Heves Megyei Népújság, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-30 / 178. szám
L .»vf--‘ß Elő irodalom WBJfrii Arcképek a magyar szocialista i rodalemből DENES GÉZA CHE LAN VIEN: 1920-ban született Közép-Vietnamban. Már 16 éves korában verseskötete jelent meg, azóta is a legjelentősebb vietnami költők közé számítják. Kritikai munkássága is számottevő. He fogadd el Jön már A tavasz ő A kórház kertjében tündökölnek a virágok Neked adnám őket Ne fogadd el Hagyd szegény társamnak egyetlen örömét Hogy nézhesse őket Gyakorlat! igazság A rizs a népé azt ette mindig A rizs a népé most is azt plántája Mire jő az árvízként dagadó Temérdek vers Mely annyit sem ad a népnek Mint egy köcsög rizs Fordította: Bán Ervin APÁTI MIKLÓS: Néha rám nyit Kecsegtettél egy más világgal, lámpás estékkel, vacsorákkal, meleg, ártatlan kenyerekkel, csillagban bízó szerelemmel, nyugalmas, lassú álmodással, föl-föl gyűlő gyümölcsfa-ággal. , Lámpás estéid, vacsoráid tompa Izzása néha rám nyit: topog, zörget, neved kutatja, s nem vagy sehol. Ezer alakban futsz előlem. Ártatlanságod, ahogy a május, elvirágzott. FARKAS ANDRÄS: KOVATS SÁNDOR: Rigódallam ismételi... NYÁRI NAPLÓRÉSZLETEK A szószátyár rigómadár Nem gondolt rám és meg se várt, Hajnali négykor csak fecseg: A mánál nem lesz sose szebb! Minden, ami már tegnapi, A szívet meg nem lepheti, S meséli buzgón csak tovább A forró, fülledt éjszakát. Inkább magán túl azt, amit A képzelete végbe vitt, Mert jó azt újra hallani* Ami semmi és valami, Amit a mély és a magas Diktál s repül, miként a sas. A szószátyár rigó dalol, Személytelen nótáiból Rigőságát úgy hinti el, Mint aki ingyen énekel, Pedig értékes ez a dal: A test boldog szavaival Jiiáll a többiek elé, Mir linthogyha csak ő értené, Miért is él ez a világ, Örömét, gondját, bánatát Miért is vállalja ingyen U. Folyik az élet, mint a víz, A sors lehet mély és magas, De a dal szálljon, mint a sas! Utóirat: Egy-egy váratlan, reggeli Rigódallam ismétli, Ami nekem mély és magas: Szárnyalni kell, mint fent a sas! DONKÓ LÁSZLÓ: Jelzi folyton ... Zöld ágat tőr a szélvihar, és gyönge levelet sodor, s mert bánt a nyári pusztulás, már az őszre panaszkodol; A kertek szagos gyümölcse beérik, ahogy máskor is, és jelzi folyton, az idő gyorsan múlik, változik™ Ide rejtőztél Ide rejtőztél e fa mögé, cserjék hűvös lombjai közé, s elgondolom, hogy megtalállak, amíg a csönd ily óriás nagy... ült őrzői meg? Selyem homok parázslik, lángol, mit őrzői meg ebből a nyárból? A fát, mely villámtól hasítva termőn bukott a füves útra? A barna kezet, mely soványan magot keresett a kalászban? Vagy a szem fényét, mikor látta, hogy mégsem volt semmi hiába? I] lánggal • • • Gőgös nyárfák csúcsára nézek, vakítónak a nyári fények, és arra gondolok titokban, e lánggal a zöld is kilobban ™ Ó, én nem a húsét, a csöndjét szeretem a szelíd tavaknak* halak ezüstlő neszezését, mikor vízgyűrűket kavarnak. A nád atomnyi rezzenését, s ha elúsznak lassú vitorlák, s ha hegy mögött az iker-Napok bíborló mellüket kioltják. A halászó esték nyugalmát, rángásait fény-halacskáknak, , míg a tó Hold-sárga szinén egy fájdalmas, lassú táncdal árad. A békém mezítelen testét szeretem én az esti parton — s titokban beléfogódzkodom, nehogy a tó egyedül hagyjon! \! ERADAS igaz, ahogyan BSádI Mikire megállapítja: „Sokáig idegen test volt a magyar lírában, ma egyik legszorosabban hozzánk tartozó, új égtájat törvényesítő költőnk.” Ezért tartjuk sikeresnek Illés László Nagy Lajos-portré- ját is, amely a naturalizmus, a realizmus értékelésével, az író eszmei fejlődésének bemutatásával igazolja Nagy Lajos helyét a szocialista magyar irodalomban. A tárgyilagos elemzés hangját dicsérhetjük Bodnár György Révai Józsefről készített tanulmányában is, amely így elfogadható képei rajzol az egy időben és egyesek által agyondicsért, máskor és másoktól méltán vagy érdemtelenül támadott tanulmányokról, esszékről, és eszmeielvi álláspontokról Dicsérnünk kell persze Diószegi András tanulmányait is Elés Béláról, Benjámin Lászlóról és Lengyel Józsefről, B, Nagy László írását, amely Darvas József írói útjának felvázolására vállakozott, de nem hallgathatjuk él hiányérzetünket sem, amely egy-egy esetben talán magyarázható is a kiadvány jellegével, a terjedelemmel. így nem érezzük elég elmélyültnek az Ady és a szocializmus című tanulmányt, vázlatos és sablonos a Józseí Attila-portré, nem eléggé meggyőző a Radnóti Miklósról készült tanulmány, amely erőteljesebben foglalkozhatott volna a költő szocialista Irodalomhoz való tartozásávaL zek az általunk érzeti hiányosságok persze nem csökkentik a kötet egészének érdemét. Csak üdvözölhetjük a kiadó vállalkozását; mert a gyűjteménnyel segíl eligazodni századunk és közelebbről mai irodalmunkban is Várakozással tekintünk a Kiadó tervei elé, hogy az eddigi hiányon — a kimaradt arcképek ismertetésén — „egy következő kötet vagy talán kötetek segítenek” —, ahogyan az élőszó ígéri. E. Nagy Sándor jedelmében is. — Farkas Antal, Gyagyovszky Emil, Peterdi Andor és Várnai Zseni költészetének. , Az írói arcképek mechanikus egymásutánja azzal a veszel y- lyel is járhatott volna, hogy különálló, egymástól független portré-sorozat jön létre. A szerencsés válogatás azonban elkerülte ezt a veszélyt, mert az itt szereplő költők, írók, publicisták és kritikusok életművéből világosain látható a magyar szocialista irodalom eszmei és stílusvonulata a Nyugat „hőskorától” kezdve a két világháború között, majd a felszabadulás után, A hazai szocialista irodalom és az emigrációs irodalom mellett méltóképpen kapott helyet a gyűjteményben a két világháború közötti időszak romániai és csehszlovákiai magyar irodalmának két olyan jelentős képviselője, mint Gaál Gábor és Fábry Zoltán Nélkülük szegényebb és hiányosabb lett volna a mozaikokból kialakuló összkép. ' ^Mindenképpen fél kel figyelnünk néhány olyan írói portréra, amelyek új utakat kezdenek el, vagy az íróé életműben izgalmas, még eldöntetlen, esetleg vitatható kérdések tisztázására vállalkoznak. Ezek közül első helyre kívánkozik Garamvölgyi József kaiké Máté-portréja, mert ebben a szerző arra vállalkozott, hogy iehántja a legendát a sokszor valóban legendás hírű író életéről, és elérhetően, emberközelbe hozza a forradalmár szabadságharcost és írót. Bizonyára elindítója lesz ezzel a sematizmustól mentes Zalka-értékelés kialakításának. Vállalkozását és teljesítményét értékelve feltétlenül ki kell emelnünk Béládi Miklós Kassák Lajos költészetéről írott tanulmányát, mert végre megnyugtató iránytűt ad a problematikus Kassák-életmű megértéséhez és a magyar avant- garde fejlődésében való eligazodáshoz. Logikus okfejtéssel, tárgyilagos elemzéssel tárja fel az induló költő érdemeit, a forradalmak alatti eszmei problémáit, az aktivista szabadságeszmény és a pártfegyelem közötti ellentmondás gyökereit, konstruktivizmusát, a két háború közötti magányát és mai jelentőségét. Ügy A lighanem Ady Endre volt az első, aki már 1908- ben felismerte, hogy az új, huszadik századi magyar irodalom nem alakulhatott volna ki ha szocializmus magyarországi felnövekedése nélkül” (Irodalmi háborgás és szocializmus). Azóta már történelmi- társadalmi események, irányzatok és írói nemzedékek igazolják Ady szavait. Mindenképpen igaz, hogy századunk magyar irodalmában a szocializmus gondolatának jelenlétével számolni kell, és éppen a szocializmus volt az a központi vízválasztó, amely körül — egy-egy írói teljesítmény értékmérőjeként is — a korszerű és modern irodalom kikristályosodott. Világosan látható az is, hogy ebben az esetben nem csak azokról az írókról van szó, akik tudatosan, programszerűen elszegődtek a szocializmus mellé, de azokról is, akik éppen tudatos vagy öntudatlan, esetleg egyenesen ellenséges szándékkal léptek fel századunk legkorszerűbb eszméje ellen. A szocializmus gondolatának központi helyzetét igyekszik elmélyíteni irodalmi köztudatunkban a Kossuth Könyvkiadó azzal, hogy Elés László szerkesztésében a magyar szocialista irodalom jelentősebb képviselőiről a fenti címmel egy portré-sorozat összeállítására és kiadására vállalkozott Tanulságos és gondolatébresztő olvasmány szakembereknek, és olvasónak egyaránt. A gyűjteményt csak <M■**- csémi lehet azért, hogy olyan elfelejtett vagy egyáltalán fel sem fedezett íróik ébresztésére is vállalkozott, mint Salamon Ernő, Lukács László, hogy igyekszik igazságot szolgáltatni olyan kői ionéit, mint Kis Ferenc, aki élete utolsó éveiben éppen még megérhette megérdemelt megbecsülését. Helyesnek tartjuk azt is, hogy e szocialista magyar irodalom kezdeteinek reprezen tál ására Révész Béla és Barta Lajos életművének értékelése is szerepel a kötetben, bár nem egészen értjük, hogy milyen elvek alapján mellőzte a szerkesztő és kiadó a kezdeti szocialista líra képviselőit, mert egy ilyen kiadványban bizonyára helye lett volna — esetleg egy áttekintő fejezet terbarátok csábításának; a reggeli vizsgálatkor meg sem nézte a fékberendezést, s most rohan pótkocsijával, terhével a lejtős úton lefelé és hiába tapossa a lábféket, csak rohan és rohan a traktor vele megállíthatatlanul, mögötte a liszteszsákokkal púposra rakott pótkocsival. Az egyik kanyarnál teljesen elveszti uralmát gépe fölött, áttöri a védőkorlátot és ő a nagy teherrel együtt a mélybe zuhan. S ahogy fekszik a tarktor kifordult kerekei alatt, mérhetett, len fájdalmában felnéz a fel-’ hőtlen égre, ahonnan rámosolyog felesége és aranyos kis- madárkája, akit a világért oda nem adna semmiért, a kis szöszke lányka. — Kell! Kell, hogy éljek! — kiált fel artikulálatlan hangon, összeszorított fogakkal. A fehér köpenyes ápolónő hozzálép. Az ágy csurom víz, homlokáról letörli az izzadságot. Orvosok, ápolónők jönnek a szobába, karját kiegyenesítik, megfeszítik, a hajlatnál leszorítják, s a megduzzasztott érből vért vesznek. Nem érzi a tűszúrást, ő még mindig ott érzi magát a traktor kifordult kerekei alatt, nézi mosolygó gyermekét, aki megszólal: — Édesapám, ne hagyj itt. ígérem, ezentúl nem leszek rossz. — Hol vagy, kislányom? Kell, hogy éljek! — Félrebillen a feje. mert nagyon kimerült, óriási megerőltetésébe kerül még a gondolkozás is, amikor az ápolónő kendőjével letörli álláról a habzó vért, már horkol. De alig ül vissza a beteg lábához, az újra felriad és es* köpenyes fiatal ápolónő. Ahogy fekszik az ágyában, gondolatban végigjárja az utcákat, házakat, munkahelyét, megelevenednek előtte munkatársai. Az üzemi konyhán elcsattanó viccek, barátai, kollégái, szűkszavú brigádvezetője, mind-mind leikébe vésődtek, s most e régi emlékek szívének egy-egy rejtett zugát feszítik, míg szeméből lassan patakzik a könnye. Vajon gyermekét, a kis nyolcéves szöszke lánykát siratja, fiatal feleségét, szüleit vagy magát az egész életet, ami szép Is tud lenni, meg kegyetlen is, rút is, de amit mégis oly nehéz itthagyni? Csendben, mozdulatlanul fekszik. Sápadt arca néha rán- dul, talán a fájdalom, talán az emlékek hatása alatt. Most halkan nyöszörög. Pillanatra kinyitja a szemét. Homályosan látja a fehér köpenyes ápolónő arcát, de nem tudja, ki az, azt sem, hogy hol van, él-e, hal-e, álmodik-e, mert hiába szedné rendbe gondolatait, gondolkozni is nehéz, fárasztó. Az emlékekbe zuhan vissza. Rendszertelenül jelennek meg előtte az elmosódott, homályos képek: amint áll a traktora mellett, miközben látja, hogyan rakják pótkocsiját a megengedettnél nagyobb terhű liszteszsákokkal púposán tele; az arra járó brigádvezető is figyelmezteti a túlterhelésre, de ő csak elindítja traktorját; útközben „beugrik” a faluszéli kiskocsmába egy fröccsöt, aztán már két decit j tisztán meginni, holott jól ismeri a KRESZ-t, világéletében törvénytisztelő, büntetlen ember volt, de mégis enged a jó 1 nyomasztó csöndesen fekszik a puha levegőn, írja a köröket. A közeli szőlöskertből hallatszó madárkák féktelen füttykoncertje, az életet adó, zsongó tavaszi levegő új erőt ad a betegeknek is. Az ablakpárkányon feléledt néhány tavalyi dongó, rá-rászáll egy-egy újszülött méhecske, vagy szárnyát bontogató katicabogár. Széltől védett része ez a kórháznak, s ahogy odatűz a nap, felmelegíti az ablak párkányát, bent a szobát is végig- i pásztázza, az ablakhoz közel 1 egy kórházi ágyat és rajta egy J beteget. A beteg lélegzete szabálytalan. Sápadt arcán a szeme le- i csukódva. Minden mozdulatát I figyeli a lábánál ülő fehér ; A sárgakavicsos, kacskarin- ' gós kis utak között frissen | ásott virágágyak, s mind tele ; színes, illatos virágokkal. Az ; ablak előtt talán a legdú- ;sabb, mintha arra gondolt ; volna aki ültette, hogy itt, a ; betegekhez közel illatozzanak, ; virítsanak káprázatos színük- : ben. A virágok tele zümmögő : méhekkel. Egy-egy szirmon négy-öt is tolakodik, hogy bedughassa csápját a szép sárga I virágporhoz. A kórház jiapos oldalán néhány lábadozó beteg támasztja a falat, mert jólesik süt- : kérezni a várt, de nehezen ér- ! kező tavaszi napfényben. Fent, ; a kék égen gólya kering kiterített szárnyakkal. Lustán,
