Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-08 / 133. szám
SZERVIZ A HATÁRBAN A műhelykocsi vesetője és tanulója munka közben. (Foto: Kiss Béla) Sírok község szélén kék színű műhelykocsi „parkírozik” a határban. Mellette vígan megugrik egy új erőre kapott lánctalpas, de DT 54-es társát még olajos szerelők „kezelik,” — Mi történt;.? — Lamellát cseréltünk a hátsó hídnál, meg az oldalle- hajtásnál egy tengelyfogaske- rék-csapágyat... — „Lerobbant” a gép? — Még bírta volna, de hát jó, ha teljesen rendben van a „járgány” ... Nem is annyira üzemzavar-elhárítás ez, mint inkább egy alaposabb javítás a következő munkákra^. Kazinczi István, az erőgép „pilótája” is beleizzadt a tmk- ba, jóllehet, hogy talán rá most nem lenne szükség, mivel a műhelykocsival ketten érkeztek Pétervásóráról. Sőt: jött egy motoros segítség is. Az Egri Mezőgazdasági Gépjavító Állomás kis est pata szorgoskodik a falu határában. „Parancsnoka”, Tóth Pál mondja, hogy 24 község dolga az övék, a műhelykocsira és „személyzetére” vár ezen a vidéken valamennyi szántóföldi, kerti gép javítása, karbantartása. A kék színű gépkocsit annak idején ő hozta Esztergomból, jó ismerőse ez azóta is. Fiatal ember „a főnök számysegédje.” — Zagyva István a nevem — mutatkozik be — másodéves tanuló vagyok Egerben. — Hol jobb: a műhelyben, vagy a műhelykocsiban? — Idekinn. Itt jobb a mesterem ... A „motoros járőrnek” már nincs mestere, szakmunkás maga is, katonaviselt ember. Mégis, ő is a határt, a kinti munkát szereti jobban. Vajon miért? — Izgalmasabb, érdekesebb feladatokat hoz, mint a műhelybeli. Itt igazán módom van gyakorlatot szerezni. Németh bános az idei februárban szerelt le, márciustól motorozik a beteg gépek után. Naponta 100—120 kilométert utazik, idáig még az ünnepjeit is elvitte a munka, úgyszólván valamennyi vasárnapját a határban töltötte. — Nem unja..? — Megvallom, hogy kicsit fárasztó a szolgálat, de szívesen vállalom, mert megadják az árát A pénzre pedig szükségünk van odahaza, ugyanis építkezünk;.. — A „motoros járőrnek” van-e saját motorja? — Autónk van odahaza. Egy 407-es Moszkvics. — Mikor vezette utoljára? — Még katona koromban .■.. Azóta nincs rá időm. Fel hat óra tájban indulok hazulról, sokszor este nyolc-kilencre érek vissza. Mikor is ülhetnék volán mögé..? Nem neheztel, csak csodálkozva kérdez. Aztán, hogy Kazinczi pilóta kicsit türelmetlenkedve sürgeti, újra szerszámaihoz hajol, s jókedvűen folytatja munkáját a műhelykocsi mellett.. > <—ni) Egy brigád és a vezetője A 365. nap után Pétervásárán Bevallom őszintén, nem néztem pontosan utána a naptárban. Lehet, hogy még nincs annyi, lehet, hogy már el is múlt ennyi — mindenesetre egy esztendő telt el kerekezi, hogy Fétervására megszűnt járási székhely lenni. Az eltelt idő alatt lecsitultak a kedélyek, ß bár néha még fel-fel- sajog a „régi dicsőség” emléke, majd mindenki megérti: Miért volt szükség az összevonásra. — Jobban megnőtt a községi tanács tekintélye — magyarázza ezzel kapcsolatban Ivádi László, a helyi tanács elnöke. — Azelőtt mindennel és mindenkor csak a járáshoz mentek legtöbbször az emberek. Most hozzánk jönnek és intézkedünk ... Valóban, az állami irányítás egyszerűsítése nemcsak gazdasági megfontolás volt — természetesen az is —-, hanem jelentős és szándékos lépés egyúttal az alsóbb tanácsi, így a községi állami igazgatási szervek felelősségének és hatáskörének bővítésére. Ezen a téren jtt, Pétervásárán is lemérhető a változás és/a fejlődés, annak ellenére, hogy néhány ügyben még mindig átnéznek a községi tanács feje felett. Az AKÖV például — mint elmondották — lényegében a helybeli vezetők megkérdezése nélkül, Illetőleg ellenére szüntette meg itteni, nagy forgalmú telephelyét. Arra sincs módja még mindig a községi tanácsnak, hogy a saját területén meghatározhassa egy-egy boltnak az itteni lakosság szá„.és eljöttek a napok, a hetek és a hónapok napjai, hetei, hónapjai. Édesség- és nadrághetek, bürgüzdei napok éj cipőpaszta-hónap követi egymást oly változatossággal, hogy naptár és naptártulajdonos legyen, aki képes kiigazodni ebben. Éppen ezért a naptáron belüli békés egymás mellett élés, valamint a naptárreform szempontjából javaslom az alábbiakat: Január: év eleji kiárusítás hava; február: olcsó szandálok kiárusításának hava; március: nadrághónap; április: az édesség hava, május: a fogászat és a szerelem hava; június: a nagy tél végi kiárusítás hava... Júliuson és a hátralevő hónapokon osztozzék meg a börgüzdei, a szatymazkövesdi, a tápió- lellei fmsz, amelynek keretében megrendezhetik a tréfás hetek napjait és a jégszekrénynapok heteit... A december azonban maradjon csak december. Kell azért valamit áldozni a tradícióknak is. (—6) mára legkedvezőbb nyitva tartási idejét. Kisebb-nagyobb példák igazolják, hogy — és nemcsak Pétervásárán — akad még tennivaló: Valóban területe felelős és joggal bíró gazdája legyen az államhatalom helyi szerve. Nem is itt és ebben van a nagyobb gond. Inkább abban, hogy valamiképpen megtorpant az élet ebben a nagy múltú községben. Igaz, nem járási székhely, de voltaképpen mégis valamiféle körzeti központ lenne Fétervására. Kisfüzesen például már állnak üresen házak, mert lakóik beköltöztek a nagyobb, a kulturáltabb Pétervásárára, áruháza gazdag választéka is vonzza a környékbelieket. Ám rendkívül megcsappant a könyvesbolt forgalma, lelassult az élet üteme a kultúrházban, általában csendes, lassú lett itt az élet — lassúbb és csendesebb az indokoltnál. Közrejátszik természetesen ebben az is, hogy itt bizony- ipar nincs, ipari munkások igen, de azok a szomszédos megyék üzemeibe járnak dolgozni. A tanács azonban töpreng, szeretne munkaalkalmat teremteni, elsősorban a nőknek, a lányoknak; szeretné valahogy talpra állítani, zajosabbá tenni a község életét. Jobban bevonni a helybeli gépészképző iskolát és hallgatóit, megtartani és színvonalában fejleszteni a környék egyetlen zeneiskoláját, létrehozni a volt járási tanács épületében egy 150 lányt, asszonyt foglalkoztató varrodát. Igényt támasztani, igényt kielégíteni: A járási székhely helyett valamiféle kulturális, kereskedelmi kisközpontot létrehozni — ez a járható út, saját erőből is, felsőbb segítséggel is. Ezen töpreng, ezért tervez a községi tanács, amelynek az elmúlt egy esztendő alatt „megnőtt a tekintélye.. (gyurkó) Két autó - húsz kilóval A déli harangssóig Tehenet andalítóan zöld a határ. A kukorica jó arasznyi, a gabona, mélyzöldjével, olyan tömötten susog vissza a szélnek, mintha valami szűk helyen szorongó dalárda énekelné az érlelő nap dicsőségét. A nagy fa alatt — a közelben-távolban még kis fa sem akad, de hát így mondják itt — mondom, a nagy fa alatt tizenvalahányan. Sudárnak szakadt ka- musz, azazhogy inkább legény az mind. Ülnek, cigarettáznak. A tábla szélére, onnan vagy száz méterre ián, elhozza röhencs nevetésüket a szél, hogy az öreg Sarjú András nem is állja meg szó nélkül. — A fene a dolgukba... Te, Sándor, nézd meg azokat ott ni... Hát itt a sok gaz, itt éz a nagy tábla, azok meg ott vihorásznak, támasztja derekához a kapa nyelét mély felháborodással... — Cigarettaszünetet tartanak — mondja a Sándornak nevezett girbe-gurba kis ember gúnyosan, aki azonban olyan szívós, mint az ín... — Mégr, hogy cigarettaszünet... Azt a feketekávét nem hozzák ki nekik? — teszi le a kapát odább egy másik, amolyan, lehet negyven-, lehet hatvanforma gömbölyű ember'.. — Ne félj, meglesz az is rögtön ezeknek... Az elnök hozza maga, meg is fújja nekik — morog Sarjú András. — Mert a fiatalok így, a fiatalok'úgy... Hogy a mennykő csapna belé, hát mi nem vagyunk jók? — Jók vagyunk mi a sírnak nemsokára... — méláz az inas kis ember, a Sándor, és elnéz messzire, csendben hátha valami részvétet csiholhatna. Hát részvét az nincs, de morgás az van. A fiatalok kitalálták, hogy minden órában együtt tartanak öt perc cigarettaszünetet. Ekkor le a kapa, le a szerszám, összekushad- nak egy rakásra, jókat röhincsélnek, mígnem a ciggxetta a körmükre ég, aztán neki, tovább a leveleit remegtetö kukoricának. Odább az öregebbje nem tudja az agyába gyömöszölni ezeket az öt perceket. Sehogy sem tudja. — Amikor én egyszer harangszó előtt leültem egy szusszanásnyit, hát az én édes jó apám majd belém verte a kapát... Mi vagy te, az úristenit, talán gróf? így kiabált rám, de rettentően — magyarázza a maga múltját és fiatalságát Sarjú András a többieknek, akiknek erről rögtön eszükbe jut természetesen a maguk ifjúkori emlékének annyi, de annyi darabja, hogy azt most, ilyen felháborító körülmények közepette el nem mondani, egyszerűen lehetetlen lenne... — Meg a tisztelet. Az is hiányzik ezekből. Az nagyon — ingatja a fejét a gömbölyű ember és istentelen nagyságú kockás zsebkendővel dörgöli az arcát. Vagy száz méterrel odább, szorgosan, úgy hajladozva, mintha közös vezérlőmű irányítaná mozgásukat, úgy haladnak előre tizenvalahányan. Itt már kupacban áll a három öreg, távolabbról kocog már ide újabb kettő, támasztják a kapát és megtámasztják egymás szavait, méltatlankodva a lógásért, hogy egy nap tízszer is leállnak azok a taknyosok... A nap mit sem törődve a lenti világ állásával, zsírosra dagadt, derűs és forró képpel mászik feljebb, egyre feljebb. Amott a kapák haladnak, emitt a szavak, már mindenki elmondta volt véleményét az elnökről, aki még három éve nekik rimánkodott, hogy jöjjenek, az istenért, dolgozni, ha már tagok, most meg a fiataloknak, ezeknek a pelyhes állú sihede- reknek kedvez, és néz el mindent. — Ilyen a világ — bölcselkedik az öreg Sarjú András, aztán mintegy jelt adva, megmarkolja a kapa nyelét. — No, lássuk, emberek, miből élünk... A szelek szárnyán, a nap futásán-e, de most idecsendül éppen a templom déli szava. — Miből-e? — rikkant örömmel az imént még sírt kívánó Sándor bátyám és már húzódik is valahonnan előkapott kosarával, benne a szalvétába bugyolált miegymással, — éppen ama nagy fa alá. Déli harangszóra enni jár a dolgos ember fiának... Gyurkó Géza No, jó: ha egyszer a lászlóiak- nak csak húsz liter tejre van szükségük naponta...! Maradjanak talán tej nélkül? De ugyanide kiviszi a tejet a gyöngyösi tejüzem gépkocsija is. Mintha konkurrálnának egymással: szinte egymás ellenére dolgoznak. Még egy példát ugyanebből a témából. Kisköre sincs sokkal messzebb Gyöngyöstől, mint Mátraszentlászló. Ebbe a községbe is kijár mind a két vállalatnak a gépkocsija. A tejüzem kivisz egyszerre nyolc kiló vajat Kiskörére. Bizony, ez komoly tétel. Miért éppen két olyan kis községet választottunk ki példaként, ahová alig kell árut vinni? Mert ezekben az esetek, ben tudjuk a legszemléletesebben bizonyítani, mennyire elkerülhető lenne a keresztbe- fuvarozás, ha sikerülne a két vállalatnak megegyeznie. Mi sem egyszerűbb ennél — mondhatjuk —, üljenek le az áruforgalom felelősei, és osz- szák szét egymás között a községeket: ti mentek ide, és elviszitek magatokkal a mi néhány kilós áruinkat, mi megyünk ide, és elvisszük magunkkal a ti néhány kilós tételeteket. Csak ennyit kellene elintézniük. És... ? Ahogy értesültünk róla, erre a tanácskozásra évek óta nem tudnak sort keríteni. Bizonyára nem a jó szándék, hanem az érvényes paragrafusok rendelkezései kötik meg a vezetők tollért nyúló kezét, így aztán a szerződést szentesítő aláírásuk nem kerülhet oda a papír aljára. Ezek után még mondja valaki, hogy nem tudunk mi elég nagyvonalúak lenni. Jó, jó, csak — érdemes-e? (g. mól—) SMkM 1 1867. június 8., csütörtök Lehet. Méghozzá a következő módon. Képzeljük el, hogy az Élei miszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat gyöngyösi fiókja felrak a túrajáratra húsz liter tejet és ezzel elko- csikáznak Mátraszentlászlóra. Akárhogy nézzük is, két tehergépkocsi rakományaként húsz kilót nehéz elképzelni. Előfordulhat ugyan nagyon ki. vételes esetben, hogy a két gépkocsinak csupán ilyen csekély teherrel kell az utat megtennie. Lehet-e azonban ebből rendszert csinálni? kám: a 4-es cementmalom nyakcsapágyát kell kiöntenünk. A brigád már biztosan türelmetlenkedik... Meg aztán egy picit ideges is vagyok, szeretnék gyorsan végezni ide- benn, hátha még jutna valamicske időm a tanulásra. Pénteken ugyanis vizsgázom... (gyóni) ) verseny eredményeiben s egyebek között abban, hogy a Nagy Októberi Szocialista For- : radalom 50. évfordulójának tiszteletére tett gyári felajánlás felét már teljesítették... i Azt, hogy ma Budapesten tanácskozhat — Mező Sándor úgy vallja — csakis a brigádjának köszönheti. Miért? A fővárosba másképp talán nem juthatna el... ? Dehogy nem — mosolyodik él a negyven éves ember. — Éppen a múltkoriban volt Pesten, a BNV-n. A mostanihoz hasonló megtiszteltetésben egyedül szocialista brigádja után részesülhet. Hitetlenkedve ingatom a fejem: Mező Sándort vajon más nem különbözteti meg társaitól... ? Az, hogy 23 éves törzsgárdista, , munkahelyi és iparági kiváló dolgozó, kitűnő újító, évek óta a gyári szak- szervezeti bizottság tagja, a községi kultúrotthon igazgatója, a színjátszó csoport rendezője, Bélapátfalva tanácstagja *— nem jogosíthatná fel arra, hogy egyszer valamilyen országos értekezleten képviselhesse munkatársait, faluját... ? Erre még sohasem gondolt — mondja őszintén. — Társadalmi megbízatásai csak amolyan másodlagos dolgok. Szívesen, szeretettel végzi, nem vár értük köszönetét, elismerést. Reggelente 6 óra tájban megy el hazulról, néha ebédre visszatér, de legtöbbször csak este 10 után. Munkája mellett a gimnázium harmadik osztályát végzi. Három és fél éves gyermekével alig találkozik. Elfoglalt ember. — Bírja... ? — Megvallom, néha egy kicsit fáradtnak érzem magam. Talán pihennem kellene. Majd megpróbálom... Hanem most megbocsásson, sürget a munt ÚJSÁGHÍR: „Nyolc küldöttel képviseli magát a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű az Építő-, Fa- és Epitöanyagipari Dolgozók Szakszervezetének első szocialista brigádvezetői értekezletén, amelyet június 8-án tartanak Budapesten .. Halk beszédű, szerény ember jaz egyik küldött, Mező Sándor: szívesebben beszél ezüstjelvényes szocialista brigádjáról — mint saját magáról. Mondja, hogy az idén éppen hetedik éje, hogy versenyre indultak a' megtisztelő címért, de voltaképpen tizenegyedik esztendeje alakítják, formálják a kis „csapatot.” Akkor kezdtek hozzá, amikor Mikes Béla bácsi helyére szólították, 11 munkás vezetésével bízták meg. Azóta egy kicsit „megszűrték” a társaságot. No, ez "természetesen korántsem jelenti azt, hogy aki elment közülük, azt mind elküldték a brigádból: Ugyanis többségükben ügyes kezű, szorgalmas emberek, új helyükre éppen ennélfogva kerültek. Igyekezetükre, példamutatásukra másutt is szükség volt, a gyár érdeke így kívánta... Hét éve egyébként még KISZ-brigádként kapcsolódtak a mozgalomba, fiatal, nőtlen emberként — egyedül Mező Sándornak volt asszonya. Azóta persze kivétel nélkül megházasodtak, komoly felnőtté váltak. Ez azonban — természetesen — korántsem jelentette azt, hogy „kiöregedtek” az ifjúkori lelkesedésből, visz- szavonultak „családi váraikba”. Az öttagú csapat ma is ugyanúgy iparkodik munkahelyén, mint annak idején, nap nap után bizonyítja, hogy még mindig az élcsoporthoz tartozik. Részük van a Bélkő alatti ipartelep megújuló sikerei- •ftn, a tavalyi« kongresszusi
