Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-15 / 191. szám
Wi::: Eseménye*::: Hírele::: EsemÉnw* ••• Híre*::: Eseménye*::: Híre*::: Eseménye*::: Híre*::: Eseménye*::: Híre* ” v” Híre*:::Események: ! íNmim Noszvaji üdülők Az első: „Jöjj vissza hozzám' Győzött a közönség — A táncdalfesztivál döntője augusztus 20 Jövő vasárnap befejeződik a II. táncdalfesztivál. A három elődöntőre összesen '649 ezer szavazat érkezett a közönségtől. (Tavaly a három elődöntőre együttesen 140 ezer érkezett.) A televízió és a rádió kedden délután ismerteti a döntőbe jutott táncdalokat. A 60 táncdalból 40 kapott kétezren felüli szavazatot. így indokolt, hogy a döntő mezőnyét 12 helyett lire emelték. Az augusztus 20-i döntőt a helyszínről egyidejűleg közvetíti a szovjet és a bolgár tv, később pedig képfelvételről az osztrák, a csehszlovák, a holland és az NDK-televízió is. A rádióközvetítést egyenesben közvetíti a brüsszeli rádió, későbbi időpontban pedig London, Belgrad, Berlin, Bratislava, Helsinki, Moszkva, München, Novisad és Szófia sugározza hangfelvételről. Az elődöntők során legtöbb pontot kapott a következő 15 táncdal (zárójelben a zsűri pontjait és a közönségtől kapott pontszámokat, valamint az előadó nevét közöljük): I. Jöjj vissza hozzám (75+ 1075, Kovács József), 2. Annál az első ügyetlen csóknál (128 +996, Aradszky László), 3. Utánam a vízözön (170+841, Poór Péter), 4. Drága bakter űr (414+736, Neményi Béla), 5. Nem várok holnapig (221+367, Zalatnay Sarolta). 6. Rövid az élet (217+108, Toldy Mária). 7. Bocsánat, hogyha kérdem (207 +113, Korda György), 8. Tran- zisz-sztori (197+107, Pápai-Faragó László), 9. Lassan bandukolva . (182+119, Sárosi Katalin), 10. Kopogj az ajtón (217+ 83, Koncz Zsuzsa), 11—12. Végre itt van az óra (160+101, Zoran Sztevanovity), 11—12. Ádám, hol vagy? (212+49, Fenyvesi Gabi), 13. Hol van az az idő? (209+38, Mátray Zsuzsa), 14. Nappalok és éjszakák (231+12, Ambrus Kiry), 15. Csak egy tánc volt (142+ 98, Szécsi Pál. A rangsorból is kiderül, hogy a közönség szavazata milyen döntően esett a latba: a legeredményesebb 15 szám közül 7 kiesett volna, ha csak a zsűri által adott pontszámot veszik figyelembe. A zsűri által magasra pontozott hét táncdal viszont a kiesők mezőnyébe került. Számos fiatal, kezdő énekes — Fenyvesi Gabi, Kovács József, Poór Péter, Szécsi Pál, Pápai-Faragó László — ismert tánedalénekeseket szorított ki a döntőből. Az Erkel Színházban sorra kerülő döntőn 30 tagú — egy- harmadában nemzetközi — zsűri dönt majd a három első és három második díj sorsáról. A zsűri elnöke Szinetár Miklós, a televízió főrendezője, tagjai között lesz Psota Irén és Bodrogi Gyula, valamint Szepesi György és Vitray Tamás is. A zsűri valamennyi táncdalt meghallgatja és — titkos szavazással — csak ezután dönt a díjakról. így a közönség a döntőben már nem szólhat bele a helyezésekbe, de ezúttal is szavazhat, s amelyik táncdalra a legtöbb szavazat érkezik, az majd a közönség diját nyeri. Egy hónappal a fesztivál után. szeptember 16-án, az Erkel Színházban 12 neves külföldi táncdalénekes tolmácsolásában ismét felhangzik a 12 legnépszerűbb táncdal. von, aki imádja a vizet, a fürdést és a nyári szabadságát a Balatonnál vagy más vízparti üdülőben tölti. Nagyon Gokan viszont a hegyekbe menekülnek a városi forgatagból. Az OK1SZ noszvaji üdülőjét azok választják, akik nyugodt környezetben, hegyi levegőn akarják kipihenni az évi munka fáradalmait. Évszázados fenyők övezik a Gallasi-kastélyt, ahonnan a vendégek kirándulnak a közel kétszáz éves De La Motte- kastélyba, Egerbe, Lillafüredre, Szilvásváradra. A két hét változatos programot, kellemes pihenést tartogat a noszvaji üdülők számára. (Foto: Pilisy) 5000 — 150 = KRhSZ megyei elődöntő > 1967. augusztus 15., kedd MÁRIA napja A Nap kel: 4.39 órakor, nyugszik: 18.57 órakor A Hold kel: 16.22 órakor, nyugszik: 23.56 órakor 60 éve, 1907. augusztus 15-én halt meg Joachim József, korának világhírű hegedűvirtuóza és zeneszerzője. Hazai zenei körökben már hétéves korában mint csoda- gyermek keltett feltűnést. Művészeti tanulmányok folytatására Bécsbe küldték. 12 éves korában Mendelssohn foglalkozott vele Lipcsében. Ifjú kora ellenére csakhamar egyike lett az európai hangversenytermek legünnepeltebb művészeinek, egyúttal pedig Mendelssohn, Schumann és Spohr sírig tartó belső baráti körének tagja. Joachim nagy hírű volt, mint szólista, s híres vonósnégyesével az első egyikeként népszerűsítette Beethoven műveit. Szerzeményei: nyitányok, operák,' változatok hegedűre és zenekarra, valamint dalok, azonban a legsikerültebbek és legmaradandóbbak hegedűversenyei, köztük a híres Magyar koncert. Eredményes tevékenységet fejtett ki, mint zenepedagógus. Úgyszólván egy teljes évszázad valameny- nyi jelentős hegedűművésze tanítványa volt.’ 1866-ban megbízták a berlini zeneművészeti főiskola megszervezésével, amelynek első igazgatója lett. ROBBANÓANYAG A HID ALATT Zalalövő községben, a Zala folyó fölött átívelő híd egy részét a második világháború utolsó napjaiban a menekülő fasiszták felrobbantották. A régi híd helyett most korszerv vasbetonhidat emeltek a folyó fölé, a régi maradványait pedig robbantással távolították el. Amint leomlottak a régi pillérek, az egyik hídfő tövéből mázsányi robbanóanyag, trotil és dinamit fordult ki a földből. Szerencsére a pusztításra ma is alkalma$ anyag nem robbant fel. Csak most. ?2 évvel a háború után derült ki. hogy a község egyik — ma már idős — lakója, Páka Ferenc, annak idején elvágta a robbanóanyaghoz vezető gysíj- tózsinórt, s így megmentette a híd egy részét. A robbanóanyagot 22 év után a hídépítők tették ártalmatlanná. KARAMBOLT OKOZOTT A KŐBŐR KUTYA „ELSZABADULT’’ A SZEMÉLYGÉPKOCSI Augusztus 13-án Heves megye útvonalain több baleset is történt. 13-án Rozsnyai György 21 éves budapesti lakos Horton haladt át személygépko- 1 csijával. A községben egy kóbor kutyának hajtott, majd az űt melletti villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsi egyik utasa súlyos, a másik kettő kön.y- nyű sérülést szenvedett. A baleset a gépkocsiban 15 ezer forintos kárt okozott. Ugyancsak vasárnap történi az „elszabadult gépkocsi" ka. rambolja. Hoflinger Ferenc budapesti lakos személygépkocsijával Mátraszentimre éi Falloskút között megállt a: erdő szélén. A kézi féket nerr biztosította kellőképpen, s « kocsi a lejtős úton elindult Kinyílt az ajtó, majd leszakadt, s a gépkocsi egy fánál ütközött. Utasa szerencsén könnyebb sérülést szenvedett Az anyagi kár ötezer forint. Mindkét esetben folytatja < rendőrség a vizsgálatot. Várható időjárás kedden estis: változóan felhős idő. újabb esőkkel. Mérsékelt, időnként élénk szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 20 fok volt. (MTI) — LOSONCÉI PÁL, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban üdvözölte Alphonse Massamba- Débat köztársasági elnököt, Kongó-Brazzaville Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. — A KISZ központi bizottsága meghívására hétfőn négytagú parasztif.iűsági delegáció érkezett Magyarországra a Szovjetunióból. A vendégek két héten át tanulmányozzák a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok életét, munkáját, a falusi KISZ- szervezetek tevékenységét. — A SZOVJET Tudományos Akadémia és a Komszomol központi bizottsága meghívására dr. Gombár Józsefnek, a KISZ-kb osztályvezetőjének vezetésével hétfőn hattagú delegáció utazott Moszkvába, a szocialista országok fiatal tudósainak nemzetközi szimpóziumára. — AZ ÉDOSZ székházában hétfőn megkezdődött a pedagógusok szakszervezete megyei, járási, városi, valamint budapesti kerületi titkárainak országos tanácskozása, amelyen a közelgő új tanév előkészítéséről és az oktatónevelő munka fő feladatairól tárgyalnak. — IFJÜ pedagógusok ünnepélyes fogadalomtétele. Ma délben a Heves megyei Tanács helyiségében tesznek esküt azok az ifjú pedagógusok, akik szeptemberben állnak először katedrára. — HONVÉDELMI verseny a KISZ-vezetőképző táborban. Tegnap délután több mint kétszáz részvevővel tartottak ösz- szetett honvédelmi versenyt a íelsőtárkányi KlSZ-vezetőkép- ző táborban, ahol nagy küzdelmet vívtak egymással a fiatalok. i S E ISA TELEVÍZIÓ MAI js# RA EGRI VÖRÖS CSILLAG A hetedik kontinens EGRI BRÖDY Pásztorkiraly J BGRf KERTMOZI A mylady bosszúja GYÖNGYÖSI PUSKIN / Inna. te édes (I—II. rész) GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Két nap az élet HATVANI KOSSUTH Hová tűnt el Éva? HEVES Oteiló Gyulaházán FÜZESABONY Változó felhőzet PETERVASARA A hóvihar A Szabó család. 30.00: Zenés est öt teteiben. 21.0-1: Tündérkert. — III. Móricz Zsigmond regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Cse- rés Miklós dr. 22.25: Don Juan. — Részletek Mozart operájából. 23.08: Horváth Dudás József népi zenekara játszik. 23.43: Sosztakovies: I. vonósnégyes. (Tátrai-vonósnégyes. 0.10: Filmzene. PETŐFI: 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Könnyűzene. 13.14: Házunk tája. a Falurádió műsora. — 13.34: Kardos István: lllyés-dalok. (Sándor Judit). 14.00: Kettőtől—hatig... A Petőfi-rádió zenés délutánja. 18.10: Zala Tóth Erzsébet magyar nótákat énekel. Lakatos Lajos cimbalmozik. 18.29: Mindennapi kenyerünk. Az óceánok gabonája. Dr. Vass Károly kutatóintézeti igazgatóval beszélget Herényi Mária. 18.54: Emberek. tájak, muzsika. Albert István összealiitása. 20.30: Ferencsik János vezényel. Közben: 21.03— 21.18: Hónapról — hónapra, ülés Lajos folyóiratszemléje. 22.10: Színes népi muzsika; URH: 18.05: Magnósok, figyelőn 18.30: A, Deutschlandsender war hurgi hatigversenye. 20.0«: Vara. dzsesszfesztivál, 1966. — n. Gönc János összeállítása. 20.45: Wagne Az istenek alkonya. — Zárójel net. 21.06: Antal Imre zongoraes je. — Közvetítés a Zeneakadém kisterméből. 22.09: Verdi müvés pályája. — V, Kovács János eít adása. TELEVÍZIÓ: 16.23: Műsorismert' tés. 16.25: Bp. Honvéd—Ande lec.ht labdarúgó-mérkőzés közvet tése Kispestről, a szünetben: H rek. 18.15: A jó lovas katonának 18.55: Űj könyvek. 19.00: A dón előtt .. . 19.50: Esti mese. A bű és barátai. (Orosz népmese. Mánya Anna átdolg.) 20.00: T híradó. 20.20: Emlékezetes élsz ka. Magyarul beszélő, angol fill 22.10: Tv-híradó. — 2. kiadás. BRATISLAVA! TV: 18.15: Ifj sági adás. 19.00: Tv-hiradó. 19.: Kisfilmek. 20.45: A csehszlov; urán nyomában. 21.15: Autóso motorosok. 21.45: Beszélgetés í mekről. JimmM A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsága fa a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: PAPP JANOS. - Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz otee *. telefoni IMI, 12-73. Poetafiókt 33. — Kiadj« a Heves megye) Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-ZsUinszky utca L Telefon: n ii Postaitok rerjeertli • Magyar Poéta, ELőflzc tési dija egy hóra 12,- Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. - Indexe 3S 083, - Haves megye) Nyomd* Vállal»*, »«n* BróclV Sándor utca 4, Igazgatós Marosáé Jósáét dezték meg az összetett honvédelmi és a motoros összetett honvédelmi, valamint a honvédelmi lövészversenyek járási döntőjét. A honvédelmi vetélkedőn 16 község fiataljai mérték össze tudásukat és a különböző kategóriákban az erdőtelkiek, hevesiek, átá- nyiak és erkiek csapata győzött. Este a Hevesi Háziipari Szövetkezet irodalmi színpada és a káli honvédség adott műsort. A gyöngyösi járás községeinek győztes honvédelmi versenyzői mintegy százhúszan | Abasáron tartották meg a járási döntőt. Hatvanban nyolc- I van részvevővel honvédelmi lövészverseny volt vasárnap, I ahol az úttörők légpuskával döntötték el az elsőséget. Vasárnap a KISZ hevesi járási bizottsága és az MHS járási elnöksége ifjúsági és honvédelmi napot rendezett Tenken, amelyen részt vett Barna András, a járási párt- bizottság titkára, Magyar I straw, a járási tanács vb-elnöke is. A gazdag program nagygyűléssel kezdődött, amelyen Németh Tibor, a KISZ Heves megyei Bizottságának titkára mondott beszédet. Ezután renHonvédelmi versenyek a megyében Ifjúsági és honvédelmi nap Tenken nyílt és kulturált szórakozást nyújtó kis cukrászdáról. Tő- zsér Pál, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat osztályvezetője ígéretet tett a hiányosságok tőlük telhető orvoslására, majd elmondotta, hogy a Parai-féle fűszer-csemege üzletet jövőre önkiszolgáló bolttá alakítják át. (Dobrocsi Pál tudósítónk jelenti): Kereskedelmi, vendéglátóipari szakemberek, valamint vevők-eladók: közel százan gyűlték össze a petőfibányai kultúrotthonban, hogy elmondják észrevételeiket, feltárják a lakótelep ellátásának hiányosságait, Közel húsz hozzászóló, rész- óén elismeréssel beszélt, de többen kifogásolták Petőfibá- nya áruellátását. Elsősorban a pékség melletti zöldség- és gyümölcs bolt rossz áruellátásáról és az udvariatlan kiszolgálásról esett sok szó. Többen a szódavíz-ellátás javítását sürgették, mert a telep ivóvíz- ellátása rossz. Panaszok hangzottak el a szaküzletek hiányos áruellátásáról. Többen az italboltok ' higiéniáját kifogásolták — jogosan. A vita végén megállapították, hogy Petőfibányán sokat javult a vevők és az eladók kapcsolata, megelégedéssel beszéltek a közelmúltban megEladók-vevők vitája Petőfibányán kell hangsúlyoznunk. Ha arra gondolunk, hogy megyénkben a közúti balesetek száma egyre inkább nő, s az idei első fél évben 75 százalékkal haladta túl a tavalyi azonos időszak szintjét, ez is mutatja, a közúti közlekedés szabályaival foglalkoznunk kell, még ilyen 'vetélkedő keretében is. Ha a gyöngyösi elődöntő színvonalát akarjuk meghatározni, azt kell mondanunk, hogy nem érte el a várt szintet, és ez a tény azért is elgondolkodtató, miivel az elődöntő részvevőinek túlnyomó többsége hivatásos gépkocsi- vezető, akiknek mindennapi munkájukban van szükségük a KRESZ alapos ismeretére. Persze, nemcsak arról van szó, hogy a szeptember 3-án Egerben megrendezendő döntőre kell még jobban felkészülniük a versenyzőknek, mert a közúti szabályok ismerete nemcsak erre az egy alkalomra szükséges. A rendezés szempontjából jól sikerült megyei elődöntő játékmester! teendőit Molnár László látta el. (gmf) Augusztus 15., kedd KOSSUTH: 8.22: Kincskereső kis- ködmön. — n. Móra Ferenc regényét radiora alkalmazta: Turd on Ákos. 9.19: Olasz kamarazene. — 10.12: Hol történt? 10.22: A szépség nem minden. Zenés vígjáték. Irta: Tóth Miklós. Zenéjét szerezte: Kerekes János. (Ism.) 12.15: Zenekari muzsika. 13.03: Október és az Ifjúság. Beszámoló a lenin- grádi világifjúsági konferenciáról. 13.18: Tánczene. 13.40: Nyomorultak. Rádiójáték Victor Hugo regényéből. Lányi Viktor és Révay József fordítása alapján. — i. (Ism.) 15.15: Rossini-áriákj, 15.40: Gazdasági újságíróké a szó! 15.45: Kóruspódium. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola énekkara énekel. 15.55: Cigánydalok. 16.16: Andor Éva énekel. 16.37: Móricz Zsig- mond élete és művészete. Czine Mihály előadása. — IV. Hét krajcár. 17.15: Ferencsik János vezényel. 18.12: Látogatóban a Borsodi Vezetőképző Iskolán. Gácsi Sándor riportja. 18.29: Könnyűzenei híradó. Táncdalfesztivál. 67. 19.36: A furcsának tuno számtarai : művelet tulajdonképpen a megyei KRESZ-vetédkedő lebonyolítását fejezi ki. ötezren kapták meg a megyében a K RÉSZ - totósze 1 vén yt, a 13+1- es telitalálatot lőO^en érték el és a szeptember 3-i döntőbe 20-an jutottak be. Az elődöntőt vasárnap rendezték meg Gyöngyösön, az, AKÖV kultúrtermében. Azelő- i döntő elnöki tisztét Szalay István, s megyei tanács vb- 1 elnökhelyettese töltötte be, a zsűri munkáját pedig Kör- nyci László rendőr alezredes irányította. A telitalálatos szelvények tulajdonosai közül negyvenen mérték össze tudásukat. Három KRESZ-, egy műszaki és egy biztosítási kérdésre kellett válaszolniuk és kérdésenként két pontot kaphattak. A maximális tíz pontot összesen hárman érték el. Már hatvan százalékos eredménnyel is a döntőbe lehetett jutni. Még egy érdekesség: Kuzman Erzsébet képviselte egyedül a másik nemet, szereplése nem maradt el a nagy átlagtól. Ennek a vetélkedőnek a jelentőségét különösképpen nem