Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-03 / 129. szám

H ivatal ivatás falun NAGYON JELLEGZETES kép: az egyik faluban tekin­télyt kivívó pedagógusok, szen­zációs termelési színvonalat teremtő mezőgazdászok és hő­sies munkájú orvosok. Két-há- rom kilométerrel odébb a másik faluban éppen az ellen­kezőjét találni: közönyös pe­dagógusok, tekintély nélküli mezőgazdász, bizalmatlanság­gal övezett orvos. Persze, a legtöbbször nem ilyen szélső­ségesen jelentkezik a problé­ma — átlageset is van bőven. Hogyan sikerül hivatást be­tölteni az egyik értelmiségi­nek falun, miért eredményte­len vagy éppenséggel miért bukik el a másik? Hogyan szürkül jelentéktelen hivatal­nokká az egyik értelmiségi, miért tudja megőrizni. fej­leszteni önmagát a másik? Régóta kísért egy rossz em­lék. Riportot akartam írni egy falusi orvosról, akiről igen sók jót hallottam, s a róla szó­ló hírekből olyan embernek ismertem, aki falusi munkál­kodását szakmai elfoglaltságán felül is hivatásnak tekinti. Ta­lálkozásunkkor meggyőződhet­tem arról, hogy valóban mű­velt, érdeklődő, s igen tevé­keny ember. Tele volt elége­detlenséggel, panasszal, el­mondta, hogy már egy éve ost­romolja a felsőbb szerveket, helyezzék el végre innét, vá­rosba. — Jó volt itt, anyagilag is összeszedtem magam, de most már unom az egészet — mondta. — Az embernek nem lehet életcélja csak a falu. Be­lefáradtam az örökös zaklatá­sokba, szeretnék végre nyugod­tan aludni éjszakánként, vagy szórakozni, azt tenni, ami ne­kem tetszik, városon. Magyarázni próbáltam misz- sziója nagyszerűségét, de gú­nyosan elmosolyodott: — Az elvtárs, ugye, a vá­rosban harcol „a nehézségek megoldásáért”? ... Igen? Na, akkor csak mondja tovább, hallgatom. A MÁSIK EGÉSZEN FRISS példa: az alföldi nagy tanyán egy kutya megharapott egy asszonyt, sietve ellátták lábse­bét és hamarosan száguldott vele az autó a közeli település felé, ahol három orvos is van. Az egyik orvost nem találták odahaza, a másik, amikor zörgettek az ablakán, eloltotta a villanyt és nem jött ki, a harmadik helyen ki volt rak­va a cédula, „Betegnél va­gyok!”, de a zörgető látta, hogy az orvos ott ül a tv előtt, azt figyeli. Zörgetett még egy darabig, aztán káromkodva to­vább hajtott a beteggel egy jnósik faluba, ahol az álmából felköltött orvos készségesen és szívesen segített a sérült asz­szonyon. Pedagógus ismerősöm mesél­te, hogy szerinte a falusi ér­telmiség problémája, beillesz­kedése nem ott kezdődik, mennyire sikeres a szakember­ként, a szakértőként való be­mutatkozás, az embert teszik próbára, mielőtt még a szak­ember megnyilvánulhatna. A falusi pedagógus vagy or­vos, miután kézhez kapta kine­vezését, tudomásul veszi a kö­rülményeket, amelyek közé ke­rült. és amennyire ezek a kö­rülmények engedik, mindent megtesz, hogy munkáját minél jobban elvégezhesse. A másik fajta sajnálhatja magát, lép- ten-nyomon azt hajtogatja: „csak azért jöttem ide, mert muszáj volt”, s egyetlen gond­ja, hogyan lehetne minél gyor­sabban meglépni. A falusi ér­telmiség értékesebb típusa az, amelyik nemcsak hivatalt, ha­nem hivatást tölt be, amelyik nemcsak tudomásul veszi a kö­rülményeket, nemcsak vállal­ja a feladatokat, de igyekszik fölébük kerekedni Fölébük kerekedni azért, mert nem­csak valami szakmai célt lát maga előtt, hanem olyan eszményeket, amelyeknek alapján önmaga és a település egész közösségének életformá­ján is javíthat. Hogy az ilyen értelmiségi sok bajt, terhet vesz a nyakába, természetes, s az is, hogy sok ellenállásba üt­közik. s önmagának szerez konfliktusc kát. Természetes, hiszen nem alkalmazkodni akar, nem manőverezni és la­vírozni, nem kopott hivatal­nokká válni, óhatatlanul szem­be kerül avult életeszmények, életformák csökevényeivel, értetlen Magatartásokkal, bü­rokráciával. Vannak, akik a kezdeti lendület után megtor­pannak, letesznek a küzdelem­ről, s feladják ideáljukat, egyenlőségi jelet húzva maguk igényei és a meglévő lehetősé­gek között. EGYÄLTALÄN, A TAPASZ­TALAT azt bizonyítja, hogy ahol az értelmiségiek hivatás­tudattal, szakmai önérzettel s az ebből fakadó személyes fel­lépés biztonságával, ugyan­akkor politikai öntudattal — mert ez korántsem lényegte­len — fognak tevékenységük­höz, mérhetetlenül többet tel­jesítenek és mérhetetlenül na­gyobb jelentőségre tesznek szert a falu életében, tekin­tély és elismerés szempontjá­ból is, mint azok, akik igye­keznek „úgy, ahogy lehet” dol­gozni és meglenni, másoktól várva olyan megoldásokat, amelyeket elsősorban tőle, a képzett embertől lehetne el­várni. A fiatal értelmiségiek közül sokan vallják: nem a hely te­szi az embert; hanem az em­bernek kell tennie a helyért! Vallják, hogy a vidékiség fo­galma nem földrajzi pont, ha­nem szemlélet. A kor ritmu­sát érezni, lépést tartani a vi­lággal nem „illetőségi hely” kérdése. Az ilyen értelmiségi nem várja csak a tanácstól a beiskoláztatás elvégzését, nem várja egy-egy irodai munká­val elhalmozott tisztviselőtől a kultúrház felépítését. Az ilyen értelmiségi érzi, látja, hogy hol, mikor és milyen mérték­ben kell neki a helyi szervek segítségére lenni és mennyi segítséget várhat ő saját mun­kájához a helyi szervektől. Éppen a rendelkezésre álló lehetőségek sokszor rudimen- táris volta adja az ösztönzést a szebb és jobb körülmények megteremtéséhez. Ügy is fo­galmazhatnánk, hogy a magán­érdekből végzett közösségi munka. A PEDAGÓGUSNAK nem­csak a tanteremben kell tö­rődnie a gyerekek oktatásá­val, hanem a családi otthonok­ban, a falu életében is meg­teremteni a szükséges feltéte­leket, hogy a műveltség mag­jai jó talajban fejlődjenek. Nem jó orvos az, aki csak a rendelőben gyógyít, az egész­séges otthon és az egészséges életmód szabályaira is taníta­ni kell az embereket Ugyan­így a jő mezőgazdász sem elég­szik meg annyival, hogy meg­felelő, optimális termeltetési feltételeket teremt, hogy szer­vezi és irányítja a termelést, ettől többet kell tennie, „hiva­tala” és hivatása szerint, for­málni a parasztok szemléletét, látásmódját is« f (P) Nyitány előtt ­gondolatok az idegenforgalomról A köztisztaság helyzetéről tárgyalt a hatvani tanács vb-ülése 12. E y interjú válaszai Pablot, Beppót és Andy Xdenst meghívom a snack-bár_ ba. Hadd legyen egy kellemes búcsúestjük. — Mint leendő tulaj? — kérdi Andy és vigyorog. Ez a három fiú áll hozzám a legközelebb, őket beavattam a tervembe. Tudják, hogy Bi­bivel a snack-bár bérletére gyűjtünk. Nem vagyunk az autóbuszhoz kötve. Beppo elintézte egy honfitársával, aki a tábor szál­lító-szolgálatánál altiszt, hogy « $wüsiir 1967. június 3., szombat kapjunk egy jeepet. — Minden oké! — mondja Beppo, amikor a jeep előáll. A snack-bárban most is sok a vendég. Délután telefonál­tam s így a számunkra fenn­tartottak egy asztalt. Szépen megterítették, még virág is van rajta. Bili mosolyogva, kedvesen köszönt bennünket. — Gratulálok a rangotok­hoz, fiúk — mondja. Beppo. Pablo és Andy sorra, esetlenül kezet csókolnak Bi­binek. — Ugyan fiúk, mire való ez? — próbália elhárítani baráta­im szokatlan kedvességét. — Már nem faragatlan Köz­legények, hanem az amerikai hadsereg altisztiéi vagyunk. ~'°ntlerran módiéra kell visel­'■dni — tréfál Pablo. Megcsókolom Bibit. — Gratulálok, szívem — mondja, de a tekintetében szo­morúság bujkál és érzem a hangjából is, hogy cseppet sem örül a rangomnak és a tanfolyam befejezésének. A fiúk tréfálnak, hangos­kodnak, isznak. Kívánom a whiskyt én is, de Bibi r.em akarja, hogy igyam. — Ez a búcsúesténk — súg­ja. — Azt akarom, hogy szép legyen. S a többiek, mintha meg- éreznék ,ezt, szokásuktól elté­rően nem erőltetik, hogy igyam. — Mikor indultok? — kérdi Bibi. — Holnap dél körül. — Hová? — Nem mondták meg. Andy a Wurlitzerhez lép. Bedob egy ötcentest. Rumba harsog. Beppo feláll és megkérdi tő lem: — Megengeded, hogy Bibi­vel táncoljak? — Természetesen. Beppo és Bibi táncol. Pablo Bilitől kér engedélyt, hogy Liliéi fordulhasson egyet. Bili kivételesen megengedi ezt. Andy a Wurlitzernél vezényel, mintha ő lenne a karmester. Bili rágyújt. Elgondolkodva fújja a füstöt. — Szóval, befejeztétek? — Be — mondom neki kur­tán. Zsebébe nyúl. Gyűrött újsá­got vesz elő. Szétnyítja, uj- jával rámutat egy cikkre és a lapot átnyújtja az asztal fö­lött nekem. — Olvasd el ezt — mondja. Az „US News and World Report” 1964. június 8-i szá­mát tartom a kezemben. A Bili által megjelölt oldalon, nagybetűs címekkel és alcí­mekkel tálalva ezt olvasom: „Munkatársunk otthonában felkereste R. L. Moore írót. aki D°l-Vietnamban hosszabb időn át együtt harcolt a Kü­lönleges Haderő katonáival, íme munkatársunk kérdései és a neves író válaszai: Kérdés: Mi a véleményük erről a háborúról a Vietnam­ban állomásozó közkatonák­nak? Válasz; Ezt a háborút olvar háborúnak nevezik, amelvh=n nincs köszönet. Azt mondja1' hogv idehaza senki sem tuó- ia, hogy mi történik, és nem törődnek vele. Kérdés: Az amerikaiak fel­adata a harc, vagy pedig csak a vietnamiak harci kiképzése? Válasz: A kiképzés a felada­tuk, de maguk is részt vesznek a tényleges harcban. Kérdés: A harc legnagyobb részét nem a reguláris viet­nami hadsereg csapatai foly­tatják? Válasz: Mint már említet­tem, a harc legnagyobb részét a különleges alakulatok és a hozzájuk tartozó irreguláris csapatok vívják. Ezek mennek harcba és támadnak, s ezek állítanak fel csapdákat. Geril­lákként harcolnak. Kérdés: Jó felszereléssel rendelkeznek a különleges aia. kulatok? Válasz: Igen. Ebből a szem­pontból nincs helye a bírálat­nak. A felszerelés jó és min­den lőszert megkapnak, amire szükségük van. Az új típusú fegyverek kitűnőek. Üj típusú M—79 gránátvetővel rendel­keznek, ami a legjobb fegyver, amit valaha láttam. Majdnem 200 yardnvira veti a gránátot és külalakra puskához hason­lít. (A szerkesztőség megjegyzése; A különleges alakulatok má­sik legfontosabb fegyvere íz AR—15 típusú. 22-es kaliberű automatapuska, ami hatalmas ütőerejű és igen könnyű fegy­ver.) Kérdés: A vietnamiak is kapnak ezekből a kitűnő fegy­verekből? Válasz: Kaptak, de a Víet Feng elszedte tőlük. Kérdés: A különleges alaku­latok hatékonysága ellenére olyan jelentések érkeznek, hogy elveszítjük a háborút. Válasz: Igen, de sokkal gyor_ sabban elvesztenénk, ha a kü­lönleges alakulatok nem vol­nának ott... Először csak felületesen, da néhány mondat után egyre nagyobb érdeklődéssel olvas­tam ezt a furcsa interjút. Aztán megkérdeztem Bilitől: — Miért akartad, hogy elol­vassam? — Csak — feleli kurtán. — Valami célod mégiscsak van vele. — Semmi különös. — Ne szédíts. — Jó. Azért mutattam ezt az interjút, mert... mert az öcsém is ilyen kitűnő fegyve­rekkel volt felszerelve és még­is elpusztult. — Hol? — Vajon hol? Hát Vietnam­ban. Bili arcán látszik, hogy szen­ved. Lehajt egv pohár whiskyt és ismét rágvújt. — Nagyon szerettem — mondja. — Éppen ilyen korú volt, mint te. — Miért mondtad el ezt nekem?... Bili szemében könny csillan. Megöleli és megcsókolja bará­taimat. A fiúk elcsendesed­nek. — Ugye, megígéritek ne­kem, hogv vieváztok rá — mutat felém Bibi majd hozzá­fűzi — És... és visszahozzátof őt nekem. (Folytatjuk) rém „kerthelyiségébe”, a lát­vány, a környezet gyomor-fél- fordító, vendégriasztó. A több­szörösen és haszontalanul „fel­újított” Széchenyi Étteremben úgy érzi magát a kulturált kö­rülmények után sóvárgó, mint­ha valami pályaudvar nem tu­dom hányadrangú restaurant­jába ülne be. A Vadászkürt históriája ismert, de a többi étkezésre alkalmasított ven­déglátóhely körülményeit se ecseteljük — egyikük környe­zete sem megnyerő, kellemes. Természetes kivételt jelent a Park, de épp az élőbb említet­tem, hogy nem minden turista gazdag. A várható változások persze, már most érzékelhetők. Széle­sítik, korszerűsítik a városba vezető útvonalakat, a Kos­suth utcai presszó új formá­jában ízléses, modem; és nem vallunk szégyent a Dobossal sem, bizonyos. Épül a Setét- villa melletti 500 személyes autós-kemping, ahová a napkoban már meg­érkezett az első húsz víkend- ház is. Gyors ütemben épül az új autóbusz-pályaudvar, amely híréhez méltóan szép lesz. Ha­marosan megnyílik a Trinitá- rius utcai reprezentatív bor­kóstoló. Hozzákezdenek a fő­székesegyház alatti borkóstoló átépítéséhez és indul a 9 mil­liós idegenforgalmi beruházás, a 140 férőhelyes új turista­komplexum, amely egy 600 adagos éttermet is magába- foglal. Az egri strand fejlesz­tésének befejezése után gon­dolnak Almár kiépítésére. Bő­vítik a felsőtárkányi kempin­get. A tervek szépek, s bizo­nyosra vehetjük megvalósítá­sukat. Ám most írunk 1970-et, azt az esztendőt, amelyet szerte * világpn az idegen forgalom je­gyében szerveznek. Bár egy­részt aggódom a világév egri sikeréért, másrészt bizonyosra veszem, hogy még többen ér­keznek majd hozzánk, mint korábban. A város jó híre tart­ja magát a világban. De tartok attól, hogy az ide zarándoklók nem kaphatják majd azt. amit itt várnak — meleg szívű ven­déglátást, élménydús, boldog emberi vakációt. Pataky Dezső nyerték tetszésüket. Am, ha valljuk, hogy a ma hétköznap­jainak tényeiről az első em­berközelségű benyomásokat annak alapján alkotják ma­guknak, amit a kirakatok kí­nálnak, amit adnak és vesz­nek az üzletben, piacon, aho­gyan felszolgálnak az étter­mekben, presszókban, vendég­lőkben, akkor azoktól az „em­berközelségű benyomásoktól” nem dagadozhat senki keble. Ha az ember Eger utcáit jár­ja, folytonosan az az érzés kerülgeti, sok helyre ki kelle­ne tenni ilyen feliratú táblá­kat: „Ne felejtsétek el, hogy 1967 az idegenforgalom világ- éve!’’ Nem lennének azok fe­lesleges táblák, s tán még szebbek, ízlésesebbek, feltű­nőbbek is volnának, mint a mostani nevezetességeket jel­zők, amelyek inkább illenének holmi játékparkba. Külsőségeiben semmi, vagy legalábbis kevés jel mutatja, hogy többet tennének az ide­genforgalom növekedéséért. Szemét- és törmelékhalmok a leglátogatottabb helyeken. Pél­dául a minaret környékén. A foltokban megritkított Népkert sétányai hepehupásak; csator­náztak itt, lefektették a csöve­ket, de a földet már nem dön­gölték vissza rendesen a ki­ásott árkokba. A gyermekját­szótér akár egy csata színhe­lye: Betonlábastól kidöntö­getve hevernek a pihenőpadok. Egy esőzés után szinte nem lehet szárazon átkelni a belvá­ros szívében, a Dobó téren; hatalmas tócsákban áll a víz,- míg a nap fel nem szikkasztja. Ugyancsak vízben áll a mina­ret környéki autóparkoló. Az idegenforgalom azon áll vagy bukik, mennyire tartják szem előtt a mai különböző igényeket. Nem minden turis­ta gazdag, de minden turista lakik és étkezik valahol; nem minden turista „kemping-szín­vonalú”, de mindegyik a maga anyagi lehetőségem belül a maximumot szeretné kapni. Ézt a széles skálát Eger nem tudja kielégíteni. Egyáltalában alig biztosított a differenciá­lódás. Elemi feltétel, hogy kulturáltan fogadjuk a turistákat, hogy gondoskod­junk kulturált ellátásukról. Tessék elsétálni a Mecset Étte­Az ENSZ-közgyűlés tavalyi» novemberi határozata a turiz­mus világévének nyilvánította 1967-et. A különleges világév különleges feladatokat ró a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatalra, erről beszélgettünk Csépány Ferenc hivatalveze­tővel. — Minden tevékenységünk a világév jegyében zajlik, ter­mészetesen szeretnénk na­gyobb eredményeket elérni, mint a korábbi években. Amit a külföldieknek nyújtani tu­dunk: Folklór, gasztronómia, népi zene. Helyesen ezeket az értékeinket propagáljuk, nép­szerűsítsük. A folklór feleleve­nítése volt, a világév hazai programja keretében, a palóc­napi rendezvény is. A megyei tanács végrehajtó bizottsága külön ülésszakot szentelt múlt év őszén az ide­genforgalom-fejlesztés kérdé­seinek. Programot dolgozott ki az Egri Városi Tanács: 1967- ben szeretne sokkal többet tenni az idegenforgalom növe­kedéséért. Eger szép környéke, monu­mentális épületei, gyógyhatású fürdői, világhírű borai évről évre sokakat vonzanak a történelmi hangulatot lehelő város falai közé. Az elmúlt évben 340 ezer honi vendéget számláltak itt, és 12 ezer szál­lásigényes külföldit. Idén, má­jus végéig — teljesen friss adat! — 3762 külföldi fordult meg a szépasszony-völgyi pin­cesorok és a vár között. Ez húsz százalékkal jobb ered­mény a tavalyi év első öt hó­napjáénál. A lepergett száza­dok emlékei bizonyára meg­őrizte az iskolákban, a munka­helyeken, üzletekben az egész­ségügyi követelmények betar­tását, 26 esetben rendeztek a felnőttek készére egészségügy­gyei kapcsolatos előadást, s ezen mintegy 1000 fő vett részt. Ami gondot jelent még a tisztaság fokozásában, a Vá­rosgazdálkodási Vállalat fel­szerelésének hiányossága, szük­ség lenne útlemosó berende­zésre, Kuka szemétszállító ko­csikra és több munkáskézre. A vb a beszámoló megvita­tása után határozatot hozott az egészségügyi problémák meg­oldására. (Tudósítónktól)z Deák Ferencnének, az igaz­gatási osztály vezetőjének be­számolója alapján a város köz- igazgatásának helyzetéről tár­gyalt a hatvani vb legutóbbi ülésfen. Beszámolt aírről, hogy a „Tiszta, virágos Hatvanért”- mozgalom eredményeként mintegy 30 százalékkal növe­kedett másfél esztendő alatt a parkok területe, s nagyobb a város tisztasága is. A „Tisz­ta udvar— rendes ház”-moz- galom keretében 1966-ban 425 családi háznak ítélték oda e címet. Az egészségügyi osztály mintegy 150 alkalommal ellen-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom