Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

Drámai pillanatok, tanúja volt e torok írója július 30-án Pécsett, mhol az Egri Dózsa a játékvezető súlyos tévedései miatt 3:1 arány­ban vereséget szenvedett. A mér­kőzés végén a pályáról levonuló egri fiúk elkeseredetten mondo­gatták: „Megveretett bennünket Magyar Zoltán,’*- — s bizony meg­jelent a könny a mérkőzésen Egyébként kitünően védő Papp- nak és a jól játszó Beránnak a szemében, Érthető, hogy a hosszú úton nehezen csillapodtak le a ke­délyek. Később fogadkoztak vala­mennyien: azért is megmutatják mindenkinek, hogy bentmaradnak ez NB I-ben... s ezután már csak az öröm csalhat könnyet a sze­mükbe. * Kölcsönös óvások után végre rendeződött az FVSC—Verpelét megyei I. osztályú labdarúgó-mér­kőzés végeredménye. A zöLdasztal döntése: marad a pályán elért 2:2- es eredmény. A bizottság döntésé­nél hangsúlyozta, hogy ítéletét a szabálykönyvben foglaltak szerint hozta meg, további óvásnak helye nincs. E döntés értelmében tehát így módosult a bajnoki táblázat állása a tavaszi szezon befejezté­vel. (Kiesés—feljutási táblázat): 1. FVSC 14 8 5 1 29:17 21 *. H. Gáspár SE 14 7 5 2 33:18 19 l. VerpeLét 14 8 2 4 18:16 18 ♦ Tavaly Petőfibányán bonyolítot­ták le a megyei labdarúgó újonc­döntő küzdelmeit. A házigazdák nagyszerű vendéglátóknak bizo­nyultak, hiszen mindent elkövet­tek, hogy mind a játékosok, mind a sportvezetők otthon érezzék ma­gukat, s jól sikerüljön a torna. Nem véletlen tehát, hogy a szö­vetség ismét Petőfibányát jelölte ki az idei döntők székhelyéül, amelyre 7-én és 8-án kerül sor. Értesüléseink szerint a bányász­sportkör vezetői most is megfe­lelő előkészületeket tettek, hogy a múlt évihez hasonlón sikeres le­gyen az idei döntő is, semmi se zavarja a megye utánpótlásának vizsgázását. Köszönet a példamutató fárado­zásért ... * Hét közben a legtöbbet vitatott ! téma volt az egri szurkolók köré­ben a Pécs—Eger NB 1-es mérkő- : zés. Sokan kerestek fel bennün- ! két levélben, de telefonon is és több ügyet hoztak fel ezzel kav- j csolatosan. Többen szóvátették. 1 hogy a rádió Mérkőzések percről j percre... műsora is tartogatott va­sárnap kellemetlen meglepetése- \ kei. Amikor a pécsi beszámoló ! folyt a rádióban — a három vá­ratlan gól története — Szepesi fl Fővárosi Yiilamosvasút felvételre keres kocsivezetőt, kalauzt, fékező-csatolót, váltóőrt, kőművest, lakatost, lcmezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, ' esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segédmunkást, címfestőt. Felvételre jelentkezés: Budapest, VH„ Akácfa u. 15. György megszakította az adást és az újpesti gól történetét kezdte el mondani, s csak később adta vissza a szót Pécsnek. Azt mond­ják az egriek: az újpesti és a cse­peli szurkolók, akiket elsősorban érdekelt e találkozó kimenetelé­nek sorsa, ott voltak kint a pá­lyán, láthatták a történteket, de nem minden egri szurkoló utazha­tott el a messzi Pécsre, ezért kí~ váncsian és nagy Izgalommal vár­ták az onnét érkező jelentést. Az amúgyis szűkre szab ott időt Sze­pesi közbcszólásaival csak továob kurtította, s ezzel óbb mint 20 ezer egri szurkolót „izgatott” fel. Természetesen, máskor ügyelni kell e hibák elkerülésére a rádió vezető riporterének... * Egyre többet hallatnak magukról az egri súlyemelők. A légsúlyú, 17 éves Egerváry például háromhe­tes edzőtáborozáson vesz részt Ta­tán, de ugyan Ide tart háromhetes táborozásra a 16 éves egri ver­senyző, Proikai József is. akit jó munkájának elismeréséül ért ez a megtiszteltetés. Itt kell elmondanunk azt is hogy Egerváry tagja lett annak a ma­gyar súlyemelő-válogatottnak, amelyik augusztus 10-én részt vesz az olimpiai reménységek torná­ján, ahol tíz nemzet fiataljai mé­rik össze tudásukat. , Gratulálunk Egervárynak és kí­vánjuk, hogy méltóképpen kép­viselje hazánk színeit a vetélke­dőn! * Már évek óta a Poroszlói Tsz SK fiatal labdarúgói nyerik a füzes­abonyi járási újonc labdarúgó­bajnokságot. A Tisza menti fiatal labdarúgó-csemeték a megyei dön­tőkön sem vallottak szégyent ez idáig. Az idei megyei négyes dön­tőnek most nem lesznek a tagjai, mert az elődöntőben balszeren­csés mérkőzésen 1:0 arányú vere­séget szenvedtek az egeresehi fia­taloktól. Pedig nagyszerűen ját­szottak ezen a találkozón a porosz- lóiak. csak lövéseiket nem kísér­te szerencse, két alkalommal is a kapufát találták el. Az egeresehi vezetők és a megyei ESZ ifjúsági bizottságának Jelenlévő vezetői el­ismeréssel beszéltek a vesztett po­á rádió Augusztus 6., vasárnap KOSSUTH: 8.10: Operarészletek. 9.00: A Rádió Gyermekkórusának hangverseny körútj áról. 9.50: Szi­várvány. 12.10: Jó ebédhez szól a • nóta. 12.48: Tiszta szívvel... — 12.58: Malczuzynski zongorázik. — 13.20: Pillantás a nagyvilágba. — 13.40: A virágdob dala. Zenés-já- ték-bemutató. 15.08: Világhírű elő- ádóművészek: Zara Doluhanova. Közben: 15.41: ítét mesterség. Ri­port. 16.20: Tánczene. 18.00: Con­nie Francis énekel. 18.22: Gyöngy- kagyló. 18.37: Furtwängler vezé­nyel. 19.50: Népdalcsokor. 20.25: Rendezte: Molnár Mihály. 21.25: Tánczene. 22.20: Nápolyi dalok. — 22.40: Üj lemezeinkből. 23.29: Ope­rettekből. 0.10: Kórusmuzsika. PETŐFI; 7.30: Református fél­óra. 8.09: Bolíviai dalok. 8.14: Gazdaszemmel . . . 8.29: Miska bá­csi lemezesládája. 9.00: Operaka­lauz. 10.00: Tánczene. — 10.51: Hangverseny közvetítése Prágá­ból. Közben: 11.33: A magyar köl­tészet századai. 12.32: Nyári mu­latságok. 12.41: Térzene. 13.11: Me­sejáték. 14.03: Táskarádió. 15.03: Penyigei ballada. Riport. 15.18: Népi zene. 15.55 :Mérkőzések perc­ről — percre. 16.48: Megzenésí' f?'t versek: Goethe. 17.05: Mit hallunk a jövő héten? 17.35: Robinson szi­getén. 17.50: Barokk muzsika. — 18.29: Karnevál a Parnasszuson (ismétlés). 20.09: A vígopera re­mekei, IV. Közben: 21.37: Másfél év a hatodik kontinensen, II. — 22.38: Régi magyar dalok és tán­cok. URH: 18.05: Hanlemez prádé. 19.00: Kosa György szerzői estje. 20.30: A dzsessz kedvelőinek. — 21.27: Üj lemezeinkből. — 22.40: Mozart-áriák. TFT.evIZIÖ: 9.35: M^^oHc-Tnese­tés. 9.40: A művészet világából. Az Ermitázs gyűjteménye. Az Inter- vízió műsora Leningráfiból. 10.10: Hétmérföldeis kamera. 10.25: Fran­cis a nagyvadak országában. 4. rész: Francis első emlékei. 10.40— 11.40: Kati és a krokodil. Magya­roszlóiak játékáról, amely dicsé­ret szemmel láthatóan jólesett a fiúknak és lelkes vezetőjük, Tímár Józsefnek. Fogadkoztak Is, hogy jövőre Ismét megpróbálják a baj­noki cím megszerzését és a megyei döntőbe való jutást. Abban bíz­nak, hogy alaposabb munka után ez jobban sikerül az ideinéL Kí­váncsian várjuk: sikerül-e? * 6:3 arányban szenvedett veresé­get az elmúlt héten barátságos mérkőzés keretében az Egri Dózsa III. csapata a Domoszlói Tsz SK- tól. A súlyos vereség egyik oka volt az, hogy a lila-fehérek köny- nyen vették a játékot, s amikorra felocsúdtak, már 5:0-ra elhúztak a nagy becsvággyal s lelkesen küz­dő hazaiak. Különösen Polopkai I.,- Horváth és Török játszott jól a domoszlói csapatban, csillogtatott olyan tudást, amilyent bármelyik együttes szívesen látna játékosá­tól. íme egy újabb példa arra, hogy a lelkesedéssel küzdeniakarással a kis csapatok is produkálhatnak nagy meglepetéseket és a félváll­ról vett mérkőzések szomorú ered­ménnyel végződhetnek a nagyobb tudással, rutinnál rendelkező együttesek részére is... 3 * Mint ismeretes, augusztus 12-én esti mérkőzés keretében méri ösz- sze tudásiát az osztrák öreg fiúk­kal a magyar öreg fiúk válogatott­ja. A magyarok Buzánszky Jenő és Hidegkúti Nándor irányításá­val lelkesen készülnek e találko­zóra. Augusztus 7-én, hétfőn. Hat­vanban, a Kinizsi-pályán előké­születi mérkőzést játszanak, ame­lyet a hatvani járási labdarúgó­szövetség rendez. Érdekes ese­ménynek ígérkezik ez a mérkő­zés, igazi csemegének a hatvani szurkolók részére. Érdemes lesz megtekinteni, hiszen olyan neve­ket találunk a válogatottban, mint Grosics, Hidegkúti, Bozsik, Szu­sza, Buzánszky stb.. akik a ma­gyar labdarúgás kiemelkedő tu­dású, világhíres játékosai voltak, akiknek nevét ma is tisztelettel ejti ki minden labdarúgó és szur­koló. Fazekas István és televízió ml beszélő, csehszlovák ifjúsági film. 15.50: Bélyegsaxok. — 16.05: Nyári mezőgazdasági szakfiimsoro- z&t. 16.20: Nótaszó. 16.45: Hősök* emberek. Szovjet filmek a Nagy Honvédő Háborúról: Szállnak a darvak. 18.25: Belle és Sébastien. 12.: A nyomozás. 18.50: ötven éve történt... 19.00: Delta. 19.35: Víz- pazarlók ... Magyar kisűlm. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Ez az én otthonom. (Tv-játék). — 21.05: Tánckongresszus. (Ism.) — 22.05: Sporthírek, 22.15: Tv-híradó. — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV: 11.00: Nem­zetközi kézilabdamérk. 15.40: Nem­zetközi labdarúgómérk. közv. 17.30: Finálé. Tv-film. 19.00: Tv-híradó. 19.45: A test ördöge. Francia film. 21.40: A moszkvai nemzetközi filmfesztiválról. Augusztus 7., hétfő KOSSUTH: 8.15: Jártunk a jövő­ben. Fantasztikus történet — I. Ir­ta: Teknős Péter. — 8.30: Részletek Kemény Egon Szerencsés utazás és Farkas Ferenc Zeng az erdő című operettjéből. — 9.10: a moszkvai filmfesztivál után. Nemeskürly István jegyzete. — 9.25: A hét elő­adóművésze: Boris Christoff. So­mogyi Vilmos elődása. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Me­zei csokor. — 11.00: Zenekari mu­zsika. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.02: Hirdetőoszlop. — 13.17: Ro­mán művészek operafelvételeiből. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Könnyűzene. Házy Erzsé­bet énekel, a Hollywoodi szimfoni­kus zenekar játszik. — 14.25: Kó­ruspódium. Az Esztergomi Műszer­ipari Művek Balassi Bálint ének­kara énekel, vezényel: Szabó Ti­bor. — 14.35: Móricz Zsigmond mű­vészete. Czine Mihály előadása. — I. A bölcső körül. — 15.15: Zener kari muzsika. — 16.17: Édes anya­nyelvűnk. — 16.22: Néptáncegyüt­tesek a mikrofon előtt. — 17.10: Szibériai útijegyzetek, n. A tun- guzok szent tava. Rande Jenő ol­vassa fel naplóját. — 17.20: Rosan­A vasárnap sportműsorából K eressíre j tvény Szovjet filmek — alkotók Vízilabda: Egri Dózsa—OSC, OB I-es bajnoki mérkőzés, Eger, 18 óra. Úszás: Területi felnőtt-bajnok­ság, Eger, 10 óra. Kézilabda: Egri Helyiipar—Bp. HL kér. TTVE, NB H-es női mér­kőzés, Eger, Nagy János utca, 11 óra. Megyei bajnokság, férfiak: FGSE—E. Dobó SE Füzesabony. 10. H. Gáspár SE—E. Tanárképző Hatvan, 9. Egerfarmos—Gy. Vasas Izzó Egerfarmos, 15. Gy. Előre—» MÁV HAC (gyöngyös, 9.30. Egri Helyiipar—Sírok Eger, 9.45. (Nagy János u.) Atkár—Egeresehi, 15. Nők: Petőfibánya—Egri Lendület n. 10. H. Kinizsi—Gy. Vasas Izzó Hatvan. Egri Helyiipar n—Sirotk 8.45 (Nagy János u.) Verpelét— Egeresehi, Verpelét. Természetjárás: Vár-túra: Kis- nána—Sirok. Indulás Egerből 5.15- kor autóbusszal. Labdarúgás: Egri Dózsa—Diós­győr NB I-es baj nőid. mérkőzés, Eger, 16 óra. V.: So ős Gábor (Zá- voczky, Egerváry). Előtte 14.15 órai kezdettel az Eger—DVTK tartalék bajnoki mérkőzésre kerül sor. V.: Medveczky. Megyei I. osztály: Mátraalji Bányász—Heves 17, Apc —Bélapátfalva 17, Verpelét—Fü­zesabony 17, H. Gáspár SE—E. Do­bó SE 17, (Kinizsi-pálya), Bervai Vasas—Abasár 9, E. Dózsa m— Pétervására 10, E. Spartacus— Gyöngy ösor őszi 10.30, Recsk—Ró­zsaszent márton 17. Kiemelt budapesti munká­ra, kiemelt bétTel keresünk kőműveseket, segédmunkásokat és ácsokat. Építőipari férfi dolgozók­nak szállást biztosítunk* Jelentkezés: Április 4. Ktsz, Bp., VIII., Auróra u. 23. műsora na Carteri és Ferruccio Tagliavini énekel. — 17.45: Mesélő múzeumok. A zentai csata. Dr. Rapcsányi László riportja. — 18.00: Húszas stúdió. „Ketten...” — 19.35: Kiváló előadóművészek felvételeiből. — 20.12: Nyírségi románc. Irodalmi műsor Jósa András. Kiss Lajos, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond. Rákos Sándor, Ratkó József és Vá­ci Mihály műveiből. — 21.05: Híres énekesek — híres melódiák. — 22.20: Két bécsi keringő. — 22.34: Zenekari muzsika. — 23.30: Ope­rettrészletek. PETŐFI: 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. — 12.30: Két Haydn- trió. — 13.00: Gazdaszemmel ha­zánk mezőgazdaságáról. Feladatok a szőlőtermelésben. Simon Ferenc riportja. — 13.15: Túró József népi zeneitara játszik. — 14.00: Kettőtől —hatig... a Petőíi-rádiő zenés délutánja. — 18.10: Palcsó Sándor énekel. Csikós István cimbalmozik. 18.25: Vidám zenés könyvesbolt. 19.00: Wehner Tibor zongorázik. Brahms: f-moll szonáta. — 19.35: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. — 20.35: Bach-művek. — 21.29: Nőkről — nőknek. — 21.59: A hét előadóművésze: Boris Chris­toff. Somogyi Vilmos előadása. (Ism.) — 22.34: Régi magyar dalok és táncok. URH: 18.05: Tánczenei koktél. — 18.50: Bruckner: vm. szimfónia. (Bécsi Pro Musica zenekar. vez.:l Jasha HoTenstein.) — 20.08: A dzsessz kedvelőinek. Kovács Gyula együttese játszik. — 20.27: Thann­häuser. Részletek Wagner operá­jából. — 21.09: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet- kritika. — 21.29: A Magyar vonós­négyes játszik. BRATISLAVAI TV: 17.45: Gyer­mekműsor. — 18.15: Telesport. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30: Filmri­port. — 20.00: A gyilkos háromszor csengetett. (Tv-játék.) — 21.10: Ka­marazene. Vízszintes: 1. A vízszintes 42-ben szereplő nagy szovjet rendező 1924-ben készített alkotása. 7. Tör­ténelmi dokumentumok felhaszná­lásával készült ez a film. 12. Az elektromos feszültség gyakorlati egysége (+’). 13. Település Mi­chigan államban. 15. Bonviván fe­le (!) 17. Ö rendes (két szó). 18. „Kifőzik” a tervet. 20. ... Hang, Hongkonghoz tartozó település. 21. Rag. 22. Orosz — béke. 23. Nem­zetség. 25. Pecsét helye. 26. Elek­tromos töltéssel bíró atom. 27. Hang nélkül nyom. 29. Hiányos noha. 31. Lét, állapot. S3. Elegyít. 35. Kerek szám. 37. Életet vett el. 38. Fázás kísérőjelensége lehet. 40. Határozószó. 4L Lásd: vízszintes 21. 42. Az egyik legjelentősebb szovjet filmrendező. 44. Valami­lyen anyagból készült vékony la­pok. 45. Angol igen. 47. Ragadozó madár. 49. Földmunkával alapo­zást készít elő. 50. Becézett női név. 51. Település a Loire part­ján (+n). 53. Település a Moldva mellett. 54. Női név — eleje és vé­ge. 55. Kicsinyitólcépző. 56. Tarta­nak tőle. 58. F — kiírva. 60. Kéz­irat nagyságát meghatározó egy­séggel mér. 61. Rövidített NDK. 63. Város Szaúd-Arábiában (a=c). 64. Távirati ő. 65. Ez a szovjet rende­ző a Gömböc c. novellából 1934- ben készített filmet, amellyel egy- csapásra ismertté vált. 68. Olasz folyó. 69. Fejér megyei község. 70. ÜE. 71. Anyagiakkal segíteni a bajba jutottakon. 74. Odahelyezett. 76. Kérdőnévmás. 77. Dovzsenkó- val és a vízszintes 42-ben közölt rendezővel új Iskolát teremtett a szovjet filmművészetben. 73. Kézi­munkázik. Függűleges: a. Lev Amstam eb­ben a filmjében egy hős parti­zánlánynak állít emléket. 3. Két pontot összekötő — nem egészen — egyenes. 4. Részvénytársaság. 5. -csh-Shughur. város Szíriában. 6. Félig odaég (!) 7. Angol olaj. 8. Bibliai alak. 9. Folyó a Szov­jetunióban (+’). 10. Pálca. 11. Ma. 12. 1023-ban készült ez > polgár­háború valóságából merített ka- landfilm-sorozat. amelyet még napjainkban is játszanak a Szov­jetunióban. 14. Emlékezetes, nagy­hatású film. 16. Magával ragadó fűm, tulajdonképpen a „Dzsdn- gisz kán utóda” c. film folytatá­sa. 18. Német — egy. 19. Kémiai elem. 22. Ruhát tisztit. 24. Poéta része. 26. Jegyzett. 27. Fiú vagy lány vagyok (ezt határozza meg). 28. Megsajnál. 30. A vízszintes 77- ben közölt rendező készítette ezt a filmet, Gorkij nagy sikerű regé. nyéből. 32. Település a Taujszki* öböl partján. 33. Végtagom. 34. Sütemény. 36. Tova. 38. Vég nél­küli bulgáriai hegység. 39. Folyó­számla banknál — eleje és vége nélkül. 43. Érzékszerv. 46. Magyar zeneszerző. 48. Római számmal — bizonyos ideje. 50. Engemet. 52. Tűpárnát nem egészen megtölt (!) 54. Tényleg (—’). 57. Jogtalanul nem tulajdonit el. 59. YIM. 61. Orosz — igen. 62. Orosz pénzegy­ség szélei. 66. Kéz — németül. 67. Ebbe a csehszlovák községbe va­ló. 68. A hét egyik napjának kö­zepe. 70. Sporteszköz (—’). 72. Re­pülőgéptípus betűjele. 73. Olasz — én. 74. Indíték. 75. EEEEE. Beküldendő: a vízszintes 1.; 42., 65., 77., valamint a függóle- gs 2., 12., 14., 16. és 30. számú so­rok megfejtése; M. J. * A megfejtéseket csütörtökig kér­jük beküldeni postai levelezőla­pon, Később érkezett leveleket nem veszünk figyelembe. Július 30-1 keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Függőleges: IS. Oda a szabadsághoz. Vízszintest 1, Tiporja porrá mind aki szabad «z ádáz; 89. Szót király. A helyes megfejtésért könyvju­talmat nyertek: Péteríalvi Tibomé Eger, Horváth Jenőné Bélapátfalva, Marcell El­vira Gyöngyös. A Füzesabonyi Gépjavító Állomás pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: anyag- és áruforgalmi osztályvezető, technológus, tmk-vezető, termelési ügyintéző, 2 fő villanyszerelő (tmk-munkakörben), 4 fő segédmunkás. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gépjavító állo­más főmérnökénél, H 3* Ot NYÄRI RUHÁZATI CIKKEK 20-40/ ■F .. -tv­ÁRENGEDMÉNNYEL AUG. 7-20 IG A KIJELÖLT BOLTOKBAN ES ÁRUHÁZAKBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom