Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-06 / 105. szám
A pillanat felelőssége Kinőftünk az ócska holmikból Orvosok és betegek (Riporter: Mit érez az orvos a döntő pillanatban? Orvos: A szív koszorúereinek görcsös összehúzódását. Magyarul: elszorul a szive. A belső egyensúly érdekében ettől a „rossz érzéstől” reflexszerben elkülönül az aktív ténykedés — ennek minden mástól függetlennek kell lennie a beteg érdekében...) ★ Tizenhat éves lányt visznek a nőgyógyászati műtőbe. Szüleinek egyetlen gyerme. ke. Az anya a folyosón ül, a fehér pádon. Amikor a műtős kocsi mellé ér, feláll. Valamit mondani akar?... Tágra nyílt szemében aggodalom, félelem, szeretet — amit csak egy anya tud érez. Bi. Szavak nem születnek, elvetélnek a megrándult ajkon, és csak áll, még akkor is, amikor a műtő ajtaja be- csokódik a fehér kocsi mögött. Kusza gondolat marad csak a folyosón, s a két ég- remény párharcban nem állhatnak össze a képek: Mezítláb nyargal át a kislány a nagy udvaron... A másodperc töredékében évek szóbelinek: kiáltás hallatszik a szobából — bent fekszik a lány a padlón, eszméletlen... Orvos, mentők... Egész ’ól tudott főzni... Megmarad?.. Az orvos azt mondta, hogy születési rendellenesség, azonnal meg kell operálni... Hogy odabent mi történik, nem tudja, és talán soha sem foeia megtudni. A műtőben minden készenlétben áll. Négy orvos állja körül a műtőasztalt. Világít a hatalmas lámpa... altatás. .. Halk, rövid szavak röppennek, folyik a műtét. Egyszer csak kihagy a szívverés, majd megáll. Klinikai halál... A betegséget az orvos megállapíthatja, a beteget meggyógyíthatja, mert a legkorszerűbb eszközök állnak rendelkezésre. Az emberi szervezet kiszámíthatatlansága azonban kétségbeesett lépésekre kényszerítheti. Kétségbeesett?! — A szív koszorúereinek görcsös összehúzódása — az agy aktív ténykedése függetleníti magát ettől — az agy dolgozik, és dolgoztatja a kezeket... Nem, egy pillanatig sem kétségbeesett a lépés. Dr. Bu- kovinszky László és orvostársai már tudják, mit kell tenni. Minden műtétnek szövődménye van. A lány klinikai halálát a légzőközpont bénulása okozta. Szívmasszázs... , Intratra- cheális lélegeztetés... Negyvenöt percen át négy orvos felváltva végezte a lány élesztését. Végm... Alig észrevehetően újra működni kezdtek a létfontosságú szervek! Vérátömlesztés... A műtétnek hamar vége lett, sikerült! Arról a negyvenöt percről a lány semmit sem tud... Hetek múlva gyógvultan távozott a kórházból. (Riporter: Sokszor van üyen esete? Orvos: Elenyésző. De jó példa arra, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az emberi szervezetnek. Bs arra is. hogy ma már egy orvos önállóan nem sokat tehet. Elképzelései lehetnek, de a végrehajtáshoz jól működő csoportok kellenek) ★ Sokat szenvedett. A fájdalom ritkán jelentkezett, de erős volt. Hosszú idő alatt fejlődött ki a tályog, de a kórházat haloigatta. — Anyukának műtétre van szüksége — mondták a gyerekei. — Ha eddig kibírtam, kibírom még vagy két évig... — válaszolta mindig a negyvenegy esztendős asszony. A gyerekeknek ez nem volt érv. Nem fogadták el, hanem behozták a kórházba. Az anya a műtőben feküdt, a gyermekei pedig a folyosón ültek. Csendben, szótlanuL.. A megnyitott hasüreg felett ott álltak a nőgyógyászat orvosai. Tájékozódó has. metszés... A tályog a kisme- dencében teljesen összenőtt a belekkel. Ott kellett dönteni, a megnyitott hasüreg fölött. (Riporter: Nehéz volt a döntés? Orvos: Két eset között választhattunk. Vagy becsukjuk a hasüreget — ehhez jogunk van, — vagy azonnal operálunk. A műtét mellett döntöttünk. A sebészetről átjött dr. Tóth József főorvos, ö is műtétet javasolt...) A nőgyógyászat és a sebészet orvosai hozzáláttak az operációhoz, a szervezet nem tart igényt a beteg részre. A daganatot könnyen ki lehetett venni... Aztán becsukták a hasüreget. Az asszony azóta már jól van, nem bánja, hogy a gyerekei „erőszakkal” behozták a kórházba. Néhány hét után hazamehetett. A beteg bélrész szépen gyógyul, így néhány hónap múlva egy könnyű műtéttel újra össze lehet kötni a két részt... — Ö az — mutatja az orvos, amikor végigkísér a folyosón. A pádon a vizsgálatra várók ülnek, közöttük egy negyven körüli asszony. Ránéz az orvosra. Szeméből sok mindent lehet kiolvasni. (Riporter: Abban a kritikus pillanatban miből táplálkozik az azonnali cselekvés? Orvos: Ka műtétre kerül a sor, az orvos mérlegeli a rendelkezésre álló eszközöket: korszerű altatási módszer, korlátlan vérátömlesztés, kitűnő együttműködés más szakmával, például a sebészettel, és a jó műtéti utókezelés lehetősége... Ez mind megvan, ezekre támaszkodunk. Orvosok vagyunk, és azt akarjuk, hogy meggyógyuljanak a betegek.) Kátai Gábor Használt ruhaneműt a következőképpen lehet eladni; az ember beviszi a Bizományi Áruházba, ahol a becsüs szakszerűen megvizsgálja és vagy beveszi, vagy visszaadja, alku nincs. Ócska ruhaneműt a következőképpen lehet eladni: az ember keres egy ócskaruhakereskedőt, aki vagy elviszi, vagy otthagyja. Alku van. Az egri Bizományi Áruház egyik becsüse mondja: — Nyolc éve vagyok becsüs. Két dolog lényeges a becsüs munkájában: tisztelettel, udvariasan bánni az emberekkel, vigyázni, hogy meg ne sértsen senkit, és természetesen olyan megfelelő árat kínálni, ami az üzlet érdekeinek megfelel. Mert ha drágábban vesszük meg, akkor rajtunk marad és egy bizonyos százalékát a becsüs fizetéséből vonják le. Kicsi a felvevőhely, sokszor összezsúfolódnak az emberek. Gyorsan kell dolgozni. Nem szabad fitymálva kézbe venni semmilyen árut, nem szabad, hogy az arcon tükröződjék a nemtetszés. És nem szabad becsapni az embereket. Egy ócskás meséli: — Kiterjedt ismeretségem van. Időszakonként felkeresem az ismerős családokat, és megveszem a kiselejtezett ruhaneműt. Előre tudom, hogy melyik háznál mire számíthatok. Mondom, hogy ismerős családjaim varrnak. Tudom, hogy Iá mit ad el, és miért adja el. Egyes helyekre csupán bizonyos időpontokban érdemes elmenni. Akkor, amikor nincs otthon a feleség, mert a férjtől olcsóbban vehetek. De van fordított eset is. — Arról, amit kiraknak az ember elé eladásra, minél kevesebbet kell beszélni. Érdektelenül kézbe veszi az ember, aztán visszadobja, hogy ez nem is kell, de már magában rögtön felmérte, hogy menynyiért érdemes megvenni. Ö, hát ilyen holmik vannak csak? Azt adja ide, ami magán van, az igen. Mindig más kellene, mint amit mutogatnak, az a fő taktika. Aztán ha azt mondják, hogy 100 forint, akkor az ember 50-et mond és gyorsan utána, na legyen száz, de akkor még hozzá azt a cipőt. Ez az árukapcsolás. íme a becsüs és az ócskás lélektana. S mind a kettő tapasztalatokra épül. A becsüs legnagyobb érve: Kérem, el tudnánk adni, ha nem ment volna ki a divatból. Az ócskás legnagyobb érve: Ugyan vigye be a bizományiba. mtid meglátja, hogy szóba se állnak magávalS az ócskásnak rendszerint igaza van, mert ma már a bizományi nem ócskásraktár, hanem jó miroségű, lehetőleg bóvlitól mentes választék kialakítására törekszik. Mert a vásárlók sem vesznek meg ma már mindent Egy bizományiból öltözködő elegáns fiatalember: — Időnként bemegyek a bizományiba, hátha elcsípek egy- egy jó kabátot, zakót, nadrágot, főleg nyugati csomagból valót. Ha nem egészen jó, átalakíttatom. így is megéri és új ruhám • an. Ehhez igazodik ma már a bizományi is. Vagy ehhez a többgyerekes családanyához: — Újat ritkán tudok venni. De szerétem a divatosat. Az ember praktikus, a bizományiban rögtön meglátja, hogy miben van fantázia: gyapjúpulóverek, kosztümök, kabátok és mind milyen jó állapotban ... S mi a helyzet az ócskapia-' con? Egerben a Széna tér és az Attila utca sarkán árulnak az ócskások. A földre leterítenek egy pokrócot, arra rakják ki az árut. Talicskával, de főleg — úgy látszik, ez a divat — babakocsival cipelik az árut Az ócskások főleg öregasszonyok. Az egyik meséli: — Látja ezt a gyönyörű kia sárga, gyapjú gyermekpulóvert? A százados úréktól vettem. Nagyon finom emberek, a kislányé volt. Aztán még alkudoznak egy ilyen úri pulóverre. Negyvenet kértem, 30-at ígértek, odaadtam volna 35-ért, de sajnálta az az asz- szony az öt forintot ilyen úri holmira. Hát milyen drága ez újonnan... Egy másik öregasszony: — Ma nem sokat árultam. Régebben bizony más világ volt ránk, jól ment az üzlet. Ma mindenki válogat. A finom, jó holmikat keresik. Hát nem új holmik ezek .olcsó, régi áruk. De ma már a népeik úgy öltöznek, mint régen az urak... Kevés vásárlót láttam ődöngeni az ócskapiacon. Azok ia idősebb embereik voltak, főleg öregasszonyok. Öregasszonyok árulnak öregasszonyoknak. A bizományi vezetője: — A régi és a mai bizományit össze sem lehet hasonlítani. Amikor létrehozták, hasonló árukkal volt tele, mint most az ócskapiac. Ma, amikor naponta itt, Egerben tizenhat- ezer forint értékű árut veszünk meg és körülbelül ugyanannyit adunk el — 1956- ban hat-hétmilliót forgalmaztunk — már kinőttünk az ócska holmikból. Sok leértékelt áru is hozzánk kerül. Közeledik egymáshoz az új, leértékelt áru és a használt, de jó állapotban lévő még divatos áru. Egy ócskás, akinek iparengedélye van: — Napjaink meg vannak számlálva. Nem mondom, néha még akad egy-két jó fogás. De hát mennyiért tudok megvenni egy pár cipőt. maximum 15—20 forintért. S eladom 25— 30-ért. Néhány év és nem tudok ígérni a cipóért legfel jebb öt forintot, mert ilyen cipőket még tíz forintért scan fog megvenni senki... Berkovits György Dokumentum-regény XXXIX. A kémfőnök határozott mozdulatokkal terelte a repülőtér szélén álló gépkocsijához a most érkezett utast. Helyet mutatott neki a hátsó ülésen, s szokásával ellentétben nem a sofőr melletti ülésre, hanem hátra telepedett. — Indulhatunk! — parancsolta meg gépkocsivezetőjének. A sofőr gázt adott. A kocsiban még egy negyedik férfi is ült, a sofőr mellett. — Ismerkedjenek meg! — mutatta be őket egymásnak Höttl. — Remélem, sikeres lesz ez az ismeretség. A sofőr mellett ülő férfi hangosan mondta a nevét: — Petries! — Sibl, a jugoszláv partizán hadtest vezérkaránál szolgálatot teljesítő alezredes! Mindhárman vidáman nevettek. — Azt hiszem, többet nem te kell mondaniuk egymásnak — jelentette ki. — Hiszen remélem, mindegyikük mindent tud a másikról! 4 Nmüsäü 1967. májas 6., szombat — Természetesen! — vetette oda könnyedén Petries. Ö már többször találkozott a Sturm- bannführerrel, s fesztelenebb hangot engedett meg magának. A most érkezett utas azonban előírásosan mondta: — Sturmbannführer úr, jelentem, a szükséges előtanulmányokat elvégeztem! Höttl bólintott. — Tudok róla. Fejével a sofőr felé intett, aki teljesen megbízható, SS- tiszthelyettes volt, de jobb, ha az ilyenfajta akciókról minél kevesebben szereznek tudomást. — A többit majd az irodámban! A gépkocsi sebesen robogott a Budaörsi úton, de nem a Vár felé tartott. A Hegyaljai úthoz érve az Alkotás utcán jobbra fordult. Átrobogott a Gellérthegven, aztán a híd lábánál lestoppolt. Höttl intett Petricsnek, hogy szállton ki. Petries átsétált az Erzsébet- hídon, amelyen nagy volt a forgalom. Szombat dél, szép, napos októberi nap. Sokan gyalog közlekedtek, nemcsak kedvtelésből, hanem azért is, mert már alig néhány vonalon jártak a villamosok. Mutatványszámba ment egy-egy villamoskocsira feltülekedni. A lépcsőkön fürtökben lógtak az emberek, a két kocsi között is kapszkodtak, s alá csak tehette, inkább gyalog járt. Az ügynök a híd pesti hídfőjénél balra fordult, s otthonosan haladt felfelé a léncsőn az E=kü tér 3. szám alatti házban. Becsengetett a Bornemisz- sza-iroda ajtaján. A vezérigazgató személyesen nyitott aitót. — Már azt hittem, hogy nem jössz! — mondta idegesen, miközben az órájára nézett. — Csaknem háromnegyed órát késtél... Petries a szája elé emelte az ujiát, így jelezte Bornemisszának, hosv hallgasson. Az egyik előszobába vezető ajtó uevanis félig nvitva volt. s mögötte egv ember üldögélt, újságot olvasott. — A sofőröm — válaszolta Bornemissza a kimondatlan kérdésre . — Előtte nyugodtan beszélhetünk, teljesen megbízható. Tengerész volt annak idején, matróz... Bevezette vendégét a dolgozószobába. Petries kényeL mesen leült, elfogadta azt a cigerettát, amellyel megkínálták, s hozzákezdett a mondanivalójához. — Elnézést a késésért —, de nem volt könnyű megfelelő szállásáról gondoskodnom az alezredes úr számára. Megértheted, hogy előbb nem jöhettem, mint ahogy biztonságba helyeztem őt. .. Bornemissza megértést mutatott — Természetesen. Hiszen minden tele van Gestapo- ügynökökkel. Éppen ezért nyugtalanított a késésed. De az a fontos, hogy itt vagy... A valóságban Petries azért késett, mert a Storchnak, amely a 8230-as Gestapo ügynököt, alias Iván Sibl alezredest hozta Belgrádiról, útközben le kellett szállnia, mert a közeli légtérben angol bombázókat és kísérő vadászgépeket jeleztek. A földön, egy kis falusi kisegítő katonai repülőtéren várták meg a légiveszély elmúltát és így érkeztek a tervezett időnél több mint egy órával később Budapestre. Addig pedig Petries nem kereshette fel Bornemisszát, amíg nem volt egészen biztos benne, hogy segítőtársa már a helyszínre érkezett. Petries nagyot szippantott a cigarettájából, mélyen leszívta a füstöt, s aztán az orrán át engedte ki. — Tehát, amit mondtam, a partizánegység küldötte Budapestre érkezett Kész tárgyalni a kormányzó úr meghatalmazottjával, illetve a fiával,.. Bornemissza feltételeket szabott — A tárgyalás a mi részünkről csak akkor lehetséges, ha a meghatalmazott megfelelő okmányokat hozott magával. — Ez rendben van! — jelentette ki Petries. — Van meghatalmazása! — Láttad? — bizalmatlanko- dott Bornemissza. A horvát megrázta a fejét. — Nem... Hogy képzeled? Természetesen gondosan el kellett rejtenie. A duplatalpú cipőjében van, a két cipőtalp között. Csak az utolsó pillanatban veszi majd elő, mielőtt a tárgyalásra indul. Az elővigyázatosság nagyon fontos. — Tudod, amikor az első világháború előtt Polában állomásoztunk a haditengerészetnél — kezdett Bornemissza régi emlékének felelevenítésébe —, ott is minden tele volt spionokkal. Volt egy gyógyszerész, nagyszerű házi likőröket lehetett nála kapni. Ha az ember katzenjammeres volt, csak bement a patikába, megivott egy pohárkával valamilyen csodaszerből, s mintha kicserélték volna. És képzeld el, erről a patikusról aztán kiderült, hogy kém. Sok mindent megtudott a tisztektől, akik oda jártak bókáért. A tisztek hajófogságot kaptak, ami kor kiderült a dolog. De én nem. A spion azt vallotta: egyetlen emberbő' nem volt haszna, nem beszélt előtte soha, s az Bornemissza Félix sorhajóhadnagy úr volt.. Petries hagyta, hadd fecseg jen a másik. Nyugalmat erőltetett magára, de ez nehezére esett. Höttl eligazította, hogy másnap reggelre okvetlenül létre kell hoznia a kormányzó fia és a Belgrádból most Pestre küldött provokátor közötti találkozót. Az események sürgetnek, az egérkének be kell sétálnia az egérfogóba. Bornemissza észre sem vette, hogy vendége nem figyel rá, s az egyik első világháborús emlékét a másik után mesélte. Aztán hirtelen megállt. — Eigentlich, hát ilyen világ volt akkor, kedves öcsém. Akkor is volt háború, de valahogy kedélyesebben ment a dolog. Ezek á németek és az oroszok tönkretették a háborúskodást. Az ember már nem is tudja, ki a barátja és ki az ellensége... — Én mindig baráti érzelmekkel viseltettem irántad, Félix bátyám — mondta Petries. — Remélem, ezt nem vonod kétségbe? — Dehogy, kedves öcsém — sietett megnyugtatni a vezér- igazgató a Gestapo-ügynököt. — De, eigentlich, nekem mindjárt mennem kell. Tudod, valami családi ügy. Petries nem bánta, hogy végié a tárgyra íérhe, — Az alezredes azt kéri, holnap reggel 9 cr-t'< jr la Lakozhasson a kormányzó fiával. — Ez nem lesz nagyon korán? — aggályoskodott Bornemissza. — A fiatal Horthy tovább szokott aludni. Úgy tíz óra tájban szokott felkelni... Petries megrázta a fejét. — Sajnos, később nem lehet. Az alezredesnek már délben vissza kell indulnia a partizánokhoz. Azért kéri, ilyen korán legyen a tárgyalás ... Bornemissza sóhajtott. — Az embernek már a vasárnapja sem lehet nyugodt — mondta. — De eigentlich, kedves öcsém, a háborús idők áldozatokat követelnek. Jó, akkor legyen holnap, vasárnap reggel kilenckor. Remélem, sikerül rávennem a fiatal Horthyt, hogy akkor lejöjjön... Felvette a telefont, tárcsázott. Ezúttal nem a komornyik, hanem maga a kormányzó fia vette fel a kagylót. — Megérkezett a küldemény, amit vártunk ... Igen, kísérőlevél is van hozzá... Holnap reggel kilenckor itt megismerheted a tartalmát, ha megfelel:«. Nem, később már nem jő ... Rendben, akkor holnap reggel kilenckor a szokott helyen .: . Letette a kagylót — Rendben van! — jelentette ki. — Holnap reggel kilenckor tárgyalhatunk. Petries felállt: a maga részéről eleget tett a feladatának, távozni készült. De Bornemissza marasztalta. — Ne rohanj, kedves öcsém — mondta. — Hogy hívják a te alezredesedet? A Gestapo-ügynök zavarba jött. Az előkészítés során valahogyan kifelejtették, hogy felkészüljenek erre az egyszerű kérdésre. Nem tudta, elárulja-e a Sibl nevet, vagy inkább valamilyen fedőnevet adjon hamarjában ügynöktársának. Tétovázott. Bornemissza félreértette. — Ha titkolódzói, hát rendben van — mondta. — Pedig én igazán tudok titkot tartani; Én majd elnevezem őt Horváth Ivánnak. Ez lesz a legjobb ... Az íróasztal egyik fiókjából kivett egy szabadkikötői igazolványűrlapot, Horváth Iván névre kiállította, s aztán aláírta. Átnyújtotta Petricsnek. — Add oda a barátodnak — mondta. — Ezzel biztonságban lesz. Amelyik magyar rendőr meglátja az aláírásomat, az tiszteleg. Ismernek ám engem mindenütt, kedves öcsém, tudják, hogy jóba vagyok a kormányzóval;«. Petries a zsebébe süllyesztette az igazolványt, a másik mellé, amelyet meg a múltkor az ő számára állított ki Bornemissza. A vezérigazgaó még a lelkére kötötte: — Aztán a barátunk mindjárt tegyen rá fényképet. Úgy sokkal jobban hat _. Elbúcsúztak egymástól. Petries gyalog indult a Vár felé — határozottan jólesett neki most egy ki3 séta, Bornemissza pedig kocsijába szállt, s elme»* valahova. (Folytatjuk)
