Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-14 / 62. szám

Tudósítás a tanácsházáról KÉT FALU GONDJA Döntött a zsűri • • Of megye fiataljainak területi középdöntője (»vöngvösön KÖZSÉGI TANÁCS. ABASÁR Az Abasári Községi Tanács­ra látogattunk el egy hétköz­nap délután, amikor az itt dol­gozókat inkább már az admi­nisztrációs tevékenység foglal­ja le: az érdeklődők, panaszo­sok ideje a délelőtt. Heg a jár- kálásé is, mert a tanács dol­gozóinak „odakint” is akad mit tenni. Nemcsak AJbasáron, ha­nem az ide tartozó úgynevezett kirendeltségben, Pálosvörös- marton is! Építés, szépítés Ez főképpen az elnöknek, Rudas Sándornak a feladatkö­rébe tartozik. Rudias Sándor az 1963-as választások óta elnök, azelőtt tíz évig a tanácstitkári teendőket látta el. Arról ér­deklődünk, hogy a község fej­lesztésében a négy év alatt milyen nagyobb eredményről számolhat be? — Elsősorban a hat szerv társulásából létrehozott szol­gáltató kombinátot említem. Van benne fmsz-önkászolgáló bolt, takarékszövetkezeti iro­da, tsz-borskcstoló, fodrászat, cipészrészleg Most készül ugyanitt egy hús- és egy tej­bolt. Pálos vörösmarton új kul- túrház épült. — Miért kellett a legtöbbet harcolni? — A gyógyszertárért. Nem talált teljes megértésre a fe­lettes szerveknél. De ma már tető alatt áll, nemsokára meg­nyílik. — Hogyan értékeli az elnök a tanács és a község kapcso­latát? — Abasáron a községbeliek minden ésszerűt hajlandók el­fogadni, s ha kell, szívesen tár­sadalmi munkába is állnak. Nagy segítséget jelent ez, mert az erőnk egy részét nem köti le a mozgósítás, a szervezés. Sokan felkeresik a tanácsot különböző javaslattal vagy ké­réssel. Legutóbb a vízügyi társulás szerepelt a napiren­den. Az idős emberek (nyug­díjasok, betegek) soknak tartot­ták a 2000 forintos hozzájá­rulást. A tanácstagok javasla­ta alapján karácsonyra már sikerült elintézni, hogy az idő­sek hozzájárulása csak 1000 fo­rint legyen. Ez természetesen nagy elégedettséget váltott ki a községben, mért a könnyítés majdnem háromszáz személyt érintett! Az igen fontos „különféle” . . . Különféle, de egytől egyig nagyon fontos feladatkör há­rul Szalóki Józsefnére, az igaz­gatási előadóra — lassan már tizenkét esztendeje. — Hozzám tartozik a gyám­ügy, az eltartási szerződés, a hadigondozás, gyermek- és if­júságvédelem, mindezek mel­lett p különböző igazolások ki­adása, és ami a legtöbb mun­kát ad, az ügyiratok tengeré­nek iktatása... — Mi történt a négy év alatt? — Ha mindazt elmonda­nám ... — neveti. — De egy­két érdekesebb is akad. Két gyermeket kellett egyszer ál­lami gondozásba venni. 11—13 évesek voltak. A szinte „szo­kásos” történet: ittasság, kü- lönváltan élő szülők, akik újra összeköltöztek, de mit sem változott a gyerekek helyzete.« Dönteni kellett. Az állami gon­dozásba vétel nem volt köny- nyű: az egyik gyereket pél­dául elrejtették! Kínos, és na­gyon bonyolult ügy volt ez, de a gyerekekért meg kellett ten­ni mindent. Aztán a nyolc kö­zül egy eltartási szerződés ... A bácsi bejött, hogy a másik fél nem tesz eleget a szerződés­nek, éheztetik őt, nem gondoz­zák. Először békítéssel próbál­koztunk, majd bírósági ügy lett belőle. A végzés: a felek élet­járadéki szerződést kössenek. Azóta semmi probléma, min­den a legnagyobb rendben és békességben folyik. Ilyen és ehhez hasonló ügyek halmaza, s a lényeg mindig ugyanaz: érvényt szerezni a humanitás törvényeinek. Fillérek, forintok . . . Aki ezzel foglalkozik, an­nak így nevezik a funkcióját: pénzügyi csoportvezető. Ezeket a teendőket Fábián András öt éve látja el Abasáron. Az em­ber azt gondolná, hogy mind­ez borzasztóan hideg dolog, sőt... mert hajdanán végrehaj­tónak is nevezték a hasonló foglalkozásúakat... Embere válogatja. Mert Fá­bián Andrásnak, amikor hiva­talba lépett, sok mindent hely­re kellett hoznia, amit előtte elrontottak — így ennek a posztnak is meg kellett szerez­ni újra a tekintélyt, a becsü­letet. — Hogy megy ez? Természe­tesen az emberek bizalmának megszerzésével. Kellő felvilá­gosítással, a rendeletek meg­magyarázásával, az állampol­gári kötelességek tudomásul­vételével. Sokszor így, egymás után, s csak a legvégén szere­pelhet a letiltás vagy bírói el­járás. — Sikerült megvalósítani mindezt? — Ügy érzem, igen. 1962 óta végrehajtási eljárás nem volt a községben. Hivatalból kétféle osztályo­zást ismer az emberek között: jó adófizetők és rossz adófize­tők. A népszerűsége is ezzel arányos. — ... úgy érzem, az „első kategória” javára — fejezte be a mondatot Fábián András. (kátái) Borsod, Hajdú, Heves, Nóg- rád és Szabolcs megye öt-öt versmondója jutott be a Kis­ipari Szövetkezetek Szövetsé­ge által megrendezett területi középdöntőbe, amelyet szom­baton tartottak meg Gyöngyö­sön a Fegyveres Erők Klubjá­ban. A területi döntőt kétfordu­lós rendszerben bonyolították le: a második fordulóban már csak tíz versenyzőt hallgattak meg, hogy közülük kiválassza­nak hármat. Igaz, összesen öten jutottak tovább Gyön­gyösről az országos mezőnybe, de az első fordulóban már ki­emelte a zsűri Berki Ildikót és Tankó Attilát, mindketten Hajdú megyeiek. Erről a ki­emelésről azonban csak a há­romtagú bíráló bizottság tu­dott. Mellettük még Gyarmati Magdolna, megyénk verseny­zője, valamint a Hajdú megyei Váradi Magdolna és a Nógrád megyei Vezér Jánosné kapott jogot az országos döntőben való részvételre. Ami a versmandók összes­ségének produkcióját illeti, bátran állíthatjuk: tisztessége­sen erős szintet ért el. A ma költészetének legjobb műveit választották, amitől csak tö­redékük tért el. Stílusukban is egységesek voltak, a realista | versmondást képviselték. Eze­ket a dicséretes jegyeket ér­demes hangsúlyoznunk. Az ál­talános versmondó kultúra színvonalára is következtethe­tünk a tévedés veszélye nélkül ezekből a jellemvonásokból. De az általános mögött meg kell látnunk az uniformizáló- dás veszélyét is. A realizmus­ra való törekvés az elszürkü- lés, az egyhangúság, az egyé­niség feloldásának következ­ményével járt együtt. Többen ugyanis az egyszerűséget ösz- szetévesztették az egysíkúság­gal. A póztalanságot a merev­séggel, a visszafogottságot a pianásszimókra csendesített hanggal. Amennyire jó az, hogy a hangok minél tökéle­tesebb képzésére általában szorgalmasan ügyeltek, annál rosszabb, hogy általában a szóvégek hallhatóságával már iievesuDei lorouieK, a szonang- súlyokkal is lazábban bántak. Amit elmondtunk, talán túl­ságosan szigorúnak tűnik, de azt feltétlenül jelzi, a vers­mondás milyen követelménye­ket támaszt ma már, még az átlag alapján is. Annyira elké­nyeztetett már bennünket az utóbbi évek eredménye, az or­szágos „szokássá” lett vers­mondás minősége, hogy az ap­ró dolgoknak nevezhető rész­letekben is igényesebbek let­tünk. A Heves megyei mezőnyről nagyon jó véleményünk ala­kult ki. Tudnak bánni a vers­sel, a hangjukkal, az egyénisé­gükkel, átélték a költő monda­nivalóit színesen és mérték- tartással szólaltatták meg a verset, ötük közül csak egyi­kük engedett a felszín csábí­tásának. Gyarmati Magda prózamon­dása mind a két fordulóban egyenletesen jó volt. Saárossy Kinga üdén, frissen adta visz- sza a két verset. Angyal Lajos különösen Radnóti Levél a hitveshez című versével reme­kelt — a szó igazi értelmében. Dávid Sándor Juhász Gyula Édesanyám című versét meg­értette, átélte. Csekő László higgadt fegyelemmel mondta el a verset. Talán a házigazda udvarias­sága nem engedné meg, hogy a bíráló bizottság véleményé­vel vitába szálljunk, talán a zsűri ítéletének tiszteletben tartasa is az egyetértést köve­telné meg tőlünk, már csak azért is, hogy elfogultsággal ne lehessen vádolni bennünket. Mégsem tudunk beleegyezően rábólintani a végzésre. Amit nem értünk: a tovább­jutottak egyike a második for­dulóban egyszerűen belesült a versbe. Abbahagyta és a he­lyére ment. A zsűri azonban rábeszélte a forduló végén, hogy még egyszer vágjon neki a versnek. És — továbbjutott. A másik: megyénk öt indu­lója közül legalább hármán nyújtottak annyit, ha nem töb­bet, mint a továbbjutók. De mit csináljunk? A mű­korcsolya-versenyeken is ne­héz abszolút értékben mérni az egyes indulók teljesítmé­nyét. Sok függ attól, ki az illető. A név varázsa olykor „besegít”. Igaz: a művészi teljesítmé­nyek megítélése mindig erősen szubjektív eredők együtthatá­sának következménye. Ezért vettük a bátorságot saját vé­leményünk elmondásához. femD Első választók vetélkedője „Mondj programbeszédet" Választás az irodalomban címmel a hatvani járás kul- túrotthonaiban nagy érdeklő­dés mellett vetélkedőket ren­deztek az először választó fia­talok részvételével. Az első Ecséden volt, majd Boldogon, Heréden, legutóbb pedig Ap- con, ahol az irodalmi színpad választási műsorával kötötték össze az érdekes vetélkedőt. A kezdeményező a járási KISZ-bizottság, a járási tanács művelődésügyi osztálya és az Ady Endre Járási Könyvtár munkatársai voltak, akik már­cius 1-én bemutatót tartottak gimnazistákkal a járási könyv­tárban. A vetélkedőnek irodalmi és kénzőművészeti példákat kel­lett idézniök. Ugyanakkor több kérdés a választók tudnivalói­val foglalkozott. A vetélke­dőknek fel kellett készülniük a „beugratós” kérdésekre is. Különösen népszerűek voltak az ügyességi játékok. Az egyik feladat így szólt: Képzeld el, hogy te vagy a képviselőjelölt, mondj programbeszédet. Sok fiatal feltalálta magát akkor is, amikor azt kapta feladatul, hogy legyen rádióriporter és készítsen interjút a választás eredményeiről. A legredményesebben sze­replő versenyzők könyvjutal­mat kaptak. '»ftiVWVAWVWVWWVWWVVWiWyiVWVWWVVtfVWtfWWk’WV /WVVVVV' Messestadt Leipzig Lipcse, a vásárváros lessehof közül. Itt szőrméket mutat­óban a nők ked- >pülete. A fehér köpenyes közleke­dési rendőr, mint valami száz­karú Buddha, úgy irányítja a forgalmat. A Deutsche Note­bank előtti térre vagy nyolc irányból torkollik be a 600 ezer lakosú város szédületes forgalma. A közlekedési lám­pák egymagukban most ke- i eset érnek. A rendőr int, s Megindul a gépkocsik áradata. %alami szédületes és meghök- jjgntő rendben jobbról balra is, 'Venes irányban is, kétfelől: nyugatnémet rendszámú Mer­cedesek, Opelok, Fiatok Olasz­országból, Skodák Csehszlová­kiából, Fordok, Chevroletek és természetesen Trabantok meg Wartburgok, a világ min­den tájáról, közben autóbu­szok, villamosok, motorkerék­párok, hömpölygő emberára­dat, magyar, angol, német, francia, olasz, lengyel, szuha- héli, arab. görög, hindú nyel­ven pergő szavak. Lipcse, a nyolcszáz eszten­dős város, hagyományos tava­szi vásárát tartja. A Presse­zentrum, a sajtóközpont olyan, mint valami zsibongó vásár, vagy inkább mint valami fur­csa pályaudvar, ahova befut­nak a hírek, hogy továbbin­duljanak, ahol témák, ötletek cserélnek gazdát, ahol a meg­állás nélkül közlekedő páter- noszter körforgása az élet most és itt meg nem álló kör­forgását is példázza. Itt meg­találhatod a világ valamennyi jelentősebb újságját, s ben­nük lipcsei tudósítók jelenté­sét a vásár legfrissebb esemé­nyeiről. Odább, a lipcsei „Váci utcá­ban” már modern épületek so­rakoznak a százados műemlé­kek között, két zászló leng homlokzatukon, hirdetve, hogy ebben a Messehof ban a textí­liák várják, hogy az idesereg- lett kereskedők üzletet kösse­nek rajtuk, amott üveg, odább bundák, szőrmék kínálgatjók magukat, hogy egy másik mo­dern kék zászlós Messehofban a világ könyvkiadása adjon egymásnak találkozót és lehe­tőséget, ismét csak az üzlet­kötésre. A város 28 helyén áll a vásár, ebből 27 bent Lipcsé­ben, a 28.. a 450 ezer négyzet- méter területű technikai kiál­lítás a város „szélén”. Nem véletlen ez az idézőjel, mert csak látszólag a város széle ez, — tovább terjed az ősi város új arculata még hosszú kilo­métereken át. Aki most itt jár a pezsgő, az életet hirdető forgatagban, s hallgatja a zsongó emberára­dat száznyi nyelvét, elfelejti, hogy e pompás város — amely oly ragyogóan ötvözi a törté­nelmi múltat a történeti és triT n pvi f _ mé váló ielennel —. nos. elfe­lejti, hogy e lüktető életű vá­rosnak 70 százaléka rom volt a második világháború után. Az 1813-i népek csatájáról mindenki hallott, tanúit a tör­ténelemkönyvekben, s emlé­keztetőnek is ott áll a monu­mentális, majd száz méter ma­gas emlékmű, — ma már szin­te a város közepén. A második világháborúról „emlékeztető’' monumentalitás azonban nincs kőbe faragva, — itt az élet emlékeztet, a világ kereskedel­mének a békés versenye hir­deti, hogy Lipcse a béke vá­rosa, amely nem felejti el a pusztító háborút és a maga módján, éppen a békés keres­kedés jogán és útján harcol a háború ellen. Mert Lipcse nemcsak vásár­város. Nemcsak a pavilonok a technikai kiállításon, nem­csak a Messehofok hirdetik itt, hogy a békés Németország = NDK, hanem történelmi emlé­kei és jelen történetének egyéb dokumentumai is. Mert Lip­cse a munkásmozgalom böl­csője is, ahol Dimitrov mond­ta szemébe a talpra ugrott fa­sizmusnak a kérlelhetetlen igazságot. De egyetemi város is, ahol többek között az or­vosi fakultáson, a testnevelési főiskolán, a bölcsészkarokon 14 ezer egyetemista tanul, — ugyancsak a világ minden tá­járól is. És természetes, hogy ahol a tudás ily hadserege to- borzódik, ott helye van és volt a „tudás anyjának”, a könyv­nek is: Lipcse a világ egyik legnagyobb és nyomdaművé­szetében ma is szinte utolér­hetetlen könyvkiadásával büszkélkedhet. Igaz, hogy a nyomdaiparnak több mint háromnegyede el­pusztult a második világhábo­rú nyomán, de ahol már a XV. században világhírű és e!- icir>^rt köni-T'rivomtatás voll ahol a XVIÍI. századra kiala­kulhatott a világ egyetlen könvvtőzsdéje, ott olyan tra­díciók vannak a művészi szak­vásári forgatag a vásárvárosban. mában, — hogy az újjászüle­tés csak idő kérdése lehetett. Nos, ma 600 ezer nyomtatványt ontanak a lipcsei nyomdák. — naponta; a híres német könyvtár, amely a világ min­den részén német nyelven megjelenő nyomtatványokat, könyveket gyűjti, évente száz­ezer múzeumi tárggyal gyara­pítja négymilliós anyagát, s mint századokon át, úgy ma ,'s a lipcsei védjegv világszerte ismert és elismert a nyomda­iparban, a könyv szerelmesei körében. De ezzel még mindig nem merítettük ki Lipcse kincsei­nek, értékeinek felsorolását, jelentős teret kellene szentel­nünk korszerű és gyors ütem­ben fejlődő Iparának, amely egyik fontos alapja éppen a vásáron szereplő NDK-ipar magával ragadó sikereinek. (Következik: A vásár techni­kája, a technika vására.) Gyurkó Géza Jjéjmjsgji, 3 1967. március 1L, kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom