Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-14 / 112. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* Ára: 80 fillér XVIII. évfolyam, 112. szám AZ MSZMP atVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA 1987. május 14., vasárnap r" /ASARNAPI Mihály bácsi sírt, Mari néni nevetett, mindketten az örömtől, a meghatottságtól. A két egyedülálló öregem­ber ma már nem sír és nem nevet, mert amiért e két­fajta érzelemnyilvánítás ki­tört belőlük, azt már meg­szokták. Megszokták, hogy a falu­beli fiatalok közül ketten­ketten egy héten egyszer fel­keresik őket és elvégzik az éppen szükséges ház körüli teendőket. Kitakarítanak, fát vágnak, felássák a ker­tet, bevásárolnak, esetleg segítenek a főzésben. Kará­csonykor például feldíszí­tették a fenyőfát. A két elesett öreg Sírok­ban él. A fiatalok a siroki KISZ-klub tagjai, többnyi­re a Mátravidéki Fémmű­vekben dolgoznak. A KISZ• szervezet akcióprogramjá­hoz tartozik ez a fajta segít­ség is. Tehát a KISZ segíti a két öregembert. Mostanában sokszor lehet hallani vitákat, dilemmákat a fiatalság közönyéről, fá­sultságáról, S ez egyáltalán nem igaz így. Mert lehet ezekről vitatkozni, szót emelni ellene, de nem úgy, hogy a fiatalság közönyös és fásult, hanem úgy, hogy egyes fiatalok. Egyesek, mert a többség olyan, mint ezek a. siroki fiatalok: egész­séges gondolkodásúak és tettrekészek. S azért ilye­nek, mert nem a közömbös­ség, az önzés, a nemtörő­dömség légkörében élnek, nem ezek a tényezők hatnak rájuk elsősorban, hanem ép­pen ellenkezőleg. A fiatal­ság természetéből adódóan ezeket a tulajdonságokat nem kívül kell beléjük ol­tani, hanem csupán felélesz­teni ezeket a néha „alvó tüzeket”. S ahol a környezet hatása ezeket lehetővé teszi, ahol olyan ifjúsági szervezet működik, amely ezt véghez tudja vinni, ahol a fiatal energiát jó irányba tudják lekötni, ott többé nem be­szélhetünk a ma oly divatos „ifjúság válságáról”. Ezt Mihály bácsi és Mari néni is tudná igazolni, akik hálásan gondolnak életük öreg korának megszépitöire. —berkovits— A szovjet párt- és kormányküldöttség hazaérkezett SZÓFIA (TASZSZ): A Brezsnyev vezette szov­jet párt- és kormányküldött­ség szombaton elutazott Szó­fiából. Todor Zsivkov, Geor- gi Trajkov, a Bolgár Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagjai, a Köz­ponti Bizottság titkára, mi­niszterek, diplomaták bú­csúztatták a vendégeket a repülőtéren. Todor Zsivkov repülőtéri beszédében hangsúlyozta, hogy a küldöttség látogatása és az aláírt dokumentumok demonstrálják a két or­szág nézeteinek teljes azonosságát a jelenlegi nemzetközi hely­zet és a nemzetközi kommu­nista mozgalom kérdéseiben. Leonyid Brezsnyev köszö­netét mondott a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, Bulgária kor­mányának és népének a rendkívül meleg testvéri fo­gadtatásért és hangsúlyozta, hogy az SZKP, a szovjet kor­mány, a szovjet nép mindent elkövet, hogy a szép hagyományokkal rendelkező szovjet—-bol- , gár barátság tovább fej­lődjék és erősödjék. Kiemelte a most aláírt do­kumentumok nagy jelentő­ségét és további nagy síké-1 reket kívánt a bolgár nép-! nek a szocializmus építésé-! ben. MOSZKVA: A Pravda különtudósitói' írják: a szovjet párt- és kor- < mányküldöttség bulgáriai Iá- < togatása a szovjet és bolgár < nép megingathatatlan barát- ' ságának demostrációjává; vált. Mindenütt, ahol a szov.; jet vendégek megjelentek; meleg kézszorításokkal, ová­cióval virággal, mosollyal fo-; gadták őket. MOSZKVA (TASZSZ): A Leonyid Brezsnyev ve- ; zette szovjet párt- és kor­mányküldöttség Szófiából ha- I zaérkezett Moszkvában. Nyári pihenő (Kiss Béla felvétele) John Gollant A Iliire csak most kezdődik... LONDON (MTI): Johp Qollan, Nagy-Britannía Kommunista Partjának fő­titkára. a Morning Star szombati számában nagy cikkben foglalkozik Anglia közös piaci belépésével. Megállapítja: So­ha még egy fontos kérdést nem hajszoltak keresztül ilyen ízléstelen sietséggel, mint ezt az ügyet, amelynek meggyor­sítására Wilson és a konzervatív Heath koalícióba lépett az igazi munkásellenzékkel szemben. Ä döntést a közvélemény megkérdezése nélkül hozták meg. A csata, azonban csupán most kezdődik igazán, hiszen Anglia még nem tagja a Közös Piacnak; a végső döntés több ellentétes politikai erőtől, nem utolsósorban a brit nép és munkásmozgalom akciójá­tól függ. Willi fttopii levele élénkén t'ogglalkoztalju a bonni politikai köröket BONN (MTI): Willi Stophnak, az NDK miniszterelnökének Kiesinger kancellárhoz intézett levele a pünkösdi- ünnepek ellenére élénken foglalkoztatja a bonni politikai köröket. Az már eldőlt, • hogy ' Kiesinger válaszol á lévélrfe. A A. vita most akörül fo­lyik. hogy a válasznak mi legyen a formája. J Gromiko-Fanfani tárgyalások MOSZKVA (TASZSZ): Szombaton délelőtt Moszk­vában megkezdődtek a tár­gyalások Andrej Gromiko szovjet és Fanfani olasz kül­ügyminiszter között. Gromi­ko és Fanfani néhány nem­zetközi kérdésben cserélt vé­leményt. Az olasz külügyminiszter — mint ismeretes — pénte­ken érkezett hivatalos láto­gatásra Moszkvába, a szovjet kormány meghívására. Jachson szenátor bejelentése: Az év végére félmillió fölé emelkedik az amerikai csapatok létszáma Dél-Vietnamban SAIGON (MTI): Ky dél-vietnami miniszter­elnök, aki legutóbb bejelen­tette, hogy jelölteti magát a szeptember 3-i elnökválasz­tásokra, szombaton kerek­perec leszögezte: ünnepélyesen búcsút- vettek iskolájuktól a végzős főiskolai hallgatók Szombaton délután 6 óra­kor háromszor hangzott fel egymás után a csengőszó az Egri Tanárképző Főiskola ódon, boltíves folyosóin. 150 végzős hallgató búcsúzott ta­náraitól, az iskolától, az is­mert előadótermek padjaitól, a négy diákesztendő kedves emlékeitől. A búcsúzó végző­sök szakonként, tanszékeik előadótermében gyűltek ösz- sze, ahol tanáraik búcsúztat­ták őket. Az első emelet 38-as előadótermében a ma­gyar—orosz szakosok foglal­tak helyet, ahol dr. Nagy Sándor, a magyar tanszék adjunktusa vett búcsút volt diákjaitól. —- Az ember élete fordu­lóin úgy érzi magát, mint a magas hegyre feljutó vándor — mondotta —aki innen a magasból minden irányba tekinteni tud. Látja a meg­tett utat, újra szemébe ötle­nek a veszélyeket rejtő sza­kadékok, a fárasztó, kanyar­gós ösvények, de az enyhü­lést nyújtó források és pi­hentető völgyek is. Ugyanak­kor látja az előtte messzire futó utakat. Itt a magasban megpihenve végezhet szám­adást önmagával, hogy hon­nan indult, meddig jutott és milyen messzire szeretne még elérni. Az író Sánta Ferenc sza­vait idézte útravaló taná­csul: gyűlöljétek korunk két legnagyobb bűnét, a fa­natizmust és » közönyt' Majd több tanártársa nevé­ben is így vett búcsút a vég­zősök csoportjától: „Viszont­látásra, kedves kollégák, ked­ves kartársak!” A szakonkénti búcsúztatók után a végzős hallgatók, a ballagó párok a főiskola dísz­termében gyülekeztek A díszterem erkélyéről felhar­santak a kürtök, a helyőrsé­gi zenekar kürtösei jelére in­dultak el lefelé a lépcsőkön, a fiatalabb évfolyamtársak és a szülők sorfala között. A Il-es és a IV-es számú álta­lános iskolába tartottak, hogy első gyakorlati tanítá­saik, hospitálásuk színhe­lyétől búcsút vegyenek. A két iskolában úttörők bú­csúztatták volt gyakorló ta­náraikat, s a rövid műsor, tartózkodás után, a végzős hallgatók a főiskola előtti térre vonultaié A téren a főiskola női- énekkarának előadásában felcsendült a „Gaudeamus igitur”, majd dr. Nagy József, a főiskola igazgatóhelyettese mondott ' ünnepi beszédet, értékelve a | négy diákesztendő munkáját; i ha polgári személy győz­ne a választásokon, kato­nai erővel szállna vele szembe. „Ha kommunista vagy akár semleges politikus győzne, fegyveresen harcolnék ellene — mondotta a sajtó képvi­selőinek —, hiszen minden demokratikus országban joga van az embernek ahhoz, hogy ne értsen egyet másokkal.” Elmondta, hogy a válasz­tási kampány alatt is fenn­tartják a cenzúrát. A minisz­terelnök leszögezte: azért in­dul a választásokon, hogy „teljesítse küldetését” és biz­tosítsa a katonai vezetés fo­lyamatosságát. NEW YORK (MTI): Egy szakértői bizottság, amely a legtekintélyesebb amerikai részvénytársaságo­kat képviseli, az amerikai gazdasági helyzetről szóló je­lentésében megállapítja: az a 22,4 . milliárd dolláros összeg, amelyet Johnson elnök a vietnami háború céljaira az 1967—1908-as pénzügyi évre kért, minden bizonnyal nem lesz elegendő. A jelentés szerzői úgy vélekednek, hogy a háború költségei az új pénzügyi évben ötnülliárd dollárral haladják majd meg az előirányzatot. A szövetségi költségvetés de­ficitje 8,1 tmlliátdról tizen­nyolc milliárd dollárra emel­kedhet, hacsak nem emelke­dik törvényerőre a Johnson elnök által javasolt jövede­lemadó-növelés. ★ Jackson amerikai szenátor bejelentette, hogy a vietna­mi háború fokozott követel­ményei miatt újabb tartalé­kosokat hivnak be tényleges katonai szolgálatra. Jelenleg több mint 442 000 amerikai ■ katona és tiszt teljesít szol­gálatot Dél-Vietnamban és arra számítanak, hogy az amerikai csapatok létszáma az év végére félmillió fölé emelkedik. A szociáldemokraták és a szabad demokraták, valamint a CDU balszárnya azt tarta­ná helyesnek, ha Kiesinger egyenesen Willi Stophoz in­tézett levéllel válaszolna. Ä CDU jobboldali körei azok­ban azt hangoztatják, hogy egy ilyen közvetlen válasz az NDK valamiféle „elisme­rését'” jelentené, s ezért azt javasolják, hogy a választ kormánynyilatkozat formájá­ban adják meg. Azt, hogy a Stoph-levél megosztot­ta a bonni politikai kö­röket, jellemzően mutatja két nyi­latkozat is. Az egyiket Rei­ner Barzel, a CDU-CSU par­lamenti csoportjának elnöke tette. „Nekünk nem politikái, hanem humanitárius progra­munk van az NDK iránt” — mondta „és elutasítjuk a Po­litikai maximális követelése­ket. Mindenesetre a választ meg fogjuk adni és hajlan­dók vagyunk technikai kon­taktusokra.” Barzellel szemben Egon Franke, a szociáldemokrata parlamenti csoport jelenlegi ügyvezető elnöke kijelentet­te; abban a tényben, hogy Kiesinger hivatalosan elis­merte a levél vételét és azt minisztertanács elé viszi, új politika körvonalait látja ki- bontakozni; Zavargások Hongkongban HONGKONG (MTI): Rohamrendőrök osztagait vezényelték szombaton haj­nalban Hongkong Kowloon negyedébe, ahol immár ne­gyedik napja folytatódnak a zavargások. Az összecsapásokra azt kö­zeiden került sor, hogy egy művirággyár dolgozói tilta­koztak több száz társuk el­bocsátása miatt. A tüntető munkásokra a rendőrök könnygázbom­bákkal, gumibolokkal tár mad tafc és fából készült golyókkal lőttek soraikba. Sah Po Kong ipari körzetben az összetűzé­sekben egy fiatal munkás életét vesztette. A brit koronagyarmaton eddig több mint kétszáz­ötven személyt tartóztat­tak le és mintegy harmincán sebe­sültek meg súlyosan az ut­cai összecsapásokban. A.hong­kongi Ta Kung Pao cikké­ben rámutat a brit hatóságait felelősségére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom