Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
A leégett város újjászületett Ssahmunhd* less vagy agronómus? Egy régi füzet Sárguló füzet lapján a feljegyzés: „1917. Amikor ezen évről kell írnunk, a kéz meg akarja tagadni a szolgálatot. A bajnak, a bánatnak sötétsége vesz körül bennünket. Az áldást hozó május havának 21-ik napja mindenünket, - még majdnem a reménységünket is porrá égette. E nap du. 5 órakor tomboló szélvihar közepette kaptuk a jelzést, hogy a közkórház mo- eókonyhájának teteje kigyulladt. Kigyulladt és el nem képzelhető gyorsasággal vitte a fazsindely tetőről tova a bajt és vitte magával százak és ezrek boldogságát, verejtékes munkájának gyümölcsét...” ötven esztendő után emlékeket keres a mai kor krónikása. Az üszkök, romok mind eltűntek, régen felszáradtak a könnyek is. A tavaszi napfényben fürdő város vasárnap délelőttjén jókedvű emberek korzóznak, rádiózene szűrődik az ablakokból, rangos házak kertjeiben termést várnak a lombok. Már csak a betűk vallanak a nagy gyöngyösi tűzvésztől? A félszázados jubileumra nem maradt más tanú köztünk? tdfis tűzoltó emlékezik — Él még talán valaki a hajdani tűzoltók közül — mondják a városi laktanyában —, ha jól tudom, Patócs Sándor bácsi is hozzájuk tartozott;.» Hosszas kutatás ntán, a Kolozsvári út egyik kis portáján kerül elő az egykori önkéntes: — Most lenne éppen ötven éve? —csodálkozik. — Igazis. Tényleg annyi ideje történt! Ilyen tájban, a hónap utolsó harmadában . t . • Apámmal dolgoztunk kinn, a rózsamáji szőlőben, amikor a város felett megláttam a füstöt. Először még azt hittem, hogy az ötórási vonat érkezeit meg Vá- mosgyörkről, de útközben már tisztán kivehettük, hogy .;. tűz ütött ki. Mire hazaértünk, már a Nagytemplom környéke is égett;.. — Püspöki önkéntestársaimmal együtt azonnal befogtuk a lovakat s a lajttal megindultunk a város fő tere felé. A Polónyi-gyógyszertárhoz rendeltek bennünket, de mire oda mentünk, lángtengerbe borult a Vármegye utca is. Elfogyott a vizünk, nem tudtuk pótolni, mert akkoriban nagy szárazság volt, a patakban még egy bögrét se lehetett megmerni. Egyre csak hátráltunk, kínlódtunk a füstben. Borzalmas volt a mentés, a menekülés, rettenetes pusztulás. Komisz napok jártak ránk, de tudj isten, tizenhét évesen sem féltem. Csak egyszer ijedtem meg egy kicsit, amikor a zsidó kórház közelében a tűz közül kihoztam egy nyolcesztendős lányt: alighogy túljutottam az ajtón, leomlott, mindent maga alá temetett a tető.;. Megfakult tabló kerül elő a szekrényből. A régiek, a király ezüst keresztjével kitüntetett id. Madár Lajos őrmester, a másik két áldozatkész tűzoltó, Balogh János őrparancsnok, Kollár János önkéntes rendre nyugszanak már, a gyöngyösiekből alighanem csak ,,az öreg Patócs” maradt... Adalékok a történethez A tűzvész következtében elpusztult a város egyharmada, rommá lett hatszáz lakóház, hajléktalanná vált több mint ezer család. Úgyszólván néhány óra alatt leégett a Nagytemplom, két monumentális tornyával, a központi fiúiskola, a városháza földszinti része, a sóházi iskola, az izreali- ta hitközség temploma, a város élelmezési raktára nagy liszt- és egyéb készlettel. Gyöngyösön és Gyöngyöspüs- nökiben együttesen 21 268 646 korona kár keletkezett s mindebből, biztosítás révén — a megbízható adatok tanúsága szerint — csupán 26 590 korona térült meg, a püspöki részen ... A borzalmak lecsalták a királyi párt is. hogy ez az utolsó, amelyet magyar király szentesített..; — Mit csináltunk mindaddig, amíg ez a törvény megszületett ..? Iparkodtunk a legjobb akaratunk, tudásunk szerint. Az irodámat az Orczy- kastélyban rendezték be, gyöngyösi tartózkodásaim idején innen szerveztem, irányítottam az újjáépítést. A vasútállomás mellett egy jókora anyagtelepet létesítettünk s innen biztosítottuk az ellátást. Nem volt könnyű a munkánk, elképzeléseink valóra váltása A Nagytemplom és a Fő tér a tűzvész után. %67. május 21., vasárnap Az újjáépítés megszervezésére később kormánybiztost neveztek ki dr, Harrer Ferenc személyében. A kormánybiztos vallomása Az egykori kormánybiztos ma kilencvenhárom éves s Budán, egy Garas utcai bérházban él, dolgozik teljes szellemi frisseségben. Hatalmas könyvespolca előtti íróasztalán meg az ablakban füzetek, jegyzetek, folyóiratok. Karosszékében ülve azt újságolja, hogy nemrég fejezte be az írását s az idei nyárra már a megjelenésést is várja könyvének, melyben saját pályafutásán keresztül egy magyar polgár izgalmas, érdekes fordulatokkal teli életét, hosszú közléleti szereplését mutatja be. Máskülönben mint parlamenti képviselő, az ország- gyűlés korelnöke;., Gyöngyösi emlékeiről így beszél: — A nagy tűzvész idején Budapest városrendezési osztályának vezetője és egyben a Városok Országos Kongresz- szusának ügyvezető alelnöke voltam. Valószínű, hogy ezeket tekintette az Eszterházy-kor- mány, amikor elöljáróim javaslatára Gyöngyös kormány- biztosává nevezett ki... — Azonnal hozzáfogtam a munkához s kollégáim, War- ga László és Havas Sándor lelkes támogatásával elértem azt, hogy kinevezésem után négy héttel már teljes programot terjeszthettem a gyöngyösi képviselőtestület elé. A megvalósítás során a pillanatnyi segélynyújtás mellett első feladatként a városrendezési tervek elkészítését jelöltük ki. Másodszor gondoskodni kellett a telekrendezések megállapításairól és keresztülviteléről, a különösen nagy problémák megoldásáról, majd végül a csatorna- és vízvezetékrendszer kiépítéséről. Mindehhez természetesen törvényre lett volna szükség s amikor ezt felvetettük, a kormány közölte, hogy kész is ilyen törvény megalkotására. A javaslat érdemi tárgyalására azonban az országgyűlés egyéb elfoglaltsága miatt csupán 1918. nyarán került sor. A nevezetes. 20 paragrafusból álló XXIII. törvény érdekessége* gyakran ütközött akadályokba. Jól emlékszem még, hogy különösen nagy vihart kavart a barátpapok telkén átvezetendő út megépítése és a fő téri templommal szemközti — kivételesen épen maradt — cukrászda épületének az eltár volítása, jóllehet mindezeket városrendezési érdekek tették szükségessé... Ha eszembe jut néha a kormánybiztosság, legszívesebben arra gondolok vissza, hogy nagyon jutányosán sikerült megszereznem az egri érsekség földterületét a tervezett kislakások építésére... Egyébként egy évig viseltem tisztemet, az 1918-as őszirózsás forradalom idején politikai szereplésem másfelé szólított. Utódomra azonban elvégzett munkát hagytam, úgy érzem: amivel megbíztak, azt teljesítettem ... A mai Gyitagyüs Az optimistáknak lett igaza: a Mátra alji város kiheverte a vészt, a felperzselt házak hanv vain egy új Gyöngyös született, amely szebb, nagyobb a korábbinál, ország-világ előtt példáját mutatja az ember hihetetlen életösztönének, akaratának, teremtő erejének. Ragyogó jelenéről, beszédes számokkal mit mondjunk el..? Minek örüljünk? 4800 házának, harmincegy ezernél több lakosadnak, huszonnyolc üzemének, százharminchárom boltjának, huszonnyolc iskolájának, óvodájának vagy együttesen mindennek? A városnak örüljünk, Gyöngyösnek, amelyet egyre kevésbé emlegetnek már szörnyű tüzeiről, mind jobban ismernek messzi országokba is hírt vivő iparáról, élénk kereskedelméről, fejlett mezőgazdasági kultúrájáról, pezsgő, lüktető életéről, szorgalmas, dolgos embereiről... Gyón! Gyula „Beiratkozol, fiam, a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolába. Elvégzed, s ha jól tanultál, brigádveze tő, sőt még agronómus is lehet belőled...” Az idézetet egy osztályfő nöki óráról kölcsönöztük, s máris eljutottunk a mező- gazdasági szakmunkásképzés egyik problémájához. Az általános iskolák nyolcadik osztályaiban, a pálya- választás előtt, gyakran hangzanak el hasonló szavak. A tanárok ecsetelik a mezőgazdasági munka szépségeit, a különböző lehető^ cégeket, s néha olyan reményeket ébresztenek a fiatalokban, amelyeknek nincs reális talajuk. Nemrégen éppen egy „illetékes” — fiatal szakmunkástanuló mondta el tapasztalatait. Náluk is arról esett szó annak idején az általános iskolában, hogy a szakmunkásképző iskola magasabb beosztásokra is képesít Később aztán megtudták, hogy az iskola szakmunkásokat képez, nem pedig agronómusokat. Természetesen van arra lehetőség, hogy a legjobbak tovább tanuljanak s magasabb beosztásba kerüljenek, de nem ez a fő cél. Mint más népgazdasági ágnak, a mezőgazdaságnak is szüksége van sokoldalúan képzett, a fejlett agrotechnikához is értő szakmunkásokra. Különösen most, amikor a mezőgazdaság már több szakmára oszlik. Az iskolák elsődleges célja tehát a szakmunkások képzése. Éppen ezért felelőtlenség a fiatalokat nem a reálig helyzetnek megfelelően tájékoztatni, s olyan reményeket ébreszteni bennük, amelyek túlzottak, nem megvalósíthatók. Ma már semmi szükség nincs arra, hogy idillikus képet fessünk a mezőgazdasági munkáról, hiszen a mezőgazdasági szakmákat éppen úgy megbecsüli társadalmunk, mint az ipariakat. Baromfitenyésztőnek vagy traktorosnak lenni éppen úgy nem szégyen, mint géplakatosnak vagy esztergályosnak. Minden munkának megvan a maga szépsége, c természetesen ezt meg kell ismertetni a fiataloklcal. De semmi értelme, hogy az egyes szakmákat túlértékeljük a másik rovására, s annak még kevesebb értelme van, hogy a valóságosnál nagyobb lehetőségeket csillantsunk fel. Lehet, hogy egyes pedagógusok pusztán jóindulatból festenek a valóságosnál szebb képet, így akarva kedvet csinálni a mezőgazdaság iránt. De ezzel nem segítenek, legfeljebb később kiábrándulást idéznek elő. Csak a tényeken, a realitásokon nyugvó tájékoztatásnak van létjogosultsága, s ezzel lehet manapság a legtöbbet tenni. (kapóst} — Szavunkat adtuk, hogy tezárjuk az ügyet. Mindhárom tsz-elnök Erdőtelken e kijelentéssel akarta megtagadni, hogy visszanézzen az ellenségeskedés kusza éveire. A visszapillantás szükségességének bizonyítását elvégezte helyettem az Aranykalász párttitkárnője: „Mert tudja, hány helyen láttam én még ilyent?” Azok kedvéért pergetjük vissza az éveket, akik szintén végigkínlódták a viszály önpusztító napjait — emlékezés gyanánt. Azoknak is írjuk e sorokat, akik ma hallgatják meg a mézes „jágói” szót, akikben most kezd érlelődni a harag a másik, a társ iránt. Birtokmánia | Átlépni az árnyékokat Az erdőtelki viszály története hosszú években gyökerezik. 1949-ben alakúit az első közös gazdaság, az Új Élet, 1959-ben a két „vetélytárs”, az Aranykalász és a Kossuth. Azt mondják az erdőtelki probléma szakemberei, hogy minden viszály a földből nőtt ki, a földhöz ragad. Nos, hát hogyan is történt a föld elosztása? Nagy Miklós, az Aranykalász elnöke: „Az Aranykalász Tsz kevesebb földet kapott, mint amennyit a tagok bevittek. Az Új Élet Tsz 34 holdas táblánkat használta. Be- senyei József földje hozzánk volt beírva, közben a Kossuth Tsz-nél volt tag. 1964-ben valamennyi területet visszakaptuk, de még mindig nem igazságos a helyzet.” Bessenyei Gyula, a Kossuth Tsz elnöke: „Hajnalig tartó vita után az Aranykalásznak jutott a legjobb föld.” Lőcsei Ferenc, az Új Élet Tsz elnöke: „Az Aranykalász Tsz minden hold földjéért négyet adok. ősszel átvehet a Nagy Miklós egy 93 holdas táblát tőlünk. Ez olyan gyenge, hogy tartani sem érdemes. És még ő panaszkodik?” Rivalizálás kább hasonlítható, mint szocialista üzemek egészséges versengéséhez. Hajtani a cél felé, mégha a másikat hozzá is nyomjuk a pálya betonfalához. Lőcsei Ferenc: „Rám testálták, hogy az egyik vasárnap hazaküldtem az Aranykalász gépeit, miközben azok munkájukat végezték. Hát ez nem én voltam, hanem egy beosztottam.” Bessenyei Gyula: „Az Aranykalászban azt mondták — így hallottam —, el kell adni a takarmányt, mert különben ki kell segíteni vele az Üj Eletet.” Nagy Miklós: „Az Üj Élet elnökhelyettese és főmezőgazdásza határszemlekor bemutatta a saját gyomos legelőjét, mint az Aranykalász birtokát. Megbüntettek 200 forintra, pedig nekünk nincs is legelőnk Erdőtelken, csak Ten- ken.” nagyszerű gazdasági eredmények dicsérik őket. Egymás közti emberi kapcsolatuk azonban méltatlan hozzájuk. A jellemzéseket egymásról adták és a falu véleménye rajzolta ki a portrékat. Nagy Miklósról: Nem bízik senkiben. Mindenhol maga akar lenni, mindent maga akar elintézni. Szorgalmas, hozzáértő. Féltékeny. Mindig üldözöttnek érzi magát. Lőcsei Ferencről: Pozícióját féltő ember. Kemény, de igazságos. Ügyes, talán néha túl ügyes is. Bessenyei Gyuláról: Kétku- lacsos. Hol az egyikünk, hol a másikunk pártján álL Xylit háború I Epizódok | A földből kinőtt a rivalizá- ció buja vitaliánja. Ez a vadnövény kiterebélyesedett, fejlődését végigkísérni alig lehet. Epizódok mérgesítették tovább a falu, a közös gazdaságok életét. Nagy Miklós: „A gépjavító állomások leépítésekor a gépátadásnál Lőcsei igyekezett felsrófolni a gépek árát, amit én akartam megvenni. Még az érdekteleneknek is feltűnt ez a rosszindulat.” Lőcsei Ferenc: „Dehogy volt ez így. Az Aranykalász ellopta a Kossuth gépeit és azt vitte haza.” Lőcsei Ferenc: „A három tsz-nek közös erdeje van. Látom egyszer, hogy vágja az Aranykalász a fát éjjel, nappal. Mentem én is és kivágattam 15 vagon fát." A vezetők I A föld adta tehát a vita „humuszát”. Ehhez kapcsolódott aztán sok minden, kisszerű és jelentősebb gond. De már a földviszály is előhangja volt a betege.j rivalizációnak. És ez az erdőtelki verseny egy amerikai autóversenyhez kiszakadjunk el a konkrétumoktól, vizsgáljuk meg, hogy milyen is a község három gazdasági vezetője, akik végig- játszották ezt a dicstelen játékot. Letagadhatatlan, hogy a közös gazdaságok érdekeit messzemenően képviselő három szakemberről van szó. Kitüntetések, vándorzászlók, Ügy érzem, hogy a viszály nem a föld, nem a rivalizáció és egyéb, egymást gátló cselekedetek eredménye, hanem a három vezető emberi tulajdonságainak eredője. Ez ragadt át a tagokra is, bár több tag is közrejátszott a vezetők közti viszony elmérgesítésében. Az elnökviszály a közösök viszályává nőtt. Egyre több szubjektív színnel „gyarapodott”, majd egymás sértegetésébe fajult. Nagy Miklós: „Azt mondták rólam, hogy amikor eszem, a szám zsíros, mért még az evésre is képtelen vagyok.” A viszály elfajult. A vezetők nem mentek el egymás rendezvényeire, a kapcsolat megszakadt, nyílt háborúba torkolltak az események. A mérce: a pletyka | Ismertetve a viszálv eseményeit, nem foglaltam állást valaki igaza mellett. A földügy tényleg áttekinthetetlen. De egymást cáfolják mindhárman itt is. Sok probléma kisszerű- sége miatt nem is érdemel állásfoglalást, méltatlan a vezetőkhöz és a közös gazdaságokhoz. A szerteágazó, ezer módon előadott történetek — melyek még mindig mint tüskék bántják a vezetőket — egy tanulságot szolgáltattak: a hallomás volt sok eset alapja. „Azt hallottam" — mondták nem tudom hánvszor az erdőtelki vezetők. Érdekes, mindegyik a másik gazdaságáról* vezetési módszeréről beszélt A pletyka jól kiépült láncon terjed a községben. De miért határozza meg, irányítja a vezetést, miért mérgesítheti el a kapcsolatokat? Húrom igazság | Három napot tartózkodtam Erdőtelken. Mindhárom elnökkel külön-külön beszélgettem. Ahogy most a noteszlapokat forgatom, megdöbbentő a lelkesen, magabiztosan előadott három igazság. Mindenki az igazát állította ég egymástól elszigetelve, tiszta szívvel bármelyiknek igazat adnék. De egymás mellett — mint ahogy az idézetek ellentmondása tanúsítja — mindhárom igazság hamissá válik. Az erdőtelki igazság megkereséséhez hónapok, talán évek kellenek. De a meglevő igazság hamisságának kimondásához elég volt ez a három nap is. A változás Elhúzódott az erdőtelki viszály felszámolása. Hibás ebben a községi tanács, az egységes pártszervezet is, hiszen nem tűzte napirendre három kommunistájának méltatlan viselkedését, A járási párbizottság vizsgálata próbálta tisztázni az ügyet és pontot tett a vita végére. A kapcsolat azóta jó, megszervezték az első közös ünnepséget, egymást segítik, és._ — Szavunkat adtuk, hogy lezárjuk az ügyet. Szánból — szívből? | Megígérték, de éppoly elkeseredetten beszéltek a régi eseményekről. Nem az ígéreten van tehát a hangsúly, hanem a megváltozáson. „Árnyékod át nem lépheted” — mondja az idézet —, vagyis önmagadat kell adnod az élet minden pillanatában. Most mégis egyetlenegyről lehet csak szó: átlépni az árnyékokat. Leszámolni a kicsinyességekkel, a pletykák mérgével, a féltékenységgel. Leszámolni egy kicsit a viszályban megkeményedett önmagukkal. Három jó tsz-ről van sző. Három szorgalmas tagságról. Három szakértő vezetőről. Érdemes hát ez az önműtét. Fóti Péter
