Heves Megyei Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)
1967-02-02 / 28. szám
A szaksfervw**ab múltából Kőtábla a kapu mellett Későre jár nap mint nap mozgalmas a határ Poroszló környékén, ahol a Tisza menti árterületeken fakitermeléssel. jégvágással foglalkoznak az emberek. A tervek szerint az idei télen a községhez tartozó több 7000 holdas árterületről közel ezer köbméter fát kell kitermelni. Ebben a nagy munkában a község két termelőszövetkezete és az erdőgazdaság vesz réSftt. Elsősorban a nyár- és fűzfákat vágják ki. amelynek egy részét állami úton értékesítik. A fából marad a helyi termelőszövetkezeteknek is építkezési célokra, ezenkívül a fakitermelésben részt vevő dolgozóknak is jut belőle tüzelő, keresetük kiegészítéseképpen. A poroszlói favágók munkája jól halad, eddig már több mint 400 köbméter fát termeitek ki. A község lakosságának másik téli munkalehetősége * jégvágás, amelyre a határban lévő kisebb tavak, holtágak bő lehetőséget adnak. A községben hat jégverem vár fel töltésre. A jégvágók a Cserő ie"4n láttak munkához a közelmúltban, összesen száz köbméter jeget termeltek ki. A poroszlói halászok a fiSli napokban hálókötéssel foglalkoznak. Csaknem minden családban kötik a kosarakat az ártéri fűzfaveszőbői, ezenkívül a kisebb kézi szerszámok, háztáji, gazdasági felszerelések javításával teszik hasznossá a tél napjait 1967. február 2„ csütörtök Télen, bár szünetelnek a mezőgazdasági munkák, mégis Hasznos téli napok Poroszlón otthon, nem adom el, esdlt, hízik rendesen. ★ — A takarékban mennyi pénze van János bácsinak? — Nincsen. Ahogy jön, ed ia megy. — Hát a matrac alatt? Hamiskásan néz, aztán inkább nem felel. Hogy mennyiben gyarapodott a család, azt félezavakból kell kitalálni: „Hát kúténílésre kivettem kétezret az előlegből. Körülkerítettem a portát, kénzelie, egyetlen oszlop 36 forintba került. Tv az nem kell, mert elrontja az ember szemét. De ppv szén rádiót kot és fél ezer forintért két hete vettem. Most. a zárszámadáskor vásárolok az asszonynak egy mosógépet... ★ Reggel fél 6-kor kezdi a fo- gatos a munkát és öt órakor indul haza Az asszony az állatokat neveli, meg a háztájit gondozza. Minden forint a közösből származik és megdolgoznak érte. Elégedettek. Nem nátoezo- san, nem nagyhangúim. Ezt találják jónak. Persze, azt is.sze„ retnék, ha még jobb lenne. — Csak mindenki úgv doi- gozna, mint én, akkor mag több lenne. — Igaza van, János bácsi — szólt közbe az elnök. ★ ÍGY KEREKEDIK KI egy nem különös tsz-tag évi munkája, a gyarapodás. A fogatps zárszámadása. Nem élnek különösen. Vannak náluk ..jobb módúak” meg szegényebbek is. A mun iá ilyen életet biztosít számukra a tsz-ben. — Csak gyerek volna. T>e sajnos nem lehet. Idén oda- ' dók az asszony kezébe négyezer forintot és menjen Pestre; gyógyítássá ki magát... Fóti Péter lyen szép is volt a gépet irányítani. Az üzemi munka után útkarbantartó is volt. Ügy csalafintán: beadta munkakönyvét, amíg a kert munkát nem adott, akkor aztán ukmukfukk visszajött, elvégezte a feladatát a fák között, később visszament. A könyvében meg kiigazították az önkényes felmondást, így járkált évekig az út és a kert között. Később megfordult Fedéme- sen, mint „olajos”. — Megkerestem havonta a 2100 forintot. — Itt a tsz-ben? — Itt ia... ★ Bányai János 1067-es zár- számadási elszámolása: terményben kapott: búzából 5, árpából 10 mázsát, kukoricából 880, szalmából 400. ószi takarmánykeverékből 120 kilót, borból 23 litert. Munkaegységei száma: 452. Évi jövedelme '8 ezer forint. (1962. Petőfi Tsz zárszámadása: 840 munkaegységért évi jövedelem 6570: forint.) 18 ezer forint. Nem jön ki az „olajos” 2100 forintos havi fizetése. ★ — HÁT VAN A TSZ-TÖL az a kis háztáji: kukorica, krutnp- liföld, szőlő meg kert. Jó csomó gyümölcsfám van: bógyi szilva, meg körte sokféle. Nyáron hetente legalább egyszer a feleségem felül a vonatra, elmegy Egerbe és eladogatja a piacon. Meg csirkét ia visz. Nemegyszer 200 forintot is hazahoz, biztos a nyári pénztárca. Igaz, legtöbbször el is költi. Mindig vesz valamit. Nylondn- get, meg effélét Bár mondom én neki, minek ezt vásárolni. A durva kezem csak összeszaggatja, és úgyis csak a búcsúban veszem föl... — Disznót is hizlaltunk. A kapott kukoricából meg a háztáji ícrnjésből. A négy közül kettőt levágtunk, egyet eladtunk' az utolsó marad. Jó az NEM KÜLÖNLEGES termelőszövetkezetet kerestem fel. Nem a legjobbat a megyében de nem is a legrosszabbat. A; andomaktályai Búzakalászban az egység értéke 40, az átlagos évi jövedelem 15 ezer forint, Nem különleges eredmények. A riportalany sem különleges ember. Lehetne hasonlót akár egy tucatot is találni a közös gazdaságban. Hogy Bányai Jánosra esett a választás, az pusztán a véletlen műve: az elnök a fogatost látta meg először az iroda ablakából. Nem különleges, egyszerű tag vall életéről. ★ — Én megmondom őszintén, jobb volt régen. Apám összegyűjtött egy jó 12 holdas birtokot. Mi heten testvérek, féltestvérek, mostohák mentünk és dolgoztunk rajta. Sokat dolgoztunk. Tudtuk, hogy helyettünk senki semmit el nem végez, és amit csinálunk, azt magunknak csináljuk. Jó érzés volt ez. Nem is kellett egymást hajkurásznunk. Ma meg? Belelendül a fogatos a beszédbe. — Képzelje el, ha valaki, mielőtt maga belekezd az írásba, ellopja a papírt az asztaláról. Ugye nem fog menni az újság? No látja, hát nálunk meg ez van. Ha a Rigó lovat akármilyen rövid időre másra bízom, az még enni sem ad neki. Pedig hát közös jószág. A múlt összekapart holdjai remcsak úgy élnek az emberekben, mint a „saját” bűvös igéd, hanem szeretettel, akarattal, összeforrott érdekkel, rendszerezetten végzett munka emlékei. ★ Nehezen lehet megismerni ezt az embert Nem beszél folyamatosan, csak úgy, ahogy a dolgok eszébe jutnak. Mikor arra kérem, mutassa be önmagát és családját, arról szól, aogy a tsz-nek több körtefát teliene telepítenie, mert ez aranybánya. — Magáról beszéljen — szól közbe az elnök. > — Hát arról beszélek — csodálkozik a fogatos, és jó látni ezt a csodálkozást. ★ AZTÁN VÉGÜL MÉGIS i mesél magáról, hogyan dolgozott kőművesek mellett régen, mint kubikos Miskolcon. Később miA fogatos zárszámadása ■ „hadakoztunk” a pesti Szak- szervezeti Tanáccsal, mivel egy közös szakmaközi bizottságot akartunk létrehozni Egerben. : Nem szerettük azt, hogy minden szakma másutt gyülekezett, mert így szétforgácsolódott az erő. Jobb lett volna, ha végre egy fedél alá kerülünk valamennyien. El is kezdtük a gyűjtést, téglajegyeket árultunk, félretettük a rendezvényeink bevételét. Már-már úgy látszott, hogy sikerül is a tervünk, a központi titkárnak, Gaál Benőnek is tetszett a Sáncban kiszemelt ház —, de aztán csak nem lett belőle semmi... Ezután határoztuk el a Gyenes- vendéglőben tartott gyűlésen, hogy azért is meglesz az egri munkásotthon. Ha egyelőre nincs is annyi pénzünk, hogy vehessünk, építhessünk, majd bériünk valahol néhány helyiséget. Ideiglenesen. A megalakított szakmaközi bizottság aztán ki is vette a Kígyó utcai házat. M ilyen volt a „honfoglalás”? — Hű, azt látni kellett volna! Jöttek a kőművesek, a festők, az asztalosok meg a hozzátartozóik, az asszonyok, lányok takarítottak, ablakot tisztítottak, függönyt varrtak. Gyakran annyian összejöttünk, hogy alig fértünk! Egy-kettőre bútorokat is kerítettünk a helyiségbe, s még gondnokot is fogadtunk... Jakubcsikot. — EH őad ásókról, tanfolyamokról is hallottam. — Igen. Akkoriban már megvolt az eszperantista körünk, a fiatalabb nyomdászok a helyesírásra tanították munkás- társaikat, többször különféle előadásokra is sor került. Gert- ner István például az ember származásáról beszélt — ha jól emlékszem. — És Dancza János? — Ügy emlékszem, hogy én a szervezet felépítéséről és a szakszervezeti fegyelemről tartottam előadást. — A tábla szerint 1930-ig maradtak a Kígyó utcábam Utána meglett talán az igaáf otthon? Sajnos nem. A Kígyó ut- J cából újabb bérleménybe költöztünk. A munkásotthonra összegyűjtött pénzt elsikkasztotta, elmulatta egy Schiller József nevű asztalos. 1929-ben jöttünk rá... Gyóni Gyula — A csoport levelezését intézte, a kapcsolatot tartotta ■ Pesttel, összejöveteleket rende- i zett. — Milyenek voltak ezek az összejövetelek? — Beszélgettünk, vitatkoztunk, előadásokat, tanfolyamokat tartottunk. Vártuk a fővárosi újságokat, a Népszavát, a Társadalmi Szemlét, olvasgattunk. Máskor kisebbfajta bálokra is sor került: eljöttek a feleségek, a szervezett munkások nagyobbacska lányai. Volt egy zenekarunk, s az húzta a talpal ávalót. Féltve őrzött tagsági könyv kerül elő a szekrényből: a Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetsége igazolja az U 23 254. sorszám alatt, hogy ifj. Mácsai János 1919. január 2-től szervezett dolgozó. — A korábbi könyvem elkallódott az első világháborúban... forgatom a sárguló lapo- * kát. Az egyik oldalon bejegyzés: 1929. 47. hetén a könyv tulajdonosa az 531. hetet fizette. Sűrűn egymás mellé ragasztott bélyegek. — Hetenként fizettük a tagdíjat, ha jól emlékszem, ki-ki egy órára eső bérét adta. Abban a Mecset utcai házban szedte össze a pénztárosunk. A többi között fehér bélyeg is akad, piros számmal. — Azok kaptak ilyet, akik munka nélkül voltak... — A munkanélküliek csak bélyeget kaptak? — Dehogy. Ahogy tudott, időnként egy kis segélyt is juttatott nekik a szakszervezet. Néha nekem is adtak. Milyen szűkszavú az a Mecset utcai tábla... Dancza János biztosan mond még valamit. — Néhány órája még mutatni is tudtam volna: eredeti leveleket, okmányokat, visszaemlékezéseket. Most jöttem Ugyanis a várból, fenn dolgozom nyugdíjas állásban. Éppen a régi szakszervezeti anyagot rendezgettem. — A Kígyó utcai munkásotthonról beszélgettünk az imént Mácsai Jánossal... — A Kígyó utcai otthonról? — csillan fel az idős ember szeme — mozgalmas idők tanúja... Tulajdonképpen nem is otthon volt az, csupán a mi képzeletünkben nőtt azzá. Merthogy akkortájt már évek óta, otthonért, igazi otthonért J elentéktelen házacska a Mecset utcában... Kinn a kapu mellett kőtábla: „1927— 30 között ebben az épiiletber működött az egri szervezeti munkások befizetőhelye és otthona.” Sokan észrevétlenül hagyják, a kíváncsiabbak néha megtorpannak előtte, bemerészkednek „limlomos” udvarára. Keresik az emlékeket, a negyven év előtti múltat. Tárva-nyitva a kapu. Miniipartelep műhelyekkel, meg egy lakással. Szűk kétszoba- összkomfort. A lakás helyén valamikor három helyiség volt. Ezt őrzi az utcai tábla... Sokan dolgoznak a műhelyekben, de közülült már csak egyetlen idős munkás, a mérlegjavító Urbanovics Gábor tud vallani a régi időkről: — Valamikor én is jártam ide, az otthonba. S jártak még sokan. Esténként néha negy- venen-ötvenen is összejöttünk abban a három kis helyiségben. Kikre emlékszem? Nekem legjobban a vasas szakmabeliek, Dancza János, Molnár Márton, az órás Königsberg, a kőműves Mácsai meg a testvére, a nyomdász Fazekas János, Gyöngy Sándor, Kovács Nándi és a Hoffman maradtak az eszemben... ök ná- lamnál gyakoribb vendégek voltak, biztosan többet is tudnak mondani.' Hajdan annyit emlegetett nevek után indulok az egri Május 1. utcán. Negyven év előtti történetben lapozok... Egykori május elsejék, “ sztrájkok, izgalmas harcok elevenednek fel a nyugdíjas Mácsai János szavai nyomán. — Nem egészen tizenhét éves koromban léptem be a szakszervezetbe, s elég fiatal voltam akkor is, amikor az építőmunkások helyi csoportjában jegyzőnek választottak. Abban az időben még a farkasvölgyi kocsma volt a találkozóhelyünk. később vándoroltunk mindig -tovább, a Kék Szótőbe (most Herendi néven emlegetik), kicsit arrébb, a nagybátyám üzletébe, aztán pedig a Kígyó utcába, a minaret közelébe. Mecset utcának nevezik ma, a finommechanikai vállalat telepedett a valamikori otthon köré. — Mi volt a dolga akkoriban a szakszervezeti jegyzőnek? Most meg már itt a nyugdíj. Itt a hatvan-dák esztendő. Ko- lozs János nézi a kezeit. Nagyok, cserzettek, olyan ráncok hálózzák be, hogy sebeknek Is beillehének. Azok is: maga, meg az élet sebezte bele csontos ökleibe. Tik... tak ,.. tik... tak .. Mi lesz azután. Meglesz a nyugdíj, de nem lesz senki és semmi mellette. Még kutya se. Mert minek az városon. Csak zabái, feleszi a házat. Haszna semmi. Eddig reggel hattól fél háromig ott volt a fatelepen. Ismerte minden zugát, illatukról megismerte, miféle deszka, rönk sorakozik a nyílegyenes utcák mentén. Hallgatta, mint sivít a gatter, hogyan mélyül a hangja, ha végigmarta a rönköt, hogy deszka legyen belőle. Most majd csak csönd lesz és más semmi. Egvedül maradt. Talán, ha az Eszti... Ugyan már. Az is közel a hatvanhoz, ha még él. Hol van annak már csípője, barna, csendes boci- szeme, fénylő haja... Eszti... Eszti. Hol van az már. Késő van. Letette az órát az éjjeliszek- hogy rényre. Kilecet mutatott az esti félhomályban. hessen, mi? Nahát itt magát átneveljük. Itt végre megtanul dolgozni, s nem mások Vérét kiszipolyozni, kulák úr... Érti? — Értem, kérem tisztelettel. — Családja van? — Nincs nekem, kérem tisztelettel, senkim az égegyvilá- gon. Agglegény vagyok, tetszik tudni, kérem, mert az Nem szerette soha életében se a részeget, se az italt Inkább, hogy az árát sajnálta rá. Any- nyina meg volt mire tartania magát, hogy potyát, azt el ne fogadjon. Aztán elment a két év, de milyen keserves volt, és milyen idők. A búzának se ára, se becsülete. Csak a nyomor. Mi lesz az ő hatholdas álmával? S amíg várt, hogy változzék az élet hogy a búza valóban élet legyen, megugrottak az évek. Eszti nélkül. Férjhez ment A szomszéd faluba. Egy módosabb legényhez, szült is neki éppen három gyereket. — Nem várhatok én már rád... Mert minek. Vénlány vagyok én már és melletted lettem vén — mondta és úgy vitte el a csípőjét, mint valami aranyosan szép. nagy titkokat rejtő szelencét. Még akikor volt csak húszesztendős. S annak lám, már negyven éve. S annak is tíz-e, húsz-e, vagy tán ezer is, hogy megugrott a nyolcvan holdjáról, s feljött ide, a városba? — Ahá, szóval, kulák az elvtárs... hogy a fene csapjon magába... — Csak voltam, kérem... A földet felajánlottam az államnak, kérem... — Szóval felajánlotta, mi? És most ide akar befurakodni az elvtárs, mi? — Dolgozni szeretnék, kérem tisztelettel. Dolgozni, hogy élhessek... — Szóval, dolgozni, hogy élúgy volt... — A fenét se érdekli, volt... halom: kemény, feszes, az égnek piszéző. — Aztán mindig fogsz szeretni, Jánós? — Én? Én mindig. Téged mindig Csak téged ... — Tíz év múltán is? — Negyven múltán is, Esztiiéin, lelkem. Mindig foglak szeretni, amíg csak élek ... Ennek negyven éve éppen, rik ... tak ... tik... tak. Kotyogja az óra a múló időt Negyven éve hány óra járt már 3. teje felett és hány óra múlt sl már a feje felett. De hát tele tett-e másképpen? A hat sold. Ahhoz ember kell. Nem is a hat holdhoz, hanem hogy ;öbb legyen. Hogy szaporodjék, dogy gyarapodjék. Esztinek meg semmi. Tán egy kis magyar hold, ha jutott volna a lárom nővére mellett. És aztán hogy van az ilyesmi. Jön ä gyerek. Kettő is, három is. Mi marad nekik a hat holdból... — Várunk egy-két évet, leltem ... Hogy legyen miből majd a gyerekeinknek... — A gyerekeinknek? — pirult el Eszti, hogy akaratlanul .s belenyújtózkodott az anyaság gondolatába. — Azoknak hát... Lehet három is, ha nagyon szeretjük egymást... — Három is... eridj már — bújt hozzá Eszti, hogy érezte, nem taszítja, inkább magához szívja a melle ... Az utcáról részegek danája zsörcsögött be az ajtó alatt. Kolozs János ül az ágyszélen. Kezében a vekkeróra. Most húzta fel. Ugyan teljesen felesleges volt, mert amióta az eszét tudja, mindig ő ébredt előbb, mint az óra szerkezete, de ha óra és ráadásul ébresztő is, akkor azt fel kell húzni. Semmit sem szabad kihasználatlanul hagyni. Ilyen volt világéletében. Mindent a maga módján, de mindent fel- és kihasználni. Az ember azért ember, hogy használja a fejét. Kalapot mindenki tud hordani. de a kalap alatt ügyesen gondolkodni, csak kevesen. Ezék közé a kevesek közé sorolta magát Kolozs János is. Amikor vagy negyven esztendővel ezelőtt agyonütötte az apját — a föld miatt vesztek össze, és a bíróság jogos önvédelemnek tudta be. amiben apja erejét és természetét ismerve, volt is valami — 6 lett a hat jó hold föld tulajdonosa. A nyálas száiú legénv, akit még emberszámba is alig vettek a módosabb ős birtokosabb razdák. egvből kapós és tekintélyes ember lett a faluban. Hogvne! Hat jó hold, meghalt apa. résen eltemetett anvn éc pwves pverek. Kolozs János ül az ágyszélen és arra gondol, hogyan akarták megfogni őt vonok, hogyan cipelték be részegen Suli Juli ágyába és kijózanodva hogyan menekült onnan, mert Julinak ugyan tizenöt hold járt, de a szája is állandóan, és már akkor se bírta a nagybeszédű embereket. Lányokban meg különösen nem. Igen. Ott volt neki Eszti Barna haja var- \oesban. csendes, bociszemű |ós7,áe elvan széles csípővel, j.osv a férfiember torka megfárad tőle és olyan volt a mel- V. mint a falu végi két kunGyurkó Gésa:
