Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
KÍ9 tábla — sok egxotihtKm Pins, süveges, oszlopos 1 közöl Valóban, nm itt piramis K Japán cseresznye sajnos már elvirágzott, és eltűntek ►óla a rózsaszín teljesen telt virágok. Az ilyen cseresznye- virág Japán jelképe, és az erdőtelki arborétum egyik édessége. A hatholdas kis arborétumnál vannak hazánkban nagyobbak is, szebbek is, de megyénkben egyetlen és rendkívül ritka fákkal, cserjékkel büszkélkedhet A párja 300 kilométerre ' Gróf Buttler volt erdőtelki kastélyában a század elején már egy orvos dr. Kovács József lakott, akinek fő kedvtelése a dísznövények, különleges fák és bokrok gyűjtése, szaporítása volt A háza körüli nagy kertet ritka növényetekéi ültette be. Ez ma az erdőtelki arborétum „ősparkja”. A Természetvédelmi Hivatal átvette a botanikát kedvelő orvos örökét és egy újabb telepítésű területtel gazdagította. — Egyre több látogatónk van, főleg környékbeliek. Elértük azt is, hogy az erdőtelkiek ismerőseiknek, rokonaiknak előszeretettel mutogatják az arborétumot, elhozzák őket ide — mondja Dénes Kamüló kertészmérnök, a kert kezelője. 1950 óta védett terület Több különlegessége van, amelyek közül elsőnek említhetjük a gumitartalmú fát, az Eucommia Ulmoides-t, amelynek egyetlen hazánkban található hímvirágú példánya itt van. A női egyed a Szombathely melletti Kánaánban van. Ttt díszük egy tölgy fajta, a Quercus Macrantharia. Csupán egyetlen példány van meg belőle, a budapesti botanikus kertben. Háromméteres fü Megnézzük az ősparkot és megcsodáljuk a kocsányos tölgy hasogatott levelű változatát, a kínai örökzöld bangi- tát, a koronatövist tövis nélkül, a mongol, mandzsu, japán és kínai hársakat, néhány bambuszfélét, az amerikai vasfát, egy kínai fenyőt amelynek úgy hámlik a törzse, mint a platánnak, egy amerikai tölgyet, am-ly kitűnően bírja a nagyüzemek füstjét, egy olasz fűfajtát, amely olyan, mint nálunk a nád, és Nápolyban szőlőkaróként használják háromméteres példányait Két „kövület' — Mintegy 500—600 különleges faj él az arborétumban. Mindegviket lehet használni a közparkokban is. Sajnos a mi parkkultúránk még eléggé elmaradott Nem használunk szép forrnáiú, különleges növényeket Még a lehetőségeinket sem merítjük ki teljesen, mert kevés egzotikus növényt telepítünk, pedig néhány jól bírja a mi éghajlatunkat is, és kellemes a szemnek, javítja a városképet, némelyek szinte már olyanok, mint egy-egv képzőművészeti alkotás — jegyzem meg Dénes Kamilló szavait alakú tölgy, oszlopos, angol borovi-fenyő, amerikai szürkefenyő, süveges változata, dél- európai kúszófenyó„ Ennek az utóbbinak a termését valamikor magzatelhajtásra is használták. Aztán itt van a Rhus Taxicodendron. amely az ecetfákhoz tartozik, egy tölgyre kúszik fel, és tejszerű, mérges nedve a bőrön daganatokat okoz. Egy görög fa, (Bitex agnuscastus) termését hazájában fűszernek használják. Két élő „kövülettel” is találkoztunk: az egyik állítólag 1848-ból származik, rendkívül vastag törzsű vadgesztenye, a másik egy kínai fenyő, amelyet a kíníaiak kövületben találtak meg, újra elkezdték szaporítani és elterjedt mindenhol a világon. B. Gy. Leány népviseletben (Kiss Attila rajza) Kedvet Tivadati N agyon meglepett mennyire kedvetlen é* reményvesztett hangulatban találtalak a minap Hevesen. Noha kétszeres okod is lett volna az optimizmusra. Aznap kaptad kézhez a hivatalos meghívást: a Parlamentbe invitáltak, hogy átvegyed kormánykitüntetésedet. A másik ok pedig az új, modern városba illő művelődési ház, amely ott magasodik szemben a falusias régivel, hogy levegős előcsarnokával, igényes előadásokra alkalmas színpadával, impozáns, négyszázas nézőterével és jól felszerelt klubhelyiségeivel hasznosan szolgálja a hevesiek művelődését, szórakozását. Engedd meg, hogy először fe gratuláljak kitüntetésedhez — valóban kiváló népművelő vagy, te magad bizonyítottad hosszú éveken át. Őszintén örülök a szorgalmadat és hozzáértésedet elismerő kitüntetésnek, de megvallom, nem ez a jó hír adta a kezembe a tollat. Többször is végiggondoltam elkeseredésed érveit, mégsem sikerült megfejtenem, miért akartál olyan nagy igyekezettel lebeszélni arról, hogy riportot írjak az új művelődési ház anyagi gondjairól. Azt mondtad — „ezt úgysem lehet megírni”. Azt kérdezted — „hogyan akarod megírni, hogy hat é^ fél millióért felépítettünk egy új művelődési házat, és amikorra elkészült, kiderült, alig van pénzűnk a fenntartására”. A riportot nem írtam meg, helyette küldöm ezt a levelet. Hosszasan beszélgettünk Hevesen a gondokról. Arról, hogy évente több mint félmillió kellene, de csak 140 ezer forint az állami támogatás. Pontosan kiszámoltad, mennj/it lehet keresni a különböző műsorokon és mit fizet majd a földmüvesszövetkezet az előcsarnokban berendezendő zenés presszóért A pénzügyi számadással nem tudok vitába szállni. Ügy érzem, kissé holtvágányra jutottunk... B eszélgetésünk során ugyanis fő szerepet kapott a pénz, s lassan elfelejtettünk szót váltani a tartalomról, a tervekről, a módszerekről Mintha a népművelés területén is kezdene gyökeret verni egy olyanfajta szemlélet, amely egyedül a pénzt helyezi előtérbe. Ha van pénz, van népművelés, ha nincs pénz, nincs népművelés — így lehetne jelmondattá fogalmazni ezt az anyagias szemléletet. Tudom, te nem a számok, hanem a művészetek embere vagy, és csupán a körülmények kényszerítenek arra, hogy oszd és szorozd a forintokat jelző rubrikákat. De hidd el, hiába csinálod napestig, nem jön össze, nem jöhet össze a félmillió. Ne áltassuk magunkat, a tények makacs dolgok: nincs félmillió! De meg kell mondanom azt is, nem hiszek abban, hogy csak félmillióval lehet jól és hasznosan formálni az emberek gondolatvilágát, bővíteni ismereteiket és megteremteni számukra a szórakozás lehetőségeit. Jól tudom, frázisként hangzik, mégis leírom, mert meggyőződésem szerint így igaz: a népművelők, a kul- túrmunkások lelkesedéssel párosult hozzáértése pótolhatja még a hiányzó forintokat is. Te ne tudnád ezt, kedves Tivadar! Te, aki népművelő voltál már abban az időben ás, amikor csak jogot kaptunk a művelődésre, de ismeretlen volt hozzá az állami támogatás. Sorolhatnék persze mai példákat is — Te még többet —, olyan községi népművelőket, kul- túrház-igazgatókat, akik néhány ezer forintos állami támogatással végeznek dicséretes és nagyszerű munkát. Ne hidd, hogy az állami támogatás ellen szólok. Jól tudom, milyen szükség van rá. De ne a forint összege legyen o munka mércéje! Ma már más idő járja, maguk az emberek is többet áldoznak kultúrára, s mert van miből, jobban megfizethetik művelődésük, szórakozásuk költségeit. Abban persze igazad van, hogy Hevesen így is nagyon sokat köl tenek a kultúra forintjaiból. Te is azt szeretnéd, ha mindezt egy kasszába lehetne gyűjteni. Megpróbáltátok, nem sikerült. Az önál lóságot és a forintokat senki nem adja szívesen. Az a bizonyos 4-es rendelet pedig nem parancsot, csak lehetőséget ad. Ügy látszik, nem tudunk élni vele... De akkor miért készült az új művelődési ház? Miből fogjuk fenntartani? — szegezted nekem a kérdéseket. H a ma kérdeznéd tőlem, ketl-e, építse- jvek-e Hevesen ilyen nagy művelődési házat, nyugodt lelkiismerettel válaszolnám: igen, kell, építsenek! De sietnék hozzátenni: nem kell az új művelődési házzal szemben az a kényelmetlen mozi, nem kell külön abban a rozoga épületben, a két kis irodában elrejtett és összezsúfolt könyvtár, és nem kell talán még az ifjúsági ház sem. Egy művelődési ház kell, olyan, amelyik a falu kulturális központja, olyan, ahol élet van... Tudom, nem mindenben vagyunk egy véleményen. Amíg Te a hiányzó százezreket soroltad, én azt az évi háromszáz napot számoltam össze, amikor teljesen üres, kihasználatlan lesz a szép színházterem. Te a mozi közönségétől félted az új művelődési házat, a berendezést, a falakat — lehet, hogy joggal —, én az ürességtől, attól, hogy nem használjuk ki ezt a hat és fél milliós lehetőséget. Es bevallom, féltem kicsit a zenés szórakozóhelytől is, mert úgy érzem, a könyvtár és a mozi inkább rokona a kultúrának, a művelődésnek, mint a zenés presszó. Ne várd a félmilliót, kedves Tivadar! Nem telik ennyire az állam kasszájából. Barátkozz a gondolattal, hogy a járási művelődési ház — amely most készül felvenni a hős felszabadító, Malinovszkij marsall nevét — a Te irányításoddal egyesítse falai között a kultúra, a művészet valamennyi ágát. Végezetül ne haragudj, amiért nem a postára bíztam e sorokat. Bár beszélgetésünk során hangsúlyoztad, hogy csupán a magán- véleményedet mondod el, rnost mégis beláthatod: nem kettőnk ügye ez. Még csak azt sem mondhatom, sajátosan hevesi gondokról szól e levél. „ 7 ó egészséget és jó munkát, Tivadar! Hidd el, ha ismét telve lesz tanulni, szórakozni vágyó emberekkel a művelődési ház éű zajos lesz az élet az új falak között, gyorsan elfelejted ezeket a reményvesztett napokat. Ezt várják tőled és ezt kívánja neked Márkusz László VÉSZI ENDRE: Az étterembovitést sürgetik Vlsontán Az olvasó, ha olykor személyesen találkozik az íróval, jó szokás szerint — udvariasságból, unalomból, vagy valódi érdeklődésből — elkerülhetetlenül megkérdi, mi a módszere, hogyan dolgozik, hogyan készül a mű? Én ilyenkor, hogy mesterségem komolyságát és társadalmi megalapozottságát hangsúlyozzam, a konok és szorgalmas anyaggyűjtést szoktam kiemelni. És valóban, ha kihúzogatom nehéz fiókjaimat, felderítem a szekrényalját, elhömpölyögnek s füzetek, noteszok, zsebnaptárak, olyan áradást okozva, hogy feleségem okos rendteremtő kedvére van szükség, visszaszorítani őket papírillatú medrükbe. A nyersanyag-gyűjtés fárasztó kényszerétől nem tudok szabadulni. Csak az utóbbi kétrhárom esztendőben is hányféle emberrel beszélgettem! Mérnök, taxisofőr, fedél- zetmester, boxtréner, kibernetikus, hivatásos házasságszédelgő — mennyi lélek, jellem, magatartás viaszlenyomatát őrzik emlékeim! És idézhetném a helyszíneket, a reménytelen gyaloglásokat. És mindenekelőtt a kudarcot. Hogy az élet úgynevezett sűrűjét, az embert, az atmoszférát, a dialógusok nyers, mellbevágó fordulatait, vagy éppen a komplikált, sokárnyalatú gondolkodást milyen esetlegesen sikerül átvinni abba a másik dimenzióba, amit úgy hívunk: irodalom. Most is igy kerülök a jeles tudományú férfi intézeti szobájába, amely végtelenül tágas, a falakat könyvekkel, iratokkal zsúfolt polcok kárpitozzák, s a régi bőrgarnitúra keserű hűvösséget áraszt. A nagy t•‘óasztal túlsó partján, vala- fcnl a végtelen határán a tudás ember, szikáran. lényegre törő mozdulatokkal és szavakkal, a lenyűgöző biztonság tulajdonosaként. Érzem is a lámpalázat, a feszengést, sikerül-e kérdéseimmel körülhatárolni a lényegest? S hogy a válasz, amely esetleg két mondat háttérül szolgál majd írásomban, megéri-e ezt a fe- szélyezettséget? Látnivaló, emberem fontos személy, toronytermetű titkárnője az önállóan cselekvők határozottságával, de lábujjhegyen jár a dolgozószobában, a telefonok rekedt berregése nem mar bele a csendbe, Ö maga készséges, de hangjában különválik a szórakozottság. A kérdéseim mögött nyilván saját kérdéseit hallja és azokra válaszol. Rajtam keresztül önmagával beszélget, rendezi programját, fontolgatja délutáni hozzászólását a tudományos bizottságban. Vagy talán nőre gondol? Valamilyen kis lopott randevúra? Eldugott cukrászdára? Vagy néhány mohó simogatásra autó félhomályában? Ugyan kérem! Pillantásának ipari szürke tárgyi- lagossága megcáfolja mindezt. S ahogy a telefonba szól, percenként szinte, kirekesztve minden szószaporító mellék- mondatot, ahogy partnereit visszakényszeríti a mondanivalóhoz! Már-már a beszélgetés vége felé járunk, gondolom, legalábbis a tudós arcának élénkülő nyugtalansága jelét adja ennek. Becsukom füzetemet, kezem elfáradt, szememben káprázó karikák. Sötét van itt, hideg van. Elég volt! Megkönnyebbülök és átfut rajtam az öröm, milyen jó lesz kilépni ebből a bénítóan tekintélyes hűvösségből a napsütötte utcára és végigszaladni egy fénycsíkon. Nem két mondat, egy mondat sem lesz ebből, dühítem magamat és már emelkedem a mély fotelből, amikor a férfi megszólal. „Maradjon, kérem... vagy talán... sietős?” Hová tűnt ebből a hangból a diplomata-rutin? Az egyenletes, távol tartó semlegesség? Jóért ha nem sietne, kérem... de csak ha igazán nem tartom fel...” Egy makogó kamasz a rossz lelkiismeretűek kategóriájából. Egy körmét harap- dáló készületlen fiatalember. „Persze, csak akkor, és igazán akkor...” Hová tűnt mondatainak elegáns lezártsága? „Volna ugyanis egy kérésem..." Az iratoktól megroggyanó polchoz lép, kiemel egy dossziét. Visszaül a helyére, de most milyen közel került, semmi távolság, semmi túlsó part! „Én ugyanis írok, persze, ha jut rá idő. Novellákat”. Sematikusan és izgatottan nevetgél. He-he. És most megszólal valaki, váratlan magabiztossággal. Én. És kinyújtja kezét atyai jóindulattal a kézirat. Ugyancsak én. Persze, majd elolvasok egyet, no hogyne! Nem, ha megengedem, de csak ha igazán, ő szeretne egyet felolvasni. Zavart nevetgélés. He-he. & már kihúz egy gondosan gépelt, miniszteriális kéziratot, a száraz hang jelfénylik, sokat Ígérőén olvasni kezd. Belép a titkárnő, a toronytermetű nő, a főnök elharapja szavát és zavartan a levegőbe néz, kivárja, míg beosztottja távozik. Mérhetetlennek tűnik a várakozás, a szégyen, mint valami szakmai szolidaritás, most már az én gégémet is csiklandozza. Tovább olvas. Megindítóan hangsúlyoz. Istenem, milyen védtelen lett most ez az em- ber, milyen fedetlen! A berregő telefon villámütésként éri. Ismét a titkárnő. Átvonul a szobán, valósággal kettéosztja. A főnök vörösen, verítékesen hallgat, vesztegel, mintha egy hadititok kellős közepén tartana. És így tovább. Végesteien végig. És amit írt, még csak nem is rossz. A metamorfózis tökéletes. A nemrég még szorongó és lámpalázas író néhány ásítást fojt el, s a térde lassan zsibbad a merev üléstől. A tekintélyes férfi pedig, a túlsó parton, félénken föl-föltekint papírjáról s kutatja a hatást. Gondolom, még ebben az esztendőben nemzetközi konferenciákon kell felszólalnia, Genfben, vagy Nairobiban, vagy esetleg Adisz-Abebá- ban... Okos, ellenőrző figyelem középpontjában fejti ki majd gondolatait. Tanúin á- nyait idézik, véleményére hivatkoznak, vitatkoznak vele. A tudományos közvélemény ezt az emblémát őrzi róla: áll, szikáran és izmosán, előredőlő vívómozdulattal. És most ime, a másik énje dadog. A másik énje nyugtalanul pislog. - másik énje sápadtan fel-feltekint. Rettegve várja az ítéletet. S ha végül az írásban műkedvelő is, ebben a fi'elemben teljesen Wd Jelenleg két étterembe járnak a visontai beruházás dolgozót Nagyobbat és tegyük hozzá, hogy korszerűbbet talán Egerben és Gyöngyösön sem láthatunk. A bár nya étterme megfelelő, a koszt jó és elférnek az emberek. De az erőmű éttermében naponta közel kétezren ebédelnek, naponként hosszú sorban állnak az önkiszolgáló pult előtt, üres asztalra, székekre várakoznak az emberek. Ahogy egyre magasodik az erőmű kéménye, a fő- és a melléképületek tömbje, újabb és újabb vállalatok ki- rendeltségei telepszenek Vi- sontára, szerelők és szakipari vállalatok szakemberek beruházók és tervezők érkeznek. Egyre szűkösebb lesz az erőmű konyhája, de nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is növekszik az igény. Ugyanis a szerelők, a szakiparosok kiküldetési díjat kapnak, de nem jogosultak az olcsó üzemi étkezésre. Ezek az emberek évek óta járják az ország nagy építkezéseit, legfeljebb az ünnepnapokat töltik otthon. Ezt az örökös vándoréletet még jó koszton sem könnyű elviselni. A szerelők, a szakiparosok és az építkezés műszaki dolgozói egyre türelmetlenebbül kérdezik, hogy Visontáo miért nem jut meleg ebédhez az aznap érkezett szakember, miért nem étkezhet étlap szerint az, akinek egészsége ezt megkívánja, vagy zsebe megengedi. Az erőmű konyhája 2500 adag ebédet is ki tud szolgálni, a személyzet minden tőle telhetőt megtesz, az üzemi kosztra sorba állók feje felett naponként sok „ala- kartos” ebédet kiszolgálnak. De ezt így nem győzik, nincs hely a kiszolgálópultnál és az étteremben és ki lesz a felelős, ha egyszer a forró étel lel nyakon öntik a sorban állókat? Közel egy éve vitatják, tervezik, mérik és halogat jak az étterembővítést. Számtalan megbeszélést folytatott az Erőmű Beruházási Vállalat, a Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat, a KÖJÁL és meg ki tudja hány szerv. Az ERBE kirendelt- , ségének vezetője szerint hamarosan elkészülnek a tervek. De mikor lesz kész az étterembővítés? Ha holnap nyitnák, már akkor is kés* lenne. Csupán pultot, mosogat' nehány berendezési tár». kellene beszerezni és az i- belet toldásáról van szó. n“, emberekről gondoskodni kell' huzavona és késedelem r küL ... i ■ , * —.it. l Hí Sfe .
