Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-08 / 82. szám

Kulturális jegyzetek Hevesről A közlekedési utak több Irányból futnak össze Hevesen, mint a véredényeik az ember szívében. Valóban, Heves — negyedik „városunk” — hosz- szú idő óta tárási székhely, közigazgatási központ. Mint ősi várispánsági székhely, név­adója, s jó emberöltőnyi időn át legrangosabb helysége Is a megyének, megyeszékhely. Tartottak itten országgyűlést is, s azon a király, V. István is megjelent. Lerombolta a töröd? felperzselte a tatár, s amikor a túlontúl megfogyat­kozott lélekszámot német és tót bevándoroltak felduzzasz- tották, a kolerajárvány pusztí­tott ijesztő méretekben. De nem a történelmi múltat akar­juk faggatni, bármilyen izgal­mas is az, Heves kulturális, művelődési állapota inkább az, íund kíváncsiságunkat vonzza. A régi művelődési házban a könyvtár is siralmas körülmé­nyekkel küzdött. A könyvtár elfoglalhatja most a felszaba­dult helyiségeket, de már gon­dolkoznak új, korszerű otthon­ról is, amely az új művelődési ház szomszédságában épül­hetne. megtoldják: — Merthogy künk nines múzeumunk... ne­Egy fényképet mutatnak, „koronás” harangot ábrázol, itt ásták ki az új művelődési ház telkén. Csatomaásás közben — Ha lenne elegendő anyagi fedezet, azt a pénzt legsürgő­sebben mire költené? — ezt a községi tanács vb-titkárától, Molnár Lászlótól kérdeztem. — Az ivóvíz problémáját ol­danám meg. Hat artézi kutunk van csak és ezek is mind a község belterületén. Sok még az ásott kút és ez nem jó... Utakra, járdákra a harmadik Heves múltjáról, történeté­ről annyi a história, hogy könyvekre telne belőle. Köny­vet ugyan még nem írtak, de szakdolgozatot már igen. A szakdolgozat szérzője a járási tanács művelődési osztályának vezetője, Grúz János. Nagy is­merője a régebbi múltnak, a közelebbinek, de a jelenkornak te. Megbízható kalauz. — 1908 táján Heves haladó polgárai harcot kezdtek egy gimnáziumért — magyarázta —, de az egyházközségi „hon­atyák” elllene voltak a gondo­latnál? is. A honatyák voltak erősebbek és gimnázium nem itt, hanem Jászapátiban épült, 1912-ben. ötvennégy évet kel­lett várni aztán, míg Hevesen is gimnáziumot avathattunk. A gimnáziumnak nyolc osztá­lya van, 300 diákikai, ennek a fele vidékről jár be. A diákok zöme átányi és komlói, de tá­volabbról, Tamazsadánybód és Kisköréről járnak ide. Van új nyolc tantermes álta- talános iskolájuk, központi po­litechnikai műhelyük, amelyet 60 ezer forint kivételével, ön­erejükből létesítettek. Mozijuk 1959 óta szélesvásznú. Műve­lődési házuknál újabbat, kor­szerűség tekintetében különbet nem találni az egész megyében.- . . i, *w».u ... ; — . Szabó Tivadar, a járási mű­velődési ház igazgatója mond­ta:-— Másfél évig tartott az építkezés, s én mindennap itt voltam egy-két órát, lássam, mit csinálna!?, hogyan csinál­ják. Jól megcsinálták! Kellett már az új, mert a régit kinőt­tük, szűk volt, kicsi volt. Amo­da 270-en fértek, ide már négy­százan. éa fogadni tudunk bár­milyen színházi együttest, olyan tágas, technikailag is korszerűen felszerelt a színpa­dunk. A klubélet szélesebb ki- bontatkoztatásához is adott minden lehetőségünk. Az a tervem, hogy a művelődési ház „halijában”, az előcsarnokban, majd egy zenés presszót is be­rendezünk. A kulturált szóra­kozás érdekében kihasználunk minden talpalatnyi helyet. A régi, szűk művelődési ház is hatósugarába tudta fogni az egész járást, megteremtve a aépművelés biztos bázisait. Elég utalni a kiterjedt zenei és énekkultúrára — a járás 17 községében 22 kórus működik, s ezelr híre nemcsak a járás, de a megye, sőt az ország ha­tárain is túljutottak már. Az elmúlt napokban például négy kórusukat hívták rádiószerep­lésre. Van utánpótlás is: a ze­nei tagozatú általános iskola énekkarában a „legöregebb” énekes nem több nyolcévesnél! Hattagú népi zenekaruk, mely M országos versenyen első he­lyezést ért el, tavaly két he­tet töltött a Szovjetunióban, s most Lengyelországból jött meghívásuk, ahová a gyöngyö­si Vidróczki együttes táncosai­val utaznak majd. És sorolhat­nánk a színjátszó csoport, az irodalmi színpadok gyarapodó eredményeit, szép sikereit is. Legyen elegendő annyit mon­dani. hogy a régi művelődési házban évente 173 000 ember fordult meg koppant bronz köpenyén a szerszám. A harang 501 évet pihent a földiben, akkor rej­tették el a hajdan élt heve­siek, amikor a hatvani bég a település ellen támadt seregei­vel, hogy a föld felszínével te­gye egyenlővé. Mikor a haran­got a földtől letisztogatták, ol­vashatóvá vált rajta az írás: „ANNO DOMINI MCCCCLXV ICTA CAMPANA ECT FAK­TA PER M/AG/IST/R/E/M PULUM AD HONOREM SANCTX MARTINI CONFE- CORIS DE HEVES” — Az Ür 1465. évében ezt a harangot Pál mester készítette Heves Szent Márton hitvalló tiszteletére. — A harangot Egérbe vitték, ott őrzik — mondják nem ké­vés sajnálkozással, s aztán ötéves terv során a község ön­erejéből kétmillió forintot ál­doz. Elkészült az ivóvízellátás megoldásának tanulmányterve is — az elkövetkező 10 évben nem kevesebb, miint 18 millió forintot fordítanak erre a célra. Az 1936-os monográfia meg­állapítását kell idézzem: „A házak túlnyomó többsége vert falú, kőalap nélkül, s kicsiny ablakú, amiket télen alig nyit­nak ki.” S a mai Heves? Az utcák szélesek, mindenfelé sok a fa. Az utcák mindkét olda­lán városba illő villák, új kön­tösű házak. Nem cifrálkodók, vagy „puccosak”, de minden hivalkodás nélkül rangosak, szépeik. Ilyen módon is, és mindenképpen kulturált képét mutatja „negyedik városunk”, Heves. Pataky Dezső ■ Brecht novellája francia filmen A méltatlan öreg hölgy Megható líra, bölcs poézás ez a film, Brecht novellájából. Siratni és megmosolyogtatni való minden emberi mozdu­lat, minden emberi sors, min­den indulat, mert mozdulatok­kal, sorsokkal, indulatokkal együtt megy teljesedésbe ez az egész élet. Amíg Madame Berthe idős férje körül rendezgette az el- mulaszthatatlan mindennapi teendőket, apró gondjai közt araszolta a ház belsejében a szűk távolságokat. Férje halála után, hetvenévesen, felnőtt fiai, unokái láttán — egyedül akar maradná. Függetlenül, senkitől sem korlátozottan. Ki­megy az utcára, néki a tágas térnék, üzleteknek, távolságok­nak, lehetőségeknek, mert any- nyi gonddal gyötört év után, annyi szolgai szolgálattal a há­ta megett — mégha ez a szol­gálat szeretetből vált is szol- gassággá — nékimegy a ka­landnak, hogy maga lehessen. Ezzel az öregen és hirtelen ka­pott szabadsággal együtt új embereket keres maga köré, mert a szabadság, a korábbi kötelékekből való kibontako­zás fiatalok, jókedvű emberek társaságát sürgeti. Madame Berthe tudatosan tesz mindent, mert ismeri gyermekeit, azok hibáit, esen- dőségét. Csal? tudni akar ró­luk, de már nem vállalja őket, célj. ■’k, gondjaik miatt. Helyet­tük a tengerparti séta kell ne­ki, a víz csillogása, séták a ki­kötőben, egy-egy mozi a jó ba­ráttá nemesedő pincémővel, aki az életébe bemosolygó tar­talom egyik forrása. És boldog Madame Berthe, hetvenévesen is fiatal, mert a boldogsághoz bátorsága, alázata és ereje volt. És szabadsága! Brecht világa sokszor és so­kaknak keménynek tűnik. Eb­ben a novellában azonban mintha a fiatalkori emlékek nosztalgiája is vezetné Brech- tet. Ebben az asszomyi alakban a szeretet és az életöröm halk szavú, bölcsen szemlélődő poé­tája tesz vallomást: arról, ho­gyan kell és miért érdemes él­ni. Arról, hogy a család klasz- szákus közösségén túl van más emberi közösség is. ahol a bol­dogság megfészkelhetne. Arról is tanúskodik, hogy a magány Csak apró bosszúság. Állunk, várunk. Ketten, hárman ... öten. Türelmein. t fit nerc, azután húsz, majd egy félóra és még egy fél óra... A türelem fogytán. Van, aki nem bírja „cérnával” és han­goskodik, van, aki szótlanul kiáll a várakozók közül. Már kidolgozzuk a saját i,speciáiis” haditervünket, miszerint a sor elején álló középkorú úriember beül a sofőr mellé, a svájcisapkás fiatalember felszáll a plató­ra, a ponyva alá és segít ra­kodni. Fél óra múlva a sar­kon felveszik a következő de­likvenst, azt a joviális öreg- urat, visszafelé az a csinos hölgy következik ... így már délre mindenki végezni tud. De mindenkitől elvárjuk, hogy betartsa a megállapo­dást. Ha ugyanis a fiatalem­bert leszállítja a rendőr a platóról, vagy az öregurat cserbenhagyták a bútorszál­lító munkásai, akkor ugrott az egész. Meleg kézszorítással búcsú­zunk a sorelsőtől. Felszáll a sváicisapkás, akit gondosan álcázunk a ponyvával. Fel­bőg a motor és az Egri Ta­nárképző Főiskola öreg fa­lainál ott maradunk mi, re­ményteljes bizakodással. De úgy látszik, a haditerv kitudódott, mert a „kocsin­kat” átirányították ebédet szállítani. — Majdcsak befut egy má­sik ... — szólalt meg valaki, de már nem hittünk a csodá­ban. Felhívtam telefonon a 4-es AKÖV illetékeseit, akik igazolták feltevésemet. A vál­lalatnak összesen három tehertaxija közlekedik Eger­ben. Ebből kettő a déli órák­ban ebédet szállít a vállala­toknak. egy szabad, ha... Ha ugyanis valamelyik kiskocsi javításra szorul, ezzel a ko­csival pótolják. Adtak viszont egy nagysze­rű javaslatot, ha tehertaxira van szükségem, rendeljem meg napokkal előbb a 17-03-on. De nekem is van egy ja­vaslatom: vegyék figyelembe, hogy a szállító vállalatok ál­talában értünk, fuvaroztató­kért vannak és nem fordítva! <P. e.) nem feltétlen szomorúság, ha­nem alkalom önmagunk meg­találására. Fiai szidják ezt az önmagára talált öregasszonyt kedvtelésed, értelmetlen szóra­kozásai miatt, az autó, az új barátok miatt, de az unoka, a dallal álmodó Pierre már tud­ja, hogy a nagymamának, Ma­dame Berthe-nek igaza van, amikor szabadságához, boldog­ságához ragaszkodik, a jóság megbocsátható önzésével. René Allio írta a film forga­tókönyvét és ő is rendezte ezt a méltán világsikerű alkotást. Nemcsak érti Brecht világát és hőseit, maradéktalanul igazo­dik minden képsora ahhoz a lírához, amely Madame Berth- ből, a fiatal és élni vágyó pin­cérlány jóságából és a nagy- álmú Pierre-ből árad. Nemcsak merészség, de mű­vészi nagyvonalúság és embe­ri. felfedezés, ahogyan ezt a sze­repet a hetvenkilenc éves Syl- vie-vél, a francia színésznők doyen-jével játszatja ed. Micsoda személytelen egysze­rűség és büszkeség ül ennek az idős asszonynak az arcán, aho­gyan ismerkedik az újabb vi­lággal. Mennyi szomorú és szá­raz bölcsesség ül a szemében, amikor a körülötte zajgó-ka- vargó életben elvegyül, észre­vétlen, fekete ruhájában bele­olvadva az érdektelenség nevé­ben az érdekek egymást üldö­ző hajszájába. Sylvie arca és arcában a rit­kán iebbenő két kifáradt szem adja az alaphangulatot ehhez a filmhez. Marseille, a világvá­ros forgataga, kikötői életének hullámzása elhalkul, érdei?te- lenné válik, mert ez az arc csendes mozdulatlanságában is érdekesebb a nyüzsgésnél. Egy | ember, az élete csúcsán és I gondjaitól szabadultán tud csak így nézni, mint ez a test­ben törékeny, lélekben hajtha­tatlan asszony. Sylvie (előnevét sosem használta, ma sem en­gedi a film főcímére tenni) dí­jakat kapott alakításáért — megérdemelten. Sylvie mellett Malka Rio ott) - ska, Etienne Berry, Victor La- noux és Jean Bourse kitűnő alakításait említjük meg. Denys Clairvdl képei jó rit­musban közvetítik ezt a szo­morkás lírát, amely oly fájdal­masan széppé és igazzá teszi ezt az alkotást. Farkas András 4 VmMsiff 1967. április 8., szombat Dokumentum-regény XVI. Én is a lehető leg­korábban elrepülök innen és tíz óra előtt ott leszek Oranienburgban, a HeinkeL művek repülőterén. Ott várj rám. Két órával később te, Radl és Ostafel tovább repül­tök velem. Kérdéseid vannak? Minden világos? Jelszó, ami régen volt: „Ne vedd a szívedre!" Voelkersam „jawohl”-ja után Skorzeny egy kurta „Eíi- de”-t hallatott és letette a kagylót. A szállására ment, hogy néhány órát aludjon. Ott cédula várta: reggel hét órakor jelentkezzék Jodlnél. A tábornagy közölte, hogy a Luftwaffe és a Waffen SS egy-egy ejtőernyős zászlóalját, a Wiener Neustadt-i katona; akadémia tisztjelöltjeiből ösz- szeállított motorizált gyalog- zászlói) 1 ri* és két sdklórepülő­osztagot bocsátanak a rendel­kezésére. — A hadművelet tartalmára — fejezte be Jodl — ön ren­delkezik a Führer főhadiszál­lásának egy szállítógépével. Ha kívánja, akár rögtön is igénybe veheti! Skorzeny az órájára nézett. — Egy óra múlva indulunk! — Rendben van! A gép pi­lótája majd jelentkezik önnél! Heil Hitler! Heil... 5. Otto Winkelmann alig egy fél fejjel volt alacsonyabb Skorzenvnél. — Jöjjön, barátom, — in­vitálta — nézze meg a mi gyönyörű képeinket. Remélem, szereti a szépet. .. Mielőtt még Skorzeny vá­laszolhatott volna, a társaság­ban lévő egyetlen asszony közbevágott: —: Otto rajong a szép képe­kért. Otthon, Drezdában min­dén hónap második vasárnap­ján két és fél órát töltött a Zwingerben... Persze, amíg nem vitték a pincébe a képe­det a bombázások elől... Winkelmann nevetett. — Ugyan Hildegard, én a te szemedben tökéletes va­gyok. Pedig hát — tárta szét. a karját — még nagyon kell iparkodnom, hogy elérjem amit a Führer a német kato­na elé tűzött. Hanem a mi ké­peink valóban csodálatosak... Átvezette Skorzenvt a villa halliába. A falon néhánv Ben­czúr-, Dürer- és más kép ló­gott. — Hogv tetszik? — faggatta Skorzenyt. — Azt hiszem, szépek — vá­laszolta a Sturmbannführer — Bár ami azt illeti, nem so­kat értek a képekhez. Tudja. Ohergmnn--, führer. mi oszt­rák nemyetí szocialisták nem értünk- rá ilyesmivel foglal­kozni. A vasárnapjaink sem a múzeumokban, hanem a bajtársi összejöveteleken tel­tek el. Amikor pedig a Füh­rer diadalmasan bevonult Bécsbe, jöttek az új feladatok. De Ígérem önnek, ha véget ér a háború, pótolom majd a múlasztásokat... Hildegard asszony ismét közbeszólt — Nos, akkor meghívom önt mihozzánk, Drezdába. Az unokahúgom művészettörté­neti főiskolára jár, majd ő kalauzolja magát a képtár­ban.. . Skorzeny szertartásosan ke­zet csókolt Winkelmannénak. — Ö, hálás köszönetem, nagyságos asszony, ön már itt is bebizonyította, hogy remek háziasszony... Winkelmanné örült a sike­rének. Végtére is nem akárki­től, hanem a Führer kedvenc Sturmbannführerétől jött az elismerés. — Az unokahugom pedig igazán kedves és csinos te­remtés — mondta. — Most ő is harcol. A maga módján. Jelentkezett a leányszövétség egyik munkatábórába. Akná­kat szerelnek egy üzemben. De majd a háború után... — Hildegard szenvedélyes házasságközvetítő, — mente­itt. A Magyar Állami Kőszén­bányák és a Hitelbank nagy­hatalmú urai minden kénye­lemmel, pompával berendezték lakhelyüket. Winkelmannak mást nem kellett tennie, mint letartóztatni őket, s máris pompás budapesti lakást és főhadiszállást biztosított a ma­ga számára. A villa teraszán pompás ki­látás nyüt Budapestre. Alat­tuk csillogott a Duna ezüst szalagja. A folyót karcsún ívelték át a hidak. De azt is lehetett látni, hány házat ért már bombatalálat, mennyi a rom a magyar fővárosban. — A férjem itt szeret állni a bombázások alatt! — mond­ta Winkelmanné. — Hiába hí­vom a pincébe, nem jön. Pe­dig remek óvóhelyet építettek maguknak a volt tulajdonosok, öt méter vastag betonfödém van felette. De ő nem jön le az óvóhelyre. Itt áll. s nézi, miként bombáznak. Skorzeny bölcsnek látta, hogy most ő hőköljön Winkel­mannak. — Asszonyom, meg kell mondjam, hogy az ön férje a főhadiszálláson is bátor és vakmerő ember hírében áll. Olyasvalakinek tartják, aki nem ijed meg a saját árnyéká­tól. .. — Hát a fériem valóban bá­tor ember. De vajon joga van-e kockáztatni hiábavalóan az életét? A Führernek szük­sége van az ilyen németekre. Hiszen alighanem hosszú lesz még a háború.. — Asszonyom, önnek ismét igaza van — tódította Skor­zeny. — A felesleges vakme­rőség bűn Németországgá* szemben... (Folytatjuk) getőzött Winkelmann. — Az unokahuga, Lotte valóban pompás lány. Éppen ilyen volt az én Hildegardom fiatal ko­rában. De szép idők is voltak.. Én egyszerű kis bűnügyi tiszt­viselő, Németország letiporva a győztes antanttól, de har­coltunk és bíztunk..; Skorzeny felkapta a fejét. — Hát, ami azt illeti, én most is bízom — nyomta meg a szót. — A Führer megmondta, hamarosan bevetjük az üj fegyvereket — szólt közbe Krumholz Sturmbannführer, aki eddig szótlanul követte a Winkelmann házaspárt és Skorzenyt. Rajtuk kívül még dr. Wilhelm Höttl volt a tár­saságban. ő most sem szólt, unatkozva bámult ki az abla­kon a szeptemberi napsütés­be. — Nekem sincsenek két­ségeim a győ­zelmet illetően — sietett le­szögezni Win­kelmann is. — Igazi német nem engedi át magát defetis- ta gondolatok­nak. Ezt a há­borút nekünk kell megnyer­nünk. — Hol van­nak az oroszok­nak olyan hősei, mint a mi Otto Skorzenynk? — hízel- gett a vendégnek az Obergrup penführer felesége. Winkelmann bejárta a ven­dégekkel az egész villát. A Bérc utca 15. szám alatti ház, ahol Winkelmann felütötte a főhadiszállását, egyike volt a főváros legpazarabb épületei­nek. Március 19-ig Vida Jenő és veje, Perényi István lakott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom