Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-10 / 135. szám

cum Ileltai Jenő regénye Ulmen Heves megyei szakemberek Kubában . Levél Jovellanosból nincs, nem marad hitele a Hel- tai-anekdotának sem. Pedig ki tagadná, hogy Heltai Jenő vér­beli író és nagyszerű mesélő, kivált, ha a saját fiatalságá­nak adósságos, szerelmes, szenzációra váró sodródását ve­szi szájára, tollára. Tudjuk, hogy minden újság­író-egyéniség érdekes, hiszen, akik a híreket „csinálják”, azok azzal a megítélő képes­séggel rendelkeznek általában, hogy tudják: miből lehet hírt csinálni. De ez a Mák István, alanyi költő és Csontos Szig­frid, a drámaíró meg a Com- tesse, ez a papnövendékbe ol­tott üdvhadseregi alkalmazott többet fontoskodnak ebben a filmben a kelleténél: így miat­tuk kimaradnak azok a részle­tek, amelyek a filmanekdota megszületéséhez vezethetné- nének. Pedig ennek a filmnek nem egy részlete arról tanúskodik, hogy a rendező, Dömölky Já­nos jól ismeri Heltai Jenő vi­lágát és tudja azt is, mi kell egy igazán jó filmvíg játékhoz. Néhány jelenetben el is indul a századeleji pesti éjszakai élet képei, a kapitalista Álta­lános bácsi portréjának elké­szítése irányába, valahol a fél­úton azonban megáll. Vagy Heltai Jenő regénye, annak szövege állított élébe sorom­pót, vagy azt hitte, hogy ez a mozaik-rendszerű képsor vé­gül is egységes hatást vált ki a nézőből. Az eddigi tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy minden alkotásban szükség­képpen kell egy gazdagon il­lusztrált, az epizódoktól átfo­gott és kísért központi mag­nak lennie, főhőssel együtt. E film stílusának kialakításánál ezt az alkotói aranyszabályt kerülte meg a rendező. (A mű­vészi szabályokban persze le­het kételkedni, azok ellen le­het elgondolásokkal, új szem­pontokkal kísérletezni, mint a jelen esetben is.) Bíró Miklós operatőr min­dent kihasznált a kor hangu­latának, a régi pesti világnak megteremtésére. Az utcai jele­neteken ő sem tudott segíteni, ‘mert ki hinné el, hogy tizen­öt-húsz ember úgy tépi egymást az újságért, ahogyan ezt a filmen láttuk, Mensáros László nagy művé­szi fegyelemmel vállalta ezt a jelentéktelen főhőst, akiben az ívási gesztusokon kívül más szellemi ébrenlétet aligha lehe­tett felfedezni. Mellette és helyette epizódszerepekben kaptak hálás feladatokat Ga­ras Dezső, Major Tamás, Bodrogi Gyula, Pathő István, Bárdy György, Benkő Gyula, Szegedi Erika és a tolvaj özve­gyét alakító Kállay Ilona. (farkas) Kitűnő ötlet: Fényújság Egerben Ha a Heves megyei Elektro­mechanikai és Vasipari Válla­lat vezetőinek kitűnő ötlete se­gítőkre és támogatókra talál, akkor november 7-re Budapest és Szeged után Egernek is le­het fényújságja. Tulajdonképpen már csak a hivatalos állásfoglalás és a ki. vitelezés van hátra. Ha a vá­ros vezetői támogatják, az üzemek, vállalatok anyagilag segítik az elképzelés megvaló­sítását akkor a Heves megyei Qltm. uieqij ni áréi h úhuipvii rNWWitf Mü7. junius 10., szombat Az értekezleteknek, a megbeszéléseknek is megvan­nak a maguk divatos kiszó­lásai. Mint ahogy a hangsze­rek közül napjainkban a gi­tár a favorit és a női szok­nyáknál hódít a mini, az ér­tekezleteken is egyre inkább létjogosult az a megállapítás, hogy „bizony ez így van, de hát ez nem megy egyik nap­ról a másikra’’. Ez hangzik el, ha a sáros járdáról, a le­taposott parkról, a modern lakásban rosszul záruló ab­lakról, a helyi labdarúgó-csa­pat rossz szerepléséről, a dupla koffeintartalmáról és bármiről is van szó. Vannak, akik bosszankodnak ezen és olyanokat mondanak, hogy ez így nem jó, mert „nem lelkesít’, mert „táplálja a megnyugvást” és hogy „nem mutat perspektívát”, „túlzot­tan elodázza a jövőt” és a többi. Nincs igazuk ezeknek. S hogy mennyire rosszul értel­mezik szépen csengő nyelvün­ket, arra néhány példát sze­retnék elmondani. Amikor Ábel agyonvert holttestét felfedezték és kö­rülállták az angyalok, egyi­kük megkérdezte Gábor ar­kangyalt, a felderítő és ítélet­végrehajtó részleg vezetőjét: Megvan-e a tettes? Vajon megtudjuk-e ki tette? Gá­bor arkangyal magabiztosan válaszolt: A tettes meglesz, de ez nem megy máról hol­napra. S néhány száz év múlva mindenki olvashatta a bibliá­nak nevezett közlönyben: A tettes Káin, aki kivívta az Űr haragját és elnyerte mél­tó büntetését... Amikor az özönvíz hírnö­ke, a fehér galamb, szájá­ban a zöld ággal landolt Noé bárkáján, jelezvén, hogy van már gally a földön, Noé az éghez fordult: Uram, mikor szűnik meg a szennyes ár, mikor hempereghetnek az itt szorongó állatok a száraz homokban? Az Űr helyett a szajkó válaszolt: Bizony, Noé apám, ez nem megy máról holnapra És neki lett igaza. Amikor Napólon a boro- gyínói csata után megtépá­zott seregei élén a pusztító hóviharban kutyagolt visz- sza Franciaország felé, az egyik katonája hozzáfordult: Császárom! Mikor heverjük mi ezt ki a napfényes korzi­kai ég alatt? Napóleon kissé fáradtant de tele optimiz­mussal válaszolt: Eljön an­nak az ideje is, de bizony, ez nem megy máról holnapra. S mennyire igaza volt. Csak éppen nem Korzika napja sütött rá, hanem a Szent Ilo­náé, viszont kiheverni a fá­radtságát volt ideje. Amikor Sumák a vállalat élére került, rövid idő múl­tán többen szóvá tették ma­gatartását, hozzá nem érté­sét, embertelenségét, vezetői készségét, Sumák elfogadta a bírálatot és azt mondta: Igazuk van a kartársaknak, elismerem a hibáimat, de be­láthatják, hogy a hibák ki­javítása nem megy egyik napról a másikra. Igaza volt. Két hete kap­ta meg a 15 éves törzsgárda- jelvényt, és tegnap mondta 1345-ször a termelési tanács­kozáson: „Elismerem, de ez nem megy...” stb., stb. Amikor ezt a kis krokit a szerkesztőm elolvadta, azzal adta vissza: „Nem rossz ez az írás, de esetleg egyesek nem értik meg, vagy félreér­tik, hogy mit akar monda­ni.” Igaza volt neki is. Ez sem megy máról holnapra. borsodi Elektromechanikai és Vasipari Vállalat dolgozói rövidesen hozzálátnak a munkához. őszi Vencel igazgatóval az élen, máris rajtra készen áll­nak. .. — Hogyan született az öt­let? — Vállalatunk exporttervé­ben szerepel a fényújság gyár­tása. Gondoltuk, ha már mi kaptuk meg a gyártását, az el­ső fényújság maradjon itthon, Egerben. Mégiscsak szép »enne, ha Budapest és Szeged után Eger lenne Magyarország har­madik városa, amelynek fény­újságja lesz. Hivatalos fóruma, kon is elmondtuk javaslatain­kat, nagyon szeretnénk, ha tá­mogatókra találnánk. Mi min­denesetre szívesen és örömmel elkészítjük. — Mennyibe kerül? — Nem sokba, öt-hatszáz­ezer forintba. Az a gyártási mód, ahogyan majd vállala­tunk készíti az újfajta fény­újságokat, körülbelül 80 szá­zalékkal olcsóbb az eddiginél. Eger város ipari üzemei, vál­lalatai minden megerőltetés nélkül elő tudják teremteni a fényújság költségeit. Csak egv kis összefogásra van szükség. Amit el is várunk, elvégre mégiscsak városunkról van szó. — Ügy tudjuk, hogy az egri fényújságnak már a terve is elkészült. _ a Villamos-automatikai Intézet készíti, rövidesen meg­kapjuk. Ha meglesz a pénz, a hónap végén már munkához látunk. — Talán néhány szót a fény­újságról. — Húsz méter hosszú lesz, és ami az írógépen leírható, azt szó szerint olvashatjuk majd rajta, összekapcsolható telexgépekkel, a legfrisebb küL és belpolitikai hírek, ese­mények propagálása mellett, kitűnő hirdetési lehetőség is. Egy kis újság, amelyből rövi­den mindent megtudhatunk. — Hová tervezik? — Még ez sem végleges. Ha rajtunk múlna, mi a marxista egyetem épületének homlokza­tára tennénk. Kitűnő helynek tartjuk, mert a szomszédban van a színház, borkóstoló, az az új bankirodaház, az épülő MÁVAUT-pályaudvar, idege­nek számára a székesegyház és arra vezet áz út a Szépasz- szony-völgybe is. Így minden bizonnyal szép számú olvasó­tábora lenne az újságnak. Hangsúlyozom: az illetékesek még nem nyilatkoztak. — Mit szólnak az ötlethez és a költséghez az üzemek, vállalatok vezetői? — Még nem tudjuk. A jövő héten pénteken tartunk egy megbeszélést, és azon végleg tisztázzuk az egri fényújság sorsát. A Heves megyei Elektro­mechanikai és Vásipari Válla­lat vezetőivel együtt remél­jük, hogy az illetékesek vala­mennyien elmennek a megbe­szélésre, sőt: nem is üres zseb­bel érkeznek a tanácskozásra. — Mí is így szeretnénk, és akkor november 7-én az egri fényújságon megjelenhet .najd a következő mondat: — Eger város lakossága sze­retettel köszönti a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulóját. így legyen! —koós^ azt hiszem, a 45 fokot is meg. érik. Az öltözet ehhez alkalmaz­kodik. Annak ellenére, hogy már otthonról könnyű nyári ruhákat hoztunk, már itt újra be kellett vásárolni olyan ruhá­kat, amelyekben könnyebben lehet tűrni a meleget. Az utca hosszában szinte egymást érő kaffeteáriákban jeges italok enyhítik a délidő majdnem el­viselhetetlen hőségét. — Az időjárástól függetle­nül jól érzem magam, sokat tanulok én magam is, de gon­dolom, hogy a kubai szak­munkások is megfigyelhetnek egy-két munkafogást. Gyorsan telik az idő! Min­dennap új élményekkel gazda­godunk, hogy majd egy év után odahaza ifjúsági- és KISZ-taggyűléseken tudjunk számot adni a végrehajtott feladatokról. Innen, a távolból is üdvözletemet küldöm a KISZ VII. kongresszusára ké­szülő Heves megyei fiatalok­nak, küldötteknek! — fejező­dik be Bódi László első kubai levele. (—ács) a városban dolgozik még 20 magyar, akik segítenek a me­zőgazdasági gépgyár és gép­javító állomás felépítésében. Ha szabad időnk van, össze­járunk és ilyenkor a friss él­mények mellett gyakran szó­ba kerül a távoli haza és ne­kem szűkebb hazám, Heves megye. — Még nehezen boldogulunk a spanyol nyelvvel, de a kubai fiatalok minden nehézségen igyekeznek bennünket átsegí­teni. A kubai fiatalok sokat dolgoznak, képezik magukat és az igyekezetük, a szorgal­muk is biztosíték arra, hogy az egyoldalúan fejlesztett or­szágban korszerűen gazdálko­dó mezőgazdasági és ipar ala­kuljon ki. Munkánkat nehezíti a 35—40 fokos hőmérséklet, amely ne­künk, európaiaknak sok kelle­metlenséget okoz. Itt Jovella- nosban mostanában 35 fokot mutat a hőmérő, de őszerintiik még „nincs” meleg, az majd júliusban és augusztusban lesz, amikor a 40 fokot is megha­ladja a hőmérséklet. Az Orien­te tartományban lévő kollégák, A magyar KISZ-fiatalok me­zőgazdasági delegációja a si­keres utazás és a Havannában töltött felejthetetlen napok után megérkeztek szálláshe­lyükre. A Pétervásári Mezőgazdasá­gi Gépészképző Szakiskola fia­tal tanára, Bódi László küldte el elsőnek írásos anyagát a távoli, szocializmust építő or­szágból. — Két hét után elhagytuk az ország fővárosát, Havannát, ahol felejthetetlen napokat töl­töttünk. Találkoztunk hazánk nagykövetségének vezetőivel, Fidei Castróval és a kubai if- ifjúsági szervezet vezetőivel. A magyar kolónia tagjaival együtt ünnepeltük hazánk fel- szabadulását, május I-ét és a békekampány kezdetét. A Jósé Marti téren másfél millió em­ber gyűlt össze ezekre az al­kalmakra. — A fővárostól 150 kilomé­terre kerültem, Jovellanosba, a most iparosodó városkába. Az állami gazdaságban dolgo­zom, mint szarvasmarha-te­nyésztő. A fiatalok csoportjá­ból egyedül kerültem ide, de akkor képben is párhuzamo­san és arányosan kövesse azt, amit a szó teremteni képes. Ilyen kérdőjelek után — eze­ket a film tette elébünk — nyilvánvaló, hogy ez a film ko­rántsem tudja életre kelteni az újságíró Heltai lienő fiatalko­rának százaleleji pesti vilá­gát. Nemcsak ezért nem, mert az anekdota lényegét és a filmszerűségét, az eseményből és a jellemekből összerakható képsort nem fűzi fel a rende­ző — vagy a forgatókönyvíró? — egy erős szálra, amely a fő­hős sorsával egybekötve min­den jellemző apróságot, az él­mény felé haladást adná az egésznek. Furcsán hangzik — de így van, — ebben a film­ben a legizgalmasabb egyéni­ség lenne Jaguár, aki a Krajc- záros Igazságot, a nagy szen­zációval életben tartja, de róla alig tudunk valamit, társaihoz képest ritkán jelenik meg a vásznon, akkor is aluszékony, vagy iszik, vagy ismét iszik, vagy a szilvórium egészséges hatását dicséri. . Csak sejtjük, hogy Jaguár eme általános aluszékonysága és megmagyarázhatatlan te­kintélye fedezi a Bakay-villa műkirablását. Ezt az ese­ményt azonban olyan homályo­san és olyan szegényesen, kül­sőségeiben is olyan képzelet nélkül adja ez a film, hogy Az anekdota annyiféle, ahány születik. Terjedelmére, stílusára zamatára nézve az a legfontosabb, hogy a mesélő jókedve, humora szórakoztassa hallgatóit. Az anekdotának, az eseményeket derűsen átköltő, kedéllyel, iróniával és bölcses­séggel visszaemlékező írásnak mindig az ad varázst, aho­gyan a mesemondó hangjára kell figyelnünk, mert várjuk, mikor nevethetünk, mikor kö­vetkezik a csattanó. Az anek­dotát el lehet mondani, fel vagy el lehet olvasni, a jó me­se azonnal megfogja képzele­tünket. A hősök kiszínesednek, az események hatása egyszer­re nagyobb lesz a képzelt sze­replők elképzelt tulajdonsá­gaitól és megszületik az él­mény, amire sokáig visszagon­dolunk. Ez Mikszáth, Heltai világa. Mindjárt más az anekdota hatása, ha az a filmvásznon elevenedik meg. A képen, a filmben a végtelenig szabad képzeletnek határt szab a meg­jelenő véges kép, amely az anekdotának keretet, formát ad. Sikerülhet-e tehát az anekdota hőseit, apró, majd­nem testtelen eseményét fil­men úgy megörökíteni, hogy a mese is megmaradjon a szájról szájról elszálló nevettető-gon- dolkoztató élménynek és ugyan­külön szerepet kapott a zeneis­kola szimfonikus zenekara, amelyben az apró emberkéktől az intézet legidősebb növendé­kéig sokakat ott láttunk. A mű­sorról csak ennyit: az elisme­rés hangján szólt valamennyi vélemény — a produkció hang­versennyé avatta az estet, él­ménnyé! Viotti „Koncert-je a zenekar kíséretében Kiss Ernő hegedűjén csendült fel, s nagy tapsot aratott, és Gáspár Sán­dor (több hangversenyen sze­repelt már) szépen ívelő pályá­ján Beethoven F-dur románcá­nak előadása jelenhetett újabb, megérdemelt sikert. A Farkas István vezényelte szimfonikus zenekar a koronát Metra Spanyol szerenádjának előadásával tette föl az estre. Elég csak ennyit: ismételniük kellett! A zenekar nagyobb nyilvánosságot kíván már, s remélhetőleg több önálló hang­versennyel is élményt szerez a későbbiekben zeneszerető kö­zönségének. (hátai) — Ha alapfokon ennyire tudnak, hogy játszanak majd később? — kérdezte az egyik szülő a hangverseny szüneté­ben. Az egri zeneiskola évzá­ró díszhangversenye volt ez — csütörtök este rendezték —, amelyen a növendékek leg­jobbjai léptek fel. Ha kritikai szándékkal írunk, ez lehetne a mottója az összegezett véleménynek. Az alapfokot, a zenetanulás el­ső néhány évét azonban nem lenne célszerű és okos dolog az előadóművészet magasabb mércéjével mérni, azonban ez a hangverseny többet nyújtott, mint szimpla év végi szám­adást — élmény volt, s akik nyújtották ezt, a növendékek, minden dicséretet megérdemel, nek. „Kérkedik éretlen kincsé­vel az iskolagyermek, — Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát?’... — mondja egy dal. S miről tanúskodik a hangver­senyen szereplő növendékek produkciója?- Bátor műsorválasztás, szor­galom, és — alázat a zene nagy alkotásai előtt, a pózmen­tes egyszerűség, amellyel ma­gukévá tették a mondást: A zene ott kezdődik, ahol elfogy­nak a szavak. A fellépő né­hány növendék reprezentálta az iskolát, fémjelezte az zene­iskola törekvéseit, s mindezen túl találtunk valami kedvesen ésirázni induló egyénit is, mely későbbi művészeket sejtet. Nevek: Korepta Katalin, aki Prokofjev Prelűdjét adta elő (zongora), Lugosi Melinda, aki Debussy művét, a Cake Wóikat adta elő zongorán, s ugyanő, aki éneket is tanul — a zene­szerető közönség több hangver­senyen is tapsolhatott neki — Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékából adta elő Che- rubin áriáját, megérdemelt tapsot kapott Mengyán László trombitaszólójáért (Brahms: Románc), vagy a sok munkát, megértést kívánó Bartók C-dur Rondóért (zongora) Újházi Il­dikó. Vass Mária (Liszt: Asz- dúr etűd) és Hibay Éva (Mo- niusko: Parafrázis) a fuvolajá­tékkal aratott sikert, Gálos Ágnes avatott kezei alatt pe­dig egy már magasabb fokú zongorajáték kapta a nagy tapsot (Prokofjev: Induló). A műsor második részében Élmény „alapfokon" Évzáró díszhangverseny az egri zeneiskolában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom