Heves Megyei Népújság, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-25 / 72. szám
Diósgyőrben megváltozott összeállításiján lép pályára az Egri Dózsa Teljes forduld az 1VB lll-han és a megyei I. osztályban Vasárnap Diósgyőrött negyedik NB I-es mérkőzését játssza az Egri Dózsa labdarúgó-csapata. A két együttes pillanatnyi helyezése a következő: 7. DVTK 3 2 — 1 5:5 4 1«. Eger 3-------3 2:6 — A panírforma tehát biztos hazai svőzelemre mutat, annál is inkább, mivel a gépgyáriak vasárnap idegenben, Komlón is meg tudták szerezni a két pontot. A mérkőzésről érkezett jelentések szerint Diósgyőr lelkes, sok mozgásos játékával megleote ellenfelét, utána pedig jól védekezett. Idézzük a Dunántúli Naplót' „2:1-es diósgyőri vezet ?s után a hazaiak uralták a mezőnyt, támadásszövésük lassúnak, körülményesnek bizonyult, amikor pedig a kapu elé kerültek, adódó helyzeteiket rendre elhibázták”. Mindezt azért írtuk le, mert az eddig látottak alaoián az Egri Dózsa is hasonló „betegségben szenved”. A legfontosabb tehát: felgyorsítani a csatárok iátékát! A körülményes oldaladogatás helyett sokszor célszerűbb előre, a védelmi résekbe belőni a labdát s jobban ki kell használni a két szélső gyorsaságát, általában a támadók lövőkészségét. Persze döntő módon esik a latba, hogv az úionc egriek nem vesztik-e el kedvüket a pontnélküliség miatt, hogy tudnak-e továbbra is olvan lelkesen, csupaszív iáíékot produkálni, mint az eddig lezajlott három mérkőzésen, lesz-e türelmük kivárni, amikor a jó játék végre eredményességgel is párosul. Szeretnénk hinni, hogy igen! És most nézzük az ellenfelet. Tamás egyike a legjobb magyar kapusoknak, nem véletlenül tagja a válogatott keretnek. Kovács Pál az Egerben is megismert, csatárból lett hátvéd rendkívüli gyorsasággal rendelkezik, a középhátvéd Szigeti ugyan sokat vesztett már gyorsaságából, de azért kitűnő helyezkedés! érzéke a védelem szilárd oszlopává teszi. Kiss Komlón megsérült, nem valószínű, hogy Eger ellen szerepelhet. Gál és Szucsányi ideális fedezetpárt alkot, az előbbi inkább a védekezésből. Szucsánvi pedig a támadások előkészítéséből veszi ki a részét. Elől az erős testalkatú, gólképes Szúr gént jelenti a legtöbb veszélyt. Hajas nyilván védő feladatot kap, mint legutóbb Komlón. Oláh és Vass a két energikus szélső erélyes, gyors, robbanékony játékos, Sikora pedig kitűnő technikai képzettséggel rendelkezik. És mit tud az Egri Dózsa? Védelme eddig jól szerepelt, Kiss, Winkler, Kárpáti a legnehezebb feladatok megoldására is képes, és a kapus Kovács is jóval többet tud, mint amennyit eddig mutatott. A Tátrai—Berán fedezettkettős nagyszerűen egészíti ki egymást. A támadósorban a Sárközi, Zilahi, Kovács Gy. összetételű belsó- hármas a mezőnyben látványos dolgokat művel, a legfontosabbal, a góllövcssel azonban mind ez ideig adós maradt. Pedig mind a hárman jól lőnek kapura, főleg a fiatal, B-válogatott Sárközi. Faliszek az MTK és a Bp. Honvéd ellen örvendetesen jó játékot nyújtott, a Vasas ellen azonban gyengén szerepelt, az ő játékán lehetett legjobban lemérni, hogy Sárközi egészségileg nem volt teljesen rendben. Rajna még nem nyújtotta azt, amit vártak tőle, bár a Vasas ellen valamit javult a formája. A szerdai előkészületi mérkőzésen a Siroki Vasas jó képességű NB III-as csapata volt a Dózsa ellenfele. Az egrieknek a kapuban Kovácsot Papp váltotta fel, Promoter volt a jobb-, Faliszek pedig a ba’szélső. s a könnyebben sérült Kárpátit Mészáros helyettesítette. A játék a 7:0-as győzelem ellenére csak időnként elégített ki. Az edzés után Szentmar- jay edző elmondotta, hogy a fiatal Kovács F-et pihenteti vasárnap, helyét a rutinos Papp foglalja el a kapuban. Kimarad a balszélső Rajna is, valószínűleg Faliszek kerül át a bal oldalra és Frommer lesz a jobbszélsö. Kárpáti játékára biztosan számítanak, Diósgyőrben nehéz 90 perc vár a csapatra, a jó formában lévő Vasas mellett a várható húszezres nézősereggel is számolniuk kell Zilahiék- nak, csak az a fontos, hogy ne veszítsék el a fejüket... A mérkőzés 15 órakor kezdődik és Fáth vezeti. Az elő- mérkőzést 13.15 órakor a két tartalékegvüttes játssza. Az egriek közül hiányozni fog a szombaton kiállított Varga, akit a fegyelmi bizottság négy mérkőzéstől tiltott el. A labdarúgó NB I. állásai 1. FTC 3 3 — — 9:1 6 2. SzrwmbafheJy 3 2 1 — 4:1 5 3. Győr 3 2 1 — 6:3 5 4. U. Dózsa 3 2 — 1 6:1 4 5. Dunaújváros 3 2 — 1 2:1 4 Vasas 3 2 — 1 6:3 4 7. DVTK 3 2 — 1 5:5 4 8. MTK 3 1 1 1 3:2 3 9. Szeged 3 — 3 — 2:2 3 10. Honvéd 3 1 1 1 4:5 3 11. Komló 3 1 — 2 6:8 2 12. SBTC 3 1 — 2 1:6 2 13. Tatabánya 3 — 1 2 3:9 1 14. Csepel 3 — 1 2 1:4 1 15. Pécs 3 — 1 2 9:3 1 16. Eger 3 — — 3 2:6 — SZOMBAT: Labdarúgás: NB ni. Északi csoport : Petőfibánya—MEAFC, Petőfibánya, 15 óra. Boros: dr. A Gyöngyösi Vasas Izzó Perecesen, az M. Bányásszal látszik. Megyei I. osztály: E. Honvéd—Abasár 15, Boly- ki. (Népkerti pálya). Hatvani Hon-, véd—Egri Dózsa Hl.. 14.30. Seres. VASÁRNAP: Asztalitenisz: Megyei I. osztály: fcLAV HAC—Kömlő, Gy. Vasas Iz- j—Sírok. Mátraalji B.—Lőrinci, 'etöfi bánya—Karácsond. Egri VM '‘fitelyp. Természetjárás: Tájékozódási Pajtái István emlékverseny, Hatvan. Torna: 14—15 éveseik megyei kilálkozót pedig a hazai pálya előnye döntheti el. Vasárnap is több, izgalmasnak Ígérkező összecsapásra van kilátás. Döntetlen körüli eredmény várható a Heves—Bervai Vasas, Apc—Recsk és a Mátraalji Bányász—Rózsaszentmár- ton mérkőzéseken, míg Bélapátfalva a gyöngyösoroszi- ak, Füzesabony a pétervásá- riak, Verpelét pedig az Egri Spartacus ellenében minkét bajnoki pontot megszerezheti. f!3 I tarlsli&.fcsjaökság állása: 1. MTK 2. FTC 3. Tatabánya 4. Dunaújváros 5. DVTK 6. Csepel 7. Szeged 8. Va-ses 9. S/BTC 10. Győr Bp. Honvéd 12. U. Dózsa 13. Szombathely 14. Eger 15. Komló 16. Pécs 3 — 2 1 1 2 2 — 2 — 2 — 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 3—2 3 — 1 3 — 1 3----— 4:0 — 9:5 — 3:1 1 6:4 1 4:5 1 6:7 1 3:1 1 6:3 1 9:7 1 5:5 1 3:3 2 6:6 1 0:1 2 1:6 2 0:5 ALtAI r Köinlőj Földműves /.ct . suitisztikus-tablórevizori. betöltésére állást hirdet, április l-i belépéssel. Munkakör betöltéséhez közgazdasági technikumi végzettség vagy gimnáziumi érettségi szükséges. Jelentkezés folyó hó 28-ig, a földmű vesszövetkezet irodahelyiségében Kömlő. Fő út 10. Heves megye. Útiköltséget csak felvéi el esetén térítünk. A Bábolnai Állami Gazdaság vizsgázott és több éves gyakorlattal rendelkező férfi üzemikonyha- vezető főszakácsot és férfi szakácsot alkalmaz a gazdaság központi üzemi konyháján. A lelentkezési 1967 április 1-ig írásban kérjük benyújtani a szakmai működés rövid ismertetésével. Azonnali belépésire keresünk hatvani TÜZÉP-tel epünkre rakodógép-kezelői képesítéssel rendelkező DUTRA gépkezelőt. Jelentkezés: hatvani telepünkön, vagy az egri központban. TÜZÉP Vállalat. Eger. Belvárosban, beköltözhetően 2 szobás családi házat vennék. Válaszokat „Azonnali fizetés” jeligére. az egri hirdetőbe. Háromszoba-összkomfortos családi ház eladó. Eger, Blaskovics út 13. Eger. Verős-zala u. 115. számú kertes családi ház eladó, azonnal beköltözhető. Egerben, Alma gyár dombi, kertes. 2 szobás, OTP-s családi ház eladó. ..Beköltözhető” jeligére az egri hirdetőbe. JÁRMŰ INGATLAN Eladó kis családi ház. Azonnal bekötözhető. Cím: Gyöngyös, Petőfi utca 138. Eladó 2 szoba-konyha-pince-bor- házas ház. Azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyös. Madách u. 19. Egerben 4 szobás családi ház eladó. Részben elfoglalható. Érdeklődni délelőtt 11 óráig. Szovjethadsereg u. 13. sjz. Eladó Üj-Hatvanban, az Úttörő u. 4. alatti, 2 szóba-konyhás. összkomfortos ház. Beköltözhető. Érdeklődni fenti címen. 408-as Moszkvics, 12 ezer km-rel, újszerű állapotban eladó. Karácsony István, Hatvan. Béke u. Telelőn: 17—90. Eladó jó állapotban levő Moszkvics személygépkocsi. Megteld üthető húsvét vasárnap és hétfőn. Gyöngyös, Verseny utca 2. Gulyás. Epy jó karban levő Trabant Combi 6f>0-os eladó. Gyöngyös«, Vörös hadsereg 32. 601 -es Trabant személygépkocsi eladó. Telefon: Gyöngyös, 23—50, délelőtt. 3 3:9 — Budapest válogatottja nyerte az algériai tornát Budapest válogatottba 4:2 (0:0) arányban legyőzte az Atietjico Mad- ridot és ezzel megnyerte a Quadrangular nemzetközi labdarúgó tornát. A torna harmadik helyét eldöntő mérkőzésen, Constantine-ben a Vojyodina 6:1 arányban győzött Algéria ellen. A torna végeredménye: 1. Budapest. 2. Atletico Madrid 3. Vojvodina 4. Algéria. Debreceni szoba-konyhás, kamrás lakásomat elcserélném hasonló egrivel. Érdeklődni I. sz. lakótelep. Tóth Gábor. Eladó azonnal beköltözhető két- szoba-összkomfortos. félig alápincézett ház. Gyöngyös. Nyúlmáj utca 2. (Papföld.) Elcserélném háromszoba-összkomfortos lakásomat két egyszoba- komfortosra. Fülöp. Eger. Teleke- sy u. 12. 2 szobából álló családi ház eladó. Eger. Vécsey-völgy 44/b. Háromszoba-összkomfortos, új OTP-s ház, 150 négysizögöl telekkel. be-költtözhe'ően eladói Eger, Hajdúhegy u. 22. 350-es Izs, jó állapotban, 6500-ért sürgősen eladó. Eger. Kertész út 118. Garázsban tartott Skoda Ova via. ktűnő állapotban eladó. Megte- kln/thető: Eger, Lenin u. 183. Kitűnő állapotban levő iooo-qs Wartburg eladó. Eger Rákóczi 60. (Novot.ny-vilia mögött). Moszkvics 407. személygépkocsi, príma állapodban, sürgősen eladó. Me gt el .1 n t h e* ő: szó m bat—vasárnap. Heves. Kazinczy u. 29. Moszkvics 407-es személygépkocsi igém esnek éladó. Eger, Rákóczi u. 107. Trabant 600-as,- 30 000 reű. eladó. Vécs, Dózsa György fe kapóiban levő 4ü3-as Moszkvics. 15 ezret futott, készpénzért eladó. Penyaskó Tibor. Szajla, Vöröshadsereg út 12. VEGYES Gyöngyösön kárpitozott garnitúrák. minden színben. Kisipari munka. Minden héten pénteken, a piactéren,. Nagy Gyula kárpitos- mester. Mcstcrhegedü eladó. Eger, Hadnagy u. M/i. IV. e. 1. a. Székely. Virágmagvak: Petunia „Super-» bisima" óriásvirágú fodros, vegyesen. grammja: 4i>,— Ft. Petunia törpe, rózsaszín, sötétkék. 5,— forint. Bordopiros tí,— forint. ,.Kráter” korallpiros: 10,— forint. Viola nagy tömött virágú, fehér, krémszín. rózsaszín, Kínai szegfű vegyes. Lobéiia. Ageratum, Szalma- rozsa. Zinnia, Verbéna tűzpiros 3,-r- fprint. Verbéna vegyes: 2,— forint. Tátika óriás vegyes; 2,— forint. Tátika alacsony, bordópiros, narancs- piros. rózsaszín: 3,— forint. Portu- lacs«ka dupla virágú: 5,— forint. Szalvia alacsony: 4,— forint, őszirózsák legjobb fajták: „Princesse” fehér, baraokvirágszín, „Amerikai” fehér, haiLványrózsaezín. „Világitó- tűz”-piros. „Glória” bordópiros. „Extra” korai fehér. „Margaréta”- virágú legszebb színekből, vegyesen. „Waldersee” (törpe) rózsaszín. fehér, skarLátvörös, grammja: 3.— forint. Gladiolus (kardvirág) hagyma óriás virágú, szép színekben. vegyesen, darabja 1,— forint. Harminc darabnál kevesebbet nem szállítok. Utánvéttel szállítja Szar lai János kertészete, Mezőtúr. Nagycsapatkert, Eladó 500 db részben használt te tócser ép. 20 m esőcsatorna, és egy szárnysizivattyú. Cím: Gyöngyös. Deák Ferenc utca 23. Rádióját és tv-jét lakásán, garanciával. ünnepnap is azonnal javír tóm. Dér, Gyöngyös. Telefon: lő— 82. Fodrászok, figyelem! Ilyen mér nem volt! Nem kell többé fenők<T Fenőszíjaim élesítik a borotvát* GARANTÁLOK értük! „M.\ZA** fenőszíjak és paszták. Szabadszállás. 2 szobás családi ház, beköltözhetően eladó! 55 000 forintért. Eger. Szalapart 47. Az ÉMASZ V. Egri üzletigazgatósága és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés Sas u. 5. sz. alatt, 3—5-lg. Garazsírozott Sócoda Octavia Su- Autóközlekedési Tanintéz«per személygépkocsi, kitűnő álla- egn 1‘t:“La3a Egerben hivatásos pótban elactó. Hatvan. 19-19 tele- és nem hivatásos (úrvezető« gép- jon^ járművezetői tanfolyamot indít. _____________________________________Jelentkezés folyamatosan Egén Ve lőre x 350-es, ön indító«; rokkant- Széchenyi u. 48. sz. alatt Részvé- kocsi eladó. Sírok. Népköztársa- *eli. ,di<}: személygépkocsi 1 »SO, «ás* n u forint, szemály-tehergepkocsi 200» 8,0 * forint. Eladó 1 db lőcsős kocsi. 2 pár fo- gatos borona. 7-es fögatos eke, lószerszám. kovácsüllő és fújtató. 13 soros vetőgép és lókapa. Címe Ludas. Sport utca 8. 14 hónapos gyermekem mellé pótmamát keresek. Érdeklődni 17- től. Pálinkás József. Eger, Csákány út A/9. IV. 2. 20 mázsa heretakarmány eladó. Karecsend. Fő u. 123., kőműves szakmunkásokat Az NB Ill-ban, helyesebben az NB III. Északi csoportjában még eléggé tisztázatlanok az erőviszonyok. Ügy véljük azonban, hogy Petőfibánya a Miskolci EAFC csapatán, áll majd bosszút a Miskolci MTE-től legutóbb elszenvedett 1:0-as vereségért. Az újonc sirokiak előreláthatóan nagy harcot vívnak a rutinos Somsályi Bányásszal, s győzelmük esetén megerősíthetik előkelő helyezésüket. Mindkét pont megszerzését várják az Egercsehi Bányásztól, amelynek most a Miskolci MTE lesz az ellenfele. A „szomszédvárak”, a Gyöngyösi Spartacus—MÁV HAC és a H. Kinizsi—Gy. Honvéd találkozóján mindhárom eredmény lehetséges. ★ A megyei I. osztályban szombaton két mérkőzésre kerül sor. A jól rajtoló Egri Honvéd győzelmi esélyekkel lép pályára az újonc Abasár elleni találkozón, a Hatvani Honvéd— Egri Dózsa Hl. taválasztó versenye és seregszemléje. Eger. Labdarúgás: Az Egri Dózsa NB I-es és tartalék csapata Diósgyőrben szerepel. NB III. Északi csoport: Sírok—Somsály,__Sírok. 15. Bu ch. Egercsehi—MENTE. Egeresein.. 15. Kálnat. Gy. Spartacus— MÁV HAC. Gyöngyös, 15. Jakó. Hatvani Kinizsi—Gyöngyösi Honvéd. Hatvan. 15 óra (?). Megyei I. osztály: Heves—Beírva 15.30, Dezső. Verpelét—E. Spartacus 14. Kiss I. Apc—Recsk 15, Terobesi. Mátraalji B.—Rózsaszentmárton 10.30. Antal. Bélapátfalva—Gyöngyösoroszi 14.30. Angyal. Füzesabony—Pétarvásiára 15. Csere játékvezetői, : Rádió-, televízió-, mosógép-, hűtógép-, csomag- és darabáru szállítás. IDŐT, PÉNZT, FÁRADSÁGOT TAKARÍT MEG, ha igénybe veszi a ktsz Boy-szolgálatát. A Boy-kocsi megtalálható a taxiállomásnál. Telefonhívásra is. Ne feledje el! Telefoaszámonk: 21-79. Gyöngyösi Kádár Ktsz, Gyöngyös, Április 4. u. 12. Telefon: 16-42.