furcsa azt mondani, hogy „élt” olyasvalakiről, akinek az agya elpusztult. Nem is akarok rá emlékezni.) A harmadik nap különösen nehéz volt. A vízelés megszűnt, légszomj jelentkezett, félő volt, hogy Szasa bármely pillanatban meghal. Ö pedig követelte: „Operáljanak meg!” Operálni! — amikor a legszívesebben otthagytam volna mindent és futottam volna világgá... Vajon hányadszor már? De hát itt hagyhatok mindent? Miért ne? Már lehet, asszisztensei m elsőrangúak. Nos, ha még ő is meghal... Mindent megtettem, hogy kizárjam a hibák lehetőségét és valahogy levegyem magamról a döntés terhét. Konzilium. A belgyógyász profesz- szorok reménytelennek mondták az állapotát. Vagyis: halál — nem most, de rövidesen. Legfeljebb hónapjai lehetnek még hátra. Talán csak hetei. Közben megmutattam nekik Szimát is. No nem, nem csupán dicsekvésből. Valahogy önmagam előtt kerestem igazolást. Vagy lehet, hogy mégis csak dicsekvésből? Milyen ellentmondásos minden! Megtalálták a formulát: „műtét vitális indikáció alapján”. Ez azt jelenti: a halál előtti utolsó lehetőség felhasználása. Szép szavak. És vaslogika: amúgy száz százalék; ha tehát a műtét csak ötszázalékos esélyt jelent is, meg kell csinálni. A belgyógyászok eléggé bőkezűen osztogatják az ilyen tanácsokat. Próbálnának meg ők ilyen ötszázalékosán operálni! Vajon miféle bitang mesélte el neki a konzíliumot? Másnap dühösen nézett rám. — A magam életével én rendelkezem, és ön nem foszthat meg attól a jogomtól, hogy életben maradásomnak akár ötszázalékos esélyét is igénybe vegyem. Az élet kérdésében mind védtelenek vagyunk, ö olyasvalamit kíván tőlem, ami kimondhatatlanul nehéz. De neki is igaza van. Amikor az ember a halálra számíthat már a legközelebbi súlyosbodásnál is, akkor valóban nincs helye a hallgatásnak. Csak valahogy másképp kellett volna mondania. Egyébként, másnap elnézésemet kérte, s én ezt elfogadtam. — Rendben van, megoperáljuk. Csak egy kicsit még feljavítjuk a máját. — Mennyi ideig? — Tíz napig. A szíve akkor összébb zsugorodott és azóta sem engedett fel. A billentyű-protézis, úgy látszik, belenő a szövetbe, de vajon elég erős lesz-e ahhoz, hogy kitartson egy egész életen át? Szasa esetében legalábbis mintegy húsz évig? Misa azt mondja, hogy anyagát tartósság és kopás szempontjából is kipróbálták, De mégis... Egyébként — minek találgatni ilyen messzire előre? Egyelőre a mai napot kell túlélnie. A sebészet és a technika olyan rohamosan fejlődik, hogy mához öt évre egészen más lehetőségeink lesznek. Csak rágyújthatnék. Csak egyetlen szippantást! Nem szabad. Olyan vagyok, mint a gép. Aztán eltelt az a tíz nap is. Milyen különös: csak meg kellett Ígérnem határozottan, és az állapot rögtön javulni kezdett. Ez azt jelenti, hogy vannak erőtartalékai, örvendetes tény. Érdekelne, hogy mit írt a füzetébe. Meg hogy mi áll a levélben. Ügy látszik, valami regény van az életében. Illetve volt. Vagy lesz? Nem érdemes most erre gondolnom. Gondolatban itt kell elbúcsúznom tőle. A műtőben csak egy test lesz. amelyből könnyen holttest lehet. Valami visszatart attól, hogy akár a füzetét felnyissam. Ezt csak azután lehet majd. Akkor mindenképpen jogom lesz rá. Ha túléli, akkor olyan közel kerülünk egymáshoz, mintha hozzátartozóm lenne. A fiam. Ha meghal, akkor a végrendelet végrehajtója leszek. Milyen meztelen valóságában mutatkozik meg az élet könyörtelensége a mi foglalkozásunkban! A professzor, lám, örök bölcsességeket mond. Ellenszenves, de néha nem tudjuk türtőztetni magunkat. Ez a hülye Szt.yopka még tán arról ábrándozott, hogy kiváló sebész lesz belőle! Van képzelőtehetsége, így mondják. Milyen kevéssé ismerem én a fiaimat. Ez nem jó. Jönnek. Kopognak. — Igen. — Mihail Ivanovics, bemosakodhat. Hát ennyi az egész. Ezzel megszűnik minden érzés. Lecsúszik mind, valahová a tudat hátsó udva ’ raiba. (Folytatjuk) hangulat alakítását a narrá- torszoveg, közvetlenségével, archaizáló stílusával is. A menetben előfordult pauzák azonban megnehezítették a narrátor feladatát is, hiszen rögtönöznie kellett és ez, mint kiderült, nagyon nehéz, törést okoz: mondanivalóban, stílusban egyaránt. A szüreti napokkal a rendező szervek jelesre vizsgáztak. Ment minden gördülékenyen, fennakadás sehol nem volt. Nem panaszkodhattak azok sem, akik ínycsiklandó falatokra és jó borra vágytak: bőségesen válogathattak a kínálatban. Talán nem hat túlzásként, ha megkockáztatjuk a véleményt: még ilyen biztonsággal megrendezett szüreti ünnepség nem volt Gyöngyösön, mint a mostani. Hogy micsoda energia, áldozatvállalás tette lehetővé ennek a sorozatnak a megtartását, különösképpen nem kell hangsúlyoznunk. Hogy menynyit kamatozott ez a befektetés erkölcsiekben és anyagaiakban a városnak, a sok ezer ember energiáját és a sok tízezer forintot milyen haszonnal forgatták, erre nem lehet „kapásból” válaszolni. |T étségtelen, az idei gyön- gyösi szüret ismét öregbítette a város hírét, nevét. lakóinak, környezetének tekintélyét, bebizonyította, hogy szorgalmas, sokoldalú, igényes emberek élnek a Mátra alján, akik nagy szeretettel fogadják és látják el kedves vendégeiket. G. Molnár Ferenc Ma már az új feldebröi tiszti klubban ünnepelnek a helyi alakulat hivatásos és sorköteles katonái. Érdemes erről a klubról írni, mert — két és fél hónap alatt épült fel!... Igaz, nem hatalmas épület, a helyi körülményeknek azonban nagyszerűen megfelel. Már az új klubban ..r A társadalmi munka sikere Feldebrőn kivitelezés időpontját nem rögzítettük eddig. — S addig, amíg a derítő el nem készül? — MÄR KORÄBBAN IS megpróbáltunk javítani a helyzeten: jelentősen bővítettük e gyűjtő kapacitását. Addig* amíg két éve például 8—10 naponként csapoltuk a medencét, ma már háromhetenként kerül sor erre... A továbbiakban, még az idén, programon kívül intézkedtünk, hogy csökkenjen a szennyvíz szer- vesanyag-tartalma, ami elsősorban okozta a halak pusztulását. ... Persze jó lenne, ha ezt az emlegetett szerves anyagot egyáltalán nem engednénk a Zagyvába, hanem ehelyett a tsz-ek hasznosítanák, trágyázásra. A gazdaságok azonban ismételt felszólításunkra sem jelentkeznek érte, így ha csökkentett meny- nyiségben is, de — kénytelenek vagyunk a „hagyományos módszerekkel” eltávolítani az üzemből. Jobb megoldást egyelőre nem alkalmazhatunk ... A Selypi Cukorgyár tehát fizeti a bírságot. Vajon meddig ;.? (gyóni) A NAPOKBAN a rádió Esti Krónikájából hallottuk, hogy Selypre panasz érkezet a Tiszáról. Egy szolnoki szövetkezet tiltakozott a cukorgyár szennyvize miatt, ami, hogy úgymond, hosszú idő óta tizedeli a halállományt. Felelőtlenséget emlegettek — így az ember akaratlanul is vétkes könnyelműségre, nagyfokú mulasztásokra gondolt, sőt az ügy mögött többen talán valamiféle rosszindulatú akciót sejtettek. Tekintve, hogy a hírre jó néhányon felfigyeltek, a bejelentés bővebb magyarázatára, az esetleges félreértések tisztázására a Zagyva-parti ipartelepre látogattunk. — Mi is történt hát voltaképpen ..? — Semmi különösebb, mint az, hogy a gyűjtőtavunkban felgyülemlett folyadékot, a répáról lemosott sarat s a bizonyos .mennyiségű szerves anyagot tartalmazó préslevet, régi gyakorlat szerint, a Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság engedélye alapján a Zagyvába engedtük — mondta válaszul Hangyái Károly gyári főmérnök. — A tóban három hét szennyvize, 150 ezer köbméternyi híg iszap volt. Lejutott a Tiszáig s ott, a jelzés szerint tetemes kárt okozott. — Mennyit? — KÉT ÉV, 1965 ÉS 1966 veszteségeit tekintve, a halászok 200 ezer forintos kárról beszélnek. Ennyiről szól a „keresetük”, amit a közeljövőben a Hatvani Járásbíróság tárgyal majd. — Belenyugszanak ebbe? — Kétségkívül felelősek vagyunk a történtekért, de az ügyben semmiképpen sem érezzük magunkat egyedüli „bűnösöknek”. A Zagyvába ugyanis más vállalatok, gazdaságok is engednek szennyvizet s elképzelhető, hogy erre engedélye sincs mindnek. Mi viszont minden esetben közöltük ilyenféle szándékunkat s csak az illetékes szerv beleegyezése után nyitottuk fel a zsilipet. — Milyen más elgondolás került szóba, milyen megoldást terveznek a jövőben ..? — Feltétlenül derítőt építünk az üzem mellett. Erről már beszélgettünk, csupán a