Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-26 / 97. szám
Megnyílt az ENSZ-közgyűIés : • r Hz amerikai légierő támadása Hanoi közvetlen környéke ellen Oszlassák fel az M)P=t Az EUenállőfe NemzeösSsíi Szövetsége (ÍTR) vezetőségének legutóbbi üléséről nyilat, kozott az MTI munkatársának rendkívüli NEW YORK (MTI): New Yorkban megnyílt az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka, hogy megvitassa Délnyugat-Afrika problémáját. A közgyűlés 21. ülésszakának rendes ülésén tavaly októberben 14 ország képviselőiből bizottságot hoztak létre, hogy javaslatokat dolgozzon ki arra vonatkozóan, hogyan válósítható meg a gyakorlatban a dél-afrikai fajüldözők uralmának felszámolása Délnyugat-Afrikában. A bizottság nevében Kifle Woda.io etióp delegátus számolt be az ülésszak részvevőinek. Közölte, hogy a bizottság nem tudott egységes álláspontra jutni, ezért a jelentés több javaslatot is tartalmaz. E. Mekonnen, az etióp küldöttség vezetője, felszólalásában megállapította, hogy az Egyesült Államok, Olaszország és Kanada tervezete nem feülésszaka lel meg az ENSZ-közgyűlés 21ülésszakán hozott határozatnak. A három nyugati ország javaslata ugyanis nem irányozza elő a fajüldözésen és az appartheid rendszeren alapuló közigazgatás felszámolását. Az etióp küldött ezzel szemben négy afrikai állam és Pakisztán közös tervezetét benyújtva sürgette a dél-afrikai fegyveres erők és rendőrség kivonását Délnyugat-Afrikéból. Javasolta, hogy az ENSZ tegyen kényszerítő intézkedéseket a dél-afrikai hatóságok eltávolítására és Rfinak érdekében, hogy Délnyugat-Afrika legkésőbb 19Q8 júniusáig elnyerje függetlenségét. Kileneórás ütközet Quang Trl-nél A szovjet külüff?minisztérium nyilatkozata SAIGON: Egy amerikai katonai szóvivő Saigonban bejelentette, hogy az amerikai légierő vadászbombázói kedden a reggeli órákban Hanoi közvetlen környéke ellen intéztek támadást. A bombázók a VDK fővárosának központjától mindössze 3,6 kilométerre fekvő vasúti javító- műhelyt bombáztak. További célpontjuk egy Hanoitól 11 kilométerre fekvő transzformátorállomás volt. Bombázták a Haiphongtól 43 kilométerre levő Hon Gai, valamint a Hanoitól 51 kilométerre északnyugatra fekvő Viet Tri rendezópályaudvarát is. ★ Q-uang Tri városától nyugatra kilencórás ütközetre került sor szabadságharcosok és amerikai tengerészgyalogosok között. Az összecsapásban 12 amerikai vesztette életét, 17 pedig súlyosan megsebesült, it Cabot Lodge, az Egyesült Államok távozó saigoni nagykövete, a dél-vietnami fővárosban tartott keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy véleménye szerint a vietnami háború valószínűleg nem tárgyalások útján ér véget, hanem „fokozatosan elhal”, Cabot nak a népe ellen. Nemrégiben az új-zelandi kormány lényegesen növelte ennek az alakulatnak a létszámát és ezzel Újabb lépést tett a szabadság- szerető vietnami nép elleni agresszió kiszélesítésének irányában. A tényekkel szemben nem állják meg a helyüket az új- zélandi “kormány olyan kísérletei, hogy valamilyen Oj- Zélandot északról fenyegető „veszély” hangoztatásával indokolja ég igazolja egy más ország ügyeibe való méltatlan beavatkozását. Az új-zélandi kormányt terheld a teljes felelőssé? a vietnami nép elleni agresszióban való részvétele következményeiért. Gábor István, a Magyar Parti» zán Szövetség főtitkára. E3* mondotta, hogy Prágában a háromnapos tanácskozás középpontjában elsősorban a nyugat-németországi új nád»- mus problémái, valamint aa európai biztonság kérdései álltak. Az ülésen egyhangúlag elfogadott határozat többek között megállapítja, hogy . aa NDP, az újfasiszta Nemzeti Demokrata Párt növekvő befolyása oda vezethet, hogy a nyugatnémet állam ismét aa agresszív és embertelen erőik irányítása alá kerül. A továbbiakban a határé»! megállapítja, hogy az európai béke szorosan összefügg a nyugatnémet belpolitikai helyijét alakulásával. Mindezek alapján a határozat síkra száll azért, hogy oszlassák fel m NDP-t. Amer marsall és Makkawi Lodge fellépett az Egyesült Államokban kibontakozó háborúellenes kampány ellen, azt Gromiko nyilatkozatát A Pentagonnak minden pénz kevés... WASHINGTON: Robert Anthony hadügyi államtitkár, a Pentagon fő pénz- gyi ellenőre, a kongresszus gazdasági bizottsága előtt mondott beszédében kijelentette: az Egyesült Államok kiadásai a június 30-án véget érő 19Ö7. éuzügyi évben 500 millió, esetleg egymilliárd dollárral magasabbak lehetnek a vártnál. Az Egyesült Államok 1967 évi költségvetésében katonai kiadásokra eredetileg 58 mil- ‘árd dollárt irányoztak elő. Később a Pentagon katonai öltségvetését 68 milliárd dol'd”» növelték. Most kiderül, hogy ez az összeg sem lesz elegendő. Washingtonban most nyíltan hangoztatják, hogy az Egyesült'Államok a . közeljövőben további 50—10O ezer katonát küld Vietnamba. Ez további 1,2—2,5 milliárd dollárral terheli a katonai kiadásokat. Események \\\\\\\\\\\\\^^^^ megbeszélései TömeggyOlés Szanaaban — Feiszal király állítva, hogy az „egység hiánya hosszabbítja meg a háborút”. NEW YORK: a „briteknél KAIRÓ (MTI): Amer marsall az EAK első alelnöke Szanaaban megbeszélést folytatott Makkawival a megszállt Dél-Jemen Felszaba- dítási Frontjának főtitkárával és a front több vezetőjével. A megszállt déli területek felszabadításának meggyorsítására irányuló katonai és politikai akciók fokozásáról tárgyaltak, A megbeszélések a közeljövőben Kairóban folytatódnak. Makkawi közölte, hogy a felszabadítási front küldöttségeket menesz* az arab országokba, hogy kérje tőlük a dél- arábiai nép küzdelmének " >- kozott erkölcsi és anyagi támogatását. ★ Szaúd király jemeni látogatása alkalmával, naay tömeggyűlést tartottak Szanaaban. A gyűlésen Szaúd exkirály. Amer marsall, .az EAK első alelnöke és Makkawi, a Dél- arábia Felszabadítási Front főtitkára szolidaritásukat fe— sorokban is britebb” jezték ki a jemeni forradalom iránt, Szaúd kijelentette, hogy egyaránt támogatja a jemeni és a dél-arábiai forradalmat. Elmondta: azért hagyta el Szaúd Arábiát, hogy elkerülhesse a vérontást, de trónjáról sose mondott le. Meggyőződése, hogy a szaúdi nép őt támogatja, és hogy a nép rokon- szenve a jemeniek oldalán, nem pedig Feiszal oldalán van. Bejelentette, hogy egymillió dolláros adománnyal segíti Szanaa városfejlesztési terveinek végrehajtását. Amer marsall hangsúlyozta, hogy Jemenben az ellenséges propaganda állításaival szemben nincsen háború. Harc csak az átülök. az idegen ügynökök, a beszivárgók .ellen folyik. V Makkawi a felszabadítási. front főtitkára Fejszalt „a briteknél és britebbnek” nevezete hiszen náluk is elkeseredettebben küzd a szultánok, a feudális- hereegek uralmának megmentéséért. Szalal elnök rámutatott arra, hogy Jemenben fend és biztonság m-alkodik s most az építés nagy csatája folyik. Az amerikai nép „összefogásának” fontosságát hangoztatta Nixon volt amerikai elnök is, aki hétfőn este érkezett visz- sza New Yorkba távol-keleti utazásáról. ALGÍR: Több ezres tüntetés zajlott le Algírban. A felvonulók elégették az amerikai elnök képmását és az amerikai kulturális központ épületének ablakait betörve kiáltozták: „Johnson gyilkos! Békét Vietnamnak!” MOSZKVA (TASZSZ): A Szovjetunió wellingtoni nagykövetsége április 24-én nyilatkozatot adott át az új- zélandi külügyminisztériumnak és abban kijelenti: Új-Zéland durván megsértve az Indok ínára vonatkozó 1954-es genfi egyezményeket és az ENSZ alapokmányát, a vietnami eseményekben az amerikai agresszorok oldalára állt és katonai alakulatokat küldött Dél-Vietnamba. Ez az alakulat közvetlenül részt vesz azokban a barbárságokban, amelyeket az intervenciósok követnek el ennek az országLaosz ismét a délkelet-ázsiai konfliktus tűzfészkévé válik MOSZKVA (TASZSZ): Andrej Gromiko, mint a Laosszal foglalkozó 1962-es genfi értekezlet szovjet társelnöke kijelentette: „Felmerült az a reális veszély, hogy Laosz ismét a délkelet-ázsiai nemzet- köri konfliktus tűzfészkévé válik.” Felhívta az Egyesült Államok kormányát, hogy „térjen vissza az 1962-es genfi értekezleten elfogadott tételek szigorú és pontos betartásának útjára, és ennek érdekében haladéktalanul hagyja abba a laoszi területek bombázását, ne használja fel Laosz légtéré* a vietnami agresszió folytatásához, vonja ki Laoszból as amerikai katonai és félkatonai személyzetet.” Gromiko nyilatkozatában elítéli a laoszi semlegességnek az Egyesült Államok által való megsértését. „Az ilyenfajta cselekmény folytatása komoly következményekkel járhat a délkelet-ázsiai békére nézve éa ezekért a következményekért az Egyesült Államok kormányára hárul a teljes felelősség” — jelenti ki Gromiko. Johnson—Kiesinger meg beszéléseh BONN (MTI): A Nyugat-Németországban tartózkodó Johnson találkozott Lübkével és Kiesingerrel, később részvétlátogatást tett Adenaueréknél, közben pedig gyors megbeszélést folytatott az amerikai diplomáciai képviselet vezető tagjaival. A Johnson—Kiesinger megbeszélés alkalmával már röviden érintették tanácskozásuk legfontosabb témáit, ezek körött"» is az atomsoron i po-egyez- ményt, a Nyugat-Európában...-, állomásozó amerikai csapatok esetleges létszámcsökkentésének kérdését, a kölcsönös vámtarifa-csökkentési tárgyalásokat és egyebeket. Az AFP hírügynökség értesülése szerint Johnson megújított» Kié* singernek az Egyesült Álla* mákba szóló meghívását. Spanyol^angol diplomáciai Gibraltárért 300 méter világpolitika Franco veje, Spanyolország londoni nagykövete április második hetének végén az ösz- szesei’egiett szemtanúk leírása szerint, „különlegesen komor és sértődött arccal” távozott nvmdössze harmincperces tárSpányolországot és Nagy-Bri- tanniát, hogy találjanak „tárgyalásos megoldást” Gibraltár ügyében. London és Madrid azóta vagdossa egymás fejéhez diplomáciai jegyzékek formájában a több mint negyed év. ezreddel ezelőtt, 1713-ban kötött utrechti szerződés különböző pontjait! MOSZKVA: Charles Aitleret táboritok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke, aki Zaharov marsall meghívására érkezett hétfőn Moszkvába, kedden látogatást tett Grecsko marsallnak a Szovjetunió honvédelmi miniszterénél. Ugyanezen a napon találkozott Zaharov mar- sallal; a honvédelmi miniszter első helyettesével, á szovjet fegyveres erők vezérkari főnökével. SZÓFIA: A Bolgár Földműves Szövetség XXXI. kongresszusa kedden reggel folytatta munkáját, 3 tanácskozás megvitatja a beszámolót a legutóbbi kongresz- szus óta végzett munkáról és a szervezet előtt álló feladatokról zsákban, amelyet a bandi iáknak sikerült elrabolniok, 400 ezer frank volt. A kapitány és 3Z egyik idegenlégiós' katona súlyosan megsebesült. A banditák egy lopott gépkocsin elmenekültek. ŰJ-DELHI: Rombayban egy kerületi pót- választáson Krisna Menőn volt indiai hadügymínísztér vereséget szenvedett a kongresszus- párt jelöltjeivel szemben. 2 VÜMSM I96T április ZA., t&titfa ALGÍR: Az Ap tájékozott forrásokra hivatkozva értesüléseket közöl Ben Bella sorsáról. E szerint Algéria 1965 júniusában letartóztatott elnökét egy kaszárnyában tartják fogva. Az a tény, hogy Ben Bella az értesülések szerint nézheti a televízió műsorát, arra utal, hogy Algírtól 150 kilométeres körzetben lehet. A jelentés szerint Ben Bella egészséges, bár 15 kilót fogyott. Április elején fogadta édesanyját és unoka- öCcsét. DAR ES SALAAM: Az esős évszak beköszöntésével rendkívüli módon elszaporodtak a kígyómarási esetek Tanzánia fővárosában. Két hét egy négyszáz kígyófa.ita él. Ezek nagy része mérges. (MTI) MADRID (MTI): A száműzetésben élő Csőmbe volt kongói miniszterelnök madridi villájának őrizetét diszkréten megerősítették- Csőmbe hétfőn sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó azt a Hírt, hogy vissza akarják juttatni Kongóba. .Mint 8Z AP és az AFP „megbízható hírforrásokra” hivatkozva jelenti, Csőmbe saját íkerásáre * spanyol rendőrség gyalus után az angol külügyminisztérium épületéből. A komor arckifejezés és a sértödöttugyanis ekkor szólította fel a múlt héten lefoglalt néhány írásos dokumentumot és egy magnetofonszalagot, amelyek állítólag bizonyítják: valaki felajánlotta, hogy 150 000 dollár fejében hajlandó épségben visszajuttatni őt Kinshasába, a kongói fővárosba. Csombénak állítólag azt ígérték, hogy h» kifizeti az összeget, akkor odahaza zavar- taJanul folytathat)« politikai tövekcnysefiéfc Fekete vaskerítés Ez volt. ugyanis az a szer tér széles csikót alkotnak a vaskerítés és a sz’kila lába között. Még a Gibraltárból Spanyolországba vezető országút Is a repülőtér kifutópályáin vezet keresztül. Ha gép leszállását jelzik, az országúton le kell állítaná a forgalmat. A spanyolok több mint egy esztendővel ezelőtt azt állították, hogy az utrechti szerződés szerint Nagy-Britannia csak „a várost és az erődöt” kapta meg, s a szerződés megsértésével terjeszkedett tovább a földnyelvelj- Érért aat követelték, hogy az angolok tolják hátrább 8á0 méterrel • legendás vaskerítést. Ebbe a 850 méterbe persze beleesett volna a különös formájú repülőtér is, amelyet egyaránt használnak a polgári forgalom gépel, valamint a brit légierő és a NATO lökhajtásosai. légifolyosó is bulldog-reakció Már ékkor, egy évvel azelőtt is világos volt, hogy a diplomáciai birkózásban ez a beton- csík különleges szerepet fog játszani. Közben a spanyolok úgy készítették elő a következő húzást, hogy leállították a járműforgalmat a kifutópályákon keresztülvágó és Gibraltár városába vezető országúton. Április első hetében azután jegyzéket intéztek az angolokhoz és közölték: megtiltanak minden légi forgalmat Spanyolország ama résre felett, amely » gibraltári félszigetet körülveszi. Ez természetesen azt jelentette, hogy a repülőtér félé manőverező angol gép % amelyek eddig szükségszerűen átrepültek néhány pillanatra a spanyol szárazföld valamelyik része felett — ezentúl csak egy keskeny, tenger feletti „légifolyosón” közelíthetik meg a repülőteret. A spanyol követelésre az angolok „bulldog-'«akcióval” válaszoltak: közölték a spanyol ír gyköveUtl, hegy a május első napjaiban é'i&the léoó tilalom ellenére, tovább Wy:at- ,’ák katonái ée polgári gépeik leszállását a szikla és « vsske- ríté* kosé ékelt parányi be» háború tones from. Eat a brit makace* eágot fogadta „különlegesen komor és sértődött arccal” a spanyol nagykövet. Ulöff avagy ostrom? A Gibraltár körüli küzdelem természetesen több egy tetőn* csíkért folytatott harcpáll nagyszabású statégiai játszma ez, amelyben a Washingtonnal szoros kapcsolatokat fenntartó Franco-öpanyolország ki akarja használni Franciaország kiválását a szó vei ség b öl és aa amerikaiak szemében megnő* vekedett stratégiai fontosságát fél akarja használni GibraJtás megszerzésére. Egyelőre azonban még 5 reu pülötér a főszereplő. Ha Anglia meghajlik az ultimátum előtt, a szakértők szerint csak helikopterek számára less biztonság« a leszállás, más gépek csak nagy kockázat árán közelíthetik meg Gibraltárt. Ezzel je-í leülősen megerősödnék és csaknem áthatolhatatlanpá válpék a szikla spanyol blokádja. Ha viszont az angol gépek továbbra is átrepülik a spanyol szárazföldet — akkor vagy az derül Id, hogy Franco blöffölt, vagy pedig fegyveres összecsapások kockázata bukkan fel a szikla feletti légtérben. Gibraltár történetének légi nagyobb, négyesztendős ostroma csaknem 200 évvel ezelőtt kezdődött el, s éppen tavasz* szal. A mostani tavasz forió- tsága Gibraltárban csak az akkorihoz hasonlítható. PÁRIZS: Mareeille-ben fényes nappal, a nyílt utcán állig felfegyver- zétt öt álarcos bandita megtámadta az idegenlégió első ezredének gépkocsiját, amelyen egy kapitány vezetésével négy katona az ezred tisztjeinek és legénységének zsoldját tartalmazó pénzeszsákot vitte. A alatt több mint harminc embert kezeltek mérges kígyók marása ellen a Dar Es Sä-' laam-i kórházakban. A kígyók a város házaiban keresnek menedéket a hűvös eső ellen. Egy embert hálószobájában mart meg egy kígyó, egy háziasz- szonyt pedig a konyhában. Dar Es Salaamban ép környékén bersjések szerint mintCsombc „titokzatos’’ látogatója Bég oka a világ egyik legkülönösebb földcsíkja: a gibraltári repülőtér. Gibraltár, amely mindmáig Anglia legendás hírű támaszpontja és 40 kilométer hosszú, szikiéba vájt alagút-rend szerével a NATO fontos bázisa is — már 1964 október közepe óta egy spanyol—angol diplomáciai háború középpontjában áll. Az ENSZ gyarmati kérdésekkel foglalkozó 24-es bizottsága ződés, amely London kezébe adta Gibraltárt. Amikor a spanyol rezsim megindította a rohamot „The Kode”, „A szikla" ellen — ahogy az angolok becézik a támaszpontot — a „tüzet” nyomban a gibraltári repülőtérre irányította. A gibraltári szikla lábától alig két kilométernyire van a spanyol határ. A határvonalon feketére festett vaskerítés húzódik keresztül s a repülőtér betonkifutói mindössze 300 mé-