Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-06 / 131. szám

II 103-as szoba lakója volt... A MESTERT nem felejtik el, különösen azok nem, akikkel néhány szót váltott. A néhány 6zó akkor megtiszteltetés volt, élmény, ma pedig kedves em­lék. Kodály Zoltántól Galya­tetőn sokan őriznek emléket, kicsik és nagyok, - mert az üdülő 108-as számú szobájának lakója ő volt: egy évben több­ször is, a nemrég elhunyt zenei óriás. Nem jött ismeretlen helyre — a Mátrai képek ihle­te a hajdani dallarngyüjtő kör­úton született, amikor Kodály járta a festői völgyekben meg­húzódó falvakat, hallgatta la­kóinak énekét. Most emlékeiket gyűjtik cso­korba az itt lakó, dolgozó idős emberek, és az iskola lelkes kis tanulói id. Zakupszky Lász­ló iskolaigazgató vezetésével. Zakupszky László harmincnégy esztendeje él már a megye leg­magasabban fekvő községében, Mátraszentimrén. Nevét fárad­hatatlan néprajzi munkája tet­te ismertté a megye határain is túL A nagy mesterrel köze­lebbi ismeretségbe került, s ve­le együtt magával a mátra- szentimrei neves népi együttes- sei is. — A Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának egyik kedves munkatársa, Bot- say Ilonka sokszor megfordul nálunk gyűjtő útján. A Ko­dály Zoltánnal való ismeret­séget neki köszönhetjük, mert amikor munkájáról beszámolt a mesternek, igen dicsérte a népi együttesünket. Kodály Zoltán kételkedett abban, hogy egy „keverék” nép (Mát- raszentimre őslakói szlovákok voltak, s a mátraalji falvak­ból felköltözöttekkel kevered­tek) szépen énekelhessen ma­gyar népdalt. A mátrai dalok kedvessége szerencsésen egye­sült a végtelenül muzikális, „elmagyarosodott” szlovákok ajkán, s amikor a mester egy­szer meghallgatta őket, örö­münk határtalan volt a kapott dicséret miatt. Ez a meghall­gatás igen sokáig tartott, s at­tól kezdve, valahányszor üdül­ni jött, mindig meglátogatott bennünket A KAPCSOLAT a gyerekek­nek ia köszönhető, mert Ko­dály végtelenül szerette őket. Mindig volt hozzájuk egy-két kedves szava, ajándékokat is adott: dedikált könyveket, kot­tákat, édességet... Tóth Évike például így ír Kodály Zoltánról: „Szedtem neki egy csokor virágot, ponto­san olyat, amit Ö nagyon sze­retett. Azt mondta, hogy ha még találok ilyen virágot, vi­gyek neki belőle, az első eme­leti 108-as számú szobába. Mert ott lakott feleségével, Sáriká­val.”■ Kodály Zoltán második fe­leségét is nagyon szerették a gyerekek. Végh Julika például így ír róla: ,,Sárika nagyon szép, csinos és kedves.’’ Vannak eqilékek a mester első feleségéről, Emmy néniről, a nyíltszívű, kedves, de már beteges asszonyról. — Szép volt látni — emlékezik Za­kupszky László, az ősz hajú iskolaigazgató —, ahogy daj­kálta, figyelmességével körül­vette a tolókocsiban ülő fele­ségét. Mellette volt állandóan, beszélt hozzá, szórakoztatta. EMMY NÉNI mosolya ma már szintén csak emlék a ga- lyatetői szép fák alatt. Az „írásos emlékek” az idő­sebbek tolláiból is születnek. Szabad Béláné, a mátraszent- lászlói szép hangú asszony, éne­kelt Kodálynak sok bájos mát­rai dalt. „Kérdezgetett arról, hogy milyen népszokások van­nak nálunk. Amikor meg éne­keltem neki, lejegyezte a dalo­kat a noteszébe,” Újra a gyerekek: — Mikuláskor könyveket kaptunk ajándékba Kodály Zoltántól — mondja az égjük. A másik „megleste” a hétköz­napokat is: — Mindennap rendszeresen tornázott Kodály Zoltán. Mindenki gyűjti az emléke­ket, az a pincér is, aki utoljá­ra szolgált fel az étteremben a mesternek, de több oldal terjedelmű lesz Bódi Lajosnak, az üdülő vezetőhelyettesének készülő emlékirata Kodályról. Fényképek sokasába őrzi má- sütt az élő emlékeket, dedikál­va, miként a könyvek. — Órákat elbeszélgetett a gyerekekkel — mondja Za­kupszky László. — Ha dedi­kált, soha nem mulasztotta el megkérdezni az apró emberké­ket, hogy szolmizálni tud- nak-e?... Amikor legutoljára itt járt, beszélgetett az iskolaigazgató­val. Érdeklődött, hogy meg­van-e még a népi együttes? — Énekeltessék őket — mondta akkor az idős mester. — Becsüljék meg azt a népet, melynek ilyen szép dallamkin- cse van.„ Ez volt az örökség, amit hátrahagyott galyatetői isme­rőseinek, barátainak. AHOGY AZ emlékeket gyűj­tő idősek, fiatalok lelkesedését látjuk, ez az örökség jó gaz­dára talált fkátai) Eredetileg semmi köze sincs egymáshoz 11. Fülöpnek és a Kifulladt vad című amerikai filmnek- a szombat és vasár­nap este két fő műsorának. A szavakkal, illetőleg a címmel való játék azonban valaho­gyan mégis kézenfekvő, — kü­lönösen és elsősorban, ami a szombat esti tévé-komédiát il­leti. Sós György tudtommal eredetileg a rádió számára írta ezt a kis komédiát- volt is szerencsém hallgatni, derülni, sőt még bizonyos konzekven­ciákat is levonni a rádiójáték fintorral is fricska-igazságot mondó tartalmából. A II. Fülöp akkor még fia­tal- erejében telt „vad” volt, ám a televízió képernyőjéig el­jutva — úgy látszik, hosszú az út és az egy esztendei idő még egy oroszlán számára is — ki­fulladt. Nem állítom, hogy a komédia „tanulságai” nem let­tek volna tanulságok a képer­nyőn is; nem tagadom, hogy néhány szituáción most is ne­vettem; a világért sem állítom, hogy a színészi játék önma­A „derestörvény 9* 1907. június 6-án, 60 évvel ez­előtt szavazta meg a magyar törvényhozás a cselédtörvényt. Ezt népiesen derestörvénynek nevezte a kor embere. JVT agyarországot a 70-es évektől kezdve év- tizedeken át agrárválság sújtotta. Fo­kozta a gondokat a növekvő méretű munka- nélküliség. A mérhetetlenül profitéhes nagy­birtokosság az agrárválság terheit a falusi né­pességre hárította, főleg a munkavállalásra kényszerülő szegényparasztságra. Törvénysze­rűen lángoltak fel tehát az agrárszocialista mozgalmak a „tejjel-mézzel folyó Kánaán­ban”. A nagybirtokosság dühösen vetette magát az agrárszocializmusra. Lényegében Werbőczi szellemét támasztotta fel, s az 1514-es ország- gyűlés által szentesített Hármaskönyv mérgét zúdította a magyar parasztságra. Miután 15'14- ben Dózsát kivégezték Temesvárott és a „lá­zadó” parasztok tízezreit felkoncolták, az or­szág lakosságának 90 százalékát kirekesztet­ték a nemzet-bői s röghöz kötötték. Ettől kezdve jogai csak a nemeseknek és a főurak­nak voltak. A Hármaskönyv vandál paragra­fusai 1628-ban kerültek a Magyar Törvénytár, a Corpus Juris Hungarici lapjaira. Érvényüket ' csak az 1848-as szabadságharc akarta eltörölni, de a forradalom és szabadságharc bukása után ezekből sok minden megmaradt. A XIX. század második felében, 1876-ban, szabályozták először „új alapon” a cseléd és a gazda viszonyát — a gazda javára. 1898-ban, a II. törvénycikk tiltotta meg a munkabeszün­tetést és az erre irányuló szervezkedést a me­zőgazdaságban. Ezt „licitálta túl” az 1907. XIV. törvénycikk. Ez ismét elvitatta a zsellérek sza­bad költözködési jogát Kimondotta, hogy a 12—18 év közötti béresgyerekekre a gazda házi törvényei vonatkoznak. A gazda tehát testi fe­nyítésben részesíthette őket. A hatóságok vi­szont jogot kaptak a mezőgazdasági kényszer- munka bevezetésére és a karhatalom kímélet­len igénybevételére. Ettől kezdve gyakrabban dördültek el a csendő'rsortüzek és vér áztatta a földeket. Szo­kássá vált aratás idején az ostromállapot ki­hirdetése, a „lázadások” kegyetlen eltiprása, s az idegenből hozott sztrájktörők dolgozta­tása fegyveres védelem alatt. Ebben a légkör­ben szavazták meg az 1913-as választójogi tör­vényt Ez a „jogalkotás” Tisza István reakciós parlamentjét akarta örök időkre konzerválni. Az alacsony keresetű és hiányos iskolai vég­zettségű munkások és parasztok millióinak nem adták meg a választójogot. A derestörvény és minden származéka — az „évszázados nagy per” része volt. Végérvé­nyesen 1945 temette el ezt a gyalázatot. Földes Mihály gában véve nem lett volna el­ismerésre méltó... És mégis! A II. Fülöp története televí­ziós adaptációban vontatott volt, üres, helyenkint verejíé- kesen erőltetett» s hiába volt külön-külön jó a színészi já­ték» együttvéve stílustalannak hatott, olyannak, mintha ezt a társulatot majdhogynem hirte­len és kelletlen szervezték vol na, mint az Arany Főnix ne­mes és neves együttesét. Mindenki képességei szerint — valahogy így lehetne megfo­galmazni a II. Fülöp „eszmei” mondandóját. Nos, úgy érzem, hogy II. Fülöp képességeit meghaladta a televízió képer­nyőjén való szereplés. Vasárnap este a részvété volt. Nem Pacot sajnáltam» akit oly gáládul megölt Mari­na és még Marinát sem»1 akit a jó isten büntető keze nyo­mán elért a gyilkosságért va­ló bűnhődés. egy köteg dina­mit formájában, sőt még a bandavezért sem sajnáltam — azt a legkevésbé. Magamat saj. náltam és magammal együtt Anthony Quinnt és Garry Coopert. Igaz, a híres és egy II. Fülöp, a kifulladt vad kori nők bálványa, Garry Cooper, otthonosabban mozog a rablók, ökölcsapások, olaj­kutak, vad lovaglások és pisz­tolypárbajok világában, s ha ilyen filmet egyáltalán érde­mes volt megnézni, azt éppen Cooper miatt volt érdemes tenni. Itt is színész volt és itt is igyekezett színész lenni Anthony Quinn, de a Kiful­ladt vad tipikus amerikai tu- catériája, s még abból is a harmincas évek végének fu­tószalagrendszere ahg-alig adott alkalmat, hogy „színé­szetet lehessen csinálni” a filmen. Ez utóbbiért volt övéké az őszinte részvétem, de a mé­lyebb és igazabb részvét még­is magamnak, a film nézőjé­nek szól. Utóvégre, ha művé­szetet nem is tudtak adni, de pénzt kaptak érte. Jómagám­nak csak a nézés idegesítő unalma, helyenkint a bosszan­tó derű és e néhány soros megjegyzés jutott És akinek még az Sem ada­tott meg, hogy leírja a véle­ményét?! (gyurkö) Jól sikerült hangversennyel fejeződtek be vasárnap a gyöngyösi zenei hetek A hagyományos gyöngyösi zenei hetek az idén április 4. és május 4. között adtak bő lehe­tőséget a közönségnek a válo­gatásra: a meghittebb kamara­előadásoktól kezdve a nagy zenekari hangversenyekig szé­les skálát ajánlva. Mielőtt a zenei hetek teljes programjá­ról mondanánk véleményt, em­lékezzünk meg a vasárnap megtartott záróhangverseny­ről. Azzal a megállapítással ösze- gezhetjük ennek a koncertnak a lényegét» hogy a méltó inten­zitású és hangzású záróakkor­dot szólaltatta, meg Vélemé­nyünk szerint nagyon szeren­csésen fogta össze a hangsze­res- és énekszólókat a zenekari produkcióval, amit az egyesí­tett énekkarok bekapcsolásá­val tett teljessé. örömmel hallottuk elsőnek Ti AA A' 15. Tudnivalók Vietnamban Sejtelmünk i beigazolódott. A hajóról helikopterekbe ke­rültünk. A helikopterek pedig Saigonba repítettek bennün­ket. És most itt vagyunk az egyik katonai bázison. A naptár október végét mu­tatja. De itt a megszokott őszből semmit sem látunk. A szubtrópusi dús, buja növény­zet nem ölt magára aranyló őszi színt. A lehulló levelek helyén nyomban kinő a friss, sötétzöld lomb. Mélytüzű vi­rágok pompáznak a forró napsütésben. Az első benyo­más határozottan kellemes. Tagbasz&k It, vörös hajú, szeplős arcú őrnagy fogad bennünket. SműkM 1967. június 6„ kedd — Maguk hát az új fiúk a Special Warfare School-ró'.? — kérdi mosolyogva. — Ré­gen várom magukat. Hát cn leszek, illetve máris vagyok, a parancsnokuk. Henry Steel a nevem. Zelinsky, mint az útra meg­bízott parancsnok, jelenteni akar neki, de az őrnagy lein­ti. — Hagyja. Gyorsan, gyor­san. Itt minden perc drága. Majd ismerkedünk később. Induljanak azonnal átvenni a fegyverzetüket és felszerelé­süket. A raktárban nagy a sürgés­forgás. A vételezés gyorsan megy. Alaposan előkészítet­tek mindent. Tömzsi tizedes nyomja a kezembe az AR—15-ös auto­matapuskát. Ad hozzá ötszáz lövedéket és tartaléktárakat is. Aztán elém dob meg egy M—79-es gránátvetőt. egy Colt pisztolyt, egy kiskalibe­rű Thompson géppisztolyt, egy rohamkést, aztán a jól is­mert machetét, majd végül egy halom szíjra fűzött kézi­gránátot. — Mi a jóisten ez? Mozgó arzenált csinálnak belőlünk? — Szükséged lesz mindre, ne búsulj. Korábban mint szeretnéd — mondja enyhe gúnnyal a hangjában a töm­zsi tizedes. Átvételi elismervényt tesz elém. — Írd alá! — bök szutykos mutatóujjával a papírra. — A nevem, vagy a szá­mom? — A számod. A kutya se kíváncsi itt a nevedre. Még- hogy a nevét... Eredj oda a sarokba, ahhoz az őrmester­hez. A többi cuccod attól ka­pod. Magamra aggatom a fegy­vereket. A lőszeres csomago­kat és a szíjra fűzött kézigrá­nátokat a két kezembe fogom. Az őrmesterhez lépkedek. — Halló — köszönt barát­ságosan. Egy nagy batyura mutat. — Ebben a sátori apban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Van benne két rend ruha, short, fehérne­mű. moszkitóháló, hálózsák, esőköpeny és egy sereg apró­ság — sorolja. — Hol kell aláírni? — Minek? — vigyorog. — A fegyverekért felelsz, a töb­bi meg nem érdekes. Nevetnem kell. — Min röhögsz? — kérdi az őrmester. — Csak azon, hogy Fort Braggben még a főkefével is el kellett számolni. Itt meg ömlesztve adjátok a felszere­lést — Hja öregem, más Fort Bragg és más ez a vidék. Egyébként elhiheted, hogy sokkal nagyobb örömmel szá­molgatnék minden vacakot Fort Braggben, mint itt fel­szereléseket osztogatok nagy­ban és nyugta nélkül. — Hogy vigyem el ezt a rengeteg holmit? Látod, már fel vagyok díszítve, mint egy karácsonyfa. — Kid — kiált az őrmester. Néger közlegény bújik elő a hatalmas felszereléskupa- cok közül. — Segíts a törzsőrmester­nek és mutasd meg, hol lesz a szállása. A 17-es barakkba vidd. Ezek az újak ott kap­nak helyet. — Igenis — mondja Kid és a hátára veti a sátorlapba csomagolt felszerelésem. — Ha valami nagy. vagy kicsi, küldd vissza Kiddel, ki­cserélem — kiáltja az őrmes­ter utánunk. A közlegény terepszínűre festett hosszú barakkba ve­zet. A barakkot középen fo­lyosó vágja ketté. Erről a fo­lyosóról nyílnak a lakószobák ajtajai. A folvosó bejáratnál Steel őrnagy áll. — Törzsőrmester — mond­ja — egy-egy szobában nésv ember kap helyet. Magára bí­zom, ossza be, ki melyik szo­bába kerüljön. — Igenis. Rendben lesz, őr­nagy úr! — Nekem dolgom van. Ren­dezkedjenek be. Majd meg­tudják a továbbiakat. Az őrnagy elsiet, örülök a megbízatásnak. Elindulok a folyosó vége felé, hogy szobát válasszak magamnak. Kid azonban megrántja a könyö­köm. — Törzsőrmester! Adhatok egy tanácsot? — Tessék? — A bejárathoz legköze­lebb eső szobát válassza. Ne menjen a barakk belsejébe. Erre ugyanis sűrűn megesik, hogy nagyon gyorsan keli megtalálni a kijáratot. — Hogy érti ezt? — Tűz, robbanás, bomba­támadás, ez, az, amaz — fe­leli Kid. Az ördög vigye el, akivel itt még találkoztam, az mind olyan furcsán beszél. De azért megfogadom Kid ta­nácsát és a bejárathoz legkö­zelebb eső szobába nyitok be. A szoba fala fehérre van meszelve. A négy sarokban négy ágy. Mindegyik fölött moszkitóháló van kifeszítve. A mennyezeten hatalmas ven­tillátor. Közvetlenül az ajtó mellett fegyverállvány. A szo­ba közepén asztal és négy szék. Az ágyak vége között a falnál két-két szekrény. — Segítsek? — kérdi Kid. — Jó lesz. Én most úgyis el leszek foglalva. Meg kell csinálni a szoba-beosztásokat. Az ablak melletti, jobb oldali ágvat foglalja le nekem. Kid munkához lát. Én pa­pírt veszek elő és felírom, kik kerülnek egy szobába. Az csak természetes, hogy ebbe a szobába Beppót. Pablót és Andy Idenst osztom be. (Folytatjuk) Csetényi Gyulát, aki a gyön­gyösi zeneiskola fuvolatanára. Ismét bebizonyította- hogy nemcsak magas fokú techni­kával» hanem művészi kifeje­zőerővel is rendelkezik. Hän­del Kettős csellóversenyét Gombás Ferenc, a miskolci és Bakos Erzsébet, a gyöngyösi zeneiskola tanára szólaltatta meg. Együttmuzsikálásuk sok­kal több volt. mint amit el­képzelhettünk az alkalmi ket­tős teljesítményéről: kelleme­sen lepte meg a közönséget zenélésük érettsége. Mozart A-dúr hegedűversenyének ek ső tételét Szász Józseftől hal­lottuk. A művész érzékenysé­ge, érzelmi gazdagsága tűnt fel. Befejezésül Händel Béke című művét szólaltatták meg. Az énekszólókat Baghy Emilia, Rozsos István, Miller Lajos és Jablonkai Éva énekelte. Köz­reműködött a Városi Művelő­dési Ház, a Berze Nagy János és a Vak Bottyán gimnáziu­mok éneíkkara. A Városi Művelődési Ház Szimfonikus Zenekara a hang­verseny alapját adta. Nemrég már elmondtuk a zenekarról, hogy az eltelt egy év alatt mi­lyen sokat fejlődött technikai­lag is, koncert-érettségben is, és most újra bizonyított. A ki­tűnő teljesítmény Záborszky József karnagyot dicséri És ha azzal kezdtük» hogy a vasárnapi hangverseny betetö. zését nyújtotta a négyhetes ze­nei programnak, szóljunk arról is, hogy az idei gyöngyösi ze­nei hetek a teljességre való tö­rekvés jegyében zajlottak le. Ebnen a teljességben a fiata­loknak is jutott lehetőség elég nagy mértékben. Így az észak- magyarországi ifjúsági zeneka­rok fesziválja, valamint az el­ső gyöngyösi ifjúsági dalos­ünnep mellett a két gyöngyösi származású művésznövendék vendégszereplése: Fehér Valé­ria és Koncz Tamás közös hangversenye tanárukkal. Tát­rai Vilmossal» illetve Ham- balkó Edittel is ezt a térhódí­tást bizonyítja. De a Városi Művelődési Ház szimfonikus Zenekara is lényegében a fia­talok együttese. A zenekultúra szélesítésének igénye, a művészeti nevelő­munka tendenciája és haté­konysága jut eben a helyes tö-- rekvésben kifejezésre. Vajon a művészi színvonalat kell-e fél­tenünk ettől a törekvéstől? Az óvatoskodó kérdésre határozott nemmel felelhetünk. Az utób­bi években tényekkel mérhető zenei eseményei adják meg a választ: a koncertek szintje egyre magasabbra emelkedett és az idén már a legkényelme­sebb műélvezők igényét is 1Ä elégítették. (g. mól—)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom