Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-02 / 78. szám

Lila-fehér „fiókrangadó" Egerben Pontszerzésben bíznak a pécsiek (A Dunántúli Napló Jelenti): A Pécsi Dózsa labdarúgói eddigi szereplésükkel nem kápráztatták el a pécsi szurkolókat. A csapat az I. fordulóban ugyan Csepelen dön­tetlent harcolt kt utána azonban Pécsett vereséget szenvedett a Fe­rencvárostól. Dunaújvárosban sem tenne« babér a pécsiek számára, a lila-feli érek ott Is vesztesként hagyták ei a pályát. A védelem Já­tékával elégedettek a vezetők, de a csatárok teljesítményével már ke­vésbé. A legnagyobb hiba a sok helyzet kihagyása volt. Jellemző, hogy a pécsiek csak a negyedik mérkőzésen, a Komlói Bányász el­len érték el első góljukat! összesen 273 perc kellett tehát Pécs támadói­nak ahhoz, hogy egy árva gólt „összehozzanak“! A Komló elleni megyei rangadót ugyan megnyerte a Dózsa, de a csapat Játéka csak helyenként elé­gített ki. Inkább küzdelem volt, mint Játék, amelyben a lendülete­sebb és Jól védekező Dózsa rászol­gált a győzelemre, de azért nagyon meg kellett küzdeni a két pontért. _ g:o-ás vezetés után sajnos, a fiúk megzavarodtak, amit a kom­lóiak sikerrel használtak ki. Re­mélem, Egerben tovább Javul majó az együttes játéka, és legalább az egyik pontot sikerül megszerez­nünk — nyilatkozott Teleki Gyula, a pécsiek edzője. A Vasas volt vá­logatott Játékosa jó véleménnyel van az egriekről. — Nem győzöm eléggé hangsú­lyozni, hogy milyen nehéz mérkő­zés vár ránk Egerben. Az NB I. újonca ugyan mind a négy mérkő­zését elvesztette, de minden alka­lommal Igen szoros mérkőzést ví­vott és most. hétfőn, ellenünk biz­tosan javítani szeretne! A pécsiek egymás között Játszot­ták hétközi edzőmérkőzésüket, amelyről hiányzott a sérült vagy beteg Daka. Török, Konrád, Herná­di, és Gór is csak egy félidőt vál­lalt. Teleld edző reméli, hogy Her, nádi. Török és Gór Egerben már rendelkezésire állhat. Konrád sérü­lése viszont súlyosabb természetű, rá és Dakára nem is számítanak, így a következő csapat szerepel Égerben: Rapp — Hernádi, Móricz, Kincses — Csttpák, Rádi — Gór. Györkö dr„ Lutz, Dunai dr.. Tö­rök, A pécsiek vasárnap reggel társas­gépkocsival Indulnak Egerbe, ahon­nan a mérkőzés után Galyatetőre mennek és az ottani BM-üdülőbep készülnek fel a soron következő, az MTK elleni találkozóra. Az egri mérkőzést követően kedden Gyön­gyösön a Gy. Spartacussal Játszik barátságos mérkőzést a Pécsi Dó­Egerben győzelmet várnak A DVTK elleni mérkőzés után ért­hetően nyomott volt a hangulat az egri futball-berkekben. A Játékkal ugyan most is elégedettek voltak a vezetők és a szurkolók — az eredményességgel azonban már ke­vésbé. — Holtbiztos helyzeteket hagy­tunk ki — hangoztatta S*zentmarjay Tibor edző. — Ha azokból csak kettfl bemegy, ma nem állnánk pont nélkül a táblázat alján. Kétségtelen, hogy a Dózsának lé­nyegesen több helyzete akadt mint a Diósgyőrnek, a támadósor Játéka azonban — különösen a vasárnapi összetételben — sok kívánnivalót hagyott maga után. Nyilvánvalónak látszik, hogy a hétfői, Pécsi Dózsa elleni találkozón ebben a csapat­(Innepi sportműsor vasárnap Hunyadi SE 10.30, Répás. Egri Dó­zsa Hl—Bervai Vasas 14.30, Mészá­résZben lehetséges valami változás. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a vendégek védelme kemény, jól fejelő játékosokból áll! A kemény, belamenős játékból egyébként szerdán Nagybáto-nyban már ízelítőt kaptak az egriek. Sár. közi és Winkler nélkül kiállva 4:1 arányú vereséget szenvedtek a he­lyi NB n-es csapattól. A Dózsa nem erőltette meg magát a rossz talajon, és a zuhogó esőben, a já­tékosok inkább arra vigyáztak: ne­hogy valaki megsérüljön. Ennek i lenére Rajna a H. félidőben meg­sérült. nem is számítanak rá a Pé­csi Dózsa elleni találkozón. — Ha nem akarunk végleg lesza­kadni, győznünk keli! — körülbe­lül ez most a hangulat az egriek­nél. A hét folyamán szorgalmasan edzettek a fiúk. szombaton ebéd után pedig a tardosi sporttáborba vonultak, ahonnan csak közvetle­nül a mérkőzés előtt térnek visz- sza Egerbe. Szentmarjay edző még pénteken délelőtt sem tudott végleges ös®- szeállitást adni, valószínű azonban, hogy hétfőn 16 órakor a következő tizenegy lép pályára: Papp — Kárpáti, Kiss, Winkler — Tátrai, Berán — Fallszek, Sárközi, Alaxai. Zilahi, Kovács Gy. Mit várhatunk a találkozótól? Minden bizonnyal óriási küzdel­met, amelyben a vendégek az egyik pont. az egriek mindkét pont meg­szerzéséire törekszenek! Ha a szerencse nem pártol el Sárközléktől, és ha a nagy tét nem teszi túlságosan Idegessé a csapa­tot. megszülethet az első egri győ­zelem, s erre bizony már eddig is rászolgált a nemcsak lelkesen, de jól is Játszó Egri Dózsa. A 1« órakor kezdődő mérkőzést Fehérvári vezeti, aki tavaly az 1:0- ás egri győzelemmel végződött Egri Dózsa—Nyíregyháza találkozó bírá­ja volt. A két csapat Jelenlegi helyzete: 1*. Pécs 4 1 1 2 2:4 3 16. Eger 4 — — 4 2:7 — <—dy> <—r~t—r ' ’ állás * —-r~™ Ek • etemet . egzett fiatal közgaz­dászokat keresünk. Ere- és Ásvány­bányászati Kutató Szolgálat Eger. Kertész u. 138. A Gyöngyösi Tejipari Vállalat keres aaonnAÜ belépéssel fűtőt éti géplakatost. Cím: Tejipar. Gyön­gyös, Kenyérgyár utca l. Segédmunkásokat, vízvezetékszb- relőkei és kubikosokat azonnali bo- lépésre felveszünk. Jelentkezés: Eger, Csákány u. 11. Eger és Vidé­ke Lakásépítő Ktsz. Kara csönd és Vidék» Körzeti Földmű vessző vetvicezet hálózati munkaleör betöltésére lehetőleg köz£A«l&aági technikummal és gya­korlattal rendedkező hálózati ellen­éit keres f elvéte-lre. Jelentkezés: Ka rá csönd. Szabadság u. fto. Felvé­ted esetén útiköltséget térítünk. A* egri malom azonnali belépés­sel felvess két férfi fix’kai dolgo­zót, lisztleszedői munkakörbe, tel­j esitrn én y bőrrel. Féítg kész,- Ms családi írás,- 9M négy szögéi gy 0 m ö!esőssel eladó Ki Alyáiu Frckv< löd ni a dpé» kies­nél. 3 szoba-j-garázs belvárosi, 4 laká­sos társasházhoz társakat keresek. ,.Kéts?ázlui8«ezer‘’ jeligére az egri hirdetőbe! Különbé járatú szobát keresek g belvárosban. Válaszokat ,,Jó mod-» rú*’ jeligére az egri hirdetőbe! Belvárosban beköltözhetően a—3 szobás családi házat vennék. Vála­szokat ..Azonnali fizetés** jeligére az egri hirdetőbe! Szentendrei Betonérugyár azon­nali belépésre felvesz férfi segéd­munkásokat. be’on elem gyártó mun­kakörbe. Üzemi étkezés és műn­ké ^szállás van. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel szem él vés 1e- lentkezés esetén, a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre Dózsa György út 34. szám alatt le­het. Egyéves kisfiam mellé gondozót keresők. Elger, Klapka utca 14. Sze­merein é. 3 szoba-konv hás családi ház d= adó! Boer, Kohári út 44. INGATLAN JÁRMŰ ~ Eladó egy fekete Pannónia motop» Eger, Kisvölgy utca 18. sz. ház- kerékpár 5400 km-rel. Noszvaj, Bé. hely eladó. Érdeklődni: Ankli Jó- ke 43. Varga, zsef u. 8. (Baktal útról nyílik). ------------------------------- ------— Az ÉM H. m. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre felvesz fűtésszerelő szakmunkásokat Jelentkezni lehet: Gyöngyös, Róbert Károly út 19. Vállalati központ munkaügyi osztályán. 500-as FIAT személygépkocsii üzembiztos eladót Cím: Gyöngyös, Dózsa György M, 500-as Trabant Jó állapotban, 40 ezer km-rel eladó. Megtekinthető szombat és vasárnap Rgerszalótej Kossuth út 215. sz. alatt. 3G 009-et futott 600-as Trabant Li­mousine eladó, Mísz István tanító: \ alva. JAWa IDEAL kismotor, 670 kön futott, eladó. Eger. Knézich u. 32. Hátul az udvarban. __________ Pr íma állapotban lévő Trabant 60fl-as személygépkocsi eladó. 32 006 kilométerrel. Salgótarján, Rákóczi út 91. Baráthy, Meghosszabftották a hűtőszekrény kedvezményes hitelakcióját Március 31-e után is kapható ksámmémsB hifeislíC-éSioii a 120 II. LEHEL és SARATOV hűtőszekrény VEGYES Jó állapotban lévő iker, mély gyermekkocsi eladó. Eger, Bárány u. 53. szám. Príma bécsi zongora olcsón, sür. gősen eladó. Eger, Szálloda u. 2. H. 3. Érdeklődni 18 órától, vasárnap egész nap._________________________ KPM Autóközlekedési Tanintézet egri iskolája Egerben hivatásos éa nem hivatásos (úrvezetői) gépjár­művezetői tanfolyamot Indít. Je­lentkezés folyamatosan Eger. Szé­chenyi u. 48. sz. alatt. Részvételi díj: személygépkocsi USO,— Ft* személy- és tehergépkocsi: 2000,— Et____________________________________ O.l állapotban lévő, mahagóni fura nérozásü. polyészterezett, 3 ajtós szekrény eladó. Érdeklődni leheti Eger, Hadnagy u. M/6. IX. e. 3. a. Du. 5 órától. Magas, mély babakocsi eladó. Eger, EarkasvöLgy u. 7. _______ Fű részporos kályhát vennék. Cí­meket Tóth József Eger, Sas út IS. * 1 Brtcskakocst, 4 üléses, 4 féderes: 1 ló után eladó. Gyöngyös, Petőfi út 35., Szivák. ____________________ Üz emképes szalagfűrészgép eladói Teljesen komplett. Heves. Kossuth u. 24.. Vonnák István,________ Fá val égetett mész az egereseid Alkotmány Termelőszövetkezet, köz­ponti majorjában 110,— Pt/q egy­ségáron korlátlan mennyiségben kapható. Az igényeket az előjegy­zés sorrendiében, vagy a kikötött határidőre elégítjük ki. Asztalitenisz: Egri Dózsa—Bp. Vö­rös Meteor NB 1-es férfimérkőzés. Eger. Gárdonyi Gimnázium, 15 óra. Birkózás: Megyei ifjúsági kötott- ós szabadfogású bajnokság. Eger. IV. sz. iskola. 15 óra. Kézilabda: A megyei szövetség „Április 4 vándorkupa” első napja Eger, Nagy János utcai pálya, IS óra. Labdarúgás: Honvéd Zalka SE— Honvéd Papp János SrE NB in-as mérkőzés. Gyöngyös, 16 óra. Kreisz. Teke: A Zombori Kupa első nap­ja. Eger, Vasas- és Lendület-pálya, 18 óra. Torna: Heves megye középfokú iskolai bajnoksága. Heves, gimná­zium. HBTFO Atlétika: Heves megye 1967. évi mezei futóbajnoksága. Hatvan, Zagyva-part, 12 óra. Asztalitenisz: Forduló a megyei bajnokságban. Birkózás: Az északi terület ifjú­sági egyéni kötött- és szabadfogású bajnoksága. Eger, IV. sz. Iskola. 8 óra. Kézilabda: E. Kinizsi—Borsodi Bá­nyász (női) 10 óra, E. Helyiipar— Borsodi Bányász (férfi) 11 óra, ba­rátságos mérkőzések. Eger, Nagy János utcai pálya. — Női villámtor- na, Dormánd, 9 óra. Kosárlabda: Egri Tanárképző— TFSE NB I-es női mérkőzés. Eger, Szilágyi Gimnázium, 10.45. — NB 11-es mérkőzések: Egri Tanárképző —Debreceni VSC (férfi) i2 óra, Egri HelyUpar—DVTK (férfi) 13.15 óra. Eger. Szilágyi Gimnázium tornater­me. Labdarúgás: Egri Dózsa—Pécsi Dózsa NB I-es mérkőzés. Eger, Sta­dion. 16 óra. Egri Dózsa—Pécsi Dó­zsa tartalék bajnoki mérkőzés, Eger, Stadion, 10 óra. NB III-as mérkőzések: MÁV HAC—Miskolci Bányász 15.30, Gy. Vasas Izzó—Hat­vani Kinizsi 10. Megyei I. osztály: Heves—Honvéd Dobó SE 15.30, Fe­ltété. Honvéd Stromfeld SE—Füzes­abony 10, Lombos!. Pétervására— Bélapátfalva 15. Eli. Gyöngyösoro- szi—Mátraaljl Bányász 14.30, csere­játékvezető. Rózsaszen: má rt on—A pc 15.30 Nagy. Egri Spartacus—Honvéd ros. Teke: E. Spartacus—K. Lombik NB Il-es mérkőzés. Eger. Népkert. 14, Aibach. — a Zombori Kupa má­sodik napja. Eger, Vasas- és Len­dület-pálya, 8 és 13 ára. Üszás: Ünnepi verseny. Eger. 15 óra. Vízilabda: A feliszabadulási torna első napja: OSC—Szolnoki Dózsa, Csepel Autó—Egri Dózsa. Eger. 17 óra. — Az országos ifjúsági baj­nokságért; Egri Dózsa—Bp. Építők. Eger, 11 óra. Sakk: Felszabadulási viílámtoma. Eger. megyei tanács kultúrterme. 10 óra. KEDD Atlétika: Üttörők mezei futóver­senye. Eger, Népkert, 9 óra. Fel- szabadulási mezei futóversenyek: Egercsehi, Sírok 15.30 óra. Asztalitenisz: Emlékverseny. Gyön­gyös. I-es sz. Alt. Isk., 8 óra. Kézilabda: A megyei szövetség „Április 4 vándorkupa” második napja. Eger, Nagy Janos utcai pá­lya, 8.30 óra. — Villámtomák: Dor­mánd 9 óra. Egercsehi 18.30 óra. (Villanyfénynél.) Labdarúgás: Kispályás vi'lámtor­na. Gyöngyös, városi sporttelep. 8 óra. — Pécsi Dó2sa—Gyöngyösi Spartacus barátságos mérkőzés. Gyöngyös, 15.30. — Recsk—Honvéd Korvin SE megyei I. osztályú mér- .kőzés. Recsk, 15 óra. V.: Dózsa. Röplabda: Ünnepi vlllámiomák: Egercsehi. Sörök 16 Óra- Sakk: Középiskolások szimuítáoja Gyöngyös, JTS-helyiség, 9 óra. — Városi villám'oma, Gyöngyös, Tho- rez Szálló, 9 óra. Teke: A Zombori Kupa harmadik napja. Eger, Vasas- és Lendület- pálya. 8 és 13 óra. Természetjárás: Felszabadulási csillagtűra. Nagy-Eged, Saskö. Nagyparlag. Üszás: Az ünnepi verseny máso­dik napi küzdelmei. Eger, 9 és 14.30 óra. Vízilabda: A felszabadulási torna második napja: Csepel Autó—OSC. Szolnok—Egri Dózsa 10 30. Svolnok —Csepel Autó, OSC—Egri Dózsa 16.30 óra. A Gyöngyösi Gép- és Motorja vitó Ktsz, Gyöngyös, Vöröshadsereg u. 14. — Telefon: 12-59., rövid átfutási idővel vállalja az alábbi gépjárművek javítását: W ÁRSÁV A, MOSZKVICS, VOLGA, Gaz—89., Gaz—51., WARTBURG, TRABANT II. szemle. Karosszéria-javítás — fényezés! Lakossági munkák soron kívül! gyormokól oSfhasiébonl Kívánságára a Fényszöv. riportere házhoz megy. Telefonhívásra is. Fényképezés előleg nélkül. Telefon: 21-25. ÚJ MŰTEREM, RIPORTIRODA A SZÍNHÁZ MELLETT. CÍMŰNK: EGER, GÁRDONYI TÉR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom