Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-07 / 32. szám

Helyenként biztató volt az egri csaoat iátéka Felsorakozik a két csapat. Balról: Bene, Káposzta, Sóvári, Fazekas (takarva), Noskó, Zámbó, JKuharszki, Csordás, Solymosi, Szentmihályi. Fehér mezben az epriek: Kiss, Ko­vács, Kovács Gy„ Kárpáti, Berán, Frommer, Tátrai, Winkler, Rajna. (Foto: Molnár) Űjpesti Dózsa—Egri Dózsa 4:1 (2:1) Barátságos labdarúgó-mérkőzés, Eger. 2000 néző. V.: Szegedi B. Üjpest: Szentmihályi (Borbély) — Káposzta, Csordás, Sóvári — Sóly­most L, Noskó — Fazekas, Bene, Göröcs, Kuharszkl, Zámbó. Eger; Kovács — Kárpáti (Mészá­ros), Kiss, Winkler — Tátrai (Szász). Berán — Prommer, Sárkö­zi, Zilahi, Kovács Gy, Rajna. A városi tanács útkarbantartó részlegének munkásai egész éjjel, sót még a mérkőzés előtti percek­ben is megfeszített erővel dolgoz­tak, hogy a pályát játékra alkal­massá tegyék. A vastag jégpáncélt sikerült Is eltávolítani és vörös sa­lakkal feltölteni a mély, süppedé- kes részeket — Így sor kerülhetett az Idei első egri edzömérkózésre, éspedig szép számú néző előtti Nagy kedvvel, lendületesen kez­dett az úpestl csapat, az egriek védelme azonban jól állt a lábán. A &- percben Kuharszkl — Zámbó — Bene akció végén a válogatott csatár lábáról gólhelyzetben leper- dült a labda. Negyedóra elteltével feljöttek a hazaiak — kiegyensú­lyozottá vált a jó iramú küzde­lem. Szép akció végén Rajna ka­páslövése süvített el a léc fölött, majd Zilahi elől szögletre mentet­tek az újpesti védők. Rögtön utána Kovács Gy. hibá- aott kecsegtető helyzetben, a má­sik oldalon Fazekas nagy erejű lö­vését Kovács ujjheggyel nyomta szögletre. Megjött a közönség hangja, s a 25. perc végre meg­hozta az első gólt is: Zilahi mesteri módon ugratta ki Sárközit, aki néhány lépést tett a labdával, majd ügyesen a léc alá lőtt. 0:1. Az újpestiek a SÍ. percben egyen­lítettek: Bene szabadrúgása a rosszul felálló egri sorfal mellett élesen, félmagasan, a jobb sarokba vágó­dott. 1:1. A 38. percben nagyot hibázott az egri védelem, s a hibát kihasznál­va Kuharszkl a vendégeket juttat­ta vezetéshez. 2:1. Szünet után esett az Iram, a játé­kosok fokozatosan elfáradtak a mély talajon. Az első nagy hely­zet az egri kapu előtt adódott, Fa­zekas azonban döntő pillanatban rosszul találta el a labdát. A má­sik oldalon Noskó hajszál híján öngólt vétett. Az ú pesti csapat ját­szott fölényben, támadósora azon­ban körülményesen szőtte akcióit. A 72. percben ellentámadás bonta­kozott ki, Sárközi remekül továbbí­tott Rajnához, s a szélső nagy lö­vése a kimozduló Borbély mellett fölé szállt. Nem sokkal később kavarodás támadt a hazai kapu előtt és Fazekas közvetlen közel­ről a bal sarokba lőtt. 3:1. öt perc sem telt el, s ismét Ko­vács hálójában táncolt a labda: Bene egyéni játék után volt ered­ményes. 4:1. A végén az egriek szépíthettek volna, Rajna lövése azonban az oldalhálóban akadt eL Az első félidőben izgalmas, jó iramú játékot láthatott a közön­ség. A felkészülésben előbb tartó újpestiek természetesen többet kezdeményeztek, de az egriek is jól álltak a lábukon, és néhány szép akciójukat megtapsolták a nézők. Szünet után fokozatosan felülkere­kedtek a vendégek, s ekkor na­gyobb tudásuk, rutinjuk gólokban is kifejezésre jutott. • Az Egri Dózsa szerdán 14.30 óra­kor Egerben, az Eg er csehi Bá­nyásszal vasárnap 14..*V) órakor, az Egri Helyőrségi Válogat ott-tal mérkőzik. További barátságos mérkőzések: Bp. Honvéd—Cliinoin 9:0 (5:0) Megyeri út, 3000 néző. V.: Ónodi. Honvéd: Bicskei (Érdősi) — Láza (Tussinger), Ruzsinszki, Vági, Tóth, Sipos (Láza) — Nagy A. (NénWth, Kocsis. Fekete),, Komora (Gyurko- vics), Szendrei (Tóth K.), Kerekes. G.: Szendrei 2, Fekete 2, Kbcsis, Nagy A., Kerekes, Láza, Sztancsek (öngól). Dunaújváros—-Faddi Tsz SK 7:3 (5:2) Fadd, 500 néző. Kohász: Aczél — Formagginl, Li­geti, Ajtony — Csepecz, Földi (Magasházi) — Nagy F-, Vlgh, Kiss, Mihály, Links (Czigler). G.: Kiss 4, Ligeti 2, Czigler. MTK—ÜFC 3:2 (2:0) 2000 néző. V.: Vadas J. MTK: Lanczkor — Keszelyi, Oborzil, Lutz (Dunai), Jenei — Nagy I., Nógrádi — Török, Ta­kács, Nagy Gy., Szűcs. G.: Ta­kács. Nagy Gy., Nagy I. (11-esből). Csak röviden... — A jégkorong-bajnokság rangadóján az FTC csapata 6:2 arányban legyőzte a BVSC együttesét. A mérkőzést 8000 néző tekintette meg! — A Bp. Honvéd férfi kézi­labda-csapata BEK mérkőzés keretében 20:13 arányban le­győzte az izlandi Hafnarfjardar együttesét. A visszavágóra feb­ruár 12-én kerül sor Reykjavik- ban. — Debrecenben bonyolítot­ták le a vidéki junior tőrvívó­bajnokságot. A lányok mező­nyében az egri Devánszky az 5. helyet szerezte meg. Csapat­ban az Egri Vörös Meteor együttese 2. lett. — A norvégiai nemzetközi gyorskorcsolyázó-versenyen né­hány kitűnő eredmény szüle­tett. 5000 m-en például a hol­land Verkerk 7:37.4-gyel lett első! Az összetett versenyt a holland Schenk nyerte, Ver­kerk és a norvég Stiansen előtt. — Az amerikai fedettpályás atlétikai versenysorozat kere­tében a görög Papanikólau nagy meglepetésre legyőzte a fedett­pályás világcsúcstartó Seagrent. A súlylökést 20,37 méterrel Matson nyerte, a 20,19 m-t lökő Steinhauerrel szemben. — Befejeződött a sakkvilág­bajnoki zónaverseny. A jugo­szláv Ivkov és Matanovics mel­lett a magyar Bárczay László jutott tovább. AsztaliteniszezSink újabb nagyszerű győzelme Gyöngyösön, 36 felnőtt és 31 if­júsági . versenyző részvételével bo­nyolítottak le a gyöngyösi járás egyéni asertaOiterasz-bajnokBágát. Különösen a felnőttek nagy szánta örvendetes, minit a szakemberek momdottáik: évek óta ez volt a leg- niagyo'jb létszámú és legszínvona­lasabb baj nolcság I Felnőtt férfiak: 1. Cztbolya Lász­ló .(Gyöngyösi Gimnázium), 2. Imre Géza (Márkáz), 3. Lóczi (Vámos- gyünk). 4. Mikola (Mátra Klub), 5. szőke (Nagyréde), 6. Pál (Nagyré- de). Felnőtt nők: L Rácz Magdol­na (Gyöngyösi Gintn.), 2. Molnár Mária (Gy. Gimnázium), 3. Nagy Mária (Atkár). Ifjúsági fiúk: 1. Czlbolya László (Gyöngyösi Gimn,), 2. Pipi* (Gyön­gyösi Vak Bottyán Gimn.), 3. Szil­va (Atkár). 4. Soós (Gy. MGT), 5. Fehér L. (Gy.-sólymos), 6, -Maá-átlr (Gy, TTSK), Ifjúsági lányost . L Friss Mária (Atkát), 2. Gulyás Margit (Gy. Vak Bottyán Gimn.), 3. Pesti (Gy. Vak Bottyán Gimn.). A középfokú iskolák gyöngyösi körzetének bajnokságán néigy csa­pat vett részt. Eredmények: Vajk Bottyán Gimn.—Gyöngyösi MGT 6:0, Gy. ITS(K—Berze Nagy Gimn. 3:3, Vak Bottyán Gimn.—Gy. ITSK 4:2. Gyöngyösi MGT—Berze Nagy Gimn. 3:3, Vált Bottyán Gtmn.— Berze Nagy Gimn. 4,5:1,5. Gy. ITSK —Gy. MGT 5:L A bajnokságot a Vak Bottyán Gimn. nyerte az ITSK. a Berze Nagy Gimnázium és a Mezőgazdasági Technikum előtt. Egyéniben: L. Czlbolya László (Berze Nagy Gimn.), 2. Pipis (Valk Bottyán Gimn,), 3. Berta (Gy ITSK}. 4. Fehér (Gyöngyösi MGT). Egri Dózsa—Veszprémi KSE 15:5 NB I-es férfimérkőzés, Elger. A találkozó titkos esélyese az idén szép győzelmekkel kezdő veszprémi együttes volt. Az egriek azonban nagy számú néző előtt is­mét bizonyítottak: teljesen megér­demelt győzelmet arattak a veszp­rémiek fölött. Főleg Horváth volt elemében, de a többiek Is csillog­tatták technikai felkészültségüket és takti.tal képzettségüket. Megle­pő volt a párosok nagyszerű telje­sítménye! Akár csak a Csepel estien most is már 8:1 arányban vezetett a Dózsái Az egri csapat eddigi szép szerep­léséhez nem kívánunk vérmes re­ményüket fűzni, de azt nyugodtan állíthatjuk: amennyiben ez a te­hetséges, jól összekovácsolódott gárda megkapja az eredményes működéshez szükséges támogatást — meg tud kapaszkodni a legma­gasabb osztályban! Az NB n-es női csapat — mint várható volt — szoros küzdelemben szenvedett vereséget. Szegedi Spartacus—Egri Vörös Meteor 11:9 A mezőny egyik legerősebb együttese némi szerencsével sze­rezte meg a bajnoki pontokat a nagyszerűen küzdő egri lányok el­len. A párosok után már 3:1, majd 5:1 arányban vezetetett a Vörös Meteor, utána azonban három mér­kőzést minimális arányban, bal- szerencsés módon vesztett el. Gy.: Szigeti—Lájemé páros 3, a Patrik—Gogh páros, Szigeti 3. Lá­jemé 2. Gogh L A megyei asztalitenisz szövetség Egerben bonyolította le Heves me­gye 1967 évi Ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságát. Az egri fiata­lok kiemelkedtek a mezőnyből, de a tehetséges vidéki fiatalok is ki­tűnő benyomásokat kelt*:: tok. Kömlőn Szabados Lajos. Gyöngyö­sön Tóth József, Hatvanban Szabó József és Tiszanánán Tóth János foglalkozik ©.ismerésre méltó mó­don a fiatalokkal. Eredmények: Ifjúsági fiú egyes: 1. Katona Fe­renc (E. Dózsa), 2. EXilöp (MÁV HAC), 3. Szigeti (E. Dózsa), 4. Nagy F. (E. Dózsa). 5. Báder (EL Dózsa), 6. Feith (E. Vörös Meteor). 7. Kis- benedek (Gyöngyös), 8. Sárkány (El Vörös Meteor). Ifjúsági leány egyes: 1. Szigeti Katalin (Egri Fitisz Vörös Meteor); 2. Patrik Agnes (Egri VM), 3. Gogh (Egri VM). 4. Sárkány (Egri VM). Fiú páros: 1. Katona—Báder (E. Dózsa), 2. FÜlöp—Feith (MÁV HAC. Egri VM). 3. Szigeti—Nagy (E. Dó­zsa) és Kisbenedek—Tamas (Gyön­gyös). Leány páros: L Szigeti—Gőgh, 2. Sárkány—Patrik, 3. Gálcslk—Je­szenszky (Petőfi hány a), 4. Súlya— Farkas. Vegyes páros: 1. Katona—Szigeti 2. Nagy F—Patrik. 3. Fülöp—Gőgh és Feith—Sárkány. Serdülő fiú: 1. Szigeti Imre (HL Dózsa). 2. Nagy Ferenc (EL Dózsa), 3. Báder (E. Dózsa) 4. Kisbenedek (Gyöngyös). Serdülő leány páros: L Patrik Agnes (Elgri VM), 2. Zobotyák (Tisaanána). 3. Bánrév! (Tiszanána), 4. Partik Éva (Egri VM). Az első négy helyezett Vesz részt a Karcagon megrendezésre kerülő országos vidéki bajnokságon. P30 IRDETES AIXAS 1. Atalanta—Venezia 1 1:0 • 2.- E'o.igia- Bologna ó* 2 0:1 .. .3tj vLaifterewssi—Intern • x.. •- «. 2 0:5 4. Lecco—Juventus 2 1:3 5. Milan—Cag'lia/ri °'.-t 1 2:1 6. Roma—Mantova X l:l 7. Spai—NapoH 2 1:4 8. Torino—Lazio X 1:1 9. Livorno—Padova 1 i:o 10. Modena—Varese X 2:2 U. St. Parts—Lcns 2 0:1 12. Stochaux— Sedan 1 1:0 13. Ni me»—MarseiliLe 2 0:2 +1 14. Catamaairo—Palermo X 0:0 Szikráz» küzdelem a kosárlabda egri nyitányán ÁLLÁS _______________ Sz ik víz- és üditőital-lerakatoso- kat keres az Egri Szikvizüzem, 15 százalék jutalék fizetése mellett. Jelentkezni lehet: Eger, Csákány utca 15. sz. Betonútépítő Vállalat állandó munkára, változó munkahellyel felvesz kőműves, ács. vasbeton- szerelő. víz- és villanyszerelő, te­tőszigetelő, magasépítő segédmun­kásokat. Munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Betonútépítő Vállalat, Budapest, VL, Népköz- társaság útja 9. Karácsond és Vidéke Körzeti Földmű vesszövetfcezest Igazgató­sága a nagyfügedl Iparcikk szak- üzletébe szakképzeitt vezetőt keres. A bolt árukészlete 750 000,— Ft. Jelentkezés: Karácsond, Szabad­ság u. 80. sz. A Hatvani Téglagyár felvesz E, 652-es exkavátorkeze),ftj ■ nehézgép- kezélői vizsgával rendelkezőt. Je­lentkezés: Hatvani Téglagyár iro­dájában. INGATLAN Bajai Fehérneműgyár—Egri Tanárképző Főiskola 64:62 (31:22) NB I—es női kosárlabda-m érkő- zés. Eger. 200 néző. V.: Weln. és Cseresznyés. Baja: Mándi 2, Kórod! 2 — Pato- nay 19 — Sténo 2, Dikán 6. Cfi. Martinovics 18, Grünfelder 2, Jan- kovlcs 6, Pásztor 3. Gergity. Bállá 1, Márton 3. Edzó: Vass László. Eger: Alaxainé 12, Nyíri 7 — Szarvas 13 — Szarka 17, Majoros 2. Ce.: Gulyás 4, Tuba 4. Séra 3, Péberfalvi, Tóth, Bodnár, Prokop. Edző: Galambos János, A vendégek kezdték a játékot, és az első pontot Is ők szerezték bünitetödobástoól. Nem sokkal ké­sőbb már 5:0 volt az előnyük a szétesően, kapkodóam játszó ha­zaiakkal szemben. Az egriek első két pontját Szarka érte el, majd Szarvas és Nyíri voit eredményes. Az 5. perctől kezdve egyre kemé­nyebbé vált a játék, mindkét ol­dalról sok szabálytalanság törte meg a folyamatos csapatmunkát, s ennek következtében hol az egyik, hoi a másik együttes ju­tott vezetéshez. 15:15-ös állásnál a bajaiak nagy hajrába kezdtek és egyre nagyobb előnyre tettek szert. Eger ebben az időszakban — hat percen keresztül — nem tudott érvényes pontot szerezni és így végeredményben megérdemelten fordultak 9 pont különbséggel a csapatok. A második félidő elején Nyíri, maid Szarvas került a kipontozás sorsára. de haimatrosam követte őket Majoros, Tuba, Alaxainé és Szarka is! A vendégeknél öten ke­rültek ki a csapatból és nagy harc alakult ki a tartalékok között a győzelem megszerzéséért. Az egri fiatalok jól szerepeltek: behozták 11 pontos hátrányukat, sőt, 58:57-es Eger, Vlnoe’íérlskola u. 10. szám alatti 2 szoba-összkomfortos. OTP-s családi ház. eladó. Nagy kerttel, gazdasági épületekkel. (Antal.) Családi ház eladó. Elger. Koszorú utca 39. Érdeklődni ugyanott. Eladó egy szoba, konyha, spájz, melúéképülefcekbői álló ház. Azon­nal beköltözhető. Cím: Gyöngyös, Határ u. 6. 5/5. Eladó egy szoba-konyha-spájzos. kis családi ház. Cím: Gyöngyös, Petőfi utca 49/1. Beköltözhető. Üres szobát, vagy szdba-konyhás lakást keres Egerben, fiatal há­zaspár. Leveleket „Csendesek va­gyunk” jeligére, egri hirdetőbe kér­jük. Egyedülálló nyugdíjas férfi kü­lön bejáratú üres. szabad rendel­kezésű kis szobát keres Egerben, Leveleket „Készpénz” jeligére., eg. ri hirdetőbe kéri. , . . . _______________JÁRMŰ 40 7-es Moszkvics rádióval, sürgő, sen eladó. Elger, Szopasszonyvölgj ______________VEGYES__________ A V. 4. Postagalamb Sportegye­sület bemutató posta- és diszgalarnb kiállítást rendez 1967. február il. és 12-én. a hatvani cukorgyár! k.uU túrotthonban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. 40 basszusos Weltmeister tangó- harmonika eladó. Eger. Bacsó Béla u. 10. Telefon: 58—35. Teljesen új hálószobabútor sür­gősen eladó. Érdeklődni: szombat délután és vasárnap. .Eger, Alma- gyardomb. IL tömb, 5. lakás. 38 éves fiatalember, 170 magás, barna. Jó megjelenésű, jól kereső szakmunkás. házasság céljából megismerkedne hozzáillő hölggyel „Lakás lesz” Jeligére, az egri hir­detőben. Hálószobabútor, kaukázusi dió­fából. gyönyörű kiviteliben, és prí­ma állapotban eladó. Érdeklődni: Eger. Alkotmány utca 9. sz. alatti házmesternél. Villanymotorok, vízszivattyúk; porszívók, centrifuga és egyéb mo­torok tekercselését garanciával, rövid határidőre vállalom. Mosó- gépjavltás lakásán, hősugárzók el­adók. Török Miklós Eger, Görög utca 18. Telefon: 12-59. Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Hatvan 3. sz. üzemegység feliratú bélyegző 1967. január 25-én elveszett, Használata érvénytelen. Szikrázó küzdelem (az egriek 6, a bajaiak 5 játékosát pontoztál! ki) jellemezte a nyitányt. Alaxainé (balról) és Nyíri (11-es mezben) harcol a labdáért. (Molnár I. felvétele) Eredményesek a NÉPÚJSÁG-ban közölt hirdetések! Magyar Pamutipar Bpest, IV., Erkel u. 30. felvesz 16 évet betöltött leányokat gépen betanított dolgozók­nak. Felvétel azonnal. A Bp. Kőolajipari Gépgyár Bp., XVIII., Gyömrői út 79—83. azonnali belépésre keres központi telephelyre esztergályos, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, elektroműszerész szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat Vidéki munkahelyekre kül- szolgálatos munkakörbe vasszerkezeti lakatos, csőszerelő, központi­fűtés-szerelő, vízvezeték­szerelő, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat Jelentkezés a vállalat * munkaügyi osztályán. arányban vezetéshez is jutottak! A kemény összecsapások miatt azon­ban hamarosan büntetődobások egész sorára került sor és 02:62-re módosult az ered meny. 30 másod­perccel a befejezés előtt újabb büntetődobáshoz jutottak a vendé­geik. s ennek értékesítésével wvtr CSAK FEBRUÁRBAN CAPEK—KOHOUT: HAFvC A SZALAMANDRÁKKAL GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Helyszíni közvetítés a világ pusztulásáról. Fantasztikus, zenés játék. Székesfehérvárt VT Vasas—Bp. Pe toll 55:52 (29:29). Bp. Előre—VÍV KÖZÉRT 71:4« (38:13), TFSB—Sop róni Postás 54:4« (20:22), Diósgyőr VTK-Bp. Vörös Meteor «0:4: (37:25). Bp. VTSK—Kecskeméti Dó. zsa 59:51 (22:22). (fazekas) és Szarvas sem tudták meglsmét*«­ni hét közben nyújtott teljesítmé­nyeiket, s ez rányomta bélyegét az égj üttes szereplésére . is. A bajaiak győzelme a látottak alapján meg­érdemelt. További eredmények: MTK—Szé­kesfehérvári Építők 58:38 (29:19), rezték meg az értékes két pontot. A találkozó réglátott. nagy Ira­mot és kemény összecsapások so­rozatát hozta. A vendégek szívó­san védekeztek, s ennek ellensze­rét különösen az első félidőben, nem tudtak megtalálni az egriek. A hazaiak kulcsjátékosai: Nyíri

Next

/
Oldalképek
Tartalom